Balage

Franciaország: Párizs

©   Balage   |   fotózás franciaország kocsi külföld life

Haszprus után én is eljutottam Párizsba, igaz 4 év késéssel, de addig is jártam egy csomó más izgalmas helyen. Idén is a barátnőmmel vágtam neki a nagy utazásnak, szokásunkhoz híven egy nagy autóval és egy (később két) sátorral. Hogy miért döntöttünk az autó mellett, és miért nem mentünk repülővel? Erre nagyon egyszerű válaszolni. Egyrészt szeretünk utazgatni, nézelődni útközben, megállni, meg az egésznek van egy feelingje. Másrészt, ha nem is volt olcsóbb az út, de mindvégig oda mentünk autóval ahová csak akartunk, nem kellett bérelni. Harmadszor annyi cuccot vihettünk amennyi csak jól esik. S végül a negyedik érv, ami mellette szól, 1 hét után átmentünk az 500km-re fekvő Amszterdamba még egy hetet lazítani, és megnéztük azt amire tavaly nem jutott idő. Így összesen 3800km-ert utaztunk és 210 liter gázolajat égettünk el az út során, közben pedig láttuk fél Európát, abszolút megérte.

Ha valaki kedvet kapna az autós utazáshoz, itt van némi információ, amit jól jöhet: Párizs Budapesttől pontosan 1500km-re van, az út nagyjából 15 óra alatt megjárható teljesen kényelmes tempóban, sok pihenéssel. Autópályadíjat csak itthon, Ausztriában és Franciaországban kellett fizetni, igaz az utóbbiban majd 20 eurót (csak oda).

Párizs nagyszerű város, rengeteg látni való van, több mint bárhol máshol ahol eddig jártam. London és Róma kutyafüle volt ehhez képest. 5 nap minimum szükséges, hogy alaposan szemügyre vegyük, annyi látnivaló van. Párizs megismerésében a legnagyobb segítség, hogy hatalmas metróhálózata van, 14 különböző vonalon járnak a szerelvények és azok is sok helyen kettéválnak. Továbbá van még a 3 R.E.R. vonal, ami magyarul emeletes HÉV-et jelent, de nem olyanra kell gondolni ami itthon van, hanem egy kétszer hosszabb vonatra, ami hasonlóan, mint a metró átszeli Párizst a föld alatt, így ha kedvünk van, akár a Diadalívtől is eljuthatunk Disneylandbe átszállás nélkül. Mellesleg a jegyünk addig érvényes, amíg a föld alatt vagyunk, így egy jeggyel elmehetünk akárhová, sőt, ha feljöttünk a felszínre, akkor még további egy órát utazhatunk vele a buszon. Az utóbbi szolgáltatásait azonban egyszer sem vettük igénybe, mert tényleg mindenhová el lehet jutni a föld alatt. Gondolom ott nem 40 évig tart egy metró project, mint nálunk. S ha már kicsit eltereltem az irányt a tömegközlekedésre, szeretnék pár szót szólni az ellenőrökről. Nincs belőlük túl sok, viszont ha egyszer megjelennek valahol, akkor azt minimum 10-en teszik. A jegyellenőrzést nem úgy kell elképzelni, mint itthon, hogy az alul iskolázott oda lép hozzád és elkezdeni mondani a szokásos mondandóját, végül vagy kineveted, vagy oda adod a jegyet. Nem-nem, itt halálosan komolyan kell venni őket, mert az alapfelszerelésük, most tessék figyelni: a kezeslábas, bakancs, bilincs, pisztoly, gumibot és kutya! Egy szóval tiszteletet parancsolóak és persze ők is megadják a tiszteletet az utasnak, nem úgy, mint itthon. Ha elkapnak nincs menekülési lehetőség , mert diszkréten körbe állják azt az 5-6 embert aki bliccelni mert, minden menekülési utat elzárva, közben pedig az egyik ott vár a kutyával.

Nem húzom tovább a számat, jöjjenek a képek és némi tudnivaló hozzájuk:

Champs-Élysées és a Concorde tér: Az előbbi a világ egyik legszebb és leghíresebb sugárútja, ahol minden valamirevaló márka képviselteti magát. Itt tartják a Tour de France befutóját, július 14-én itt tartják a katonai dísszemlét, és még sok minden mást is, amire a franciák büszkék. A Concorde tér pedig Párizs egyik legnagyobb tere, középen egy obeliszkkel, amit egyenesen Egyiptomból szállítottak ide.

Arc de Triomphe: I. Napóleon és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti a Champs-Élysées végpontján, a Charles de Gaulle téren.


Eiffel-torony és környéke: A torny csúcsára két féle módon lehet feljutni. Az egyik lehetőség, hogy a földszintről a második emeletig lifttel visznek fel minket, ahol Párizs egyik legdrágább étterme is található. Vagy gyalog fel a második emeletre, igaz ez sokkal fárasztóbb, de így a jegy csak fele annyiba kerül. Onnan viszont csak lifttel lehet tovább menni a csúcsra. Sajnos sokszor kell sorba állni, így a látogatás kb. 3 órát vesz igénybe.

Invalidusok temploma: Itt található Napóleon sírja.

Luxembourg-kert
Moulin Rouge
Louvre: Egyszerűen hatalmas, sokkal nagyobb és szerintem több több dolog is van itt, mint a British Museumban. Mi csak 3-4 órát tölthettünk ott, rengeteg híres festményt és szobrot láttunk, de mikor kijöttünk azt hittem meghalok a sok sétától. Pedig alig a harmadát járhattuk be.

Notre Dame

Panthéon (nem nagy szám)

A Pere-Lachaise Franciaország és a világ egyik leghíresebb temetője, Párizs XX. kerületében található. Sokak szerint ez a világ legtöbbet látogatott temetője. Többek között itt van eltemetve Jim Morrison, Moliere, Lafontaine, Chopin, Oscar Wilde és még sok-sok ismert ember.

Pompidou központ

Sacré-Coeur

Bastille: A híres börtön helyét mára már csak egy oszlop örzi, illetve a járdán jelölik az egykori várfal vonalát.

Szajna part
Végül a közlekedésről pár fotó

Remélem tetszett a beszámoló és sikerült kedvet csinálnom a város meglátogatásához. Majd a késöbbiekben lesz még pár fotó ömlesztve, mert nem fért bele minden.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 11 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Köszönet a beszámolókért. Régóta tervem egy párizsi látogatás, főként a Louvre miatt, de ez a fene nagy tömeg amit a képeiden látok marhára elvette a kedvem a dologtól. Nincs gondom a zsúfoltsággal, de egy múzeumban azért ez mégiscsak sok már nekem… Nem volt zavaró?

Nem volt egyátalán zavaró, nem volt zsúfoltság, egyedül a Monalisanal, meg annak útvonalán, a többi szárnyban már alig voltak. Sőt, a pénztárnál még sorba se kellett állni, mert egyből szabad volt az ablak.

Balage, Megnyugtató Az elkövetkező 5 évben útba ejtem ha tehetem…


Hm, miert is jobb Parizs mint London? Londonra sem eleg 1 nap hogy bejard, siman el lehet tolteni ott 5 napot varosnezessel.
Parizsban meg nem voltam, es bevallom talan sosem vonzott igazan.

Izlesek es pofonok

Rambo
Hm, miert is jobb Parizs mint London?
Mert a franciák tudnak főzni, és a nőik szépek. És nem esik folyamatosan.

Rambo, mainframe, nekem onnantól tetszett a komment hogy párizsban még nem voltam. Amúgy mindkét hely nagyon fasza.

mainframe, Izlesek es pofonok ugyebar. Szerintem tortenelmileg es muemlekileg is van annyi minden Londonban mint Parizsban.

Mainframe: amugy meg igaz, fozni tudnak, noik szebbek. (Bar furdeni nem furdenek)
Raadasul egy magyar roma vezeti oket :-)

A franciakrol szemelyesen eddig csakis jo tapasztalataim vannak, amikor 24 orat autozgattam Calais-ban, mindenki nagyon segitokesz volt, megha angolul is beszeltem hozzajuk/veluk.

Last of all, ne hasonlitgassuk Londont es Parizst, mert ket total mas vilag.

Rambo Oké, ezzel egyet tudok érteni, kivéve két dolgot:
-Francia csajok akikkel én találkoztam, fürödtek (igen, éppen akkor, hogy megelőzzem a poént).
-Sarkozy mint roma? Ehe, ehe…

10) jozef (nem regisztrált)
Szia nekem is nagyon tetszett a beszámolod és én jövöre mekk párizsba és ebből sokat tudtam meg hogy mit érdemes megnézni

11) Bné Jutka (nem regisztrált)
Én is Jártam Párizsba nekem is nagyon tetszett 2007 oktoberbevolt egy buszos kirándulás Ausztria Német Belgium N br London, majd Párizs, de még vissza kek menni, mert nem jutottam fel a toronyba felejthtetlen az a nyolc nap ragyogó idö mellet. Bné Jutka.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...