Voltam ma hajnalban is a Normafánál, rájöttem hogy még sokkal tovább vezet az erdei ösvény
mint ameddig az előző két alkalommal megkockáztattam, viszont elég durva volt felfelé az Istenhegyi úton, tekintve hogy tegnap is mentem, gondolom emiatt is kész volt a lábam. Fent pihentem húsz percet egy padon, az viszont iszonyat jó volt, kellemes hegyi levegő
, napfelkelte, madárcsicsergés, világbéke, ilyesmit tapasztalhat meg aki reggel 7 körül kiül a Normafa padjaira. Kár hogy nagyon hamar leérni, viszont mivel a fogaskerekű útbaesik, egyre inkább hívogat hogy vissza kéne menjek vele. Majd egyszer, maybe. Ja, lefelé meg már sokkal lazább az út mint amilyen az első két alkalommal volt, tekintve hogy már ismerem a járást, a megfelelő sebességeket, a kanyarok és a talaj jellegét…
Egyébként célom, hogy minél kevesebb pihenővel képes legyek felmászni a hegyre. A végcél, hogy pihenő nélkül meg tudjam tenni. Ez egyébként nem biztos, hogy idén nyáron össze fog jönni, de meglátjuk. Egyelőre hihetetlen sok pihenőt tartok, az út majd megöl, úgyhogy van még mit fejlődni, de állok elébe…
Most már minden bejegyzésem kapcsolódni fog Normafához, ez van. 
Ja és 67,9 kg. Hol a vége? Hol a vége??! Nemtóók leállni! Amikor a BME-re jöttem egyébként (2003-ban), 65 kg voltam, szal semmi weirdo nincs számomra abban hogy ilyen mélységekbe
zuhan a tömegem, még mindig sehol se vagyok ahhoz képest, ahol voltam. Úgyhogy 67-nél megint el kell gondolkodnom, nem akarok-e esetleg még tovább fogyni. A fogyás egyébként nem jár semmi kellemetlenséggel, teljesen megszoktam, nem zabálom tele magam, csupa finom kaját eszek (amiket korábban utáltam ), stb, szal akadálya éppen nincs, hogy folytassam, kifejezetten ingerelne ha abba kéne hagynom. És igazából attól is félek, hogy ha abbahagyom a fogyást, akkor visszahízok 
