Haszprus überblog

Haszprus überblog

feat. Tamás

feat. Tamás

Folytatjuk beteg zenék, amiket a kutya se ismer, pedig megérdemelnék rovatunkat, és hogy ne menjünk messzire Izlandtól, most egy norvég bandát néztem ki magamnak.

Illetve nem is most, mert a The Third and the Mortal-t már elég régóta hallgatom, sőt még a régi blogomban is írtam róla valamikor. Most annak apropóján veszem elő megint, mert a last.fm-en tegnap ráakadtam a második emberre Magyarországon, aki ismeri őket (az első ugye szerény személyem volna).

Szóval ez a norvég zenekar (pontosabban a Painting on Glass c. albumuk, a többiből sajnos csak részleteket ismerek) valami félelmetesen jó. Semmi duplalábdobos hajrázós zúzás, semmi klasszikus északi hörgmetál, vagy C-re lehangolt gitárok (mert a Limp Bizkit óta a D már nem elég kemény) - ezeket a kliséket sikeresen elkerülik, és közben mégis egy olyan baljóslatú és sajátos hangzású atmoszférikus zenét játszanak, hogy már lassan két éve nem bírok betelni vele, és időről időre újra előveszem, hogy aztán három óráig ki se vegyem az iTunes-ból. A Magma például tipikusan olyan szám, amit nem mernék egy sötét erdőben éjszaka egyedül hallgatni. Aztán a Commemoration atonális dallamai, a Crystal Orchids régi gramofonlemezes-sanzonos hangulata... a Persistent and Fleeting akár Dead Can Dance-dal is lehetne, a Dreamscapes és a Veiled Exposure pedig helyenként tiszta Gathering (még a Nighttime Birds és a Mandylion korszakából, amikor Anneke még nem rózsaszín topban állt ki a Sziget közönsége elé), ugyanakkor az art/lounge rock és az ambient stílusjegyeit is magukon viselik. Mindezt pedig úgy, hogy az egyes stílusok hihetetlen lágyan illeszkednek egymásba, az énekes leányzó hangja pedig valami hátborzongatóan szép... Egyszóval aki a rock/metál vonulatból nem csak a három- és négynegyedes gitárreszelést szereti, annak kötelező darab.

Elhatároztam, hogy szegény Haszprus blogja lesz az a szócső, amelyen keresztül a saját zenei ízlésemet próbálom majd ráerőltetni mindenki másra. (Ezek után háromszor meggondolja, kinek ad legközelebb szerkesztői jogosultságot )

Kicsit árnyalva a helyzetet: azt vettem észre, hogy vannak bizonyos beteg zenekarok, amiket rajtam kívül senki nem ismer, pedig megérdemelnék. Azt is észrevettem, hogy vannak bizonyos más beteg zenekarok, amiket meg én nem ismerek, pedig szintén megérdemelnék. (Utóbbiakra általában húgom zenegyűjteményében akadok rá két mikrofonbahányós svéd metálzenekar között, aztán amikor megemlítem neki, hogy mit találtam, mindig kiderül, hogy ezeket csak én nem ismerem, mindenki más igen). Ebből kiindulva jött az ötlet, hogy akkor én majd itt írok pár sort ezekről a zenei vadhajtásokról, hátha egyszer majd valaki idetéved és bekommenteli, hogy szerintem hallgasd már meg ezt is: [zenekar nevének helye] - és akkor nekem jó lesz, mert tágul a zenei látóköröm, a kommentelőnek meg szintén jó lesz, mert idetévedt erre a csodás weboldalra. És elégedett lészen az Úr, és ők lakmározának bárányt, lajhárt, és málét, és sós ringlit babbal, és orángutánt, és zsenge gyökereket, és gyönge szekereket.

Ezen cicerói körmondatok után pedig a szerző rátér a bejegyzés tényleges apropójára, egyúttal szétoszlatja azt a tévhitet is, hogy ezek a mai hosszúhajú rokkerállatok csakis és kizárólag gitárreszelős északi metálbandákat hallgatnak két csecsemőáldozat között.