
film - 2005 március - 5 megfelelő bejegyzés
Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.
mindet
jan
feb
már
ápr
máj
jún
júl
aug
sze
okt
nov
dec


Argo - Írpa Attila filmje, nincs róla különösebb mondanivalóm. Időpazarlás.
Megnéztem a Légy 2-t az rtlk-n. Nemtom már mikor néztem utoljára filmet tv-ben, elejétől végéig. Bár ezt sem a legelejétől néztem, mindegy. Gány volt. És lehet hogy be kell üzemeljek valami alvólámpát is miatta 
Ezen kívül meggyónom ehelyütt azt is, hogy megnéztem a Benne leszek a tévében c. Hajós András féle műsort. Nos. Furcsa. De nyilván ez a célja. Ugyanakkor, bosszantó hogy a zsűri lelövi a legtöbb produkciót mielőtt még bármi lehetne belőlük. Szintén bosszantó hogy az amúgy zsírszar Vasné Eta által előadott Britney Spears átdolgozást Hajós nem engedte lelőni. Ami viszont khirály volt:
Dance Boys: egyik volt osztálytársam akár tagja is lehetne ennek a formációnak 
Rostás Robika Békásról 12 éves rapper. Ez volt az egyetlen produkció ami valamiféle színvonalat tényleg megütött, bár a vége már fájt, de a srác 12 éves, szal még viheti valamire.
Tóth Sanyika Jódlikirály és együttese - No ez is egy mókás produkció volt, kár hogy meglehetősen korán félbeszakították 
A többi gáz volt, minden esetre régóta mondogatják hogy minden szemetet el lehet adni és az utóbbi évek reality őrülete (mert ez a műsor valami ilyesmi beütésű) erre kőkemény bizonyítékkal szolgált.
Update 01:43: ránéztem erre a belinkelt site-ra (ld. feljebb), és az elmúlt adások anyagait le lehet tölteni. Konkrétan ajánlanék is négyet közűlük, amiből az első hihetetlen rofl, a második szintén nagyon jó, és a 3-4-et is érdemes lehet…

Ezen kívül meggyónom ehelyütt azt is, hogy megnéztem a Benne leszek a tévében c. Hajós András féle műsort. Nos. Furcsa. De nyilván ez a célja. Ugyanakkor, bosszantó hogy a zsűri lelövi a legtöbb produkciót mielőtt még bármi lehetne belőlük. Szintén bosszantó hogy az amúgy zsírszar Vasné Eta által előadott Britney Spears átdolgozást Hajós nem engedte lelőni. Ami viszont khirály volt:





A többi gáz volt, minden esetre régóta mondogatják hogy minden szemetet el lehet adni és az utóbbi évek reality őrülete (mert ez a műsor valami ilyesmi beütésű) erre kőkemény bizonyítékkal szolgált.
Update 01:43: ránéztem erre a belinkelt site-ra (ld. feljebb), és az elmúlt adások anyagait le lehet tölteni. Konkrétan ajánlanék is négyet közűlük, amiből az első hihetetlen rofl, a második szintén nagyon jó, és a 3-4-et is érdemes lehet…
- Balogh Melinda - Õrjöngős - vetkőzős (első adás)
- Dicső József - Szájdob fejlesztett változata (második adás)
- Kovács Éva - Eszenyi Enikő paródia (második adás)
- Sülysápi nyugdíjas Klub - Férfi hastánc (második adás)

Genre: Comedy
Tagline: He's out to prove he's got nothing to prove.
Plot Outline: An alienated teen decides to help his new friend win the class presidency in their small town high school, while he must deal with his bizarre family life back home.
User Rating: 7.2/10 (14,279 votes)

Genre: Comedy / Drama
Tagline: Watch your back.
Plot Outline: Cady Heron (Lohan) is a hit with The Plastics, the A-list girl clique at her new school, until she makes the mistake of falling for Aaron Samuels (Bennett), the ex-boyfriend of alpha Plastic Regina George (McAdams).
User Rating: 6.9/10 (10,460 votes)