barátok - 2011 március - 6 megfelelő bejegyzés.

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Meetoff - videó a neten

©   Haszprus   |   12e barátok haszprus javascript képzés szülinap videó

Tegnap volt Meetoff, és kibiri kib* jó volt, valamint kiderült megint, hogy mennyire belterjes is ez a szakma Megint voltak ismerős arcok, ezúttal az előadók közt is, dumáltunk, rámköszöntek, nagyon jól esett. A helyszín választása egész jó volt, és hogy tartottunk szünetet, az is.

A téma Videó a neten volt (Tolni kell a kontentot alcímmel), volt pár érdekes előadás új kezdeményezésekről vagy akár meglévő trendekről, de meg kell mondjam, hogy nekem legalább ugyanennyit számított az a közeg is amiben voltam, mivelhogy ScoobyZolival és eL Gerivel mentem, a helyszínen pedig egyszercsak fölénk magasodott PAStheLoD, és még váltottunk pár szót a bárpultnál Kereskényi Balázzsal is. Plastik Józsit pedig életnagyságban láthattuk, akár meg is érinthettük volna a Mestert.

Ps. egyébként 27. szülinapom volt tegnap, és kaptam tortát a Virgótól (ügyvezető adta át), felköszöntöttek a kollégák, ami lássuk be, igen kellemes élmény.

Meetupokra, meetoffokra, és egyéb hasonló nyalánkságokra pedig megyünk a továbbiakban is, bejött a téma.

ápr. 25. 18:57 Ott voltunk! Megjött a bizonyíték

Haszprus

Vocational English

©   Haszprus   |   barátok képzés

Yesterday we were practicing vocational English conversation with mainframe for about three hours. I think it was a lot of fun and it was simply awesome. I was talking about CSS3, my private project, frameworks, and symfony. These hours gave me a lot of confidence, my English has got a lot more fluent.

Thank you Mf.

We are going to continue this on Thursday.

Haszprus

Hajógyári körkép hétfő éjszakáról

©   Haszprus   |   buli

Hétfőn Mf-fel végigjártuk az egész Hajógyárit (már ami nyitva volt, persze a Sláger Palota kivételével ) és szakmailag bevizsgáltuk a különböző szórakoztatóipari egységeket. Teljesen szubjektív és tömör értékelésem szerint:

  • Coro Café kis hely szimpatikus zenével, jó hangzással, minimál vizualitással. Nekem az mondjuk hiányzik. Nem sikerült a rajongójává válnom a mai napig, pedig voltam már itt párszor. Nekem kicsi, pedig a zene tényleg jó lenne.
  • Studio hatalmas nagy, látványos fényjáték, de ez konkrétan nem szól jól (ellenben inkább szarul), ez se lett kedvenc.
  • Pink bementünk és menekültünk kifelé (rnb).
  • Dokk Club coronitával egybenyitott parti volt, magam részéről nem szeretem amikor egybe van nyitva. Fenti rész VIP-nek elkülönítése számomra sajnálatos. Zeneileg elment.
  • Coronita ez lett volna nálam a parti lényege, de mint kiderült, ma kivételesen nem kezdődött másik parti a Coronitában 5-kor, hanem maradt ugyanúgy a Dokkban a DJ. Nálam ez most lapos volt, sry, konkrétan 6-kor eljöttünk mert fáradt voltam (mostanság mindig az vagyok amúgy).

Összességében most a legjobb a Coro Café volt, és természetesen a Hajógyári még mindig viszi a prímet az általam ismert helyek sorában.

már. 19. 18:53 még annyit, hogy

Haszprus

symfony tech demo

©   Haszprus   |   barátok doctrine fejlesztés php symfony

Tegnap ledemóztam Zolinak a symfony - doctrine duó YAML alapú (schema.yml) adatbázis- és modellgenerálási képességeit, illetve hogy miként lehet ebből formokat és komplett modulokat legenerálni, valamint miként lehet testreszabni ezeket. Ahogy láttam, impresszív volt. Mondjuk szerintem is az.