2006. augusztus 9-11, körbetekertük a Fertő-tavat. Orca, Szilvi, Mainframe, és persze jómagam. Képes beszámolónk következik. (A képekről a kezelőszemélyzeten kívül két Canon EOS 350D, egy Sigma 18-125 F3,5-5,6, egy Sigma 10-20 F4,0-5,6, és egy Peleng 8 F3,5 gondoskodott, és szokásommal ellentétben most megtettem azt, hogy időrendi válogatást csináltam, azaz ebben az egyetlen bejegyzésben láthatjátok mindkét fotós képeit, megfelelő sorrendben.)
A tó Budapesttől igen messze esik, úgyhogy vonattal mentünk, és a hazai vasúttársaságok közül legkedvezőbb ajánlata miatt a MÁV-ra esett a választásunk. Kelenföldön a vonat elvileg 1 percet tölt el, a bicikliskocsit viszont kinyitni nem tudtuk kívülről, majd a felpakolászással is elment az idő, ezért természetesen ránkordított a sofőr hogy neki erre nincs ideje (egyébként a 20 percre lévő Keletiből 30 percet késett). Node sebaj, bent végülis keleti kényelem volt, mint az a képeken is látszik. A vonattól Fertőszentmiklóson vettünk könnyes búcsút.
Ausztriában a legendák igaznak bizonyultak, a kerékpározás itt sokkal elterjedtebb, mint nálunk. Legalábbis a tó körül azt tapasztaltuk, hogy óriási a bicikliforgalom, kiváló minőségűek a bicikliutak, szélesek, az út mindkét oldalán futnak, az autósok figyelmesek és türelmesek (néha már kínosan). Rengeteg olyan kerékpárútszakasz vezet a tó körül, amit más járművek nem is használhatnak. Ez alatt azt értem, hogy adott egy 3-4 méter széles kiváló minőségű aszfaltút, ami egészében a bicikliseké, és mellette nincs egyéb járműforgalom (behajtani tilos), nincs más út, mindkét oldalon csak fű, szőlő, csend, jólevegő. És biciklisek. Gyerekkosárral, utánfutóval, mindenfélével. Láttunk tandemet is.
Az első pizza-megállót Ilmitztől nyugatra, a tóparton ejtettük meg, kis kitérővel. Egyébként maga a tó nem látható a bringautakról (B10-es út vezet körbe), ha valaki a partra akar menni, akkor általában 1-3 km-es kitérőt kell tennie. A városok és az utak egyébként kiválóan kitáblázottak, ha valahol balra-jobbra kanyarodik a B10, azt az aszfalton is jelzi egy kerékpárszimbólum, és egy görbe nyíl a megfelelő irányban. Fantasztikus, komolyan. Ha valaki csak szimplán körbe akarja tekerni a tavat, 75%-ban ezen nyilak és táblák alapján megteheti. Nekünk ugyan volt egy térképünk meg GPS-ünk is, de végül egyszer eltévedtünk. Cserébe a mi utunk nem szimpla körültekerés volt, hanem volt egy-két szándékolt kitérőnk ill. megállónk is.
Eljött az első este, és mi még csak egy kempingbejáratnál álltunk, ahol is átszámítva saccperkábé 3580 Ft-ot gomboltak volna le rólunk azért, hogy lerakhassuk a földre a saját sátrainkat. Az árak egyébként mindenütt elég horrorok, de mindegy. Hosszas tanakodás után a vadkemping mellett döntöttünk, aminek a helyét Podersdorftól 1-2 km-rel északra egy szőlőültetvény ill. szántóföld között meg is találtuk. Elég kellemetlen volt a 20-30 centi magas frissen vágott kőkemény szalma, a szúnyogsereg, az éjjeli atomhideg, valamint a kb. 3 órakor beindult félpercenkénti lövéshang és sziréna váltakozása. Ezek minden bizonnyal valami madárijesztő funkcióval bírtak. Nem sokkal később már a traktorok is betársultak, úgyhogy egyszerűen szuperül aludtam 
Másnap Weidenben kajáltunk Spaghetti Bolognese mit grünen Salatot, aminek a mennyiségéről a lentebbi képeken lehet informálódni. Az utunk Jois városán keresztül folytatódott.
Rust volt a második napra betervezett úticél, és el is értük. Én péntekre meg akartam tanulni kéz nélkül kerékpározni, de Rustig össze is jött. Bár még csak a nagyobb sebességeknél megy. A helyi kempingben eszetlen adag nokedlit burkoltunk, amivel sem este, sem másnap reggel nem tudtunk teljesen megbírkózni.
Kis pihenés közben szerváltam néhány ajándékot egy meglehetősen hangulatos városkában, Mörbisch am Seeben. Átléptük a határt (gyalogos minimál határátkelő Sopron felé), és úgy döntöttünk, Balfon kötünk ki a bringákkal, megcélozva a 16 órás vonatot, ami össze is jött. A kaller rendkívül segítőkészen kinyitotta nekünk a bicikliskocsit és még be is emelte a kerékpárjainkat, majd pedig jegyet nem vetetett velünk Így kell ezt Győrben átszálltunk, utolsó peron, fullosan eltorlaszoltuk a négy bringával, kicsit vesztünkre, mert Kelenföldön a túloldalon kellett leszállni, és hát nem volt egy egyszerű menet leráncigálni az egyrészt egymásba, másrészt a vonatajtóba akadó bringákat (ld. utolsó kép).
MÁV/MÁV-szag roxx! (A túra viszont atom volt )
