logmein - 8 megfelelő bejegyzés
Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.
Mert a MacBook Pro egyszerűen 4k-ra van kiképezve.
And it feels so good.
Itthonra se ártana egy. Mondjuk a Windowsnak nem fáj hogy nem 4k-n megy.
Első utam Amerikába.
A céggel mentünk ki öten, biznisz trip.
Azért elég jófejek voltak velünk, jól éreztük magunkat.
Kérdeztük mit érdemes megnézni a városban, de a leggyakoribb válaszok a pub, kocsma és söröző voltak.
Ennek megfelelően alakult a hetünk.
Milyen Boston? Nos kisebb a különbség, mint gondoltam. Az épített dolgok nagyok, nagyok az épületek, nagyok az ajtók, szélesek a terek, alapvetően minden oversized.
A szállodai szobáink nagyon szépek voltak, ez elsőre nem tűnt fel, alapvetően mindenre rá kellett éreznem kicsit. Ahogy a cég kinti irodáját is elsőre a semmi különös kategóriába tettem, majd ahogy jártuk végig a szinteket, tereket, úgy derült ki hogy vannak nagyon kellemes meglepetések, és így utólag ha visszanézem a képeket, azért eléggé rendben vannak a dolgok.
Én a magam részérl egy dimenziónyi különbségre készültem, de visszafogottabb dolgokat találtam. Bár azt mondják a tapasztaltak, hogy Boston nagyon európai, és Amerika jellege más helyeken jön elő igazán. Majd igyekszem még menni erre-arra, merítettem egy kis erőt ebből a tripből, 2017-ben igyekszem többfelé utazni.
A cég. Adnak a terekre, hogy megtaláld magadnak azt a helyet ahol szívesen vagy. Mivel úgyis laptopod van, ezért dolgozhatsz akárhonnan. Szerintem nagyon rendben van.
Külföldi utak
© Haszprus | boston külföld logmeinRégen szerettem utazni. Persze manapság is szeretnék, de már vége a felhőtlen kornak amikor valaki más megszervezi és kifizeti az egészet. Persze még mindig vannak utazási irodák, de eszem ágában nem lenne már azokkal menni.
Node a lényeg hogy még sosem voltam Amerikában, legalábbis nemrég ez a kijelentés még igaz volt, szerencsére ma már nem. Kicsit cikinek is éreztem, tekintve hogy 32 vagyok, és az egész családom kb wc-re is Amerikába jár.
Úgy adódott, hogy a céggel elmehettem Bostonba egy hétre, erről majd írok egy bejegyzést, de ami ennél sokkal fontosabb, az ennek a folyománya: végre egy kicsit felszabadultam az anyagi mentális korlátoltság elől, azt hiszem újra fogok merni utazásra költeni. Azt még nem döntöttem el, hogy vajon kipróbálom-e a dolgot egyedül, de társsal biztosan. Persze ennek némiképp útjába áll, hogy most nincs párom. De ami késik, nem múlik.
Három és fél hónapja vagyok a logmeinben.
Tegnap megdicsértek a csoport előtt.
Ma pedig a menedzserem mondta hogy 3 engineering manager van a lastpasson és akár lehetnék a negyedik. Illetve többszörösen célozgatott rá hogy meg fog látszani a teljesítményem az értékelésemen (pozitív értelemben). Remélem ez pénzt jelent.
Decemberben megyünk Bostonba 5-en, többek közt én.
Crunch 2016
© Haszprus | fejlesztés konferencia logmeinKaptam a Crunch konferenciára belépőt Jeah.
Mi lesz terítéken?
Csütörtök
- Andy Cotgreave: The Beautiful Science of Data Visualization
- Dan McKinley: Data Driven Products Now!
- Jeff Magnusson: Engineers Shouldn’t Write ETL: Optimizing Data Science Teams
- Mike Elsmore: NoSQL is a lie
- Colin McFarland: Experimentation at Skyscanner
- Sean Braithwaite: Mechanics of data pipelines
- Jeroen Janssens: The Polyglot Data Scientist
- Marton Trencseni: Data Science in Facebook Product Teams
- Szilárd Pafka: No-Bullshit Data Science
- Dirk Duellmann: Understanding the computing for the Large Hadron Collider at CERN
- Mike Olson: Big Data in the Real World: Technology and Use Cases
Péntek
- Ben Yoskovitz: Product Management: Data + Guts
- Wouter de Bie: Changing the tires of a moving car - Moving Spotify's Data Infrastructure from on-premise to Google Cloud Platform
- Jonathan Magnusson: Data is King
- Sergii Khomenko: From Data Science to Production - deploy, scale, enjoy
- Alex Dean: Asynchronous micro-services and the unified log
- Elena Verna: Pricing Page Optimization
- Yash Nelapati: Behind of the scenes of Pinterest
- Shirshanka Das: Big Data Infrastructure @ LinkedIn
- Dharmesh Desai Creative Data Science Trends that Transform Marketplaces
- Danny Yuan: Realtime Stream Processing @Uber
- Michael Hunger: Enabling the Panama Papers Investigations with Open Source Tools
- Casey Stella: Data Preparation for Data Science: A Field Guide