Az elvonó csődöt mondott. Korlátozott winxp júzerként nem tudtam programokat telepíteni és egyéb ntfs jogosultságokkal is gyakorta meggyűlt a bajom. Ráadásul elkezdtem felfedezni az eszetlen mennyiségű vicces képet meg hasonlókat a vinyómon. Úgyhogy ismét rendszergazda vagyok, és ismét átírogatom a hostsot, a scriptjeimet, stb.
Nem jó. Informatika szak, emberek, gondoljatok már bele, itt nem lehet gép meg net nélkül meglenni huzamosabb ideig. (Meg nem is akarok, nem ez a célom.) Persze, meg lehet szervezni, de macerás, én egész nap egy rakás tantárgyi, vagy azzal kapcsolatos oldalon is szörfölök. (most mit macerázzak fájlok mentegetésével meg ilyesmi, ha itt a net bekötve)
(Egy ideje elvetettem egyébként a notebook projektet is, több lenne belőle a károm mint a hasznom. Arra jutottam, hogy neten csomó olyan dologgal találkozom, amik az épülésemet szolgálják.)
(Egy ideje elvetettem egyébként a notebook projektet is, több lenne belőle a károm mint a hasznom. Arra jutottam, hogy neten csomó olyan dologgal találkozom, amik az épülésemet szolgálják.)
Csatlakozom. Infon halálra vagy ítélve Net nélkül. Meg az azon való folyamatos lógás nélkül is. Szerintem gyalázatos eredményeimet félig az értetlen szüleimnek köszönhetem, akik már 3.éve (mióta BMEs vagyok) képtelenek megérteni, hogy ha másért nem, hát a tanulmányaim miatt _muszáj_ bekötni azt a telibeb@szott netet. Nekem egyébként nem egy nagy álmom a net, ha nem kéne ennyire a sulihoz, nem erőltetném.
9)
suexID
A segédanyagok nagy része itt is (GAMF) az FTP-n, meg a tanszéki lapokon van. Igaz, hogy az infóépület portáján olyan segédleteket tudnak adni, amilyet nem szégyellsz kérni, de fog a hóhér havi több ezret ott hagyni a kurva fénymásolásért. Különben is, zh után megy mind egy mappába és 1-2 év múlva a szemétbe.
Nekem direkt nincs netem, és azért nincs, mert tudom, hogy ha lenne, folyton kínlódnék, mint Haszprus. Így viszont meg tudom csinálni azt, hogy 5 napig egyfolytában az önlaboromat csinálom (alsóbbéveseknek: ez lényegében egy saját magad által választott nagyon nagy nagyházi, 8 kreditpontért), és közben fel sem lépek a netre. Ha lenne otthon internet, akkor erre képtelen lennék, mint szegény Haszprus és Mainframe.
Nem vagyok halálra ítélve a net nélkül. Van hszk, van netcafé, amik ugye korlátozottak és így nem lehet elbaszni ott teljes heteket. Viszont emiatt amikor oda megyek, kész listám van, hogy miket töltök le/fel a flashkulcsomra, kinek írok-kitől várok levelet, stb. Ha állandóan be lenne kötve a net, ugyanezt tízszer annyiidő alatt csinálnám meg.

Ó, Haszprus, ismerős a küzdelem! Nálam is befuccsolt már párszor a "digital detox" kísérlet. A net olyan, mint egy végtelen M&M’s zacskó: lehetetlen csak egyet megenni. 😂
Egyébként a korlátozott user jogok tényleg olyanok, mintha vattacukorral próbálnád eltávolítani a rozsdát - a szándék megvan, de a hatékonyság nulla. Amúgy meg, ha a net szükséges az épüléshez, akkor had menjen! Csak arra figyelj, hogy ne tölts el órákat cicás videók és vicces mémek bámulásával…vagy legalábbis ne túl sokat. 😉
És ScoobyZoli, jövő héten fogadjunk megint, meddig bírom net nélkül? A tét: egy láda energiaital, mert ugye anélkül sem megy az élet! 😄