2007 december - mainframe bejegyzései - 4 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére. mainframe ezekben a témákban írt:


mainframe

Game

©   mainframe   |   game hwsw

A kérdésem arra irányul, hogy lenne-e igény játékok ajánlójára, kritikájára, leírására, ilyesmikre, szigorúan nem trendek és újdonságok vezérfonalát követve, hanem szubjektíven amit kipróbáltam és tetszett/nem tetszett, hasonlóan a filmek terén már érvényben lévő rendszerhez.

Hű, basszus, ez egy mondat volt?

mainframe

Beowulf 3D

©   mainframe   |   film

Beowulf (2007) - Vasárnap sikerült megtekintenem ezt a művet a Palace Westendben, 3D változatban. Ez a verzió egyébként kizárólag ebben a moziban megy, máshol ne keressétek. Persze ennek (mind a monopolhelyzetnek, mind a technikának) megvan az ára is, így nemkevés (1750) köztársasági váltót kell kipengetni egy jegyért. Kapunk egy csini 3D-s szemüveget (engem a régi SZTK-s időkre emlékeztetett, de hát erre jó így is), és mindössze 1 db reklám (és 0 db előzetes, pedig azt szeretem) megtekintése után már jött is a film.

Az animációs technika is elég újkeletű, lévén élő szereplőkkel vették fel, és utólag húzták rájuk a rajzolt textúrákat. Ilyet már 1-2 helyen azért láthattunk (pl. A Scanner Darkly, vagy a Polar Express), de még mindig nem számít megszokottnak. A legtöbb dolgot elég jól meg is csinálták, csak 1-2 helyen voltak gondjaim, pl. a királyné esetében nem tudom h a színésznő volt ennyire faarcú, vagy csak nem sikerült jól a modellezés, vagy a kitalált textúráknál, mint amilyen Grendel vagy a sárkány bőre, kicsit mintha kezdetlegesebbre sikerült volna a hatás. De ez igazából csak a csomó a kákán, mert egyébként teljesen jó és élvezhető a mozi.

Látszik hogy 3D-re van optimalizálva a dolog, sok jelenetben vannak olyan elemek amikről süt hogy azért tették oda/csinálták úgy, hogy a 3D hatással lehessen izmozni. De persze ez jó, mert hát ettől lesz egyedi az egész. 16-os korhatárt kapott a dolog, pedig szerintem hellyel-közzel beleférne ez a 12-esbe is, én legalábbis nem találtam túl durvának sem az ábrázolást, sem a nyelvezetet (mindkettő alól 1-2 kivétel akadt csak). A történet a Beowulf-mítoszból táplálkozik, meglepően hűen, egyébként. Csak 1-2 dolgot ad hozzá a történethez, de azokat is úgy, mintha az eredeti lenne a hivatalos verzió, az a pár részlet pedig a háttérben megbúvó titok, ami nem került bele a legendákba (tehát nem kell a 300-ban látható vad elrugaszkodásokra számítani). Van némi óangol is benne, ha jól éreztem, kissé lebutítva, hogy azért a nézőknek legyen egy kis sikerélményük.

Összességében szerintem totál megérte, még akár sima verzióban is sokkal jobban mutat vásznon, nagyban a dolog mint képernyőn (bár így még nem volt hozzá szerencsém, csak gondolom). Főként a vége felé vannak ütős effektek (a sárkány elleni harcban pl.), de szépen elszórták az egész film során a dolgokat, hogy minden percre jusson. Engem végig lekötött, és tetszett, kb. jól ültek a poénok, az akció, és jól vitték a történetet is. Ez egy 9/10, simán.

mainframe

Paranormális

©   mainframe   |   howto hwsw

Ezt magyarázza el nekem valami swguru: Excelben fordítottam, adott volt egy félig kitöltött táblázat (angol), egy mellette lévő oszlopba kellett írnom a magyar megfelelőket. Végigírtam (~1500 szó plusz), erre kijön egy ilyen fájlméret h 508K. Nézem az eredetit hogy mennyi volt: 514K. Ergo attól hogy majdnem megdupláztam a szómennyiséget, lejjebb ment a fájlméret. Wtf? o_O

mainframe

...meg az orvosok is.

©   mainframe   |   health howto life szánalmas

Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért nem képes ebben az országban senki normális munkát végezni, csak ha kitömik a zsebét vagy fegyvert fognak a fejéhez? A legtöbb esetben kb. ugyanannyi erőfeszítésbe kerülne megcsinálni jól is mint szarul, mégis az utóbbi van hatalmas túlsúlyban. Nemrég varrni kellett rajtam egy sebet, és a varratszedés után valamivel úgy láttam mintha bennemaradt volna még egy darab cérna. De megnyugtattam magam, hogy á, biztos beképzelem és csak a helye. Aztán amikor napokkal később sem múlt el a gyanúm, meg jobban meg is néztem, kiderült hogy igazam volt. Gondoltam biztos olyan magától felszívódó cérna. De akkor minek kellett a varratszedés, meg hát 1 hónap alatt azért már felszívódott volna, gondolom, szóval nem. Így hát kis házi beavatkozással kiszedtem (Rambo tőlem tanulta...), és újra bebizonyosodott, hogy valóban. Vagy 1 cm cérna (inkább egy ilyen merevebb damil ez igazából), amit sikerrel bennem hagytak az orvosok. Ollé. És ez egy ötperces rutinműtét volt, 0 komplikációval. Félek mi lesz ha tényleg valami bajom lesz.