Az elmúlt héten volt szerencsém ellátogatni Londonba 5 napra, amelyről gondoltam írok most egy kis rövid beszámolót. Ez a poszt inkább a saját tapasztalataimra fog épülni, és nem arról fog szólni, hogy merre jártam, mit csináltam.
Először is az utazásról pár szót. Mielőtt valaki neki indulna repülővel Londonnak, és valamelyik fapados járatot választaná, netalántán Lutonra akarna érkezni, azt mindenképpen számolja bele, hogy Luton Londontól, nem túlzás, ha azt mondom, rohadt messze van. Busszal 1,5 óra a Viktória állomás. A transzfer elég drága, így mindenféleképpen érdemes neten foglalni, akár 3 nappal előtte is, mert akkor 6-8 fontra kijön, míg a helyszínen fizetve 12 font az GreenLine-nál, ami ugyanaz, mint az EasyBus.
London egy nagyon sokszínű város, amely mára már elérte a 7 millió főt. Legszembetűnőbb dolog azonban az, hogy az igazi őshonos angolok lassan kezdenek kisebbségbe kerülni. 
Egy metrós utazásom folytán elkezdtem számolgatni, hogy a velem szemben ülő sorban hány bevándorló lehet. 10 emberből legalább 4-5 valamilyen más nemzetiségű volt, fekete, indiai, kínai, vietnámi, turbános pakisztáni, stb. Nem tudom, hogy bírják szerencsétlen angolok ezt a sok bevándorlót, de az biztos, hogy ha Magyarországon ennyi kisebbségi lenne, akkor engem marhára idegesítenének.
Szerencsére mi ennek a veszélynek nem vagyunk ki téve, hisz ki akarna ide jönni?
Amellett, hogy ennyi embert kell eltartani, London eléggé kulturált város. Nincsen annyi eldobált cigarettacsikk, mint itthon, a falak nincsenek összefirkálva, szép rendezett minden és rend van mindenhol. Hajléktalant is csak egyet láttunk az öt nap során, illetve valószínűleg volt még egy, csak hát az a McDonalds-ban vacsorázott és nem volt olyan áporodott ótvaros, mint az itthoni csövik, de azért látszódott, hogy az volt. Mellesleg a meki ugyannyiba kerül, mint itthon, így nem számít luxusnak, sőt inkább ilyen gagyibb helyként tartják számon, mert 4,5 font egy menü, míg az utcán egy szendvicsért is elkérnek ennyit. A minimálbér meg több, mint négyszerese mint itthoni, azaz kb. olyan, mint ha Magyarországon egy menü 350 forintba kerülne. Szóval bárki megteheti, hogy ott eszik, ezért is láthattunk csövest a mekiben.
A közlekedés egyszerűen fergeteges. Metróval szó szerint mindenhová el lehet jutni. Alig van pár olyan megálló, ahol nem lehetne átszállni másik járatra. A felszíni közlekedés nem is nagyon ajánlott, mert a buszok rendszerint a dugókban araszolnak, míg a metró relatíve gyorsan eljut mindenhová. Sajnos mivel régen fúrták az alagutakat eléggé keskenyek, így sok helyen a metró kocsik is azok, és ha nem figyelünk rendesen, akkor könnyen oda zárhatja a fejünket az íves ajtó. Persze ez nem minden vonalra igaz, de a nagy része ilyen. A szerelvények kb. 2 percenként követik egymást és mindig tartják a menetrendet. Néhány tömött állomáson vannak olyan emberkék, mint a vasútnál, akik jelzik a vezetőnek, ha mindenki felfért és zárhatja az ajtókat. Közben pedig valaki mikrofonnal a kezében bemondják mire és hova lehet átszállni, illetve, hogy vigyázzanak, mert az ajtók záródni fognak. Nagyon jól van ez kivitelezve szerintem, és az utóbbi minden állomáson van. A metró a budapestivel ellentétben szép tiszta és kényelmes, sokszor karfa választja el az utazókat egymástól.
A másik jármű, ami nagyon tetszett nekem még Londonban, az a DLR volt, más néven az ottani HÉV. Persze ez se olyan szar, mint ami itthon van, nagyon gyakran jár, fent a város fölött, mint magas vasút, ja és majdnem kihagytam, nincs rajta vezető, az egészet számítógép vezérli. Így amikor elöl ültünk a barátnőmmel közvetlenül az ablak mögött olyan érzésünk volt, mint ha a vidámparkban valamelyik hullámvasúton ülnénk.
Másik dolog, ami még jó volt és most lehet, hogy ezért hülyének fogtok nézni, az a WC-k. Kérem szépen budi az mindenhol van. Nem egy, nem kettő, hanem sok. Most nyilván azt gondoljátok, hogy aha, biztos jó drágán, de nem. A WC-k mindenhol ingyenesek és viszonylag kulturáltak. Jó persze nem olyan, mint egy szállodában, de azért mégse olyanok, mint itthon, hogy amikor elkezded megközelíteni és megcsap a szag, hírtelen nem csak pisilned kell, hanem rögtön hánynod is. A kulturáltsághoz még hozzátartozik, hogy természetesen mindenhol van WC-papír, kézszárító, szappan, és ami a legdurvább, hogy még meleg víz is! Ha a sulimban nincs meleg víz a mosdóban, akkor ott, hogy lehetséges, hogy az utcán a föld alatt esetleg a park közepén a semmiben van? Egy van még hová fejlődnünk… Ja, Waterloo állomáson meg 20 penny-ért olyan klotyó van, hogy csillog-villog, a kézszárító meg ilyen hightech valami, amibe bele kell dugnom a kezem majd fel-le húzogatni és lefújja pár másodperc alatt a vizet, mint az autómosóban az autóról. Kelenföldön meg olyan a WC, hogy a nyanyának adok 100 forintot, aztán mehetek a pottyantósba és még kezet se tudok mosni, mert mondjuk 20 éve elzárták a vizet. Ehhheh.
Azt hiszem túl hosszúra sikerült a post, pedig még lenne pár dolog amiről tudnék írni, de erre már csak legközelebb fog sor kerülni, vagy nem. Ki tudja? Mindenesetre várom az észre vételeket komment formájában.
Most pedig jöjjenek a képek:
British Museum múmiák
British Museum múmiák
British Museum múmiák
Kleopátra
British Museum csarnok
Queen Musical
Éjszakai élet
London Eye
Parlament és a Big Ben
Big Ben
London Eye
Buckingham Palota
Eső utáni szivárvány
Mókus a Hyde Parkban
Hyde Park
Hyde Park
Pán Péter szobra
Royal Albert Hall
Camden Town
Wembley Stadion
Trafalgar Square
Piccadilly Circus
Tower Bridge
London Eye éjszaka
Parlament
Tate Modern a Millenium Bridge-ről
). Most nyolcvanegynehány megtalálásnál járunk Ágival, ahogy elnézem, nem egyhamar fogjuk abbahagyni a keresgélést. Voltunk geocaching-versenyen is az ősszel, sikeresen megkaparintva a negyvenedik helyet Ági unokatesójának csapatában (mivel csak nála volt rendes kézi GPS, az én PDA-m aksija nem bírta volna végig a versenyt önállóan tracklog-felvétellel együtt)... igaz, az utolsó másfél órában akkora sprintet vágtunk ki a célba beérkezés érdekében, hogy utána napokig fájt a térdem.