Tömeg, testzsír, testvíz. A fogyásnak két hónapja vége. Hogyan tovább? Nem közöltem összegző grafikonokat sem. Pótlom.


Túllőttem-e a célon? Némileg igen. Aki figyelt és jó a memóriája, tudja, hogy fél év alatt 70-re akartam lefogyni. Ez kicsit hamarabb összejött, az új cél 67, majd 65 lett. 65 alá nem akartam menni, de nem tudtam megállni. A negatív rekord nemrég 61,9 volt, de ezt nem jegyeztem fel a logba, mert a zsír és vízmérő kiakadt, anélkül pedig elszaródik a grafikon. Ekkortájt már csak ritkán mértem. (Most már hetek telnek el a mérések közt.) Egyébként a kiakadások most már nem ritkák, ezért is telik el sok idő két rögzített adat közt.

Baj-e hogy túllőttem a célon? Először úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem. Sulikezdéskor kezdtem parázni néhány iszonyat csontos arcot látva, hogy te jó ég, csak nem így nézek ki én is. Állítólag nem, bár volt aki megkérdezte, hogy beteg voltam-e a nyáron Nem is lényeges a dolog, valamennyit vissza fogok szedni, csak bírjam már rávenni magam a kondira. Az előző bérletem még érvényes, és a következő is be van már fizetve. A téli hónapok valószínűleg úgyis visszahoznak majd valamennyit. Megfelelően kell becélozni a dolgot, nem sörhasat akarok növeszteni, ugyanakkor semmi tapasztalatom a gyúrás és az ahhoz tartozó étkezés terén. Ez hogy fehérje meg hasonlók, nem mondanak semmit, és így kicsit nehéz belőni hogy mit is kéne fogyasztani.

Tegnap újra voltam 'teremben.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 10 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Az 5-6%-os testzsír továbbra is csak álom kategória, a grafikon csak arra jó, hogy lásd kb. milyen arányban csökkent.


Kérdés: ha nő a testvíz %, az miért jó?

Tovább bírod a sivatagban. Lásd még: tevék.

Jujjj, akkor most meg én vagyok a dagi a 64 kilómmal! :-(

Montana Montana:
a) Anyám hallgat ilyen műsorokat amikben folyton nyomják hogy igyunk sokat mert az jó a szervezetnek. Segíti az emésztést meg egyéb kémiai folyamatokat. (Nem értek hozzá, az se biztos hogy ez növeli a testvizet. Ami viszont biztos, hogy arckrémreklámokban el szokott hangzani, hogy a bőrben minél több víz van annál kevésbé ráncosodik. Nem mintha ez ösztönözne, ld. lejjebb.)
b) Víztartalmak: csont 22%, zsír 25%, izom 75%, vér 83%. => Mivel szerintem az ember vérmennyisége nem változik adott testsúly mellett (bár ehhez sem értek), így kizárólagos alapon nagyobb víztartalom = több izom, legalábbis a testtömeghez viszonyítva. A mérlegem használatija szerint 62%-os testvíz fölött van a tutiság, de nem magyarázza meg, hogy konkrétan milyen előnyökkel jár a dolog. Én amikor ezt olvastam, akkor döntöttem úgy hogy megpróbálom feljebb vinni a testvizemet erőltetetten több ivással. Ezt 1-2 hét alatt meguntam, mert már nem emléxem miért, de nem jött be.

Próbáltam guglizni a témában egyébként de semmi érdemi eredményt nem találtam, úgyhogy akinek van profibb válasza, az nyomhatja.

Haszprus Haszprus:
Ebben a több izom -> több % víz gondolatmenetben van ráció.
Önmagában a több ivástól normális esetben nem lesz több víz a testben. Ha igen, vagyis nem áll egyenes arányban az input az outputtal, az baj, betegségre utal, komolyan. (És érzésre is vacak. Ezért is nem értettem, miért gyúrsz a dagadó bokára. :-) )
És azért nyomatják mindenféle fitness-wellness-norbiness vonalakon, hogy igyunk sokat, mert az átlagember bizony nagyonnagyon keveset iszik. Ülőmunkát végezve, kocsivaljárva minimum két litert kéne inni naponta, de inkább 2,5-3-at, egyenletesen elosztva(!) Ráadásul a kávé + ugyanannyi víz = 0, nem szabad beleszámolni. Viszont a világos sört valamennyivel fel lehet szorozni.. (Barnát nem, mert édes.) És persze az izzadást pótolni kell. Namost hány embert tudsz mutatni a környezetben, aki ezt így betartja? (Én se, pedig nekem aztán nagyon kellene.)

Tomka19 Én 81kg körül vagyok, ha ez megnyugtat

A táplálkozással kapcsolatban vannak irányelvek, de mivel mindenki más és máshonnan jön, nem lehet egy sablont felállítani.

A testvíz %-hoz én sem értek, de kiváncsi lennék nekem mit mond az a csodamérleg

Inni pedig tényleg sokkal többet kéne, dehát...

testvíz szóra ez a bejegyzés a második google-találat. nyomassuk feljebb. közben valaki elmondhatná, hogy mégis mi az isten derül ki a testvízszázalékból

lol ezt az oldalt belinkelték a Zsírégetés.lap.hu -n. Tudtam hogy egyszer még viszem valamire. jah és testvíz szóra már az első találat vagyunk gugliban

Majd 1x postolok hogy azóta merre mozdultak ezek a grafikonok… (90 kilóra) (nem)
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...