Egy előadást beáldoztam: keddi swmin, többire be tudok járni. A mélykék a - tervezett - munkaidőm.
Mikor felvettek, rögtön mondtam, hogy februárban majd meg kéne beszélni, hogy mire járok be, mire nem. Úgy láttam, teljesen barátian fogadják az egyetemi elfoglaltságaimat. Igaz, én se akartam mindenre bemenni. Most nagyjából igen, legalább amíg megnézem magamnak hogy melyik óra milyen. A lényeg, hogy az eredeti 5x8 helyett dolgozok 4x5 + 1x8-at: kedden 8, a többi napon 5 órát, 40 helyett 28-at. Majd a későbbiekben kiderül, hogy mely tárgyaimat lehet kiminimalizálni ebből az órarendből. Bár végülis nekem mindegy, halálra minek dolgozzam magam.
Ami az órarendben nem jelenik meg: kódelm és oof vizsgakurzus, előadás nélkül. Valamint önálló labor, amiből megbeszélés szerinti időpontban lehet konzultálni. Összesen 40 kreditet vettem fel, ezt mind meg kell csinálnom, következő félévben pedig 30 marad a diploma előtt, szintén mind meg kell csinálnom. Ha valakit érdekel, hogy mik ezek:
2. szakirányfélév (amit most kezdek)
rövid |
kredit |
vizsga |
hosszú |
rsz.int |
5 |
1 |
rendszer-integráció |
swmin |
5 |
1 |
szoftverminőség és menedzsment |
mm lab |
3 |
0 |
minőség és menedzsment labor |
önlab2 |
8 |
0 |
önálló labor 2 |
szabtech |
4 |
0 |
szabályozástechnika |
grafika |
5 |
1 |
számítógépes grafika |
oof |
5 |
1 |
objektum-orientált fejlesztés |
kódelm |
5 |
1 |
kódelmélet |
tesi-d |
0 |
0 |
testnevelés, negyedik (utolsó, kondi) |
3. szakirányfélévi terv
kredit |
tárgy |
5 |
alkalmazási terület tárgya (mi legyen?) |
2 |
rendszerintegráció labor |
8 |
önálló labor 3 |
5 |
szakmai választható 3 (mi legyen?) |
5 |
szakmai választható 4 (mi legyen?) |
5 |
elágazó 2 (valszeg információ-menedzsment) |
diplomafélévi terv
kredit |
tárgy |
30 |
diplomatervezés |