Haszprus

Katlan #2, DDH

©   Haszprus   |   barátok bringa katlan normafa telódráma

nrg, dap, Attila és jómagam nyomtunk tegnap egy dh-t a Katlannál, ott egy kis ökörködés (aminek inkább szemlélője vagyok), megnéztük a teleszkópomat, én is megnéztem Attiláét - neki szintén egy G-Zero FX van, csak nem 2005-ös hanem 2003-mas, viszont valami komolyabb hátsó teleszkóppal, elöl pedig nem Manitou Axel hanem Manitou Black, a tárcsafék pedig hidraulikus. A helyzet az, hogy iszonyat gyengén jár az első teleszkópom, mint azt már az éjszakai túrán Kicsiével összemérve megállapítottam, illetve régóta gyanakodtam rá, csak eddig nem voltak hasonló gépek körülöttem. Talán olajcsere lenne a megoldás, passz. Örülnék, ha megúsznám ennyivel. Amennyiben ez nem elégséges, akkor nemtom mit kéne tenni, erősen kérdéses hogy miként lehet garanciális problémának beállítani azt, hogy szarabbul jár a teló, mint ahogy kéne, mert hogy mutatom meg hogy hogy kéne? … A bolton múlik, és nyilvánvaló hogy nem fogják lecserélni, noha az is nyilvánvaló hogy a telónak nem így kéne működnie.

A Katlantól aztán visszatekertünk oda ahonnan jöttünk, a Normafa tetejére, majd meglátogattuk a durva dh részt. Hát az a hely továbbra is elég para, egy - ruházat alapján - hardcore dh-s az orrunk előtt taknyolt egy nagyot. Persze nem a ruha teszi az embert, úgyhogy most látszatra én is úgy tűnök mint valami komolyabb dh-s aztán nem. De most már tudom a telóra fogni (Tényleg gáz a teló. Attila szerint: mintha merevvázas lenne. Hát annyira azért nem gáz, de kétségtelenül dobálják a kövek a gépet nagyon, ami azt jelenti hogy a kormányozhatóság és úttartás töredéke az övéknek, a fékezési képességem szintén, mert ugye ha egy kőre amikor rámegyek, nem húzódik be a teló, akkor a kőről való lejövetelkor nincs miből visszarugózzon, ergo addig leszek a földtől távol, amíg szimplán a gravitáció vissza nem húz.) Most már tudjuk miért sérültem le csuklóra, amikor ugrálni próbáltam… Nem nyeli el rendesen a teló az ütést. És talán ezért fáj azóta is folyamatosan (kicsit).

Mi legyen a telóval?

tekerési idő1:24
összidő~4:30
megtett út24,05 km
átlagsebesség17 km/h
max sebesség50,7 km/h
szept 1 óta291,2 km

Update 15:50: jött egy videó (Én nem nyújtok rajta semmi performance-ot, viszont marhára tetszik, és jobban lehet látni rajta hogy úgy kb. miről van szó )

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 6 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Jo lett a video! Hmm, nem is latszanak olyannyira veszelyesnek ez az erdei U ugratok, asszem en is megprobalkozom veluk, bar a gepem az alsokategoria kozepen, vagy meg attol is lejjebb van sajnos... Amugy melyik szam megy a video alatt?

kányé west - touch the sky
ugrásokkal vigyázni, mert ha szarul érkezel az olcso váz reccsenhet és ha szar helyen, akkor te is.
és kizárólag bukóba próbáld, pont


Haszprus: ohh, hat arcpiritoan gyenge azokhoz kepest, amikkel ti mentek. Le sem merem irni Egy Neuzer Altrix Mistral 70-es. De szeretnek venni tavasszal egy normalisat, csak hat penz kerdese foleg.

oho, ez az a zene a video alatt, aminek a cool az egyik sorat sikeresen tanusitom, hogy feljottem a pacaba kulonosen legyszeru nezessel-nek forditotta
(i gotta testify, come up in the spot lookin' extra fly)

b3ck kérdezte hogy hogy lehet eljutni a Katlanhoz. Felmész a fogassal a vá-ig, balra 90 fokban a gyermekvasútig (Golfpálya úton), ott jobbra 90 fok, erősen kátyús Hegyhát úton haladsz, balra melletted a gyermekvasút/rét/erdő, jobbra melletted házak. Eljutsz ennek az útnak a végéig, ahol enyhén jobbra az Eötvös útra kanyarodhatnál (felismered onnan hogy jóállapotú ). Na ehelyett ott balra be az erdőbe a gyermekvasutat keresztezve, erős kanyargós lejtő a fák között, nemsoká kiérsz egy erősen nyomvájús agyagútra, azon balra le, gyors erdei út, és ott lesz a Katlan… aztán onnan lehet tovább csurogni lefelé, valahol a Farkasréti temető és Gazdagrét között érsz ki a civilizációba.

Egyébként szívesen megmutatom személyesen
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...