Haszprus

Négykor kelés - első heti tapasztalatok

©   Haszprus   |   fáradtság life önmenedzsment

Hétfő óta hajnali négykor kelek. Ez a célkitűzés. A hajnali órákat valami hasznosra akarom fordítani. Meg félig-meddig öncélú kísérlet is, hogy megbírkózom-e a feladattal.

Mennyire sikerül betartani? Nos eddig napról napra kevésbé Mára eljutottam oda, hogy bár 4:20-kor csörgő nélkül magamtól megébredtem (!) (elfelejtettem este beállítani), mégis visszaaludtam kilencig (azaz hiányzott az erő ahhoz hogy fel is keljek). Általában egyébként 5-6 között sikerül az ágyból kikászálódnom (ismételt csörgő nélkül, ugyanis az első csörgés után nem kérek többet). Hogy ez mennyire tekinthető jó eredménynek, az végülis relatív, hiszen úgy általában nem rendelkezek önkontrollal elalvás ill. felkelés témakörében (Gyakran össze-vissza pörgök.)

Tapasztalatok: főleg a hét elején egyrészt délelőtt, másrészt olyan 15-től folyamatos fáradtság. Ahogy egyre jobban hozzászoktam a dologhoz, ez egyre kevésbé jelentkezett, és egyre tovább bírtam fent lenni. Ami egy bizonyos szinten túl már nem kívánatos, hiszen korán kéne elaludnom.

Folytatom a projektet további előrelépést remélve

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

De hánykor fekszel ehhez? Mert nekem menne a 4 órás kellés, ha korán feküdnék… De nem fekszem korán.

Ezelőtt éjjel 1-4 között feküdtem és 6.30-kor keltem, most 20-kor próbálok feküdni és 4-kor kelni. A 8 órás alvás egy régi vágyam Persze nem mindig áll módomban az ilyen korai fekvés.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...