Haszprus

Szándékosan elütnek terepjáróval

©   Haszprus   |   life túlélés

Nem, tényleg, semmi különös, ez itt csak az egyetemi városrész, mindenkivel megesik hogy szándékosan elütik terepjáróval.


Persze, első nekifutásra szenzációhajhász a kiemelt rész, de azt a Blikk példányszáma óta tudjuk, hogy így kell csinálni. Jöttem pénteken az R épületből, át az Erste Bank felé a zebrán, az Egry József utcában, amikor is a zebra túloldalára parkolási folyamatot kezdeményezett valami autó. Rá a zebrára, mert azt úgy kell. Node semmi probléma, mentem át a zebrán, a parkolást végző autó pedig úgy manőverezett, hogy kénytelen voltam a zebra közepén megállni, mert az és az átkelő után álló autók teljesen elállták az utamat.

Erre b+ micsinál a terepjáró ami jött jobbról? Nekemjön hússzal b+ (úgy kaptam le a táskámat a motorháztetőről) és minden probléma nélkül továbbhajt, mintha mi sem történt volna, mert ő nem ér rá megvárni amíg átérek a zebrán. Köpni-nyelni nem tudtam, hogy ilyen van, de azért felírtam a rendszámát. Ott helyben még gondolkodtam, hogy dobjak egy telefont az illetékes szerveknek, de azt hiszem, különösebb értelme nem lett volna.

így telnek a mindennapok egy békés világvárosban.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 14 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Dobj.

Én azt hiszem lassan eljutok arra a pontra, hogy egy kis notesszel fogok járkálni s könyörtelenül elkezdem jelentgetni a durvább kihágásokat. Katasztrófa, ami ebben a városban van, és rendet kell tenni.

én már azon fel tudom b*szni az agyam, ha valaki bicikliútra parkol.
itt Angliában egyébként már jónéhányszor majdnem elütöttek, mióta itt vagyok, de nem azért, mert akkora állat módon közlekednének (nagyrészt sokkal békésebbek, dudaszót is csak kétszer hallottam eddig három hónap alatt), hanem mert a hülye balos közlekedéshez nem bírtam hozzászokni és kereszteződésekben mindig balra néztem, mielőtt átmentem. a kocsi meg persze mindig jobbról jött.

Én is tuti tettem volna lépéseket az ügyben. Mondjuk nálam mindig van valami amivel be lehet zúzni egy szélvédőt...:Ä?
Viccen kívül: jelentsd fel a rohadékot, az ilyennek az jár, semmi más.

Ha megvan a rendszáma, akkor kell keresni egy kisvárosi tanárnénit. Ugyanis - ez nem vicc! - ők az ország leghatalmasabb emberei közé tartoznak. Megmondom, hogy miért.

Azért, mert egy kisvárosban nincs sok tanárnéni ám! Munkahelyet változtatni viszont sokkal ritkábban szoktak, mint Pesten. Továbbá, egy kisvárosban kevés ember van, viszont mindenki mindenkit ismer.

Ezért egy kisvárosi tanárnéni, ha már legalább 10-20 éve nyomja az ipart, egészen biztos ismer legalább egy rendőrt, legalább egy földhivatali alkalmazottat, legalább egy APEH-est, és legalább egy bírót, akiket valamikor ő engedett át történelemből vagy kereskedelmi áruismeretből. Vagy ha nem őt, akkor az egy szem fiacskáját/kislányát.

Lehet, hogy csak 120 rugót keres, viszont ha egy rendszámról kell kinyomoznia a tulajdonos lakcímét és mobilszámát, akkor meg tudja csinálni. De ez titok... ezt igazából a kisvárosi tanítónéniken kívül nem tudja senki. :-) Ok meg hallgatnak, mert amúgy többnyire igen törvénytisztelő emberek.

De Napkelet, ez itt történt Bp-en. Ebbe hogy kevernél bele egy kisvárosi tanítónénit? Elképzelem, ahogy odamész hozzá, hogy Elcsaptak, segítsen már..., ő már emeli is fel a telefont, hogy ...és a Petőfi vagy az Ady E. utcában történt? (ilyenek vannak bármely tetszőleges településen), mire Ja, nem, nem, a Goldmann téren...
Szerintem vannak erre egyszerübb megoldások is.
ui: még mindig nem jelennek meg rendesen az idézőjelek!!!

Mf, IE6-ban nem is fognak megjelenni az idézőjelek. Ez van. Az IE6 már valami 5 éves szoftver (ha minden igaz, 2001. augusztus 27-én jelent meg), a renderelési képességeit asszem egyetlen service pack se turbózta fel... Eljárt felette az idő.

OK. Értem, old timer vagyok, nem követem a trendet. Vééhén szahar vahagyoook...!:'((
(jobb zokogós smiley nincs?)
ÿtállunk valami fejlettebbre, csak győzd kapkodni a fejed! Opera-kompatibilis vagy?

Bizonyos vélemények szerint az IE-nél már csak az Opera rosszabb Bár pár nappal ezelőtt még ajánlottam itt a menüben, de mefi blogján szembesültem vele, hogy elég sok kompatibilitási probléma van vele.

Nincs tuti böngésző, de én a Firefox mellé teszem a voksomat.

Ami a blogomat illeti, azt hiszem elég jól jelenik meg Opera alatt, bár mefinek voltak nehézségei a kommenteléssel Egyébként sztem nemrossz cucc az Opera, bár egyik verzióját se használtam 50 lap letöltésénél tovább.

egy kis notesszel fogok járkálni
Ez nekem is előttem volt egy csomószor... de valahogy sose volt merszem feltelefonálni a 112-t. Ez bizalom kérdése a szervek iránt vagy az esélytelenek nyugalma?

Ez kizárólag költői kérdés lehetett

adamo Múltkor én is gondolkoztam, amikor 15 percet várakoztam a Goldmannon, hogy a távcsővel csencselő cigánysuhancra kihívjam-e a yardot, de aztán elvetettem az ötletet, mert távcsővel sétálásért nem tudják elkapni, hacsak nem tanúskodom, hogy el akarta adni. Az viszont cigánnyal kapcsolatban nem életbiztosítás... Szóval még a status quo tűnt a legmegnyugtatóbbnak (sic!)...

Közben megjött a megoldás. Privben küldd már el a rendszámot, és talán tudok mondani egy nevet/címet. Aztán óberságra fel!

Magyarorszag.hu-ra ha regisztrál az ember, ott meg lehet nézni ilyeneket. Sajnos enyhén túlbonyolították a regisztrációs folyamatot, és nálam pl. el is baszták, aztán telefonon kellett volna rinyálni úgyhogy itt megakadt a regisztrációm

A rendszámot a privacy protection őrzi.

A rendőrségen sok fal leomlik, ne félj!
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...