life - 2003 december - 52 megfelelő bejegyzés
Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.
1. A közelségről...
1.1. Amíg a sulimtól 5 percre laktam, mint a többiek, addig központ voltam.
1.2. Volt egy srác 9-12. osztályban, aki a sulitól 5 percre lakott, és mellesleg a kerület (valamint az agglomeráció) tömegközlekedési középpontjában, egy baromi nagy buszvégállomás mellett. Õ is központ volt. Aki az agglomerációból járt be a kerületbe, az elhaladt az ő lakása mellett. Aki a belvárosba ment az agglomerációból, vagy a kerületből, az elhaladt az ő lakása mellett. Így aztán nyilván könnyű neki barátságokat kiépítenie és megtartania.
1.3. Ahol az emberek közel laknak egymáshoz, ott barátságok szövődnek. Hát bazzeg, egy kollégiumnál nincs is jobb példa erre? Milyen már? 1000 fő ott van egymástól 1-2 percre, és mindenki ismeri a kolesz minden második lakóját. Vágjátok? Ez kurvanagy példa a közelség barátság-szövő erejére.
1.4. Itt van B, akit 6 éve ismerek netről, és ez alatt a 6 év alatt évente általában 1-2 alkalommal összefutottunk. Most ő Schönherzes lett, és azóta már csomószor találkoztunk. Újabb példa a közelség összekötő erejére.
2. A távolságról...
2.1. Elköltöztünk 5. osztály eleje felé, távolra a sulimtól. Ekkor megszűnt a haverokhoz átjárás.
2.2. 9-12 osztályban már eleve nem laktam közel az új osztálytársaimhoz, velük ki sem épült az átjárás.
2.3. A főiskolától 2*2 órára laktam, és amúgy is csak fél évet töltöttem ott, kevés barátságot szőttem, és senkinél nem voltam egyszer se, illetve egyik haver számtech boltjában voltam párszor, meg vele mentem ide-oda néha közösen. De ez csak addig tartott amíg egy fősuliba jártunk, utána megszűnt. Pedig az ember jóarc volt.
2.4. A BME-sek nagyrészétől szintén távol lakom, aki meg a nagytétényi koleszban lakik, az ugyan itt volna 15 percre gyalog (és az talán kevés? dehogy, a faszt, az is kurvasok! hiszen vissza is kell jönni.), de hétvégekre hazautazik. Ergo közös programokat nem nagyon lehet szervezni.
Ezen példák után szerintem egyszerűen kurva nagy hüjeségre vall azt bizonygatnia bárkinek is, hogy a távolság nem érdekes. Dehogynem, senki se akar 2-4 órát buszozgatni, inkább haverkodik olyanokkal, akik ott vannak neki helyben. Hisz általában mindenkinek vannak helybéli haverjai, vagy jobb dolga, minthogy utazzon. És itt jön be a net. A net közel van, itt van a szobámban, és ily módon neten kezdek haverkodni.
Internet lakói alatt definiálom azokat az embereket, akik kurvasokat vannak neten. Én ilyen ember vagyok, mégpedig amiatt, hogy nincs itt a környéken semmi haver 10 év óta, és rászoktam a netre. Ha nincs net, de haveri társaságban vagyok, vagy külföldön, vagy táborban, vagy akármi, akkor nem hiányzik a net, voltam már két hetes táborban ahol fel se tűnt szinte hogy nem netezhetek. Ilyen módon nem tartom magam kóros internet-függőnek, mégis egy pszichológiai teszt 11 kérdéséből 9-re igennel válaszolok, tehát a teszt szerint netfüggő vagyok. Nem gondolom, hogy helyes ez a teszt, szerintem egyszerűen rosszul teszteli a dolgot, vagy csak nincs felkészítve ilyen extrém helyzetekre, hogy az ember lakóhelyén nem lakik semmi ismerős.
Szóval, akik kurvasokat vannak neten. Ismerek egy pár ilyen embert, mivel javarészt velük dumálok neten (konkrétan ICQ-n). Közös jellemzőként pedig azt hiszem azt vonhatjuk le, hogy javarészt olyan emberek, akiknek elég kevés szoros IRL (in real life – valós élet-beli) kapcsolatuk van. Ennek okát személyenként különbözőnek látom. Van, aki szintén úgy járt mint én, nevezetesen hogy lakhelyétől távol jár suliba, és ráadásul tök kihalt helyen lakik. Van olyan, aki nem jár közösségbe, mert nem dolgozik és nem is tanul, és hát ezek nélkül nehéz (közel lehetetlen) IRL kapcsolatokat teremteni. És vannak olyanok, akikről nem tudom pontosan, hogy miért nincs népes IRL baráti körük.
Minden esetre az internetet azok lakják szerintem, akiknek nincs népes baráti körük. Minél szűkebb ez a kör, annál többet tölt az illető neten.
Ti hogy látjátok?
Vannak, akik a szilvesztert nem tudják baráti körben tölteni. Úgy néz ki, most nálam is ez lesz. A lakóhelyemen nem vagyok barátokkal körülvéve, ez abból fakad, hogy suliba általános iskola 5. osztály óta úgy jártam, hogy napi 2*1 órát utaztam. Magyarán az összes barátom a Duna túloldalán volt. 1-4. osztályig eléggé központi arc voltam, mindig átjártam másokhoz és mások is átjöttek hozzánk, a téren bringáztunk, stb, szóval volt sok közös program az iskolán kívül. Mindennap. Amikor eljöttem abból a suliból, úgy jöttem el, hogy számos barátomat hagytam magam mögött, és két barátom között pedig azon ment a versengés, hogy melyiküket hagyom meg a poénmester cím utódjaként.
5-8. osztályban gimibe jártam, immáron napi 2 óra úttal, de még mindig elég jól benne voltam a társaságban. Igaz, délutáni programokra már nem jártam, erősen alkalmilag mentem csak át másokhoz, és a többiek se jöttek át hozzám túl sokszor, hisz messze laktunk.
10. osztály végén voltam egy nyári táborban, ahol egy évfolyamtársam azt mondta egy barátomnak, hogy régebben mekkora központi arc voltam. A barátom pedig tovább adta ezt a véleményt felém. És akkor leesett. Hogy jézusom, mekkora változáson mentem át. Régebben tényleg központban voltam. Eszméletlen. Visszagondolva.
Tekintve hogy most (10 éve) egy pokoli ritkán lakott környéken lakom, ahol ráadásul rengetegen kocsival járnak, és semmiféle szolgáltatás nincs a környéken, ahova eljárnának az emberek, így egyszerűen nem találkozom a lakókörnyezetemmel. Ebben a kibaszott kerületben egy nyomorult számtech bolt sincs! Csak a Bartók Béla út BME-vel szomszédos részén 100 méternyi részen 5 számtech bolt van vazzeg! Tudom, hogy lakik itt pár velem nagyjából egykorú, de az alatt a 10 év alatt kb. 20-szor láttam az összeset együttvéve. Tavaly fősulira jártam, amelyhez napi 4 órát utaztam. Idén pedig BME-re, napi 2 óra ismét.
Tehát nincsenek haverok a környéken, azt is beláttuk, hogy miért (mert nem találkozom itteni emberekkel = nyilván nem is ismerkedhetek meg olyanokkal akiket sosem látok). Én az az ember vagyok, aki 10 évnyi szopás után rohadtul megunta a tömegközlekedés nyomorát, és nem járnék át haverokhoz napi szinten több óra utazással, hogy ott legyek. Már olyan jellegűvé alakult ez a dolog, hogy nem is igazán látom értelmét annak, hogy átmenjek hozzájuk, mert ugyan mit csinálnánk. Pedig ez hülyeség, és bizonyára azért van így, mert messze lakom, és az utazás nagysága miatt eltörpül az általa szerzett "előny", nevezetesen hogy haverokkal legyek. Mert amikor az embertől 5 percre vannak a barátai, nyilván csomót átjár hozzájuk és átjárnak hozzá. Hisz nem kerül semmibe, viszont remek időtöltés, és nincs kockázat, mert amint kimerül aznapra a téma, egyszerűen hazamegy a haver és kész. Ha ez 5 perc után bekövetkezik, akkor 5 perc után. Senki se szívta meg, senki se utazott 2 órát 5 perc beszélgetésért.
Viszont életemben számtalanszor tapasztaltam már azt, hogy el volt tervezve, hogy átjön hozzám valaki, aki messze lakik, aztán mégse jött. Többször megbeszéltük az alkalmat, és mégse, mindig lusta volt rá, stb. Még a volt legjobb barátomnak – gimnáziumi évekből – is rohadt nagy kihívás ide eljönni az isten háta mögé, csupán párszor tette meg ezt az utat, akárcsak én, szintén asszem 3 alkalommal voltam nála életembe'. A francnak van kedve 4 órát BKV-zni a város egyik végéből a másik végébe.
Igaz, volt egy arc, aki átjött hozzánk egyszer kerékpárral, csakhogy átadjon egy meghívót a szülinapi zsúrjára. Ez nem gyenge volt részéről. De nem ez volt a jellemző, az emberek nem szeretnek utazni.
Eddig nem esett szó a tárgyról, a szilveszterről. Hogy kapcsolódik mindez a szilveszterhez? Úgy, hogy az általános nézet szerint szilveszterkor bulizni kell. Miért? Miért pont szilveszterkor? Nem tökmindegy hogy mikor bulizok? Nem pont ugyanolyan, ha az év bármely más napján bulizok, csak mondjuk szilveszterkor nem? Ez így lesz idén, nem fogok bulizni. Egyszerűen nincsenek haverok akikkel összejöhetnék. Persze, ott a Schönherz, és van is valaki aki beinvitált szilveszterre, de én aszondom, mit keresnék én ott? Egyedül ő van a Sch-ből, akit tényleg ismerek. (Tudom, van még pár olvasóm a Sch-ből akik mondhatják hogy 'de hisz engem is ismersz', de az nem ugyanaz, akiről most én beszélek, azt több éve ismerem, igaz nagyrészt netről, de akkor is 6 (hat) éve, szóval elég jól és régóta.) Mit keresnék én ott, egy olyan társaságban, ahol mindenki ismeri egymást, de én nem ismerek senkit? Az nem megoldás, hogy azt az egy illetőt lefoglaljam egész szilveszterre, és ha ő momentán jobb elfoglaltságot talál, akkor beszoptam.
Jártam már így, hogy elmentem buliba ismeretlen társaságba, egy évvel ezelőtt szilveszterkor. Egy házibuliról volt szó. Ehhez képest garázs (!) lett belőle, és vagy 60 ember volt. Mind az én korosztályom, de nem tudtam jólérezni magam. Akkoriban még inni sem akartam, és így tökéletesen elviselhetetlen szilveszter lett az egészből, ahonnan végülis idő előtt hazajöttem. Mondjuk ennyire nem hiszem hogy rossz lehet a Schönherzes buli, mert itt csupa hasonló érdeklődési körű ember van, mind egy helyre jár, stb, szóval biztosan meg lehetne találni a megfelelő társaságot.
És végülis az ember sosem fogja jól érezni magát, ha nem vállal egy kis rizikót érte, ez benne van persze, de minek érezzem magam szarul, ha érezhetem magam mindennapian közepesen is?
Szóval ezen járt most az agyam, részben.
Ti hogy látjátok?
Két témakör.
1. Szilveszter
2. Az internet lakói
Kifejtésük a következő két blog-bejegyzésben, hogy lehessen rájuk elkülöníthetően kommenteket szórni.
A Való Világ 1-et kőkeményen addiktan néztem. Megragadtak a figurák. Kedvenceim voltak: Oki, Györgyi, Majka, nem tudom eldönteni hogy milyen sorrendben. Emlékezetes személyek voltak még: Ígi, Lorenzo. Õk alapvetően szerintem mind jó arcok voltak. Akik nem keltettek bennem különösebben túl nagy gondolatokat: Leslie, Nóri,
Update - hoppala hoppala, megnéztem a vv1 honlapját, és kiderült hogy nem hiába volt nekem gyanús a Mónika név, mer nem Mónika volt hanem Hajni, eheh, meg volt még egy Niki is, aki aztán abszolút nulla jelentőségű volt számomra.
Való Világ 2. Nem kattantam rá a beszavazó showra, de néha megnéztem. Csupa olyan arcot válogattak be, akikben semmi egyéniség nincs. Ha valaki Elvist hozná fel egyéniségként, akkor azt kéne mondjam hogy hát ez elég szánalmas dolog lenne részéről. Attól nem lesz senki egyéniség, hogy teleaggatja/lyuggatja magát mindenféle (test)ékszerrel, és attól sem, hogy a szókincse annyiban merül ki hogy "no para". Szóval szerintem a VV2 lakói nem voltak túl nagy egyéniségek, sokkal inkább öntelt alakok gyülekezete. Ez a véleményem, ettől el lehet térni, pl. a kommentek kereteiben.
Való Világ 3. W így fogalmazott róla:
"eléggé plazanépséget szedtek össze...."Jah. Akárcsak a 2-ben. Széplányok meg szépfiúk. Mindenki modell? Ne viccelődjünk már, abból nem lehet műsort csinálni szvsz.
(Haszprus) remélem lesz memória backup chip emberbeNyomkorásszátok a komment linket.
engem nem riasztanak el ilyesmik kivéve ha vmi veszélyes/visszavonhatatlan dologról van szó
sztem tök kewl lenne
meg matematikai társprocesszor meg ilyenek
Az unalom és az éhség ellen Maggi vagy Knorr halászlékockát majszolok késsel. A Maggi csípősebb, lassabban fogy, mint a Knorr.
Index fórumot olvasgatok, vagy újabban blogokat. Angelday, Mr.A, isolde, miles, she, legújabban demian termékeit. Vagy most éppen machomediát. Olykor hegesztek valamit a saját blogomon, vagy most a szünetben tanulgatok. Pl. C-t. De csökkenő lelkesedéssel. Volt egy nap amikor úgy gondoltam, hogy zsír, egész jól kezd menni, aztán mégsem. És a vizsgák csak közelednek, január első napjai mindjárt itt vannak, és a Progon kívül még a Digitet is meg kell tanulnom. Hogy a Közgáz vizsgát ne is említsem, de az legalább nem gyakIV.
Az éjszakai netezés örömét csak egy dolog zavarhatja meg, éspedig ha anyám felébred és rájön hogy netezek. Mint most is. Meg lettem dorgálva. De rossz nekem.
* a pulóver ilyen:
A kép jobb alsó sarkában ott figyel az ing is.
Asszem a pulóver el lett találva.
Voltam anyámmal a belvárosban, kicsit körülnézegettünk, fotózgattam, ilyesmi, majd esetleg feltolom a képeket.
Az oktogoni McDonald's-ba ne menjetek, mert iszonyat kicsi, kb. 10 asztal van szerintem, és ezek közül csak 1-2 van ablak környékén. Ráadásul ha nem tudják rögtön elkészíteni a kaját akkor nem hozzák ki az asztalhoz hanem csak kikurjantanak hogy elkészült…
Neked, így négyszemközt, megsúgom, picit én is bekakiltam a dologtól.
Mostanság sok dermesztő dolog van nálunk
A kérdés: Mi tűnik a legvalószínűbbnek az idei szilveszterre?
Az eddigi válaszlehetőségek:
Diszkó
Kocsma
Házibuli valami havernál
Házibuli egy általam még nem is ismert személynél
Családommal leszek otthon
Barátommal/barátnőmmel leszek otthon
Lézeres szemműtét és alternatívái
© Haszprus | life szemműtétA szemüveg pedig kerettel rendelkezik, és beszűkíti a látóteret. Azon felül, hogy esőben nem hordható, és hidegből melegbe érkezve átláthatatlanul bepárásodik egy időre. Hogy azt meg se említsem, hogy úszni se lehet szemüveggel, nem lehet rá napszemüveget venni, a divatos napszemüveg dioptriásítása pedig eszetlen összegbe kerül.
Költség téren egyébként a lézeres szemműtét egyszeri kiadás, még akkor is, ha húzós. Egy szemműtét ára 98000 Ft, szemenként, ergo 196 ezer forint. Cserébe, ha nem romlik a szem ez után, akkor a páciens egész életére tökéletesen fog látni, nem kell új szemüveg, új kontakt lencse, ami jelentős költségmegtakarítást jelent.
Az egyetlen probléma a dologgal a bizalmam hiánya. Mi van, ha elcseszik a műtétet?
...
Mégis, a hardkór tévézőkre nincs semmi degradáló szó. Pedig�
- Depis bloggerek, ne legyetek depisek, mer a vidám dolgok jobbak, mint a depisek.
- Rendet raktam mindkét asztalomon, mert nem bírtam már ami rajtuk uralkodott. Rendben könnyebb tanulni, legalábbis én így vagyok vele. Igaz mostanság nem is az asztalomnál tanulok hanem beülök (ülve maradok) a székemben, felrakom a lábam az ágyamra, takarót húzok rá (mert kurva hideg van itt nálunk), és ölömbe veszem az olvasnivalót.
- Reggel Digitális technika pótZH-t írok és fogalmam sincs hogy milyen lesz. Amilyen jól indultam Digitből, fene gondolta volna, hogy itt lyukadok ki…
- Digit pótZH után pedig jövök haza és tanulok csütörtöki Programozás alapjai pótZH-ra, valamint Közgazdaságtan elővizsgára. Pedig lehet, hogy jobban tenném, ha azt inkább későbbre hagynám, és a Progra koncentrálnék. Még nincs késő, lehet hogy így lesz.
Egyébként elkezdtem Digitális technikát tanulni holnapra, mert reményeket fűzök ehhez a tárgyhoz
Minden esetre alapvetően letettem róla, hogy idén karácsonyra ilyesmit kapjak.
Tulajdonképpen egyszerűen nincs semmi igényem, hogy mi a rákot kapjak. Sokmindenem nincs, de nem érzem hiányukat. Pl. dvd olvasóm sincs. Pedig alap. De nem érdekel, nem olvasok offline digitális tartalmakat, kizárólag netről szerzem be ami kell, legyen az bármi. Bármi, és bármekkora.
Viszont anyámnak igénye támadt újra egy saját gépre. Volt neki eddig is, csak nem nagyon használta. Az utóbbi fél évben pedig megint nem volt, mert a p133-as gép elromlott valami módon, és baromira nem volt kedvem rájönni hogy miként lehetne helyrepofozni. Õ szereti azt, ha a saját gépén munkálkodhat, és nem kell az enyémet bizerálnia, mert nincs túlzottan otthon a gépen, és akkor enyhén fogalmaztam. Fél, hogy valamit eltol a gépemen. Ez valamennyire érthető, talán. Van is itthon gép, ami az övé lehetne, egy elfekvő Celeron 600 alapú cucc, meg egy 17"-es CRT, amiket az év folyamán cseréltem le újabb dolgokra. Jelenleg ezek az előszobában/konyhában porosodnak. Be kéne üzemelni őket, de pokolian semmi kedvem hozzá, még az se motivál hogy anyám ezt kéri, mert szerintem ez egy kreált kérés, igazából az egy szarabb gép mint az enyém, ergo miért is akarna bárki azon dolgozni az enyém helyett? Ez az én megközelítésem. És anyám oly' ritkán használja (használná) a cuccot, hogy teljesen értelmetlen emiatt egy külön gépnek helyet szentelni, illetve nem is a hely a fő gáz (nekem), hanem az, hogy szoftvert kell rá telepíteni, ki kell építeni egy helyi hálózatot, ahhoz kábelt kell venni – mert egykori haverom az előző sulimból lenyelte 20 méter utp kábelemet –, a gépet időről időre karban kell tartani, vírusirtó-frissítéseket elvégezni, állandóan segíteni hogy mit hogy kell csinálni, stb. És ez kurvasok meló. Tudom, mert apám gépével ugyanez a helyzet, noha karbantartani nem annyira kell, mert nem szokott gáz lenni, de apám állandóan kérdésekkel bombáz hogy mit hogy kell megcsinálni, "eltűntek" az eszköztárai Wordben, stb. Szóval fárasztó. Ráadásul anyám olyan szinten használná a gépet hogy értelmét se látom. Már rég rájöttem arra, hogy sosem fogja megtanulni kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, amik megkülönböztetik a Wordöt egy írógéptől.
Update 2003.12.16. 18:16 Hé, miféle Celeron 600-ról beszélek? AMD Duron 650 proci van abban a gépben… Illetve volna, ha nem itt feküdne a proci az asztalomon hónapok óta
Update 11:23 mégsem ez lesz, a f#sz megy be innen egy óra miatt.
Egyúttal nekilátok a tanulásnak. Elvileg.
Ez a blogbejegyzés a BME HSZK-ban készlült Haszprus megbízásából.
Pszichiátrián kezelik az internetfüggőket
Pszichiátrián kezelik azokat, akik nem tudják abbahagyni az internetezést - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint az újfajta betegségnek még nemzetközi betegségkódja sincs. A tébé felé szorongásként, játékszenvedélyként kódolt kezeléseken megtanítják a betegeket kezelni a problémát, akiknek közben nem is kell lemondaniuk szenvedélyükről. Egy felmérés szerint az internetezők 6-6,5 százaléka kórósan netfüggő.
A játékszenvedélyhez hasonlítja az internetfüggőséget Fábián Zsolt, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet orvosa. A doktor szerint az internetfüggőség is olyan magatartási zavar, amely korlátozza a munkát, a tanulást, és a társas kapcsolatok megromlását okozhatja - a beteg nem tud szakítani szenvedélyével. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó pszichiáter elmondta, a betegség annyira új, hogy még az Egyesült Íllamokban sincs hivatalos diagnosztikai kódja. Fábián Zsolt szerint ilyen betegek esetében szorongásként vagy játékszenvedélyként kódolják a kezeléseket, hogy az egészségbiztosító kifizesse - írja a lap.
A magyarországi netezők 6-6,5 százaléka tekinthető kóros internethasználónak - az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ 5400 fős mintán végzett felmérése szerint. Õk azonban csak ritkán fordulnak orvoshoz, és gyakran évekig nem is sejtik, hogy igazából betegek. A szenvedélybetegség általában a fiatalabb korosztályt, a 25-35 éveseket érinti, a betegek 75 százaléka férfi - írja a Magyar Hírlap.
Ha valaki pszichiáterhez fordul, akkor a terápián felmérik, hogy milyen gyakran, és milyen hosszan használja a netet. Az egy-három hónapos kezeléseken naplót vezettetnek vele szokásairól, megtanulja kezelni a bejövő impulzusokat, ám eközben nem kell, hogy végleg lemondjon szenvedélyéről - mondta a lapnak Fábián. Gyógyszert csak akkor kap, ha a netfüggőség valamilyen más betegséggel - szorongás, depresszió - együtt jelentkezik.
A pszichiáter szerint a problémás netezők főleg a csevegőoldalakat, online játékoldalakat és gyakran a szexoldalakat keresik. A csevegők nem a saját személyiségüket jelenítik meg, hanem felépítenek egy idealizált személyt - mondta Fábián. Felmérések szerint a chatelők között többnyire felületes ismeretség alakul ki, komolyabb, nem virtuális kapcsolat és szerelem csak nagyon kis százalékban szövődik - derül ki a Magyar Hírlap írásából.
Egyébként van egy újabb userem, aki több mint 50 oldalt töltött le Haszprus Blogja fan clubot kéne alapítanom, esküszöm lennének tagok. Hm meg is szavaztatom.
Tegnap voltam a Schönherzes kis összejövetelen, gólyakocsmán, ami egybe volt kötve valami tanulmányi tájékoztatóval. Nem volt rossz, bár alapvetően én sokkal nagyobb tömegre számítottam, lényegében alig voltunk néhányan. Most voltam először a Schönherzben úgy, hogy nem a 10., 15., vagy földszintre mentem, hanem az elsőre. Az első szint tök érdekesen van kialakítva, ott van az Új Vár klub, nem tudtam hogy ott van. Ha tudtam volna, akkor persze másra számítok. De így arra számítottam, hogy az első emeleti nagyterem az biztos valami előadóhoz hasonlító helyiség. De nem, mindenféle kényelmes fotelek voltak benne. Na persze nem annyira kényelmes, de azért vágjátok, egyetemhez képest nem fapadok voltak
Az összejövetelen elkönyveltem azt, hogy vannak jó arc felsősök, akik tök szívesen segítenek, meg van Teaház vagy mi a rák, ami teát és rumos kakaót szolgál fel, többek közt Rumos kakaó nem volt rossz, főleg a tetején a fahéj. Ja és megtehettem, hogy kipróbálom.
Schönherzes dolog előtt-alatt-után találkoztam Billel, alias Bélával, a helyiek így hívják. Mert így mutatkozik be. De nemtom mér jó az neki, hogy nem a saját nevén hívják. Mindegy ő tudhassa.
15. emeletről megint megtapasztaltam a remek kilátást, tényleg elég kewl. Akartam is csinálni a hétvégén panorámaképet onnan, de rájöttem, hogy nem hoztam el a nagy állványomat, márpedig panorámaképhez az kéne.
Schönherzes látogatásom után még 0 óra körül sétálgattam egyet a Skála környékén, tiszta király ilyenkor az a hely, relatíve kihalt, hatalmas út, alig néhány autó, nincs a nappali dübörgés. Viszont a helyi Burger King és McDonald's kajáldák zárva voltak, ergo kénytelen voltam mindenféle hozott szendvicset enni. Nem gond, nem voltak rosszak. Vettem hozzájuk még egy Nestea Ice Tea-t is éjjelnappaliban.
A mai napom egy 5:45-ös ébresztéssel kezdődött, mert tutira akartam menni. Máskor 5:00-kor kelnék pénteken, de ma nem. Ettől függetlenül beértem 7:00-re úszni. A tesitanár közölte, hogy öt hiányzásom van. Mondom: micsodaaa? Csak kettő kéne legyen, mert múlt héten nem voltam benn, az előtt pedig aszonta, hogy egy van beírva. Végülis tisztázni tudtam egy hiányzásomat, mert szerencsére emlékezett arra, hogy múltkor félreértette a nevemet.
A hétvégére azt tervezem, hogy végig tanulni fogok. Ez nem tudom mennyire fog összejönni, de nem lesz a közelemben számítógép, hacsak nem a HSZK-ban, de az azt hiszem hétvégén zárva is van. Majd megnézem kifelé menet.
Szükségem is van a tanulásra, mert jövő héten vár rám egy pótZH fizikából, programozás alapjaiból, digitális technikából, valamint egy elővizsgát bevállaltam közgazdaságtanból. Egyébként a vizsgáimat még nem terveztem el, hogy is terveztem volna, alig van tárgy amiből tudom hogy vajon meglesz-e az aláírásom. Gép nélkül egyébként jól tudok tanulni, úgyhogy bizakodva tekintek a hétvége elé. Hacsak nem jön közbe valami, ami a nyugalmamat elronthatná. Remélem nem fog.
Kedves Schönherzes olvasóim, számítok Rátok! Ha szerintetek Budapest rulez, akkor szóljatok mindenféle kollégátoknak, hogy regisztráljanak itt, és szavazzanak egyet a 'Budapest rulez'-ra, vagy a Buda rulez-ra, vagy a Pest rulez-ra! A regisztráció fájdalommentes, az egészhez egyetlen usernevet és jelszót kell választanotok, más adatra nincs szükség. Utána a jobb oldalon lehet szavazni.
Voltam ma anyámmal a Westendben, jól körülnéztünk, de fogalmam sincs hogy mit kéne kérjek karácsonyra, igazából nem nagyon vannak ötleteim. Vannak olyan ötleteim amik viszont drágák, de nem igazán van szükségem rájuk, vagy nincs alkalmam kihasználni őket. Itt van például az, hogy sztereó hifim van. Bőven ideje lenne lecserélni 5.1-re. De nemtom mennyire alkalmas erre a szobám. Mondjuk elvileg simán alkalmas kéne legyen rá, hiszen az ilyen nagy 'média-üzletekben' [Media Markt, ElectroWorld] általában egy néhány négyzetméteres helyre zsúfolnak össze egy teljes házimozi próbahelyet, igaz, vannak olyan termeik amelyek saccom szerint legalább 20 négyzetméteresek. De azokban nemcsak egy hangrendszer van kiállítva, és nemcsak egy plazma, hanem ki van velük rakva a fal. A lényeg, hogy szerintem talán élvezhető lehet néhány négyzetméteren is egy házimozi. Sőt, ma a Media Marktban meglehetősen frankónak találtam azt, hogy minden hangfal tőlem max 2 méterre van, a tv-vel együtt. Jól szólt. Mondjuk itthon nem szólhatna jól, mert szomszédaink vannak. Szóval nemtom mi legyen karácsonyra.
Gépupgrade persze jöhetne, gyorsabb gép mindig jobb, de nem érzem különösebb szükségét, mert nem játszom, a többire meg ez az 1700-es Athlon XP + TNT2 megfelel.
Aztán képbe jöhetne még egy hordozható mp3 player, de ezekből csupa márkátlan vacak van, vagy amik jobbak, azok 100 ezerbe kerülnek, ennyit meg nem akarok áldozni egy ilyenre, főleg hogy már most is van egy tűrhető discmanem. Igaz nem viszi az RW-t, de azé jó Az ilyen márkátlan cuccokat meg nem nagyon tudom hogy vajon jól szólnak-e. Hm, lehet hogy majd elszánom magam és valahol kipróbálok egy ilyet, mármint üzletben. Talán valami jobbfajtát. Van egy 512 MB beépített memós cucc, sajna nem bővíthető, de 512 MB az nem kevés, talán még külföldre is tűrhető mennyiség. Én amúgy 192 KBps-es MP3-ban gondolkodom, az alatt szarul szól. Legalábbis itthon. Utazás közben nemtom mennyire venni észre. Szerintem talán észrevenni. Meg a f#sz se akar azzal szarozni, hogy lekonvertáljam a cuccaimat 128K-ra vagy hasonlóra, csak azért, hogy jó sok férjen el a playeren. A konvertálás idő. Az idő pénz. Minden esetre ide nyomok egy linket egy olyan cuccra, ami überkewl [iRiver iFP-395T]. Az ára kevésbé kewl. Van neki 256 MB-os verziója is, tűrhetőbb áron, de a 256 MB az kompromisszum. A kompromisszum pedig nem jó, egy olyan termék esetén, amire kurva sok lét ad ki az ember, érteeeem? Akkor már legyen még drágább, de űberzsír.
Nyomjatok ötleteket, vagy írjátok le, hogy Ti mit adtok-kaptok karácsonyra! Ha publikus
Napszemüveggel/-ben. Rulz.
A szavazásra azért került sor, mert bizonyos I azt mondta pénteken, hogy hányingere van Bp-től, szar az egész ahogy van és semmi pénzért nem lakna itt. Én másként látom. Amikor felraktam ezt a szavazást, már majdnem előre mondtam, hogy nem lesz reprezentatív értékű, mert a Sch-ben lakók biztos majd azt írják, hogy vidék rulz. Hát nem így lett, szerencsére Mellékesen megjegyzem, hogy bár I a szövege szerint semmi pénzért nem lakna itt, azért heti 5 napban mégis ebben a városban lakik, pedig még csak nem is fizetnek neki, és hát senki sem kényszeríti rá…
Ja és tegnap egy McRoyal menü volt a vacsora. Tegnap előtt meg Don Pepe-féle Georgina pizza. Annak a második fele pedig a tegnapi reggelire maradt A jó nem árt meg.
Extreme Engineering [Mérnöki csodák] rulez.
Először is lehetséges, hogy a Columbia cipőmről mégis el fogják ismerni, hogy hibás. Triviálisan hibás, hiszen a két cipő (jobb és bal pár) másképpen van varrva. Ezzel is negyed (több?) évet kellett szarakodni. Faszom a bürokráciába, magukról sokat képzelő hivatalnokokba, egyéb kreténekbe.
Másodszor a több mint fél éves huzavona a főiskolai [nem BME] ösztöndíjamról jelenleg úgy áll, hogy a suli übercsávója – oktatási főigazgató-helyettes – szerint jár nekem az ösztöndíj (40e Ft) (ő a hatodik alkalmazott a suliban, aki szerint jár). Erről az ügyletről annyit érdemes tudni, hogy 4,03-as átlagom volt, de a tanulmányi osztály vezetője szerint nem jár nekem az ösztöndíj, mivel volt egy pótvizsgám. Ez oké is volna, ha a Műszaki alapismeretek c. tantárgyból direkt le nem fixálták volna jó előre, hogy 5 db vizsga tehető, és a többi tárgyaktól eltérően ezek eredménye csak akkor számít, ha sikerül. Én a második vizsgán átmentem, ílymódon jár az ösztöndíj, jól, immáron 6 többé-kevésbé illetékes, de a témára mindenképpen rálátással bíró személy szerint. Faszom a hüje tanulmányi osztály vezetőjébe is, rengeteg időm ment rá erre a szarakodásra, a vele és másokkal való levelezgetésre. Már csak fel kéne keresnem a tantárgyat leadó tanárt telefonon, hogy írjon egy levelet az érdekemben. Ez egy problémás dolog, mert nehéz lesz kideríteni a telefonszámát, ráadásul otthon zargatni egy tanárt elég necces szerintem. A suliban nem elérhető merthogy külsős tanár.
winamp,
megtehetem. LOL!
Ma normál időben keltem, 6:00-kor, egy volt a gond, hogy úgy gondoltam, nem nagyon kéne most már bemenni Számítógép-laborra, mert elég cinkes, hogy baromira nem vágok már semmit. Persze ez nem megfelelő hozzáállás, bejárni mindenképpen be kell. Valóban? Nem tudom. Szglab sajnálatos módon egy olyan óra, hogy ott ha nem érted az egészet, akkor tényleg rohadtul semmi értelme bemenni, egy centivel se kerülsz közelebb ahhoz, hogy megértsd, tekintettel arra, hogy az óra menete a következő: tanár kiadja hogy milyen feladatot oldjunk meg, utána nagy kuss, mindenki csinálja a feladatot. Tanár odamegy ahhoz aki segítséget kér tőle. Viszont most tegyem fel a kezemet hogy elnézést tessék mán idejönni és megírni helyettem az egész programot elejétől végéig mer fingom sincs hogy mit kéne csinálni
? Ha viszont ezt nem teszem meg, akkor tök fölöslegesen ülök ott, ráadásul ciki is hogy nem bírok produkálni semmit. Na mindegy.
Szóval ehelyett elmentem inkább optikushoz, ahol kértem egy néhány kontakt lencsét, de kiderült hogy az nem úgy megy hogy odamegyek és akkó leveszik a polcról, hanem meg kell rendelni. Viszont full jófej csaj az optikus, és rám fog telefonálni - ígérete szerint - 3-4 nap múlva, ha elkészültek a lencsék.
Bementem analízis gyakorlatra, lájtos 40 perces késéssel, többek közt köszönhetően annak hogy az optikus csajra kellett várnom 20 percet - mer állandóan elhagyja az üzletet -, valamint annak, hogy reggel kimaradt egy tétény-busz. Ehhez hozzátenném, hogy hazafelé szintén kimaradt egy piros hármas, így kb. 20 percet vártam a végállomáson. Zsír.
B közölte, hogy ma sem tudja átvenni tőlem a CD-ket, merthogy nem jön be BME-re. Kicsit ellazult a srác, az utóbbi időben nem bír rendesen felkelni, délig alszik, meg ilyenek. (Én beszélek?…)
Fizika óra, hát az a legszarabb, esküszöm eszetlen szívás. Az I épületet kicsit túlfűtik - imho - így télen, nem túl kellemes a levegője. Ennek megfelelően az I épületben tartott amúgy is pokoli unalmas fizika órát közel teljes egészében átaludtam, szó szerint, aludtam, nem bírtam ébren maradni.
Itt megemlíteném, hogy 12:00-től 14:00-ig elvileg Bevezetés a számításelméletbe tárgyból volna konzultáció a holnaputáni pót-ZH végett, viszont a konzit tartó tanár honlapján még reggel is az volt kihirdetve, hogy amint megtudja, hogy melyik teremben lesz, kiírja a honlapjára. Na lol, szóval hogyan értesül erről végülis szerencsétlen diák, hogy hol lesz a konzi? Két módon teheti ezt meg: a) sehogy, b) másképp se.
15:00-re a Blahára kellett mennem az EMKE irodaházba a pénteki muri folytatásaként. Sokkal előbb odaértem, ezért bementem a mekibe, ahol most volt egy csomó üres asztal szerencsére, még ablak mellett is. Viszont a McRoyal szendvicsre vártam vagy öt percet. Már mondtam volna a pultosnak, hogy jó lesz egy BigMac is, mert úgyse ettem olyat már ezer éve, de addigra pont lecsúszott a kajacsúszdán a McRoyal. Miután azt betoltam, elmentem mosdóba. Itt felhívnám a figyelmet, hogy a Blaha Lújza téri McDonald's-ról van szó, tehát feltehetően valami megjegyzés kell érje a mosdó háza táját.
Bemegyek a mosdóba, ha jól néztem, ezúttal négyen őrizték. Négyen. 4-en. Négyen. NÉGYEN. Mi a #?!#!#??? Jónapot!
- mondom, s leadom a számlát a kajáról, bemegyek. Ott öntötte el agyamat a szar, mikor 30 másodperc múlva kijővén ilyen kurjantást hall fülem magam mögül: Heló, heló, fiatalember, ötven forint lesz!!
Tettem még egy lépést de leesett, hogy nekem szól. Közöltem a kasszással, hogy befelé már odaadtam a számlát. Gondolkozik, hosszas másodpercekig, maga elé meredve. Ott van a három társa. Ítfutott az agyamon, hogy vajon most belém fognak-e kötni a kidobó alkatú legények és leányok, hogy fizessek nekik ötven forintot de izibe, és hogy ne packázzak velük. De nem tették, mert a kasszás végülis azt mondta: Ja igen, akkor az a másik gyerek lehetett... [aki nem fizetett befelémenet]
Megúsztam a balhét.
Sajna az EMKE irodaházban a csávó most számonkérte, hogy 75 percen át üljünk ott és tegyük a dolgunkat, pedig múltkor elengedett 55 perc után, és volt akit előbb is. Mindegy. Bár már kurvára fájt az írástól a kezem a végére.
16:10-kor elindultam hazafelé, és 17:30-ra haza is értem. Zsír. Csúcsforgalom, járatkimaradás, ajtóhoz préselődés, lábon alig állás, stb, ilyen az élet ha az ember kinn lakik a halál redvás pudvás túrós rétes méteres kékeres véreres cuccosában.
És de jó. A szavazás szerint minden látogatóm később kel nálam, legkevesebb fél órával. F#szkivan.
Most viszont elmegyek aludni de nem fog sikerülni, köszönhetően többek között annak hogy dög meleg van alváshoz, de nem tudok szellőztetni, mert a téli ablakszigetelés olyan frankón van megoldva hogy nem lehet kinyitni tőle az ablakot.