Balage

Titanic kiállítás

©   Balage   |   fotózás life

16 év után végre hozzánk is elérkezett a Titanic kiállítás, így barátnőmnek köszönhetően nekem is végig kellett esnem a megtekintésén.

Már a belépő megvásárlása se volt egyszerű, ugyanis a jegyek száma órákra bontva, limitálva van, és ha jót akarsz magadnak, akkor a neten vagy egy jegyirodában kell megvásárolnod, mert a helyszínen elég nehézkes és nem is biztos, hogy van akkorra, amikor te be akarsz jutni. Ugyanis meg van adva, hogy egy órában pontosan hány jegyet lehet eladni, és ha mondjuk megvetted a 16-17 óra közötti turnusra a belépődet, akkor ahhoz tartanod is kell magad, tehát ha azt lekésed, akkor buktad a jegyed árát. Ugyanígy természetesen hamarabb se lehet bemenni. Ez jó is, meg rossz is, mert így el lehet kerülni a tömeget (ami szerintem annyira nem sikerült), viszont az ember a saját idejével nem tud annyira szabadon rendelkezni.

Visszatérve a kiállításhoz, szerintem nem volt olyan nagy szám, mint ahogy azt behirdették. A bejáratnál kaptunk egy korhű „beszállókártyát” aminek a segítségével a végén kikereshettük a saját nevünket, hogy túléltük-e vagy sem. Szerencsére mindketten sikeresen vettük az akadályokat és nehézségek árán, de eljutottunk New Yorkba, igaz nem volt nehéz, hisz én is nő voltam.

A tárlat egyébként végig vezet minket a Titanic történetén. Az első pár teremben leírják, hogy miért építettek ekkora hajót, hogyan készült, néhány technikai adatot is mellékelnek, majd pedig a vízrebocsátást mutatják. Ugyanitt néhány személyről is kapunk egy rövidke életrajzot, pl. a kapitányról és a Titanic megálmodójáról. Természetesen miközben járjuk a szobákat mindenhová raktak 1-1 odaillő tárgyat, amit a tengeraljáról hoztak fel, aminek szerintem egy része parasztvakítás, míg a másik fele valóban oda illik. Hiszen néhány szobában képesek kiszúrni az ember szemét 1-1 csészével, meg korlát darabbal, vagy esetleg egy ruhaakasztóval, ami valljuk be, nem tud túl érdekes lenni. Természetesen vannak érdekes dolgok is, mint például táskából előkerült gyémánt berakásos ékszer, vagy a hajó harangja, amit akkor rángattak mielőtt neki mentek volna a jéghegynek.

A kiállítás még bemutatta az egyes osztályok közötti különbségeket, leírták, hogy ezért a pénzért mi járt, és egy élethű másolatot is kiállítottak mind a három osztály szállásáról. Érdekességként meg is említeném, hogy az első osztályra 15 millió forint környékén volt a szállás mai árfolyamon, míg a harmadosztályra 105 ezer forint lenne ma egy jegy.
Végül a túra végén meglehetett fogdosni egy „igazi” jéghegyet, ami kb. úgy nézett ki, mint amikor a hűtő hátulján lefagy a pára.

Végül is összességében nem volt olyan vészes, úgymond még érdekes is mondható, de hétvégén biztos nem adnék ki érte 2500 forintot (diákjegy), inkább érdemes hétköznap menni, úgy egy ezressel olcsóbb.

A képek minőségéért elnézést, de nem lehetett fotózni, így kénytelen voltam mobillal ügyeskedni a sötétben.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 18 hozzászólás


1) Szoke David (nem regisztrált)
Én is voltam a kiállításon, és meg kell mondanom, nekem rendkívül tetszett! Tetszett, mert ezek a tárgyak, ha belegondolunk, mégis több mint 90 éven át az óceán fenekén voltak, és lenyűgözött, hogy ennek és a süllyedésnek ellenére csodával határos módon szinte makulátlan épségben megmaradtak. És tetszett, mert már az előtérben a harang hátborzongató érzést keltett bennem, amikor belegondoltam, hogy ezt kongatták meg az ütközés előtt. Valahogy az egész tragédia lepergett bennem.
Az előző tíz évben a mozifilm hatására rengeteg kutatómunkát készítettem a Titanic-kal kapcsolatban, többek között albumokban, filmarchívumokban - amelyek a roncsot, az indulás pillanatát, a Carpathia megérkezését New Yorkba a túlélőkkel, valamint a túlélők nyilatkozatait rögzítik. Ezért megdöbbenve tapasztaltam, hogy a körülöttem nézelődő blazírt emberfejek milyen értetlenül állnak a XX. század egyik legnagyobb legendája előtt. Igaz, némelyeknek már maga a film sem tetszett. Én azonban minderre csak annyit mondanék, mielőtt valaki beül egy filmre, vagy elmegy a kiállításra, olvasson rengeteget az adott témával kapcsolatban, s akkor már nem olyan biztos, hogy továbbra is közönyös marad majd.

Szerintem is csak olyanokat engedjünk be egy kiállításra vagy filmre, akik előtte az adott témakörből sikeresen teljesítenek egy 90 perces zárthelyit és/vagy okj-s vizsgapapírt lobogtatnak a témából.

3) Szabó Viktória (nem regisztrált)
Azért az túlzás, hogy csak tudorokat engedjenek be rá, viszont akit nem érdekel és elráncigálták az osztályával, az legalább viselkedhetne és tekintettel lehetne azokra, akik azért fizettek 3000Ft-ot és vettek ki szabadságot, hogy átélhessék a tragédia mozzanatait. Marhára idegesített a sok vihogó, unottképű tinédzser, akiken látszott h. Piszkosul nem érdekli őket, csak jól szórakoztak -Haha nézd milyen tré gatya! Hahaha,ráadásul miattuk akkora volt a tömeg, hogy totál lerombolta a kiállítás hangulatát. Persze akinek nem inge, ne vegye magára.

4) mező gabi (nem regisztrált)
Én sokkal többet vártam a kiállitástól. És a karomon lévő kardigán miatt folyamatosan dresszúrázó biztonsági őrök (tudom, nem ők a hibásak) sokat rontottak az átélhetőség minőségén. Meg az is, hogy a kapott jegyen lévő név még 3 másik kártyán is szerepelt a közelemben. A kiállitás végén tanulmányozva a túlélők listáját, az is elég hangulatrombló volt, hogy a környéken minden jegytulajdonos a túlélők közé tartozott. Egy jó könyv vagy film sokkal többet elmond a történetről és átélhetőbbé is teszi, mint ez a kiállitás.
Alapvetően egy plakátkiállitáson éreztem magam, de még ez sem volt korrekt. A történetből alapvető részletek kimaradtak. Sokkal több bemutatott tárgyat vártam, különösen a hajó berendezéséből. És valami interaktivitást. Meg hogy azt is megmutassák, milyen körülmények között találták meg a tárgyakat, hogyan hozták fel. Ettől legalább elhittem volna, hogy nem az Ecserin összeszedett törött porcelánt látom. (egy-két alkalommal megmutatták fényképen az eredetet, az tényleg érdekes volt.)
Vagy legalább egy makett-részletet gyártottak volna a jéghegy mellé.
A kiállitás egyébként tényleg akkor hozott volna extrát, ha nemcsak a történetet mutatja be, hanem sokkal több információt hordoz a kimentés menetéről, lehetőségeiről és határairól.
Bennem az maradt meg, hogy a szokásos nagy amerikai hűhó, értelmetlen biztonsági intézkedésekkel fűszerezve. De még hatásvadásznak sem sikerült.
Nagyon sajnálom a pénzt és időt, különösen hogy 2x is nekifutottunk, mire bejutottunk.

5) Jocó (nem regisztrált)
Szerintem nagyon jó a kiállitás, Csodálatos a tervezés, Hihetetlen, hogy mit él át az ember ha megnéz eggy ilyen kiálittást. Gratulálok

6) Mazsildi (nem regisztrált)
Az idő és a mélység! Azt hiszem ez fogott meg igazán a kiállításon, hiszen az ismert filmből és a NG tudományos filmjéből is tájékozódtam már előtte. Nekem kevés volt a benn töltött idő ( a csoport igyekezett ), zavart a tömeg és az, hogy nem tudtam méltón emlékezni, fejet hajtani az utolsó teremben, mert körülöttem is ordítozó kis kölykök voltak, idézem: na ki döglött meg? A kiállításnak eszmei értéke van. Sok tárgyat nem is állíthattak ki, hiszen mint írja, oly sokáig hevertek odalenn, hogy a felszíni élet nyomás -és fényhatására, hőmérsékletére csak elpusztulnának.
Csak akkor nézném meg újra, ha ezt csendben, halkan beszélgetve és sokáig tehetném.
Lesz ilyen is? Szóljatok!

7) Francesco Totti (nem regisztrált)
Néha még olyan gondolkodási plafonokat karcolom és olyan érzésem ámad néha mint ha ott lettem volna… A hajon! De ez csak illúzió
De mégis oly valoságos néha!
Oly kinkeserves fájdalom a 4000m mélyen nyugvó emlékekre gondolni!
Milyen félelem lehetett mikor sülyedt a Titanic! Az a nagy ricsaj és a mélybe húzó erö, ami az embereket elszivta magával ! Átgondolva részesnek érzem magam ! és igen rossz!
Ha van jó fénykép fent a neten szoljatok
!

Francesco Totti Csak egy félmondatnyi kukacoskodás: a süllyedő hajó nem kelt olyan örvényeket amik lehúzzák az embert, ez egy tévhit. Ld. pl. a Mythbusters vonatkozó részét.

9) Francesco Totti (nem regisztrált)
Bocsi hogy én is bele szolok a tiedbe!
Gondolj bele ha egy nehéz és nagy térfogatu tárgyat nyomsz a vizz alá akkor egy szivó vákum jön létre körülötte.
És nem tévhitt
Mert rengeteg könyvet olvastam már a Titanic-rol.
Ja és kisérletez ha nem hiszed
Ja és, van is egy Titanic modelem, amivel kisérletezni lehet Ez tudom mellékes.
De cssak kisérletez v-hogy

Francesco Totti, nade mi van ha csak lassan süllyed?

(én amúgy nemtom mi az igazság tehát a fenti kérdésem nem állásfoglalás csak rávilágítok hogy ezen bukhat a dolog, ha bukik )

11) wakeupp (nem regisztrált)
Szeptember ota azt vartuk h vegre eljojjon az a nap, amikor elmegyunk pestre megnezni a kiallitast… Mindenki azt varta h milyen jo lesz. De le kell h irjam h nagyon csalodottak voltunk. Sokkal tobbet vartunk es hosszabbat…20 perc alatt korbejartuk es elindultunk megegyszer az elejerol h megnezzuk de nagyon de nagyon rovid volt… Azert orultem h ott lehettem!

Francesco Totti Nemtom, a Mythbustersben konkrétan egy hajót süllyesztettek el úgy, hogy rajta voltak, és semmi, de semmi nem történt. Mondom, nézd meg.

13) Solya (nem regisztrált)
Én nem tudtam, hogy meg lehet nézni ezt a túléősdit… Nem tudjátok, hogy hol tudnám utólag egnézni, met nagyon kíváncsi vagyok! Engem egyébként nagyon megfogott a kiállítás…

14) Mariann (nem regisztrált)
Óriási csalódás volt a kiállítás! Az ár-érték arányról egyáltalán ne beszéljünk! Néhány tárgy és roppant kevés információ. S nagyon kellemetlen volt a végén a 25 fokból a 0 fokos kabátomba belebújni. :-(

Ha 0 fokos lett volna a kabátod, akkor lehet hogy megtapasztaltad volt a Titanic vízben lévő utasainak érzését
Mi a héten megyünk el megnézni, remélem tetszeni fog. És remélem akkor nem lesznek gyerekek…

Google-ön hatodik helyen vagyunk a titanic kiállítás-ra keresve

Kiváncsi voltam vajon meddig kell még ezeket a kommenteket elszenvednünk itt a blogon, úgyhogy felkerestem a hivatalos honlapot. Már átolvastam minden aloldalt, nyitvatartást, kiállítás FAQ-t, látogatói véleményeket (csupa pozitív, vö. az itteni véleményekkel ), stb, hogy hol az istenben van a zárás dátuma, sehol sem írták ki??… Aztán észrevettem… bakker, jól eldugták…



17) Hegi (nem regisztrált)
Hol található pontosan a Titanic kiállítás?

Téma lezárva, köszönjük az eddigi kommenteket.

Ez egy lezárt bejegyzés, nem fogad több kommentet.