» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


7 megfelelő bejegyzés.

Szóval van a Hármashatár-hegy tetejénél kicsit lejjebb egy olyan durva kavicsos lejtő, ami hát elég para a kezdő bicajosnak, azaz nekem. Vízmosások futnak rajta át itt-ott, akár 40 centi mélyen, a kövek meg másznak ki a kerék alól, és persze elég rendesen lejt az egész, úgyhogy izomból kapaszkodni kell a fékbe, ami egy ilyen hosszú út esetén már önmagában is megterhelő a kéznek, pláne ha még a kormány is rángat. Na ez utóbbi problémán egész sokat segített a Rock Shox Revelation. (Nem titkolt SEO-zás zajlik.) Nem mondhatnám, hogy azon a lejtőn túl sokszor jöttem volna le, ha minden igaz, most negyedszer, viszont hosszúsága miatt a combom/kezem mindig totál kikészült rajta, csak sok apróbb szakaszban tudtam lemenni. Na ez szombaton leredukálódott 3 szakaszra, ebből a középső csak 3 méter volt, és a felső se volt hosszú. Lényegében mondhatjuk, hogy fent egy technikai problémától eltekintve egyben le tudtam ereszkedni, és az eddigiekhez képest egész jó tempóban. A technikai problémát egy vízmosás jelentette, aminek nem mentem át időben a bal oldalára, a jobb oldalán meg elfogyott a járható út. Oké, keresztezzük a vízmosást, csak majdnem bukfenc lett belőle a beakadó első kerék miatt, úgyhogy ott megálltam egy kicsit kipihenni az izgalmakat.

Mire leértem ezen a lejtőn, már annyira kész voltam, hogy úgy döntöttem inkább visszafordulok hűvösvölgy felé, úgyis el kellett hoznom a Probike-ból a régi teleszkópomat, ahhoz meg célszerű volt odaérni zárásig. Iszonyatosan lefáradtam mindenesetre.

A képek az 5,5 éves, teljesen elszaródott Nikon Coolpix 885-ömmel készültek, bocs a minőségért.

Mivel még nem is ebédeltem, és igencsak 18 óra volt, itthon rendeltem egy Vesuvio pizzát a Pizzaboy pizzériától (bocs, SEO) (sonka gomba kukorica), 60 perc után jött is. Kinyitom a dobozt: bab, bacon. Telefon pizzaboynak, oké, hozzák soron kívül a pizzámat. Újabb 45 perc (!) múlva itt is volt. Sajnos a bab/baconöset elvitték viszont Vajon mit csinálhattak vele, valakinek kiszállítottak egy három órás már-már oszló félben levő pizzát? A Vesuviot a Cool Túrából okulva alapos szemrevételezés után jóízűen elfogyasztottam


Titanic kiállítás

©   Balage   |   fotózás, life

16 év után végre hozzánk is elérkezett a Titanic kiállítás, így barátnőmnek köszönhetően nekem is végig kellett esnem a megtekintésén.

Már a belépő megvásárlása se volt egyszerű, ugyanis a jegyek száma órákra bontva, limitálva van, és ha jót akarsz magadnak, akkor a neten vagy egy jegyirodában kell megvásárolnod, mert a helyszínen elég nehézkes és nem is biztos, hogy van akkorra, amikor te be akarsz jutni. Ugyanis meg van adva, hogy egy órában pontosan hány jegyet lehet eladni, és ha mondjuk megvetted a 16-17 óra közötti turnusra a belépődet, akkor ahhoz tartanod is kell magad, tehát ha azt lekésed, akkor buktad a jegyed árát. Ugyanígy természetesen hamarabb se lehet bemenni. Ez jó is, meg rossz is, mert így el lehet kerülni a tömeget (ami szerintem annyira nem sikerült), viszont az ember a saját idejével nem tud annyira szabadon rendelkezni.

Visszatérve a kiállításhoz, szerintem nem volt olyan nagy szám, mint ahogy azt behirdették. A bejáratnál kaptunk egy korhű „beszállókártyát” aminek a segítségével a végén kikereshettük a saját nevünket, hogy túléltük-e vagy sem. Szerencsére mindketten sikeresen vettük az akadályokat és nehézségek árán, de eljutottunk New Yorkba, igaz nem volt nehéz, hisz én is nő voltam.

A tárlat egyébként végig vezet minket a Titanic történetén. Az első pár teremben leírják, hogy miért építettek ekkora hajót, hogyan készült, néhány technikai adatot is mellékelnek, majd pedig a vízrebocsátást mutatják. Ugyanitt néhány személyről is kapunk egy rövidke életrajzot, pl. a kapitányról és a Titanic megálmodójáról. Természetesen miközben járjuk a szobákat mindenhová raktak 1-1 odaillő tárgyat, amit a tengeraljáról hoztak fel, aminek szerintem egy része parasztvakítás, míg a másik fele valóban oda illik. Hiszen néhány szobában képesek kiszúrni az ember szemét 1-1 csészével, meg korlát darabbal, vagy esetleg egy ruhaakasztóval, ami valljuk be, nem tud túl érdekes lenni. Természetesen vannak érdekes dolgok is, mint például táskából előkerült gyémánt berakásos ékszer, vagy a hajó harangja, amit akkor rángattak mielőtt neki mentek volna a jéghegynek.

A kiállítás még bemutatta az egyes osztályok közötti különbségeket, leírták, hogy ezért a pénzért mi járt, és egy élethű másolatot is kiállítottak mind a három osztály szállásáról. Érdekességként meg is említeném, hogy az első osztályra 15 millió forint környékén volt a szállás mai árfolyamon, míg a harmadosztályra 105 ezer forint lenne ma egy jegy.
Végül a túra végén meglehetett fogdosni egy „igazi” jéghegyet, ami kb. úgy nézett ki, mint amikor a hűtő hátulján lefagy a pára.

Végül is összességében nem volt olyan vészes, úgymond még érdekes is mondható, de hétvégén biztos nem adnék ki érte 2500 forintot (diákjegy), inkább érdemes hétköznap menni, úgy egy ezressel olcsóbb.

A képek minőségéért elnézést, de nem lehetett fotózni, így kénytelen voltam mobillal ügyeskedni a sötétben.


Legnagyobb megdöbbenésemre a Cateye HL-EL530 irgalmatlan erős fénnyel rendelkezik. Olyannyira erőssel, hogy kicsit meg is tépázta az éjszakai bringatúrának a lényegét: nevezetesen hogy úgy mész a sötétben, hogy igazából marhára nem látsz az orrodnál tovább Így aztán elég komoly sebességgel tudtunk haladni, és hamar le is jutottunk. Szóval fene se gondolta volna, de lehet hogy az ilyesminek inkább gyengébb lámpával érdemesebb nekivágni

Ja, a bokorban leledző lények viszont azért hozták ránk a parát rendesen

Update 16:20: a HL-EL530 rögzítése:

Update 21:51: később még jól jöhet, hogy megfigyelésem szerint kb. 18 fokban indultam el itthonról, nyilván közben is hűlt a levegő, az utolsó fogassal mentünk fel, odafelé volt rajtam egy hosszúujjú felső aláöltözék (aznap vettem), egy rövidujjú mez, egy hosszúujjú mez, a könyök-/alkarprotektor, és fáztam. Fent felvettem még egy rövidujjú mezt, de ez nem sokat segített, karra kellett volna még valami, sőt, a hosszúujjú nyári bringáskesztyűnek is túl jó volt a szellőzése. Lábra is egyértelműen jöhetett volna még valami, és fejre is a bukó alá. Annyira nem volt gáz egyébként, de azért kicsit fáztam.


Nyílván már sokan hallottátok, hogy Amszterdam a tolerancia és a sokszínűség városa. Így számos olyan dolog megtalálható városban, amit máshol nem láthat az ember. Ebben a kis bejegyzésben a vöröslámpás negyedről és a szex múzeumról fogok írni egy rövid összefoglalót képekkel illusztrálva.

Kezdjük először is a vöröslámpás negyeddel. Sajnos legnagyobb bánatomra ehhez nem tudok képeket csatolni, hiszen szigorúan tiltott a fényképezés. Ezt nem csak úgy mondják, mint a múzeumba, hogy ne fotózz, mert baj lesz, hanem halál komolyan, mert ha esetleg fényképezni mersz, lehet hogy valamelyik strici jóvoltából a csatornában kötsz ki.

A lányok nem messze a főtértől, kb. 300-400 méterre lévő csatornának a két partján és a környező utcákban álldogálnak egy-egy üvegajtó mögött, ami vörös színű neonokkal van körberakva. Néhány helyen erős UV fénnyel világítják meg a fehér, sárga, illetve egyéb rikító fehérneműs prostikat, hogy még feltünőbbek legyenek. Általában nem sok minden csinálnak az ajtó mögött, leginkább csak állnak, olykor esetleg kikopognak azoknak, akik hosszabb pillantást vetettek rájuk, hogy jöjjenek vissza egy körre, de jellemző az is hogy egyszerűen csak széttett lábakkal várják a kuncsaftokat. Néha-néha előfordul az is, hogy kinyitják az ajtót és leszólítják a srácokat, hogy van-e kedvük szexelni egyet. Azonban ha az ajtó mögött el van húzva a vörös függöny, akkor ott nagy valószínűséggel éppen valami történik.


Webisztán

©   Haszprus   |   fotózás, net

És az megvolt hogy a webisztán (ami az Index kettőpontnullaügyi megmondó-, híradó- és pletykablogja) az indafotót (az index néhány napja indult képmegosztó szolgáltatását, kb. magyar flickr) az én képeimmel népszerűsíti?

(Igen, a felső bringás fotót ti még nem is láttátok itt a blogon, mert a skandináv sorozatom még nem tart dániánál. A másik meg a csóványosi túran készült, februárban.)


Az elmúlt két hétben tettem a barátnőmmel egy kisebb-nagyobb nyaralást, aminek a tapasztalatait gondoltam megosztom veletek, ha már így belemerültünk a nyaralásos fotókba (képek itt!). Az úti cél gondolata már tavaly ilyenkor megfogalmazódott a fejünkben, így nem volt nehéz eldönteni, hogy hová is megyünk, mit nézünk meg. Mivel volt már tavalyi tapasztalatunk Olaszországból, hogy milyen is a sátras nyaralás, úgy gondoltuk idén se lehet gond, ez szerencsére be is jött. Sátorral nyaralni nagyszerű dolog, rengeteget meglehet spórolni a szálláson, emellett rendkívül mobil is marad az ember.

A nyaralás során megpróbáltuk a Benelux államok minden látványosságát megnézni, amit a pénztárcánknak megengedhetünk, és érdekesnek találtunk. A meglátogatott városok a következő képpen alakultak: Amszterdam, Hága, Rotterdam, Brüsszel, Brugge, Antwerpen, Oostend, valamint egy nap ellátogattunk egy nem túl messzi kisvárosba Hollandiában, hogy megnézzük a Delfináriumot, ami Európa legnagyobb ilyen komplexuma.

Kezdjük is egyből Amszterdammal. Régi vágyam volt már hogy megnézhessem élőben ezt a várost, hisz számos szempontból rendkívül vonzó. Az emberek teljesen mások, mint itt Magyarországon. Sokkal jobban tolerálnak mindent, így az első pár órában már igen érdekes alakokba futhat az ember. Nem, most nem a szétszívott agyú fekete rasztákra gondolok, hanem vicces külsejű, furcsa egyben bohókás viselkedésű emberekre. Amiből nem kevés volt, igaz lehet külföldiek voltak, mert a belvárosban inkább turistákat lehet látni, mint a helyieket. Számomra Hollandia közlekedése maga a mennyország volt. Jól ki van építve az autópálya rendszer, szinte mindenhova kettő-, de inkább háromsávos autópályák vezettek, autóút jóformán alig van. Az autópályán 120km/h-s sebességgel lehet haladni, amit az emberek nagy része szigorúan be is tart, de egyébként inkább a 100km/h-s sebességkorlátozás jellemző. Nem tudom miért, de lehet, hogy hobbyból rakják ki ezeket a táblákat mindenhova.

Az autópályán egyébként minden létező dolgot megpróbálnak átvezetni az ember feje fölött, gondolom a helytakarékosság okából kifolyólag. Az Amszterdami repülőtér gépei pl. egy sima felüljárón átgurulnak az autópálya felett, de volt olyan hogy volt egy kis süllyesztés az autópályán, mert építettek a két folyó közé egy vízi felüljárót, amin vitorlás hajók keltek át az út felett. Egyszerűen elképesztő volt azt látni, hogy van egy 10-20 méter széles kis felüljáró az úton, amin éppen egy hajó ment át a kocsik fölött.

A közlekedési csomópontok jelzőlámpái nagyrészt érzékelőkkel van ellátva, így nem igazán fordulhat elő az, mint itthon, hogy 2 percet állok a pirosban, s közben nem jön senki semmilyen irányból. Ha érzékeli a lámpa, hogy jövök és máshol nincsenek autók, akkor mire oda érek zöldre is vált. Számtalanszor előfordult az, hogy pont pirosra váltott a lámpa, de 2mp után megint zöldet jelzett, mert közeledtem. Természetesen azt is érzékelte, hogy mennyien állnak a pirosnál, így ha az egyik oldalon többen várakoztak sokkal tovább volt nekik zöld, mint ha csak egy árva autó állna a pirosnál. Úgy gondolom itthon se ártana beszerezni ilyeneket, hisz sokkal dinamikusabb lesz így a közlekedés.

Amszterdamban, kb. minden sarkon fellelhető egy-egy villamos vonal. Természetesen az se olyan mint itthon. A villamosra, csak az első és az utolsó előtti ajtónál lehet felszállni és minden esetben megnézik, hogy van-e érvényes bérleted vagy jegyed. Mivel a hollandok imádnak biciklizni természetesen a villamoson van kiépített kerékpár tároló, ahol rögzítheted a biciklit, ha jól emlékszem kettőt lehet szállítani. Nagyrészt Combino villamosok járnak, mint itthon, igen ám, csak nem 20-al meg 30-al totojáznak, mert különben kisiklanak, hanem a külvárosi részen úgy kenik neki, ahogy csak tudják. Egyszer előre mentem a vezetőfülkéhez meglesni, hogy most mégis mennyivel megyünk itt az alagútban, aztán látom 75-el, így kb. 8 perc alatt be is értünk a külvárosból a központi pályaudvarra. A menetrendet természetesen sikerült tartaniuk a külvárosban is, nem úgy van ám, hogy hébe-hóba jön a villamos egyszer csak, hanem szépen ki van írva a kijelzőre, hogy még 5 perc, aztán oda is ért, vagy időben, vagy maximum késett egy percet.

A városban is elég érdekesen közlekedik a villamos. Minden indulásnál kongat egyet, ami szerintem marha idegesítő, de hát kell, mert a gyalogosok és a bicajosok minden elképzelhető útvonalon teljesen szabálytalanul közlekednek. A villamosvezetők tapasztalataim alapján úgy gondolkodnak, hogy duda és majd elugrik a gyalogos, nem igazén szoktak lassítani. A legszűkebb utcába is bevezetik a villamost a jó tömegközlekedés megoldása végett. Ott ahol nem fér el két vágány, ott egymásra vezetik a két sínt, így úgymond 1-1 pár sín van egymás mellett közvetlenül, amikor pedig újra van hely akkor szétválnak. Egyébként az amszterdami villamost leginkább egy hullámvasúthoz lehetne hasonlítani, mert ezerrel veszik be a 90 fokos kanyarokat, szinte úgy hogy az ember lerepül a székről.

Most pedig jöjjön pár kép, folyt. köv.


Stockholmról ez a második bejegyzés, az elsőt itt találod: Stockholm (1. rész)

Stockholm: Vasa múzeum, Storkyrkan templom

A Vasa múzeumnál egy éttermi asztalra raktam le az állványt és onnan exponáltam, a végén azt vettem észre hogy két éttermi hölgy vár engem a terítéssel. Reflexből mondtam hogy Sorry, csak második nekifutásra esett le, hogy ők nem demonstratíve nem kezdtek neki az asztal terítésének, hanem kedvesen megvárták, hogy végezzek a fotózással, a helyénvaló tehát a Thank you lett volna.

Ami a Vasa hajót illeti, 1626-tól 1628-ig építették a svéd király megrendelésére, aki jómaga is beleszólt a tervekbe, jobban mondva az eredeti tervező halála után tanítványának közreműködésével módosította azt. Mivel a tervek csak a mester fejében voltak meg, így azokat magával vitte. Eredményként az 1210 tonnás, 69 méter hosszú hadihajó végül első útján a kikötőben 1300 méter megtétele után szépen elsüllyedt Azonban a víz sajátosságainak köszönhetően elég jól konzerválódott, és 30 méteres mélységben töltötte az elkövetkezendő 333 évet. 1961-ben hosszú kutatás és előkészítő munka után megtalálták illetve kiemelték a hajót, és köréépítettek egy hét szintes múzeumot, ami 1990 óta látogatható. Ez volt ahol jártunk.

Stockholm este

Stockholm: Skanzen

A teljes foglalkoztatottság című #42-es képhez csak annyit fűzök, hogy a Skanzen tele van alkalmazottakkal, akiknek kb. az a dolguk, hogy korhű ruhában ott legyenek. És kész. Lefotózhatod őket, meg ilyenek. Mondjuk jópofa. Azért nem lehet egy nagy kaland

Maga a Skanzen egyébként gyönyörű, nem csoda hogy a stockholmiak egyik kedvenc kiránduló ill. kikapcsolódási helye.



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.