Haszprus

Első defekt

©   Haszprus   |   bringa fotózás

Tegnap felmentem a Normafához, onnan átzúztam Budakeszire* (iszonyat tempóban, remek lejtős utakat találtam), ahol kaptam egy defektet. Szerencsére kb. 300 méterre volt egy szerviz, ahol kicserélték a belsőmet és elhelyeztek 4 bar nyomást a kerékbe (ami, mint kigugliztam, 400 kPascal, bár ezt eddig senki se tudta megmondani). Így eredeti tervemhez hűen eljutottam Biatorbágyra és este haza Bp-re. Namost. Szerintem az új belsőm atomszar, amikor leejtem a bringa hátát a talajra mondjuk 30 centiről, egy aprót pattan, aztán kész, semmi ruganyosság, mintha egy vasdarabot ejtenék a földre. Az első kerék ejtése ezzel szemben olyan, mint egy gumilabdáé, pattan vagy négyet, mire stabilizálódik - a különbség tapintható. Hiába eresztettem egy csomót a levegőből, a helyzet nem változott. Valóban ennyit számít, hogy milyen belső gumi van a keréken? A testbike-on ugyanis nem találtam belső-teszteket, és a Mountain Bike Rider kézikönyv sem tesz róluk említést, látszólag lényegtelen része a bringának.

* Eredetileg Csillebércre akartam menni, de három helyről is visszafordultam az aug 20-i vihar kapcsán már kidőlt és a még nem kidőlt, de össze-vissza recsegő fák armadája miatt.

ps. hiányos lombkorona alatt menni a legszarabb. Az út tele van megvilágított és sötét foltokkal, bizonyos sebesség felett nem látsz az egészből semmit, mert a szemednek sincs ekkora dinamikája, alkalmazkodni meg nincs ideje.

ps2. amúgy a szervizben tanúja voltam amint a boltos arc azt mondja egy gyereknek meg az apjának, akik éppen telót akartak venni (vettek), hogy a teló az nem ugrálásra van, azt felejtse is el. A teló az úthibák enyhítésére van. A boltos szerint.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 10 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

A boltosnak igaza van. Az utolsó kép nagyon sci-fis.

Nos, a belső ruganyosságához én nem igazán tudok mit hozzátenni, de talán ezt nem kell magyaráznom miért.
Fogd fel úgy, hogy legalább míg hazaértél volt vmi ami tartotta a kerekedben a nyomást, mintegy vészmegoldásként, aztán veszel egy rendeset.

A boltos ezekszerint elég kevéssé ért a teleszkópokhoz, vagy sose bringázott még. Nem tudom konkrét teleszkópról vagy csak általánosságban beszélt-e, de természetesen van olyan teló, ami csak úthibákra van, és van ami ugrálásra (is).

Általánosságban beszélt. Valójában meg nyilván azért mondta hogy el tudja adni a 14e-es telót amit ajánlott és mégse törjék el egy hét után. Azt nem hiszem hogy valóban azt hitte hogy a telókkal nem lehet ugrálni.

4) Remute (nem regisztrált)
Ha pattog a gumi az úton, akkor nincs meg a megfelelő kontaktus az út és a bringa közt, tehát az a rosszabb. Szerintem semmi köze ehhez a belsőnek.

Feltételezem azért mondta a boltos a telóról, amit mondott, mert nyilvánvaló volt h a low-end kategóriában mozog az apuka, amik természetesen úthibaelnyelő szinten vannak, de látta a gyerek szemében josh bender elszántságát, ezért tette tisztába a dolgokat. Én elég régen bicajozok, de a belsőnek sztem a világon semmi köze a ruganyossághoz. Sztem túl keményre van fújva a gumi. Az első meg a teló miatt pattanhat lényegesen nagyobbat. Amúgy nem hordasz magadnál gumijavító cuccot és/vagy pótbelsőt + pumpát stb. Ezek nélkül veszélyes elindulni, mert nem lesz mindig 200m-en belül bolt.

Ha nem pattog a gumi, az a jo. Ha tovabb ereszted, akkor csak meg kevesbe fog pattogni. Epp akkor pattog a kerek, ha tul nagy benne a nyomas. Veszelyes igy bicajozni, foleg nagy sebessegnel, mert ha valami megdob, szepet lehet nyalinkozni... Szvsz a belso feladata annyi, hogy a levegot benntartsa, minden egyeb menettulajdonsag az abroncstol es persze a kerek legnyomasatol fugg.

NeoXon Az tapintható, hogy az első kerékben jóval kisebb a nyomás. 400 kPascalnál - amennyit a hátsóba tett - nem is lehetne nagyobb, mivel a kerék (az első is) annyit bír max.

Kristóf Igen bizonyosan ezért mondhatta a boltos, csak igazából ez azért erős félretájékoztatás, mert egy szóval nem tette hozzá, hogy ha többet is rászán, akkor azokkal már lehet ugratni is (az apa egy szóval nem mondta, hogy milyen árkategóriában óhajt vásárolni). Mint ahogy azt se tette hozzá, hogy hiába szán rá többet, a srác váza/felnije nem fogja bírni, például. Egyszerűen rövidrezárta a dolgot annyival, hogy a telók törnek az ugratástól.
ezek nélkül veszélyes elindulni, mert nem lesz mindig 200m-en belül bolt.
Ja, de Bp-en 5 km-en belül mindig lesz, annyit meg tud tolni az ember. Én meg egyelőre úgyse értek defektjavításhoz és nem nagyon kockáztatnám meg, hogy azon az 5 km-en hátsó kerék nélkül kelljen tolnom a bringát Persze vmikor el kell kezdeni. Kell? Nem feltétlen kell.

Haszprus: Haszprus, gumit ragasztani/cserélni nem nagy ördöngösség. Olyan szinten legalábbis, hogy hazavigyen. Ha én meg tudom csinálni, akkor biztosan Te is! A bringaút.hu-s dfektjavítás-how to megvan?

Csak a mountain bike rider pdf-ben levőt olvastam, azt is csak tegnap. De pótoltam most már a bringautast is, thx Igazából elég elrettentő írás, mert egyrészt kiderül belőle, hogy rengeteg időbe kerül (ennyi idő alatt eltolom egy szervizig a bringát (Bp!)), másrészt meg nem biztos hogy az eredmény tartósan jó lesz, harmadrészt bevallom őszintén, hogy semmi kedvem az egész macerához Majd azért egyszer beszerzek valami készletet, mert ha nem Bp-en bringázok, akkor jól jöhet.

a bar az valóban 10^5 P-t jelent. viszont a guminyomásnál mindig túlnyomásról beszélnek, tehát a 4 bar az 5*10^5 P nyomás. (az atmoszféra volt az érdekesebb, mert az nem pontosan 10^5 volt, ha emlékeim nem csalnak. ott még a mértékegység nevéből is látszott, h túlnyomásról van-e szó)
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...