Egy ideje már kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy ki kéne próbálni egy Mac-et, elvégre ugyan nagy a hype körülötte, de valahol minden hype-nak a mélyén azért csak kell lennie egy igazságmagnak, ami elindítja az egészet, különben soha nem lenne belőle hype. De miután vetettem egy röpke pillantást a Mac árlistákra, rögtön elment tőle a kedvem. Kb egy hónapja viszont munka céljából hozzám vágtak egy PowerBook G4-est, ami ugyan nem a legújabb modell, de arra ideális, hogy leteszteljem, tetszik-e nekem ez a maces világ és érdemes lesz-e rá valaha váltanom.
Összefoglalva: tetszik is meg nem is, és ha valaki ettől a bejegyzéstől azt várja, hogy majd Józsi-módra megmondom, hogy milyen jó ez a Mac (vagy ellenkezőleg, leírom, hogy milyen szar), akkor akár abba is hagyhatja az olvasást. Ilyen ugyanis nem lesz. Nincs határozott véleményem róla.
Ami nagyon tetszik benne:
- Érezhetően szépen össze van rakva a rendszer, nincs az a
széteső
,gányolt
érzése, mint egy akár egy hónapja használt Windows-nak. Tegyük hozzá, hogy ebben valószínüleg nagy szerepet játszik az, hogy az OS X-et úgy fejlesztették, hogy az Apple gépein lévő standard hardverkiépítésen szépen menjen, nem kellett felkészíteni arra, hogy bármilyen dzsunka tajvani gépen is müködjön. - Tetszik, hogy a rendszer másodpercek alatt indulásra készen áll, és ha elrakom hibernációba (amiről máig sem tudom, hogy RAM-ba hibernál-e vagy merevlemezre, mert a merevlemezre való mentéshez képest túl gyors és túl hamar bevetésre készen áll, miután
felébresztem
), szinte semmit nem fogyaszt. Simán lófráltam a géppel három órát a városban a hátitáskámban úgy, hogy utána még mindig 98%-ra volt töltve a telep. - Alapvetően nem szoktam szeretni a klikkelgetős interfészeket, mert nagyon nem tudok velük hatékonyan dolgozni, de azt el kell ismerni, hogy az OS X szépen és intuitívan van megtervezve, gyakorlatilag semennyi ideig nem tartott hozzászoknom a felülethez, eltekintve a context menü látszólagos hiányától, de erre majd a negatívumoknál visszatérek.
- A beépített levelezőkliens ki tudja jelölni halványkék háttérrel az egy adott levélhez kapcsolódó többi levelet, ami irdatlan hasznos tud lenni, ha az ember utálja a threaded view-t. Én ugyanis utálom: ha thread-ekbe rendezem a leveleket, akkor fennáll annak a veszélye, hogy elsiklok valami megválaszolandó levél felett, hiába flag-elem meg, mert esetleg egy régi thread-hez kapcsolódik, amihez a fél inboxomat át kellene bogarásznom, hogy megtaláljam. Ha meg nem rendezem thread-ekbe, nem látom, mi mihez tartozik. Ez a kiemeléses megoldás pont ezt a problémámat hidalja át: ha rákattintok egy levélre, rögtön látom, mik vannak ugyanabban a thread-ben. A spamszürője is egész okos.
- Eleinte nagyon szokatlan, de hamar bele lehet tanulni, hogy a Command-Tab (ami a windowsos Alt-Tab-nak felel meg) nem az ablakok, hanem az alkalmazások között váltogat, tehát ha egy alkalmazásnak több ablaka van nyitva, akkor azokat szépen átugorja. Ha viszont egy alkalmazáson belül akarok egy másik ablakra ugrani, akkor arra van külön billentyükombináció. Eltart fél napig, amíg az ember megszokja, hogy mást kell használnia, ha ugyanazon az alkalmazáson belül akar egy másik ablakot, de utána viszont nagy segítség tud lenni, ha emiatt megspórolhat néhány Command-Tab nyomogatást.
- Programfejlesztés. Benne van az alaprendszerben a GNU C fordító, a Python, a Perl, meg jónéhány egyéb, ami nekem napi szinten kell (és roppantul sajnálom, hogy a Windowsban még mindig nincs rendes C fordító az alap telepítésben).
- Update, másnap 09:25: Exposé és Dashboard. Mindkettő nagyon nagy ötlet, bár az Exposét relatíve ritkán használom, mert még megvan a Command-Tab-os berögzülés. Aki nem ismerné: az Exposé azt tudja, hogy egy billentyüleütésre elrendezi az összes ablakot (vagy csak az aktuális alkalmazás ablakait) a képernyőn úgy, hogy az ablakok ne fedjék át egymást (szükség szerint kicsinyíti vagy nagyítja is az ablakokat, ha kell), ezek után egy kattintással ki lehet választani, melyikre akarunk váltani. A kattintás után minden visszaáll a rendes állapotba. Mindezt persze animálva, ami kivételesen nem csak eye candy, mert így tudja követni a szem, hogy az aktuális ablaka hova került a munkaasztalon. A Dashboard pedig kis hasznos minialkalmazások gyüjteménye (sticky notes, naptár, ilyesmi), amelyek egy billentyüleütésre beúsznak a képbe, lehet használni őket, aztán el lehet őket tüntetni újból. Olyasmi, mint Linux alatt a gdesklets vagy Windowsban a Yahoo Widgets (leánykori nevén Konfabulator).
Ami pedig nagyon nem tetszik:
- Az ára. És hiába mondja Angelday Józsi, hogy az Apple a legjobban elköltött forint, nem az, amíg egy szimpla Apple keyboard :£26-ba kerül, amiből kb :£20 valószínüleg a design meg a márka, mert a maradék :£6-ból olyan billentyüzetet tudok venni, ami minden igényemet kielégíti.
- Az, hogy az egész UI az egységsugarú felhasználóra van tervezve, akit már az összekavarhat, ha az egérnek két gombja van. Néha nagyon úgy érzem, hogy komplett hülyének nézik a felhasználót, aki elől minden kicsit is advanced szolgáltatást el kell dugni. De még nem is az a baj, ha eldugják, whatever, de adják meg a lehetőséget arra, hogy én azért előhozzam, ha szükségem lenne rá. Mondok egy példát: máig sem sikerült megtalálnom, hogyan kell a beépített levelezőprogramban beállítani, hogy bizonyos IMAP mappákat ne töltsön le. Történetesen ugyanis a kingstoni emailcímemhez tartozó Exchange szerver exportál egy csomó olyan IMAP mappát, ami
publikus
(tehát mindenki látja), de csak bizonyos staff member-ek olvashatják. Nekem ezek nem elég, hogy ott virítanak feleslegesen, de minden alkalommal, amikor a Mail nekiáll letölteni az új leveleket, végigmegy ezeken a mappákon és egyesével bejelenti, hogy nem bírja megnyitni. Mind a négyszázhetvenkettőre (megszámoltam). Å?szintén szólva még ez se lenne baj, ha belenyúlhatnék a forráskódjába és kiszedhetném ezt az üzenetet, csak hát az OS X ugye zárt forráskódú. - Az egygombos egér (bár ez kicsit összefonódik az egységsugarú felhasználóra tervezett UI kérdéskörével). Eleinte idegesítő, mert reflexből nyomnám a jobb egérgombot, ha context menüt szeretnék, amiből ugye ugyanúgy balklikk lesz. Egy idő után persze belém kondicionálódik, hogy a jobbklikket itt a Ctrl-klikk hivatott kiváltani, de ez felesleges bonyolítás. Tudom, van már Mighty Mouse, de az is :£30 minimum, és el nem tudom képzelni, mi kerül rajta annyiba, amikor ötgombos görgős USB-s optikai egeret veszek harmadennyiért, csak az nem Apple (de szerencsére együtt tud müködni az OS X-szel).
- Programfejlesztés megint. A fentebb írt pozitívumok ellenére viszont nagyon sok hiányzik belőle. Pl webszerver, rendes debugger, Valgrind (vagy valami vele ekvivalens dolog) és ilyesmik. Ugyan ott van a Fink projekt, ami a Unix nyílt forráskódú világát igyekszik elérhetővé tenni az OS X/Darwin alá, de nemárhogy kiadjak majd :£1500-at egy MacBook-ért csak azért, hogy utána különféle módokon a Linuxból jól ismert eszközeimet próbáljam ráhekkelni. Akkor inkább maradok a régi kis Intel-alapú dzsunka laptopomnál, amin ugyan lehet, hogy nincs szép dropshadow az ablakok alatt (bár most már van az is), de megvan rajta az, ami a munkámhoz kell.
- Hiányzik az open source világnak az a szabadsága, hogy ha valami banális hétköznapi feladatra keresek programot, akkor majdnem biztos van olyan ingyenes alternatíva, ami egész jól közelíti az igényeimet. Az OS X világában megszokott, hogy egy programért fizetni kell, és az emberek fizetnek is érte, mert akik megengedhetnek maguknak egy Mac-et, azok ezt is megengedhetik. Én meg csóró egyetemista vagyok és nem engedhetem meg magamnak. Nem fogok fizetni 17 eurót egy normális RSS reader-ért (NewsFire) vagy $25-t egy Wiki-alapú jegyzettömb alkalmazásért (VoodooPad), amíg ugyanezeket megkapom ingyen, forráskóddal más operációs rendszer alá úgy, hogy azt utána úgy szabom át, ahogy nekem tetszik. Még ha fizetnék érte, akkor is elvárnám, hogy adják oda mellé a forráskódot.
Ha kéne most valami konklúziót írni, hogy akkor most szeretem-e a Macet vagy nem, azt mondanám, hogy nem tudom. Igaza van a Mac-prófétáknak abban, hogy a mindennapi teendők elvégzésére, emailolvasásra, filmnézésre, fényképek kameráról letöltögetésére nagyon kényelmes a Mac és nagyságrendekkel stabilabb, mint a Windows, de onnantól kezdve, ha fejlesztői munkát kell rajta végezni, nekem egyelőre még pain in the ass. Lehet, hogy csak nem fordítottam még rá elég időt, hogy megszokjam, de pont azért vártam majdnem egy hónapot ennek az összegzésnek a megírásával, hogy legyen időm megszokni. Nem megy. Nincs olyan, hogy legjobban elköltött forint
meg nem a legjobban elköltött forint
, célok és feladatok vannak, amiket az ember el akar végezni, és eszközök vannak, amelyek ezeket el tudják végezni. Némelyik az egyiket végzi el jobban, némelyik a másikat, és nekem az a benyomásom, hogy ha a Mac nem is rosszabb, de biztos nem jobb annyival az én munkám segítésében, hogy az megérje nekem ezt a plusz pénzbefektetést. A Linux sem az igazi, de arra a munkára, amit én végzek, nekem, szubjektíven egyelőre jobban fekszik. De adaptív vagyok, sőt ha valaki tudja a fenti paráimra a megoldást, ne tartsa magában, mert egyelőre augusztus végéig biztos, hogy ezen a gépen is kell dolgoznom.
Ennek ellenére továbbra is fenntartom, hogy jól összerakott gép a Mac, de az árát akkor sem éri meg. Ha 50eFt-tal olcsóbb lenne otthon, plusz kicsit jobban szét lehetne buzerálni, meggondolnám.
