fotózás - 2011 március - 6 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Meetoff - videó a neten

©   Haszprus   |   12e barátok javascript képzés szülinap videó

Tegnap volt Meetoff, és kibiri kib* jó volt, valamint kiderült megint, hogy mennyire belterjes is ez a szakma Megint voltak ismerős arcok, ezúttal az előadók közt is, dumáltunk, rámköszöntek, nagyon jól esett. A helyszín választása egész jó volt, és hogy tartottunk szünetet, az is.

A téma Videó a neten volt (Tolni kell a kontentot alcímmel), volt pár érdekes előadás új kezdeményezésekről vagy akár meglévő trendekről, de meg kell mondjam, hogy nekem legalább ugyanennyit számított az a közeg is amiben voltam, mivelhogy ScoobyZolival és eL Gerivel mentem, a helyszínen pedig egyszercsak fölénk magasodott PAStheLoD, és még váltottunk pár szót a bárpultnál Kereskényi Balázzsal is. Plastik Józsit pedig életnagyságban láthattuk, akár meg is érinthettük volna a Mestert.

Ps. egyébként 27. szülinapom volt tegnap, és kaptam tortát a Virgótól (ügyvezető adta át), felköszöntöttek a kollégák, ami lássuk be, igen kellemes élmény.

Meetupokra, meetoffokra, és egyéb hasonló nyalánkságokra pedig megyünk a továbbiakban is, bejött a téma.

ápr. 25. 18:57 Ott voltunk! Megjött a bizonyíték

Haszprus

Hajógyári körkép hétfő éjszakáról

©   Haszprus   |   barátok buli coronita fotózás zene

Hétfőn Mf-fel végigjártuk az egész Hajógyárit (már ami nyitva volt, persze a Sláger Palota kivételével ) és szakmailag bevizsgáltuk a különböző szórakoztatóipari egységeket. Teljesen szubjektív és tömör értékelésem szerint:

  • Coro Café kis hely szimpatikus zenével, jó hangzással, minimál vizualitással. Nekem az mondjuk hiányzik. Nem sikerült a rajongójává válnom a mai napig, pedig voltam már itt párszor. Nekem kicsi, pedig a zene tényleg jó lenne.
  • Studio hatalmas nagy, látványos fényjáték, de ez konkrétan nem szól jól (ellenben inkább szarul), ez se lett kedvenc.
  • Pink bementünk és menekültünk kifelé (rnb).
  • Dokk Club coronitával egybenyitott parti volt, magam részéről nem szeretem amikor egybe van nyitva. Fenti rész VIP-nek elkülönítése számomra sajnálatos. Zeneileg elment.
  • Coronita ez lett volna nálam a parti lényege, de mint kiderült, ma kivételesen nem kezdődött másik parti a Coronitában 5-kor, hanem maradt ugyanúgy a Dokkban a DJ. Nálam ez most lapos volt, sry, konkrétan 6-kor eljöttünk mert fáradt voltam (mostanság mindig az vagyok amúgy).

Összességében most a legjobb a Coro Café volt, és természetesen a Hajógyári még mindig viszi a prímet az általam ismert helyek sorában.

már. 19. 18:53 még annyit, hogy

Haszprus

Back on the track 2011 :)

©   Haszprus   |   bringa desire mobilfotó

Hosszú hétvégére remek időt kaptunk. Ha nem lenne melóm egész hétvégére, asszem igen brutál zúzás lenne. Kimerültem így is rendesen, kiégetett, leszívott ez a nap is…

Este amúgy Matula feat Goldsound a Pink!-ben. Még nemtom… Fáradt vok és dolgom van.