Haszprus

Különféle gyomorproblémák folytán nem…

©   Haszprus   |   barátok bme life
Különféle gyomorproblémák folytán nem tudtam volna beérni Anal 2 gyakra ma reggel, úgyhogy csak a következő órára mentem be. Viszont úgy gondoltam, hogy az Anal 2 gyakot nem nagyon jó dolog kihagyni, főleg így egy héttel a második ZH előtt, így hát bementem egy másik kurzus órájára, Hári Józsefhez a V2/716-ba. Apám beszállított, csak az nem tetszett hogy a 10 fokban a légkondit nyomatta. Hári órája minden esetre Király volt - szerintem jó gyakvezér (nem véletlen talán hogy elég népes hallgatóság van a gyakorlatán). Ez mondjuk azzal járt, hogy ki kellett hagyjak egy fizika órát, de elkértem BB órai jegyzetét és lefotóztam BSZ előtt. No hát a BSZ az persze pokoli unalmas volt, mint mindig, nem egy szimpi tárgy. Megállapodtam abban BB-vel, hogy barterezünk, és ő tanít nekem némi BSZ-t, én meg majd Prog1-ben segítek be neki. Menni fog mert azt mondja hogy ő annyira reménytelen Progból, mint én BSZ-ből (Szóval eléggé

Közgáz előadás következett, ezzel kapcsolatban el is felejtettem, de most leblogolom, hogy 36-ból 24 pont lett a ZH-m, pedig csak ZH előtti éjjel átolvastam a könyv 4 helyett 2 fejezetét és kiírtam magamnak a képleteket (Amiket aztán egyébként nem használtam ZH alatt.) Az előadás a szokásos lájtos stílusban zajlott, kevesebben voltunk mint valaha, bizonyára nem jöttek el csomóan azok közül akik átmentek, vagy pont hogy nem mentek át és inkább jövőre újra próbálkoznak (ha még itt lesznek a BME-n

Megpróbáltam Imo felé terjeszteni az igét, és odaadni Belga zenéket, de nem nagyon hajlott a dologra, pedig ahogy az album címe is mondja, 'majd megszokod…'

Közgáz és Szglab között tettem egy kis kirándulást Imoékkal a BME környékén, ők hazafelé mentek, nekem meg volt fél óra üres időm amiben ofkorsz semmit sem tudok kezdeni magammal. Na jó ez Szglabra pont nem igaz, mert ott előtte le tudnék ülni a gép elé, és vagy átolvashatnám Szebi jegyzeteit, vagy netezhetnék, blogolhatnék, stb, ilyen izgi dolgok. Mondjuk a jegyzet átolvasása hasznos lett volna, mert kicsit gáz volt órán hogy nem tudtam semmit a legújabb anyagból. Szerencsére most relatíve gyorsan tudom követni az újdonságokat, C++-ból nem vagyok reménytelen [konkrétabban mondva elég jól megy].

Szglab után hazautazás, meg kell mondjam pokoli fárasztó volt.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez Rajtad a világ szeme

Szólj hozzá Te is!
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...