Haszprus überblog

Haszprus überblog

feat. Balage

feat. Balage

Haszprus után én is eljutottam Párizsba, igaz 4 év késéssel, de addig is jártam egy csomó más izgalmas helyen. Idén is a barátnőmmel vágtam neki a nagy utazásnak, szokásunkhoz híven egy nagy autóval és egy (később két) sátorral. Hogy miért döntöttünk az autó mellett, és miért nem mentünk repülővel? Erre nagyon egyszerű válaszolni. Egyrészt szeretünk utazgatni, nézelődni útközben, megállni, meg az egésznek van egy feelingje. Másrészt, ha nem is volt olcsóbb az út, de mindvégig oda mentünk autóval ahová csak akartunk, nem kellett bérelni. Harmadszor annyi cuccot vihettünk amennyi csak jól esik. S végül a negyedik érv, ami mellette szól, 1 hét után átmentünk az 500km-re fekvő Amszterdamba még egy hetet lazítani, és megnéztük azt amire tavaly nem jutott idő. Így összesen 3800km-ert utaztunk és 210 liter gázolajat égettünk el az út során, közben pedig láttuk fél Európát, abszolút megérte.

Ha valaki kedvet kapna az autós utazáshoz, itt van némi információ, amit jól jöhet: Párizs Budapesttől pontosan 1500km-re van, az út nagyjából 15 óra alatt megjárható teljesen kényelmes tempóban, sok pihenéssel. Autópályadíjat csak itthon, Ausztriában és Franciaországban kellett fizetni, igaz az utóbbiban majd 20 eurót (csak oda).

Párizs nagyszerű város, rengeteg látni való van, több mint bárhol máshol ahol eddig jártam. London és Róma kutyafüle volt ehhez képest. 5 nap minimum szükséges, hogy alaposan szemügyre vegyük, annyi látnivaló van. Párizs megismerésében a legnagyobb segítség, hogy hatalmas metróhálózata van, 14 különböző vonalon járnak a szerelvények és azok is sok helyen kettéválnak. Továbbá van még a 3 R.E.R. vonal, ami magyarul emeletes HÉV-et jelent, de nem olyanra kell gondolni ami itthon van, hanem egy kétszer hosszabb vonatra, ami hasonlóan, mint a metró átszeli Párizst a föld alatt, így ha kedvünk van, akár a Diadalívtől is eljuthatunk Disneylandbe átszállás nélkül. Mellesleg a jegyünk addig érvényes, amíg a föld alatt vagyunk, így egy jeggyel elmehetünk akárhová, sőt, ha feljöttünk a felszínre, akkor még további egy órát utazhatunk vele a buszon. Az utóbbi szolgáltatásait azonban egyszer sem vettük igénybe, mert tényleg mindenhová el lehet jutni a föld alatt. Gondolom ott nem 40 évig tart egy metró project, mint nálunk. S ha már kicsit eltereltem az irányt a tömegközlekedésre, szeretnék pár szót szólni az ellenőrökről. Nincs belőlük túl sok, viszont ha egyszer megjelennek valahol, akkor azt minimum 10-en teszik. A jegyellenőrzést nem úgy kell elképzelni, mint itthon, hogy az alul iskolázott oda lép hozzád és elkezdeni mondani a szokásos mondandóját, végül vagy kineveted, vagy oda adod a jegyet. Nem-nem, itt halálosan komolyan kell venni őket, mert az alapfelszerelésük, most tessék figyelni: a kezeslábas, bakancs, bilincs, pisztoly, gumibot és kutya! Egy szóval tiszteletet parancsolóak és persze ők is megadják a tiszteletet az utasnak, nem úgy, mint itthon. Ha elkapnak nincs menekülési lehetőség , mert diszkréten körbe állják azt az 5-6 embert aki bliccelni mert, minden menekülési utat elzárva, közben pedig az egyik ott vár a kutyával.

Nem húzom tovább a számat, jöjjenek a képek és némi tudnivaló hozzájuk:

Champs-Élysées és a Concorde tér: Az előbbi a világ egyik legszebb és leghíresebb sugárútja, ahol minden valamirevaló márka képviselteti magát. Itt tartják a Tour de France befutóját, július 14-én itt tartják a katonai dísszemlét, és még sok minden mást is, amire a franciák büszkék. A Concorde tér pedig Párizs egyik legnagyobb tere, középen egy obeliszkkel, amit egyenesen Egyiptomból szállítottak ide.

Arc de Triomphe: I. Napóleon és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti a Champs-Élysées végpontján, a Charles de Gaulle téren.

Eiffel-torony és környéke: A torny csúcsára két féle módon lehet feljutni. Az egyik lehetőség, hogy a földszintről a második emeletig lifttel visznek fel minket, ahol Párizs egyik legdrágább étterme is található. Vagy gyalog fel a második emeletre, igaz ez sokkal fárasztóbb, de így a jegy csak fele annyiba kerül. Onnan viszont csak lifttel lehet tovább menni a csúcsra. Sajnos sokszor kell sorba állni, így a látogatás kb. 3 órát vesz igénybe.

Louvre: Egyszerűen hatalmas, sokkal nagyobb és szerintem több több dolog is van itt, mint a British Museumban. Mi csak 3-4 órát tölthettünk ott, rengeteg híres festményt és szobrot láttunk, de mikor kijöttünk azt hittem meghalok a sok sétától. Pedig alig a harmadát járhattuk be.

A Pere-Lachaise Franciaország és a világ egyik leghíresebb temetője, Párizs XX. kerületében található. Sokak szerint ez a világ legtöbbet látogatott temetője. Többek között itt van eltemetve Jim Morrison, Moliere, Lafontaine, Chopin, Oscar Wilde és még sok-sok ismert ember.

Bastille: A híres börtön helyét mára már csak egy oszlop örzi, illetve a járdán jelölik az egykori várfal vonalát.

Remélem tetszett a beszámoló és sikerült kedvet csinálnom a város meglátogatásához. Majd a késöbbiekben lesz még pár fotó ömlesztve, mert nem fért bele minden.

Az elmúlt néhány hetet Franciaországban illetve Hollandiában töltöttem. Mivel Párizsról Haszprus írt már régebben egy összefoglalót, Amszterdamról meg én tavaly ezért úgy döntöttem, hogy a beszámolókat (remélem lesz időm többre is) a Párizstól nem messze lévő Disneylanddel kezdem.

Az egész úgy kezdődött, hogy vegyes érzelmekkel indultam el EuroDisney-be, mert úgy hallottam, hogy ez a park inkább kisgyerekeknek szól, és ha jól akarok szórakozni felnőttként, akkor menjek inkább a nem túl távoli Asterix Parkba. Ezt az érzést tovább rontotta, amikor kifizettem a hév megállóban a 12 eurós oda-vissza jegyet, azaz kettőnkért 24 eurót. Nagyon ideges voltam, mert ennyi pénzből simán kimehettünk volna autóval és még a világ legdrágább parkolója se tehetett volna túl ezen az áron, nem beszélve arról, hogy ezerszer kényelmesebb, nem kell állva nyomorogni a héven s este 10-kor, amikor az ember hulla fáradt szívesebben visszaérne a szállásra 1,5 óra helyett 20 perc alatt.

A parkba belépve az érzéseim nem sokat változtak túl sok kis gyerek, béna Disney figurák,és sok várakozás a kisvonatra, ami körbe visz minket a parkban. Azonban amikor leszálltunk róla és elmentünk a Space Mountain nevű hullámvasúthoz teljesen megváltozott a véleményem. Először azt hittem ez is valami kis béna hullámvasút lesz, még gondoltam le is kamerázom az egész menetet, mert abban a tévhitben éltem, hogy gyorsul egyet az emelkedőn (kívülről ennyi látszódott) aztán vége is az egésznek. Igen ám az elképzelés első fele meg is valósult, csak azzal nem számoltam, hogy ebben a viszonylag kis épületben egy marha nagy hullámvasút van kiépítve, ami mindvégig a sötétben megy. Így nyakamban a fényképezőgéppel jobb kezemben a telefonnal száguldoztunk végig, sokat nem láttam csak néha éreztem, hogy a fejem nem fent van, hanem vagy fejjel lefele, vagy a talajjal párhuzamosan. Rettenetes volt, mert ugye kapaszkodni se tudtam a fejem rázkódott össze-vissza, ez meg közben ment, mint az állat és sehogy sem akart vége lenni. Az eredmény egy kisebb fajta hányinger, de ezt leszámítva tényleg nagyon jó volt, és ha tehettem volna, még egy körre benevezek, de sajnos idő híján erre nem volt esély. Szóval ez utána a menet után teljesen másképpen gondolkodtam és alig vártam, hogy a következő hullámvasútra is felülhessek.
Sajnos egész Disneylandre az jellemző, hogy mindenhol marha nagy sorok vannak, minimum felet, de inkább egy órát kell várni a jobb játékokra. Ennek a hosszú sorban állásnak a kiküszöbölésére a park ilyen quick pass automatákat helyezett ki a népszerű játékokhoz. Ez tulajdonképpen arra jó, hogy a mágnes csíkos belépődet belé dugva kapsz egy időpontot, hogy mikorra menjél vissza és így egy külön kapun el lehet kerülni a hosszú sorban állást. Általában az adott időponttól 1-1,5 órával későbbre adtak jegyet, azonban volt olyan játék is, amire már délután egykor is csak este 11-re volt szabad hely. Így nem volt más választásunk itt szépen ki kellett állni az 1 órás sort. Egyébként nagyon jó ötlet szintén a vezetőktől, hogy a bejáratnál ki van írva, hogy kb. milyen hosszú a sor, így könnyebb eldönteni, hogy érdemes-e most beállni vagy jöjjek vissza később. Amit kiírnak egyébként meglepően pontos, mert amikor beálltunk a Big Thunderhöz az volt kint, hogy a sor 50 perc hosszú és tényleg, 52 perc múlva már a hullámvasúton ültünk.
Most nem szeretnék abba bele menni, hogy melyik játék milyen, melyik a legjobb, mert akkor még holnap is itt ülnék és írnám a bejegyzést. Ha röviden össze szeretném foglalni, akkor a 49 eurós (1 parkos) belépőért valóban megkapom azt a szolgáltatást, amit az ember elvárhat. Látszik, hogy mindenre rengeteg pénzt költöttek, nem sajnálták semmire. Minden nagyon modern és látványos. Naponta kétszer van ilyen kisebb fajta parádé Disneylandben, ahol végig vonul ilyen kis kocsikon az összes mesebeli figura és élőlény, este pedig tűzijáték (ezt nem vártuk meg).

A park alapterülete egyébként hatalmas, az ember nem győzi sétával, mi a nap végére majdnem elaludtunk a héven olyan fáradtak voltunk, de úgy láttam mások is teljesen kikészültek. Hogy adjak egy sanszot, hogy kb. mekkora a park, van benne egy marha nagy tó, aminek a közepén van egy hullámvasút (oda a víz alatt száguld át) és ezt körbe lehet hajózni a part mentén egy rendes, nagy 3 szintes oldallapátos hajóval, ami szerintem a Balatonon is nagynak számítana. Ha valaki esetleg arra felé jár, ezt semmi esetre se hagyja ki, egyszerűen fantasztikus volt az út és közben jókat lehet romantikázni.

Röviden összefoglalva, ha valaki Párizs környékén jár és megengedheti magának, hogy ellátogasson ide, semmi esetre se hagyja ki a park meglátogatását. Egy teljes nap feltétlenül szükséges hozzá, ha Disneyland Studioba is el akarunk látogatni, akkor inkább vegyünk két napos jegyet, ami nem sokkal drágább, mert egy nap alatt a kettőt meglátogatni képtelenség, csak rohangálás és idegeskedés lenne a vége és akkor elveszik az egésznek a varázsa.

Haza fele elmentem lőni néhány fotót, igaz sehova se lehetett bejutni, de azért kirakok párat. Emléknek és érdekességnek jó lesz.

A vasárnap délelőtt egy kis kocsikázással telt egy 2008-as Subaru Impreza WRX STi társaságában. Az autó egyszerűen fantasztikus volt. 300 lóerő, 407nm, 1040kg, 0-100-ra ha ügyesek vagyunk 5.6mp. Állandó összkerékhajtás, állítható nyomatékelosztással, alapból 40% előre, 60% hátra.

A vezetési élményt azonban nehéz szavakba foglalni. Az autó olyan erős, hogy gyorsabban felgyorsul 0-60-ra, mint amennyi idő alatt megáll. Egyébként ezt a döbbenetes gyorsulást annyira nem is lehet érezni az autóban, mint amennyire először hittem. Mentem szépen Budaörsön a reptér mellett, 90-el szerencsétlenkedtek előttem, vissza háromba, padló, és azt vettem észre, hogy hoppá, már 160-al megyek. Az állandó összkerékhajtásnak köszönhetően minden egyes állórajt minimális kerék elpörgéssel jár, és úgy megindulunk, hogy ha nem tartjuk erősen a fejünket simán hátra csapódik. Az autó egyébként nagyon kezes, elektronikával is lehet dobálni a seggét, bár egy idő után beavatkozik és ilyenkor elveszi a gázt 1-2 másodpercre amíg összeszedjük az autót. Ha pedig kikapcsoljuk akkor ügyesen lehet játszadozni vele, bár közúton nem érdemes ezzel szórakozni. A fékek annyira nem nyerték el a tetszésemet, azt hittem sokkal jobban fognak fogni, de tévedtem, vagy csak tényleg nem lehetett annyira érezni a lassulást mint a már említett gyorsulást.
Az útfekvéséről nem tudok túl sokat nyilatkozni, mert nem volt olyan hű de sok kanyar, mindenesetre érezhető volt, hogy nem hétköznapi autót vezetek.

Sajnos a belseje eléggé puritán, kb. olyan, mint Suzukié, kemény kopogós műanyag, béna alumínium utánzat, stb. Viszont az ülés az nagyon jól fog és elég jó anyaga van a bőrnek.
Sokan mondták, hogy az Imprezaknak híresen kemény a kuplungja, mert ugye erős motorhoz kemény kuplung jár, sajnos összehasonlítási alapom nincsen, de szerintem nem volt olyan vészes, mint ahogy azt több helyen megírták az előző modell esetében, lehet hogy kicsit finomítottak már rajta ennél. A fogyasztás nem túl kedvező, de ha megnézzük, hogy milyen technika van alattunk akkor talán megbocsátható. Ha kiheréljük, és állandóan állórajtot veszünk a piros lámpáknál, akkor olyan 22 literrel beéri százon, de általában nem közlekedik így az ember, normál városi használat mellett meg 11-12 liter, ami ekkora teljesítménynél szerintem simán elfogadható.

Ezzel egy kisebb álmom vált valóra, csak sajnos nem volt elég idő a kipróbálásra, így bővebb beszámolót nem tudok írni, majd egyszer talán több időt is együtt tölthetek egy ilyen autóval. Az autó 11,5 millió újonnan, sajnos nem túl olcsó, de ennyi pénzért hasonló tudású élményautót az Evo-n kívül keresve sem találunk. Kéne

Ma elmentünk az Aréna Plázához a barátnőmmel, mert délelőtt olvastam, hogy a KTM jóvoltából 2 óránként lesz freestyle motoros bemutató. Mint tudjuk a plázát a régi lóversenypálya helyére építették, amelynek a tribünje műemlékké lett nyilvánítva. Most ebből az alkalomból a nézők ismét használatba vehették, hogy betöltse eredeti funkcióját. Vajon a tribün építtetői kalkuláltak azzal, hogy több mint száz év múlva egy pláza motoros bemutatóját fogják innen figyelni a nézők?

Az elmúlt héten volt szerencsém ellátogatni Londonba 5 napra, amelyről gondoltam írok most egy kis rövid beszámolót. Ez a poszt inkább a saját tapasztalataimra fog épülni, és nem arról fog szólni, hogy merre jártam, mit csináltam.

Először is az utazásról pár szót. Mielőtt valaki neki indulna repülővel Londonnak, és valamelyik fapados járatot választaná, netalántán Lutonra akarna érkezni, azt mindenképpen számolja bele, hogy Luton Londontól, nem túlzás, ha azt mondom, rohadt messze van. Busszal 1,5 óra a Viktória állomás. A transzfer elég drága, így mindenféleképpen érdemes neten foglalni, akár 3 nappal előtte is, mert akkor 6-8 fontra kijön, míg a helyszínen fizetve 12 font az GreenLine-nál, ami ugyanaz, mint az EasyBus.

London egy nagyon sokszínű város, amely mára már elérte a 7 millió főt. Legszembetűnőbb dolog azonban az, hogy az igazi őshonos angolok lassan kezdenek kisebbségbe kerülni. Egy metrós utazásom folytán elkezdtem számolgatni, hogy a velem szemben ülő sorban hány bevándorló lehet. 10 emberből legalább 4-5 valamilyen más nemzetiségű volt, fekete, indiai, kínai, vietnámi, turbános pakisztáni, stb. Nem tudom, hogy bírják szerencsétlen angolok ezt a sok bevándorlót, de az biztos, hogy ha Magyarországon ennyi kisebbségi lenne, akkor engem marhára idegesítenének.
Szerencsére mi ennek a veszélynek nem vagyunk ki téve, hisz ki akarna ide jönni?

Amellett, hogy ennyi embert kell eltartani, London eléggé kulturált város. Nincsen annyi eldobált cigarettacsikk, mint itthon, a falak nincsenek összefirkálva, szép rendezett minden és rend van mindenhol. Hajléktalant is csak egyet láttunk az öt nap során, illetve valószínűleg volt még egy, csak hát az a McDonalds-ban vacsorázott és nem volt olyan áporodott ótvaros, mint az itthoni csövik, de azért látszódott, hogy az volt. Mellesleg a meki ugyannyiba kerül, mint itthon, így nem számít luxusnak, sőt inkább ilyen gagyibb helyként tartják számon, mert 4,5 font egy menü, míg az utcán egy szendvicsért is elkérnek ennyit. A minimálbér meg több, mint négyszerese mint itthoni, azaz kb. olyan, mint ha Magyarországon egy menü 350 forintba kerülne. Szóval bárki megteheti, hogy ott eszik, ezért is láthattunk csövest a mekiben.

A közlekedés egyszerűen fergeteges. Metróval szó szerint mindenhová el lehet jutni. Alig van pár olyan megálló, ahol nem lehetne átszállni másik járatra. A felszíni közlekedés nem is nagyon ajánlott, mert a buszok rendszerint a dugókban araszolnak, míg a metró relatíve gyorsan eljut mindenhová. Sajnos mivel régen fúrták az alagutakat eléggé keskenyek, így sok helyen a metró kocsik is azok, és ha nem figyelünk rendesen, akkor könnyen oda zárhatja a fejünket az íves ajtó. Persze ez nem minden vonalra igaz, de a nagy része ilyen. A szerelvények kb. 2 percenként követik egymást és mindig tartják a menetrendet. Néhány tömött állomáson vannak olyan emberkék, mint a vasútnál, akik jelzik a vezetőnek, ha mindenki felfért és zárhatja az ajtókat. Közben pedig valaki mikrofonnal a kezében bemondják mire és hova lehet átszállni, illetve, hogy vigyázzanak, mert az ajtók záródni fognak. Nagyon jól van ez kivitelezve szerintem, és az utóbbi minden állomáson van. A metró a budapestivel ellentétben szép tiszta és kényelmes, sokszor karfa választja el az utazókat egymástól.

A másik jármű, ami nagyon tetszett nekem még Londonban, az a DLR volt, más néven az ottani HÉV. Persze ez se olyan szar, mint ami itthon van, nagyon gyakran jár, fent a város fölött, mint magas vasút, ja és majdnem kihagytam, nincs rajta vezető, az egészet számítógép vezérli. Így amikor elöl ültünk a barátnőmmel közvetlenül az ablak mögött olyan érzésünk volt, mint ha a vidámparkban valamelyik hullámvasúton ülnénk.

Másik dolog, ami még jó volt és most lehet, hogy ezért hülyének fogtok nézni, az a WC-k. Kérem szépen budi az mindenhol van. Nem egy, nem kettő, hanem sok. Most nyilván azt gondoljátok, hogy aha, biztos jó drágán, de nem. A WC-k mindenhol ingyenesek és viszonylag kulturáltak. Jó persze nem olyan, mint egy szállodában, de azért mégse olyanok, mint itthon, hogy amikor elkezded megközelíteni és megcsap a szag, hírtelen nem csak pisilned kell, hanem rögtön hánynod is. A kulturáltsághoz még hozzátartozik, hogy természetesen mindenhol van WC-papír, kézszárító, szappan, és ami a legdurvább, hogy még meleg víz is! Ha a sulimban nincs meleg víz a mosdóban, akkor ott, hogy lehetséges, hogy az utcán a föld alatt esetleg a park közepén a semmiben van? Egy van még hová fejlődnünk… Ja, Waterloo állomáson meg 20 penny-ért olyan klotyó van, hogy csillog-villog, a kézszárító meg ilyen hightech valami, amibe bele kell dugnom a kezem majd fel-le húzogatni és lefújja pár másodperc alatt a vizet, mint az autómosóban az autóról. Kelenföldön meg olyan a WC, hogy a nyanyának adok 100 forintot, aztán mehetek a pottyantósba és még kezet se tudok mosni, mert mondjuk 20 éve elzárták a vizet. Ehhheh.

Azt hiszem túl hosszúra sikerült a post, pedig még lenne pár dolog amiről tudnék írni, de erre már csak legközelebb fog sor kerülni, vagy nem. Ki tudja? Mindenesetre várom az észre vételeket komment formájában.
Most pedig jöjjenek a képek:

Suliból hazafele jövet a Budapest című brazil-portugál-magyar film forgatásába sikerült botlanom, melynek főszereplője Leonardo Medeiros és Hámori Gabriella. Az egész nem is lenne olyan érdekes, ha nem lenne a film kelléke egy hatalmas Lenin szobor, amelyet éppen ott jártamkor úsztattak le a Dunán, és persze hol máshol, mint a parlament előtt. Ha pedig már itt járunk, akkor megemlíteném, hogy a film operatőre Lula Carvalho aki előző munkájáért (Elit osztag - Tropa de Elite) kapta az idei berlini filmfesztivál Arany Medve díját.
Persze én se tudom kik ezek, de legalább elmondhatjuk, hogy megint van „híres emberes” post a blogon.

Nem tudom mennyire ismeritek a Memento Parkot, régebbi nevén a Szoborparkot, de én úgy vettem észre, hogy mi, magyarok többsége nem is tud a létezéséről, vagy ha már hallott róla azt se tudja mi az, és hogy merre van. Azonban ha már itt lakom a környéken, akkor gondoltam írok róla pár sort, hátha valakinek kedve támadnak meglátogatni, ha nincs ötlete, hogy hová menjen.

Helyileg a régi balatoni (más néven 70-es) út mellett van, közvetlen Budapest határában a Tétény-fennsík közvetlen szomszédságában, nagyjából 6-7km-re a Budaörsi úttól.

A múzeum nagyszerű hely az idősebbeknek a régi ifjúságuk felidézésére, a fiatalok pedig rengeteg új ismeretet szerezhetnek a szocializmusról, ha már középiskolában úgyis kimaradt ez a rész. Gondolom mindenki emlékszik arra, hogy negyedik évvégén mindig lóhalálában próbálják meg a tanárok befejezni a második világháborút, esetleg még tartanak 1-1 órát 1956-ról, aztán huss, vége az évnek, jöhet az érettségi. Ennek a hiánynak a pótlására remekül alkalmas ez a kiállítás.

Két részből áll a Memento Park: az egyik az 1993-ban megnyitott szoborpark, ahová a rendszerváltás után eltávolított kommunista szobrok, jelképek, táblák és szimbólumok kerültek. A másik pedig egy kortörténeti kiállítás, ami végig vezet minket a történelmen 1956-tól 1990-ig. Itt mindenféle fotó van, megemlíti a fontosabb eseményeket, valamint leírja a szocializmus jellemzőit.

Sajnos szerintem a Sztálin csizma előtti Tanú térre, meg a tribünre elfogyhatott a pénz, mert úgy tudom, hogy a teret valamilyen burkolókővel be kéne fedni, meg hát szerintem se teljesen van rendjén az, hogy tisztára úgy néz ki az egész, mint ha még most is építenék. Másrészt elég nevetséges, hogy a tribün betonja 1,5 év után nem bírta a hideget és kezd szétmállani, vélhetően valaminek kéne még kerülnie rá, ami megóvja és szebbé varázsolja.

Összefoglalva érdemes ide kilátogatni, ha valaki kicsit retrózni szeretne, vagy csak új ismeretekre szert tenni. Sajnos a jegyára nem túl olcsóak, ahhoz képest, hogy fél óra alatt végig lehet járni az egészet. Felnőtteknek 1500 Ft, diákoknak 600 Ft, a családi jegy pedig 2000 Ft. Nyitvatartás 10-től sötétedésig.

Ma ismét egy úti beszámolót kaptok tőlem, habár az előzőt se fogadta olyan nagy érdeklődés, vagy csak nem tudattátok velem comment formájában. Tehát tessék hozzászólni valamit, hogy tudjam nem feleslegesen írtam e sorokat!

Szóval a mai napra két holland város bemutatását tervezem, mégpedig Hágát és Rotterdamot.

Hága Hollandia közigazgatási központja, itt lakik és dolgozik a királynő, itt található meg a parlament, az összes minisztérium, valamint a Nemzetközi Bíróság is. Azonban ez az oda látogatónak eszébe se jutna, ha valaki nem közölné velük, hogy „hékás, itt vagyunk a fővárosban!” A városka annyira kicsi és kihalt, mint Magyarországon egy átlagos vidéki kis város. Mondjuk nem is véletlen, hogy nincs túl nagy forgalom arrafele, mert a lakosság a fél milliót se éri el (~475 000 fő), emellett turista paradicsomnak se mondanám, mint pl. Amszterdamot, ahol egymást tapossák a külföldiek. Nincsenek hatalmas szórakozóhelyek, bárok, éttermek, amik magukba szippantanák a külföldieket, komolyan esküszöm olyan az egész, mint ha szombat délután Győr sétálóutcáján járkálnék. Autóforgalom is szinte nulla. Ami viszont mégis emlékeztet minket, hogy a fővárosban járunk, az a magas felhőkarcolók, a parlament, ami lényegében egy vár, a királynő rezidenciája, valamint a Nemzetközi Bíróság épülete. Van még továbbá szép tengerpart jó hideg vízzel, hangulatos utcácskák és 4-5 euró/órás parkolási díj.

Rotterdam viszont egészen más, mint Hága. Vélhetően ebben nagy szerepet játszott, hogy a második világháborúban az egész belvárost porig bombázták, amit mindössze néhány épület élt csak túl. Így a háború után az egész várost újra kellett építeni, úgyhogy lényegében csak újépítésű épületeket találunk.
A másik érdekesség, hogy itt található meg Európa legnagyobb kikötője az Europort. Sokáig a világ legnagyobb kikötőjeként is tartották számon, azonban mára Sanghaj és Szingapúr is beelőzte. Azonban nekem ebből nem sok tűnt fel. Vagy jól elrejtették, vagy csak nehéz oda találni. Messziről látszik néhány daru, meg pár nagyobb hajó, de mi valahogy nem botlottunk bele a kellős közepébe, sőt az útikönyvek se írtak arról semmit, hogy merre láthatunk olyasmit, amit pl. a Discovery-n szoktak mutogatni.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha teheti, látogasson el ezekbe a városokba, feltétlen érdemes, egy napot megér!

Kicsit elmaradtam a nyári úti beszámolóimmal, azonban most van egy kis időm. Mivel nem túl gyakran írogatok ilyesmit úgy gondoltam, hogy most inkább egy olyan várost mutatok be, ami Belgiumban és talán Európában is egyedülálló, mégis sokan nem tudnak e hely létezéséről.

Brugge városa Belgiumban található, Brüsszeltől kb. 130km-re nyugatra, vagy ha úgy nézzük a La Manche csatornától 110km-re észak-keleti irányba.

Brugge egyik érdekessége, hogy felépítéséből adódóan tele van kisebb csatornákkal, amelynek a két szélére Velencéhez hasonlóan régi házak vannak felhúzva, ezért is hívják a várost más néven észak Velencéjének. A másik jellegzetessége, hogy a belváros a középkor óta nem igazán változott, így az ember nagyjából úgy érzi magát, mint ha egy kisebb időutazáson vett volna részt. Rengeteg régi templom, malom, kisebb kastélyok, várak találhatok meg a történelmi városrészben, a városháza előtti tér meg egyszerűen gyönyörű. Igényes, tiszta az egész város, rengeteg a turista, még sincs tele szeméttel, se egy falfirkával, tényleg olyan, mint ha a középkorba tévedtünk volna, valószínűleg ezért is lett 2000-ben az egész belváros az UNESCO tagja, sőt 2002-ben Európa Kulturális Fővárosa volt.

Arról hogy mit érdemes kifejezetten megnézni nem igazán tudok mit mondani, mert szerintem minden kis utca tartogat számunkra valami féle meglepetést, így az ide látogató biztos nem fog unatkozni. A városnézésre ideális kiindulópont a főtér. Itt található meg a városháza, ami inkább egy régi kastélyra hasonlít és a Belfort, ami az egyik legmagasabb épület Brugge-ben, (88m) így remek kilátás nyílik felülről az egész városra, persze csak miután megmásztuk mind a 366 lépcsőfokot a szűk lépcsőházban. A csúcsra érve bepillantást nyerhetünk a torony óraszerkezetébe (hatalmas fogaskerekek mindenfele), és megnézhetjük a harangokat, amelyek ha megszólal akkor a fülünk bánja. Külön érdekesség még, hogy az ablakpárkányokra fel van írva, hogy melyik irányba melyik nagyváros található és milyen messze van légvonalban.

A város tele van csoki bolttal, száz és száz különböző ízű, típusú, fajtájú csoki közül lehet választani, igaz ennek sajnos megvan az ára is. Ez olyan, mint Amszterdamban a Coffee Shopok, nagyjából minden sarkon megtalálhatóak. A másik gyakran előforduló boltok pedig az úgynevezett sörboltok. Volt szerencsénk egy olyan helyre betévedni, ami 2 szintes volt és körülbelül tíz 20-30nm-es szoba tele volt sörrel. Az egészen megfizethető árúakhoz akár pár euróért is hozzá lehetett jutni, de sokszor belefutottunk több 10-20 eurós sörbe is, rengeteg ízesítéssel, 3 fokostól egészen 10 fokosig.

Sok mindent tudnék még mondani, de most inkább hagyom, hogy a képek meséljenek.

Ha valakit megérintett a város és szeretné látni, ahogy Colin Farrel legyilkolássza a rosszfiúkat itt, tudom javasolni a februárban megjelenő In Bruges c. amerikai akció-vígjátékot, melynek mottója: „Először lőj, aztán jöhet a városnézés”.

Ez most egy rendhagyó bejegyzés lesz tőlem, mert egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne osszam meg veletek ezt a gyöngyszemet. A történet pedig úgy szól, hogy Jimmy Kimmelnek van egy beszélgetős műsora az egyik nagy amerikai csatornán és előszeretettel idegesíti Matt Damont azzal a dumával, hogy Apologies to Matt Damon, but we ran out of time... – Azaz bocsi Matt Damonnak, de kifutottunk az időből… Egyszer azonban végre bejutott a stúdióban, ahol szépen felkonferálták, meséltek róla ezt-azt, majd mielőtt megszólalt volna ugyanezzel a dumával zárta le a műsort, így Matt hoppon maradt. Azonban ez már sok volt neki is, így vörös fejjel hisztizve és káromkodva rohant ki a stúdióból.