Haszprus

Lézeres szemműtét és alternatívái

©   Haszprus   |   life szemműtét
Lézeres szemműtétet 18 év alatt nem végeznek, 20 év fölött tudják ajánlani legkorábban. Lehet, hogy pár év múlva bevállalok egyet, nemtom. A kontakt lencse nem egy tutirulez dolog, pl. ott kezdődik hogy messze nem egész nap hordható, aztán folytatódik ott, hogy körülményektől függően teljesen hordhatatlan is lehet (nagy légáramlás esetén pl. olyan gyakran kell pislogni hogy már többet van becsukva a szemem mint kinyitva, lsd. pl. a számítógépem körül, vagy légkondicionált termekben), és végül, hogy nagy gondoskodást igényel, úgy mint ipari tisztaságú kéz a feltételkor és leszedéskor (naponta 2x tehát), és negyed órás pepecselést - idegeskedést - feltételkor.

A szemüveg pedig kerettel rendelkezik, és beszűkíti a látóteret. Azon felül, hogy esőben nem hordható, és hidegből melegbe érkezve átláthatatlanul bepárásodik egy időre. Hogy azt meg se említsem, hogy úszni se lehet szemüveggel, nem lehet rá napszemüveget venni, a divatos napszemüveg dioptriásítása pedig eszetlen összegbe kerül.

Költség téren egyébként a lézeres szemműtét egyszeri kiadás, még akkor is, ha húzós. Egy szemműtét ára 98000 Ft, szemenként, ergo 196 ezer forint. Cserébe, ha nem romlik a szem ez után, akkor a páciens egész életére tökéletesen fog látni, nem kell új szemüveg, új kontakt lencse, ami jelentős költségmegtakarítást jelent.

Az egyetlen probléma a dologgal a bizalmam hiánya. Mi van, ha elcseszik a műtétet?

...

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 140 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

41) NeoXon (nem regisztrált)
Sil: nekem viszont 14 éves korom óta egy centit nem romlott a szemem, azaz 5 éve stabil volt már. Különben 19 éves voltam, mikor a műtétet csinálták, úgyhogy akár "hivatalosan" bele is eshettem abba a kateróriába, hogy már megállt a szemnövekedésem. Azóta sem romlott vissza semmit. Szóval úgy érzem jól döntöttem, s immár 3 szép szemüveg ill. hát kontaktlencse nélküle éven vagyok túl

42) Stussy (nem regisztrált)
Nekem 15 éves korom óta van szemüvegem, akkor mínusz 1-el kezdtem, de most 20 évesen már mínusz 2-nél tartok :-(
Ez gondolom a sok számgépezésnek köszönhető többnyire.
Bár ez a dolog eléggé örökletes is, nem?!

Elvileg 25 éves korunkig romlik a szemünk. Még 5 év, te jó ég :-( ha jól számolok, akkor 3-as lencsét fogok hordani. Még belegondolni is rossz!
Egyébként az én szemem alig 2 hét alatt megszokta a kontaktlencsét. Könnyen rakom be, veszem ki, pislogok, sírok, jöhet szél, eső, akármi...nekem sokkal kényelmesebb, mint a szemüveg.
viszont, ha reggel 8-kor teszem be és este 8 körül ki, akkor már száraz a szemem és nem kellemes érzés. Én eddig csupán ezt a hátrányát láttam.
Szemműtétről érdeklődnék, amit kb 25 éves korom után szeretnék megcsináltatni. Remélem addig még tökéletesebbé válik a technika és talán vmivel olcsóbb lesz. Vagy ebben ne reménykedjek?! :-)


Ne szórakozzatok a szemetekkel!!!! Felhívom a figyelmeteket az "optika.hu"-ra. Ott találtok érdekes cikkeket és a fórumban kaphattok jó tanácsokat is. (Nem szeretem az orvosokat, de sokszor igazuk van!)

44) Ronik (nem regisztrált)
Nekem kb 10 éves koromtól van szemüvegem, indult -1ről, azóta romlott, az egyik már 4,5-ös, a másik 4-es volt, mikor csináltattam kontaktlencsét, most már az van 2 éve, és azóta nem romlott a szemem. Nemtom azért-e mert már egyébként se romlott volna, vagy mert bejött a kontaktlencse. Amugy tényleg van ahol rossz. Először elmentem egy jónevű helyre, ott adtak próbalencsét, de összevissza csúszkált, meg amugyis elég drága volt. Úgyhogy elmentem inkább az sztk-ba, ott rögtön minden próba nélkül rendeltek nekem, és az tökéletesnek bizonyult. Mikor benn van, olyan mintha nem is lenne semmi, egyszerűen csak olyan mintha sose lett volna rossz a szemem. Én tudok benne úszni is, meg minden, a szél se zavar. Csak aludni nem lehet benne (habár egyszer véletlenül az is megvolt) És ez félevente 8000, míg a másik legalább 20 volt. Szóval eléggé függ attól, hogy hogy válik be a lencse, hogy hol veszed. Az egyik bnőm mesélte, hogy neki mindig belülről a szemhéjához tapad.

45) tutimi (nem regisztrált)
melyik klinikat tudnatok ajanlani a mutethez?en meg ebben az evben meg szeretnem csinaltatni de kicsit tartok tole hogy sokaig tart majd a gyogyulasi folyamat.meddig kell ellenorzesekre jarni es milyen gyakran?en kulfoldon lakok de otthon szertenem megcsinaltatni.de eleg maceras minden kezelesre hazamenni.foleg ha hetente van.de a penz beszel...:-) otthon lenyegesen olcsobb es hat milliomos en sem vagyok..SAJNOS!!!!szoval melyik helyet ajanlanatok?

46) ThCat (nem regisztrált)
Csatlakozom az elöttem szólóhoz! Én is meg akarom csináltatni. A szemem -3as. Gyűlölöm a szemüveget. A műtét ára /300.000 HUF/ abszolút nem gáz, de igazán nem szeretném, ha megvakulnék. Ugye ez még senkinek sem következett be? Egyéb káros mellékhatás?

47) NeoXon (nem regisztrált)
tutimi, ThCat: mindenképpen javaslom nektek, hogy olvassátok el a témában talán legnagyobb és legösszeszedettebb fórumot a témával kapcsolatban: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9005398
Többek között az én tapasztalataimat is olvashatjátok ott. 2003. július 6-án műtöttek, ha visszakerestek a topikban, olvashatjátok a műtét előtti vizsgálat, maga a műtét és az azutáni 3 nap, valamint a kontroll vizsgálatok tapasztalatait. Ott is NeoXon néven írtam.
Haszprustól pedig elnézést kérek, hogy külső linket adtam meg, de azt gondolom ott nagyon profi kis csapat gyűlt össze ebben a témában, meg ez már bőven túlnövi egy blog komment kereteit.

ThCat: megvakulni még soha senki nem vakult meg. A legrosszabb, ami történhet veled, hogy a szemed túlságosan aktívan próbálja visszaállítani a műtét előtti állapotot, és ezért visszaromlik még a fél éves szemcseppes utókezelési idő alatt 0,5 - 1 dioptriát. De ennek kb. 1-2% -os a valószínűsége, nagyon kevés ilyesmiről hallottam. Másrészt némely klinika garanciát vállal ilyen esetre is, hogy ha bizonyos határértéknél rosszabb eredményt érnek el, akkor ingyenesen megismétlik a kezelést kb. 1 évre rá.
Káros mellékhatás különben az, hogy nem tudod többet a haveroknál ráfogni arra, hogy távol volt és nem jó a szemed, ha ronda csajt néztél ki magadnak a buliban

Ejh NeoXon rosszul emléxel az évre, 2002-ben műtöttek téged az index tanúsága szerint

49) NeoXon (nem regisztrált)
Jesszus, tényleg! Hát ez atomdurva, el is felejtettem, hogy már 3 éve volt Basszus, nagyon telik az idő. De a július 6-ra azóta is emlékszem, piros betűs ünnep

Ahogy elnéztem, azért megszenvedtél vele...
Másrészt, volt egy ilyen megjegyzésed hogy lehet hogy 50 évesen már szart se fogsz látni az újságból.

Ez volna a helyzet?

51) ThCat (nem regisztrált)
Kedves NeoXon! Már csak egyet mondjál meg nekem: szinte mindegyik szemorvos, akinél jártam azt mondta, hogy baromi jó a szemműtét. De aki pedig nem szemorvos, azt mondta, hogy semmi képpen ne csináltassam meg, mert veszélyes. Most akkor mi van?
Az OptikMed-nél csináltattad?

52) Reci (nem regisztrált)
Sziasztok!
Nekem +7 és +8-as a szemem.20 éve hordok kontaktlencsét.Mindenképpen jobb, mint a szemüveg, hisz ilyen dioptriánál, még ha vékonyított üvegem van is, rettentően nagyítja a szemem és nem szép látvány.
Többször voltam úszni a lencsével, de nagyon kell vigyázni, h le ne váljon a szemről.
Szívesen megcsináltatnám a műtétet, több ismerősöm is megcsináltatta én viszont parázok, mert a szemem világáról van szó.Pláne, ha nem sikerül és utána nem hordhatok lencsét...

Emlékszem amikor sok év szemüvegnemhordás után először vettem fel az új szemüvegem... leírhatatlan érzés volt ismét rendesen látni. "Kelj fel, és járj!" Pedig csak 2.5-ös vagyok (már elfelejtettem az előjelet, de távolra nem láttam rendesen). Azóta is tök jól megvagyok a szemüveggel, esőben is használom (sajnos olyankor kb 2percenként törölgetni kell, fedél alá érve pedig mosni).

Lézeres szemműtét eszem ágában sincs, "ebben az évtizedben nem aktuális" :-) Ennek az a fő oka, hogy nem akarok öregkoromban a műtét miatt szívni.

Öregkoromban viszont lehet, hogy megcsinálom.

A kontaktlencsétől viszont irtózom.

54) shomaker (nem regisztrált)
Csak úgy véletlenül találtam ide...
15 éve koromban kaptam szemüveget, akkor a bal -1,5, a jobb tökéletes volt. 15 év múlva a balra -7,5 a jobbra -4,5 kellett volna (akkor még nem voltak órákig bámulható monitorok!). Úgy döntöttem nem "szódásszifon" aljú szemüveg! Megműttettem... De nem a lézeressel, hanem a gyémántszikés módszerrel, a Gellért-hegyen csinálta egy orosz prof. Ez volt 10 éve, azóta nem hordok szemüveget!

55) beniz (nem regisztrált)
Én másfél éves lehettem, amikor szemüveget kaptam, hordtam is nagyon sokáig, +3 körül volt a diopriám középiskolás koromra, volt rajta cilinder is, ami miatt azt mondták, hogy nem is hagyhatom el soha. Viseltem kontaktlencsét is, de sajna nem bírta a szemem,a szemüveget visszatenni ciki volt... Meg szerettem volna műttetni, de nem csinálták meg, azt javasolták, hogy tegyem le a szemüveget, max. 1-es diopriát hordjak( de nem vettem azt sem). Az indok az volt, hogy nagyon kicsi a diopriám a műtéthez, és fiatal a szemem ahhoz, hogy tudjon alkalmazkodni( asszem 20 éves voltam akkor). Nem hordok azóta sem szemüveget, időnként megnézetem, hogy nem romlott-e, most 1-es körül van a bal, a jobb talán +0,75. És egészen jól és biztosan látok.Persze néha kifárad a szemem, de általában jó. Elkényeztetni nem akarom azzal, hogy teszek neki szemüveget.
A férjem kb. 10 éve műttette meg, ő is gyémántszikével, neki -4 körül volt, de azóta is tökéletesen lát, lehet, hogy jobban, mint az, akinek soha nem volt gondja a szemével

56) Blaze (nem regisztrált)
Én hatéves koromtól hordtam úgy 5 évvel ezelőttig szemüveget (most 20 vagyok). A jobb szemem +0,5-ös, a bal +2es volt a kezdetektől és egész idő alatt +/-0.5ket változott hol fel hol le. Mivel a jobb szememmel tökéletesen látok közelre is, távolra is (legalábbis még nem találkoztam olyannal aki előbb meglátná nálam hogy hányas busz jön) úgy döntöttem hogy nem hordom tovább. Ennek már 5 éve és azóta semmi változást nem tapasztaltam a szemeimben, a bal távolra továbbra is homályos (ib028 közepétől felfele gond olvasni a táblát) de a jobb révén az utolsó sorból is tök jól látom mit írtak fel.

Szal én azt mondom hogy ha nem muszály feltétlenül akkor ne hordja az ember a szemüveget. Húgom szeme minuszos és neki kifejezetten azt mondta az orvos hogy csak távolra használja a szemüvegét ha nem akarja hogy tovább romoljon...

57) CSodaCSibe (nem regisztrált)
Szasztok! (Jo régi téma de azért irok...)

Én most lettem szemüveges! -0.75 mindkettö!Most épp nem tom h hol lehet és majd megveszek! nem birok meglenni mar nélküle pedig csak masfél honapja van meg!Teljesen hozzászoktam!Hatranyban érzem magam ha nincsen rajtam!Szemmütét nem butasag de nincs ra garancia!Én ra se gondolok!Semmi pénzért nem bantanam a szemem!Szerintem el lehet lenni szemüveggel, még keretem is van pedig! Kontaktlencse sem érdekel!Akinek csak ennyire rossz a szeme szerintem felesleges h bajlódjon akármilyen mas dologgal.Ezt még le tudja venni az ember ha zavarja beszélgetésnél, olvasásnál, vagy sportban!Öszintén remélem h nem akar tovabbromlani, mert nem tudom mit lépnék!De biztos vagyok benne, h nem lézeresztetném meg a szép kis szemeim

Szerintem 0.75-nél még teljesen jól látsz. Azt hiszem, azzal még vezethetsz is.

Hát én kurvára nem ajánlanám a -0,75-ös szemüveget igénylő szemmel szemüveg nélküli vezetést. Rendszámtáblákat nem tudsz vele elolvasni, és a közlekedési lámpák/sebességkorlátozások/stb. is erősen problémásak, sötétben pedig hatványozottan.

Az hogy látod a körülötted levő autókat, hát, igen, azokat látod, de nem ebből kéne álljon a közlekedés, még ha sokan így is vezetnek...

60) Palko18 (nem regisztrált)
Én mióta élek szemüveget hordok, ami jelenleg -7,5 -ös mindkét szememen. Ennek ellenére nem gondolkoznék sem műtéten, sem pedig lencsén, mert igazából semmi bajom a szemüveggel. Ha rajtam van, akkor meg tök mindegy, hogy mennyi dioprtiás, hiszen tök jól látok vele. Nélküle nyilván nem látok, de ha 1-es volna, akkoris hordanám és így már szerintem mindegy, hogy hányas. Mivel mindig is volt szemüvegem, ezért sosem tapasztaltam meg azt, hogy milyen volna, ha nem kéne. Nyilván nélküle nem tudok létezni, de azért nagyon kevés az az alkalom, hogy problémás hordani. A párásodás sem sűrű és úszni sem jár naponta egy átlag ember. Azt a pár pillanatot, míg megtörlöm, pedig bőven kibírom nélküle. Úgyhogy szerintem semmi baj a szemüveggel, ha az el van találva és nem néz ki hülyén.

61) Palko18 (nem regisztrált)
Jaa és még valami! Az embernek élete folyamán folyton változik a szeme, többnyire egyik irányba. A szemüvegemben a lencsét mindig olyanra lehet cserélni, ami éppen megfelelő, de műtteni nem műttethetem mondjuk 2 évente, mint ahogyan a lencsét cseréltetem a szemüvegben. Lehet, hogy van pár év, hogy éppen nem változik az ember szeme, de utána úgyis fog. És ha a műtétes szemmel is kell szemüveget hordani, akkor tök felesleges volt az egész, ha így is, úgy is hordok szemüveget. Sőt, akkor már a műtött szem nem ép, az egész életre érzékeny lesz már. Szóval ennyi a véleményem.

Én 2-es vagy 2.5-ös vagyok, az előjelre már nem emlékszem, de távolra láttam rosszabbul. A szemüveg szinte testrészemnek számít.

Viszont a jogsin a vizsgát úgy tettem le, hogy csak egy sima napszemüveg volt rajtam :-) Ez 1997-ben volt... :-)

63) Palko18 (nem regisztrált)
Ezzel kb. én is így vagyok, azzal a különbséggel, hogy nem valószínű, hogy le tudtam volna tenni nélküle a vizsgát. Én max éjjel tudok szemüveg nélkül lenni :-) Na jó, meg zuhanyozásnál sincs rajtam, bár ha fürdök, akkor szintén rajtam van :-)

64) Márk (nem regisztrált)
Én egyelőre nem hordok szemüveget, de tökéletesen egyet értek Palkóval! A szemüveg, ha jól meg van választva, még öltöztet is. Sokan csak divatból hordják, pedig nem is volna szükségük rá. Ha valakinek pedig szükséges, de jól meg van választva és a dioptria is jól el van találva, akkor tök értelmetlen a műtét. Egyébként egy barátom megműttette mindkét szemét és az egyik jól sikerült, de a másikon úgy lát, mintha egy szúnyoghálón keresztül nézne. Élesen lát vele, csak hálók lettek a látásban. Úgyhogy én sohasem műttetném meg, szerintem semmi gond nincs a szemüveggel.

65) Petyka21 (nem regisztrált)
Nekem -9.5 -ös a mostani szemüvegem, bár már megvan az új, ami 10,5 -ös. A mostaninál még nem tűnik fel annyira, hogy ilyen erős, de az újat sosem fogom felvenni, mert az már elég gáz. Néha megfordult a fejemben a műtét, de sok rossz tapasztalatot hallottam róla, ezért nem hiszem, hogy meg fogom műttetni. Egyébként a szemüveggel sincs bajom, ahogy felkelek velveszem és csak lefekvéskor veszem le. Minden reggel megtörlöm, így azzal sem kell foglalkozni egész nap.

66) Katka (nem regisztrált)
Nekem nagyon bejönnek a szemüveges fiúk! Úgy imádom őket, szerintem egy pasinak nagyon jól áll a szemüveg, az már számomra teljesen mellékes, hogy hány dioprtiás neki és szerintem a 10,5-össel sincs semmi gond! A lényeg, hogy jól lásson vele és imádom, ahogyan jól áll neki, olyan szexis!!! :-)

67) fiú (nem regisztrált)
Megnézném az arcod Petyka21, ha levenném a szemüvegedet és rálépnék :-)
Mit csinálnál akkor? :-)

68) Petyka21 (nem regisztrált)
Hát ez majdnem bekövetkezett nélküled is. :-) Valamelyik nap zuhany után ahogy nyúltam érte a mosdó széléhez (oda szoktam letenni), úgy levertem, hogy csak úgy szólt. Na akkor megnézhetted volna az arckifejezésem. :-) De szerencsére nem lett semmi baja, úgyhogy most nagyon jól látom, hogy miket írogatsz nekem! :-)


Én átlag másfél évente nyírok ki egy szemüveget... tipikusan a céges bulik veszélyesek rá a legjobban

71) Palko18 (nem regisztrált)
Nekem azért általában kibírja a két évet, amikor már amúgyis új lencsét kéne csináltatni bele.

72) shoemaker (nem regisztrált)
Kedves hozzászólók!
Világért sem akartam senkit meggyőzni, miért jó megműttetni a szemeket! Én szerény életem szemüveg nélkül kezdtem. Szép lassan romlott arra, amir írtam. Sokat fociztam akkortájt kispályán, kapus voltam. Szürkületben már nem láttam semmit, szemü-ben meg nem lehet ott állni. Bármilyen sport nyáron = szemü. törölgetés az izzadságtól,+ fényre sötétedő dioptriás üvegek nem nagyon voltak. Felkeltem, s egyből tapogatóznom kellett az szemügért. S romlott tovább, de nem akartam cserélni, mert rosszabb lesz. TV nézés közben úgy tettem fel, hogy 30 fokban lássak át rajta, mert így élesebb volt a kép. Az hogy szexi? Biztos... Én csak a "hemüveg" és "optika" kifejezésre emlékszem a magyar néphadseregből. És évente fogyasztottam.(Pótszemüvegem nem vol. Lásd 67. hozzászólás) Ezek után lehet csodálkozni, amikor műtét után szemüvegnélkül rendszámokat olvastam mint egy gyerek. Én nem bántam meg!

Sziasztok!
Szeretnék segítséget kérni! Meg akarom csináltatni a szemmütétet, de iszonyatosan félek!
13éve vagyok szemüveges,10 éve hordtam kontaklencsét, de most már nem bírja a szemem (könnyezik, csipásodik, csíp, ég, fáj....stb.), a számítógép előtt, pedig iszonyatosan fáj a fejem! Most a szemüveggel szenvedek, fáj az orrom, a fejem.. stb.
Tegnap már sírvafakadtam, hogy tovább már nem bírom. Bármit, és bármennyit fizetnék azért, hogy ismét lássak.

74) Petyka21 (nem regisztrált)
Olvasgatom a hozzászólásokat, de én újból csak azt tudom ismételni, hogy az én -9,5-ös szemüvegemmel soha nincs bajom. Lehet, hogy számít a lencséjének a mínősége is, de én reggel felveszem és este veszem le, közben pedig nincs vele semmi baj, nem szokott az párásodni és törölgetni sem kell. Egy olvasószemüveget nyilván kell, de ha ez rajtam van egész nap, akkor azért egy nap alatt nem lesz koszos. Ha el van találva a dipotria, akkor pedig nem eröltetem a szemem és nem is fáj. Csak gondoltam, elismétlem a véleményem, mert ha valakinek erős, akkor nekem az, de tényleg nem tapasztalom, hogy bármi problémám volna emiatt.


76) Goofy (nem regisztrált)
hello, énis aakrok műtétet parázok hogy milesz de megcsináltatom és király lesz ennyi. Sztem megéri.

77) Petyka21 (nem regisztrált)
Fő a bizalom :-)

78) Zita (nem regisztrált)
Sziasztok!
Engem már régóta foglalkoztat, hogy megcsináltatom a műtétet, de most jutottam el odáig, hogy elkezdek gyűjtögetni rá. Nekem -1.75 a -0.5 cilinderrel a dioptriám mindkét szememen. Sajnos kontaktlencsében csak 0.75-től van cilinder, így eleve rosszabbul látok lencsével. Két évig optikában dolgoztam, így nem gondolom, hogy rossz lencsét választottak nekem az optometristák és mégsem érzem jónak. Mindig száraz a szemem és egy idő után olyan, mintha "elálmosodnék" tőle, komolyan leragad a szemem. Viszont a füstre nagyon érzékeny, így bulizni csak lencsében tudok. Az is nagyon zavar, hogy nyáron nem tudok napszemüveget hordani, csak lencsével, de azzal meg ugye problémáim vannak. Most gondolkodom a napi lencsén, de az meg marha drága. Szóval nagyon jó lenne a szemműtét, de azért kicsit félek tőle.

Mindig száraz a szemem és egy idő után olyan, mintha "elálmosodnék" tőle, komolyan leragad a szemem.
Na ez nekem is ilyen (vót). Az utóbbi 1 hónapban műkönnyel tolom, de ma pl. voltam a westendben, eszetlen égető száraz levegő van ott, alig bírom nyitva tartani a szemem.

Szerintem ezt a könnytermelési kérdést kéne megvizsgáltatnod/-nom egy szemésszel első lépés gyanánt.

Szoktam használni műkönnyet, de sajna azzal is csak rövid ideig jó. Elég idegesítő állandóan csöpögtetni. Lehet, hogy megpróbálok egy olyan lencsét, aminek kisebb a víztartalma. De tényleg jó ötlet lenne megnézetni, hátha vmi nem stimmel. A westend tényleg jó hely kontaktlencséseknek, én ráadásul dolgoztam egy évig egy ilyen plázában, gondolhatod...

Jaaa, akkor mar tudom miert erzem mindig olyan rosszul magam a westendben. Idaig csak azt hittem meghalok a melegtol ott bent a kabattol, de ezek szerint a levego is szaraz. Tudtam, hogy valami furcsa. Nekem szerencsere nem annyira erzekeny a szemem, bar azert gep elott nem artana neha szemcseppezni, csak lusta vagyok hozza.

82) Andy (nem regisztrált)
Sziasztok!

Azoknak írok, akik gondolkodnak a lézerműtéten!Nekem 2 hónapja volt.Jobb:-6,25 bal:-7,00 korrekcióval.Jelenleg még szemcseppekkel élek, de szó szerint kicserélődött körülöttem a világ.Azelőtt szemüveget hordtam amit nagyon nem utáltam, de képtelen voltam nélküle élni.Olyan volt, mint egy plusz "végtag" kb.12 éves korom óta voltam szemüveges -1,00-ról romlott eddig.Sokáig tartott mire végső elhatározásra jutottam, de MEGÉRTE.
Mindenkinek ajánlom, akinek a szemész szakorvosa is ajánlja!

83) Jucc (nem regisztrált)
Én hatéves korom óta hordok szemüveget, de valószínűleg már rövidlátónak születtem, csak ott fedezték föl. A szemem fokozatosan romloot általános iskola és gimi alatt, míg végül 16 éves koromra a bal szemem -5, a jobb szemem -8 dioptria körül volt. Ez azért is nagyon rossz, mert a szemész sose ír fel ilyen nagy dioptriakülönbséggel szemüveget, ezért bármilyen erős szemüveget kaptam, sose láttam rendesen a gyengébb szememmel. 16 éves koromban megműtötték a szememet a gyémántszikés módszerrel. Én ragaszkodtam hozzá, mert már nagyon elegem volt belőle, hogy ennyire függök a szemüvegtől, de utólag nagyon bánom, mert egy-két évig jó volt, aztán újra elkezdett romlani. Elvileg nem lenne szabad 18 év alatt ilyen műtéteket elvégezni, de másról is tudok, akinek ilyen idős korában megcsinálták, és ő azóta is tökéletesen lát. Nálam valószínűleg az örökölt rövidlátás és a sok megerőltetés rontja a szememet - állandóan olvasok, 5-6 éve pedig a monitort bámulom intenzíven, de hát mi mást csináljon egy bölcsész egyetemista, aki aztán olvasószerkesztőként kezdte keresni a kenyerét?
Egyébként csodálom, hogy senki nem említette még a szemtornát mint a látásjavítás egyik módszerét. Én sajnos lusta vagyok hozzá, bár most, hogy elkezdtem érezni, mennyire romlik megint a szemem (most mínusz 5-6 dioptria körül lehet), kicsit néha tornáztatom. De újabban elkezdtem gondolkodni a műtét lehetőségén is. Már voltam egyszer, kb. három éve viszgálaton a Focus Medicalnál, de az egyetem meg a munkám miatt mindig úgy voltam vele, hogy nincs időm egy-két hónapot (vagy ki tudja, talán még többet) pihentetni a szememet, mert muszáj folyton olvasnom. Most viszont úgy néz ki, lenne időm rá, és tök jó lenne, ha a nyári esküvőmön nem kéne szemüvegben az oltár elé állnom. Viszont a gyémántszikés műtét miatt ugyebár hegek vannak a szaruhártyámon, amik sose tűnnek el, és ezek csökentik a lézeres beavatkozás precizitását. Arról nem beszélve, hogy egyre drágább lesz a műtét, pár éve még 150 ezerből meg lehetett úszni a két szemet, persze tudom, hogy a technika is egyre jobb lesz. Szóval még vacillálok, de ha össze tudom guberálni a pénzt, azt hiszem, rászánom magam a aműtétre, Addig is maard a szemtorna, amit mindenkinek ajánlok. (Ja, és szerintem 1-2 dioptria miatt ne műttessétek meg a szemeteket, akkor inkább tényleg tornáztassátok, hogy ne lustuljon.)

84) shoemaker (nem regisztrált)
Jucc!

ha tudsz egy jó kis szemtornát, szívesen venném.De lécci ne azt, ami könyvben is megjelent valmi "Hogyan dobjuk el a szemüvegünket" címmel. Anno próbáltam (napba néztem csukott szemmel, tenyereztem, vágtam ki számokat, betűket stb), nevetséges....

Köszi

Az elég jó szemtorna, ha az ember nem hordja a szemüvegét?

Szemtorna: Járj be SzoFerihez anal2 gyakra. Egy óra után _tényleg_ elfáradt a szemem úgy dobálja fel az az ember a diff.egy.eket a táblára.

87) Piramis (nem regisztrált)
shoemaker: nem kell bonyolult dolgokra gondolni, ha szemtornáról van szó. A lényeg, akkor van értelme, ha napi 2-3x szakítasz rá időt (5-5 perc). Pl.mozdulatlan fejjel próbáld megnézni a szoba 4 sarkát, másik fókuszálj közelre, majd távolra, ezt váltogasd. ilyesmi.
Eredményről ne kérdezzetek , nekem is csak javasolták, hogy előbb ezt próbáljam ki, mivel én is a műtéten gondolkodom (erősen)...

88) Edina (nem regisztrált)
Nekem kb. 3 éve van kontaktlencsém (1,75 és 2,25) mínuszban, és én is gondolkodom a műtéten, bár meg vagyok elégedve a lencsével, de jó lenne végre újra látni!
és az hogy öregkoromban olvasószemüveg kell az kit érdekel?!
Döntöttem: műtét!

89) tüncösch (nem regisztrált)
Nekem kb már 5 éves korom óta kell szemüveg és 6 éve kontaktlencsém van.Nagyon meg vagyok elégedve vele,de azért jó lenne végre úgy elmenni strandra,hogy látok is valamit.
És mivel már nagyon erős dioptriás a szemem(-5,-5.5) ezért elég régóta várom már,hogy végre megműthessem.Eddig biztos voltam a műtétben,de most,hogy olvastam a hozzászólásokat,hát nem tudom.De azt hiszem egyszer rászánom.Én is döntöttem:műtét!

90) vakegér (nem regisztrált)
7 éves korom óta rossz a szemem, -0.5-ről indult(szemüveg), most -4.5 és -5(kontaktlencse immár 4 éve). Én is a műtétben láttam a megoldást míg szemüveges voltam, és vártam, hogy elérjem a korhatárt, meg legyen rá zsé. Teltek-múltak az évek, átálltam kontaktlencsére. Nagyon meg vagyok elégedve vele, strapabíró a szemem, napi 5-6 órát nézek monitort, napi 12 órát van bent a lencse(orvos 8 órában határozta meg a maximumot) és semmi probléma(kopp, kopp, kopp). Betenni kb 10 másodperc szemenként(beleszámolva az időt, míg lecsavarom a tartó kupakjait), kivenni ugyanennyi(kupaklecsavarás és kis dörzsölés - tisztítás). Szemüveget nem vennék fel többet, csak ha nagyon muszáj lenne. Olvasva a hozzászólásokat a rosszul sikerült műtét tapasztalatokról kicsit elbizonytalanít. Mondhatják nekem millióan, hogy sasszemük lett a műtét után, ha van pár olyan ember akinek rosszabb lett. Nem 100%, hogy jó lesz, így benne van a pakliban, hogy akár millió emberből én legyek az egyetlen akinek game over... Azt hiszem maradok a lencsénél életem végéig(ha lehet), vagy addig amíg 100% nem lesz a garancia a lézernél. A klencse félévente 25k huf+folyadék, ami nem egy nagy összeg(havi 5k huf, a kábeltévé többe kerül havonta).

91) Andi (nem regisztrált)
Én is szemüveges vagyok ( andi666 - G-Portál ) méghozzá -4 dioptriával. Van ismerősöm, aki átesett a lézeres beavatkozáson. Nem volt teljesen fájdalommentes, igazság szerint vagy két napig sajgott neki rendesen, de most már tökéletesen lát szemüveg nélkül. Mégse merek belevágni, mert mi van, ha elrontják...? Semmi gáz, legközelebb újra megpróbáljuk...? Eh, nem is tudom....

92) ZsKati (nem regisztrált)
Sziasztok.
Nagyon sok itt negatív kritika a szemmütétről, igazából nem tudom miért.
Én holnap megyek a Focus Medical-hoz vizsgálatra, és ha azt mondják lehet, nem fogok vacillálni, megcsináltassam-e.
Amúgy mindkét szemem -3,5-ös, és 8 éve lencsét hordok, most meg ráadásul a vizsgálat miatt 3 hete szemüvegben járok. Soha többet. Koszosodik, szüköl a látómezóm brr....
Az az érzés, amikor reggel úgy nyitja ki a szemét az ember, hogy ellát a szoba túlfelére, nekem elég sokat megér. Főleg, hogy 2 évi lencse+szemüveg+járulékos költségek az ára. Ja, és 30%-a az adóból visszaigényelhető.
A bratyimnak 2 éve, a legjobb barátnőmnek 6 éve volt szemmütétje, és azóta is tökéletesen látnak. Úgyhogy nem parázok, belevágok!!!!

92 komment... Ez az überblog legsikeresebb bejegyzése ebből a szempontból? De legalábbis dobogós. A Fü volt még ilyen, és talán az Opre... Stat, Haszprus?

Na csináltam kommentszám szerint rendezhető kommentált bejegyzések archívumát. Egész sok nagy topic volt, magam is meglepődtem (többieknek: ezek egy része mára trusted only, pl. az Opre a maga 83 kommentjével).

95) MJKOP (nem regisztrált)
helló régi már a topik, de azért írok, meguntam a szemcsimezt, kb 7-8 éve hordom, most próbálgatok kontaktokat, és nemrég jöttem haza a szemüvegestől, de most érzem, h rohadtul fáj a bal szemem... félek nagyon, h a kontaktól lett baja és én nem akarom azt a macerát állandóan... de most mit tegyek? 18 vagyok... műtétek szeretnék, tudtok segíteni?

Igen, én tudok segíteni neked. Te leszel az első páciensem de valamikor ezt is el kell kezdeni. A pénzt előre kérem. Ha a műtét esetleg balul sülne el, a felét visszaadom.

97) MJKOP (nem regisztrált)
de jó nekem, megvakulok, de lesz egy fél szemműtétnyi áram
Hát ez nem a legkecsegtetőbb ajánlat, de azért köszi

de jó nekem, megvakulok, de lesz egy fél szemműtétnyi áram
Na, milyen pozitívan fogod fel a dolgot. Mert sztem bár te vakulsz meg, de nekem lesz fél szemműtétnyi zsetonom

99) MJKOP (nem regisztrált)
hát így is lehet értelmezni...
Na, szal lécci mondjatok má vmit erről az egészről...
Bassz de rohadtul fááááj, mindjárt bekamillázom...

Lehet hogy amputálni kell…
Úh lálálá nincs itt vész
csak egy nyisszantás és máris kész
már nem fiatal mégis tettre kész,
ő a remegő kezű agysebész.

101) MJKOP (nem regisztrált)
köszi, na jó sztem megyek keresek mástól tanácsot... de azért köszi, heló


Hát nem tom engem már csak a piercingszemüveg látványától is kiráz a hideg ....
(Amúgy nekem teljesen megfelel a szemüvegem nyilván jobb lenne nélküle de ez van, már megszoktam.)

Gáz ha
- esik az eső
- télen felszállsz a buszra
- sportolsz
- napszemüveget hordanál
Ha szélesebb körben elterjedt lenne a szemműtét és tudnánk hogy nincs kockázata vagy ilyesmi, már feküdnék is a lézer alá. Különösen utóbbi két téma zavar.

Értelek,teljesen igazad van....pl:imádok úszni és nagyon zavar h nem látok kb semmit a szemüvegem nélkül,igazából engem az zavar leginkább h folyamatosan romlik a szemem. Amúgy engem is érdekelt ez a szemműtét de mikor mutattak egy nőt a tv-ben aki megvakult utána, azok után vh már nem tűnt annyira jó ötletnek.

Érdekes, én úszás közben szemüveggel se látok lófaszt se a víz alatt. (mármint nem úszószemüvegre gondoltam).
Egyáltalán, minek bármit is látni a víz alatt?

Pl. jó lenne tudni az uszodában kirakott órára tekintve, hogy mennyi az idő…
Vagy jó lenne ha bringázás közben napszemüveg alól is kilátnék…

108) ndavid42 (nem regisztrált)
nem reklám, és nemtom, h volt-e már szó róla, de már van ilyen is: Szemmûtét
a 2féle műtét (LASIK, PRK) előnyeivel jár, gyorsabb gyógyulás, persze annyival drágább is: 1 szemre, hullámfront elemzéssel 220e, sz'al kicsit
szeretnék énis ilyet (-6,25, -6.5, 10 éve, most vagyok 20 éves), és akkor már ezt a fajta műtétet, mert kicsit bennem is van egy kis bizalmatlanság meg félelem, főleg a régebbi eljárássokkal szemben.
mert az egy dolog, h néha tényleg észre sem veszem, h rajtam van, de sok helyzetben korlátoz (az összes fent említettben pl). sz'al szemműtétre fel! (csak legyen ennyi pínzem

106, 107: ahogy utánanéztem víz alatt azért nem lehet látni, mert a szem szaruhártyájának fénytörése a víz alatt csökken. ez a levegő és a víz eltérő sűrűsége miatt van. a víz sűrűsége kb = a szem belsejében lévő folyadékokéval, így a fénytörés korlátozottá válik. ezért lát az ember az űszószemüvegen keresztül, mert ott van egy közbezárt légréteg.

szép napot!

Én már 2 év fél éve vagyok szemüveges. Először az nem zavart, aztán sokszor idegesít, hogy csökkent a látóterem pedig olyan a keretem, hogy csak felül van egy vékony keret és a lencse alján meg egy damil tartja oda a kerethez. De így is zavaró. Sokszor már észre sem veszem, hogy rajtam van de mivel messze nem látok (-0,5) ezért amikor pl. közelje kellene olvasni vmit, pl. az ölemben, akkor idegesít, hogy a lencse alja pont a látótér közepén van. A szemüvegben az a baj, hogy egyfajta csőlátásra kényszeríti rá az ember. Normál esetben az szem mozgatásával nagy teret fog át az ember viszont szemüveg mellett kénytelen vagyok a fejemet fordítani, mert belőg a cucc. Gondolkodtam én is a műtéten, mert a koleszban volt egy srác, akinek utána tökéletes lett a szeme. Aztán kicsit keresgéltem a net-en és már nemtom melyik oldalon olvastam, hogy kis dioptriánál pl. 0,5 nem javasolt. Na fasza akkor ez kilőve. Kontatlencsét nem akarok, mert qrva drága és nagyon nem hiányzik a macera, ami vele jár. Tudom, hogy milyen, mert a volt szobatársamnak lencséje van.

Szóval talán ha tovább romlik a szemem, akkor megcsináltatom a műtétet. Lehet, hogy fog romlani, mert anyám is rövidlátó, szóval lehet, hogy örököltem. Már csak azért is gondolom, mert neki is volt olyan, hogy kis foltokat látott és a doki adott neki vmi cuccot, hogy azt kell csepegtetni, meg lehet, hogy vmi gyógyszert is kapott. Vmi volt, hogy a szemfolyadékával van vmi, de már nem emléxem. Szóval nekem is vannak ily kis foltok szólva majd megyek a dokihoz és megkérdezem, hogy ez mitől van.

A romlásról eddig még nagyon nem tudok mondani semmit. Annó 11 évesen lett meg az első gépem (2 hónap múlva leszek 23) és rá 3 évre 8-os koromban már mondták, hogy kicsit rossz a szemem. Nem foglalkoztam vele, mert nem volt vészes, nem vettem észre. Aztán középsuliban 2003 őszén a rendszeres évi orvosi vizsgálaton mondták, hogy adnak beutalót a szemészhez, mert nem látok. Hát ja ezt már én is észrevettem, hogy nem tökéletes a dolog. Aztán kiderül, hogy csak 0,5-ös mínusz-ba, tehát nem látok messzire. Szemüveg meglett, de a doki azt mondta, hogy nem kell állandóan hordanom, csak pl. suliban a táblát nézve, mozi, stb. Szóval fél évig még tv-nézéshez sem hordtam aztán faszán megerőltettem a szemem és azóta folyamatosan hordom már az utcán is, mert qrva szar, hogy ha vki int az utca másik oldaláról, akkor csak tippelni tudok, hogy ki lehet az. Szóval el sem tudom képzelni, hogy pl. -5 felett hogyan nemlát vki, mert nekem a 0,5-tel sem sok minden jön le tisztán a távol tárgyakból. A poén, hogy csak 0,5 de 2-3 m-re már nem látok élesen.

Lehet, hogy örökölt a dolog anyám után, de sokat számít a gépezés is. Qrva sokat ülök gép előtt. Most menni akarok a dokihoz, mert lehet, hogy 0,75-re romlott, mert az utóbbi időben kicsit rosszabbul látok a szemüveggel is. Viszont néha jobb, néha rosszabb. Lehet, hogy kevesebbet kellene gépeznem, meg nem ártana kipihenni magam rendesen.

Szóval ha romlik a szemem 2.0-re vagy jobban, akkor mindenképpen műtét lesz.
Ja igen a Lézerklinika, kontaktlencse, szemüveg helyett excimer lézeres szemmûtét az Optikmed Szemészeti Lézerklinikán. Látásjavítás, LASEK, LASIK és PRK lézerkezelés rövidlátás, távollátás, asztigmia ellen. Lézerszemészet, Sasszem mûtét orvosi garanciával. oldalon lehet kérni ingyenes cd-t a műtétről.

110) Szabolcs (nem regisztrált)
Nekem volt lezeres szemmutetem es nem tudom mit mondjak. Tokoltek elotte egy csomot, minden vizsgalat utan kaptak egy rakas penzt. Aztan megcsinaltak a mutetet, kozben zavaro volt, de ejszakara meg baromira fajt. Marekszam ettem a fajdalomcsillapitokat. 1 heten an le volt kotve a szemem - mind a ketto. Utana jol lattam kb. 5 honapig. Persze mindig vissza kellett menni, es ugyanugy levettek a penzeket erte. Azt termeszetesen elfelejtettek megemliteni, hogy ezentul mindig, ha belazasodok, romlani fog a szemem. Ma mar kb. ugyanolyan rossz a szemem, mint volt a lezeres mutet elott, ha nem rosszabb.

Ja, es volt egy olyan, hogy az egesz szemklinika elkoltozott pest masik vegebe, de nem szolak rola. Mi meg a delalfoldrol utaztunk fel. Egy portas szerencsere tudta, hogy hol lehet az uj szekhely, ugyhogy megtalaltuk oket. Aztan 3 napra ra megerkezett egy level, hogy elkoltoztek. Utolag kuldtek ki. Kedvesek nem?

Egyre jo volt a szemmutet, elotte mindig megfajdult a fejem, mert eroltettem a szemem. Mostmar ez nincs.

De szemuveges vagyok, mint voltam...

Nekem -7,5 -ös a szemüvegem és mióta élek (19 éve) mindig is volt szemüvegem. Olvastam, hogy kinek milyen problémái vannak a szemüveggel, de őszintén szólva én valahogy sosem éreztem, hogy ez ekkora probléma volna. Lehet, hogy azért, mert nekem mindig volt és nem tudom milyen volna, ha nem volna, de valahogy egyáltalán nem jelent számomra problémát. Reggel felveszem, egész nap rajtam van és este leveszem, ennyi. Ha rajtam van, akkor pedig tökéletesen látok vele és egész nap észre sem veszem, hogy rajtam van, mivel teljesen jó. Egyszóval nem cserélném fel ezt a biztos megoldást egy bizonytalan műtétre.

Hát nemtom. Sokan csináltatták meg és lehet, hogy van olyan, akinek nem jött össze, de azért kellene egy felmérést csinálni, hogy meglássuk az arányokat, mert van egy olyan sejtésem, hogy ez is olyan, mint a repülőbalesetek. Mindenhonnal ez folyik csak azt felejtik minden alkalommal elmondani, hogy az évi 20 millió (!) repülésből átlagosan 80 (!) esik le. Ha olyan rossz lesz a szemem, akkor mindenképpen meglesz a műtét is. Egyébként szeretem a szemüvegem, mert mindenki azt mondja, hogy jó áll és szokták volt mondani, hogy öltöztet. De alapjáraton sok esetben nagyon zavaró. Mint írtam rossz, hogy szemüveggel fordítanom kell a fejem, amikor szemüveg nélkül ugyanolyan szituban elég a szemet mozgatni.

Még nem vagy elég régóta szemüveges, majd megszokod. :-) Egyébként nem fog megártani, ha néha a nyakunkat is kell mozgatni, így is sajna mindegyikünk szinte csak az újjait mozgatja egész nap a gép előtt.
Amúgy nekem van egy olyan érzésem, hogy ennél a szemműtétnél mintha nagyobb volna a kockázat, mint a repülésnél. Valahogy túl sok panaszt hallok róla, szinte mindenkinek van vele egy pici problémája. Igaz, mindenkinek más, úgyhogy legalább elég változatos. :-)

Nem azzal van a baj, hogy mozgatni kell a fejem, hanem hogy a szemem mozgatásával kényelmesen bejárom az a területet, amit a szemüveggel kényelmetlen fejtartás mellett tudok csak belátni. Bár ténykérdés, hogy elég kicsi a lencse, de végülis messze nem látok, akkor meg nem gáz. Szóval az utcán nem zavar egyáltalán és ott nagyon megszokom és sokszor észre sem veszem, hogy rajtam van, csak amikor kell távolra is és közelre is nézni, akkor a közeli szitunál sokszor zavar és akkor kénytelen vagyok levenni.

Hát nem tudom, én közelre sem szoktam levenni. :-)) Szerintem belejössz Te is. :-) Amúgy szerintem, ha koncentráltan akar az ember nézni valamit, akkor ha nincs szemüvege, akkor is oda fordul. Ha csak pl. közeledő mozgást kell észlelni, akkor azt a szemüveggel is lehet érzékelni oldalról is, vagy akár a lencse mellett is látom, ha oldalról történik valami. Ha fontosnak tartom, akkor pedig odanézek és kész. :-)

Na akkor kénkrétan : ülök egyenesen és nézek az ölemben egy könyvet. Szemüveg nélkül fasza. De ha rajtam van a szemüveg, akkor ugyanabban a pózban a lencse alatt látom a könyv egy részét, a felső 10 cm-et a könyvből pedig a szemüvegben, ergo a keret kitakar egy részt alul (vagyis a lencse alja, mert nincs keret csak damil). Ha azt akarom, hogy az egészet a szemüvegben lássam akkor olyan mértékben kell lefelé néznem (gyakorlatilag a pöcsömet :-)), hogy az már kényelmetlen, de még így sincs bent minden a képben, mert kicsi a lencse. Távollátáshoz tökéltes a kis lencse, de az említett közeli szituban kurvára zavaró. Tehát nem az a baszott nagy olvasólencse, ami a mamámnak is van.

Egyébként ha mond vmit : Tommy Hilfiger - TH 1264 ez a keret típusa

Konkrétan nem ismerem a szemüveged típusát, de az lehet, hogy nem túl szerencsés, ha a lencse alatt kilátsz. Amúgy szerintem 0,5 -nél símán lehet nélkülözni ilyen közelre való nézéskor. Nem is érdemes hozzászoktatni a szemed. Az én lencsém sem olyan óriási azért, de alatta nem látok ki, inkább csak fötötte, de azt is csak akkor, ha akarom. Nálam már ez nem szerencsés, mert 7,5 dioptria hirtelen változás már fárasztja a szemet, ezért nekem nem igazán szabadna ezt csinálni. Landee!!! :-) Ne aggódd túl a helyzeted, nem kell így megijedni, Neked sohasem lesz nagy problémád ezzel, nem vagy az az alkat, ha eddig nem kellett erősebb szemüveg Neked!

Akkor látok ki a lencse alatt, ha úgy tartom a fejem, ahogy szemüveg nélkül látom normálisan az ölemben lévő könyvet ergo még jobban le kell hajtanom a fejem, hogy a szemüveggel lássam az egész könyvet ami egy kényelmetlen és fárasztó fejtartást eredményez. Lehet nélkülözni, mert mert közelre látok (2m-re már homályosan) csak sokszor van olyan, hogy váltogatva kell közelre és távolna nézem és akkor meg idegesítő, hogy folyamatosan le kell vennem a szemüveget, majd ha távolra nézek akkor pedig fel. Ezért szoktott rajtam lenni közelre is, de akkor meg sokszor kényelmetlen a fentebb említettek miatt.

Az alatt átlátást pedig úgy fell érteni, hogy ha a monitor nézem és a fejem egy helyben van és lepillantok a billentyűzetre, akkor azt már a szemüveg alatt látom. Kb. ez a szitu a könyv esetében, csak ott betakar a szemüveg a könyv tetejébe.

Nem ijjedtem meg. Miért tettem volna ...

Hát igen, lehet, hogy nem fog sokat romlani, de így meg ki van lőve a műtét lehetősége, mert 0,5-re nagyon nem ajánlott ...

Te kis kezdő! :-) Látszik, hogy még szinte napok óta hordod. Ez olyasmi, mint a borotválkozás, majd megszokod. :-) Egyébként én tényleg nem tapasztaltam ilyesmiket, pedig én mindig hordom és semmi bajom vele. Még az sem nagyon tűnik fel, ha már koszos, mindig mások szólnak emiatt is. :-)

120) flexsnake (nem regisztrált)
A lézeres szemmütét kockázata jelentéktelen, illetve nincs is, ha a megfelelő módszerel csinálják.A sasszem kezelésről bővebben a neten lehet olvasni.Európában egyedülálló többezer mütét alatt sem volt olyan hogy látáscsökkenés következett volna be. A látásjavulás 110%körüli, ami azt jelenti hogy jobb lesz a látása az embernek, mint egészséges társaié.Nem minden tipusu szemrendeleséget lehet igy kezelni, ezért egy teljeskörü szemvizsgálattal kezdődik.Kérésre egy bemutatódvd-t is küldenek, és részletfizetési kedvezmények, illetőleg előtekerékosság is van.

Ez ugye a reklám helye volt :-)
További jó műtéteket kívánok Neked flexsnake :-)
(csak ne rajtam) :-)

122) xxx (nem regisztrált)
Hi!
Nekem van most egy -1,25ös szemcsim és azt szeretném kérdezni hogy érdemes-e hordani, mert azt hallottam hogy akkor romlik vagy ne hordjam és akkor jobb lesz? Nem szeretném elcseszni a szemem, és nem tudom mit tegyek!

Szerintem csak akkor hordd, ha fáradtnak érzed a szemed és nélküle már nagyon erölteted. A nap nagy részében szerintem fölösleges hordanod.

124) Timmy (nem regisztrált)
sziasztok! épp a lézeres műtétről kerestem infokat amikor megtaláltam ezt a fórumot! én is nagyon szeretném megcsináltatni a műtétet, csak attól félek h nekem nem lehet! pedig már elkezdtem rá pénzt is gyűjteni! 19 éves vagyok, és 5 éve hordok kontaktlencsét! de sajnos mivel én mindig is utáltam a szemüveget, egyáltalán nem vagyok ilyen szemüveges lány, soha nem hordtam, hiába volt az is, pedig kellett volna a lencse mellé! aztán tavaly elkezdett érzékeny lenni a szemem a fényre és egy szemvizsgálat során kiderült h szaruhártya gyulladásom van... egy időre el is tiltottak a lencsétől és szemcseppeket meg kenőcsöket kaptam és nagy bánatomra szemüveget kellett hordanom (muszáj volt mert anélkül nem látok semmit, nekem -2,5-ös a lencsém). aztán folyamatosan jártam vissza szemészetre, míg végül azt mondta az orvos h ha nagyon akarom újra megpróbálhatom hordani a lencsét - ez fél év után volt - de lehet h már alkalmatlanná vált rá a szemem, mivel a gyulladás hegei ott maradtak és valószínűleg nem is fognak eltűnni! azóta hordom a lencsét és szemészetre nem mentem vissza mert féltem h végleg eltilt a lencsétől, márpedig én szemüveget nem vagyok hajlandó hordani, vagyis azóta már itthon hordom, de utcán nem!!! és azt olvastam vhol h a szaruhártya betegségei kizáró okot jelenthetnek a lézeres műtét elvégzésében! tud vki erről vmit? remélem azért ez nem teljesen így van.....

125) Predi (nem regisztrált)
Régebben láttam a neten egy összefoglalót a klinikákról, ahol ilyen szemműtéteket csinálnak. Egy fizikuslány nickü csaj írta, azon van egy olyan link, ahova sok sok ember beírta,milyen lett a műtét eredménye. Azt nézzétek meg, az a tuti.
Itt a link:1999 augusztusában az index fórumán Látásjavító szemműtét

Úgy tűnik öregszem…!
Ma reggel elindultam otthonról szemüveg nélkül, csak akkor tűnt fel, amikor a kapu zárjába kellett volna beletalálni a kulccsal.

127) ZéZé (nem regisztrált)
Az baj ezekkel a véleménnyekkel, hogy pillanatnyi megelégedést tartalmazzák.
Én is nagy dioptriás rövidlátó vagyok, de eszembe sincs megműttetni magam, mert mivel ezeket a műtéteket nem olyan régen végzik kb 5-6 éve, nem lehet tudni hogy 40 év múlva mi lesz. Egy 60 évesnek persze mindegy, de ha egy 20 éves a kés alá fekszik biztos szeretne 60 éves korában is látni.

ZéZé addigra azt is megoldják
Egyébként valóban ez elég para.

Egyébként nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, hogy most megfordult a tendencia, és valamit javulhatott a szemem. Ezt onnan gondolom, hogy már nem stimmel a szemüvegem. Eddig tökéletesen láttam vele, de most érzem, hogy nem jó. Az utóbbi időben pedig észrevettem, hogy szemüveg nélkül is el tudok kicsit lenni, pedig eddig mindig rajtam volt, soha nem vettem le régebben napközben.

Nah, most már konkrétumokkal is tudok szolgálni. Eddig -7,5 -ös volt a szemüvegem, de több éve használtam már. Eleinte nagyon jó volt, de az utóbbi időben egyre rosszabbul kezdtem látni vele. Tegnap voltam szemvizsgálaton, és az derült ki, hogy -5,5 -ösre lenne már csak szükség, de közös megállapodásra -5 -öset fogok csináltatni.
Ha így haladok, 2 év múlva már nem is fog kelleni semmi

És 3 év múlva már +5-ös kell

Hát ja, de ha pl. megműttettem volna, már most is eleve +2,5 -ös kellene…

Sziasztok!

Én is szeretném megcsináltatni ezt a lézeres szemműtétet. Azért írok hogy valaki tudna segíteni és tanácsot adni hogy hol érdemes megcsináltatni és ez mivel jár.

Hűű, de rég szóltam én is hozzá!
Na akkor beszámolok.
Én nagyon örülök, hogy nem csináltattam ilyesmit.
Én már csak -2 eset használok, viszont ezt már nem hordom állandóan. Suliban, meg otthon számgép és TV-hez igen, de amúgy már nem kell, hogy rajtam legyen.
Azért ahhoz képest, hogy 7,5-ről indult, ez nem rossz!

Sziasztok!

Tudnátok nekem segíteni szeretnék elmenni én is egy vizsgálatra. Van valahol a 3. kerülte környékén olyan cég, ami evvel foglalkozik? Mivel az pont útba esik.

136) Csocsoszan (nem regisztrált)
A harmadik kerületi cég az Optikmed. Nekem is ott műtötték a szememet, vagy már 5 éve. Most a hugom következik, azért nézegetek, hogy van-e valami új a nap alatt. Az én szemem tökéletes lett, ha valami, hát ez minden fillért megért, amit fizettem érte.
Menj nyugodtan oda, ha azt mondják alkalmas vagy, akkor tutira jó is lesz.

Helo!

El mentem megvizsgáltatni a szeme az optikmedhez. Nekem nagyon tetszettek. Gyorsak voltak kedvesek. Nem kellett várni az eredményre. Tőlem kapnak egy plus pontot az ingyen kávé ért is. A Focusmedről tud valaki valamit, mert ahogy láttam a honlapjukon ott is ingyenes a vizsgálat. Érdemes két helyre menni vizsgáltatni?

Sziasztok!

Én az Optik-mednél csináltattam a műtétet 8 éve és azóta is remekül látok. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.


Hm.. sokat romlott azóta forint az összegből ítélve..
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...