Hat órás késés vajon mi? 20:30-ra volt kiírva a gépünk. Még szerencse, hogy jóval (~3 óra) előtte odaértünk a repülőtérre, mert Montana vásárolgatni akart. Nézem a kijelzőt, ki van írva, hogy késik, 0:15. Jó, hát negyed óra nem a világ, ez legyen a legnagyobb baj. Csomagfelvételnél kiderült, hogy a várható indulás időpontját írják ki, különben is, azóta frissítették, és 02:05. Áááááá!
Végigjártam a létező összes ruha- és csokiboltot; a ruhák nagy részéről azt se tudtam, melyik darabomra kéne felvenni, és chilis csokit se kaptam sehol. (Bocs, MF...) Később, már a tranzitban odajött egy talán koreai srác, hogy adjak neki aprópénzt, mert elaludta a csatlakozását, és felhívná a szüleit. Ez mekkora szívás, rögtön be is állítottam az összes telefont, hogy ébresszen fel, ha elaludnék. A meditation center
nevű szobában elkezdtünk egy filmet, DaVinci-kód, egynek jó volt. Össze akartam haverkodni a takarító személyzettel, hátha felülhettem volna a kis akkus kocsijukra, de az ember nem engedte. Jó időben kimentünk a kapuhoz, ahonnan indultunk. Nem volt ott egy szál személyzet se, vicces dolog jönni-menni a csipogó kapun keresztül. (Amikor azt kell hallgatni, hogy mások csipogtatják, az már nem annyira.) Film második felénél jöttek, hogy azért csak meg kéne nézniük az útleveleinket meg a táskákat. Sorbanállás közben már egész nagy társaság nézte velünk együtt az utolsó negyed órát. Aztán meg azt, ahogy a mozgójárdán hülyültünk, belépőt kellett volna szedni, mert szerintem mindenki rajtunk röhögött. Kiderült, hogy hiába a jó oldalon
vettem üdítőt, attól még nem vihetem fel a gépre. Mondjátok meg, van értelme ennek a marhaságnak, hogy nem vihetek fel folyadékot, zselét, krémet, kutyafülét, csak amit ők megengednek?!
Végül háromkor sikerült felszállnunk, szép volt Amszterdam kivilágítva, meg a napfelkelte a felhők fölött. Itthon vártak az elgyötört szülők: az enyémek még nem is annyira, de MrMontana családja igazán nagyon szívott. Felkeltek reggel négykor, munka, utána egyből indultak elénk. Mire utolértük őket telefonon, addigra már nem volt érdemes visszafordulniuk. Így autóban aludtak, és attól tartok, hazaérve megint egyből dolgozni mentek. :o
Schiphol még mindig baromi nagy, a kijelzőkre írják, hogy attól a táblától hány perc séta a kapu, ahonnan az adott gép indul. A miénk 25 percre volt, és ez nem a legnagyobb távolság.
Eddig még egyetlen utunk sem ment simán: otthonmaradt útlevél, összetört bőrönd, valami ilyesmi mindig van, de volt, hogy csak simán lekéstük a gépet. A csomag elvesztését még nem próbáltam, de nem is szeretném mostanában.
Most olvasom Tamást, lehet, hogy nekem is online kellett volna közvetítenem?