barátok - 2004 április - 14 megfelelő bejegyzés.

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Megérte felkelni. Először is elmentem a…

©   Haszprus   |   barátok bme élelmezés fáradtság fotózás life
Megérte felkelni. Először is elmentem a topsecret helyre, azután 8:30-tól 10:00-ig egy remekbeszabott BSZ gyakorlaton vettem részt, idén másodszor. Ugyanis az első nem nyerte el a tetszésemet, és utána átvándoroltam más BSZ gyakvezérhez. Nemtom, lehet hogy hiba volt.

Ezután elslattyogtunk a K épület mellé, mert mainframe valami cseresznyefa-virágot akart fotózni, de mókás módon rögtön le is merült az újratölthető elem a fényképezőgépében. Miközben vándoroltunk a HSZK felé, találkoztam a Most Beautiful Girl Of BME-vel (MBGOBME#1). HSZK-ban gyaktam némi BSZ-t mf utasításainak alárendelve. Úgy néz ki hogy a tavalyi ZH-t elég jól meg tudnám jelenleg írni. Ez a gráfelmélet ilyen lájtos kis téma. Az első ZH-t húzósabb lesz pótolni, a másodikat lehet hogy nem fog kelleni.

Ezen a ponton megemlíteném, hogy tévedtem, és fizikából ZH-k alapján nem kapunk vizsgára megajánlott jegyet. FAKK. Elszomorodtam. Teher, stb.

HSZK-ból I épület felé újabb Most Beautiful Girl Of BME-t láttam (MBGOBME#2).

I épületben pedig volt alkalmam végigülni egy Jóféle Digitet, megin mindent elhibázott amit lehet, és lehurrogta az egyik usert aki szólt neki hogy valamit rosszul írt fel, és fel se fogta hogy rosszul írta fel. A többiek feladták, de én jeleztem újra hogy rosszul írta fel. Megértette. Elismerő pillantásokat fogadhattam.

Nem vittem ma kaját magammal, úgyhogy kénytelen voltam beténferegni a McDonaldsba és elfogyasztani egy Sajtos McRoyal menüt. Nem volt ellenemre. Amúgy is leadtam kilókat, most szedhetek fel újra
14:00-kor volt vége ma a BSZ-nek, 15:15-től közgazdaságtan lett volna, de arra nem mentem be. 17:15-től pedig Szglab-om volt, még itt vagyok a teremben, innen blogolok. Node amit meg akarok említeni, hogy 14:00-től 17:00-ig elég hasznosan töltöttem az időt, szereztem egy kis színt a karomra a napon, merhogy kiültem az I épület elé és ott tanultam rövidujjú ingben egy kis C++-t. Rendesen lesültem, lesznek majd szép bányászkesztyű-minták a karjaimon

Közben találkoztam R-rel, neki szintén 14-től 17-ig semmi dolga nem volt, úgyhogy a C++ tanulásom hatékonyságán rontottunk ezzel, merhogy kb. végig dumáltuk az időt, vagy a felét

Haszprus

12-re bementem Digit ZH-t írni. Épphogy beértem…

©   Haszprus   |   barátok bme life történelem
12-re bementem Digit ZH-t írni. Épphogy beértem, a terem már tele volt, úgyhogy két sor közé ültettek le (tehát üres sorba). Aztán jöttek még 1-2-en utánam is, azok mind odaültek. Reményeim szerint egész tűrhető lett, de majd meglássuk.

14-től Prog/BSZ magánkonzi lett volna a HSZK-ban Mainframe-mel, de bezárták a HSZK-t úgyhogy inkább itt folytattuk. Szerintem überzsírul átvettük a dolgokat, legalábbis ami a progot illeti, mert eléggé erőltettem a témát (Mindezt 15-től 21-ig kb) BSZ-ből kevesebbre került sor sajna, de majd talán legközelebb.

Voltaképpen ennyi történt ma. Ja esetleg megemlítendő, hogy kocsival megjártuk a csepeli hév végállomásra vezető utat oda-vissza 30 perc alatt. Ezt az utat én általában 2 óra alatt tettem meg 10 és 18 éves korom között, naponta. Fakk.

Szóval 2-kor lefeküdtem, próbáltam aludni, nem ment, végülis 4-ig tanultam meg gépezgettem, összeállítottam Digit kérdéseket VD-nek, magyarán hogy mi az ami homály. Elaludni nem tudom mikor tudtam, de azt tudom, hogy nagyon nehezen ment. Vélhetően a vasárnapi fél 7-kor történő lefekvés és 16-kor történő kelés, ami bekavart. 8-kor keltem, apám beszállított BME-re. Szállítás közben tűnt fel a dolog, hogy otthonfelejtettem a szemüvegemet. A dologban az a probléma, hogy 0,75-ös, mégpedig távolra, tehát a projektor olvashatósága Analízisen számomra megközelítette a 0-t.

Benyomtam egy kávét, és találkoztam VVA-val, aki egy volt osztálytársam és most a villanykarra jár, villamosmérnök szakra, egy évvel felettem. Ismét kifejtette, hogy utálja ezt a rohadt helyet, mert mindenki kocka. Mondtam neki, hogy de azért vannak jó arcok. Õ aszonta h vannak, de több a rossz arc

Saját véleményem a témában: számomra a kocka definíciója magába foglalja azt is, hogy az illető tökéletesen kommunikáció- és életképtelen [bátortalan, nem találja fel magát, nincs humora, már a kinézete is kocka (értsd: szerény igénytelen visszahúzódó megjelenés) stb]. Ismerek ilyet, de velük/vele nem haverkodok. Félreértés elkerülése végett számomra az a kocka, akiben ez így mind teljesül. Ha olyasvalakire mondom, hogy kocka, akiben ezek nincsenek meg, akkor az csak poén, természetesen nem valóság-alap vagy apropó nélkül.

További napi események:

  • Az I épületben nem volt víz. A WC-ben sem. Szerencsére nem mindenhol.
  • Az I épületről megtudtam a portán [recepción], hogy központilag állítják hogy a légkondi éppen fűtsön vagy hűtsön, valamint központilag le tudják kapcsolni egyes termek hűtését/fűtését, továbbá a recepciós arc egy számítógépen maga előtt megtekintheti az épület alaprajzát is, vagy nemtom mit. Sajnos nem láttam a monitorát, pedig kiváncsi lettem volna, hogy milyen szoftvert nyüstöl az épület információinak kiderítéséhez. Update 18:33: most így eszembe jutott a gimink portása. Hát az picit no komment kategória volt ehhez képest (Bár már akkoriban is no komment kategória volt, ühh, van róla pár durva sztori)
14:30 körül ellátogattam tehát VD-hez egy kis Digit magánkonzira. Kipróbáltam az új (?) Schönherz liftet is. Iszonyat gyors. Ha memóriám nem csal, akkor 3,8 métert tesz meg másodpercenként, függőlegesen. Gondoljatok bele, az kurva gyors. Mérjétek le panelban vagy akárhol, hogy milyen gyorsan juttok fel a tizedikre a földszintről (lifttel . Ezzel a lifttel kb. 8 másodperc lenne. Ûűűűűűűűber. (Aki panelban vagy téglában nyomja ahol van lift, meg sok emelet, az nyomjon már kommentbe egy lift-benchmarkot plz, thx

Ja és hazafelé benyomtam egy Tavaszi McRoyal Menüt SuperSize-ban, Kólával, Helyben Fogyasztva. Ez is atomfinom volt. Megkérik viszont az árát, kereken egy ezrös Ha nem tévedek, idén ez volt az ötödik McDonald's-látogatásom, ami nem vészes.

Haszprus

(Haszprus) angelday mekkora kocka lol, tegnap ké…

©   Haszprus   |   barátok hwsw life
(Haszprus) angelday mekkora kocka lol, tegnap képes volt úgy látom 3 képernyőn át ecsetelni egy windows telepítést
(XTR) Ja! :-) És ráadásul hogy telepít windowst, ha nem cd-ről bootolva?
(Haszprus) mármint hogy az lamzor dolog? [mer én aszondom igen]
(XTR) Mármint mi a láma? cd-ről bootolni vagy sem?
(XTR) Zárójel: vadi új gép, töküres (particionálatlan) vinyó
(Haszprus) cd-ről bútolni láma dolog ha egyszer úgyis formázni/particionálni akarsz ÉS van fenn jelenleg egy oprendszered
(Haszprus) faszt üres, volt rajta egy angol xp
(Haszprus) jaaa
az angol xp-t is ő rakta
hmm
vmit félreolvastam
(XTR) Ja, akkor ok, úgy emlékeztem zsír új a cucc... Persze hp nem árul win nélkül gépet :-S
(Haszprus) "Bedugtam, bekapcsoltam a szerkezetet, feljött a Kínában előre installált XP regisztrációs kékség" nem értem
(XTR) He? Na mosmá odamegyek vazz :-)
(Haszprus) ahaaaaaaaaaa
megvan mi a helyzet!!
(Haszprus) "A szűz XP installban mindig az a kurva jó érzés, hogy az ember úgy érzi:"
[...]
"Bedugtam, bekapcsoltam a szerkezetet, feljött a Kínában előre installált XP regisztrációs kékség"
tehát csak aszitte h szűz install lesz
(XTR) aha, előre telepített xp votl, csak kínai a hw=>kínában tettek rá sw-t.... (angol xp-t)...
(Haszprus) mi meg azér vagyunk kockák mer szintén egy képernyőn át dumálunk egy egyikünket sem érintő windows installról
(XTR) LOL
Haszprus

A tegnapi napról csak annyit, hogy BB nagyívben…

©   Haszprus   |   barátok bme történelem
A tegnapi napról csak annyit, hogy BB nagyívben kaksizott a Prog magánkonzira, pedig az a terve, hogy 60 pontos ZH-t írjon (70 pont szerezhető meg a fakultatív házi feladatokkal együtt, és Juhászné azt az ígéretet tette, hogy aki 60 pontot megír, annak megajánlja (? hmm) a vizsga ötöst is). Namost ilyen hozzáállással nem lesz az 60 pont, hogy mást ne mondjak.
ne szólj be, mer még leszakad a hinta alattad,
hogy mást ne mondjak,
de nem csak így hogy DZS,
hanem így hogy VÍÍÍÍ DDDZS!!!

Belga - Ovi

Viszont BB legalább oktatott egy óra BSZ-t. Jó lenne a második ZH-t normálisan megírni.

Update 02:08: Ja és találkoztam VD-vel is mer a Sch körül jártam, oszt dumáltunk egyet. Hétvégén gólyatábor vagy miarák lesz, és szomorkás, mert csak 60-an lesznek

Haszprus

Az átlagos Haszprus-blog bejegyzésektől eltéró…

©   Haszprus   |   barátok bme történelem
Az átlagos Haszprus-blog bejegyzésektől eltérően ezúttal lelki állapotommal foglalkozó írás következik.

Az az utóbbi időben nem túl szokásos dolog állt elő, hogy elég boldog napjaimat élem.

Ez nem azért van, mert kiváló lett az Anal 2 ZH-m.

Mint már leírtam, a BME-n, és úgy egyáltalán az utóbbi években, kicsit kisiklottak a barátkozási szokásaim az általam normálisnak tartott kerékvágásból, nevezetesen leálltam az ismerkedéssel, baráti kör kialakításával, stb. Lsd. bejegyzés no. 479, 480, 486, 487. Ezek a bejegyzések kissé depis napjaimból valók, konkrétan 2003. december 30-ról.

Csak nevek nélkül. Aki járatos az ügyekben az tudni fogja hogy kikről beszélek, aki meg nem, annak nem lényeges tudnia.

Az utóbbi hét, illetve a második félév fejleménye, hogy valahogy úgy alakult, hogy először erősebbre építettem egy haveri kapcsolatot a BME-n valakivel, akivel sok tárgyra együtt járunk. Rendeztünk magánkonzultációt is. És egyáltalán, egyre jobban összeszokunk ahogy az idő halad.

Magánkonzi téren azonban nem ő az egyetlen, mert van más is, akivel ilyen célból rendeztünk találkozót.

Volt most egy harmadik ember is, akit pokoli régóta ismerek netről (legjobb netes barátom volt egy időben), de élőben nem jöttünk ki túl jól, részben azért, mert ő nem Budapesten lakott, részben más dolgok miatt (egész konkrétan: élőben valahogy nem tudtunk elbeszélgtni, bár ez javult mióta ő itt van Bp-en). Vele csökkent a fizikai távolság, mivel 2003. szeptemberben BME-s lett, Sch-es, és azóta találkoztunk párszor, minden esetre vele is tartottam egy magánkonzit a héten, aminek nagyon örültem. Vele nyilván javul az élő közös témák hiánya, hisz most majdnem egy helyre járunk, igaz, nem egy szakra sajnos.

A mai napon pedig új barátra tettem szert, a felsorolásomban ő most a negyedik személy. Az illetőt fél éve ismerem, azonban általában egy harmadik illető társaságában találkoztam vele órákon, és számomra csak mellékszereplő volt. Úgy adódott azonban, hogy a harmadik illető nem jött be utóbbi 1-2 közgáz előadásra, és dumálni kezdtünk [jut eszembe egy ilyen közgáz előadás volt már 2003 vége felé is valamikor], aztán közgáz után is dumáltunk egyet. A mai napon pedig úgy adódott, hogy aki mellett szoktam Progon ülni, amellett most nem volt hely. A szituációt cseppet sem bántam, mert már jópár hete el akartam mellőle költözni, tekintve hogy úgy hadar a srác, hogy egyszerűen a szövegének a 70%-át nem értem füllel hogy mégis mi az eget mond… ami kínos helyzeteket szül, és már untam a dolgot. Szóval ma leköltöztem az új személy mellé, megin jót dumáltunk (Prog helyett, ehhhh!), meg utána is (Fizika eleje helyett .

Konklúzió. Az utóbbi időben, főleg utóbbi egy hétben, tehát időben meglehetősen koncentrálva, több emberrel kötök szorosabb kapcsolatot, az itt felsorolt 4 emberrel úgy tűnik elég jól kijövök. És ez már eléggé hiányzott az utóbbi 1-2 év felszínes haveri kapcsolataiban.

Téves következtetés lenne azt hinni, hogy érdekbarátságokról van szó, noha 4-ből 3 embernél szerepet játszott a jó viszony fejlődésében a magánkonzi. A magánkonzi egyszerűen azért játszik szerepet, mert egyrészt ilyenkor levágja az ember, hogy vajon szívesen segítenek-e neki (márpedig feltehetően annak segítenek szívesen, aki nem senki számukra), másrészt ebben a konkrét helyzetben tényleg szívesen segítenek neki, harmadrészt pedig a magánkonzikon kívül tulajdonképpen bme-sekkel nem-igen töltöttem az órákon kívül plusz időt.

Update 23:00: Ráadásként a héten további, egyelőre nem túl jelentős személyekkel is megismerkedtem, meg úgy egyáltalán a második félév hozott jópár új arcot.

Haszprus

A mai nap fénypontjai: VD digit magánkonzi @…

©   Haszprus   |   barátok bme történelem
A mai nap fénypontjai:
  • VD digit magánkonzi @ SCH
  • Z talkin in the rain avagy Hogyan fröcsköljünk minél több esővizet az esernyőnkről beszélgető-partnerünkre
Sad points o' the day:
  • Közgázból lehet hogy megjelenik vizsga előtt az überfos szar könyv, és akkó lehet hogy meg kell venni. (4k huf, dupla sorköz, kemény kötés)
  • Szglabbal hadilábon állok mán megin
  • Z-nek vissza kellett adni a C++ könyveket, mert szeret minél több könyvből tanulni (asszem 3-ból). Mivel minden könyv egymásnak ellentmondó információkat tartalmaz adott dolgokról, funkciókról, eljárásokról, stb, ezért Z főleg páratlan számú könyvből szeret tanulni, hogy biztosan tudjon valamelyik magyarázat javára dönteni. LOL.
Vegyük sorra a mai napot.

Úgy terveztem hogy bemegyek a pénteki bsz gyakra, ami 08.30-kor van, hogy megnézzem a zh-mat. A dolog meghiúsult, ugyanis a bme-re menet a cipőmön valószínűleg egy utcai kutyától származó ojjektumra lettem figyelmes. Az ojjektumnak nem volt egyértelműsítő paramétere a szaga, attól még akár sár is lehetett volna.

BME I épület előtt megint összefutottam R-rel, aki megkérdezte tőlem, hogy szerintem mit lehet csinálni a BME körül 4 órányi szabadidővel. Hát igen, a messziről bejáróknak legnagyobb szopása ez, a lyukas óra. Ajánlottam neki a HSZK-t, majd megtárgyaltuk, hogy nem megfelelő az ötlet, mert a HSZK-ban az ember 20 perc alatt leellenőrzi ötször a leveleit és egyszerűen már nem tud mit kezdeni magával utána.

A beljebb húzott részt csakis edzett gyomrúaknak ajánlom, mert kitérek az előzőekben említett ojjektumra.

Update 2004. ápr. 11. 00:54 ez a rész a továbbiakban inkább a privát archívumomat gazdagítja.
A dolgon eléggé felidegesítettem magam - én ilyen idegeskedő vagyok -, úgyhogy inkább nem is mentem be BSZ-re, hanem más program után néztem. Először bennem is a 'mi a francot lehet csinálni egy órán át' kérdés fogalmazódott meg, de végülis sétáltam egy jót az info-parkban elhelyezkedő BME és ELTE épületek körül. Ezek az épületek meglehetősen szépek, modernek, nekem nagyon tetszenek. Most végre megnéztem őket alaposabban. A két ELTE épület között szépen karban van tartva a fű, míg az ELTE és a BME között csak gaz nő.

Végül leültem az I épület előtti padokra, felnyomtam az orromra a napszemüveget, és királyul éreztem magam. Sütkéreztem vagy negyed órát, baromi kellemes volt.

Megérkezett BB, átvonultunk a HSZK-ba Prog magánkonzira. Namost BB ahelyett hogy komolyan vette volna a dolgot, kb. 45 percen át a leveleit olvasgatta meg böngészett. Jó, nekem aztán elvileg mindegy hogy tanítok-e neki progot vagy sem, de ha azért mentem oda, akkor végezni akarom a feladatomat. Amúgy is vannak dolgok amikben szívesen segítek.

Kapitány a hajónaplónak: 2004.04.09. BB egyelőre nem figyel oda a programkód strukturálására. Ez nem yo. Próbálom megtéríteni.

Térítés után Digit, egyre elborultabb feladatokkal, de mindegy. Digit után Analízis 2 gyógy fakt gyak, előtte a jó tapasztalataimra alapozva ismét süttettem magam az I előtt, igaz ekkor már nem volt olyan jó a nap. A fakt gyakon volt benn egy srác, aki fullra nem vágott semmit, ellenben mindenre rákérdezett. Érdekes volt. Ment rajta a röhögés ezerrel. Önkritika. Na az nem volt neki. Droidzónába való helyzet volt. Megemlíteném azért, hogy aki az órát leadta [valami felsőbbéves] az sem volt éppen a helyzet magaslatán. Mondjuk úgy, hogy voltak homályos foltjai az Analízist illetően Pedig gondolom hogy akiket beküldenek ide a felsőbbévesek közül az Analízis tanszékről órát tartani, azok biztos elég penge emberek. A múlt heti srác pl. mondta hogy hogy szoktak ZH-kat javítani stb, pedig csak másodéves. Nem gyenge.

Igaz, nálunk már gimiben is volt egy csaj [osztálytársunk] aki a spanyol ZH-inkat javítgatta

A nap hátralevő részéből csak annyit tudok megemlíteni, hogy betoltam egy tavaszi baconös McRoyalt, és 21:00-re értem haza.

Update izé... spanyol ZH?? gimiben? Azok csak dolgozatok voltak…

Update 2 valami külföldi diák megkérdezte első félév elején, szótárban való hosszas keresgélés után, hogy mi az a doga. Hát igen, aki nem anyanyelvi, …

Haszprus

Egyébként BB-vel tartottunk egy BSZ/Prog magánk…

©   Haszprus   |   barátok bme történelem
Egyébként BB-vel tartottunk egy BSZ/Prog magánkonzultáció bartert. Jó volt. Megállapítottuk hogy fasza lehet sch-esnek lenni és állandóan magánkonzikat tartani/-ra járni.

Egyékbént már régóta tervemben áll a magánkonzi, úgy mindenféléből amiből éppen kell, és szerintem majd sort is kerítek ilyenekre gyakrabban, nagyjából vizsgaidőszakban elkezdve. Vagy valamikor, nemtom.

Haszprus

Különféle gyomorproblémák folytán nem…

©   Haszprus   |   barátok bme life
Különféle gyomorproblémák folytán nem tudtam volna beérni Anal 2 gyakra ma reggel, úgyhogy csak a következő órára mentem be. Viszont úgy gondoltam, hogy az Anal 2 gyakot nem nagyon jó dolog kihagyni, főleg így egy héttel a második ZH előtt, így hát bementem egy másik kurzus órájára, Hári Józsefhez a V2/716-ba. Apám beszállított, csak az nem tetszett hogy a 10 fokban a légkondit nyomatta. Hári órája minden esetre Király volt - szerintem jó gyakvezér (nem véletlen talán hogy elég népes hallgatóság van a gyakorlatán). Ez mondjuk azzal járt, hogy ki kellett hagyjak egy fizika órát, de elkértem BB órai jegyzetét és lefotóztam BSZ előtt. No hát a BSZ az persze pokoli unalmas volt, mint mindig, nem egy szimpi tárgy. Megállapodtam abban BB-vel, hogy barterezünk, és ő tanít nekem némi BSZ-t, én meg majd Prog1-ben segítek be neki. Menni fog mert azt mondja hogy ő annyira reménytelen Progból, mint én BSZ-ből (Szóval eléggé

Közgáz előadás következett, ezzel kapcsolatban el is felejtettem, de most leblogolom, hogy 36-ból 24 pont lett a ZH-m, pedig csak ZH előtti éjjel átolvastam a könyv 4 helyett 2 fejezetét és kiírtam magamnak a képleteket (Amiket aztán egyébként nem használtam ZH alatt.) Az előadás a szokásos lájtos stílusban zajlott, kevesebben voltunk mint valaha, bizonyára nem jöttek el csomóan azok közül akik átmentek, vagy pont hogy nem mentek át és inkább jövőre újra próbálkoznak (ha még itt lesznek a BME-n

Megpróbáltam Imo felé terjeszteni az igét, és odaadni Belga zenéket, de nem nagyon hajlott a dologra, pedig ahogy az album címe is mondja, 'majd megszokod…'

Közgáz és Szglab között tettem egy kis kirándulást Imoékkal a BME környékén, ők hazafelé mentek, nekem meg volt fél óra üres időm amiben ofkorsz semmit sem tudok kezdeni magammal. Na jó ez Szglabra pont nem igaz, mert ott előtte le tudnék ülni a gép elé, és vagy átolvashatnám Szebi jegyzeteit, vagy netezhetnék, blogolhatnék, stb, ilyen izgi dolgok. Mondjuk a jegyzet átolvasása hasznos lett volna, mert kicsit gáz volt órán hogy nem tudtam semmit a legújabb anyagból. Szerencsére most relatíve gyorsan tudom követni az újdonságokat, C++-ból nem vagyok reménytelen [konkrétabban mondva elég jól megy].

Szglab után hazautazás, meg kell mondjam pokoli fárasztó volt.
Haszprus

Ma sokmindenkivel sokat beszélgettem 3 emberrel (…

©   Haszprus   |   barátok fejlesztés
Ma sokmindenkivel sokat beszélgettem 3 emberrel (külön-külön) és tökjó volt. Nosztalgiáztam [képek & php lapok] és az is jó volt. PHP-t is fejlesztettem, az is jó volt. Azért vannak még jó dolgok, csak ritkán történnek meg, de azt hiszem mostanság két külön síkon jó és rossz irányba egyaránt haladok.