Haszprus

Meetoff - videó a neten

©   Haszprus   |   12e barátok javascript képzés szülinap videó

Tegnap volt Meetoff, és kibiri kib* jó volt, valamint kiderült megint, hogy mennyire belterjes is ez a szakma Megint voltak ismerős arcok, ezúttal az előadók közt is, dumáltunk, rámköszöntek, nagyon jól esett. A helyszín választása egész jó volt, és hogy tartottunk szünetet, az is.

A téma Videó a neten volt (Tolni kell a kontentot alcímmel), volt pár érdekes előadás új kezdeményezésekről vagy akár meglévő trendekről, de meg kell mondjam, hogy nekem legalább ugyanennyit számított az a közeg is amiben voltam, mivelhogy ScoobyZolival és eL Gerivel mentem, a helyszínen pedig egyszercsak fölénk magasodott PAStheLoD, és még váltottunk pár szót a bárpultnál Kereskényi Balázzsal is. Plastik Józsit pedig életnagyságban láthattuk, akár meg is érinthettük volna a Mestert.

Ps. egyébként 27. szülinapom volt tegnap, és kaptam tortát a Virgótól (ügyvezető adta át), felköszöntöttek a kollégák, ami lássuk be, igen kellemes élmény.

Meetupokra, meetoffokra, és egyéb hasonló nyalánkságokra pedig megyünk a továbbiakban is, bejött a téma.

ápr. 25. 18:57 Ott voltunk! Megjött a bizonyíték

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 7 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

A közeg meg a hely tényleg jó volt(na meg a sör is), de azért annyira sok új információt nem adott, de nem bántam meg, sőt:-))

Nem is mondtad, hogy ünnepelnünk kellett volna. Mondjuk akkor lehet, hogy nem is értünk volna haza olyan hamar

Oh, banyek, én ezekkel a dátumfigyeléssekkel mindig nagy hadilábon vagyok
Így már ugyan kicsit mű a dolog, de őszintén boldog születésnapot… Tényleg mondhattad volna. (A diploma osztod éjszakáján is együtt buliztunk és csak másnap tudtam meg, hogy honnan is jöttél - az oké, hogy ne hencegjen az ember mindennel, de halkan azért nyugodtan jegyezd meg az ilyeneket.)

A rendezvény egyébként jó volt, csak én fáradt és más miatt feszült, így az egyik leginkább bullshites előadás után mentem inkább haza aludni.

Ja, és még egy: nekem nem volt hozzá affinitásom, hogy erről az összejövetelről össze tudjak valami értelmeset szedni egy post erejéig a céges honlapra… A tiedet meg nem nyúlom le


Készültem. Kolléga ott is volt, de én nem jutottam el. De majd legközelebb.

Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...