Busszal akartunk volna Bélapátfalvára menni, ám a 8-ról gyorsan 4 fősre redukálódott csapat autóba is befért, úgyhogy reggel a buszpályaudvarról gyorsan el a kocsihoz (1 óra plusz), összességében pedig nyertünk szvsz sok kényelmet, és kb. 3-4 óra menetidőt Aki ott volt: Norby, Schloddi, Gabi, jómagam. Fotóim:


A táj gyönyörű volt, az öltözetet viszont iszonyatosan elméreteztem. Bringázni előtte levő két napon a következőt vettem felülre: hosszú ujjú aláöltöző, két rövidujjú mez, és egy polárkardigán. Na ebben nem fáztam kerékpáron. Erre rávettem a téli bringás dzsekimet, ami olyan, hogy az önmagában elég 0 fok körül bringán. Hát gyalog kicsit más, konkrétan szarráfagytam, annak ellenére, hogy a csomagtartóból kaptam még egy plusz pulóvert is Fotóból meg csak 80-at tudtam lőni mert az akksik nem bírták a hideget. Mondjuk nem baj, bőven elég, és úgyis mindig alig bírom leválogatni.

Az egész túra és a hangulat nagyon állat volt, kár hogy ilyen iszonyat hideget sikerült kifogni. Hazafelé beültünk egy étterembe a Szalajka-völgy alján, ahol valszeg a nyárról maradt cuccokat árusították ki, legalábbis a gyömbérben nem volt buborék, a forraltbort pedig valószínűleg összecserélték a lábvízzel

A benzin 2180 Ft-ra jött ki. Mennyi lett volna busszal?

Kiindulási magasság 366m
Legnagyobb elért magasság 959m
Megtett út 17,1 km
Átlagsebesség 2,5km/óra
Mozgásban töltött átlagsebesség 4,3km/óra
Teljes túraidő 6:42 perc
Mozgásban töltött idő 3:54 perc

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Szép napos időnek néz ki a képeken. Tök jó lehetett, a fázást leszámítva. Tiltakozzunk a rél ellen!

Vagy forraltborban mostak lábat egész télen?

Kellemes kis túra lehetett, én is kedvet kaptam most egy kis csavargáshoz.
Ha meglesz a jogsim biz'isten elviszem én is a haverokat valamerre kirándulni

Biztos drágább lett volna busszal
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...