túra - 2006 június - 9 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Normafa to the max @ 10mm

©   Haszprus   |   350d bringa fotózás normafa

Elborult az agyam és mára beiktattam egy Normafát kora reggelre, ami még oké is, csak napközben esett az eső amíg aludtam, és utána annyival jobb idő lett, hogy kénytelen voltam este is menni.

Két Normafa egy nap.

Ja és a félkör alakú Istenhegyi út helyett egy shortcuton mentem, ami nagyjából egyenesen visz a Szent Orbán térről a Normafa úthoz. (Diána és Tündér utca, ha mondanak valamit.) Halál volt, de legalább változatos, meg kisebb forgalmú, mint az Istenhegyi út.

Reggel felszenvedtem magammal a fotóscuccot, úgyhogy opcionálisan nézzük meg, milyen a Normafa 10 mm-en. Meg itt van pár bringa is mert tudom hogy szeretitek

Hajnalban három kukás csávó beszélgetett tőlem ~8 méterre a hegytetőn, mikor látták hogy fotózgatok, ők is elővették a témát hogy miket láttak/fotóztak külföldi útjaik során. Egyikőjük például tisztavízű patakot:

- Bazmeg olyan szép volt hogy le kellett fotóznom bazmeg

No, hát ha szép volt, szép volt, teljesen érthető a lelkesedés.

66,9 kg

Haszprus

Heti egyenleg

©   Haszprus   |   bringa hűvösvölgy normafa

Na, olyan hetet zártunk amiben 5 bringázás szerepelt. 1 etele tér + Margitsziget, 2 Normafa az Istenhegyi úton, 1 Biatorbágy, és ma 1 Hűvösvölgy.

Legkevésbé se gondoltam volna, hogy ennyire rá fogok kattanni a témára.

És ez még csak a vizsgaidőszak…

Haszprus

4. Normafa + 67,9 kg

©   Haszprus   |   bringa élelmezés normafa

Voltam ma hajnalban is a Normafánál, rájöttem hogy még sokkal tovább vezet az erdei ösvény mint ameddig az előző két alkalommal megkockáztattam, viszont elég durva volt felfelé az Istenhegyi úton, tekintve hogy tegnap is mentem, gondolom emiatt is kész volt a lábam. Fent pihentem húsz percet egy padon, az viszont iszonyat jó volt, kellemes hegyi levegő, napfelkelte, madárcsicsergés, világbéke, ilyesmit tapasztalhat meg aki reggel 7 körül kiül a Normafa padjaira. Kár hogy nagyon hamar leérni, viszont mivel a fogaskerekű útbaesik, egyre inkább hívogat hogy vissza kéne menjek vele. Majd egyszer, maybe. Ja, lefelé meg már sokkal lazább az út mint amilyen az első két alkalommal volt, tekintve hogy már ismerem a járást, a megfelelő sebességeket, a kanyarok és a talaj jellegét…

Egyébként célom, hogy minél kevesebb pihenővel képes legyek felmászni a hegyre. A végcél, hogy pihenő nélkül meg tudjam tenni. Ez egyébként nem biztos, hogy idén nyáron össze fog jönni, de meglátjuk. Egyelőre hihetetlen sok pihenőt tartok, az út majd megöl, úgyhogy van még mit fejlődni, de állok elébe…

Most már minden bejegyzésem kapcsolódni fog Normafához, ez van.

Ja és 67,9 kg. Hol a vége? Hol a vége??! Nemtóók leállni! Amikor a BME-re jöttem egyébként (2003-ban), 65 kg voltam, szal semmi weirdo nincs számomra abban hogy ilyen mélységekbe zuhan a tömegem, még mindig sehol se vagyok ahhoz képest, ahol voltam. Úgyhogy 67-nél megint el kell gondolkodnom, nem akarok-e esetleg még tovább fogyni. A fogyás egyébként nem jár semmi kellemetlenséggel, teljesen megszoktam, nem zabálom tele magam, csupa finom kaját eszek (amiket korábban utáltam ), stb, szal akadálya éppen nincs, hogy folytassam, kifejezetten ingerelne ha abba kéne hagynom. És igazából attól is félek, hogy ha abbahagyom a fogyást, akkor visszahízok

Haszprus

Normafa hajnalban

©   Haszprus   |   bringa normafa

Normafa 2 óra 10 perc, 04:40 - 06:50. Lehet hogy egyszer feltekerek úgy, hogy napkeltére ott legyek (ezt már ma is megtehettem volna). Az erdő egy részén ha jól láttam még így is valami reggeli köd ült. Az a durva, hogy utána még csomó energiám maradt (Istenhegyi út ellenére). Akárcsak legutóbb. Kedvem lett volna még tovább tekerni valamerre. Kézenfekvő folytatás lehetne Biatorbágy (bár az kicsit durva, és az útközben beszippantott pormennyiség is halálos), vagy a Margitsziget.

Hajnalban tekerni jó, itthon vagyok azelőtt, mielőtt még egyáltalán megindulna a nagyobb autós forgalom, a nap se tűz, a levegő kellemesen friss… Mindig ilyen kéne legyen.

Egyébként nem számolok be minden utamról, de mióta megvan a bringa, heti 3x megyek Hűvösvölgy, Normafa, vagy egyéb irányba.

Haszprus

Normafa vizuális típusoknak

©   Haszprus   |   350d bringa fotózás normafa történelem

05:15 körül indultam és 08:45-kor értem haza, három és fél órás kis utacska. Az elején majdnem feladtam mert izomláz maradt a lábamban a múltkori alkalom után (nagyrészt valószínűleg az Istenhegyi út miatt), meg különben is holnap valszám vizsga, aztán úgy alakult hogy egy pihenő után mégis elég elszántságot éreztem magamban a folytatáshoz Így történt, hogy jól eltévedtem a svábhegyen, de végülis kilyukadtam oda ahova szándékoztam.

Számotokra a dolog ott válhat érdekessé, hogy ezúttal vittem egy Canon 350D + Sigma 18-125 F3,5-5,6 (a szokásos) kombót nem rosszul, hanem jól, ezért prezentálhatok néhány képet. (Sajna elég nagyok lettek, sorry, az erdőben sok a részlet ) (Nyugtassátok magatokat azzal hogy nekem vinyóról gyorsan betöltődnek )

Haszprus

Normafa

©   Haszprus   |   350d bringa normafa történelem

Hosszas könnyű terepen való túrázgatás után végül elszántam magam, hogy meglátogassam a Normafát. Persze ez régóta tervbe volt véve. Életemben először jártam arra, eddig kimaradt, a Budai-hegységben nem igazán túrázgattunk sosem.

Szóval rengeteg térképforgatás után eljutottam a megfelelő helyre, a Normafához. Azonban ezt megelőzte még az Istenhegyi út, ami mellett azt hiszem nem véletlen, hogy fogaskerekű vasút jár, valami oka ennek csak lehet, és nálam bölcsebb bringások úgy tűnik rájöttek már erre Azt a négy kilómétert (eredetileg 2,7-et hittem) a jelenlegi kondíciómban 50 percembe telt megtenni, ennek oka hogy állandó hosszas pihenőket voltam kénytelen beiktatni. Tulajdonképpen izomfejlesztésre és zsírégetésre feltehetően jó ez az emelkedő, valószínűleg nem most tettem meg utoljára.

Hanem a Normafán mint utólag kiderült nem sikerült megtalálnom az ideális downhill terepet, helyette valami atomdurva erdei ösvényre tévedtem, ami tele volt sziklákkal meg egyéb nem túl bukásbarát dolgokkal, úgyhogy éreztem hogy bizony kellene valami komolyabb védőfelszerelés, nem véletlen az, hogy az ember akár 130 ezret is elkölthet mindenféle kipárnázott biciklis ruhákra és teljes fejet fedő sisakokra. Egy ötméteres szakaszon inkább le is szálltam mert éreztem hogy ha arra rámegyek, egyrészt fékkel nem tudom megfogni magam (össze-vissza pattog a kerék a sziklákon), másrészt tolószékhez nincs kedvem, harmadrészt ha eltöröm valamimet akkor bizony elég bajos kijutni az erdőből. Szóval nem vicc, kemény terep volt, gondolhatjátok hogy nem ok nélkül szálltam le.

Az út végét egy mocsaras rész felé vettem, persze nem szándékosan, de végülis akkora örömöt okozott hogy sikerült átkelnem elbukás nélkül, hogy majdnem visszamentem még egy kicsit dagonyázni De felfelé valószínűleg azért csak elzúgtam volna a sárban, úgyhogy inkább kihagytam.

Erre jártam:

(Elsőre nem volt ám triviális a térképen, hogy mégis merre voltam, mármint ami az erdei részt illeti, de azért csak összeraktam, thx 2 turistautak.hu, utcakereső, index map)

Legközelebb más utat választok lefelé, elvileg van kellemes gyorsan vehető downhill rész, ahol az embernek nincs halálfélelme.

Egyébként nem vittem fényképezőt (macera, meg veszély), de azért megörökítettem az esemény utóéletét.

Haszprus

Bringatúra július 15-16

©   Haszprus   |   barátok bringa túra

Dátumból láthatóan kétnapos. Indulás szombat reggel itthonról, vasárnap este pedig vonattal haza. Pillanatnyilag úgy néz ki, kb. 9-en leszünk, de lehet, hogy többen. Megvallom, eléggé idegesít a vadkemping és a vasárnapi strandolás, tekintve a kerékpárom jellegét, if u know what i mean.

Továbbá idegesít a csomaghordozás témája is, mert egy jobb hátizsák ahogy elnézem kb. 30e Ft, és ismerve a környezetemet, utazási szokásaimat, stb, körülbelül x évente használnám, ahol x >= 1, úgy meg kicsit rossz az ár/érték-arány. A sátor összecsomagolva 60 centi hosszú, tehát nagy zsák kell. (Mellé jön még egy hálózsák, polifoam, fényképező, kaja, ital, papucs, 1-2 ruha, jobban nem részletezném.)

A fényképező. Két gép közül kell választanom. Az egyik az elnyűtt ám kicsi Nikon 885, a másik meg a Canon 350D. Előbbinek sajnos kifakult a képe (borzalmasan szar), utóbbi meg egy monstrum, a váz és az obi önmagában 1 kiló, és valamibe tenni is kell. Előbbit könnyebb előszedni és elpakolni, utóbbinak jó a képminősége. Hogy melyiket viszem, asszem majd a hátizsák és/vagy egyéb csomagtartó alkalmatosságok függvénye lesz.

Ezek vannak most.

Ja és készítettem magamnak egy elég durva edzéstervet az elkövetkezendő egy hónapra, de nemtom mennyire fog sikerülni betartanom, tekintve hogy nem vagyok sportember. (Bár megjegyzem, ez a dolog rengeteget változott az elmúlt hónapokban, minden egyéb rovására )

Tamás

Időjárásjelentés Londonból

©   Tamás   |   anglia külföld

Csak a tévhitek eloszlatása végett: Angliában nem esik állandóan az eső. Sőt. Legnagyobb sajnálatomra szinte soha nem esik.

Január óta körülbelül két alkalommal esett az eső. Egyszer három napig, egyszer meg négy napig. A híres angol ködökből egy darabot sem láttam. Csalódott vagyok. Már egy hete tökig érő meleg van, a hétvégén lebarnultam a méltán világhíres angol beach-eken, miközben a méltán világhíres angol konyha remekeit élveztem a méltán világhíres angol temperamentumtól fűtött leányzók között (értsd: a beach kavicsos, méter magas hullámok vannak, a víz kb tíz fokos és épeszű ember nem merészkedik bele; az angol konyha remekének a fish & chips-et kell tartani (sült hal sült krumplival), az angol nőkről meg hát inkább egy szót se... :-/ ). A szárazság már olyan méreteket öltött, hogy aszályriadót rendeltek el, nem lehet kerti slagot használni, és ha mégis használsz, felkészülhetsz arra, hogy £1000 büntetés üti a markodat. A vízszolgáltatók külön hotline-okat (de szar szóvicc) állítottak fel, ahol ingyen és bérmentve feljelentheted a szomszédodat, ha azt látod, hogy slagot használ. És az angolok boldogan, kart karba öltve jelentgetik fel egymást.

Úgyhogy szerintem ennyit arról a sztereotípiáról, hogy Londonban mindig esik az eső.