Haszprus

HHH Revelation

©   Haszprus   |   bringa fotózás hármashatár hegy pizza pizzaboy

Szóval van a Hármashatár-hegy tetejénél kicsit lejjebb egy olyan durva kavicsos lejtő, ami hát elég para a kezdő bicajosnak, azaz nekem. Vízmosások futnak rajta át itt-ott, akár 40 centi mélyen, a kövek meg másznak ki a kerék alól, és persze elég rendesen lejt az egész, úgyhogy izomból kapaszkodni kell a fékbe, ami egy ilyen hosszú út esetén már önmagában is megterhelő a kéznek, pláne ha még a kormány is rángat. Na ez utóbbi problémán egész sokat segített a Rock Shox Revelation. (Nem titkolt SEO-zás zajlik.) Nem mondhatnám, hogy azon a lejtőn túl sokszor jöttem volna le, ha minden igaz, most negyedszer, viszont hosszúsága miatt a combom/kezem mindig totál kikészült rajta, csak sok apróbb szakaszban tudtam lemenni. Na ez szombaton leredukálódott 3 szakaszra, ebből a középső csak 3 méter volt, és a felső se volt hosszú. Lényegében mondhatjuk, hogy fent egy technikai problémától eltekintve egyben le tudtam ereszkedni, és az eddigiekhez képest egész jó tempóban. A technikai problémát egy vízmosás jelentette, aminek nem mentem át időben a bal oldalára, a jobb oldalán meg elfogyott a járható út. Oké, keresztezzük a vízmosást, csak majdnem bukfenc lett belőle a beakadó első kerék miatt, úgyhogy ott megálltam egy kicsit kipihenni az izgalmakat.

Mire leértem ezen a lejtőn, már annyira kész voltam, hogy úgy döntöttem inkább visszafordulok hűvösvölgy felé, úgyis el kellett hoznom a Probike-ból a régi teleszkópomat, ahhoz meg célszerű volt odaérni zárásig. Iszonyatosan lefáradtam mindenesetre.

A képek az 5,5 éves, teljesen elszaródott Nikon Coolpix 885-ömmel készültek, bocs a minőségért.

Mivel még nem is ebédeltem, és igencsak 18 óra volt, itthon rendeltem egy Vesuvio pizzát a Pizzaboy pizzériától (bocs, SEO) (sonka gomba kukorica), 60 perc után jött is. Kinyitom a dobozt: bab, bacon. Telefon pizzaboynak, oké, hozzák soron kívül a pizzámat. Újabb 45 perc (!) múlva itt is volt. Sajnos a bab/baconöset elvitték viszont Vajon mit csinálhattak vele, valakinek kiszállítottak egy három órás már-már oszló félben levő pizzát? A Vesuviot a Cool Túrából okulva alapos szemrevételezés után jóízűen elfogyasztottam

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Nahh elso hozzaszolasom Udv mindenkinek!

HHH-rol jutott eszembe hogy 3 napja fentvoltam, szokasos utvonalon elindultam lefele : viragosnyeregig a sarga turistautvonal, bar az eleje az lehet h nem sarga (HHH kavicsos lejtonel 200-300m utan beszoktam menni az erdobe es ugy le nahh mind1) utanna at a kek turautvonalra, es itt kezdodtek a problemak normal esetben leszoktam menni vegig a a vasuti atjaroig aztan ott a folduton vissza pestre, de most gondoltam ideje ujitani, meg a turistak is neha haraxanak ram, amikor 65-el neha kozejuk rongyolok
Szoval valahol elkanyarodtam a piros bicikliutvoal-ra meg a nagy lejtos szakasz elott, egy ugymond keresztezodes resznel… Nahh arra NE MENJETEK tekergettem szepen komotosan fogalmam sem volt merre jarok, amikor valami epitkezes vagy tanya vagy mittomen micsoda van ott, es kiszabadult 2 k*rva nagy kutya es elkezdtek kergetni, elejen kb 40-50 centire harapdalt a bokamtol, nem kicsit fostam be… mazlimra pont egy jo szeles nagyon meredek resz kovetkezett ahol belehuztam amennyira csak tudtam, baj csak soha nem jartam arra elotte es eleg keson vettem eszre h bizony keresztbe van az uton egy kidolt fa kb 1 meter magasan… Kutyak meg a seggemben… Szerencsere mint superman atrepultem a fa folott, cajga sajnos nem de nem lett komoly baja pedig meg tuti mentem 30-40-el, amikor telibekaptam… Mai napig nem tudom hogyan oldottam ki az spd-t olyan gyorsan szerencsere pont akkor visszafordult a kutya is, pedig mar neztem melyik fara masszak fol
Nahh csak gondoltam megirom ezt a kisregenyt h minel kevesebb embert kergessenek meg azok a tetves kutyak.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...