fotózás - 2004 - 70 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

A rapper

©   Haszprus   |   barátok fotózás hwsw túra
Megnéztem az ACDSee 7.0-t (jelenleg 3.1-em van mert a későbbi verziók undorító bloatware-ek), és azt tapasztaltam hogy videókból 4 kis kockában kivonatot készít, no itt van egy:


A rapper

Készült: Rám-szakadék 2004. október 9. © Norby

Update 2004. dec. 12. 21:01: csak azt nemtom mitől ilyen elb#szott lassú az acdsee 7.0… még a menük megjelenésére is előfordul h másodperceket (!) kell várni, közben meg semmi swapelés vagy ilyesmi…

Haszprus

Félévzárás közeleg

©   Haszprus   |   bme fotózás maszat történelem
Kocka Maszat billentyűzeten alszik

A szorgalmi időszak hátralevő 11 napjában (hétvége included) 6 db zh-t írok. Nem korrekt, határozottan nem az. Hogy lehet egy ilyenre felkészülni? Nos, persze, úgy hogy az ember egész félév során kitartóan tanul. De az ember lusta állat, és úgy működik, hogy nem tanul, amíg nem jött el az ideje. Márpedig ha sok tárgynak egyszerre jön el az ideje, akkor szívás tud keletkezni. Ez a jelenlegi helyzet is. Elég nagy probléma számomra az, hogy ha kilátástalan feladatot látok magam előtt, akkor elkezd nem érdekelni a dolog.

A szerdai szglab ZH-ra azt hiszem, nem fogok tanulni. Eddig se tanultam java-t és ezután sem fogok. Alapból érzem a dolgot valamilyen szinten, nem áll messze tőlem. Bemegyek, megírom, vagy átmegyek, vagy nem. Utána van még egy hetem a pótZH-ig, amiről lehet hogy másként fogok vélekedni. Viszont 2 kredites tárgy. Nem épül rá semmi. Halál mindegy, hogy megvan-e. Ezzel párhuzamosan olyanokból kellene készüljek, hogy BSZ, Anal, Digit, szóval a legkomolyabb tárgycsoport (a három tárgycsoport amiből ugye szigorlatunk van).

Na mindegy, azért megpróbálom. Két hét múlva meglátjuk, miként zártam ezt a szorgalmi időszakot, és utána még szenvedés februárig (vizsgaidőszak).

De kezdek kifulladni. Az utóbbi egy hétben alig tanultam, a tanulási ütemtervre fittyet hánytam. Mondjuk ez nem volt nehéz, tekintve hogy állandóan ZH-im vannak és házi feladatokat kell beadjak. Ilyenkor az ember nehezen foglalkozik még más tárgyakkal is. De pl. a tegnapi nap során egyszerűen semmit se tanultam, talán olvastam 2 oldalt a digit könyvből és kész, ettől ki is dőltem és aludtam 3 órát.

Folytatni kéne valamikor a vezetést is, mert az sikeresen abbamaradt tavaly nyáron. Ennek megfelelő volna a bme negyedik féléve, ugyanakkor azzal ütközik a dolog, hogy utólérjem a tantervet, amihez képest az elmaradásom az első félévből származik. Azóta progból már sikerült kikeresztelkednem, Anal 2-t a várakozásoknak megfelelően elsőre bebuktam (nem volt nehéz miután az Anal 1-et akkreditáltattam és Anal2 gyakiv helyett bsz-ből készültem mert azt esélyesebbnek tartottam), viszont nem vehetek fel tárgyakat felelőtlenül, mert következményei vannak minden egyes tárgyfelvételemnek, ez némiképp megnehezíti a felzárkózást.

Szerdán még egy elbaszott tűzvédelemre is be kell menjek, ilyenmódon a reggeli ZH-val együtt 8-tól 19-ig a bme-n fogok rohadni, és még a bsz zh előtti utolsó gyakorlatával is ütközik. Bazze. Asszem inkább nem megyek tűzvédelemre, bár fogalmam sincs milyen következményei vannak ennek.

Ja és a pénteki bsz zh még mindig ütközik a digit zh-val, noha szóltam előbbi tárgy előadójának hogy rakják má későbbre pár perccel, de azt nem lehet mert csak kevés embert érint és különben is ha 5 percet késünk abból nincs gáz. Na frankó de az I-ből K-ba átérni nem öt perc hanem 20, azon meg súlyos pontok, esetleg félévek múlhatnak... Bah...

Update 00:56: bepróbálkoztam a Digit előadónál, hátha ő hajlik előbbre hozni a ZH-t. De nem hiszem mert alapból a reggeli legelső óra…

Update 12:08: zsír, hajlott rá

Haszprus

Haszprus.hu Panorama Gallery

©   Haszprus   |   art coolpix design fejlesztés fotózás történelem
Régen volt ugye a Haszprus.hu tetején mindenféle panorámakép, de az új designba ez nem illet bele, illetve a design a panorámaképet lecserélte egy nagy Haszprus feliratra. A hiányt pótlandó megszületett a Haszprus.hu Panorama Gallery, eddig 17 képpel, de majd lehet hogy bővítek, hiszen nyár óta van pl. I épületről panorámaképem, meg ilyesmik.

Update 05:11:: a tartalom (szintén az archívum kedvéért ideduplikálom a blogra)

Haszprus

Maszat 2000

©   Haszprus   |   fotózás maszat
Midőn rendezgettem a dokumentumaimat, belepillantottam az archívumokat tartalmazó könyvtárba, és azon felül hogy megtaláltam pl. a verseny98 website-ját, ráleltem 2000 végi Maszat képekre és videókra! Tökjó Még viszonylag fiatal volt akkor, és pl. vadászott a földön a nagyító által összegyűjtött fényre

Most voltunk Pizza-Pazzában. Lesz miről írni

Update 02:11: Na szóval találkoztam Norbyval a Boráros-téren, onnan mentünk a célállomásra. Egy darabig négyen voltunk, aztán még beszállingózott egy-két ember. Neveket most nem, képek amúgy a Private Galleryben, megfelelő jogosultságok esetén�

Én betoltam egy Songoku pizzát, amiről kiderült, hogy azért ez a neve, mert SONka GOmba KUkorica� Óriási Pizza után csocsóztunk is egyet.

Alkoholt vagy egyéb tudatmódosítót természetesen nem fogyasztott egyikünk sem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy jó kis balesetet szenvedjünk, melynek következménye az én esetemben némi fejfájás - nem túl súlyos -, nyakhorzsolás, két helyen bedagadt a lábam, és lejött egy minimális bőrrész a kézfejemről. Az adott pillanatban és az elkövetkezendő 1 órában bizony igencsak boldog voltam hogy be volt kapcsolva a biztonsági övem.

A biztonsági öv jó, értem? (Én mindig bekötöm, még ha nem is vagyok magamnál, gyerekek, tegyetek ti is így.)

Ebben a kocsiban volt módom ülni, amíg kocsi volt:

BKV-n folytattuk utunkat, ahol különös dolgok történtek.

Kapcsolatot létesítettem egy adag audiokazettával-szalaggal (józanul még mindig).

Úgy alakult, hogy elkísértem a velem tartó két embert az üllői úti villamosmegállóhoz, jobban mondva ott valamilyen buszhoz, melynek számára nem emléxem. A lényeg, hogy mihelyt ők felkászálódtak, rögtön felém jött egy részeg csávó és elkezdett részegen/barátságosan, jól rámakaszkodva szövegelni, hogy ugye a bárból jöttünk, mondom nem, próbáltam lerázni, de szinte lerázhatatlan volt. Nem különösebben örültem a dolognak, de végül megszabadultam tőle mert fél perc alatt megunta a dolgot.

Később vettem észre, hogy ha lett volna a hátizsákom alsó külső rekeszében valami érték, akkor attól elbúcsúzhattam volna, mert átkutatta, jól. Ezzel is vigyázzatok.

Taxi ezresér hozott volna haza, úgyhogy azt inkább kihagytam (biztonsági okokból választottam volna a taxizást, egyébként, de már a sofőr is eleve úgy nézett ki hogy nem biztos hogy az utcán kevésbé lettem volna biztonságban )

Update 02:55: most látom ez a nyaki horzsolás nem is olyan lájtos, aszittem csak fájt, de tiszta véraláfutás az egész

Haszprus

I épület panoráma

©   Haszprus   |   fotózás
Végül megint nem csináltam fotókat az I-ben, mert nem volt kedvem ott feltűnősködni. (A KA51-es képért is eléggé megszenvedtem

Ez a termés:


nagy (135 KB) :: brutál (750 KB)



nagy (115 KB) :: brutál (900 KB)


Nyitva van az I szombat-vasárnap? Aki tudja, írja meg.
Haszprus

ó•sz előtti panoráma

©   Haszprus   |   fotózás
Eredetileg az I épületben akartam egy panorámaképet nyomni, de majd máskor.

Hmm, lehet hogy később felsőbb szintről is megpróbálok panorámát nyomni, abban is lehet valami. Itt a lenti képen a növényzet az érdekes.

Update 10:38: hmm fogom magam és elmegyek I-be, ill. környékére panorámázni. I'll be back.

Haszprus

Gyűlő hegek

©   Haszprus   |   fotózás maszat
Maszat leugrott a kezemből a földre. A fenti cucc a művelet nyoma. A baj az, hogy a heg évek múltán sem tűnik el (legalábbis a bal karomon ezt tapasztalom), és ez elég feltűnő részén van a kezemnek.

Update 02:49: F#szkivan micsoda béna szar regenerátor-rendszere van az embernek, ilyen miniatűr szar sebeket nem bír eltűntetni.

Update 2004. nov. 08. 01:00: Lényegében észrevehetetlen a dolog, nagyon alapos tanulmányozással látható/odaképzelhető

Haszprus

Rám-szakadék galéria © Norby

©   Haszprus   |   12e barátok első fotózás rám-szakadék történelem túra
Rám-szakadék, második képgaléria, © Norby. (Az első {© Kicsi} itt volt.) Lesz még egy harmadik, © Schloddi.

Ja még nem is említettem a résztvevőket: Ági, Gabi, Tyütyü, Kicsi, Miklós, Norby, Schloddi, Skafi, Viktor, Haszprus, 10 fő, rulz.

És két panoráma:


nagy (75 KB) :: óriási (1 MB)


nagy (25 KB) :: óriási (2,5 MB)

Haszprus

Rám-szakadék galéria © Kicsi

©   Haszprus   |   12e barátok első fotózás rám-szakadék túra
Rám-szakadék, első képgaléria, © Kicsi. Lesz második (© Schloddi) és harmadik (© Norby) is.

Utunkat villanypásztorok szegélyezték, s egy helyen pattogásra lettünk figyelmesek. A hang
mögött egy elszakadt vezeték állt, melyre néhány másodpercenként adtak valami elenyésző elektromosságot. A cuccot Norby kezdte el fogdosni, aztán csatlakoztak hozzá többen, négyen már elég jól beütött állítólag

Igen, a fatörzs tetején azok ott a mieink.

Egy útszakasznál egyszerre ketten kellett segítsenek a többieknek, hogy fel bírjunk jutni. Jobb
oldalt eközben a szokásos villanypásztor. Norby jóarc volt és megfogta a villanypásztort amikor neki segítettek. Kicsit anyáztak a többiek

Megfelelően közeli júzereknek ajánlom a Haszprus Private Gallery-t további képekért.

Haszprus

Képeim biztonsága

©   Haszprus   |   fotózás hwsw
Kiírtam 10 CD-nyi eddig kiíratlan fotómat, és hátra van még 11 CD, de most nincs már írhatóm. Ezzel összesen 28 CD-nyi fotóm lesz. A CD-k mellett egyébként két vinyómon is tárolom a képeimet. Az adattárolás semmilyen formája nem kellően megbízható. (Gondolom mindenki hallott arról hogy a princo dvd-kről pl. egy év után elpárolog az adat... vidám dolog... sajna ugyanezt tapasztaltam egy rakás egyéb cd-mmel, amik egyáltalán nem princo-szintűek kéne hogy legyenek a nevük alapján.)

Update 18:38: találtam még egy írható CD-t!
Haszprus

Sörözgetés a Feneketlen-tónál

©   Haszprus   |   12e barátok buli coolpix fotózás történelem
Tartottunk páran valami kis sörözést, legalábbis annak indult, kötetlen beszélgetés, kiülni valahova, stb. Találkoztunk a Móriczon 18.30-kor (!), ScoobyZoli, KB, Giorgio19 (akinek a nickje egy ideje már nem túl aktuális), Tyütyü, Kicsi, Schloddi, meg én. Italra a móriczi Sp#rban tettünk szert, Borsodi rulez, főleg a 0,75-ös strapapalack, úgy csúszik belőle mintha kólát innék. Elbaktattunk a Feneketlen-tóhoz, ahol megtapasztaltuk hogy nem hiába hoztunk pulcsit vagy dzsekit, ki mit, mert elég hideg volt. A 0,75 sör nem bizonyult elégnek (ki hitte volna), úgyhogy szereztünk még egy adagot valami helyi elosztónál, s közben gyanús felvételeket hagytunk a Kosztolányi Dezső tér térfigyelő kameráinak szalagjain. Következett a Móriczon valami söröző (3 dl ice tea), a ZP (1 szelet gombás pizza), és végül pest (1 gyros), majd 1-2 órányi wartburg-betolás, annak mindenféle folyományával együtt…

Megint cigarettaszagom van, és ez rohadtul irritál. De a Szóda udvar sokkal durvább volt.

Haszprus

A mai célpont: ZP (+quake részegen)

©   Haszprus   |   buli fotózás life
Most tűnik fel, hogy quake 3-ban xaero mediumon tök randomban generálja hogy hova céloz a raillel. De gáz.

Update 00:36: Amúgy a mai főtárget: zp. Résztvevők: Balage, Fearnet, ZaK

Sajnos állítólag a zp-be nem lehet bemenni fényképezővel.
Haszprus

Társasjáték-parti/2

©   Haszprus   |   12e barátok buli fotózás game történelem
A július 25-i társasjáték-partihoz érkezett néhány kiegészítő kép Kicsitől, Schloddi közbenjárásával.

A partiarcok
Arcok a túloldalról
"Fel ne tedd a netre!" "Vajon ez a kép felkerül a netre?"
Kész a finom palacsinta Risztekpa nekik
DJ ScoobyZoli pörgeti a discmanben a Vukk CD-t, dübörög a hangfal Giorgio19 az orrát veszi szemügyre Haszprus és Britney Spears testi kontaktusba lépnek
Vilmos Kertiparti Haszprus nem mindig örvend a fotóknak
Kata kimenekítése az égő ház padlásteréből ablakon keresztül: Fogd a kötelet, lehúzlak! Étvágygerjesztő finomságok
A kispadon Asszonyoknak konyhában a helye Fergeteges ülőgarnitúra-parti
A körömápolás meghitt pillanatai A nézettség miatt Társasjátékok tömkelege
ScoobyZoli békésnek látszik, de megüt, ha kell A játékvezető Felfedem, tabut játszunk
Íllítólag hideg volt a víz, sőt állítólag valaki kutyapiszkot is bevitt a lábán a medencébe - informátorom szerint A hármas ikerszellemek (asszem 30 mp-es exp. idő D70-nel, én meg közelről megvakuztam mindhárom helyen)
Haszprus

Fotóstábor Balatonalmádi ep2

©   Haszprus   |   12e barátok fotózás strand történelem túra
Fotóstábor, Balatonalmádi, 2004 augusztus 2-8 (elsején kezdődött, de aznap nem tudtam ott lenni). Erről már készült egy galéria augusztus 9-én, de most kaptam újabb képeket cd-n, így ezeket megosztom veletek, vagy learchiválom magamnak, kinek hogy tetszik jobban a blogom célja.

Ekkor én még nem voltam ott, de úgy látom, Kicsi talált magának elfoglaltságot a tábor első napjára is… A legközelebbi nagy esemény, hogy megérkezem
Szívélyes fogadtatás… Már megint hol jár a szemem…
Megszereztem az első szórólapomat És az esti italt (narancslé)
Ne világíts a lámpával a szemembe, jóvan? Most már vakuzol is bazzeg?! Akkor ezzel a székkel ütlek le!
Az esti itóka: narancslé és gondolom víz… A Kánkán band alapítása
Az elmaradhatatlan csoportkép Homály fedi hogy miről volt szó Ez biztos csak photoshop
(censored)
Talán azt mondjuk, hogy VOILA! Debilek Mandulalikőrt ne vegyetek, aszondom. Halálos.
(censored)
Zsoltikán is kifogott valami, bár ezen a képen éppen nincs hanyattesve. De itt már készülődik (a lényeg gyakran a háttérben történik) Még magyaráz valamit… vagy talán azt kérdi: Ezt a fotót ugye nem rakjátok fel az internetre?!
Hív a természet A fogyasztói társadalom áldozata
Kernkraft 400 - Zombie Nation Partiarcok
Sweeeeeet Vannak képek amiket nehéz kimagyarázni Nem vagyok az a dicsekvős ember, de ebben a bantumiban enyém a bal oldal
Kicsi, a papararazzi munkája révén megláthatjátok Haszprust miközben egyfajta tevékenységet színlel
Az értelem csírája max a háttérben húzódik meg Hogy előnyös fotók is legyenek rólam

A táborról további képeket a másik galériában

Haszprus

Ha valaki nem regisztrálva nézi a blogomat, és…

©   Haszprus   |   fotózás
Ha valaki nem regisztrálva nézi a blogomat, és 14 napnyi bejegyzést jelenít meg, akkor most 1,8 megányi adat zúdul a képébe keményen. Durva, de télleg. Tovább gombot viszont nem akarok a képes bejegyzéseimbe. Regisztráljátok magatokat és állítsátok be hogy mondjuk 4 nap jelenjen meg a főoldalon (És látogassatok úgy hogy ennek ellenére ne maradjatok le semmiről, és akkor ti lesztek a menők. Mert Haszprus blogot olvasni menő dolog. Írni még inkább az, higgyetek nekem.)

Update 21:36: úgy látom van(nak) gprs-es olvasó(i)m is, neki(k) külön üdvözletemet küldöm fentebb leírtak alkalmából
Ausztria, 2004. augusztus 11-18. A salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig II.

Ezt a galériát 19 panorámaképpel is megtűzdeltem, melyeket közepesen nagy (szélességben max 1000, magasságban max 700) és brutál (szélességben max 3072, magasságban max 2304 pixeles) méretben tölthettek le. Sajna nem minden panorámakép maga a tökély, tekintve hogy kézből fotóztam legtöbbjüket, és a fényképezőmön nincs panoráma funkció. Íllványt egy helyen használtam, Werfenwengben, ahol így egy 360 fokos panorámát is készítettem néhány kisebb mellett. A 360 fokosat feltétlen ajánlom megnézni brutál méretben is.


Traun-tó, Gmunden


Lichtenstein szurdok


Lichtenstein szurdok :: nagy :: brutál


Lichtenstein szurdok :: nagy :: brutál


Lichtenstein szurdok :: nagy :: brutál


Lichtenstein szurdok :: nagy :: brutál



A Grossglockner (3798 méter), a róla elnevezett út, és környéke


Grossglockner út :: nagy :: brutál


Grossglockner út :: nagy :: brutál


A szállodából ezt láttuk



Königsee és környéke


Königsee :: nagy :: brutál


Salzburg


Salzburg :: nagy :: brutál


Salzburg :: nagy :: brutál


Salzburg :: nagy :: brutál


A Schaffbergre felmenő fogaskerekű vasút, melyhez összesen három próbálkozást tettünk, és csak a harmadiknál volt elfogadható az idő, igaz, fele időben akkor is teljes köd borult ránk. Erről képek lejjebb.


St. Wolfgang


St. Wolfgang :: nagy :: brutál


Bad Ischl, Kaiservilla



Halleini sóbánya. Tökjó volt, kaptunk védőruhát aztán a bányában lehetett csúszdázni, csoportokba fejlődve, hogy ne tartson túl sok ideig, valamint mentünk földalatti vasúttal is, ami alatt síneken vezetett fedetlen ülésrendszert kell érteni, lsd. első kép.


Herrenchiemsee kastélya a bajoroknál, 70 teremből csak 20 készült el anyagi okokból (államkassza kiürülése), a középső képen egy elkészületlen terem látható


Herrenchiemsee :: nagy :: brutál


Herrenchiemsee, park


Chimsee, hajókázás


Végre fel a Schaffbergre, fogaskerekűvel. Meglepő módon rázott (rángatott mint állat).



A Schaffberg. Egyik képen tériszonyom ellen kúrálom magam. (A kúrát az Eiffel-toronnyal kezdtem pár hete.)


A különleges időjárás egyik megnyilvánulása ez a roppant érdekes szivárvány ami a hegyoldalon keletkezett. A nap a felhők közt levő egészen apró lyukon sütött át, és én a napsütés útjában álltam, úgyhogy a szivárvány közepén az a sötétebb folt az én árnyékom!


Sweet sixties, here I come! - Austin Powers
A fenti képen egy ködös út látható, mely egy óriás jégbarlanghoz vezető felvonóhoz vitt bennünket…


A jégbarlang bejárata felé…



Kilátás a jégbarlang körül, tériszony-kúra egy fakorláton



A hegy gyomrában. Eisreisenwelt (honlap), a világ legnagyobb jégbarlangja. Elvileg nem szabad fotózni, de nagyon jóarc volt a csávó aki vezetett minket, mert folyton villogtak a vakuk, de nem volt kifogása


Werfen fellegvára


Werfen fellegvára :: nagy :: brutál



Gollingi vízesés, 38 méter magas szóval nem nagy cucc de baromi szép és jó kis erdő+patak kombináció is van körülötte, egyik legjobb hely ahol jártunk.


Gollingi vízesés :: nagy :: brutál


Gollingi vízesés :: nagy :: brutál


Ikarus rendszer gondoskodott a szállásunk (Werfenweng) tövénél induló hegyre való feljutásról


Werfenweng :: nagy :: brutál


Werfenweng :: nagy :: brutál


Werfenweng :: nagy :: brutál


Werfenweng :: nagy :: brutál
Ezt a képet érdemes megnézni brutál méretben (150 KB)


A lejutásról gyalog gondoskodtunk, így volt idő fotózni, csak vigyázni kellett (volna a tehénlepényekkel, sokfelé el volt aknásítva…


Az elkövetők nem érzékelték tetteik súlyát…


Drogok nélkül is lebeghettek


A szállásunk, madártávlatból


Hazaúton megálltunk a Gosau-tónál


Hallstatti spéci szöcske


Hallstatt, elragadó hely

Haszprus

Nemsoká teszek fel még képet a fotóstáborról

©   Haszprus   |   barátok fotózás
Ha minden jól megy, nemsoká teszek fel még képeket a fotóstáborról. Egy hét múlva kapok 2 CD-t, rajta csomó olyan képpel, ami nekem még nincs meg. Valahogy Kicsitől is be kéne szerezzem a harmadik adag hiányzó képet. Ja meg nem ártana a Társasjáték-parti hiányzó képeit is valahogy pótolni. Ha ezt olvasod, illetékes úr, akkor írj nekem vmi msg-et hogy miként tudnánk ezt megoldani.
Haszprus

12 giga képem tornyosult fel az elmúlt 2 évben…

©   Haszprus   |   fotózás hwsw
12 giga képem tornyosult fel az elmúlt 2 évben, melyek arra várnak, hogy kiírjam őket (kb. 11 ezer darab). Azt hiszem, a mennyiségbe belegondolva célszerű lenne elvinnem ezeket egy olyan személyhez, akinek van DVD-írója. Tekintve hogy ez utóbbi manapság nem nagy szó, így azt hiszem reális esélyem van egy efféle biznisz megkötéséhez. A dologgal egyetlen probléma van, hogy most már lehet hogy nekem is ideje lenne beruháznom legalább egy olvasóba, és mivel árban olyan borzalmas különbség nincs, így egy íróba is. Dehát mibe nem? Kéne új proci, új videokártya, több ram, több vinyó, meg mi nem, ugye, főleg hogy itt a Doom3. Mondjuk annyira nem jön be, úgyhogy nem fájdítja a szívemet elviselhetetlenül ezen dolgok hiánya, sőt egész konkrétan fogalmazva kb. szarok rá hogy geforce2-m van, ezt is csak 2 hete tettem a gépbe, előtte egy tnt2 volt, a gef2 meg valamelyik polcomon bújkált még régebbről, éspedig azért, mert a CRT-hez nem nagyon ment, valamiért szar képet adott vele, játszani meg nem játszottam, úgyhogy a TNT2 jól szolgált idáig. (Ja igen, két hete előszedtem a Q3-mat mert úgy volt hogy lesz majd lanparti a nyáron, és kicsit ráizgultam a témára. De jelen pillanatban úgy néz ki, mégse lesz lanparti, legalábbis feltehetően nincs olyan hely, ahol le lehetne vezényelni, de "lehet" hogy humán okokra is visszavezethető ez a feltételezésem.)
Haszprus

Fotóstábor Balatonalmádi

©   Haszprus   |   barátok csocsó első energiablog fotózás game hwsw power történelem túra
Balatonalmádi fotóstábor 2004 augusztus 1-8, de csak elvileg, mert akadályoztatásom miatt augusztus 2-án tudtam csak lemenni, 18 óra körül.

az alábbi beszámoló számos képet hiányol, mert azok valami tanárnál vannak egy laptopon, de ha elküldi őket akkor ezt a galériát frissíteni fogom.

Update 2004. aug. 19. 23:01: Mégsem frissítem a galériát, csináltam inkább egy újat augusztus 19-én


Fotós népek


Veszprém [részlet


Fotós arcok a buszon sem hazudtolják meg magukat


A szem a lélek tükre, de mit rejt a tükörkép?

(censored) (censored)
Bantumi nevű game power

(censored)
VOILA! (insider poén)


Eképpen néz ki a három arc miközben Balatonalmádiból átgyalogolnak napközben Alsóörsre, ahova azért mennek, …


… mert ott található a Dexion nevű remek szórakozóhely, és le óhajtották csekkolni a helyet nappal, mivel Haszprus urunk kellőképpen aggódott, hogy vajon nem lesz-e ratyigagyi, és nem kéne-e alsóörs helyett Balatonfüredre menni, ahol van valami hét diszkó és/vagy szórakozóhely. Végső soron füredet teljesen ejtettük, részben a lustaság, részben a rossz időjárási körülmények miatt. Viszont a Dexion remek volt. Funkyt nyomnak egyébként.


Előtétlencse alternatív felhasználási módja spotként


Gábor büszke a talpára.
"Megkapóód, ha előbb Gábor talpát megnyalóód!" (lsd. még: Belga - Kalauz: Bérletemet kéred? Megkapod, ha előbb a f#szomat megnyalod!)


Döglés az üres váróteremben


Csövezés a teli váróteremben


A Talp


Az Arc


Biliárd & csocsó.
Biliárd & csocsó.


Minimálsátor, de ez legalább nem ázott be


Nórától elkértem Dexionból hazafelé jövet a pulcsiját, mert ő amúgy is több réteget hozott, én meg fáztam jól, és megtetszett a pulcsi úgyhogy megörökítettem magam benne Egyetlen probléma hogy a hátam közepéig ért



Itt még úgy terveztem, hogy kiállítok majd valamit én is, de Gábor fényképezője nem tudta rendesen beolvasni a kártyámat és ezek a képek pl. nem jöttek át laptopra.


Kata, és az exbarát
Kata egyébként pénteken jött le (a tábor vasárnaptól köv. vasárnapig tartott), és Gáborral most vannak együtt 1 éve.

Kata, az exbarát, új barát, persze csak poénból. Gábornak itt van utoljára mosoly az arcán, most még röhög…


Ezen a képen Gábor már rajta sincs


Csak hogy lássátok milyen helyen táboroztunk


Gyurinak kölcsönadott a tábor egy sátrat valami sufniból, arra az egy éjszakára, amíg túl sokan lettek volna Gábor sátrában No ez a kölcsönsátor olyan volt hogy így foszlott szanaszét, hozzáértél és kilyukadt, mondtuk Gyurinak hogy reggel ha nyújtózkodik, ki fogja lyukasztani a sátrat


Sátorkészítés


Kész a szivárványsátor Í


Partiarcok


Sweeeeeeet


Meglátom a McDonald's-os számlát… (Összehasonlítás végett Bp-en 2 sajtburger 330 Ft, Balatonalmádiban 580 volt, és akkor ez csak egy része a végösszegnek)


Bantumi powerbe beavatjuk Katát


Velük nem voltunk jóban Igaz rosszban sem, csak állandóan idegesítettük őket Pl. kiültünk Gáborral direkt őket stírölni, még fényképezőt is hoztam, erre írtak sms-t a haverjaiknak, hogy üljenek be elénk, lol, nem ám odébbmentek volna vagy beszóltak volna vagy akármi… Végülis kreatív megoldás de azt hiszem nem a legolcsóbb vagy legegyszerűbb


Partiarcok. Gyurit kikísértük szombat délután az állomásra, mert inkább elment Szigetelni…


Volt egy csaj almádiban, akiről már rögtön az első nap megmondták nekem, hogy szórólapot osztogat, és mindig kérünk tőle, ha arrafelé járunk (és ez azért kb. naponta megtörtént). Most is így tettünk, de valahogy jött egy olyan hirtelen ötletem, hogy az aluljáróban én is odanyújtottam valakinek a saját szórólap példányomat, mert nem volt kuka, szemetelni meg nem szemetelek, és a legnagyobb poén, hogy elsőre nem sikerült elvegye a csaj akinek nyújtottam, elhaladtunk egymás mellett, de visszafordult és megrohamozott a szórólapért, hogy adjam, adjam, valamit németül mondott, danke, bitte, etc Ezen úgy felbuzdultam [a fenti képeken éppen magyarázom az esetet], hogy végül oda lyukadtunk ki, hogy Gábor, Kata, meg én visszafelé kértünk egy csomó szórólapot a csajtól, és versenyeztünk hogy ki tudja előbb szétosztani.


Partiarcok, kánkán


Na ő itt bal oldalt a szórólapos csaj, megkértem hogy csinálhassunk vele egy közös fotót


Itt éppen egy tuningolt trabantos társaságnak osztogatok szórólapot, nagyon szívesen fogadták Azt hiszem, nem megszokott, hogy ezekkel a szórólapokkal odafutnak hozzád, és így elég könnyű odaadni bárkinek Sőt, poén is.


Osztogatás utáni öröm-öröm, bódottág


Kánkán band


Csirkék csatája


A hárem


Ez egyszerűen csak jól néz ki


Azt játszottuk ebédnél állandóan, meg talán vacsoránál, hogy a kapott vizet úgy töltöttük ki, mint ahogy bizonyos piákat szoktak több pohárba a bárpultnál, azaz nem emeltük fel a palackot, ami mellé ment, az mellé ment. Namost gondoskodtam róla hogy ez napról napra több legyen, végül szombatra rájöttek az éttermesek, hogy jobban járnak, ha az abroszra tesznek egy műanyag alátét réteget is

Tavaly is volt fotóstábor ugyanitt, akit érdekel, megtekintheti.

Haszprus

(Haszprus)Menj el a defense negyedbe egyebkent (pa…

©   Haszprus   |   blog fejlesztés fotózás
HaszprusMenj el a defense negyedbe egyebkent (parizs, 1-es metro ha jol emlexem de nem eskuszom), ha van idod, akkor este (is?), mert gyonyoru, olyan mint egy kis new york, de minden ghetto feeling nelkul. Egy izelito egy jobb jovobol. Defense kepek
(anonim user)koszi a tippet, de mar lattam a mult heten, azota meg lattam a te kepeidet is (mer jo blog-olvaso vagyok es meg barcelonabol is tolom , gecijok lettek, orulok is h nem hoztam fotogepet [...]
Haszprus

La Défense 2004 július

©   Haszprus   |   art coolpix fotózás franciaország külföld történelem túra
La Défense negyed, mely Párizs körül található. Ez a galéria a párizsi galéria (2004 július 27 - augusztus 1) része is lehetne, de a nagy képszám miatt különszedtem. 2004 július 30-án estefelé, és 31-én, délelőtt jártunk itt, előbbi alkalommal fakultatívan a szabadidőnkben, utóbbi pedig szervezett túra volt, bár meg kell mondjam, hogy szomorkás vagyok, mert a negyedet azért kerestük fel mindössze, hogy az Auchanban (ejtsd: o/ósán) vásároljanak a népek kaját a visszaútra, meg szuvenírsajtot, meg ilyenek. Ofkorsz mi nem oda mentünk hanem pl. felmentünk a Grande Arche-ra ('nagy ív'), ami a Défense negyed nevezetessége, a modern diadalív, és remek kilátás nyílik róla Párizs bizonyos részeire, valamint persze magára a negyedre. A Grande Arche 110 méter magas, 300 ezer tonna súlyú, stbstb, és asszem 4 panorámalift visz fel beléje.

No, a képek ömlesztve:

Haszprus

Párizs 2004 július

©   Haszprus   |   coolpix fotózás franciaország külföld történelem túra
Párizs, 2004 július 27 - augusztus 1. Ez elvileg 6 nap volna, de a busz odafelé elvitt tranzitszállással másfél napot (reggel 6-tól másnap 18-ig utaztunk Párizsba), hazafelé pedig péntek 16-tól szombat 13-ig hosszabb megállás nélkül. Ami maradt, az a csütörtök-péntek, valamint kedd este, és a szombat 16-ig. Viszont elég dús programunk volt, az idegenvezető hajtotta a csoportot ezerrel, ami szabadidőnk maradt, azt meg mi magunktól kihasználtuk. A szállásra általában éjfél körül érkeztünk meg.


Általános utcakép


Esti Eiffel-torony, New York-i Szabadság-szobor kicsiben, és egy üvegnegyed Párizs belsejében. Érdemes itt megjegyezni, hogy a párizsiak úgy döntöttek, hogy ne legyenek üvegmonstrumok a városban, ezért építették 83-tól a La Défense negyedet, ami egy irodanegyed Párizson kívül. Manapság 70 ezren dolgoznak ott, és teljesen modern, etc, szentelek is neki egy külön galériát nemsoká mert teljesen el vagyok tőle ragadtatva.


Notre Dame és környéke


Louve belső üvegpiramis a föld alatt. Ez a shopping center (centre?) rész.


Louvre-részletek. Ha emlékeim nem csalnak, a Louvre-ban 500 ezer kiállított mű található. Másfelől az idegenvezető azt mondta, hogy ha fél percet töltünk egy mű előtt, akkor napi 24 órában 2,5 hónap lenne bejárni a Louvre-ot. Az meg csak 200 ezerre jön ki. Konfúzálttá tesz ez a dolog.


Louvre shopping center rész, nagyon bejött kinézetre, ezért készítettem róla panorámát.


Louvre


Invalidusok temploma (Napóleon sírhelye) és a környék


Rodin Múzeum kertje


Panoráma az Eiffel-toronyból


Eiffel-torony panorámakép, 3 képből összerakva, mert ilyen közelről másképp nem tudtam lencsevégre kapni


Eiffel-torony aljánál kis parkocska


Eiffel torony, részlet. Ez az építmény őrületesen nagy. Ajánlom figyelmetekbe a kép alján látható emberek méretét a viszonyítás végett.


Eiffel torony aljánál


Esti panoráma a Diadalívről. A jobb képen a legjobban vöröslő út a Champs-Elysées


Lépcső a Diadalívben, ill. a Diadalív alulról, már amennyit befogott az objektív. Az építmény amúgy 50 méter magas.


Végül maga a Diadalív, és szerény személyem


Lakónegyed Párizs egyik külső kerületében, részlet. Érdekes megoldás.


Metró. 17 metrójuk van és pompásan el lehet jutni vele minden felkeresendő helyre. Amíg lent vagy a metróban, érvényes a metrójegyed, tehát ha úgy tetszik, lent utazgathatsz a föld alatt egész nap 1 jegy 1 euró, ha 10-es gyűjtőt veszel.


Trocadero, és a kilátás


Közkívánatra


Orsay Múzeum. Eszetlen méretek, high-tech, etc, elragadó. Egyébként az eszetlen méretek egész Párizst jellemzik.


Van gyalogos-hídjuk is, és nem úgy, hogy lezárják egy hétvégére az autósok elől az egyik hídjukat, mint egyes helyeken


Concorde tér, obeliszk, és a kilátás a Diadalív felé.



A Louvre parkja


Kis-diadalív


Louvre-piramis (übercool)


Metró újra

Elérkeztünk péntek estéhez, amikor is magánszorgalomból a Louvre-park mellett (után) felkerestük a La Défense negyedet is. Itt egy rakás fotót készítettem, és egyébként a negyed nem is igazán illik a párizsi képek közé, úgyhogy különféle megfontolásokból azt egy külön galériába teszem.


Sacré Coeur


Sikló a Sacré Coeur-nél


Kilátás a Sacre Coeur-től


Montmartre


Versailles (dögunalom)


Versailles-ban egy a jó, hogy a buszról lelépő turistákat tényleg megrohamozzák a marokkóiak mindenféle cuccost árulva, magyarul mondva hogy mit árulnak, stb. Tiszta röhej amint 15 fekete kettőhúsz magas csávó lerohanja a csoportot és megpróbálja ránk tukmálni a portékáját Némelyikekkel jól el lehet szórakozni, vannak köztük jóarcok


Reims

Haszprus

Társasjáték-parti/1

©   Haszprus   |   12e barátok buli coolpix fotózás game történelem
A beígért társasjáték-parti megtörtént, most jöttem onnan. 18-kor találkoztunk a Camponánál, Tescoban rendeztünk egy kis ámokfutást, aztán pardey reggel 5-ig, első busszal pedig haza. A 10 résztvevő: SzZs, ZGy, KK, VG, KB, V, SÍ, IR, BZ, nomeg én. A hangulatról gondoskodott a vodka-narancs meg mittoménmi, nekem csak előbbi, abból se sok, valamint karaoke-show [ami királyzsír dolog], palacsintázás, medencében pancsolás - bár ezt csak hárman vállalták be -, etc.

Társasjáték-parti 2004. július 24-25.

Update 2004. aug. 31. 12:47: itt található még egy rakás kép a buliról ami D70-nel készült

Haszprus

Franciaország 2003 augusztus-szeptember

©   Haszprus   |   art coolpix fotózás franciaország külföld túra
Franciaország, 2003. augusztus-szeptember. Nos, tettünk egy kirándulást Monacoba is, de annak megtekintéséről inkább egy külön galéria gondoskodik, tekintve hogy a kettőből együtt nem nagyon tudtam 92 alá vinni a kiválasztott képek számát. Viszont ennek közel a felét Monaco teszi ki. Gyönyörű szép az az ország [az építészete miatt], eszetlen gazdagság, stb.

Az eredetileg itt következő monacoi képek egy külön galériában találhatók, mivel arról az egy napról 40 képet válogattam be a franciaországi utamról szóló képgalériába.

Haszprus

Tisza-tó 2004 július

©   Haszprus   |   12e barátok buli fotózás túra
Tisza-tó 2004.07.16 péntek délután - 2004.07.18. vasárnap délután

Résztvevők: KK, SzZs, VG, ZGy, jómagam


Az utazás


Az érkezés


A márka (na ilyet ne vegyetek)


Puffanás a házban, berohanás, az első törött pezsgős üveg, együttérző pillantások


A hangulat


Részegen nem fogok vezetni
Azt a villogót nem szabad kitenni a kocsira


Pedig csak alkoholmentes sört ittál...!


Duma


Falu feeling



Activity


Szakadt az eső


A zaj forrása


Mire jó ez a gép ha ennyi idő vele egy fényképet elkészíteni?! (Nikon D70)


Horgászás


Dugisör


Naplemente, a Nikon Coolpix 885 szemével


Naplemente, a Nikon D70 szemével



Elindultunk a nagy semmi közepébe, de kezdett parássá válni, amikor tőlünk nem is oly' messze felcsillant egy szempár... Ideglelés


Duma


Játék a fényképezőgéppel


Party people


Punnyadás


Virsli


Punnyadás


A székhez sem árt némi egyensúlyérzék


A nagy semmi közepén


Leszámolás a punnyadással

Haszprus

Duna Beach pardey log

©   Haszprus   |   barátok buli fotózás történelem

Duna Beach pardey:

IRCQuote fight! In the ring:

(23:04:20)@Haszprus is away: Szombat esti láz
(23:04:21) -> nick: (Haszprus) is now known as (HaszpBuli)
(00:33:10)@HaszpBuli is back after 1h28m: Szombat esti láz
(00:33:10) -> nick: (HaszpBuli) is now known as (Haszprus)
(00:33:14) (Haszprus) re
(00:33:21) (Haszprus) hoztam gyrost úgyhogy no typing
(00:35:11) (Balage) jó buli vót
(00:35:11) (Balage)
(00:42:27) (Haszprus) ...
(00:45:49) (Haszprus) na vok
(00:45:55) (Haszprus) odamentem 23.10-re
(00:46:00) (Haszprus) nézelődök, merre vannak
(00:46:05) (Haszprus) tárcsázom [censored]-t..
(00:46:07) (Haszprus) nem veszi fel
(00:46:21) (Haszprus) végigmentem beachen, tárcsa újra, nem veszi. visszajöttem, fotóztam ~2-t, újra tárcsa, nem veszi
(00:46:31) (Haszprus) má bme k épületnél jártam [közgázzal szemben], mikó felvette
(00:46:33) (Haszprus) tök álmosan
(00:46:35) (Haszprus) mondom hol vannak
(00:46:44) (Haszprus) mondja szar volt a buli és hazajöttek 23.15 körül...
(00:46:45) (Haszprus) hmm
(00:47:51) (Haszprus) úgyhogy elmentem gellért térig, onnan bartókon móriczhoz, útközben vettem [censored] gyrost, [censored]
(00:48:16) (Haszprus) különleges, érdekes íz, de nem hiszem hogy gyakori kajám lesz nem volt rossz csak nem tudnám ezt naponta enni
(00:48:41) (Balage) tehát jó buli volt
(00:48:41) (Balage)
(00:48:52) (Haszprus) igen fergeteges
(00:50:02) (Haszprus) bartók béla elég kellemes kis séta így este, meg a rakpart is
Duna Beach, Duna Beach, BME, Közgáz
Haszprus

Svájc 2002

©   Haszprus   |   art coolpix fotózás külföld túra
Svájc, 2002, 8 nap. Igazán remek időt fogtunk ki, csak az utolsó 2 napon esett, de akkorra már nem olyan tájakon jártunk, hogy zavaró lett volna. Köd se volt, csak kevés. Így készíthettem néhány pompás képet, amiből egy válogatást itten leblogolok minden különösebb kommentár nélkül.

Ennek a scriptnek köszönhetően most igen egyszerűen lehetőségem nyílik hogy egy rakás képet közzétegyek egy hozzászólásban. Annyit kell beírjak, hogy {p03-45}, valamint még egy csillagot bele (amit ide nem írhatok, mert akkor ez a kód is képekké alakulna), és máris terem egy linkekkel, képméretekkel megáldott html kód a 03-astól a 45-ös képig.

Áttekintés a Haszprus überblogon előfordult képekről…

Macsekok
Maszat az ablakban
Vörös macsek Biatorbágyon
BME macsekok
Maszat vs nagymacsek
Maszat vajon ki?
Nyakába vette a lábát
Maszat ágyon

Haszprus
Haszprus szemüvegben
Haszprus & Mainframe a HSZK-ban

BME (+Haszprus)
I épület power
Tűzvédelmi oktatás
Fizika óra
BSZ előadás
Haszprus fizikán [BME F229, Füst#ss, Fizika C1]
Fizika kísérletek
Analízis

Tábor, Haszprus
Szilvásvárad 2003.05.02-05.04.
Alkohol nyomorba dönt 2003
Fotós tábor Balatonalmádi 2003.08.03-08.10.

Kirándulás, Haszprus
Bakonybél 2002.09.28.
Kismaros, Királyrét 2004.02.07.

Happeningek, Haszprus
Microsoft előadás 2003.10.08.
Osztálytalálkozó 2003.11.15. Pizza Pazza
Likőrvásárlás
Balage vizit

Diszkó
Diszkókellékek 2004.02.08.

Cuccok
Sony SDM-X73
Columbia cipő reklamáció
Tokaji 1998 - Az Ön tiszteletére palackozta a CovySoft Networks…
Microsoft Wireless Intellimouse Explorer 3.0
Microsoft Wireless Intellimouse Explorer 3.0 vs Logitech MX700
Kábeldzsungel
Élőhalott hal
Lineáris algebra
Objektum-orientált programozás C++ nyelven & Programozzunk C++ nyelven!
Intel plakát
Home volcano project
Alien creations
Datatower Brainslave

Autók
Tuning Polski @ BME

Fotózás, város
Magyar Parlament panoráma
Vidék-feeling panoráma
Schönherz panoráma
Naplemente
The Darkness
Szent István Tér & Váci utca panoráma
Fotozz.hu

Élelmezés
Don Pepe Mc Remete 2003.12.19.
Don Pepe Georgina (archív kép) 2004.05.31.
Pizzavonal nemtommi 2004.05.31.
Don Pepe Négysajtos 2004.06.01.
Don Pepe Carbonara 2004.06.10.
McTels Georghine 2004.06.12.
Don Pepe Georgina 2004.05.17.

Update 2004. jún. 28. 21:35: erre a bejegyzésre mostantól nincs szükség a képgaléria miatt.

Haszprus

Fotóstábor Balatonalmádi 2003 augusztus

©   Haszprus   |   12e barátok coolpix fotózás strand túra
Kis nosztalgia a tavalyi fotóstáborról (2003. augusztus 3-10), amely számunkra nem igazán a fotózásról szólt, bár én azért bőszen archiváltam az eseményeket. De mi is történt arrafelé, akkortájt?

Napközben ment a duma, meg a punnyadás...

Volt strand is, kellő mennyiségben, ám oda féltem kivinni a fényképezőmet. Diszkóba se vittem, mert gátol a normális szórakozásban. Majd idén lehet hogy bepótlom a diszkós képeket. Talán.

Jártunk valami vásárban...

És gyakran nálunk volt a fényképező...

Felfedeztem hogy az állvány nemcsak stabilizálásra jó...

Vettünk ivólét is...

Szereztünk Activityt is, amit asszem ezután sem akarunk kihagyni...


Aztán a végén szerveztünk egy kiállítást is.

Haszprus

Alien Creations vajon mi?

©   Haszprus   |   fotózás life
Felmerült a kérdés hogy mi a halál ez az Alien creations.

Vettem egy lávalámpát. Ennek tartalma viasz, és valami egyéb anyag, valószínűleg víz. A lávalámpa nagyon nagyon lassan melegszik be. Ugye az trivi, hogy a hő hatására kering benn a cucc. Alul van a viasz alapból, felmelegszik, és amikor még nem olyan forró az egész, akkor le is hűl felfelé út közben, vagy esetleg a legtetején lehűl, vagy akármi, a lényeg az, hogy lesz egy adag kihűlt viasz, amivel egy darabig nem történik semmi, amíg újra fel nem melegszik. Ez pokoli hosszú idő. Minden esetre minden egyes lámpa-bekapcsolás utáni 1-2 órában előáll 1-1 ilyen Alien creation kihűlt viaszformákból.

Hát ezt most nem tudom érthetően elmondtam-e, remélem, hogy igen
Megérte felkelni. Először is elmentem a topsecret helyre, azután 8:30-tól 10:00-ig egy remekbeszabott BSZ gyakorlaton vettem részt, idén másodszor. Ugyanis az első nem nyerte el a tetszésemet, és utána átvándoroltam más BSZ gyakvezérhez. Nemtom, lehet hogy hiba volt.

Ezután elslattyogtunk a K épület mellé, mert mainframe valami cseresznyefa-virágot akart fotózni, de mókás módon rögtön le is merült az újratölthető elem a fényképezőgépében. Miközben vándoroltunk a HSZK felé, találkoztam a Most Beautiful Girl Of BME-vel (MBGOBME#1). HSZK-ban gyaktam némi BSZ-t mf utasításainak alárendelve. Úgy néz ki hogy a tavalyi ZH-t elég jól meg tudnám jelenleg írni. Ez a gráfelmélet ilyen lájtos kis téma. Az első ZH-t húzósabb lesz pótolni, a másodikat lehet hogy nem fog kelleni.

Ezen a ponton megemlíteném, hogy tévedtem, és fizikából ZH-k alapján nem kapunk vizsgára megajánlott jegyet. FAKK. Elszomorodtam. Teher, stb.

HSZK-ból I épület felé újabb Most Beautiful Girl Of BME-t láttam (MBGOBME#2).

I épületben pedig volt alkalmam végigülni egy Jóféle Digitet, megin mindent elhibázott amit lehet, és lehurrogta az egyik usert aki szólt neki hogy valamit rosszul írt fel, és fel se fogta hogy rosszul írta fel. A többiek feladták, de én jeleztem újra hogy rosszul írta fel. Megértette. Elismerő pillantásokat fogadhattam.

Nem vittem ma kaját magammal, úgyhogy kénytelen voltam beténferegni a McDonaldsba és elfogyasztani egy Sajtos McRoyal menüt. Nem volt ellenemre. Amúgy is leadtam kilókat, most szedhetek fel újra
Haszprus

Mai képriportunkban olyan embereket láthatunk…

©   Haszprus   |   bme fotózás történelem
Mai képriportunkban olyan embereket láthatunk, akik nem félnek kiállni a Haszprus blog széleskörű publikuma elé...

Haszprus és némi HSZK-részlet. Önarckép, makro mód, torzítás és rossz kompozíció tehát befigyel (merthogy utóbbit elég nehéz…).
Haszprus örül mert van neki blogja és ő maga egy blogger (ami trendi)
Ezen a képen Mainframe olvas valamit, de nem tudom hogy mit, mert vagy a blogot, vagy valami mást, nem tudom megítélni hogy a képén öröm van vagy unalom. Öröm esetén triviális hogy a blogot olvassa, unalom esetén értelemszerűen valami mást.
Ezen a képen Mainframe a blogot kommentálja, arcszerkezetén egyértelmű öröm mutatkozik meg. Örül, hogy részese lehet a történelemnek, mert én itt most történelmet írok.
Haszprus

Kismaros, Királyrét 2004.02.05.

©   Haszprus   |   12e barátok coolpix fotózás túra
Na volt itt egy kirándulás tegnap előtt, amiről egyelőre nem számoltam be. A halogatás oka az volt, hogy Z-től vártam a képeket, merthogy kapott/vett egy digitális fényképezőt ő is, és nagyobb kínálatból kívántam ideválogatni a számomra legjobban tetszőket.

A Boráros-téren találkoztunk 06:30-kor, én sajna nem tudtam kiszámolni hogy mikorra érek oda, meg hátha van valami, stb, szóval kis ráhagyással indultam, úgy gondoltam, 6:20-ra fogok odaérni, hát ebben tévedtem, ott voltam 6:05-kor, úgyhogy vártam negyed órát egyedül, aztán megjöttek a népek. Jó volt velük újra találkozni, sok jóarc ember. Nyugatiból indult a vonatunk, és ott láttuk az új Siemens vonatot is, amiről hiányoltam, hogy XTR nem írt részletesebben, holott utazott vele. Mi nem utaztunk vele, mi egy lepukkant régi vonattal mentünk, de tökmindegy, mert legalább fűtés volt. (Azért mindenben lehet találni valamit aminek örülhetünk, ha nagyon igyekszünk

A vonatunk 08:30-kor indult, és olyan 09:25 körül értünk le Kismarosra (digitális képek EXIF információi rule), közben megvitattuk a digitális fényképezőgépek tulajdonságait töviről hegyire M szakkomentárjaival Előkerült még a valóságshow-k fikázása is, persze nem részemről, de amikor 5 percen belül kiderült hogy mindenki hozzá tud szólni a témához és pontosan vágja hogy ki mit csinált az elmúlt részekben, megejtettem azt a megállapítást, hogy akármennyire mondja mindenki azt hogy nem hiszik hogy 2 millióan nézik, meg hogy ennyit szavaznak, hát ez bizony kis csoportunk példája alapján nagyon is elképzelhető

Miután azzal szembesültünk, hogy a telefonos tájékoztatás ellenére nem jár a Gyermekvasút (vagy miarák, mindegy), gyorsan benyomtunk némi (3 ember * 3 dl) forralt bort a helyi hmm büfében vagy miben. Az üzemeltető helyesírását szemlélteti a kilenc kiválasztott kép közül az egyik. A bor pocsék volt, minden korty után hányhatnékunk volt tőle, ketten meg se bírtuk inni az utolsó 1 centit a pohár aljáról. Hatása viszont egyáltalán nem volt. De legalább óccsó vótt (120 Ft). No ezt csak viccből írtam, igazából önkínzás volt meginni.

Elslattyogtunk a helyi buszmegállóba amivel helyettesíteni kívántuk a kisvasutat, és letelepedtünk. Vártuk a buszt. És mások is jöttek és vártak. A dolog ott kezdett gyanús lenni amikor a 10 várakozó emberből az idő folyamán 7-et elvittek autóval. Felmerült hogy nem is buszmegállóhelyen vagyunk, hanem stoppolóhelyen, és buszra itt aztán hiába várunk De azért megjött az is, 2 óra várakozás után. Khirályság. (Menetrend le volt tépve, vandalizmus rulez)

Ennyi idő alatt simán legyalogoltuk volna azt a negyed órát amit a busz tett meg. Bár nekem speciál tetszett hogy egy helyen voltunk és dumálgattunk, mer szeretem az ilyesmit.

Legnagyobb meglepetésemre elérkeztünk Királyrétre, ahol egy osztálykirándulás volt néhány évvel ezelőtt. A hely arról nevezetes, hogy nincs térerő. Jellemző párbeszédek tehát a suliban:

- Hol is voltunk x. osztályban kirándulni?
- Királyréten.
- Öööö.. nem rémlik...
- Tudod ahol nem volt térerő...
- Ja igen!
De egyébként szép hely, van egy gyönyörű tó, meg erdő, meg ilyenek. Most láttunk őzeket is, igaz bekerítve, de legalább le tudtuk őket fotózni, már ahogy.

Ezután pedig kezdetét vette az egyre keményebb túra, G - a túravezető - nem laza tempót diktált úgyhogy végig a földet néztem nehogy elbukjak a zúzós terepen. A dolgot kezdtem nem élvezni, N pedig mondta hogy ő haza fog jönni majd valahol félúton, mert dolga van este. Amikor elköszönt a többiektől, úgy döntöttem, hogy én itt teljesen kifulladtam, és nincs kedvem szívni tovább, úgyhogy hazaindultam vele. 40 perc múlva jött is a telefon egyik túratársunktól, hogy nem tud-e még utólérni bennünket De ez teljes képtelenség lett volna, úgyhogy ő nem fordult vissza.

Hazafelé pokoli jót dumáltunk, akár legutóbb, a szalagavatón.

Egy dolog azért nem tetszett. Milyen már az hogy a vonat WC-jéből kilátok menetközben a sínekre, fúj a wc-kabinban a szél mint állat, és mindezek után kiderül hogy nincs víz? (Hogy a folyékony szappant és a kéztörlés bármiféle lehetőségét már ne is említsem. Van ilyesmi az új Siemens vonatokban? Aki tudja, írja meg!)



Megj.: A csapat 2002. szept 28-i utolsó együttes kirándulásának képeit itt megtalálod.
Haszprus

Ma rájöttem hogy miként lehet az hogy az…

©   Haszprus   |   fotózás hwsw
Ma rájöttem hogy miként lehet az hogy az emberek megveszik a superccd-s fuji fényképezőket, amelyek pixelduplázással illetve egyéb módszerekkel a ccd Y megapixeles felbontását 2Y megapixelre változtatják, ergo 2Y méreten 1Y hasznos információt tárolnak.

Beszélgetés részlet:
x: 4 megapixeles a fényképezőm
Haszprus: de a Fuji superccd-je trükközik és igazából csak 2 megapixeles a felbontása, és ezt pixelduplázással növeli 4 megapixelre.
x: és?
No hát így vesznek SuperCCD-s gépet az emberek, legalábbis egy részük biztosan. Nem érzi át a jelentőségét hogy egy gagyi képet kap a 4 megapixel ellenére, és bőszen hiszi hogy az ő gépe olyan mint bármely más 4 megapixeles gép.

Akit bővebben érdekel a dolog magyarázata, bátran olvassa a dpreview magyarázatát.
5 körül bírtam elaludni. Gáz, mert holnap 6:30-kor tali a Borároson kirándulás előtt. Ami azt jelenti hogy kb. 4:30-kor kell keljek, és franc tudja hogy ma mikor fogok tudni elaludni.

Akik holnap ott lesznek: Í, R, P, K, M, Z, N, G, meg én (9 fő). Utoljára 2002 szept 28-án kirándultunk így együtt, akkori résztvevők: N, K, G, M, M2, M2B, Z, V, én. A visszatérő résztvevőket félkövérrel emeltem ki. Bár azért megemlítendő hogy a mostani csapatból Í, R és P is szokott jönni a legtöbb helyre. Szal cseppet sem érdekes módon kialakult egy ilyen kirándulós/táborozós csapat a volt osztályomban, és úgy tűnik még érettségi után másfél évvel is össze bírunk szervezni kirándulást.

Viszont ma leadom az indexemet a KTH-ban, aztán lehet hogy elmegyek kicsit gyakorlóvezetni, ofkorsz teljesen kihalt környékre.

11:37 készítettem pár thumbnailt a 2002-es kirándulásról...



Az egyik képen található állat valójában nem a bicska áldozata, hanem eleve úgy volt. De a kép kedvéért oda kellett tenni a bicskát is
Felraktam ma két remekbeszabott fotót a Fotozz.hu-ra, és reggel óta összesen 7,5 (!) kreditet gyűjtöttem össze. Szorgos kis nap volt ez De rohadtul nem ezzel kéne foglalkozzak

Az egyik kép a legutóbb feltett képem, A sikátor hangulata című. 20:29-kor töltöttem fel, és jelenleg az elmúlt 24 óra fotói közül ez a 3. legjobb.


A második kép az Eredeti színek címet viseli, ezt néhány órája küldtem be, egyelőre 12 véleményt kapott, s ez alapján 4,87-es átlagot. Az elmúlt 24 óra képei közül ez a 30. legjobb. No ez azért lehetne jobb is Sajna elbénáztam a keretet és emiatt nem 5.0 az átlaga. Felraktam máshova javítva a keretet, de nem sokat segítek ezzel már utólag…


A harmadik kép az Elbűvölt virág, december 31-én hajnalban töltöttem fel, mára 23 véleményt gyűjtött be és 5,00-s átlagot. Ezzel a Fotozz.hu-n az elmúlt 7 nap képei között ez a tizedik legjobb.