Üdv! Hosszú csend után újabb újoncként jelentkezem a fedélzeten! Külön bejegyzést nem terveztem írni beköszönés címszóval. Nem az az ember vagyok aki feleslegesen szaporítja a szót vagy aki a posztolási ranglistán fog az élre törni ettől függetlenül azért igyekszem egyszer-egyszer valami érdekesebbnek ítélt témával hozzájárulni a blog életéhez mondjuk fotózás, life, film, hwsw témákban (meg bármiben ami éppen jön ) Hát, akkor jöjjön is az első bejegyzésem ezekről a fantasztikus háziállatokról!

Gondolkoztam, hogy miként mutassam be az állatkákat.. de még most sem tudom pontosan úgyhogy kezdjük az elejéről, képekkel illusztrálva...

2005. május végén került hozzám négy borsónyi kis állatka, mert gondoltam, ha ilyen baromi picik és sérülékenyek(nek kinézők) akkor lehet nem mind éli túl a költözést. Ez (sajnos *) nem így lett, mind a négy elkezdett iszonyat tempóban nőni, zabálni a salit, uborkát és a szépiát amiből a házukat építgetik (a fehér cucc a képeken).

* mert azóta is négyen esznek ki minden vagyonomból és szaporodnak mint a nyulak.. ehh még ha csak úgy szaporodnának a nyulak elbújhatnak mögöttük de erről még késöbb írok

Alig egy hónap alatt már pár centisre gyúrták fel magukat és szorgosan pusztítottak el minden zöldet vagy kevésbé zöldet amit eléjük raktam. Tehát jól megvoltak, éldegéltek mint a befőtt. Útközben a kezdeti kis műanyag doboz helyett kaptak egy nagyobb üveg tálat is pár centi földdel amibe boldogan ásták be magukat. Sajnos ezek után sötétebb idők következtek, kicsit el lettek hanyagolva, én beköltöztem Budapestre ők maradtak otthon. Ezt annyira zokon vették, hogy jól le is hibernálták magukat és kb szeptember közepétől 8 hónapnyi alvás következett egészen 2006. májusig...

... amikor is hazaköltöztem és újra kezelésbe vettem őket. Mint mindent, a felkelést is baromi gyorsan csinálták. Már kezdtem azt hinni fél óra ébresztgetés után, hogy ezek beleszáradtak a házukba és buktam a csigákat.. de nem! alig fél/háromnegyed órával a melegvízbe mártogatásuk után kilökték és megették az ideiglenesen épített ajtót, sőt sajnos még a házukat is visszarágták 1-2 centit azt hiszem kicsit mész hiányosok voltak, de nem vagyok csigológus tehát nem tudom pontosan. (Mint utólag kiderült amúgy is szeretnek pár hetes/hónapos téli álmot aludni, mert itt kicsit hideg van nekik, hiszen Afrikában őshonosak. Kellő fűtéssel ugyan megakadályozható a bealvásuk de sokan jónak tartják, ha hagyjuk pihenni kicsit az állatkákat.)

A lényeg, hogy nagy nehezen felkeltek és birtokba vették az új, szép nagy terráriumukat fahánccsal, fűtőlappal, páratartalom mérővel, vízspriccelővel, esztétikus kék műanyag tányérral és minden földi jóval együtt. Tehát újra kezdődhettek az éjszakai zöldséghabzsolások (mert éjszakai állatok amúgy), földtúrkálás, lobogó szemmel rohangálás meg minden amit egy csiga csinálhat. Pár új tevékenységet is elkezdtek, ilyen például az üvegen házcsúsztatás aminek éjszaka elég rémisztő hangja tud lenni főleg amíg nem jön rá az ember, hogy mi a fene az

A másik új hobbijuk a roppant erotikus nász tánc lejtés lett aminek az eredményét is megtapasztalhatja a boldog csiga tartó úgy 2 havonta/"fő". Ez esetemben azt jelenti, hogy átlag kéthetente kapom az első képen látható kis csomagokat a föld alá ásva, majd pár héttel ezután jön a CSIGA ÖZÖN.. Nem kicsit, nagyon! Volt már olyan, hogy elajándékoztam ~180 pici csigát, de másnap úgy nézett ki a teró mintha egyetlen egy sem hiányozna. Azt hiszem ezek alapján megalapozott az előző kijelentésem miszerint a nyulak sehol nincsenek ezekhez képest...

Mostanában is jól elvannak.. bár annyira nem örülnek az új talajnak amit alájuk raktam.. de majd megszokják

Ha ezek után bárkit érdekel pár kis csiga keressen meg nyugodtan (Mainframe-et már megfertőzték )

Update 2006. nov. 02. 13:44: Még egy érdekes számolgatás eszembejutott a csiga özönnel kapcsolatban...
2 csigától 6,8 x 1036 utód 5 év alatt... a nyulak még mindig messze vannak..

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 138 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

39) kisAnna (nem regisztrált)
Kapott nagyobb dobozt, nő mint állat, 32 mm
Egyre okosabb is. Már tudja, ha simogatom a nyakát, akkor nem kell félnie
Tényleg süket?

Hmm.. akkor valóban szépen nő
Tényleg süket?
Fülük, illetve hallásra használt érzékszervük nincs.. de a hangok által keltett rezgéseket valamilyen szinten érzékelik a talpukkal.. tehát a zenehallgatás max csiklandozza őket

Sziasztok! Él még a csigucis fórum?
Pimpa és Jojó,éppen két hónapja hibernálták magukat......
Akkor hat hónaposan szép kifejlett példányok,a házuk nyolc cm.hosszú és a talpuk kinyújtózva majdnem eléri(te) a húsz cm.Minden nap bekukucskálok,h mi van de csak azt látom,h a házuk csavaros vége csücske látszik egy-két cm-t ki a földből.Nov.5.-e óta alszanak.
Akkor, kitisztítottam a terráriumot teljesen,kimostam,új földet kaptak...én alulra homokot szoktam,úgy kb.5cm homok,5 cm föld.Megfürdettem őket, mert minden nap lezuhizunk a csap alatt jó kis kézmeleg vízben,(imádják!)mert nem szeretem,ha összeföldezik a kajájukat,ami egy eldobható tálcán van,a kaja alatt víz,ami szintén langyos.Nagyon szeretnek ott elidőzni és közben kajálni.Szóval visszaraktam őket,egy elég nagy akváriumról van szó,de a föld csak úgy földnedvesen maradt,nem lett külön benedvesítve.Először arra gondoltam azért aludtak be,de gondolom fázhattak,mert nov. elején még viszonylag idő volt kint,és még nem fűtöttünk.Persze rájöttem így is fáznának,mert nálunk nincs több 20 foknál,így fűtés idején.Kérdésem: Meddig alukálhatnak anélkül,hogy károsodás érné őket,és hol lehet beszerezni fűthető lapot? Én olyannyira megszerettem őket,egyáltalán nem zavar,ha a kezemen csúszkálnak,és nem is olyan nyálkásak,mint sokan hiszik,Nagyon szépek,különlegesek,még nyaralni is elvittük őket,igaz akkor még fele ekkorák voltak.Ez már a negyedik lakhelyük,ahogy nőttek,hogy legyen hely mozgásra.Igaz nagyon szeret a Pimpa szökni, a Jojót inkább a kaja érdekli jobban.Egyébként ők papírevők is! Erre akkor jöttem rá amikor még kicsik voltak és hagytam őket kimászni, itt a szgép asztalon még elférta lakhelyük,hogy rámásztak egy füzetre és és szép lassan leették a botító egy részét.Azóta amikor tisztítom az akváriumot,kb 2-3 hetente kapnak friss almot,akkor géppapírra rakom őket,és imádják,mert jó nagy lyukas foltot hagynak ott a papíron.(Lehet ezért nőttek ekkorára?)Na nem gondolom.)..egyébként én tojáshéjport szórtam a kajájukra,ezt úgy csinálom,hogy kifőztem a tojáshéjat,hagytam megszáradni és kávédarálón,egész finom porrá őröltem.Kapnak halványvékonyra reszelt sárgarépát,uborkát,salátát,de nem hiszitek a(spárga )tököt szeretika legjobban!Most már kicsit hiányoznak!!!!Ja még kérdésem,hogy a házuk állaga az a gyönyörű, nem sérül-e ennyi földben-homokban, egyhelyben való állástól???
Üdv.és várom válaszotokat!

Huha, szerintem te tartod őket a legjobban. Legközelebbi kérdés az lesz, hogyan lehet megakadályozni, hogy bazinagyra nőjenek.

Arra én tudok majd felelni szerintem. Nőnek, nőnek, de szerintem már sokkal nagyobbnak kéne lenniük. Pedig mindig van kajájuk és kalcium is.
Orca, mikor is kaptam őket? Elvesztettem a fonalat mennyi idősek is most...
Mondjuk én annyira nem tartom jól őket. Mindig van plusz vizük, hogy ihassanak, van káposztalevelük, olyan 20-21 fok körüli hőmérséklet, tőzeg (no homok, no föld), mászófa, pici teró (de még most is bőven elférnek benne amilyen kicsik), és dőnként változatosabb kaja. Fürdetni kb kéthetente szoktam őket, vagy ha nagyon belehemperegnek a tőzegbe. De még túl törékenyek, inkább nem fogom meg őket ha nem muszáj. Nálam ilyen a csigák élete.

44) MateJ (nem regisztrált)
Sziasztok!
Van egy pár centis kis achát csigám 1 hónapja. Egy befőtes üvegben. Aztán megtetszett av hugomnak vettem neki is egyet karácsonyra az nagyon nagy. Külön él egy akváriumban. Kérdés a kicsi csiga mikor lesz ivar érett. Ha össze teszem ivar éretten a kicsita naggyal, nem baj, hogy életükben nem látták egymást ? Én szeretnék legalább egy szaporulatot.

Szia!
Sajnos feltétlenül be kell őket mutatnod egymásnak, és romantikus dalokat dúdolni nekik, hogy összejöjjön egy szaporulat. Komolyra fordítva a szót, nem baj, hogy nem látták egymást. Asszem fél éves koruktól ivarérettek, de majd Orca kolléga kijavít ha nem. Egyébként már most is összeengedheted őket, nem lesz semmi baja a kicsinek, az élettér meg minél nagyobb, annál jobb neki.
Szaporulattal meg óvatosan, mert az többszáz picit eredményez (ld. fent). Legyen hová tenni/elajándékozni őket!

46) MateJ (nem regisztrált)
De tök jó fejek. a húgömé papirszobrász. Az enyém meg ha előveszem a tenyerembe elkezdi harapdálni

47) kisAnna (nem regisztrált)
imgfrm.index.hu/…/BIG_0002387517.jpg
imgfrm.index.hu/…/BIG_0002387518.jpg
Pici kora óta egyedül van nálam, szűz a drága, négy napja mégis petékett rakott, kb 20 fehér gyöngyöcskét egy csomóban. Azóta a peték eltűntek. Lehet hogy megette?
6,8 cm a háza. Hosszabb a csápja mint az egész csigu volt mikor kaptam
Hallani ahogy harapja a salátalevelet. Azóta nem igazán akarom a tenyeremen sétáltatni.

Nem mondod komolyan hogy egyedül szaporodott!!!!
Orcaaaaaaa! Ilyet tudnak?
Pánik indul...
UI: Amúgy szép a csigu nagyon, remélem majd az enyém is megnő ilyen szép nagyra. Szerintem nem enné meg a kezedet, szóval sétáltathatnád igazán...

kisAnna De fura ez, tök más formációban helyezte el a petéket, mint Orcánál

Azok szerintem nem a petéi, hanem lyukak a teró üvegén hogy szellőzzön...


52) kisAnna (nem regisztrált)
Persze hogy szellőzőlyukak
A tyúk is tojik tojást, csak kakas nélkül nem lesz belőle csirke, lehet így a csigénél is talán. No para!
November 5-én ekkora lehetett, ez az egyik tesója az eredeti tulaj tenyerén.



kisAnna mainframe és kisAnna
Igen, tudnak tojásokat rakni egyedül is.. nálam is volt rá példa, hogy csak párat leraktak (kb 2-5) de azok nyom nélkül eltűntek.. szal pánik off szaporodni még ők sem tudnak egyedül szép is lenne..

Haszprus hülye..

Vannak ilyen önmegtermékenyítő állatok, nem?

Huh.. a fene tudja.. de az biztos, hogy a csigák nem ilyenek szerencsére.. vagy legalábbis ezek a csigák nem

58) danial (nem regisztrált)
Sziasztok nem tud nekem valaki achatina achatina csigát küldeni ?

59) danial (nem regisztrált)
Nemtom lehet hülyeség, de petét postán nem lehet küldeni?

Szerintem nem élnék túl. De ha majd az enyémek szaporodnak (~2-5 hónap) akkor abból tuti kaphatsz, ha nem sürgős a dolog.

Postán szerintem még ezt is ellopják

Hát már nagyon rég óta szeretnék ilyen csiguszt, úgyhogyaz a pár hónap már nem nagyon számít, persze ha valakinek lesz előbb írjon.

Mármint ide? És fogsz rá emlékezni hogy ide kell csekkolni csigáért? Én tuti elfelejtenék visszanézni...
Haszprus Már előre parázok, mert elvileg jön amcsiból egy dedikált CD-m, de szerinem sosem fogom megkapni.

64) danial (nem regisztrált)
Nekem nagyon kell csiga, úgyhogy biztos visszanézek, de akinek jobban tetszik írjon a www.danial@freemail.hu címre.

danial Achatina achatina jóval ritkább.. de pont nemrégen ajándékozott el valaki ilyeneket az egyik fórumon ( Csigák, fõképp a nagyobbak - Lóbarátok fórumai ).. ott érdemes próbálkozni!

danial mainframe Sokan sok kiscsiguszt postáztak már.. bár pete postázásról még nem hallottam.. érdemesebb megvárni míg 1-2 hetesek a kikelt csiguk..

66) danial (nem regisztrált)
és nem fáznak meg a kiscsiguk?

hát nem télen kell őket küldözgetni és amúgy sem árt jól becsomagolni őket + ajánlott rávenni őket, h aludjanak a postázás idejére..

68) danial (nem regisztrált)
Azt hogy csináljuk hogy postázás alatt aludjanak?

69) danial (nem regisztrált)
egy 13 cm-es házzal rendelkező csigának hány cm föld kell? és teljesen beássák magukat?(a házukat is, csak azért kérdezem mert vettem 2 csigát és nem akarják elásni magukat kb 10 cm-es földbe, ez baj?

70) Zsuci (nem regisztrált)
Sziasztok!
Újra jelentkezem, ugyanis tegnapig bírtam csak ki, hogy alszanak, felébresztettük őket. Bár így utólag, a tapasztalatok alapján, lehet, hogy kár volt. Most már tudom, meg kellett volna várni, míg kitavaszodik, vagy legalábbis a kinti hőmérséklet is eléri ama bizonyos kellemesen meleg hőmérsékletet.
Én valószínünek tartom, hogy ez az ő biológiai ritmusuk, hagyni kell aludni őket, amíg saját maguk nem ébredeznek. Az aggódásom tárgya az volt, hogy féltettem a házuk állagát, és természtesen a csigát magát. Azt gondoltam, hogy ott bent egyre csak fogynak… pedig, most három hónapi alvás után meglepődve tapasztaltam, hogy, az ébresztés után szinte ugyanolyan jó állapotban kerültek ki a házukból, mint mielőtt bealudtak.
Az a szürkés elszíneződés ami megrémített amikor benéztem rájuk időnként, ami kilátszott belőlük… az csak a lerakódott por bolt, ami a levegőből leülepedett. Ahogy kiemeltem őket, érdekes létvány fogadott, a csigaház, ugyanolyan szép és jó állapotban) bejáratánál, egy ajtóvolt egy kis légréssel. Most felmérhettem, hogy Pimpa a kisebb, mert az ő ajtaja vmivel, egy-két mm-rel beljebb volt. Filmre vettük az ébresztés Nagyon jó móka volt. A csap alatt történt, óvatosan melegvízzel. Szinte hallatszott, amikor felpattant az ajtó, és fokozatosan levált.Úgy telt meg élettel a csigaház, hogy amikor kinyújtóztak, kezdték kidugni a talpukat aztán a szarvukat, szegények azt sem tudták mi van… rögtön a kezemre másztak, de olyan kómás állapotban. Bebugyoláltuk őket papírtörlőbe, egymás mellé fektettük, mint a pólyások olyanok voltak Előkészítettük az akváriumot, meglangyosított nedves föld,(kb. tíz cm) a kedvenc kagylóhéjaik, a mászókájuk, és az etető(hungarocell) tálca, vízzel, salátával. Amire nem gondoltam az a szépia beszerzése, mert elsőre, mikor magukhoz tértek, egymásbagabalyodva, hangos rágcsára lettünk figyelmesek. A Jojó elkezde a Pimpa házaszélét eszegetni. Gyorsan szétválasztottuk őket és bekerült az az éticsigaház, amibe még kicsi korukban szívesen bemásztak, szinte eltüntek benne. A salátára ügyet sem vetettek, az éti csigaház ropogtatás volt a legkedvesebb elgoglaltságuk. Pimpa még elég bódult állapotvan volt, amikor is beraktam a kedvenc rágnivalójukat egy fecni géppapírt. Szemmel láthatóan ennek örültek, mert jó nagyot kanyarítottak belőle.
Legalább két órahosszat vacakoltam velük, amikor is úgygondoltam, mostmár biztonságban vannak és jól érzik magukat. Reggel az volt az első, h benéztem. Jojó elfoglalta kedven alvóhelyét a mennyezeti üveglapra cuppanva, Pimpa még mászkált, ő volt az aki nehezebben tért magához.
Ó most nézem, már ő is odacuppanva az üvegre alukál Amikor nem téli álmot alszanak, akkor ők nem szokták befurni magukat a földbe… amikor kisebbek voltak sokszor eltüntek, de mostmár így szeretnek aludni. Még szerencse, h ilyen enyhe tél van tudok nekik gyermekláncfüvet szedni) ezt úgyszoktam, h egybe szedem ki azzal az erős gyökerével, alaposan megmosom, és beállítom egy pezsgősdugóba, és így megáll a földben. Mint egy kertben úgy mászkálnak a növények között
Most ott vannak a radiátor mellet. Kellemes lehet a hőmérséklet, meg a páratartalom, de legközelebb, ha téli álmot alszanak, akkor tovább fogom őket hagyni! Remélem nem untatok senkit, egy kicsit megint hosszúra sikeredett a beszámolóm
Üdv minden csigutartónak!

71) danial (nem regisztrált)
I:\DCIM\100OLYMP\P1140015.JPG
I:\DCIM\100OLYMP\P1140010.JPG
Január végén sikerűlt nekem is beszereznem 2 csigut, ittvannak a képek!
Valaki válaszóljon a 69-es hozzászólásomhoz Köszi!

danial Sztem nem gáz, ha nem ássák el magukat. Ha vékonyabb a föld, mint a magaságuk (pl nálam így van) akkor is elássák magukat, ha akarják. De az enyémek téli álomra sem mentek, szóval nem reprezentatívak.

73) Zsuci (nem regisztrált)
Dani!Én pont ezért írtam arról(neked szólt),h tíz cm földjük van és csak kicsi korukban fúrták be magukat,tüntek el úgy,mintha nem is lennének),na meg amikor téli álmot aludtak.Leginkább alváskor az üvegen szeretnek lógni.Persze mászkálnak össze-vissza,turkálnak a földben…)
Egyébként Grat! Nagyon jó ez az oldal,hogy itt kicserélhetjük a tapasztalatokat!
üdv.

Na sziasztok képzeljétek pont az előbb raktam rendbe a csiguk terráriumát, és mit látok?, tele van a föld tojással, most tök örülök ez az első alkalom, hogy petét raktak. Hát remélem hogy kikelnek, mert nem tudtam, hogy lepetéztek és megtúrtam a földjüket így sajnos előbukkantak a tojások, de vissza temettem őket, ez remélem nem nagy gond?! Most várom a csiga inváziót!
Egyébként mennyi idő alatt kelnek ki?

Szevasztok most lesz achát csigám és egy olyan kérdésem lenne mi kell neki?

Szia, kell neki virágföld a teróba kb. 10cm vastagon, hogy el tudják magukat ásni, ezen kívül szépia csont vagy tojáshéj, virág spriccelő a párásításhoz kb ennyi, nameg persze zöldség+gyümölcs! Na szia, jó csigatartást!

Hozzáteszem, hogy a kisállatboltban erősen ellenjavallották a virágföldet, lévén televan mindenféle élősködővel, bogárral (petéikkel legalábbis). Én sima tőzeget használok, semmi két rétegű ügyeskedés. Ebbe is elássák magukat, elvannak vele.

Hát nekem virágföldbe vannak, és semmi élősködőt nem láttam benne, meg ha peték lettek volna benne, akkor már valószínű hogy valamik kikeltek volna belőlük! De ti tudjátok (Egyébként, ahol én vettem őket, szintén állatkereskedés ott is virágföldbe voltak!

Én ültettem kis datolyapálmákat, virágföldbe, és heteken belül ilyen apró muslicaszerű cuccokkal volt tele a lakás. Erre alapozom a teóriámat.

80) Zsuci (nem regisztrált)
Sziasztok! Valóban nem mindegy, h milyen föld kerül alájuk. Amit én használok, már lassan egy éve, az egyáltalános fekete föld,"Terra virágföld" 20 l-es kiszerelésben, zöld színű csomagolásban, nem egészen 300 ft. A Pennybe szoktam venni. Bátran ajánlom, ez idő alatt még nem láttam olyan kis muslincaszerű izéket… Tudom miről beszélsz),sztem ez a föld jó minőségű. A növényeim is nagyon szeretik
Rá van írva, hogy közegészségügyileg nem veszélyes, nem mérgező! Az igaz, h időnként, főleg ha nagyon földesek, én lemosom őket… Mmint a csigukat .Ez ajánlatos is, mert így nem tudnak megtelepedni a kórokozók!

Én is ilyen terrea virágföldet szoktam rakni alájuk!

Ok, kösz a tippet, szerintem ki fogom próbálni, mert tőzegből 2 zacskó kell az új, nagy teróba, és csomagja 140, szóval a 20l föld kicsit költséghatékonyabb lenne.
Vannak tapasztalataitok a tőzeg-föld kombinálciókról, több rétegű talajokról is? Mert lehet hogy akkor azzal próbálkoznék.

83) Zsuci (nem regisztrált)
Sztem az jó ötlet! Bár én még tőzeget nem használtam, a homokos variációról meg olvastam… Volt is homok kéznél, úgyhogy mindjárt így kezdtem. Nem összekeverve, alul homok, fölül föld… Még jól is mutat

Akkor azt mondod, alul legyen a tőzeg, fölötte föld?

És a kis csigák mikor kelnek ki?

Ezt kitől kérdezted? Az én nagy csigáim még mindig alszanak, mert nem volt időm felkelteni és rendbetenni őket. Ebből következően kiscsigák nem lesznek nálam egy ideig. Ha úgy általában akkor azt hiszem olyan 2 hét a tojásrakás után, de függ a hőmérséklettől, páratartalomtól is.

A talajra visszatérve nekem ez a kókusz rost eléggé tetszik. Kis préselt blokkok formájában lehet kapni és pár liter víz hatására egy nagy vödörnyi föld lesz belőle (1 tégla préselt rost + 4 liter víz = 8 liter föld), de érdemes egy kicsit kicsöpögtetni, miután kész lesz, mert túl sok vizet tartalmaz akkor még. Tisztább mint a sima virágföld és jobban tartja a nedvességet. Pontos neve: Kókuszrost ültetőközeg

Pár kép róla:
blog.haszprus.hu/…/2007-0303-01-big.jpg
blog.haszprus.hu/…/2007-0303-02-big.jpg
blog.haszprus.hu/…/2007-0303-03-big.jpg

Na igen, hova induljunk beszerezni?
Jónak tűnik, olyan guszta, és higénikusnak.
Csak azzal nem vagyok tisztában, hogy a csigáknak nincs e szükségük a valódi földre!? Mert a földet megeszik, legalábbis én a végtermék színéből erre következtetek

Amennyire én tudom a csigák nem esznek földet. (Azok a földigiliszták, nem?)
Beszerezni egyes állatkereskedésekben lehet, vagy keresni kell egy ismerőst, akinek vna legalább kettő, és szaporodnak, mert az tuti szívesen ad, annyi szaporulata van.

89) Zsuci (nem regisztrált)
Hú bocs, tegnap nemtom mi történt… Még nem fejeztem be az írást, és egyszercsak eltűnt, még a nickemet sem volt időm beírni A másik is én vagyok,88)89),csak már nem emlékeztem mit is írtam …Szóval nem esznek földet? Akkor miért olyan fekete aaaa, én azt hittem attól.
Na jó én kpróbálom a kókusz rostot. Én azt kérdeztem, hogy hol lehet beszerezni!?

Én azthiszem Bricostore-ban vagy hasonló helyen vettem párszáz forintért, de már nem emlékszem pontosan. A pontos neve: Kókuszrost ültetőközeg

Az éppen aktuális talajt nálam mindig megrágcsálták (földet, homokot) de nemhiszem, hogy külön a föld hiányozna nekik, nem azzal táplálkoznak.

Köszi Orca! Majd próbálkozom a Praktikerben, vagy vmilyen gazdaboltban… Mert nálunk nem hiszem, h van Bricostore. Vagy nem tudom…
Az ásványi anyagtartalma miatt gondoltam, h eszegetika földet, homokot…,mert hogy néha olyan sokat turkálnak a földben. De, ha erre vetődne egy biológus, vagy csigológus ,jó lenne, ha adna választ a kérdésre!

92) Zsuci (nem regisztrált)
Olvastam egy elég jó leírást a talajtípusokról
achatina.hu: Tartalom / / Talaj típusok

Üdv.

93) Zsuzsmó (nem regisztrált)
Sziasztok!
Óriás gond:A barátom bérházból, egy vidéki házba költözött, ahol ugye néha a lakásban min.12 fok, max.25 van. A csiga azóta hibernálódott, de félünk hogy nem fog felkelni, amit irt Orca a bemutatóba, őő… mi az hogy vizbe kell rakni őket?, csak ha látjuk hogy elkezd mozogni? Remélem nem száradt bele a házikóba, nagy veszteség lenne mind2nknek
Spriccoljuk vizzel vagy nem is tom… Tuti nincs meg a kellő páratartalom abba a lakásban.
SEGÍTSETEK LÉCIKE! ELŐRE IS KÖSZÖNÖM!

Hello!
Nem tudom mennyire sürgős, ha nem, akkor várd meg Orca válaszát, de addig is leírom én hogy gondolom (bár még nem csináltam, de sztem így logikus):
Tartsátok meleg (nem forró) folyóvíz alá a csigukat (rendesen az egész házukat), pl fél percig, aztán hagyjátok őket nyugodni kicsit, aztán ha nem mocorognak, akkor megint fél percig, és így tovább. Amíg ki nem jönnek. Ki fogják lökni azt a kis ajtót, amit csináltak maguknak hibernációkor, és asszem meg is eszik, mert nagyon mészhiányosak lesznek eddigre. Úgyhogy tegyetek a közvetlen közelükbe szépiát, hogy ne a saját házukat rágják meg.
Szerintem tuti nincs bajuk, gondold el, a telet is ki kell bírniuk így, szóval…
Még egy valami: ha nem akarod hogy hibernálódjanak a hűvösebb házban, akkor szerezz be egy fűtőlapot a teró alá. (Konkrét helyet nem tudok, de én kisállatboltban keresném. Ha ott nincs, biztos megmondják, hol van.)
Sok sikert!

95) Zsuzsmó (nem regisztrált)
Köszi!

96) biopszicho (nem regisztrált)
Sziasztok! Jómagam is csiga-fan vagyok. Ez ma már odáig fajult, hogy szeretnék még több és különböző csigát tartani. Van 2db a.fulicám, imádom őket fürdetni, etetni, másztatni…teljesen odáig vagyok tőlük Abban szeretnék segítséget kérni, hogy vaj honnan tudnék szerezni az alábbiakból: achatina iredalei, achatina, varicosa, panthera, albopicta ill. archachatina puylaepti és camerunensis. Egyáltalán ezeket tart valaki szűk hazánkban? Hiába keresgéltem végig a fél netet, a fulicán kívül itthonról mást nem találtam - de az is lehet, hogy csak bénázom… Aki tud ebben segíteni kérem szépen, irjon nekem: megyamunka@freemail.hu Köszi

A topic moderátorainak [és a későbbi íróknak] üzenem moderálási elvként, hogy az egyéni problémákat amiből mások semmit se tanulnak, nyugodtan ki lehet törölni. Ha erre nincs kapacitás, akkor pedig topic close.

Az hogy vkinek csiga kell, egyéni probléma, másoknak nem érdekes olvasmány. Kb olyan mint hogy küldjetek iwiw meghívót vagy honnan lehet letölteni ezt-azt.

Részemről zárható a topic, de ha ti (Orca, Mf) élvezitek és moderáljátok a zajt, akkor maradhat…

Ebben a szellemben viszont töröltem GIMI csigakereső kommentjeit.

Sziasztok lenne egy kérdésem, mégpedig az, hogy január 22-én észre vettem hogy tojások vannak a teróban és én úgy hallottam, hogy kb 2hét amire kikelnek a tojások namost ez nekem már lassan kitolódik 1hónapra ez normális, mert még 1 sem jött ki a földből. Várom a válaszaitokat! Előre is köszönöm.

Egy tipp: lehet hogy nem termékenyültek meg a tojások. Násztáncoltak a csiguk előtte?

Hát tojásrakás előtt nem láttam, de viszont tojásrakás után láttam, hogy valami nyúlványt átnyomott az egyik a másiknak a fejébe, úgyhogy ha a mostani tojások nem is kelnek ki akkor nem sokára lesznek megint tojások és akkor azok már valószínüleg meg lesznek termékenyítve nem?!
Egyébként a násztánc után mennyi idővel raknak tojást?
Ja és más fórumokon írták, hogy násztánc közben valami hangot is adnak ki, ez igaz lehet, mert én nem hallottam semmi hangot! Köszönöm a gyors válaszodat!

101) Kextekercs (nem regisztrált)
Na, én most csatlakozom csak!
Amúgy csuda izgi a csiguk szerelmi élete! Azzal kezdik, hogy az egyik a másikba beleszúrja a szerelem nyila (ez a hivatalos neve a cuccnak) nevezetű kis tűt, ettől a másik szexuálisan izgatott lesz, és ekkor kezdenek akcióba!
Na, szóval adnak az előjátékra…
Az enyémek hárman vannak, két filyú meg egy kislány, de még kicsik, vagyis hogy nem kicsik, de még gyerekek. Úgy három hónaposak, szóval még nem való nekik a szeksz jajj, lassan kamaszodnak, már nyomultunk a felvilágosítással, hát inkább tőlünk tudják meg, mint a kortársaiktól…
Na jó, ebből annyi igaz, hogy 3an vannak, és 3hónaposak. Teki, Taki, Tami. A tesóik a barátnőmnél laknak, de azok sokkal kisebbek. Az enyémek szinte csak az ubit eszik, esetleg a saláta, paradicsom de az almához hozzá sem nyúlnak. Annyira édsek, pedig nem gondoltam, hogy tudnék szereni csigát.

102) vixen (nem regisztrált)
Össze kéne hozni a csigáinkat egy sali-délutánra, és elbeszélgethetnének már egy kicsit, mert az enyémek a zabáláson kivül másra nem hajlandóak, én viszont szeretnék már boldog nagymama lenni végre…
Amúgy gratula a fotókhoz is, tetszenek
Pd

Az enyémek sem szaporodnak, de talán jobb is.
Lehet hogy úgy gondolják, hogy házinyúlra nem lövünk (mivel együtt nőttek fel)?
Nemsokára fejlesztem kicsit az enteriőrt náluk, hátha attól megjön a kedvük.
Ha máshogy nem megy, akkor meg nekiláthatunk a fedeztetésnek.

Nagyon édesek a csigáid! Legjobban a peték és a minik tetszenek Nekem is van 1 Szívesen tartanék én is ennyit!
Zsuci: a Te csigád is Jojó? :o Dejó

105) kisAnna (nem regisztrált)
Azt gondoltam a szépiát rágicsálni fogja a csigu… Mikor először adtam neki (addig tojáshéjat kapott) rávetődött és egsz nap le sem mászódott róla. A felét legalább magábaszívta ezalatt.

Multkor ültettem a dobozába egy szép nagy gyermekláncfüvet. Kicsit öngólos lett a dolog. Bement a bokor alá és napokig szinte nem is láttam, csak ha bekukucskáltam a levelek alá. Örültem mire kirágta magát.

Kedvenc kajája az ubin kívül a körömvirág. Azt is gyökérrel együtt szoktam beültetni neki. A virágának a porzós részét is megeszi. A szirmokat meg eldobálja. A kis finnyás :-)

Egy érdekes pihenő póza: kinyújtja a nyakát, és a fejét bedugja a földbe…

Múlt héten beszabadultam egy kisállat-kereskedésbe, és kikérdeztem az egyik eladót csigából. Kifejtette, hogy nagyon függ az etetéstől, hogy mekkorára nőnek meg, stb. Aztán a páromhoz fordult: Ha teljesen kifejlődik, már érdemes megfőzni. Erre a párom eltervezte, hogy majd lesz egy terrárium tutujgatni, azoknak adhatok nevet meg beszélhetek hozzájuk, meg lesz egy másik ridegtartásban, amiből a vasárnapi levest csináljuk. Normálisak ezek?! ;-)

Véééégre, készül az első szaporulat! Lehet előjegyezni a kicsikre!


109) kisAnna (nem regisztrált)
Kedves Montana!
Mióta csigum már nagyobb mint 10 cm, férjem kezd érdeklődni iránta… Ő már evett csigát, és ízlett neki. Garantálom ebből nem fog!

Mi főzés előtt 4-et 5-öt le szoktunk darálni, úgy garantáltan mennyei ízük van

kisAnna: Az enyém még elvileg most készül MF-nél (ugye? :-) ), de megverem, aki kezet/fakanalat emelne rá. És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek!

Montana Ugye. De akkor tessék szépen hazajönni szeptemberben, és átvenni.

Szolgálati közlemény: történt némi változás a bejegyzés kategóriáinál

Haszprus: Több csúnyát is ideírtam, majd kitöröltem. Maradjunk annyiban, hogy teljesen hülye vagy! :-)
mainframe: Ha úgy alakul, viszem, hisz megbeszéltük.

Montana a hülyeség és az éhség nem ugyanaz

Haszprus: És attól jóllaksz, hogy kiraktál még egy cimkét? Ezt a diétát án is bevezetem.
(Neked válaszolgatva szabad offolni?)

Montana ez egy árván maradt topic egyébként ki tudja, eseti elbírálás alá esik.

Jelentem, másfél napja beléptem a boldog csigák boldog tulajdonosainak körébe; thanks, MF!

119) anonim (nem regisztrált)
Kedves csiga tartó!
Elfelejtetted netán, hogy a csigák kétnemüek?
Ha külön tennéd őket talán nem kellene attól tartanod, amit ide írtál!
Nekem egy van, tök jól érzi magát. Van játszó tere, fából készült mászokákkal.
Minden nap tusol(imád fürdeni),és meg van masszirozva, kivan tisztítva.
Ha Te is ennyit foglalkoznál velük,(vagy vele) és csak egy lenne a Te dolgod is könnyebb lenne!

120) yodoid (nem regisztrált)
Nos, most én is kaptam mintegy 7db kb 3cm-s jószágot.. Mostmár értem miért adták oly szívesen és ingyen … Gondoltam el lesznek a békákkal, de pillanatok alatt elkezdték jól érezni magukat, befőnökösködték magukat a békák kedvenc helyeire, azok a dögök meg csak bután néztek hogy mi van… Uh kiérdemeltek egy külön terráriumot.. Úgy vélem az a jószág, ami egy nap alatt kútál egy 1 éve ott lakó, mérgezőbőrű békabandát, az több respektet igényel

Ehelyütt jelzem ám én is, hogy kiscsigák elvihetők! Született sok, úgyhogy lehet sokan jelentkezni értük!

Sziasztok nekem is vannak csigáim, most h 1kicsit figyelmetlenebb vtam megsokasodtak..nos a problem itt kezdödik 11el többen lettek. Kinek postázhatok? S. o.s


Az achát csigát kedvelők peticóját adnám át:
még több kommentet!!!!!!

Írd ki a csigás poszt tetejére is pink keretbe, hogy csigát nem küldünk. (Mint az iwiw meghívót. )

De küldjünk csigát, mert különben itt marad nekem ez a 100, és akkor mit csinálok?

Köszönjük, kösznjük, köszönjük! (A Csiga meg én. )


welcome back!!! nincs megállás

Téma újra megnyitva, határozatlan időre.

131) Dragon Mariann (nem regisztrált)
Szia/ Sziasztok!

Szeretném a segítséged/ teket kérni. A fiamék osztályába ajándék achát csigák érkeztek… Nagyon szeretik, gondozzák őket ( kis felügyelettel). Nem is ez a lényeg..csak innen kezdődik az én..mi ügyünk..Családunk is megszerette ( egy hétvégén nálunk voltak) ezeket a jószágokat… Ugyan van más állatunk több is… Lábatlan, két és négylábú… De szeretnénk… Nem tudom van-e nálatok kapható vagy tudtok ajánlani biztos, megbízható beszerzési forrást. Ebben kérném a segítséget… A biztos beszerzési forrás a betegségek elkerülése miatt fontos.
Tudtok segíteni? Valaki?
Nagyon érdekes igényes az oldalad!

Köszönettel:
Dragon Marianna

Kezd ez kicsit invázió-gyanús lenni nekem Jobb lesz ha odafigyelünk..

133) danme (nem regisztrált)
Szia. Nemtudom tudnál e nekem segíteni, hogy ilyen csigát szerezzek, Budapest- Szolnok on lakom, keresgéltem már neten, de nem sokra jutottam Keresgéltem elérhetőséged ezen blogon de nem sokra jutottam ebben sem
Esetleg emailban tudsz segíteni nekem? : danme88@gmail.com

Dragon Mariann, szia Dragon MARIANNA
NEM TUDO AKTUÁLIS E MÉG A CSIGA KERESÉSED MERT NEKEM MOST SOKKAL TÖBB VAN MINT SZERETNÁM ÉS SZIVESSEN ADNÉK BELÖLÜK,HA ÉRDEKELNE IRJ A BIYOU@FREEMAIL.HU- RA

135) psyszah (nem regisztrált)
Sziasztok! Ha valakinek lenne felesleges elajándékozandó pici csigusza légyszi irjatok psyszah@freemail.hu


Üdvözletem minden csigatartónak! Egy kis segítséget szeretnék kérni a hozzáértőktől, hogy az normális-e, ha a csiga a vízbe (vizes edénybe) rakta le a tojásait? Egyébként ez az első szaporulata. Válaszotokat előre is köszönöm!

Üdv minden csigamániásnak! Először is, szuper volt olvasni a történeted, kedves új blogger, a csigáid tényleg nem ismerik a határokat, akár a nyulak! 😄

Patikus, ne aggódj, a csigák néha igazán meglepő helyeket találnak a tojásrakáshoz. Az, hogy a vízbe rakták le, lehet, hogy csak a hely keresésének izgalma miatt történt. Érdemes lenne kicsit módosítani a környezetükön, hogy találjanak egy szárazabb, de nedves talajjal ellátott helyet. Ha van lehetőséged, tedd őket egy nagyobb terráriumba több rejtekhellyel, talán akkor jobban kedvelik majd az új helyet a tojásoknak.

És ha valakinek esetleg felesleges kis csiguszai lennének, szívesen segítek nekik új otthont találni. 😉 Boldog csigatartást mindenkinek!

Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...