mainframe

Kedves BKV...

©   mainframe   |   bkv éjjel első life magyarország

Nemrég írtam egy levelet a BKV-nak arra a problémára magyarázatot illetve megoldást remélve, hogy ugyan miért az orrom előtt gördül ki rendszeresen a végállomásról a buszom, holott én vagyok az első aki a HÉVről átér oda. Nagyjából kifejtettem nekik hogy ez a naaaagy menerendigazítósdijuk előtt nem így volt, hanem inkább logikusan megvárta a HÉV közönségét, illetve hogy gondolják át hogy mi máshoz érdemes igazítani Csepelen a menetrendeket mint a HÉVhez. Erre kaptam az alábbi választ, amit vágatlanul közlök, majd pár szóban le is reagálnék:


Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Tájékoztatjuk, hogy levele alapján vizsgálatot indítottunk melynek során megállapítottuk, hogy a bejelentését megelőző két hétben a [XX]-es autóbusz vonalán 21 esetben történt olyan rendkívüli esemény, ami az autóbuszok menetrendtől eltérő közlekedését okozta. Ebből 11 esetben jármű meghibásodás, 9 esetben más, ritkábban közlekedő vonalra történő rendkívüli járműátcsoportosítás és 1 esetben egyéb esemény történt. A közúti járműforgalom okozta zavaró hatások miatt néhány perces eltérések, azonban többször is előfordulhattak. Járműveink korából eredően gyakoriak a váratlan, vonalon történő meghibásodások, amikor a javítás idejére sajnos kieshet a jármű a forgalomból. Anyagi lehetőségeink korlátai miatt sajnos nem áll módunkban egyszerre lecserélni a teljes járműparkunkat korszerűbbre, az egyre öregebb és megbízhatatlanabb járműveket kell üzemben tartanunk. Gazdasági szakembereink keresik a lehetőségét, hogy az autóbuszparkunk megfiatalítása minél hamarabb végbe mehessen.
Forgalomirányító diszpécsereink törekednek a menetrendszerinti, illetve az egyenletes közlekedés biztosítására, de a lehetőségeik végesek — pl. tartalékjármű felhasználására. Folyamatban van Társaságunk részéről egy EU-forrásokon nyugvó pályázat benyújtása, ami egy korszerű, GPS-helymeghatározáson alapuló forgalomirányító és utastájékoztató rendszer bevezetését célozza meg, amely a jövőben megkönnyíti a forgalmi zavarok, egyenetlenségek felismerését és gyorsabb, hatékonyabb beavatkozást tesz lehetővé. Ennek keretében tervezzük a csomópontok és forgalmas megállóhelyek felszerelését hangos és vizuális utastájékoztató berendezésekkel, amelyeken keresztül pontos tájékoztatást tudunk adni a következő járatok érkezéséről, a váratlanul fellépő forgalmi akadályokról és a tervezett változásokról.
Az aktuális forgalmi helyzetről telefonon tudunk tájékoztatást adni éjjel-nappal, a (06-1) 258-4636-os (BKV-INFO) számon.
Azonban bejelentése alapján a munkáltatói jogkört gyakorló vezető felhívja a vonalon szolgálatot teljesítő járművezetők figyelmét az utasorientált magatartás fontosságára és az előírásoknak megfelelő, szabályos munkavégzés betartására. Munkájukat a jövőben fokozottan ellenőriztetni fogja.
Az Önöket ért kellemetlenség miatt ismételten elnézésüket kérjük, reméljük, a továbbiakban a szolgáltatásunkkal elégedettek lesznek.
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, kívánunk Önnek Boldog, Békés Ünnepeket és Társaságunk járművein kellemes utazást.
Budapest, 2008. december 11.
Üdvözlettel:
Szüts Katalin
ügyfélszolgálat-vezető

Először is az, hogy válaszoltak, önmagában pozitív. Én simán azt hittem hogy le fogják szarni. Ám a válasz már kb. semmire sem jó, csak elmondhatják hogy tessék, válaszoltunk. Kell azt kommentálnom hogy 2 hét alatt 21-szer esett ki busz a vonalról? Ezt nem hogy mint kifogást nem hoznám fel, de elgondolkoznék hogy egyáltalán nyilvánosságot szabad-e kapnia egy ilyen adatnak. (~majdnem napi 2 kiesés (és nyilván nem hajnali 2-kor és délben, hanem inkább a csúcsokban), überdurván sok) Aztán jön egy pár sor sztenderd rinya a régi buszokról. Mondjuk a szóban forgó járatot normál esetben újabb, alacsonypadlós Volvo-buszok alkotják, szóval itt kicsit elkezdett template-íze lenni a levélnek, de hát beleláthatjuk hogy a más vonalakon lerobbanó Ikarusok helyére innen vonnak el, szóval végülis jogos, de ehhez el kell kezdeni magyarázkodni, ami már rég rossz...

Régi vesszőparipám a BKV, és hasonló cégek közlekdési problémákkal való takarózása, hiszen ilyen alapon kb. akármit megtehetnek (meg is tesznek, ne félj...), és neked egy szavad sem lehet. Ha emiatt késnek, akkor is inkább a hogyannal van a gond, semmi jelzés hogy heló, menj mással, mert ez fél órán át nem jön, vagy bocsi hogy késünk, tényleg, a mi hibánk, vagy itt ez a vészforgatókönyv, ezt és ezt fogjuk csinálni és megoldódik (tudom, álmodom). Hanem egyszerűen nem jön és kész, találd ki hogy mi legyen. (Majdnem volt ennek kapcsán egy betaxizásom az egyetemig (gyanítom a költségeit baszott volna megtéríteni a bkv), lévén a vizsgáztatókat ugyanúgy nem fogja érdekelni hogy én miért késtem, mint engem az hogy a bkv miért...) Szóval kicsit megfekszi a gyomromat, hogy itt ez a megfoghatatlan dolog (közlekedés), aminek nincs felelőse, nem tudsz kihez menni miatta, na, emiatt késtünk. Ez Joker a kezükben, amilyen senki másnak nincs, és ez kicsit dühítő. (pl. Főnök, a bkv miatt késtem el a projectbemutatóról, nem tehetek róla..., na egy ilyennek simán ugyanúgy kirúgás a vége.)

A nyafogásuk ott folytatódik, hogy vizionálhatjuk a hősi küzdelmet, amiben buszról buszra cserélik le a régi, szétrohadó gépjárműparkjukat, és ezért most őket szeretni kell. A következő bekezdésben egyből odameséli a GPS-es forgalomirányítást, holott az előbb még nyomorogtak, és régi szar buszokat voltak kénytelenek járatni. Szóval itt gyors egymásutánban jött a standard kifogás és a standard marketing. Nem túl ügyes.

Ezt az utasorientált magatartást, meg szabályos munkavégzést meg simán nem értem, ilyenről egy szót sem írtam... Vagy ezzel arra akar célozni, hogy a járművezetők önhatalmúlag indulnak el az utasok orra elől, holott erre lenne valami direktíva? Mindegy is, nekem az eredmény számít.

Ma pl. már megvárt a busz, szeretném azt hinni hogy ehhez a levelem is hozzájárult. Mára ennyi, legközelebb lehet hogy írok arról is hogy a csövesek és egyéb jogosulatlan elemek mennyire zavaróak, lehet hogy megjelennek a tisztogató-kommandók.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 11 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Jé, te csepeli vagy? Hát igen, arrafele a HÉV elég kritikus elem, a BKV meg hozza a várt (magyar?) mentalitást. A legjobb, hogy legutóbb azt hallottam, direkt elferdítettek adatokat a négyes metró hatástanulmányában, hogy a piros 7-es fejlesztése rosszabbnak jöjjön ki, hát no comment.

legközelebb lehet hogy írok arról is hogy a csövesek és egyéb jogosulatlan elemek mennyire zavaróak, lehet hogy megjelennek a tisztogató-kommandók
Épp ma, a Békásmegyer felé közlekedő HÉV-en tapasztaltam egy ilyen esetet. A beérkező szerelvényen egy hajléktalan (nem kicsit részeg állapotban) tartózkodott, akit már odaérkezésemkor (ekkor hagyta még csak el a vezetőfülkét a vezető) két BKV-s fenyítő egység vett közre. Határozott felszólítások után némi fizikai rásegítéssel sikerült leterelni a kocsiról (nem verték, nem bántották).
Nem örülök mások szenvedéseinek, de jól esett. hogy végre nem mennek el a BKV alkalmazottak szó nélkül az ilyen esetek mellett, és a fizető utasok érdekében cselekszenek.

buGhunter Az ilyen tanulmányok igény szerinti ferdítése már-már hétköznapi dolog. De azt nem értem a piros 7-es kinek és miért szúrja a szemét…
dankoi Ez komolyan biztatóan hangzik. Több ilyet, főleg a belvárosba!

mainframe, környezetvédőknek és az ott lakóknak pl. füst, zaj. de vélhetően maguk az utasok is utálják a tömöttségét.
(ettől még lehet szar a négyes metró)

Haszprus Milyen környezetet védenek a 7-es útvonalán? Macskakövet? Akik meg ott laknak, azok asszem nem egyik napról a másikra kapták az ablakuk alá a forgalmat, tudták hol kell élniük (brutál belváros), ergo simán áll rájuk az Aki kiáll a sarokra… elbírálás.
Ha az utasok meg utálják a tömöttségét, akkor nem pont h járatsűrítésért kéne lobbizni megszüntetés helyett? Azt hiszik ha lemennek a metróba, akkor az majd kevésbé lesz tömött?

A hetes vonal végre jó és szép! Erre meg akarják szüntetni a metróval… Kérdem: mi értelme annak a metrónak? Egy csiga lassúságával fog haladni, mivel a távolságok olyan kicsik. Van, ahol konkrétan két szerelvény hosszú a táv (Móricz+Bocskai, Gellért+Fővám+Kálvin). Ráadásul mire leérsz a mozgólépcsővel… A hetes tuti sokkal gyorsabb lenne. Igen, a föld alatti közlekedés lenne az ideális, de ész nélküli túrásokkal nem sokra megyünk…

Olthyer, Valakinek ez biztos nagyon jó lesz… csak nem az utasoknak

mainframe, Olthyer, na igen, hallottam olyan badarságokat, hogy a Bosnyáknál át kéne szállni másik buszra, utána meg a metróra. Na jóóóóól van…

Komolyabbra véve a szót. A 7E-nek semmi értelme nincs, ha csak 173E volna helyette, az teljesen jó lenne (minden este tapasztalom, hogy a 173E az a Bosnyák tér után is tömve van). Az albertfalvaiak/kelenföldiek viszont rínak, hogy csak KVK-tól (Kelenföld városközpont) van gyorsjáratuk és hogy a Veke hogy kicseszett velük, amikor kieszközölték, hogy a 173Gy az a pályaudvarhoz menjen (szerintem napi húsz ember ha ment egész Újpalotáról a Bornemissza térre, akkor sokat mondok). Szóval nekik lehet, hogy kéne cserébe valami 7E ami a 7-es útvonalát követi, mondjuk valami random belső nagymegállóig, pl. Móriczig vagy a Keletiig (szintén kétlem, hogy 20-nál többen jönnek a kelenföldi ltp-től a Bosnyákig, Keleti viszont optimális lenne, mert akkor ugyanazt szolgáltatná a leendő 7E a kelenföldieknek, mint a 173E az újpalotaiaknak: vasúti elérést). És akkor ezt nem a Bornemisszától, hanem Albertfalva vasútállomástól (aka. Forgalmi utca et al), és akkor még értelme is van, mert kapcsolódik a 18-56-41-es vilikhez, a vasúthoz, és jól átmegy a lakótelepen.

A lassú járatok, nem tudom. Dettó nem sok értelme van a 7-esnek, ha van 173-as, gyakorlatilag lehetne csak 173-as a két legvége között (lehet, hogy logisztikailag nem megoldható, az újpalotai végállomás mondjuk tényleg elég kicsi, viszont nyugodtan ki lehetne telepíteni a Pólus centerhez legalább a felét; az albertfalvai végállomást nem ismerem).

No, csak egy napja baszódott el az autóm, de máris tele a tököm ismét.
A [XX]-es déltájban hazafelé 10 helyett inkább 20 perc után jött, majd a következő, esti hazaúton megint ugyanúgy otthagyta a HÉV utasait mint szokta, aztán a következőn a megállójelző végig a végállomást hajtogatta, és (kapaszkodjon mindenki) MENT A FŰTÉS, ezerrel.
Jó látni hogy a BKV uralja a helyzetet.


Tiszta MÁV, melynek első számú alapszabálya: fűtés kizárólag májusban és augusztusban. Gimnáziumi éveim alatt minden nap oda-visszavonatoztam Egerbe, és tényleg csak ebben a két hónapban fűtöttek. De akkor nagyon. Most már ritkábban vonatozom, de továbbra is ugyanezt tapasztalom.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...