Orca

Zajvédő füldugó 1. rész

©   Orca   |   life

Már majd egy éve gondolkozom rajta, hogy kellene vennem egy füldugót, mert akkor a régebbihez képest egy sokkal zajosabb helyre költöztem. Kis Google keresgélés után eljutottam az UNI-HEAR honlapjára, ami akkor még jóval több információt tartalmazott, köztük például egy címet, ahol meg lehetett volna venni. Sajnos azon a címen nem találtam kb semmit, így elmaradt a füldugó vásárlás. Később elköltöztem onnan, meg jött a nyár és szépen el is felejtődött a dolog...

Egészen mostanáig! Volt ugyanis két szigorlatom év elején.. és hát mikor jöjjenek át nővéreim 1-2 éves kisfiai/lánya pár napra mint a vizsgára tanulás hajrájában. Hát ekkor döntöttem úgy újra, hogy márpedig nekem csak kellene az a zajvédő kütyü! Ezen felbuzdulva újra felkerestem az unihear honlapját de sajnálattal vettem észre, hogy mostmár csak egy Szerkesztés alatt felirat díszeleg náluk a főoldalon. Tehát újra nekiálltam keresgélni és így lyukadtam ki végül a ReSonic Kft. honlapján. Ők kicsit más rendszerben árulják a füldugót, hiszen fülnyomatot véve egyedileg gyártják a védőfelszerelést (míg az unihearnél négy különböző méret közül lehetett (volna) választani).

Végül ma, egyetem után vettem a fáradtságot és elballagtam a keletihez megnézni magamnak a rendelőjüket. Először bután néztem a 86. szám alatti kaput, mert mást vártam oda, de végül csak felfedeztem a ReSonic feliratot a kapu melletti kirakat sarkában majd a kapucsengőn is. Bementem, beszéltünk pár mondatot aztán jött is a csöpögő ólom a mintavételhez .

Na jó nem.. először valami szivacs darabot lenyomott a fülembe egy kis rákötött zsinórral együtt (jól nézhettem ki 1-1 cérnaszállal a fülemben ), aztán egy bazinagy fecskendőbe valami neonzöld gyurmaszerű anyagot tárazott be és megtöltötte vele mindkét fülem (kicsit érdekes érzés volt ez az egész, de fájdalmasnak egyáltalán nem mondanám). Ezt követően ~5 perc néma csend amíg megköt a gyurma. Beszélni, rágni meg ilyeneket nem szabad addig, a külvilág hangjait pedig szinte teljesen blokkolta az anyag a fülemben. Volt bent egy kis rádió amiből halk zene szólt, na abból semmit nem hallottam, ha mással beszélt a nő azt meg lehetett azért érteni de szintén nagyon halkan. No, öt perc letelt, kivette a megkeményedett nyomatokat és a mute gombot újra megnyomta valaki (Távkapcs ). Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon a végleges dugó ennél mennyivel lesz rosszabb (mert ugye ez az anyag elég masszívan kitöltötte a fülem, az meg egy kis darab szilikonos cucc lesz), de mint utólag kiderült ennél még jobban hangszigetel a végleges verzió!

Update 09:41: Két dolgot felejtettem el. Az egyik az, hogy rengeteg féle színben lehet kapni, sőt még mintásat is láttam a kiállított darabok közt (pl hupilila piros pöttyökkel ). Az enyém egy egyszerű színtelen darab lesz. Valamint a dugók strapabíróságáról is érdeklődtem és azt a választ kaptam, hogy gyárakban (ahol ugye szinte naponta használják őket) évente cserélik, de ott is csak a biztonság kedvéért, általában a füldugók állapota ezt nem követelné meg.

Folytatása jövő hét csütörtökre várható, miután átvettem az elkészült dugókat .

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 20 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Na, ez számomra érdekes téma. Nyáron pont a füldugó hiányától szenvedtem 1 teljes hétig. Sajna abszolult nem volt időm, hogy beszerezzek ilyen cuccot, és csak reménykedem, hogy nem szereztem maradandó halláskárosodást. A füldugó elészítésének mi a költségvonzata?

Én már próbálkoztam füldugóval a koliban, igaz, nem fülre szabottal. Konkrétan horkolást próbáltam kizárni vele a fülemből, kb nulla sikerrel. A költségvonzatok engem is érdekelnének, mert horkoló emberekkel bármikor összefuthatok

Gimiben egyszerű gyógyszertári füldugót használtunk. 100% siker. Vicces, amikor csak onnan tudod, hogy beszél hozzád valaki, hogy mozog a szája. Alváshoz én sose használtam, de állítólag arra már nem olyan jó, mert kiesik.

ScoobyZoli én jelenleg is szenvedek Imádom ezeket a kölköket mert nagyon jófejek.. de amíg nem a sajátom nyaggat addig had aludjak már normálisan.... na mind1..

Írtam egy kis update-et a bejegyzéshez. Azthiszem a második infót figyelembevéve nem egy hatalmas összeg az a 4000 magyar földi pénzegység (2000/db) amit le kell perkálni érte. Lehet kérni a kettőt egy hosszabb zsinórral összekötve, ez akkor jön jól amikor az ember nem otthoni használatra veszi (pl akár úszáshoz) és így jóval nehezebb elhagyni őket.

Montana azokkal az a baj, hogy max 1-2szer lehet használni.. és korántsem olyan a hatásfoka mint ennek, valamint jóval kényelmetlenebb, ha kicsit is hosszabb ideig hordod.

Orca: Nekem ált. egy hónapot bírt, napi pár óra használattal. Persze néha kimostam. De mivel egy pár kábé ötven forint volt, nem vágta agyon a költségvetésemet, ha újat vettem. Hatásfokról nem tudok nyilatkozni, mikor iparit póbáltam ki, uyganúgy nem hallottam semmit. Persze koncertre egyiket se vittem, úgyhogy nem tudom.
de amíg nem a sajátom nyaggat addig had aludjak már normálisan....
Erre majd térjünk vissza, amikor már tényleg a sajátod bömböl.

Montana jó akkor sem lesz jobb (sőőőt).. de akkor magamra hoztam a bajt tehát nem szólhatok egy szót sem

Montana: nekem az volt a bajom a gyógyszertári füldugókkal, hogy egyrészt kiestek a fülemből alvás közben, másrészt ugyan a külvilág zaját nem zárta ki, de a saját lélegzésemet viszont felerősítve hallottam vissza, és olyan kényszerképzetem lett tőle, mintha fulladoznék Horkolás monnyon le.

Montana

Nekem pont koncerthangosítás zajártalmainak elviseléséhez kell/(kellett volna).
100-as papírzsepivel próbálkoztam, de eléggé röhejes volt az alakalmazás meg az eredmény is:-)
Mondjuk nem tudom, hogy egy jobb minőségű füldugó mennyibe kerül, ez alapján lenne érdemes mérlegelni.

Szerintem ez a füldugó a maga 33dB-es csillapításával (SNR) elég minőségi darabnak mondható.. (a legjobb amit találtam 39dB, unihear: 29dB, gyógyszertárban kapható füldugó (EAR Classic): 28dB (ha ez az: pano360.hu/…/fuldugo.jpg )

még pár infó a kiszűrt hangokról, csillapításról:
resonic.hu/…/csend_tajekoztat.pdf

Orca
a kép alapján eléggé hasonlít azon anyagra, amelyeket a fülesmonitorokhoz, valamint a auto-motor sportban szoktak használni a piloták. Ha jó emlékszem ez a sárgás anyag felveszi a hallójárat formáját és valamelyest duzzad is benne.

(feltettem egy másik képet az előző helyére amin jobban látszik)

Ez egy elég sok helyen használt füldugó.. Elvileg igen, pont úgy működik ahogy írtad és mivel kismértékben feszül a hallójáratban ezért (is) kényelmetlen hosszabb távon..

Mondjuk nem lesz agyonhasználva az enyém.. de nekem megért ennyit, hogy legyen egy kényelmes, hatásos, jól használható füldugóm azokra a bizonyos nehéz napokra

Majd kíváncsi leszek a végredményre, meg a tapasztalatokra

Már múlt pénteken akartam menni rendelni ilyet (resonic, szintén, Orca javallatára), csak rájöttem, hogy nincs se bkv-bérletem, se pénzem. Na majd ha meggazdagszom. Vagy valami. Kéne pedig ezerrel, mert mindenféle hangokat hallok.

Pici saját élmény: Gyerekkoromban voltam a szüleimmel nyaralni Fonyódligeten és épp ott béreltünk szobát, ahol az ablaktól néhány méterre ment a vonat. Napközben nem volt érdekes, és éjjel is nagyrészt csönd volt, viszont az éjszaka közepén járt egy expressz vonat. Az első éjszaka amikor eldübörgött dupla diesel mozdonnyal, akkor apám kiugrott az ágyból és rohant az ablakhoz, hogy kisiklott a vonat. Természetesen nem siklott ki, csak nem hallottunk még ilyesmit az éjszaka közepén ilyen közelről. A következő nap én ugrottam fel és kiabáltam, hogy most valóban kisiklott! Persze akkor sem történt semmi, csak ismét elrobogott. A harmadik nap bedugtuk a fülünket. Apám már jól aludt, viszont én egész éjjel egy percet sem aludtam, mert annyira zavart, hogy pl. azt sem hallom, ahogy a lepedő surlódik, mikor megfordulok az ágyon. És borzasztóan zavart, hogy egyáltalán nem hallok semmit sem, így ösztönösen nem tudtam elaludni. Utána inkább dugó nélkül aludtam, mert úgy legalább nagyrészt sikerült aludni.
Szóval ebből kiindulva, mi nem speciális füldugót használtunk és ez így nem is volt jó megoldás. Gondolom, hogy a jó mínőségű füldugóknál valahogy megoldják, hogy csak az erősebb zajokat tompítsa és az alacsonyabb dB-űt ne nyomja el olyan mértékben. Tehát ezek az adatok sokkal fontosabbak lehetnek, mint pl. a szín.

Hmm.. ezt kb ahoz tudom hasonlítani, hogy egy ismerősöm nem tud elaludni (vagy legalábbis nehezebben alszik el), ha nincs teljes sötétség. Idegesíti, ha beszűrődik egy kis fény kintről. Engem meg például inkább zavar, ha teljesen sötét van.. mondjuk meg tudom szokni és elalszom persze akkor is.. csak nem ahoz vagyok szokva.. kb ilyen ezis.. van aki a vonatzajban van aki lepedősercegés közepette és van aki a teljes csendben érzi jól magát

Egyébként nem tartom valószínűnek, hogy dB szerint túlságosan tudnának szűrni.. frekvencia szerint már igen (pl ezt mutatja a linkelt táblázat is).. csak ennek sajnos nem sok köze van ahoz amit te szeretnél.. persze lehet van olyan is.. nem vagyok füldugószakértő sem

Ha már itt tartunk akkor az achát csiga (avagy achatina fulica) és a zajvédő füldugó piacon is nyomul előre a blog

achát csiga téren még elég gyöngén állunk, nincs benne az első 10-ben… ki lapoz google-ben tovább…? de most már hamarosan talán-talán

reméljük nemcsak a vida fitness terén tudunk elérni sikereket

Haszprus
(...)csak rájöttem, hogy nincs se bkv-bérletem, se pénzem.
Akkor azért írtad a listára, h mikor jön már meg a költségvetés maradék RobinHood-pénze? Állami rulez, I told you!
Kéne pedig ezerrel, mert mindenféle hangokat hallok.
Azon nem segít a füldugó, Haszp!

19) TipToe (nem regisztrált)
Szia!

Nagyon kíváncsi lennék mik a tapasztalataid a füldugóval kapcsolatban én is szeretnék csináltatni, mert már megőrülök itt a koliban a basszus dübögésétől... na meg a szobatársam ajtócsapkodásától amikor 2kor hazajön... áááááááá

Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...