Haszprus überblog

Haszprus überblog

feat. mainframe

feat. mainframe

Esti rövid hírekben a bemondó ilyet szól, hogy Következzenek a mai nap legfontosabb hírei röviden: (...), majd beszámolt egy kettős gyilkosságról Gödön, egy kettős gázolásról Fogalmamsincshol, és arról, hogy idén hány milliárdot költünk karácsonyi ajándékra, és hogy sokan vesznek fel ehhez hitelt.

Tájékozott lettem a világ dolgai felől.

/*politically correct verzió, pártatlan tudósítás a lövészárokból*/

Tegnap indult az indexfelvétel, 12:30-tól a KTH-ban. Gondoltam ha kezdésre odamegyek, csak nem lesz akkora halál. Odaértem, és de... R épület aulája dugig emberekkel, várják mikortól lehet sorszámot kérni. Előrecápáztam két ismerőshöz, akik már egy ideje ott állhattak. Az elméleti kezdési időpont után vagy 10 perccel kijött egy ügyintézőhölgy, és közölte hogy a gép nem működik (ezt mondta, hogy ez alatt mit kell érteni, rejtély), de rögvest megcsinálják. Tapsviharral jutalmazta a tömeg, nekem meg már akkor rossz előérzetem kezdett lenni... Újabb 5-10 perc után kijött, hogy hát ez nem megy. De egyből jött is a válságforgatókönyv, aminek kihirdetéséhez ki is sétált az aula közepére, majd kinyilatkoztatta, hogy jól nyissuk ki a fülünket, mert csak egyszer mondja el... Egy döbbent csönd közepette történő még döbbentebb összenézésnél nem futotta többre.

A terv az volt, hogy rendesen, régimódi sorba kellett állni egy-egy szoba előtt, karonként. Ennek a kivitelezhetőségéről ekkora skálán nem akarok értekezni. Egy a lényeg, hogy a tömeg odacsődült a lengőajtóhoz, és én ekkor láttam meg azt, ami végleg elborzasztott: azért nem haladunk tovább, mert a szobák előtti folyosó is dugig van emberekkel. Ez volt az a pont, ahol én feladtam. Legalábbis egy időre.

Ugyanis egy gyors kondi után (~2,5 óra) visszanéztem, hogy mi lett azóta. Olyan kép fogadott, mint egy menekülttáborban. Mindenki elgyötört arccal ül amin csak lehet, ha nincs min, a fal mellett. Maradék helyeken embertömegek ácsorognak. És minden ÁLL. Semmi jövés-menés, vagy ilyesmi. A sorszámkiadó automatára ragasztott A4-es lapra pedig az van írva, hogy karonként az adott sorszám után (alább felsorolva) már nem szolgálnak ki senkit aznap. Mindez mondjuk fél 4-kor, szóval örüljünk hogy még nyitva voltak. Mehettem haza, remélve hogy a szerdai jegybeiratásomig azért valahogy majd hozzájutok az indexemhez. Nincs happy end.

Update 2006.12.12.: Ma sikerült felvennem. Letéptem egy számot, elmentem a dolgomra, visszamentem háromnegyed óra múlva, és már le is voltam hagyva 4-5-tel. De nem hagytam annyiban, bementem, és kedveskedtem egy sort az ügyintézőlánynak, mire ő betett a sorba, még mosolygott is. Pedig az elején komolyan morcos volt...

Utálom a Világot sorozat, n. rész.
Ma is megesett velem, ami már annyiszor. Valamit mondtam valakinek, szépen, érthetően, egyenesen az arcába, de ő ezt nem értette, nem hallotta, nem ismerte, nem fogta fel, és jött az ominózus válasz: Miiicsoda?! Na, ez basz fel agyilag. Ismeritek milyen ez: júzer meg se várja hogy befejezd a mondatot, már hunyorítja a szemét, és húzza fel a felsőajkát (nemtom miért, mindig ez a mimika párosul az értetlenséggel), aztán jön a varázsszó. Standard hülyéneknéző arc és mondat.

A mai konkrét eset egy könyvesboltban esett meg, ahol egy idősebb korú alkalmazott-nénit kérdeztem meg róla, hogy Az Ifjú Lin-Csi Vándorlásai c. művel rendelkeznek-e. Erre ő ~. Ami még pluszban azért is fura/parasztság, mert egy könyvesboltban legyen már felkészülve a kedves eladó, hogy olyat fognak kérdezni tőle, amit nem ismer/nem ért. Megismételtem, szerintem akkor sem fogta fel jobban, közölte, hogy ilyenről ő még nem is hallott, meg hogy mégis mi ez (nem fejtettem ki neki, majd elolvassa ha művelődni akar), majd odaballagott a géphez hogy megnézze. Lássatok csodát, a gép elsőre értette, és ismerte is. Csak épp nem volt belőle. Eset vége.

Igazából az zavar a dologban, hogy amit én elmondtam, az feltehetően helyesen és érthetően volt elmondva. Hangerő, minden stimmelt. Ha ezt a júzer nem hallja/érti/ismeri, akkor ne vágjon olyan arcot, mintha engem nézne hülyének amiért ő nem ért valamit. Meg lehet kérdezni, hogy Elnézést, betűzné, mert nem ismerem. vagy Kérem ismételje meg, nem hallottam/nem értettem.. És én szívesen elmondom mégegyszer (bár egy csökkent hallóképességűvel élek egy lakásban, aki nem hajlandó elismerni hogy csökkent hallóképességű, ezért a dolgok elismétlése sajnos engem bizonyos mértékben bosszant (mert amúgy napjában 20-30x rá vagyok kényszerülve alapból)), de a hülyéneknéző-arc, és a Micsoda?! az teljesen kihoz a sodromból. Ilyenkor legszívesebben egyenest megkérdezném, hogy Ugyan miért grimaszol rám, amikor maga nem érti?, de akkor én lennék a bunkó. Úgyhogy marad az igény szerinti szemforgatás, és ismétlés. Lehet hogy az adott illető meg a szemforgatást nem szereti, de ha nincs Micsoda?!, akkor nincs szemforgatás, szóval az ő sara.

A baj az, hogy ez egy széleskörben elterjedt jelenség. Nem csak egyszeri kommunikációs partnerek részéről szembesülök ezzel, hanem barátoktól/ismerősöktől is, nem egyszer. Az egyiknek egyszer felvetettem, hogy mi lenne ha ezt nem csinálná többször. Zavartan nézett, és nem értette mire gondolok. Lehet, hogy ez egy önkéntelen, reflexszerű rossz szokás. De akkor is le lehet szokni róla, elvégre a töködet se vakarod társaságban. Már aki. Aki a tökét vakarja, attól nem is várom el, hogy ilyen finom dolgokra is odafigyeljen, mint a Micsoda?!. Igaz, igyekszem is kerülni a vele való kommunikációt.

Elgondolkoztam rajta, hogy ha viszel valakit társaságba, akkor hogy zajlanak a bemutatások, ha rendesen akarod csinálni, és nem bízod a hozott egyénre (Na, menj és ismerkedj...), vagy nem akarod redundánsan ismételni magad (A, ez itt B. B, ő pedig A.)
Szóval a kérdés igazából az, hogy az általad hozott személyt mutatod be mindenkinek (hiszen ő jött a társaságba, őt kell bemutatni), vagy neki kell bemutatni az embereket (hiszen Te ismered jobban a társaságot, ergo ez a Te tiszted). Várom mindenki véleményét a dologról, illetve ha bárkinek egyéb etikettel kapcsolatos kérdése van, azt is megvitathatjuk.

Egy újabb kvíz, amit kitöltve megtudjátok, hogy milyen alapon működik a gondolkodásotok, és miben vagytok jók. Még karriertanácsokat is ad. Ha én ezt előbb tudom...
Az én eredményem Spatial Thinker lett, btw... (mint Leonardo da Vinci)

Lesz Diablo 3, ímhol a bizonyíték.

Nos, Mf is részese volt a Haszprus által kiagyalt, megszervezett, és azóta már írásba is foglalt Fertő-tó körüli bringatúrának. Ezért én is megírom.

Mainframe is bekapcsolódik az eseményekbe! (eredetileg kommentnek készült, de túlléptem vele a 4500 karakteres limitet)

Kemény dolog ez feleim! Körbe lehet röhögni érte, de én még szerintem sosem virrasztottam át egy estét tök egyedül, minden különösebb cél és ok nélkül. Úgy nézem ez a szép hagyomány ma fog véget érni, ugyanis az ablakon kinézve azt látom, hogy már erősen hajnalodik. Alapesetben ilyenkor pánikolni szoktam, hogy Jaj, már rég aludnom kéne! Jaj, egész holnap teljesen használhatatlan leszek!, de most annyira nem érzem, hogy fáradt lennék, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy a holnapi napomból punnyadás legyen. Mondjuk ezt a nem várt energiát meghozhatta az az okos kis vírus is, ami böngészőupdate-nek álcázta magát (rutinból úgyis rákattint az ember...), és sikerrel feltelepült, és vírusirtó szoftverreklámokkal bombázott (!!!) . Ezzel a kis tetűvel vesződtem ugyanis úgy 3-tól 4-ig. De győztem, és most olyan boldog vagyok, mint az arachnofóbiás, aki végre le merte csapni a naaagy, szőrös pókot a szekrényajtón. :đ És ha már lúd, legyen kövér-alapon leszámolok egyúttal ezzel a hajnal-fóbiával is.

Kemény vagyok mint a vidia.

Shamalt kolléga felvetéséből származik az ötlet, hogy az ÜberBlog teamje üljön le együtt megnézni valamilyen filme(ke)t. Közben igény szerinti alkoholfogyasztással lehetne súlyosbítani a helyzetet. Vitassuk meg, mit nézünk, mit iszunk, mi a célunk az egésszel! (az első pár komment áthelyeződött a Robotok c. bejegyzésből)

Nos, feleim, mint azt tudjátok, utolsó kis műblogger vagyok, és nincs is rendes blogom. A Hotdog.hu című, fiataloknak szánt, színes szagos interaktív portálon próbálok valami blognak látszót elkövetni, eleddig inkább kevesebb mint több sikerrel. Na de ma gondoltam merészet és nagyot, és megnéztem, kik is ott az ászok a blogscene-ben. Már csak azért is, mert az én blogomat a siralmas 600valahányadik helyre osztályozták. Nos, íme két kép. Ez a bloglista . Ha csökkenő sorrendben kérdeziktek le az eredményt, akkor jön a frankó, ami mindent elmond.

A legdurvább dolog, hogy 16 blogger 30 felett van a Top20-ban!! (2006.06.26. 2:14-es információ) Ha megnézitek a Hotdog imidzsét, és úgy alapvetően a tálalását (itt láttam viszont először az Apám Beájulna című remekmű szlengnek nevezett műszavait), ordít róla hogy 25 év felett ez már nem neked való. Komolyan. Ha 25 fölött még mindig a Hotdogon fogok browse-olni, lőjetek agyon. Elképzelem, milyenek ezek az emberek. Az a típus lehet, aki 40 évesen is az e-klubban nyomul, meg beleszuszakolja magát egy kivágott, feszülős rózsaszín topba, mert ha ilyen van rajta, majd biztos 20-nak nézik. Peeeersze. Nem akarom túlragozni a dolgot, szerintem értitek azt a benyomást, aminek nyomán ez a bejegyzés született...

És itt az első helyezett blog. A dizájn, és a tartalom is külön-külön büntet. Mondjuk az előbbi bocsánatos bűn, a Hotdog elég nehezen formázható. Most már sejtitek, honnan az én nagy meg-nem-értettség érzésem? Ha összehasonlítási alap kell (a Mire föl nagy a pofád?-kezdetű kérdéseket megelőzve, bár ez nem olyan platform... ) itt az én blogom

(A világ legügyetlenebb, bújtatott önreklámját olvashattátok...) Persze ez nem komoly. Tényleg ki vagyok akadva, és csak másodsorban fogjátok megnézni emiatt a blogomat.

No, az előző rész sikerén felbuzdulva gondoltam megosztom Veletek egy régebbi agyrémemet, ami nem olyan komplikált, mint a múltkori, egyszerűen csak ennyi: élettárs.

Szóval az a helyzet, hogy itt egy kifejezés, sokan használják, és kifejezetten utálom. El is fogom mondani, miért utálom, és Ti jól reagáltok, hogy hülye vagyok-e. Ez egy ilyen kísérlet, értitek... Ha bejön, a jövőben is járulok elétek hasonló dolgokkal. Ha nem, akkor nem.

Szóval az első kifejezés, amit utálok, az a megtanul, mint ige, így, egy szóban, nem igekötővel. Példamondat: Na, megtanultál már kisfiam? Nem valamit, egy konkrét dolgot (pl. vizisízni), csak így. Nos, ezt már elég sok helyen hallottam, hálisten szüleim keveset használják, talán mert minden alkalommal elmondom, mennyire utálom. Hogy miért? Ímhol:
Három dolgot sugall (szerintem, és innentől végig szerintem, nem fogom irogatni) a kifejezés:

1. A kérdező nem tudja pontosan, miről is van szó. A dolog lehet szorzótábla, vers, de akár még fogalmazás _írása_ is. Sőt, továbbmenve: nem is érdekli. Ha érdekelné, akkor odamenne, és megnézné miről van szó, hogy nevesítve kérdezhesse, tárgyas igével (úgy emlékszem így hívják). Pl: Megtanultad a szorzótáblát? Ebből azt szűrném le, hogy a kérdező tisztában van a feladattal, és érdekli is az eredmény. Maga az eredmény, nem a folyamat lezáródása. Mert ugye hogy is ellenőrizhetné az eredményt egy ilyen kérdés után: Megtanultál? Ha erre Igen. válasz érkezik, akkor mi a diskurzus folytatása? Akkor mondd fel! ? Ez nem szerencsés mateklecke estében például...

2. Mélyebbre nyúlva könnyen kiderülhet: a kérdező nem is érti a megtanulandó dolgot, ezért nem nevesíti. Ez mondjuk kevésbé van így szorzótáblánál (reméljük), de amint a 17.sz-i Franciaország belpolitikája a kérdés, sokkal nyilvánvalóbbá válik a helyzet. Ilyenkor megint a fenti probléma áll elő: hogy értékel egy olyan dolgot, amiben inkompetens? Ha meg nem tudja értékelni, miért kérdezi? Ha beéri egy sima igennel válasz gyanánt, akkor nincs értelme kérdésnek. Legalábbis ilyennek biztos nem. A baj az a Megtanultál? kérdéssel, hogy céltalan. Egy esetleges tanulási folyamatot ilyen kérdéssel megszakítani legalábbis idegesítő. Persze ez sarkított példa, de ismeritek az érzést, amikor kódoltok/áramkört raktok össze/beadandót írtok/stb., és fölétek hajol egy árnyék, hogy Készvanmáááár...? Ugyanaz a téma.

3. A kérdés feltételezi, hogy a tanulási folyamat véges. Én legutóbb általános iskola alsó tagozatban találkoztam véges tanulási folyamattal. Azóta mindent egy bizonyos mélységig sajátítok el, és minden területen _sokkal_ mélyebbre lehetne még leásni, ha akarnék. Ergo egy ilyen kérdés önmagában hibás, és ennélfogva irritál. 1000 oldalas Mesterséges Intelligencia könyv az öledben, és jön a Megtanultál?. Igen, én lettem az MI-isten, már nincs mit tanulnom, nekem nem lehet újat mondani. Valami ilyesféle válasz lenne logikus egy ilyen kérdésre. Nem?

Egyszóval véleményem szerint ez a kérdés legalábbis felesleges. Vagy nem ilyen formában kéne feltenni, vagy egyáltalán fel sem kéne tenni. Miért kell ezzel zargatni szegény tanuló kölyköket? Nem elég baj nekik, hogy tanulnak, még rendszeres jelentést is tegyenek? Ha meg a szülő valóban kíváncsi az eredményre, akkor kérdezze ki, segítsen neki. De ehhez semmi szükség a Megtanultál? kifejezésre...

Ha egyetértetek a véleményemmel, tegyétek feketelistára a kifejezést, és igyekezzetek visszaszorítani a használatát. Én dolgozom rajta. Egy szebb, értelmesebb magyar nyelvért. Mert hiszem, hogy a bazmeg-en túl is van élet.

Barátaim, ilyen mélyen még nem voltam lesújtva, mióta… nem is tudom, mióta… Szóval ma sikerült megtekintenem a közép- és emeltszintű történelem érettségiket. Igen, az ideit. Örömmel tudatom veletek: kezdünk felzárkózni az USA-hoz. Olvassátok, és kommentoljatok. Ha erre tudtok szavakkal reagálni.

• középszint
• emelt szint

PDF file-ok, egyébként. Na megyek vissza, sírni.