Na, egy kurvajó sörözésen vagyok túl. Kb. minden évben rendezünk valami összejövetelt a pizza-pazzában, legutóbb 2004. október 30-án, azaz pont egy évvel ezelőtt voltunk. Spooky. Node, szerintem mind közül ezen éreztem magam legjobban, istencsászár volt, talán azért is mert még abban sem voltam biztos hogy egyáltalán menjek-e, és kellemesen csalódtam, pláne annak ellenére, hogy valaki pont a parti előtt 2 órával mondta vissza a megjelenést.
buli, túra - 2005 október - 5 megfelelő bejegyzés
Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.
Szóval a mai trip több szempontból sem hozta azt, amit vártam tőle. Nagyon rossz volt az idő (közel végig esett, általában gyéren, de a végén már erősen), és sajnos kevesen is voltunk, a fegyverekről, hadseregről és filmsorozatokról szóló kvázi egésznapos beszélgetési témához pedig outsiderként nem sokat tudtam hozzátenni. Ezzel együtt nem volt rossz, határozottan megismétlendő, nagyobb létszámmal, valami elfogadható időben.
Fenti képek közül 3 db nem az én gépemmel készült (próbáljátok kitalálni hogy vajon melyikek) és néhányat triviálisan nem én készítettem, bár az én gépemmel készült. A nap folyamán általánosan ISO400-1600 között mozgott a skála, sajnos.
giga-mega-tripping MA nagymaros-zebegény übertour brought to you by MC Haszprus let the sun shineUpdate 2005. nov. 06. 17:44: beszámoló ehun.
Fáj mindaz, ami körülvesz.
Szarul alakultak a dolgok, bassza meg.
IRCQuote fight! In the ring:
eddig 13 levél a jedlik2002-n | |
má mindenki irl meetinget akar. reméltem h ez lesz, ezér hoztam létre a listát egyébként, újra közel hozni azokat akik a távolság miatt nincsenek beszélőviszonyban sem, noha régen marha jóban voltak | |
mer azér mi nagyon jóban voltunk, az első 2 évben érettségi után volt egy csomó kirándulás strand diszkó tábor.. |