Haszprus

Samsung 305T Over

©   Haszprus   |   hwsw

Bekrepált másodjára a Samsung 305T monitorom. A Samsung nem tudott 30 napon belül cserealkatrészt küldeni, így közel két hónapnyi szervizben dekkolás után visszaküldtek a boltba ahol vettem (Extreme Digital), hogy csereutalvánnyal kapjak egy zsír új monitort. Miután azonban ők ilyet már nem forgalmaznak, visszaadták az eredeti vételárat.

Ami annyit tesz hogy 2,5 évig ingyen használtam egy 30 colos monitort. Nice.

Azt gondolná az ember, hogy ennyi idő alatt biztos sokkal olcsóbban lehet venni most már újat, de nem, az árak szinte változatlanok maradtak. Elgondolkodtam, hogy vajon vegyek-e másik nagy monitort, és ha igen akkor mekkorát (pl. esélyes versenyző lehetne egy 27 colos 2560 x 1440-es monitor is, tekintve hogy feleannyiba kerül), végül úgy döntöttem hogy veszek, és ha minden jól megy, akkor egy Dell 3008WFP lesz az áldozat, remélem még a napokban (a maga jól megszokott 2560 x 1600-as felbontásával).

szep. 03. 13:55 nem olyan egyszerű a dolog, megrendeltem a 3008WFP-t, és beleírtam, hogy megvétel előtt ellenőrizném hogy nem pixelhibás-e. Felhívtak, hogy hát az nem úgy megy ám, mert nem szeretnének ők pixelhibás monitorral ottmaradni. Erre így gondoltam magamban hogy wtf, én se. De mondom semmi gond, akkor házhoz szállítva kérem, és ugye nyolc napon belül visszaküldhetem a törvény értelmében bármiféle indoklás nélkül. Erre a válaszuk: ez elvileg így van de ők nem fognak ebben nekem segíteni.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 9 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Tegnap a Media Markt-ban 300k kornyeken lattam 42 colos LED hattervilagitasu Samsung TV-t Hdmi, DVI (es meg jo par fele) bemenettel, 4 ms utanvilagitassal, eleg jo kontraszttal (erre pontosan nem emlekszem).
Mi ezeknek a hatulutoje? Szar a felbontas? Csak 1920x1080-at tudnak? Mert ha van DVI bemenet, akkor hasznalhato monitornak is, nem?

NeoXon, nekem felbontás kell, nem méret, a tv-k csak méretet adnak.

Ha neten rendelsz, akkor a 8 napos szabály mindenképpen igaz, tehát 8 napon belül indoklás nélkül (elvileg sértetlen csomagolással) vissza tudod küldeni a szajrét annak vásárláskori ellenértékének fejében. Még jobb a dologban, hogy ha erre a lehetőségre téged külön nem figyelmeztetnek (ti.: hogy 8 napon belül elállhatsz), akkor 8 nap helyett máris három hónapod van .

Hali, én is sztorizgatok kicsit!

1. Tényleg stagnálnak a hw árak egy ideje. Barátom PONT az ép divatos válság előtt rakatta velem össze a PCjét. Ez már több mint 2 éve volt (pontosan nem is tudom már), és ha ma összeválogatnám az alkatrészeket, akkor kb. ugyanannyiba jönnénk ki… egy két évvel ezelőtti gép még mindig ugyanannyiba kerülne, azért ez régebben nem így volt

2. Azt hinné az ember, hogy ma már megvehet mindent, csak szánja rá a pénzt. Öcsémnek egy hónap alatt nem hozták meg a kamerát, a pesti boltok 95%-a csak hetekig hitegetett, a vége egy márkaszalonos vásárlás lett +15%-ért és igaz +1év gariért
Azóta rájöttünk, hogy az AVCHD formátumot jól lehet rögzíteni és lejátszani, de editálni borzalmas

Azt gondolna az ember, hogy mindent megvehet? Na, en nagyon nem igy vagyok vele. Mar vagy a 10. dolognal tartok 1-2 ev alatt, amit Magyarorszagon egyszeruen keptelenseg beszerezni.
A szamtech boltok egyebkent mindig bekamuznak mindent, hogy naluk rendelj meg mindent. Kollega egy sima Samsung vinyora vart vagy 3 hetet (a tobbi cucca kb. 1 het alatt jott meg), mig vegre lemondta a fenebe a rendelest.
Sokszor ugy latom, hogy magyarorszag alig jobb, mint a kommunizmusban volt, csak most nem naranccsal meg banannal jatsszak ugyanezt, hanem hardverekkel, high tech lakaskiegiszotekkel, stb.

NeoXon, megkérdezhetem milyen high tech lakáskiegészítőkről van szó? Érdeklődöm a lakberendezés iránt és ez megütötte a fülemet. válaszolhatsz privátban is ha nem pub. Thx

NeoXon, de most már van net, és meg lehet rendelni külföldről bármit
(najó, kínából kamerás szemüveget ne rendelj, mert lecsuknak haditechnikával való visszaélés címén)

WiZARD Hat, lehet hogy van net, de embertelen postakoltseggel akarnak szallitani. Ugy meg mar meg sem eri.
Haszprus Haszprus: nem kell tul komoly dolgokra gondolni. Egy 40 literes mozgaserzekelos konyhai szemeteskukat akartam szerezni, mert elegem van, hogy fogni kell a dzsuvas szemet fedelet, amig kidobalom a cuccokat, a labbal nyomos pedig azert nem jo, mert folyton beljebb csuszik a kuka, leven kovezett padlon van. A vegen lehet, hogy az lesz, hogy szerzek megis egy labbal nyomosat, es raragasztok valami csuszasgatlot az aljara.
Ja, akartam meg szerezni ujjlenyomat-olvasos ajtozarat (nem szeretem kizarni magam), de itthon csak olyat lattam, ami bumszli nagy kilinccsel meg sajat zartakaro lappal jar, nekem pedig olyan kellene, ami csak egy normal meretu zar helyet veszi el es olyan zartakaro lapot teszek, ami nem ronditja el az ajtot.
Bar ez nem lakaskiegeszito: 2x2 meteres piknik takarot - osszecsukhato sajat hordozofullel, hata vizallo anyagbol - sem tudok szerezni. Csak sajnos ezt nem csak itthon nem lehet beszerezni, de nagyjabol az egesz vilagon sem. Egy ausztral es egy kinai nagykert talaltam, az ausztral meg hajlando is lenne szallitani, csak 6K + 12K szallitas nekem nem eri meg
Lehetseges, hogy csak nekem vannak tul nagy igenyeim es a fenti dolgok total extrem cuccnak szamitanak?

NeoXon, hát én néztem egyet, amikor olvastam őket
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...