A legenda szerint Worf agyából pattant ki az ötlet, hogy mekkorát robbanna egy ilyen _újság_. Aztán amikor nagyjából két éve összehívott hármunkat a második emeleti 1 szobás bútorozatlan lakásába, előadta. Előadta, hogy arra gondolt, hogy kellene egy olyan újságot csinálni amilyen még nincs. Legyen mondjuk informatikai, hiszen ehhez még értünk is valamennyire. Aztán legyen mondjuk az átlagnál igényesebb, hogy ha valaki meglátja az utcán és kicsit is foglalkozik kompjúterrel, akkor a kezébe akarja venni. Aztán legyen mondjuk ingyenes. Mekkorát fog pukkanni, te jó ég, ingyenes informatikai magazin ami mindennek a tetejébe nem a szokásos wc papírra van nyomva, hanem igényes, csillivilli papiruszra. Szóval mutogatta ott a képeket közben csillogó szemekkel áradozott róla, A mérete ilyen lesz, hogy ezzel is feltűnést keltsen, ennyi oldal lesz, a dizájn is kész, tessék, szerintem szupi meg amúgyis, most mi baj lehetne.
Ez jellemző volt rá. Ez a sugárzó, sokszor már-már buta és irrealalisztikus optimizmzus, persze ezt akkor még nem tudtuk. Talán ezért is hittünk neki. Hirtelen ott abban a pici lakásban négyen elhittük, hogy Worf valami hatalmas ötlettel állt elő és ha akarjuk, hamarosan újságkiadó lesz belőlünk.
Aztán egyre többször találkoztunk hol a pici lakásban, hol éttermekben. Worf volt ugye az ötletgazda és a főnök, Cs. hozta a pénzt az induláshoz L. meg én voltunk a szorgos hangyák, akik mozgásba hozzák az egész gépezetet. Egy idő után aztán azon kaptuk magunkat, hogy az egykori álom, Worf mindannyiunkká tett álma hirtelen kezdett mindegyikünk fejében összeállni. Kezdett valósággá alakulni amibe egyre jobban beleszerettünk.
Szóval létrehoztunk egy kiadót, és elkezdtünk kapcsolatokat építeni miközben kerestük a legjobb ajánlatot tevő nyomdát, hogy kinyomjuk először a próbaszámot 500 példányban, majd az első éles számot 15.000 ben. A dizájn már megvolt, nevet is adtunk neki és újságírókat is találtunk, akik majd tartalommal töltik meg a lapot. Mikor aztán megvolt a próbaszám vittük hirdetőket keresni. Az alapötlet ugye az volt, hogy nekünk van valamink, amire elvileg vevő lesz a közönség. Ki ne akarna valami pezsgést végre az ilyen lapok szürke piacára? Úgyértem, nézz körül ember, lemész Dezsőhöz, a sarki újságoshoz és tudsz venni kb. 10 fajta ugyanarra a sémára hajazó számítógépes magazint. Persze jobb napokon is minimum kétezerkéccá forintért. Ebben természetesen benne van már a felettébb hasznos és kihagyhatatlan 2 extra _ingyenes_ dvd, amit aztán mindenki leszar és kidob az első kukába, hogy össze tudja göngyölni az újságját a metrón. Szerinted erre van szükség? Tényleg kell még valakinek a Spec Ops nevű játék eredetiben? Vagy az Internet és a warez virágkorában tényleg hozzá kell baszni egy újsághoz egy halom ingyenesen letölthető trial programot? Nem hiszem.
Ha Te újságot veszel barátom, akkor Te olvasni akarsz. Olvasni útközben, olvasni a villamoson és olvasni otthon. Szóval arra gondoltunk, hogy mi megpróbáljuk azt adni, amire (szerintünk) sokan vágynak. Egy ingyenes mégis szórakoztató és hasznos lapot, amit nyilván éppen ezért a hirdetők tartanak el. A terv szerint Cs. pénze négy számra, vagyis négy hónapra lett volna elég. Ez ugye magában foglalta a próbaszámot, az első 15.000 példányban majd a következő 2 már 20.000 példányban megjelenő számot a havonta millió feletti nyomdai illetve egyéb költségekkel. Így a demó után volt 1 hónapunk hogy összerakjuk a következő már éles számot. Amíg az újságírók és Worf állították össze az anyagot, addig L. elment terjesztőket keresni, én pedig mentem nagyobb netes portálokhoz, hogy hadd legyünk mi az offline megjelenésük. Ha hiszitek, ha nem, ez bejött. Akiket megkerestünk, hogy írjanak nekünk, a Backslashbe egytől egyig oda voltak értünk és az álmunkért, Worf álmáért. Így aztán az újság egy részét a saját íróink töltötték egy részét pedig olyan Interneten már közismert oldalak amelyeknek addig nem volt offline médiumuk. Jó ötlet volt, na.
A hirdetőkkel már persze kicsit más volt a helyzet. Így kicsit tapasztaltabban és érettebben már látom, ott rontottuk el, hogy túl hamar, túl nagy hévvel álltunk neki ahelyett, hogy megvártuk volna, amíg lesznek olyan kapcsolataink amikkel sokkal egyszerűbb lett volna az egész. De fiatalok voltunk, nem várhattunk. Nem tudtunk. Talán az ezernyi ok mellett ezért is volt bukásra ítélve az egész már az elejétől fogva. A médiaajánlat készítésekor figyelembe vettük, hogy kezdő, kicsi újság vagyunk ami miatt nyilván eleve nem szabhattunk magas árakat, de ugyanakkor tudtuk azt is, hogy az informatika területén hirdetőknek hatalmas lehetőség leszünk, hiszen a lap ingyenes és szép, aki meglátja és érdekelt a témában biztosan elviszi, tehát remittenda nem marad úgysem és ráadásul még célorientált is. Amíg egy PestiEstet elveszi boldog, boldogtalan minket többnyire a hirdető célcsoportja fog olvasni. Hiába jelenik meg az heti 150.000 példányban, ha csak heti 5.000 kocka olvassa, a hirdetőnek akkor is olyan árat kell fizetnie, ami 150.000 példányra lett kalkulálva. Arról már nem is beszélve, hogy a minősége miatt sokan csak moziműsor miatt veszik az ilyen igénytelen ingyenes lapokat. Szerintem az alapötlet itt is nagyjából rendben volt, egyszerűen nem tudtuk végigcsinálni. Voltak ugyan hirdetőink, de közel sem elengendő mértékben. Arról nem is beszélve, hogy miközben te tudtad, hogy amit csinálsz az jó és tényleg menne, olyan bárgyú marketingeseket kellett meggyőznöd akiknek fogalma sem volt arról, hogy mit akarsz csinálni. Ezer meg ezer parasztabbnál parasztabb céget tudnék mondani, akik nem is elhajtottak, hanem egyszerűen nem vettek komolyan. Érdekes, hogy amíg egy 576 hálózat az első perctől barátságosan és segítőkészen működött velünk együtt, addig nála sokkal kisebb és gagyibb cégek csak arra mentek rá, hogy minél nagyobb felületen hirdethessenek nevetséges összegekért.
Kezdődtek hát a problémák. Hiába voltak már partnereink a rádiótól kezdve a tv -ig, a pénzünk fogyóban volt. Már a második példányt hoztuk el a nyomdából és annak ellenére, hogy a legtöbb terjesztési helyről napok alatt elkapkodták, egyszerűen nem tudtunk hirdetőket találni. Pontosabban hirdető az lett volna, csak olyan áron, hogy be kellett volna vezetni az 1/8 os hirdetést is, hogy össze tudjunk szedni annyit, amennyiből legalább nullára kihozhattuk volna. Félre ne értsetek, nem az történt, hogy beleszagoltunk a dolog üzleti részébe és az első akadálynál megijedtünk volna. Megijedtünk az igaz, de azért mert sok idő után most kezdtük látni azt, hogy egy dolog volt, amit megálmodtunk és ahogyan megálmodtuk és egy másik dolog a komor és szürke valóság. A valóság, ahol néhány pozitív példát leszámítva mindenki csak rohan előre, hogy folyamatosan a lehető legnagyobb haszonra tegyen szert másokat nyilván minél jobban kihasználva. Így mint a legtöbb álomnak, a Backslashnek is szomorú vége lett. A harmadik példány után nem mertünk még egy számot megkockáztatni látva, hogy nem elég az, hogy tetszik az olvasónak és valóban igényes lapot csináltunk. Kellettek volna az ismerősök, a szálak, amiken bejuthattunk volna egy szűk, belterjes és éppen ezért romló piacra. Ez hiányzott. Ha csak egy nagyobb kiadó is mellénk állt volna anélkül, hogy elvette volna tőlünk magát az újságot máig élne a Backslash ráadásul az eredeti ötletek nagyrészét érintetlenül hagyva. Mint azt nyilván kitaláljátok, nem ez történt.
Így visszagondolva kicsit naívnak és laikusnak tűnhet ez az egész de nekem elhihetitek, Worf titeket is meggyőzött volna. Tényleg annyira jónak és ártatlannak indult és sokáig működőképesnek is tűnt. Azt mindenesetre biztosan tudom, hogy ha addig nem áll elő valaki valami hasonlóval, én meg fogom még egyszer próbálni. Továbbra is hiszem, hogy a Backslash azóta is hiányzik az utcáról csak egyszerűen nem szabad elsietni. Meg kell várni, amíg meg lesz rá a kellő pénzmennyiség, vagy támogatottság, és meglesznek azok a bizonyos kapcsolatok, amikkel bejuthatunk a kiadók gondosan elzárt világába.
