film - 2005 - 81 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Filmek 2005 december

©   Haszprus   |   film
Lock, Stock and Two Smoking Barrels
Na most már ezt is láttam. Jó volt, jó volt, többre számítottam. Lehet hogy majd 1-2 év múlva ez is közelebb kerül hozzám, mint a Blöff
The Skeleton Key
Heheh, atom, hihető, meglepő. Ajánlott.
High School High
Lol lol lol. Atom, bár a végére kicsit lehal.
Snatch
Asszem harmadszor nézem, ez mindent elmond. Pörgős, vicces, mindenki látta. Aki nem, az pótolja.
Fortress 2
Jajj jajj jajj Borzalmas.
The Negotiator
Több helyen túl kiszámítható, amúgy nem rossz.
21 Grams
Vontatott, unalmas, iszonyat, kerülendő.
Saw 2
Azon kevés folytatások egyike, amelyek jól sikerülnek. 93 percen át nagyon durván feszítő thriller elnézhető logikai hiányosságokkal.
The Hitchhiker's Guide to the Galaxy
Volt sajnos alkalmam nemrégiben látni néhány részt az 1981-es tv-sorozatból. Megrázó élményt nyújtott, roppant gyér humorral. Ez is úgy indult (konkrétan a régi cuccokat új szereplőkkel egész parányit felgyorsítva), úgyhogy az első negyed fél óra után ki is lőttem. Most folytattam, és megérte, egészen elképesztő a film hátralévő része, remekül hasznosított cgi-vel, jó poénokkal. Érdemes megnézni.
update: megnéztem még egyszer (kb. 0:40-től). Atom!
Land of the Dead
Szánalmas. Csak ha nincs igényed többre mint másfél órányi húscsócsáló zombira teljesen valószerűtlen környezetben.
The Firm
Unalmas.
The Island
Nekem az első fele nagyon bejött, aztán már végignéztem ugye…
Haszprus

A filmfika vége

©   Haszprus   |   fejlesztés film

Film kategóriájú bejegyzéseket a továbbiakban nem lehet regisztráció nélkül kommentálni. A tököm tele van azzal a stílussal, amelyben egyesek elpanaszolják, hogy nem értenek egyet valamely filmről alkotott véleményemmel.

Filmekhez nem szólhatsz regisztrálatlanul, mert meguntam a névtelen mocskolódásokat. Minden filmről a véleményemet írom le. Lehet hogy nekem nem tetszik egy film, neked meg igen. És akkor mi van?

A másik újdonság, hogy most már csak akkor értesülök arról, hogy van engedélyezendő hozzászólás, ha közűlük legalább egy az az előző nap keletkezett. Így tehát éjjel 0 és 1 óra között általában lesz 1-2 frissen megjelenő komment a blogon, ill. ekkor dől el hogy mi az, ami megjelenhet, és mi az, amit nyomdafestéket nem tűrő mivolta miatt legfeljebb az adatbázisszerver szorgos rutinjai olvasgathatnak a továbbiakban.

Egyébként jelenleg engedélyezéskor megmarad a hozzászólás eredeti időpontja, ami azt jelenti, hogy esetleg észrevétlenül beolvad a régi kommentek közé. Mi lenne a helyes, megtartani a régi időpontot, vagy újradátumozni a megjelenés időpontjának megfelelően?

Update 2005. dec. 29. 16:45: az időpont update-elődni fog.

Haszprus

South Park s09ep09 - Marjorine (spoilers)

©   Haszprus   |   film

LOOOOOOOOL

- Just follow me to the basement
- Yes, to the basement.
- Oh my dear it's pretty dark down here, are you sure you need courtains? Oh my god!
- Hello, I'm Butters!
- Little boy, what are you doing down here?
- There you go, son! Eat!
- What are we becoming?!
- Come on, don't watch it feed.

Überállat

Haszprus

A Tanú

©   Haszprus   |   film

Most láttam először.

- Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!

- Ez citrom!
- Narancs.
- Citrom!
- Nem nyitok vitát.

Haszprus

Viasztestek

©   Haszprus   |   film
House of wax - 2005. Nemtom miért fikázza mindenki ezt a filmet, lehet hogy finom volt a pizza amit ettem közben, de nekem tetszett. Persze benne lehet az is, hogy nagyon rosszra számítottam, különösen Paris Hilton miatt, aki ugye nem színész. Szerencsére azonban alig kapott szerepet.
Haszprus

Batman Begins

©   Haszprus   |   film
Még nem olvastam negatív kritikát a batman beginsről úgyhogy itt az ideje hogy legalább én írjak egyet. Úgy kezdtem neki, hogy ez lesz az év filmje, hatalmas várakozások, stb. Ehelyett mit kaptam? Jujitsu bullshit, háborúval a békéért világszervezet, make peace with corruption, a hegytetőn a 30 tagú fightclub hirtelen eltűnik a semmibe mihelyt bruce wayne meg óhajt küzdeni a bandavezérrel, az egész városban egyetlen jó zsaru van, klisék klisék klisék, az új batman maszk is tök szar, a batmobilt valamiért nem bírja vezetni a rendőrcsávó, bezzeg bruce wayne-nek rögtön frankón ment a tesztpályán, aztán ott van a fedélzeti számítógép ami tájékoztatja hősünket még arról is hogy éppen jobbra kell-e kanyarodnia és a kocsikat merről előzze autós üldözés közben, hogy azt már ne is említsem hogy mi a fenének kell ilyen idióta hangot adni batmannek, és ez a "berázom a képet hogy marha scary legyen" effekt is atomszar volt, mint azt már jónéhány filmben megtapasztaltuk (pitch black negatív kritikáiban is ez volt az egyik amit megemlítettek anno). Na szóval nagy csalódás.
Haszprus

South Park angolul

©   Haszprus   |   film
Ugyebár nyár elején kitűztem magam elé az angoltudásom felelevenítését, ez valamilyen szinten sikerült is több film angol+felirat kombóban történő megtekintésével, valamint a közel teljes south park széria feliratosan, majd később felirat nélküli nézésével. Egész jól belejöttem, már ami a hallás utáni szövegértést illeti. A másik lehetőség, hogy megszoktam, hogy nem értem
Haszprus

Gladiátor

©   Haszprus   |   film
Gladiator - 2000. Többedjére nézem, atomrulz. Ritkán szoktam egy filmnek a zenéjét dicsérni, de ennek nagyon jó, és óriási mértékben hozzájárul a sikeréhez.
Haszprus

Halálsoron

©   Haszprus   |   film
The Green Mile - 1999. Másodjára nézem meg ezt a filmet. Meglepődtem, hogy 188 perc, nem emlékeztem hogy ennyire hosszú lenne. Emiatt (meg amiatt hogy nem nagyon nézek filmeket többször) nehezen is szántam rá magam, de teljesen megérte, véges végig érdekesen telik az idő. Kötelező film. Tom Hanks, David Morse, Michael Clarke Duncan, James Cromwell.
Haszprus

Közelebb!

©   Haszprus   |   film
Closer - 2004. Clive Owen, Julia Roberts, Jude Law, Natalie Portman. Atomszar. Kivéve Natalie Portman kinézetét a film utolsó 10 másodpercében.
Haszprus

Millió dolláros baby

©   Haszprus   |   film
Million Dollar Baby - 2004. Az elmúlt idők legmeghatározóbb filmes élménye. Lélegzetelállító.
User Rating: 8.4/10 (27,724 votes) top 250: #67
Awards: Won 4 Oscars. Another 30 wins & 24 nominations
Kivételesen megérdemelt rating és díjak.

Clint Eastwood (akit eddig nem szerettem), Hilary Swank (akit eddig nem ismertem, de most egy eszetlen jót alakított), Morgan Freeman (aki szerintem mindig középszerű, de most mégis jó volt).

Midőn ezen sorokat írom, még mindig hatása alatt állok. Le vagyok döbbenve, sokkolva, … Mindenki nézze meg egy nyugodt estén popkorn és háttérzaj nélkül.
Haszprus

A gépész

©   Haszprus   |   film
The Machinist - 2004.
I'm getting sick of the Antagonist turns out to be the protagonist's alter ego twist, It was used in Fight Club … and then again in Secret Window. … it's no longer in any way origional of inventive in any way, It is infact becoming painfully predictable.
Bizony. Ez sajnos tényleg előre látható volt. Ettől eltekintve érdekes film, és hagy a végére az embernek egy kis gondolkodást amíg összerakja hogy mi is történt.

Ja az durva amit Christian Bale művelt a testével, ez az ember a filmen kívül is egy f***ing psycho
Haszprus

Creep

©   Haszprus   |   film
Creep - 2004. Rém a metróban, elkapja a lenti népet, etc. (Sounds familiar?) Egy része meglehetősen rémisztő, más részei inkább csak gusztustalanok, a vége pedig idegesítő, mert azt hittem, hogy…, de közben csak… Spoilereket sosem írok, sorry Ajánlott-e? Nemtom, végülis ja.
Haszprus

A csontember

©   Haszprus   |   film
The Bone Collector - 1999. Denzel Washington, Angelina Jolie, Queen Latifah, Ed O'Neill. Középgyenge krimi. Miért számít olyan különlegesnek néhány fotó amit egy eldobható fényképezővel készítettek? Mi volt amíg Angelina Jolie nem tűnt fel a "nyomozók" közt? Minden bűnjelet elszartak addig? Miért tűrnek meg egy olyan vezetőt a zsaruk, aki nem bízik bennük és kreténnek tartja őket? Ha olyan rohadtul hightech berendezése van Rhyme-nak (az ágyba kényszerült fazon), akkor miért jelölgetik a metrómegállókat papírtérképen tollal? (Egy idő után jó sok firkálmány lesz a térképen.) Télleg be lehet rendezni egy komplett rendőrséget 20 négyzetméteren?

Íh ennyire nem rossz, krimihez képest elég jó.
Haszprus

Az elefántember

©   Haszprus   |   film
The Elephant Man - 1980. Valami okból kifolyólag fekete-fehér, ami elég tré dolog, de ez van. Ettől eltekintve sem egy túlzottan megrázó dráma, márpedig elvileg az akar lenni. A sok ronda szereplő sosem tesz jót egy filmnek bár hitelessé teszi hogy a film valamikor régen játszódik (ld. gázlámpák a kórházban). És itt most nem az elefántemberre gondolok hanem a többi kocsmatöltelékre. Ezen kívül nem sikerül jól prezentálnia azt sem, hogy aki kívülről nem épp emberi, az belül még nagyon is az lehet. A film elég bugyuta, naív. Sokkal jobbnak tartom az Arcnélküli embert, ami egy hasonló témát (arcdeformáció) dolgoz fel, bár teljesen más megközelítésben.
John, in the film starts as a severely deformed mute figure being badly mistreated, as the story progresses, he becomes the hero.
Szvsz alig tesz bármiféle előrelépést a film során. Kiderül róla, hogy tud beszélni, írni-olvasni, épít egy katedrális-makettet és felvesz egy öltönyt, oszt csá. A nyomorból nem lép ki, az emberek többsége ugyanúgy megveti, mint a film elején. Nem vív ki magának olyan emberektől elismerést, akik korábban rosszallóan néztek rá. Ez alól egyedül az ápolók jelentenek kivételt. Nem értek egyet az imdb 8,2-jével.
Haszprus

Négy szoba

©   Haszprus   |   film
Four Rooms - 1995. Ted, a szállodai portás & szobapincér kalandjai a meglehetősen weirdo vendégekkel. Négy külön fejezet négy külön szobában. A harmadikra szavazok (The Misbehavers), noha a második és negyedik is jópofa Amúgy durván sztárparádé, ha valaki erre gerjed esetleg. Madonna, Lili Taylor (The Haunting), David Proval (akit állandóan keverek Al Pacinoval for some reason), Antonio Banderas, Salma Hayek, Quentin Tarantino, Bruce Willis.
Haszprus

Gonosz falu

©   Haszprus   |   film
The Gathering - 2002. Ömm, negatív kritikát olvastam erről, sztem viszont elég frankó film. A végét kétszer néztem meg de mindkétszer marha fáradtan (kihagytam egy alvást), az eleje jobb volt. Egy puskás gyilkosnál sokminden rémisztőbb ugyanis. A magyar címnek alig van köze a filmhez, bár jól hangzik.
Haszprus

Film és színésztársítási irányelvek

©   Haszprus   |   fejlesztés film
Hogy a blogomon mi alapján társítok színészhez megemlítendő filmet, arra vonatkozólag még nincs szabályzatom vagy irányelvem. Mindjárt lesz. Asszem két bejegyzésben csináltam ilyet, egyelőre, de lehet hogy mostantól gyakrabban fogom ezt alkalmazni. Meglátjuk. Attól függ, jó színésznek tartom-e őket és szerepeltek-e olyan filmben, amit megemlítendőnek tartok. Legutóbb most Christopher Walken kapcsán kerültem azonban gondolkodóba, mert számos általam jónak vélt filmben tűnt fel, vagy ha nem, hát mindig elég jó szerepeket játszott, szintén jól. Lehet hogy olyan filmeket írok, amikben én megismertem az adott szereplőt, vagy amitől fogva jó színésznek tartom, vagy az első olyan filmjét ami szerintem jó volt, még ha nem is feltétlen neki köszönhető a siker. De az is lehet, hogy valami recent kasszasikert biggyesztek hozzá. Nem tudom előre, nem ígérek semmit. Ha valaki nem ért egyet a színészhez megemlített filmmel, egész nyugodtan jelezheti, bár erős a valószínűsége, hogy a döntésemet nem véletlenül hoztam meg úgy, ahogy. Ha nem említek színészt, vagy kapcsolódó filmet, annak nem feltétlen van különösebb oka.

Update 05:20: az imdb ahogy elnézem, pl. azt a filmet említi meg a színész repertoárjából, amelyik a legjobb ratinget kapta. Rákerestem egy-két névre és általában én nem azt a filmet társítanám hozzájuk, amit ezzel a módszerrel kapunk.
Haszprus

Sírhely kilátással

©   Haszprus   |   film
Plots with a View - 2002. Két temetkezési vállalkozó konkurenciaharca egy kisvárosban, egy nő halottként történő szöktetése, szexi titkárnő. Elég jó, ajánlott. Nem értem hogy az IMDB-n miért nincs poszter se és miért csak 648 szavazat, olyanok vannak a filmben mint Christopher Walken (Sleepy Hollow), Alfred Molina (Spiderman 2) vagy Naomi Watts (The Ring).
Haszprus

Promenád a gyönyörbe

©   Haszprus   |   film
The Road to Wellville - 1994.
Plot Outline: A story about the ins and outs of one unusual health facility in the early 20th century, run by the eccentric Dr. Kellogg. (imdb)
Ez egy roppant idegesítő film az emberi ostobaságról, hiszékenységről, manipulálhatóságról, úgy egyáltalán a konzumer világról, amelyben az emberek idióta divatokat és trendeket követnek a józan ész határain túl, ahol az embereket nem lehet észérvekkel meggyőzni, azonban mindenféle baromságot elhisznek és nem próbálnak logikát keresni a dolgok mögött. Egyszer se találtam viccesnek.
Haszprus

Gyilkos bolygó

©   Haszprus   |   film
Outland - 1981. Régen már láttam és kiváncsi voltam rá mai szemmel. Kőkeményen elavult scifi elavult frizurákkal és fiatal Sean Conneryvel. Csak nosztalgiázóknak ajánlott.
Haszprus

Zsarulesen

©   Haszprus   |   film
Stakeout - 1987. Zsarus krimi erős comedy beütéssel, rengeteg vicces helyzettel. A középső fél óra sírva röhögős, majdnem térdcsapkodós Nagyon jó.
(Zsaru reggel hazaér a melóból, a felesége lelépett és elvitte a cuccokat. Telefonon felhívja a haverját.)
- A feleségem lelépett.
- Akkor aludj egyet.
- Nem tudok, túl világos van.
- Ereszd le a redőnyt.
- Nem tudom, elvitte azt is! ÍÍÍÍÍÍÍ
Haszprus

Édes vízi élet

©   Haszprus   |   film
The Life Aquatic with Steve Zissou - 2004. Meglehetősen különös film, ám ez nem jelenti azt, hogy jó is. Nézhető, de vagy fáradt vagyok, vagy a film okán majdnem bealudtam a vége felé. Érdekes, de lassú. Poénok vannak, de nem sok, és elég gyengék. Nem az a térdcsapkodós humor. A szereplőgárda nélkül nem tudom mi lenne ezzel a filmmel (Bill Murray - Ghostbusters, Owen Wilson - Zoolander, Cate Blanchett - The Aviator, Anjelica Huston - The Addams Family, Willem Dafoe - Spiderman, Jeff Goldblum - Jurassic Park, Michael Gambon - Ali G Indahouse, Noah Taylor - Tomb Raider).
Haszprus

Az utolsó akcióhős

©   Haszprus   |   film
Last Action Hero - 1993. Elmegy, bár akar a halál pattogatott kukoricát kétpofára zabáló sebes kezű torzonborz lúzer kiscsávó fejét nézni fullscreenen. Különben is mi a franctól sebes a keze ha nincsenek barátai (a filmben elhangzik) és egész napját otthon meg a moziban tölti?
Haszprus

Mr. & Mrs. Smith

©   Haszprus   |   film
Mr. & Mrs. Smith - 2005. A film közepén azt mondtam, hogy lényegesen durvább akcióra számítottam, és a film végére meg is kaptam, és elhagyták a nevetséges számítógépes marhulást is. Mert az tényleg száni volt. Amúgy kellemesen leköti az embert, ajánlható.
Haszprus

Esik

©   Haszprus   |   film life
Esik az eső és ez jót soha nem jelent.

Lehet hogy most már tényleg elő kéne szedni valami filmet: Garden State, Apám beájulna, Az utolsó akcióhős, Könnyező harcos, Elektra, Veszély az óceán felett, The silence of the hams, The bone collector vagy Hide and seek?
Haszprus

Fun polski movie

©   Haszprus   |   film hwsw
Keresem azt a videót amin egy fiat polski látható KÉT kormánnyal amivel mindkét tengelyen lévő kerekeket lehet irányítani. Aki tud bármi infót (fájlnév stb), írja, thx
Haszprus

Spanglish

©   Haszprus   |   film
Spanglish - 2004. Ez egy kurvajó film. 10/10 9/10. IMDB-n ami infót láttam, hogy a stáblista Adam Sandlerrel kezdődik. Õ szerintem általában gyengén muzsikál és főként vígjátékokban bukkan fel. Ennek a filmnek a műfaja Comedy / Romance / Drama, szóval valami lájtos vígjátékszerűségre gondoltam. Hát nem. Mindhárom műfaj egyenlő súllyal képviselteti magát, nagyon jól össze van dolgozva. Nem mondok többet, szvsz ez egy mestermű apróbb hibákkal, messzemenően felülmúlta a várakozásaimat, kellemes meglepetés volt. Szomjúság gyötört, de egyszerűen képtelen voltam kimenni inni

Update 23:41: mint minden filmnek, ennek is megvannak a maga problémái, pár dologból visszavettem volna, de tökéletes film nincs, ígyhát a 10/10-et nincs értelme fenntartani annak.
- Megmondanád, miért nem tudom felhívni?
- Azon kívül, hogy kikapcsolta a mobilját?
- A 40 üzenet kezd szánalmasnak hatni…


Update 2005. júl. 15. 02:29: jó legyen 9/10.
Haszprus

Dilis randi

©   Haszprus   |   film
Úgy tűnik még az imdb-t se néztem meg az Extreme Dating (2004) előtt, kiderült hogy ez nem is mozifilm Hát ja. Valahogy érezhető volt a mozi és a tv-s cuccok közti átmenet, nem egy nagy durranás, bár szvsz nézhető…
Haszprus

Sin City

©   Haszprus   |   film
Sin City - 2005. Marhajó. Sztárparádé. A három (asszem) elmesélt sztori közül amúgy nekem a második (Goldie) tetszett leginkább. Nem mondom hogy minden képregény-adaptációnak ilyennek kéne lenni - mint ahogy a mátrix-effektek is unalmasak a tizedik filmben -, de ez teli találat volt mind cselekményben, mind látványvilágban. 10/10.


"A fejeket megtartja, a többit megeszi…"


"Az az elmebeteg állat csak mosolygott némán… és végig kellett néznem, ahogy leszopogatja a húst az ujjaimról… Végignéztem… Végig kellett nézneeeem…"
Haszprus

Az utolsó gyémántrablás

©   Haszprus   |   film
After The Sunset - 2004. Röpke 90 perces film. Megvallom, nem néztem utána hogy mi ez, és a címéből következően nem vígjátékra számítottam, hanem valami gyémántrablásra, szóval értitek Ezzel szemben az 5 percenkénti "ágyjelenet" és teljes film-önparódia nem a várakozásomnak megfelelő volt. Vígjátéknak gyenge, kriminek gyenge, nem szeretem az ilyen műfajkeveredéseket. Az izgalom és a röhögés keveréke ritkán sikeres a filmvásznon, elég jól oltják egymást ugyanis. Laza film nulla tartalommal, de mindezek ellenére nézhető.
Haszprus

Elátkozottak

©   Haszprus   |   film
Cursed - 2005. Vérfarkasok. Az imdb-n eléggé szarnak van rátálva. A film 97 percéből a 60-90 közötti rész valóban elég tré, felejtős, esetleg áttekerős. Én ez utóbbi metódust választottam, a maradék nem rossz
Haszprus

Nagy Sándor, a hódító

©   Haszprus   |   film
Alexander - 2004. Na ez egy erős közepes film, csak iszonyat hosszú, 175 perc, nehéz végigülni fizikai fájdalmak nélkül. Elég jó látványt nyújt minden téren, engem főleg Babilónia fogott meg. Egyszeri megnézésre simán javasolt. Jah, és Hopkins papa lassú folyású szerepét asszem igazán kihagyhatták volna, már csak a fájdalmak csökkentése végett is.

Haszprus

Apollo 13

©   Haszprus   |   film
Apollo 13 - 1995. Eddig csak részleteket láttam ebből az alapműből, most megnéztem teljes valójában. Ajánlom mindenkinek, iszonyat jó.
Haszprus

Apokalipszis most, rendezői változat

©   Haszprus   |   film
Apocalypse Now - 1979. Director's cut. Ez utóbbi hiba volt részemről, nem ezt kellett volna nézni, hanem a moziverziót.

Hahahaaaa először is megértettem hogy Dexter miért mondta valamelyik epizódban, hogy "The horror. The horror."

Másodszor. Nem vagyok hajlandó úgy értékelni egy filmet, mintha 1979-et írnánk. 2005-öt írunk és ennek a filmnek a hangaláfestése atomszar. Borzalom. Borzalom. Szintetizátor, váá. Mint a terminátor 1-ben.

Harmadszor. A film középső 1 órája nem rossz, sőt, talán egész jó. Azonban utána hihetetlen unalmas a cselekmény, angol kollégát idézve "The French Plantation sequence is too looooonngg. Willard asks why the family is still in Vietnam, to which he gets a TWENTY MINUTE answer". És ha ez nem lenne elég rossz, Kurtz ezredes szintén fél órát kitevő filozofálása a film végén, melyben arcán úgy játszik a fény mintha a Doom3-ban lennénk, egyszerűen fizikai fájdalmat okoz.

Úgyhogy ez van, főleg a hosszával voltak a problémák, lehet hogy ha nem a rendezői változatot nézem, jobb véleményem lenne az egészről. Nem ajánlom a rendezőit senkinek.
Haszprus

Apokalipszis most

©   Haszprus   |   film
[22:43] [Haszprus] éjjel elkezdtem nézni egy apokalipszis most c. filmet, de annyira izgi volt, hogy inkább megkerestem az mtv.hu-n a gyurcsány-orbán vitát és megnéztem azt
Haszprus

The Grudge

©   Haszprus   |   film
I gave this film 10 stars because it did what a horror film should. It scared the s**t out of me.
Viccen kívül. Ilyen még nem volt hogy libabőrözést fotózzak. Full sötét szobában kezdtem nézni de 2 perc alatt rájöttem, hogy jobb lesz a villanyt felkapcsolni Most már csak az alvással lesznek problémák


A karom (részlet)
Haszprus

Oceans Twelve

©   Haszprus   |   film
Ocean's Twelve. Most igazából semmi kedvem erről írni, a film egy rakás szar volt, viszont szórul szóra egyetértek az alábbival, amit az imdb-ről ollózok az arcotokba:
Simply put, this is a boring movie. The strength of Ocean's 11 was that it started at point A and it ended at point B, and it did so in a convincing and entertaining matter and threw in a believable plot twist at the end. It was very simply and straightforward.

Ocean's 12 is nothing like this. The film is in desperate need of a better editor, as it is so bloated and ponderous that towards the middle of the film, if you've even managed to keep track of who's stealing what from whom and why they're doing it, you won't even care any more. You'll just be begging for the ending.

The film is filled with bizarre camera angles, such as a shot of an incoming airplane that for some inconceivable reason is filmed sideways. There are also some VERY bizarre scenes, such as a scene where Julia Robert's character has to pretend to be Julia Roberts, and a thief break-dances through lasers.

However, the biggest flaw of the movie is the absence of a good heist scene. The heist in Ocean's 11 was masterful, and there is nothing in this film that even comes close. I didn't go to see this movie to watch a cop get reunited with her father who happens to be a master thief, I went to see a team of funny people go up against the odds to steal a lot of money.

Bottom line: You will hate this movie. Don't waste your money on it.
Haszprus

Batman & Robin

©   Haszprus   |   film
Ma egy kicsit belepillantottam a Batman & Robinba (negyedik Batman-film). Már átaludtam a felét az rtl klubon pár éve és nem igazán rémlett hogy miről is van szó. Hát a mai csekkolások alapján rendkívül szánalmas. Viszont az új Batman részre izgulok rendesen, imdb szerint amerikában most épp top1 a mozikban.
Haszprus

Star Wars III - A sith-ek bosszúja

©   Haszprus   |   film történelem
Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith - 2005. Nah szal az első pár perc... De hol is kezdjem. Premier előtti díszbemutató ugye. Az egész Lurdy mozi ennek a rendezvénynek volt szentelve az adott időpontban, a mozi előtere le volt zárva a nagyközönség elől és birodalmi harcosok vigyázták a bejáratot. És úgy tűnt hogy odabent egy füstgép is üzemben van, mint később kiderült, azért, mert jól belézerezték az egész helyet. Kurvajól nézett ki, volt egy csomó sw-jelmezbe öltözött ember (vader, birodalmiak, etc), nagyon komoly volt, fülig ért a szám annak ellenére hogy nem vagyok sw-fan. Ja és a média is jelen volt de ezt leszarom. Sajnálom, hogy nem vittem fényképezőt, tényleg q yol megcsinálták a mozi előterét. A biztonságról annyit, hogy nyolc csekkpointon kellett átmenni mire az ember a terembe ért, durva. Gondolom máskülönben a sok megszállott belógna

Ja igen, szal az első pár perc a filmből igencsak lenyűgöző volt, lényegében egy űrharcos tech demót láthattunk, legalábbis amíg fel nem tűntek emberek [jedik] a vásznon. Tképpen az első 3/4 órában gyakorta fülig ért a szám, aztán unalmassá vált, de valahogy csak kibírtam a végéig.

Lord Vader kinevezéséről annyit hogy mikor ez megtörtént, a nézőtéren egy csákó kb. röhögőgörcsöt kapott, olyan szinten volt a jelenet felvezetve és kivitelezve. Cikkekben is olvashattuk, hogy az erő sötét oldalára fordulás kissé gyorsan lezajlik a srácban, nos, valóban

Ja és nemtom az angol verzióban a filmben van-e 'Lord Vader, riiiiise' jelenet, de a magyar szinkronból ezt kihagyták. A jelenet megvan, csak hang nincs hozzá. Pedig érdekelt volna, hogy hogy fordítják

No ennyit erről, a téma nem érdemel ennél többet szvsz

Update 2005. máj. 19. 12:15: képek az indexen

Haszprus

Star Wars Sith-ek bosszúja díszbemutató

©   Haszprus   |   film
Noh nyertem egy duplajegyet a sith-ek bosszúja premier előtti díszbemutatójára. Május 18 szerda délután/este. Sejtitek mi a gubanc? Másnap fony kis zh.

Háttértörténet: internet power, google power. Miért? Mert 10 kérdést kellett megválaszolni a starwars-univerzummal kapcsolatban, olyan fasságokat hogy beszartok. Kettőt tudtam magamtól (nem vagyok sw-fan, sőt a régi részeket 1x, az újakat meg kb. 2x láttam), többit meg lazán ki lehetett guglizni a megfelelő keresőszavakkal Szerencsére a starwars.com is elég jó információforrás (legtöbb google-találat oda mutatott ofkorsz).

Kb. biztosra vettem hogy nyerek, mert 100 jegypárt sorsoltak ki, és komolyan olyan kérdések voltak amiket csak megszállottak tudnak megválaszolni… Nomeg az internet fenegyerekei, mint én

Most már csak azt kell kideríteni, hogy melyik nevemmel nyertem, mert ugye biztonság kedvéért az óvatos ember legalább két névvel pályázik
Haszprus

Vejedre ütök

©   Haszprus   |   film
Vejedre ütök (Meet the Fockers - 2004). Elég jó, bár egy idő után kissé erőltetettnek hat, megvallom, alig vártam, hogy vége legyen. Ettől függetlenül simán ajánlható megtekintésre.
Haszprus

Visszafordíthatatlan

©   Haszprus   |   film
Irréversible - Visszafordíthatatlan, 2002. Monica Belucci neve volt, ami miatt megnéztem, meghát 7,2-es user rating az imdb-n. Ímde. A film teljesen nézhetetlen. Ilyen szart még nem láttatok. Az első 40 percen keresztül valami buzibárokban járunk. Valami monoton zaj (nem zene!) van a háttérben, a kamera körbe-körbe forog 3D-ben össze-vissza, képeket csak időnként látunk, a maradék pedig a nagy sötétség. Körülbelül 20 percen keresztül megy ez az effekt, közben az egyetlen emberi beszéd ami van, az a főhösünk "Ismered Gilisztát?!" kérdése, elismételve saccperkábé kétszázszor.

A filmet azt hiszem vasárnap láttam, és beszámoltam róla WiZARD-nak is. Ma megszületett az ő értékelése is:
bazz
amikor aszontad hogy szar a visszafordithatatlan, akkor elképzelni se tudtam hogy ennyire szar
meg hogy pörög a kamera...

15 perc után nem bírtam
No igen, én is úgy "néztem meg", hogy voltak részek amiket 32x-es sebességgel pörgettem, a maradék nagyrészét 2-16x között
Haszprus

Pillangóhatás

©   Haszprus   |   film
The Butterfly Effect - 2004. Fasság. A filmben leírt két alapproblémát (a csaj apja, és a dinamit) sokkal egyszerűbben is meg lehetett volna oldani. Persze akkor teljesen más film kerekedne az egészből. De pont ez, amit mondok. Ez a verzió így ahogy felépítették, nem volt logikus, és a vége felé már kicsit unalmassá, és nagyon erőltetetté is vált.
Haszprus

Ray, Argo

©   Haszprus   |   film
Ray - 2004. Tegnap néztem meg, kőkeményen ajánlható. Meglehetősen érdekes film, jó "háttérzenével", annak ellenére hogy nem csípem ezt a stílust. A szereplők hihetők voltak, a sztoriban (volt sztori mégpedig nem akármilyen) volt kiért aggódni, ez a film ki tud váltani érzéseket, találunk benne szimpatikus és antipatikus karaktereket is, ahogy annak kell lennie egy jó filmben. Még külön megemlíteném, hogy kevés filmben szoktak jól működni a gyerekkori flashbackek, de itt ezt is jól megoldották, nem unalmasak, nem irrelevánsak, nem puszta időkitöltés a céljuk. A főszerepben Jamie Foxx, komolyan mondom, egyszerűen briliáns alakítással.

Argo - Írpa Attila filmje, nincs róla különösebb mondanivalóm. Időpazarlás.
Haszprus

Légy 2

©   Haszprus   |   film
Megnéztem a Légy 2-t az rtlk-n. Nemtom már mikor néztem utoljára filmet tv-ben, elejétől végéig. Bár ezt sem a legelejétől néztem, mindegy. Gány volt. És lehet hogy be kell üzemeljek valami alvólámpát is miatta

Ezen kívül meggyónom ehelyütt azt is, hogy megnéztem a Benne leszek a tévében c. Hajós András féle műsort. Nos. Furcsa. De nyilván ez a célja. Ugyanakkor, bosszantó hogy a zsűri lelövi a legtöbb produkciót mielőtt még bármi lehetne belőlük. Szintén bosszantó hogy az amúgy zsírszar Vasné Eta által előadott Britney Spears átdolgozást Hajós nem engedte lelőni. Ami viszont khirály volt:

Dance Boys: egyik volt osztálytársam akár tagja is lehetne ennek a formációnak

Rostás Robika Békásról 12 éves rapper. Ez volt az egyetlen produkció ami valamiféle színvonalat tényleg megütött, bár a vége már fájt, de a srác 12 éves, szal még viheti valamire.

Tóth Sanyika Jódlikirály és együttese - No ez is egy mókás produkció volt, kár hogy meglehetősen korán félbeszakították

A többi gáz volt, minden esetre régóta mondogatják hogy minden szemetet el lehet adni és az utóbbi évek reality őrülete (mert ez a műsor valami ilyesmi beütésű) erre kőkemény bizonyítékkal szolgált.

Update 01:43: ránéztem erre a belinkelt site-ra (ld. feljebb), és az elmúlt adások anyagait le lehet tölteni. Konkrétan ajánlanék is négyet közűlük, amiből az első hihetetlen rofl, a második szintén nagyon jó, és a 3-4-et is érdemes lehet…
  1. Balogh Melinda - Õrjöngős - vetkőzős (első adás)
  2. Dicső József - Szájdob fejlesztett változata (második adás)
  3. Kovács Éva - Eszenyi Enikő paródia (második adás)
  4. Sülysápi nyugdíjas Klub - Férfi hastánc (második adás)
Haszprus

Napoleon Dynamite, Mean Girls

©   Haszprus   |   film
Napoleon Dynamite - 2004. Roppant gyenge. Van benne egy-két jó rész, a vége óriási meglepetés, 1 óra után beindul a film, de addig… Persze a vélemények eltérőek, én pl. ajánlás alapján néztem meg.

Genre: Comedy
Tagline: He's out to prove he's got nothing to prove.
Plot Outline: An alienated teen decides to help his new friend win the class presidency in their small town high school, while he must deal with his bizarre family life back home.
User Rating: 7.2/10 (14,279 votes)

Mean Girls - 2004. Ez egy fokkal jobb, de nem az igazi. Egyszer nézhető.

Genre: Comedy / Drama
Tagline: Watch your back.
Plot Outline: Cady Heron (Lohan) is a hit with The Plastics, the A-list girl clique at her new school, until she makes the mistake of falling for Aaron Samuels (Bennett), the ex-boyfriend of alpha Plastic Regina George (McAdams).
User Rating: 6.9/10 (10,460 votes)
Haszprus

Equilibrium

©   Haszprus   |   film
Equilibrium (Equilibrium - 2002). Ilyen gagyi szar filmet még életemben nem láttam, mélységesen felháborít hogy ilyet ki mer adni bármely filmgyár. Először is teljes egészében az 1984 film koppintása (már az is szar volt), csak itt nem gondolatrendőrség van hanem az érzelmeket irtják (hogy ne legyen több háború, amiket az érzelmek tesznek lehetővé), és a népet egy szer tartja érzelemmentesen. Arról nem kapunk beszámolót hogy így mi a manó tartja egyben a családokat (sőt, mi hozza létre őket) meg úgy egyáltalán honnan gyün az utánpótlás. Érdekes módon az érzelemmentesített szereplők 90%-a képes mosolyogni és egyéb hasonló nem túl érzelemmentes dolgokat produkálni. Ettől már úgy alapból iszonyat gagyi érzése van az embernek minden 20. másodpercben. Node amit sikerült 'lencsevégre kapnom' a film vége felé, hát az már az überlowcostság netovábbja:

[[[ Itt korábban egy kép volt, most már nincs ]]]
Emberünkben nem kicsit látványosan törik meg a kard, teccikérteni??

Genre: Action / Sci-Fi / Thriller

Tagline: In a future where freedom is outlawed outlaws will become heroes.

Plot Outline: In a fascist future where all forms of feeling are illegal, a man charged with enforcing the law rises to overthrow the system.

User Rating: 7.6/10 (15,599 votes)

Update 2005. nov. 30. 20:58: Igen, tudom, tévedtem a kardos teóriával kapcsolatban. Részletek a kommentek közt.

Haszprus

Fűrész

©   Haszprus   |   film
Saw - 2004. Szerintem túlértékelt. Unalmas. Bár okoz némi feszültséget, mégsem aggódunk igazán a főszereplőkért, pedig szerintem egy ilyen helyzetben ezt ki kéne váltania a filmnek, s mivel ez nem sikerül, ezért úgy gondolom, kudarcot vall.

Genre: Thriller / Horror / Crime

Tagline: Every piece has a puzzle.

Plot Outline: With a dead body laying between them, two men (Whannell and Elwes) wake up in the secure lair of a serial killer who's been nicknamed "Jigsaw" by the police because of his unusual calling card.

User Rating: 7.5/10 (7,541 votes)
Haszprus

Collateral - A halál záloga

©   Haszprus   |   film
Collateral - A halál záloga (Collateral - 2004). Elég izgalmas, jó szereplőkkel akikért aggódhatunk. Ajánlott megtekintésre.

Tom Cruise, Jamie Foxx, Jada Pinkett Smith, Bruce McGill

Genre: Action / Thriller / Crime / Drama

Plot Outline: A cab driver finds himself the hostage of an engaging contract killer as he makes his rounds from hit to hit during one night in LA. He must find a way to save both himself and one last victim.

User Rating: 7.6/10 (17,355 votes)
Haszprus

Amerika kommandó: Világrendőrség

©   Haszprus   |   film
Amerika kommandó: Világrendőrség (Team America: World Police - 2004). Ok, újszerű, bábfilm, egyedi, a south park készítőitől, de amúgy ratyi, erőltetett, és nem ajánlott a megtekintése.

Genre: Action / Adventure / Comedy / Musical / Animation / War

Tagline: Putting the "F" back in Freedom.

Plot Outline: Marionette superheroes fight to end terrorism and put tired celebrities out of their misery.

User Rating: 7.4/10 (8,625 votes)
Haszprus

Batman visszatér

©   Haszprus   |   film
Batman visszatér (Batman Returns - 1992). Fura volt 20 évesen ezt megnézni. Mármint kb. másodszor. Először láttam moziban amikor bemutatták, úgy tűnik az 12 éve volt. Iszonyat gagyi. Nem is igazán értem, miféle korosztálynak készítették. Kicsiknek túl felnőttes, felnőtteknek pedig túl gyerekes és felületes. Na jó, tény hogy anno tetszett. Ez a bóhocos dolog, meg cirkuszi soundtrack, hááát…

Kiváncsi vagyok, milyen lesz a Batman begins, amit moziban idén mutatnak be, bár nemtom pontosan mikor, minden esetre emiatt néztem újra a két első batman filmet. A harmadik és negyedik epizódot nem nagyon vagyok hajlamos újra megnézni, tekintve hogy übergáz volt már elsőre is mindkettő. A Batman & Robint (schwarzenegger, mr. freeze) az rtl klubon láttam pár éve, és jól be is aludtam rajta.

Update 02:20: lecsekkoltam a Batman begins trailerét. Június 17-én lesz a premier.
Haszprus

Mátrix Forradalmak

©   Haszprus   |   film
No, megnéztem a Matrix Revolutionst a maga teljes valójában. Eddig csak részleteket láttam belőle, és nem is nagyon akartam teljes egészében megnézni, a Matrix Reloaded annyira elkedvetlenített. A Revolutions nem rossz, szerencsére az effektek elég jól elviszik a filmet a hátukon.

Genre: Action / Thriller / Sci-Fi

Tagline: Everything that has a beginning has an end.

Plot Outline: The human city of Zion defends itself against the massive invasion of the machines as Neo fights to end the war at another front while also opposing the rogue Agent Smith.

User Rating: 6.4/10 (35,881 votes)