No ellátogattam egy régóta tervezett dologra, nevezetesen csontkovácshoz. Egyelőre még nem tudom, mi legyen a véleményem. Az valószínűnek tűnik, hogy megyek még.
life - 2012 - 15 megfelelő bejegyzés
Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.
Squasholtunk Imoval végre, és kurvajó volt!
Leszámítva hogy feljött a fél talpam, de ez most baromira nem izgat, megérte, és megyünk még remélem. Csak várom hogy begyógyuljon a lábam. Btw holnapra totális izomláz várható.
Lakás (szoba) hangszigetelésére tudtok szakembert? A hang javarészt valószínűleg a házon függőlegesen végigmenő fűtési vízvezetékkel összefüggésbe hozhatóan közlekedik.
Szabin vagyunk augusztus 5-ig, o jea!
O jea, a hónap végéig le kell úsznom (legalábbis érdemes lenne) egy 10 alkalmas bérletet. Tegnapra esett az első nap amikor rá bírtam venni magam ÉS az úszóbolt is nyitva volt, hogy vehessek egy úszósapkát. És azt hittem ott fogok lubickolni majd két órát, de fél óra alatt úgy lefárasztottam magam, hogy még most is érzem a lábamat, tegnap meg egyenesen alig bírtam járni utána. Rox.
Fogyós projekt megy egyébként, talán sikeresebben mint az elmúlt fél évben.
Meg egyéb dolgok is vannak.
Hulla fáradt vagyok.
Megvettem az első appomat a Google Playből, ami konkrétan a Sleep-as-an-Droid. Ez a cucc a telefont a matracra helyezve figyeli alvás közben a matrac mozgását, és ebből következtetéseket von le hogy vajon mélyen alszol-e vagy sem. Konkrétan a módszer helyességéről nincs információm (az app amúgy 290 Ft volt), az azonban biztos hogy az app használatának első napján még 4:xx-et aludtam, azóta pedig folyamatosan odafigyelek és igyekszem 7-8 órákat aludni (valójában átlagban 6 jön össze, de a lényeg hogy sokkal többet alszom mint régebben, mert végre ez is mérhető teljesítménnyé vált).
Iszonyat kipihenetlen vagyok mostanában, és hiába figyelek oda, gyakran álmossággal küzdök. Kipróbáltam egy appot a Play marketből Androidra, amiben különböző zörejeket/hangokat lehet végtelen ciklusba beállítva hallgatni, és beállítható hogy mennyi időn át játssza neked elalvás előtt. Pl. vízcsobogás, légkondi, akármi. Elég komoly probléma, hogy a loopolás nincs rendesen megoldva, hallatszik hogy hol van a hangfájl vége, mert ott akad, ugrik egyet. Ellenben volt egy dorombolós cicahang, ami marhára bejött, és álmodtam is valami macskásat, aztán konkrétan arra ébredtem hogy a macska pofozza az arcomat. Ami önmagában ijesztő volt, viszont végre kipihenten és tökjó kedvvel ébredtem.
30 ezer dollárral támogat a NASA egy magyar projektet
Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.
[...]
Mondtam hogy tud a csaj!
Apám meghalt
© Haszprus | life...
Szobacsere
© Haszprus | lifeKét szobám megcserélése DONEZ.
Laza 3,5 éve váratott magára.