Haszprus

Ötödik labor (XSQL)

©   Haszprus   |   labvez

Az XSQL nehéz téma. Nagy anyag, és összefügg. Aki a kis komponenseket sem érti/ismeri, az nem fog tudni átlátni egy komplett tervezési folyamatot, nem fogja tudni kombinálni az XSQL, SQL, XSLT, XPath, XML, HTML ismereteket. Oracle-ből nem igaz, hogy aki nem tudja valamelyik kiskérdésre a választ, az nem fog tudni kattintgatni egy felületen, és aki SQL-ből nem tudja mi az a decode, attól még 30-ból 25 lekérdezést vígan megír. XSQL-nél a helyzet gyökeresen más, ezért jogos (lenne?) kemény beugrót íratni. Abban a laborban, amelyikben én mértem anno, 15-ből 12 ember elhasalt a beugrón. Nálam ma ennél egyszerűbb volt a helyzet, egyrészt mert már két hete mennek az XSQL-mérések szóval sejthették milyen beugrókra lehet számítani, másrészt 12-ből 4-en így sem feleltek meg, aminek egyébként értem az okát (ld. a tavalyi írásomban). A bentmaradóknál is látszott, hogy kapásból nem teljesen tiszta, hogy most akkor mi is van, miként működnek együtt ezek a technológiák, de szerencsére ezt néhány mondatban nagyon egyszerű felvázolni azoknak, akik külön-külön tudják hogy nagyjából mi mit csinál.

A mérések tehát nehezednek, ráadásul egyéb tárgyakból is kezdenek befigyelgetni a zh-k, ez meglátszik az alábbi grafikonon is, ami a mérésenkénti beugróeredmények alakulását szemlélteti.

A színek az adott laboron elért eredménynek felelnek meg (ötös, négyes, stb.), a sávok vastagsága pedig annak, hogy hányan érték el az adott eredményt. A vízszintes tengely az időtengely, oracle az első, sql a második, xsql a harmadik labor, és még kettő hátra van (jdbc, php).

Szerintem érdekes lehetne az egész évfolyamra vonatkozóan is készíteni egy ilyen ábrát.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 5 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

1) Ethereal (nem regisztrált)
Nekem most volt részem az XSQL mérés élményében (persze hallgatóként . Iszonyat sok időmet felemésztette a szívás a bind-params jellegű paraméterezéssel, meg már az első lekérdezésem is olyan volt, hogy a labvez sem tudott rá könnyebb megoldást, mint amit én cca 5 sorban manifesztáltam. 8 és fél feladat elkészítése, valamint a kódkommentálás, jegyzőkönyvgyártás és egyéb overhead együtt több mint 12 óra volt. És ez csak 8 és fél feladat… Létezik olyan ember ezen az egyetemen, aki a ZH- és háziszezon közepén - minden feladat megoldását célul kitűzve - nem pusztul bele a melóba? Pedig nem érzem, hogy teljesen hülye lennék a témához, és szerintem a motivációval sem volt gond… És mégis jó esetben kapok rá egy 4-est, de inkább egy 3-ast… Ez a mérés szvsz túl kemény volt! Mondd, hogy a Java és a PHP könnyebb lesz!

Hát, 5 soros sql az nem brutál sql, persze attól függ hogy hogy tördeled

Valóban sok a meló vele, én nem tudom kinek mennyi megy rá (valaki a jegyzőkönyvben 36 órát említett, gondolom a klotyón is a házit oldotta ), egyedül az biztos hogy az oracle-nél és az sql-nél munkásabb az xsql. Hogy az idei jdbc és php milyen lesz, arról egyelőre fogalmam sincs, év elején a php mérés a végére amolyan ajándékként volt emlegetve belső körökben. Szerintem a php egyébként valóban könnyebb (kevésbé összetett), persze attól még kérdés hogy milyen feladatok lesznek. Ezt tehát egyetlen hallgató se tekintse úgy hogy a php mérés könnyű lesz, mert nem lesz, készüljön rá mindenki ezerrel, mert különben.

Fú, ez tök jó, hogy hallgató és laborvezér egy fórumon. Komolyan mondom.

4) Ethereal (nem regisztrált)

Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...