Haszprus überblog

Haszprus überblog

A King's X nevű zenekarral való megismerkedésem elég kalandosnak és sorsszerűnek mondható, ugyanis egy használt CD-ket (is) árusító boltban lettem figyelmes a tok nélküli, minden 100-as szekcióban árválkodó, amőgy vizuálisan baromi jól kinéző lemezre. Naranccssárga alapon vörös kelta fonat volt a látványterv a korongon (és emellett semmi felirat), ott helyben kicsit bele is hallgattam, de nem is figyeltem rá oda igazán, csak nem akartam hogy hülyének nézzenek amiért nem is érdekel mi van a CD-n amit megveszek. Én ugyanis látványelemnek szántam, valahová dekorációnak. Elő is készítettem mindenféle szerszámot otthon hogy akkor feldolgozzuk a nyersanyagot, de gondoltam egyet, és egy búcsúpörgést engedélyeztem a cuccnak, annyira csak nem lehet borzalmas ami rajta van. Életem egyik legjobb döntése volt. Rég hallottam ilyen dallamos, azonnal megragadó zenét. Akkor még nem tudtam, de a texasi King's X 1996-os, Ear Candy című albumát halásztam ki a zavarosból.

Ám ez még utána sokáig titok is maradt előttem, ugyanis mint azt fentebb említettem, semmi felirat nem volt a CD-n. Csak úgy hívtam: az én zeném. És csak évekkel (komolyan, több évvel) később kerestem rá pár dalszövegre ami alapján kiderült hogy mit is hallgatok. Miután kiderült, szereztem pár egyéb albumot is tőlük, és bár addigra már ezerszer meghallgattam, mégis ez maradt a kedvencem. Saját magukat Rock-zenekarként definiálják, de ez az a régebbi stílusú, ha úgy tetszik puhább rock. Ami nem is baj. Amit még ki tudok emelni, az a 2000-es Please come home... Mr. Bulbous album.

Ez a kettő nagyjából egyezik stílusában, a többi, amennyit sikerült belőlük hallgatnom, kicsit más, de azok is jók. Mindre jellemző az egyéni stílus, és a lendület. Néhány számnak kicsit szokni kell a dallamvilágát, de a kiemelt két album abszolút ajánlható mindennapi fogyasztásra is.

A beszerezhetőségéből azt kellett leszűrnöm, hogy azért annyira nem elterjedt a dolog, de érdemes utánajárni kicsit. Ha másért nem, akkor azért hogy velem megoszthassátok amit találtatok, ugyanis még sokminden hiányzik tőlük. Most hogy nézem kicsit a találatokat neten, látom ám hogy az E-klubban is felléptek '99-ben. Egy igen jó mondat róluk, innen: A három magas kvalitású zenész tehetségét senki nem vitatja, sőt, ódákat zengenek róluk, ám az igazi átütő siker sok-sok lemezzel a hátuk mögött sem érte el őket. Minőségi albumok sorával a hátuk mögött azt hiszem ma már azért elégedettek sorsukkal - és be kell valljam, szerintem nem is illene hozzájuk a megasztárság.

Zenei bolyongásaim folytatódnak. Eddig kimaradt az életemből Manson munkássága (az utóbbi 10 évben nem sok zenei csatornát néztem), de most ráakadtam, és kurvajó A klipjei is (illetve főleg azok), pl a Beautiful People és a Tainted Love, ami utóbbi ráadásul az egyik kedvenc vígjátékomhoz kapcsolódik. Profi. Mondjuk ezt a kettőt néztem meg elsőként úgyhogy lehet hogy csak sorrendiség miatt A tracklistemben is jól néz ki Tiesto összes és a Future Trance vol 1-40 mellett.

Még néhány év és kiderül, hogy igazából punk/rokker/gót vagyok. Kezdhetek aggódni?

Update máj. 01. 00:45: igen, a Nobodies is kurvajó! Megfelelő minőségben. (youtube-on nem jön át)

És az milyen már, hogy az ilyen 'mainstream' zenéknek újabban kilométerhosszú neve van? Gondolok itt arra a megoldásra, hogy XY versus N featuring Z (FG remix). El tudom képzelni a jelenetet, amint a szórakozóhelyeken (természetesen a hangos zenét túlüvöltve) próbál a nép egyszerű gyermeke zanét kérni a Dj-től.
Szeretném kérni a...(és jön a félórás számcím) - pontosabban jönne, ha azalatt nem tenne be már három másik számot a lemezlovász. Na ja, trendnek kell lenni...! (Igen, kondi közben roxyt hallgatok és nemszeretem. )

Update, kommentekből átemelve: A mainstream egyre inkább arra áll rá, hogy feldolgozás, meg remix, meg ha nincs jóhangú énekesünk, akkor cápázunk egyet, aki ráér… És ez nem jó szerintem. Ha zenekar, akkor legyen egyben, készen, és tudjon saját számokat írni, amiket nem kell ötször újrakeverni, hogy kibírjanak egy hetet a köztudatban.

Nem tom mi a szám valós címe, de ez is lehetne. A klipbe már belepörgettem valamikor régebben, amikor linkelték a YouTube-ról, de nem különösebben érdekelt. Most linkelték megint, és gondoltam nemcsak belenézek, hanem hangot is adok rá. Egészen megdöbbentem, azt hittem biztos valami tipikus popzene lesz, és totál nem. Hogy megy a szélgéppel fújt hajhoz ez a lassú szám? Viszont nem ez a lényeg, hanem hogy valami hihetetlen hangzásvilága van a dolognak, és most elsősorban Kiszel Tünde hangjára illetve énektehetségére gondolok. Nem tudom, ennek a nőnek tényleg ilyen hangja van vagy ez valami effekt? Nem nézek tévét, nem tudom hallottam-e már valaha beszélni (énekelni tuti nem). Akárhogy is, fájdalmas. Ki találta ezt ki? Egyáltalán mit keres Kiszel Tünde a médiában? Na jó, nyilván hozza a megfelelő nézettséget. Erre van igény.

Update 12:54: lapzárta után érkezett: A televíziózás alkonya - Lexike! Ez kész, ezen majdnem könnyesre…

Ps. tudom hogy mindez 3 hónapos, sajnos/szerencsére nem vagyok naprakész a mocsokból

Csúnya dolog az önreklám, de...

In Silence - Entwined (5:19, 6.2 Mbyte, mp3)

Featuring: én (villanygitár), én (szintetizátor, Minimoog), én (basszusgitár), Renoise (dobok, mastering). Komolyan kíváncsi lennék a véleményekre...

Srácok, nem tudom hogy ez csak az újdonság varázsa-e, de szerintem ez az egyik legjobb Ghymes album. Tudom hogy már nem forró aktualitását tekintve, de én kb. egy hónapja jutottam hozzá.

13 számról van szó, amik talán a régebbi, ütősebb Ghymes-hangot hozzák többnyire. A múltkori Héjavarázs kicsit leülős album volt, de persze a maga nemében jó. Ez visszatalál a Rege világához, egyből az indító Regölés c. számmal indul a hangulat, és szerintem talán ez a legjobb szám is az albumon. Annak ellenére hogy 5 és fél perc körüli, a ciklikus szöveg miatt elég hosszúnak tűnik (ami ebben az esetben jó ). Azt szeretem a Ghymesben, hogy többarcú. Akár egy albumon belül is tudnak mutatni legalább 3-4 féle hangulatot. Így a pörgős Regölés mellé felzrkózik a Hú, hú c. lendületes darab, a Csengőcsángó, és a Teremlakó is a maga szigorú ritmusával. Emellett ott vannak azonban a lassabb, szomorú (?) dalok is, mint a Holnapután (ami engem rettentően emlékeztet a Héjavarázsról a Január-ra), a Nyugtató, az Álom Elé, és a címadó Messzerepülő. Van egy-két költőibb, vagy tradicionálisabb hagvételűbb darab is, az Életvíz, és Szép Jel, és a Kördal konkrétan. És van még két szám, a Szimkópé, ami szerintem inkább a Ghymes zenei agymenései közé sorolható, mert dallamilag és szövegileg annyira nem zászlóvivő. A végére hagytam a Csillagreggae-t, ami az Üvegtigris 2 egyik emlékezetes jelenetének aláfestő zenéje volt, és ezzel kiegészülve mindig mosolyra húzza a számat ha hallgatom.

Összességében talán azért jön be nagyon az album, mert a Héjavarázsból hiányzó dobok itt nagyon határozottan tértek vissza a pörgős számokban. Kezdtem azt hinni, hogy a Ghymes inkább költői, lírai, melankólikusabb vonalak felé fog tendálni, meg megijesztett Szarka Tamás szólóalbuma (Minden feloszlás így kezdődik...), de a Messzerepülővel visszaegyensúlyoztak az eredeti, általam megkedvelt stílushoz, és egyúttal megmutatták, hogy még mindig tudnak újat mondani, játszani. Csillagos ötös!

A Värttinä nevű finn zenekar majdnem teljes repertoárját végighallgatva (ami nem kevés) arra a végeredményre jutottam, hogy a sok jó album közül a legjobb és egyben a legfogyaszthatóbb is az Ilmatar című, 2000-es alkotás. A zenéjük határozottan folk, és egyes albumait nem is ajánlanám bárki fülének, mert hajlamosak néha elmenni a visítós hardkór népzene irányába. Ám ez az album tudja megfelelően ötvözni az egyes elemeket úgy, hogy nem esik át a ló másik oldalára, és nem lesz belőle valami Nox vagy Crystal-szerű átlagpop. Természetesen így is erős rétegzene marad a cucc (bár ezzel a kifejezéssel próbálok óvatos lenni, mióta múltkor a Deleriumot tituláltam annak (mondjuk arról is kiderült közben hogy a nép nagyrésze csak a remixeit ismeri, de mindegy... )), tekintve hogy végig finn nyelven tolják, és hát ugye népzenei alapokon.

Kedvenc trackjeim a 03.Laiska, ami leginkább engem munkadalra emlékeztet, ezáltal szigorú ritmusa van, és magával ragadóan hömpölyög végig mind a 4 percen. Tetszik hogy egyenként léptetik be az elemeket, ezt sok zenéjüknél játsszák el. Elkezdi egyszál magában egy szólóénekes, jön alá egy ritmus, majd egy szólóhangszer, majd egy kórus, majd a többi hangszer, esetleg mégegyfajta ritmus, és egy második kórus. (Kis eltérésekkel így van pl. a 06.Aijo-ban, ami másik nagy kedvencem.) Én nem értek a zenéhez, lehet hogy ez valami alap trükk, csak én nem ismertem, de bejött. További kötelezően meghallgatandó számok: a 04.Liigua, és a 08.Linnunmieli, illetve még a 11.Meri, az utóbbi azért, mert ez egy sirató, és egy részben a sirató asszony magyarul beszél, bár elég nehezen kivehető ha az ember nem figyel oda direkt.

No, egyszóval a teendő: hallgassátok meg ezt az albumot. Ha ez nem jön be, ez nem a Ti zenétek. Ha ez viszont bejön, érdemes megpróbálkozni az együttes többi művével is (11 album, hajrá! ). Második lépésként talán az Oi Dai című albumot ajánlanám. Végső konklúzió: nagyon kellemes kis cucc, nem túl népi, de azért összességében népi, és mint olyan, legalábbis érdekességként érdemes egy próbára.

• Az eredeti zene (Only Virgin)
• És a remix (Only Virgin)