Haszprus

Katlan + János-hegy

©   Haszprus   |   350d barátok bringa katlan telódráma

Voltunk Gabival meg Orcával a Normafánál. Először elvittem őket a Katlanhoz, ahol legnagyobb meglepetésemre az ugratós részek után valami borzalom sár volt, ott egyszer meg is csúsztam, Orca meg majdnem rám, de szerencsére nem, viszont ő ekkor térdig sáros lett. Úgy döntöttünk visszafordulunk és lejövünk egy másik útvonalon is. Szóval mentünk felfelé, a békés erdei kutyával kirándulós népeknek az édibédi kutyulija pedig megharapta Orcát. Persze rá lett szólva édes hangon a tulaj által: [Bélaaa], nem szabaaad! (Ahol Béla a kutya neve.) Semmi elnézést vagy ilyesmi. Fölfelé egyébként pörgött ki a sárban a kerekünk rendesen.


(A térképen csak a második szakasz látszik, a Katlan nem. Képek & gps by Orca.)

A tetőn betoltunk némi rétest (ami egyébként elég jó volt), közben szétfagytunk (szél volt, meg q hideg), úgyhogy forró csokival / forralt borral enyhítettük fájdalmainkat.

Lefelé pár helyen egész jó tempót jöttem, most is fejlődtem egy kicsit. Mondjuk tegnapelőtt gyorsabb voltam sok helyen de mindegy, a mai az ugye bevárós társas nap volt.

Lefárasztott a túra rendesen.

BTW tavaly évvége felé rendesen rá voltam gerjedve a telócsere témájára amolyan ábrándozás szinten. Elsősorban jobb mozgást akartam, és akkoriban úgy véltem hogy ez a nagyobb telóúton keresztül valósítható meg. Nos nem. A jó mozgáshoz nem feltétlen kell nagy telóút, tulajdonképpen semmi köze hozzá. A teló témáról rég lejöttem már, de végülis a hidegben való működésképtelensége miatt tényleg lehet hogy érdemes lenne már idén telót cserélnem. Nem tudom. Egyrészt kezd kicsit elszabadulni a bringás költekezés, másrészt ilyen időben túl sokat úgyse megyek hegyre. Gondoltam egykor. Dehát ha egész évben ilyen 10 fokok vannak akkor azért mégis, viszont ebben még mindig full merev a teló. Tképpen októbertől kb. áprilisig, azaz az év felében. Szerencsére a munkás felében (azaz nem a nyári szünetben). Na mindegy nem ragozom tovább, a lényeg hogy jó lenne egy mozgó teló, de egyelőre nem akarok erre áldozni. (Update feb. 19. 00:53: tképpen nyáron is szarul mozog szóval…)

Kéne amúgy új fékbetét (a mostanimat tképpen már októberben cserélni javasolták, csak úgy voltam vele hogy egyrészt előbb utánanézek h milyenek vannak, másrészt ilyen esti szintentartó tekerésekhez télre nem kell komolyabb fékhatás), hidraulikus tárcsafék, meg egy jobb hátsó rugóstag is. A hidraulikus tárcsafék értelme az lenne hogy nem kéne a fékbe kapaszkodni ezerrel ha lassítani akarok. Hosszú lejtőn és/vagy erősen rázós terepen igen jól jönne. Ugyanis így nem kéne a parásabb részeken lassan menni, mert meg tudnék állni akkor és ott ahol akarok, mindegy milyen sebességgel megyek.

Amikor megvettem a bringát májusban, naívan azt gondoltam hogy ez most így kész, és 10 évre lerendeztem a bringakérdést

Na ez volt az álmodozó szekció. Bringát egy darabig nem fejlesztek.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Egyébként ez milyen hosszú kiruccanás volt?
Milyen telód is van? Manitou axel? Ha igen akkor, közlöm, hogy így télire havernak is kőkeménnyé lett.
Ha lenne pénzem amúgy én is a telót cserélném le az enyémen, de ez nyárig nem igen tűnik megvalósíthatónak

32 km Gabi szerint. Nekem sajna a cateye micro wireless (is) bemondja az unalmast olyan 13-15 fok alatt… (elemet már cseréltem benne, nem oldotta meg)

Manitou axel ja (bár ennek is van egy pár típusa), és hát sejtettem h nem egyedi h így bekeményedik, olvastam fórumon h a zsírüzemű telók ilyenek. Gabié műxött jól, irigykedtem is

Az is lehet, hogy az enyém csak azért mozgott ilyen jól, mert még új. A telók ugyanis belülről is koszolódnak. Főleg, ha sokat terepezel velük koszban, esőben…

Az autókban is cserélik az olajat X kilométer után, és az a szép áttetsző olaj, amit betöltenek, fekete sárként jön ki olajcserekor.

Lehet jót tenne a telódnak egy szervíz, de lehet, hogy rosszul gondolom.
Üdv, Gabi

Az autókban is cserélik az olajat X kilométer után, és az a szép áttetsző olaj, amit betöltenek, fekete sárként jön ki olajcserekor.

Azért egy motort légyszi ne hasonlíts egy teleszkophoz
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...