» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


254 megfelelő bejegyzés.

Nem nagy cucc, de ha már Mefi rákérdezett az üzenőfalon, akkor beszámolok róla.

A friss témák menüje kicsit megváltozott: színeződnek a dolgok aszerint, hogy hozzászóltál-e az adott topichoz, és hogy te voltál-e az adott topicban az utolsó.

Ha nem szólsz hozzá egy topichoz, azt nem szeretjük, ezért optikailag büntetünk és lelki terrort alkalmazunk:

Ellenben ha hozzászólsz, azt szeretjük és megköszönjük:

Mindehhez be kell jelentkezned.



Idén ismét megszemezgettem kicsit a történelem kategóriát, és a következőkre bukkantam:

  • Labort tartottam két harmadéves bme műszaki informatikus csoportnak Számítógép labor 5-ből (oracle, sql, xsql, jdbc, php), aminek a bevállalása így utólag életem egyik legjobb döntése volt: egy csomót profitáltam belőle szakmailag, és jót tett az önbizalmamnak is. Ezzel elindított egy folyamatot, amihez asszem egy csomó járulékos dolog köthető.
  • Elég sikeres tavaszi félévet zártam (35 kredit + számelm szig + labvez)
  • Voltam egy skandináv körúton
  • Bekerültem az 1.2 Rendszerfejlesztés szakirányra
  • Belekóstoltam kicsit a franciába (igaz, az őszi félévkezdés körüli bonyodalmak miatt felhagytam vele, de most már legalább tudom hogy bármikor folytathatom)
  • Szeptemberben lecseréltem végre a teleszkópot a bringámon, így visszanyertem a tekerési kedvemet, és csináltam is rögtön pár extrém túrát (hogy csak egyet mondjak: éjszakai hegyi bringa egyedül )
  • Idén is megismerkedtem néhány új arccal
  • Ismét szerveztem (szerveztünk) egy-két dolgot.
  • Beálltam 66 kg környékére, megtartottam egy relatíve egészséges étrendet, nem hagytam fel a tavaly megkezdett sportolással
  • Idén is megkerestek egy-két dologgal, ezek közül kiemelnék két állásajánlatot, amiket néhány nap eltéréssel kaptam. Az egyikről nem írtam publikusan, a másikról meg csak nyomokban, viszont bízom benne, hogy a jobbikat sikerült elvállalnom, és hogy szakmailag igen sokat fogok tőle fejlődni, amellett, hogy immáron lesz 5x8 órás munkatapasztalatom is. A legelején rövidtávon gondoltam erre az állásra, de ha sikerül összeegyeztetni a bme-vel, akkor asszem minden adott, hogy szívesen maradjak náluk hosszabb távon is.

És bár van még pár óra hátra, de boldog új évet mindenkinek!



Pénteken meló után felugrottam GuNN-hoz, el a mekibe, be a westendbe, vettünk 2 db 100W-os spotlámpát, aztán kezdődhetett Rómeó (aki egy ifjú perzsa macska) megörökítése (ISO400-zal). A kezdeti hiedelmemmel szemben Rómeó egyébként egyáltalán nem egy tárgy, teljesen játékos, nem lehet tőle cipőfűzőt kötni, mert rögtön játszani kezd vele, meg ilyenek. Kellett volna neki még a szemüvegem, az órám, az ujjam, és egy usb kábelre is igényt tartott.


Mátrix

©   Haszprus   |   mátrix, fejlesztés

Azt találtam ki, hogy a munkahelyi bejegyzések a mátrix címke alatt fognak futni, legalábbis egy darabig. (A címke eddig is létezett, csak más néven, és nem volt publikus. Bizonyos címkéket ugyanis nem lát mindenki.)


Mint látható, serious development zajlik, ugyanakkor a kép valójában trükkfelvétel, mert a harmadik monitort nincs hova kötni, az csak úgy ott van az asztalomon az impresszió kedvéért

Itt van helyette egy worldshot a melóról:

Lehet, hogy az arckifejezésemből más jön le, de amúgy marhára élvezem, amit csinálok



A cégnél az első feladatom egy olyan script optimalizálása volt, amely 12-től 30 vagy akár még több MB-ig terjedő XML állományok alapján hajt végre nagyságrendileg 100-500e egymással összefüggő SQL insertet (értsd: mély és széles xml-fa).

Az eredeti progi egy 30 megás XML-lel kb. 2 perc 40 másodpercnyi munkát adott az apache.exe-nek (ennyit foglalt a prociból tehát az apache), miközben a memóriahasználat az alapjáratú 27 MB-ról felment 558 MB-ra. A program teljes futási ideje 383 másodperc volt.

Elég sok időt eltöltöttem azzal, hogy egyrészt a program logikáját megértsem, másrészt utána nézzek, hogy vajon van-e valami hatékonyabb XML parser. Miután nem találtam a használt megoldásnál jobbat (tekintve hogy az se a teljes dokumentumfát tárolta a memóriában), már majdnem ott kötöttem ki, hogy ezt bizony nem lehet (vagy én nem tudom) optimalizálni (bár persze kételkedtem), ehelyett kicsit kitesztelgettem, hogy hogyan is működik a php-ben a változók és objektumok megsemmisítése (ld. __destruct), és a megfelelő stratégiai helyen mért csapás eredményeként a program most nem növeli az apache alapjáratú memóriafoglalását egy megával sem (Érdekes módon az unset nem segített.)

Azaz az én verzióm a 30 megás XML-lel ugyanúgy 2 perc 40 másodpercig tekeri az apache.exe-t, azonban összesen csak 358 másodpercig fut (fél perc nyeremény itt, miközben sebességre még nem is optimalizáltam), és ami a lényeg, hogy 27-ről nem 558 MB-ra nyomja fel az apache memóriahasználatát, hanem mindössze 29-re. Nem kell mondani, hogy ez mennyire előnyös egy olyan környezetben, ahol más dolgok is futnak (ti. ez egy webszerver).

Amikor nekiálltam a dolognak, egy nagyságrendi változást akartam volna elérni, aztán ahogy beleástam magam, megelégedtem volna akár egy memóriafelezéssel is, végül már majdnem teljesen feladtam, de arra álmomban sem gondoltam, hogy sikerül a memóriahasználatot úgy ahogy van megszűntetni Ettől igen jó kedvem lett

Rulz.


133 komment - thx!

©   Haszprus   |   fejlesztés

133 komment! Pörgős hetünk volt. Igaz, ez nem mind látható, de azért sokminden ment publikusan is Risztekpa mindenkibe! Ja és köszönöm is a kommenteket, a héten több olyan bejegyzés is volt, ahol értékes hozzászólások érkeztek, és sokat segítettetek! Thx!

Hiszek abban, hogy itt egy elég frankó olvasóközönség alakult ki, amire/akikre nyugodtan büszke lehetek.



Szinkron

©   Haszprus   |   howto, hwsw, mátrix

Van ugye a munkahely, ahol napi 8 órában fogok fejleszteni saccperkábé. És van az itthoni gépem, ahol még nem tudom hogy lesz, de valszeg azt is használni fogom

Elég erősen számítógépcentrikus minden adattárolásom, nem papíron van a naptáram, nem a magyar postán keresztül levelezek stb. Most viszont két gépet fogok használni, úgyhogy jó lenne, ha az adatokat és beállításokat szinkronizálni tudnám köztük különösebb erőfeszítések nélkül.

A teendőimet a Remember the milken tartom számon, ez online, úgyhogy kipipálva. RSS terén Google Reader, dettó.

A levelezésemet igaz, hogy Gmail szerveren keresztül végzem, de nem webfelületen, hanem Outlookból. Valamilyen szinten így is látom bentről a levelezésemet (weben). Ha nagyon akarom, hordozgathatom a pst fájlokat, amik viszont kb. 1 gigát tesznek ki, úgyhogy nem biztos, hogy ezt napról napra el akarom játszani. Vagy igen?

A Firefox előzmények, könyvjelzők, jelszavak és cookie-k szinkronizálására találtam a Google Browser Syncet, ezt valszeg használni fogom, az itthoni gépemen már be is lőttem.

Mit lenne érdemes szinkronizálni még, és milyen megoldások léteznek?

Outlookra jó lenne találni valami jó megoldást. A pst-k másolgatása azért nem nyerő, mert ha egyszer véletlenül elfelejtem nap végén vagy elején, akkor igen nagy pácban vagyok. Látom hogy vannak különféle eszközök, próbáltatok-e már ezek közül valamit, ami be is vált?

Könyvtárak szinkronizálása is igen hasznos lenne, erre most látom a FolderShare.com-ot, ami ha minden igaz, valami Microsoftos megoldás, ami számomra már alapból bíztató, ugyanakkor egyelőre connect timeoutot dob, ami nem jó




Bizonyos esetekben egész jól műxik. Időm nem volt alaposan kitesztelni meg ilyenek. Most ez nekem két kreditért oké volt, ennyi. Ha érdekel, itt megnézheted, hogy személy szerint neked mit ajánl.

Nagyjából azt érdemes figyelni, hogy az eddig letöltött képeid függvényében vajon úgy érzed-e, hogy nagyjából releváns képeket ajánl, tehát hasonló jellegűeket. Például ha tűzijátékos fotókat néztél, akkor jóeséllyel látsz további tűzijátékosokat. Ha külföldi fotókat néztél, jóeséllyel látsz további külföldi fotókat. Legalábbis ez volt a kiindulási alapfeltevésem, aztán egyáltalán nem biztos, hogy a gyakorlat ezt a feltevésemet igazolja. Ugyanis a képeket nem hasonlóság alapján ajánlja, hanem hozzád hasonló ízlésű felhasználók képnézegetési szokásai alapján. Azaz az ajánlott képek nem feltétlen kapcsolódnak egymáshoz. De azért megfigyelhető egy-két dolog, amibe most nem megyek bele…

Ha csak két képet látsz, az azt jelenti, hogy nem tud ajánlani neked a rendszer semmit. Valószínűleg nem tudja hogy ki vagy (pl. mert törlöd a cookie-kat), vagy még nem töltöttél le képet. Bizonyos bugok is vannak a userazonosítás körül, amiket még nem debugoltam (és egy darabig nem is fogom, mert nem érek rá).



Szglab5 2008

©   Haszprus   |   labvez

Jött a levél Gajdos Sándor adatbázisok előadótól (SEO), hogy jó lenne, ha tavasszal is vezetnék labort.

Menjek, ne menjek? Marha jó lenne, de kicsit hardcore lesz 5x8 óra munka + fullos bme félév mellett, nem?






Referer hack

©   Haszprus   |   fejlesztés, javascript, php

Ma az adminfelületen a logok közé benézve a következő ablak villant fel:

Gondoltam biztos valamelyik firefox extension bugzik. De nem. Valaki egy lapletöltésnél user agentnek azt bírta megadni, hogy

<script>alert(1)</script>

Ofkorsz a user agentek biztonságosan kerülnek az adatbázisba egy $db->safe_string() konverzión keresztül, mert nehogymár valaki ott kezdjen sql-t injektálni, de arra még nem gondoltam, hogy valaki html-t vagy js-t fog becsempészni így az oldalra. Trükkös.


Mai kocka bejegyzésünkben két nem működő szolúciót mutatunk be a Google Calendar és az Outlook 2007 naptárának szinkronizálására.

  1. Remote Calendars - Ez igazán kíváló, de az Outlook percekben mérhető időre lehal, amíg szinkronizál, azon kívül csak a Calendar->Outlook utat támogatja, nekem meg inkább pont fordítva kéne.
  2. SyncMyCal - Ez már egy fokkal jobb, oda-vissza megy a szinkron, és két verzió érhető el belőle: a Lite és a Pro. A Lite nem támogatja az automata szinkronizálást, hirdetik a weboldalon. Semmi gond, elleszek nélküle, csak legyen már valami. Felrakom: hát ez sajnos csak az aktuális dátum +/- 3 napos környezetét szinkronizálja. Halottnak a csók esete.

Kedves Olvasó, talált-e Ön működő - nem feltétlen önműködő - szolúciót a fenti égető problémára?





Konkurencia

©   Haszprus   |   akvárium, maszat

Legnagyobb meglepetésemre kaptam szerdán névnapra egy gömbakváriumot - az se szúrt szemet, hogy előtte napokig állt több palack víz felhalmozva a fürdőszobában. A helyszínt három nőstény betta vette használatba, azonban úgy alakult, hogy helyettük most egy guppi felügyeli a víztározó rendjét (bár meg kell mondjam, egymaga nagyobb partit csap benne, mint a három betta együtt ).

A képek viszont nem a guppiról szólnak, hanem Maszatról, aki érdeklődve (féltékenykedve?) figyeli az új jövevény(ek)et


Kondilog 2007q4

©   Haszprus   |   kondi

Gyúrok a Kármánban tesi aláírásért, és logolom.

  1. nov 10. Visszatérés a vasak világába kb. 8-11 hónap kihagyás után… Fekvenyomás 35kg. Egy hét konstans izomláz.
  2. nov 18. A múltkori izomlázam még nem teljesen múlt el, de a tesi aláírás miatt menni kell. Fekvenyomás 35kg, álló vádligép 55kg. Harmadnap alig bírtam lábra állni Megkérdeztem egy portást hogy mehetek-e 07:00 előtt: nem.
  3. nov 20. Fekvenyomás 35kg, álló vádligép 55kg, ülő vádligép 40kg, mindkettő lesz majd sokkal több, de nem akarom jobban bedurrantani a vádlimat, mert így is alig bírok lábra állni (nemvicc, nyújtanom kell minden egyes lábra állás előtt, és utána is még húzom a lábam), tricepsz lenyomás csigán 35kg (asszem). Megkérdeztem egy másik portást hogy mehetek-e 07:00 előtt: igen. Update, pár órával később: na már nem tudom lerakni járáshoz a sarkamat, egyáltalán Pedig az egyórás konditerem alatt végig nyújtottam.
  4. nov 22. Harmadik portás 6:30-kor: csak 7.00 után lehet ingyen bejönni… Felülés 4x20, bicepsz kézi súllyal 8kg, evezés csigán 35kg, tricepsz előre nyomás csigán 30 kg (asszem… amúgy ez vidánál 20kg-mal ment max), ismeretlen tricepsz gyakorlat csigán ~30kg , vállvonogatás kézi súllyal 20kg. Most visszafogottabb voltam, okulva az eddigi izomlázproblémákból
  5. dec 01. Fekvenyomás 35->40 kg.
  6. dec 02. Álló vádligépen megpróbáltam egy 70 kilós sorozatot bemelegítés nélkül (valaki ott hagyta): ment. Ülő vádligép 40->50 kg (ment volna feljebb is, de különösen a nov 20-i eset után inkább úgy gondoltam, hogy csak mértékkel emelek).
  7. dec. 08. Nagyjából az új edzéstervem szerint. Tetszik.
  8. dec. 09.
  9. dec. 10.
  10. dec. 11. Na kész, ez volt az utolsó kondi az aláírásért. Ettől még nem tervezem abbahagyni, de mégis lehet, hogy a bringa fogja átvenni a helyét, azt ugyanis az utóbbi hetekben teljesen hanyagoltam.
  11. dec. 15. Fekvenyomás 40->45 kg.
  12. dec. 16.
  13. dec. 17.

Eddig az objektum-orientált javascript valahogy kimaradt az életemből. Nem nehéz megindokolni igazából, a helyzet az, hogy a weben előforduló feladatok többsége nem igényel oo js-t, és valahogy nincs agyonreklámozva hogy a js az tulajdonképpen egy oo nyelv. Pedig az. Szóval meg is írtam az első saját js objektumomat egy tutorial alapján, marha nehéz volt, mit ne mondjak, le is publikálom ennek örömére.


Languages ranking

©   Haszprus   |   life, nyelv

Gimiben (9-12) az osztályunk nyelv szerint két részre volt osztva: angol-spanyolosok és német-franciások. Elvetődtem a Wikipediára, és a következő megfigyelésekre tettem szert:

Native speakers (m) Total speakers (m) Ranking
German 100 128 10
French 65-109 115-500 3-7
English 309-380 1800 1 or 2
Spanish 322-400 400-500 4

Szerintem jobban jártunk. Persze lehet hogy angolul meg egyébként is megtanul az ember…


BKV 2008: Több átszállás, kevesebb járat - Index.

Mert megérdemeljük A 14/114-es ill. 86-os megkurtítása határozottan röhej, előbbi járatok rendszeresen fullon (!) vannak (ráadásul a 4-es metróra hordanák a népet), a 86-os eltűnése pedig jelentős utazási időtöbbletet jelent az amúgy sem rövid úton azoknak, akik a 3-as busszal érkeznek és észak felé haladnának Budán. Csepelen a 38A-t nyírják ki, bevallottan utasvesztéssel számolva. Mert ugye a II. Rákóczi Ferenc út is arról híres hogy ott sosincs dugó, üljön persze mindenki autóba További ritkítások, járatmegszűntetések és -kurtítások a cikkben.

Most már értitek, miért népszerűsíti Demszky a bicót. Hamarosan úgyse lesz itt más

De persze a taxi jellegű (kihívható) éjszakai járatokra marhanagy szükség van a hegyvidéki kerületekben (ahol ugye tipikusan nem telik autóra/taxira), nem beszélve a mozgáskorlátozott-barát közlekedési eszközökről vagy liftekről a metróba állomásonként milliárdokért, meg ilyesmi. Fenti járatritkításoknak köszönhetően a többségből is mozgáskorlátozottat csinálnak Tekintsétek inverz felzárkóztatásnak. Rulez.

Csak azt nem értem, hogy ha Bp-en vissza akarják szorítani az autózást, akkor a BKV-t miért nyírják, és a 4-es metró projekt legutóbbi pármilliárdos költségcsökkentésében miért pont a kelenföldi P+R parkolót vágták ki…


Először arra gondoltam, létrehozok egy bejegyzést a Propelnek, de kezdetnek inkább csak egy ilyen általánosat… ki milyen külső cuccokat használ php alapú webfejlesztéshez? Nem projektspecifikus cuccokra gondolok (pl. free webgaléria, stb), hanem általánosan használható, beépíthető dolgokra (mint pl. adatbáziskezelő réteg, template rendszer).

Én elsősorban a bloggal szórakoztatom magam, és itt nem az a cél hogy gyorsan fejlődjenek a dolgok, hanem hogy magam fejlesszek ki mindent. Hobbiból. Ennek megfelelően eddig nem is nagyon vettem be külső fejlesztéseket a projektbe, egy éve bekerült egy Smarty (ami nem jött be végülis), és most nemrég a prototype.js, igaz ez nem php, hanem js/ajax. Na ilyesmikre gondoltam. Nyomassad, miket használsz, mire jó, stb.



Havasesőteszt

©   Haszprus   |   bringa

Na kipróbáltam a bringát esti havasesőben. Érdekes volt. Főleg hogy az út második felében a láncom bizonyos sebességekben állandóan ugrott. Nem tudtam vajon mi az égtől, aztán itthon felfedeztem hogy egy-egy szép jégtömb állt az első és hátsó tányérokon Egyébként a sárvédőt felrakhattam volna, mondjuk elölre nincs, de azért a hátsó is megvédett volna egy kisebb beöntéstől… Zoknimból itthon facsarni lehetett a vizet, a lépéseim pedig szuttyogós hangot adtak, elég durva volt Asszem extrém élménynek ilyenből ennyi most elég is volt egy időre


Hétfő óta hajnali négykor kelek. Ez a célkitűzés. A hajnali órákat valami hasznosra akarom fordítani. Meg félig-meddig öncélú kísérlet is, hogy megbírkózom-e a feladattal.

Mennyire sikerül betartani? Nos eddig napról napra kevésbé Mára eljutottam oda, hogy bár 4:20-kor csörgő nélkül magamtól megébredtem (!) (elfelejtettem este beállítani), mégis visszaaludtam kilencig (azaz hiányzott az erő ahhoz hogy fel is keljek). Általában egyébként 5-6 között sikerül az ágyból kikászálódnom (ismételt csörgő nélkül, ugyanis az első csörgés után nem kérek többet). Hogy ez mennyire tekinthető jó eredménynek, az végülis relatív, hiszen úgy általában nem rendelkezek önkontrollal elalvás ill. felkelés témakörében (Gyakran össze-vissza pörgök.)

Tapasztalatok: főleg a hét elején egyrészt délelőtt, másrészt olyan 15-től folyamatos fáradtság. Ahogy egyre jobban hozzászoktam a dologhoz, ez egyre kevésbé jelentkezett, és egyre tovább bírtam fent lenni. Ami egy bizonyos szinten túl már nem kívánatos, hiszen korán kéne elaludnom.

Folytatom a projektet további előrelépést remélve


Kondi ismét

©   Haszprus   |   barátok, kondi

Hahaaj! Az úgy volt, hogy amikor átvettem a Kármános kondibérletemet 8000 Ft-ért, lecsekkoltam rögtön a termet, éppen fullon volt, nem volt túl szimpi. Meglepődve tapasztaltam, hogy nincs semmi előtere, ahol öltözni lehetne, mondom mi a szösz, felmentem a bérletosztókhoz és rákérdeztem:

- Külsősöknek hol lehet öltözni?
- A wc-ben.
- …

Nos ez volt kb. 8 hete, azóta valahogy nem sok kedvem volt átmenni. Mostanra viszont éppen esedékessé vált egy tali Istvánnal és akkor mondom összeigazítom ezt egy kondizással: de mikor vannak a legkevesebben? Így történt hogy túlvagyok egy gyúráson a Kármánban, és meg kell mondjam, kurvajó volt! Fogok járni ismét és megszerzem a harmadik tesi aláírásomat is ahah. (A hajnali 7-es úszás valahogy kevésbé jött be, lehet hogy nem azt kellett volna választani félévről félévre? ) A wc pedig egy kacsalábon forgó kastély egyébként (tegyétek félre minden koliwc-sztereotípiátokat), ettől függetlenül azt is megtudtam hogy a teremben szoktak öltözni (hatalmas párkány van és ott vannak a padok is) úgyhogy no more para.


Egyelőre csak a kommentekre műxik. Szintaxisa: a keresőmezőbe beírod a többi szó mellé azt, hogy user:x,y,z, ahol x,y,z azoknak a felhasználóknak a neve (vagy névrészlete), akiknek a kommentjeiben turkálni akarsz. Persze elég csak egyet is megadni.

Három példa

  1. welcome user:montana azokat a kommenteket keresi amiben szerepel a welcome szó, és montana írta.
  2. ajax user:adamo,tamás,boci azokat a kommenteket keresi, amiben szerepel az ajax szó, és a szerző adamo, vagy tamás, vagy boci. (igazából ha lenne olyan szerző is, hogy adamoooo, vagy aaaadamoooo, akkor is megtalálná, mert szótöredéket keres a névben)
  3. ajax user:am kommentek, amiben szerepel az ajax szó, a feladó nevében pedig az am szórész.

Update 09:38: nemcsak hozzászólásra működik már, hanem bejegyzésekre is, pár sort kellett átvariálni. iRock!

Update 17:16: linkbárra is.



Kereső revamp

©   Haszprus   |   fejlesztés, ajax

Közeleg az utóbbi idők legnagyobb projektjének vége, hamarosan itt az új ajaxos kereső. (Egyelőre csak néhány kiválasztott látja. Te látod? Nem, de szeretnéd?) De nemcsak ajaxos, hanem egy csomó mindent tud is.

  • ajax
  • animált
  • nem tartalmazandó szavak listája (pl. keresőkifejezés: sony -alacsony)
  • pontos kifejezések (pl. sony, így azokat fogja megtalálni ahol a szó sonyval kezdődik, nem valahol a közepén van. de idézőjelek közt ha több szóra keresel, akkor azokat egy stringként fogja kezelni.)
  • linkbárban is keres
  • felhasználók közt is keres, mégpedig részleges névegyezésre is. a sortolás* pedig elég advanked, azok kerülnek előre akiket valszeg keresel illetve akik valamilyen értelemben fontosak…
  • a kedvencnek jelölt bejegyzéseket előre veszi a találati listában (Update nov. 09.)
  • szerző szerinti szűkítés (pl. sony user:mainframe) (Update nov. 10.)

* rendezés, nem pedig sorok tologatása!

Development tasks

  • High priority:
    • a replaceContent jegyezze meg az oldalon levő formok adatait, pl. írás alatt levő kommenteket
    • rövid leírás a kereső használatáról, szabályokról, and/or/user:, stb.
    • adjon visszajelzést a keresőkifejezés feldolgozásáról (hogy mik történnek a keresőszavakkal, pl. a user:... mit csinál, a szavak mindegyikét tartalmaznia kell a találatnak, stb.)
  • Low priority:
    • search history (ajax-szal szépen a menübe rakosgassa hogy mikre keresett a user)
    • kommenteknél is a keresőszavak kiemelése a találatokban
    • tanuljon abból hogy a userek melyik keresési eredmény felé mozdultak tovább
    • suggestions mint google-nél
    • lapozó?

Új kihívás

©   Haszprus   |   bringa, howto, life, önmenedzsment

Hajnali négykor kelek (és 20-kor ill. 20 előtt fekszem… illetve feküdnék). Hétfőtől. Eddig kétszer sikerült ennek köszönhetően bringáznom reggel. Először hétfőn, aztán ma (szerdán). 4 illetve 6 fokban. Ma a szél is fújt, elég cudar volt (éreztem térdnél megerősített téli termogatyán és térdmelegítőn keresztül ). Kedden sajnos nem volt elég a 4-től 12-ig (akkor van előadásom) eltelő idő, hogy elinduljak.

A dolog főcélja egyébként nem az, hogy reggelente bringázni menjek, de egyelőre ez valósult meg. További fejlemények később.

Update nov. 08. 05:52: ma esett az eső úgyhogy bringa elmaradt. Nembaj, csinálok mást, úgyse a bringa a cél.




Kedves Látogató, üdv a blogon! Ha az indafotóról találtál ide (aminek az indulását az index az én egyik napraforgós képemmel reklámozza), és szeretnél több képet látni tőlem, akkor ajánlom hogy nézz körül a blogos galériámban, vagy a legjobb képeim gyűjteményében. Utóbbihoz minimum 1280*960-as felbontás és egy jó böngésző (pl. firefox) ajánlott. A skandináv fotóimat itt találod.


Erről lassan már másfél hónapja akartam írni: lett egy ilyen a bejegyzések oldalán közvetlen a szövegek alatt, ha be vagytok jelentkezve, hogy Bejegyzés megjelölése. Ezzel fel lehet venni a blogon a saját kedvenceid közé az adott bejegyzést. Használatára egy példa lehet, ha olvasol egy filmértékelést nálunk, aminek hatására meg akarod nézni a filmet majd egyszer valamikor, és megjelölöd a bejegyzést, mintha egy webshopon betennéd a kosárba/kívánságlistába…


Windows install

©   Haszprus   |   hwsw
OMG

(Mivel az előző rendszerem bár pompás volt, de egy ideje percekre egyszerűen lehalt (100% cpu), valamint a bootolás a háttérprogikkal együtt kb. 10 percet vett igénybe, így hosszas, nagyon hosszas mérlegelés után elszántam magam végre, hogy lecseréljem. Először bepróbálkoztam egy Vistával, de érzésre lassú volt (athlon 64 3500+, 2x1gb dual channel sdram), meg nem is nagyon fogott meg, úgyhogy végül egy új xpsp2-nél kötöttem ki. És ahogy látom, az sp2 óta kiadtak néhány frissítést hozzá )


Milyen tűzfalat?

©   Haszprus   |   howto, hwsw

Régebben használtam McAfee-t, aztán Sygate Personal Firewall Pro-t, asszem annak megszűnt a fejlesztése, így került képbe a Norton megoldása ami egy rakás szar volt mert állandóan tolta az ablakait a képembe és nem lehetett leállítani, úgyhogy lecseréltem Zone Alarm Pro-ra, ami szintén elég szar mert a frissítése eléggé manuális és ez is nógat egy csomó programindításkor, de már jóideje ezzel tolom, és elviselhető. Érdekelne viszont, hogy van-e jobb, ami még kevesebb kérdést rak fel használat közben. Minél csendesebb, minél minimálabb, annál jobb. De azért a feladatát lássa el jól és akár konfigurálni is lehessen, ha kell valamit. Van valami ajánlatotok? XP-re lesz.


Indafotó kedvencek

©   Haszprus   |   fotózás, net

Most nem az én kedvenc képeimről lesz szó az Indafotón, hanem arról, hogy beüzemelték a lap 1.5-ös verzióját néhány újdonsággal, úgy mint pl. a kedvencnek jelölések száma szerint rendezett képtoplista. Erről pedig csak azért beszélek, mert jelenleg így néz ki (baloldalt fent a legtöbb jelölést kapott kép):

1 2 3-mal jelöltem soronként azt, hogy az adott sorból hanyadik képek az enyémek. Eheh.


Ősz

©   Haszprus   |   bringa, normafa

Voltam a Normafánál az imént, és valami eszméletlen szép színekben pompázik az erdő, a talaj nagyrészét egybefüggő levéltakaró borítja, sárga, zöld és vörös színekből, a fákon is bőségesen van még levél. Egyszerűen fantasztikus, abszolút fotótéma. Mivel igen gyönyörű napsütés volt és kellemes idő, a Normafa és a János-hegy közti rész kész turistaparadicsommá vált, ami persze az én perspektívámból nézve bringás poklot jelent. Az éjszakát leszámítva most először voltam kénytelen aszfalton menni ezen a szakaszon, mert az erdőben egyszerűen olyan tömeg volt, hogy csak gyökkettővel lehetett haladni, már ahol egyáltalán lehetett. Na nem mintha az aszfalton nem kellett volna bőségesen kerülgetni a turistákat. Menjetek kirándulni.


Lesz heavy ajax usage, betoltam a blog alá a prototype.js-t, atomjó. Elsőnek a privmsg live search valósult meg (tudom hogy eddig is volt valami experimentális próbálkozás de ez most jobb), mégpedig nem akárhogy, mert átraktam OO-ra a privmsg-eket is, javarészt. Bár pár function még árván maradt, de kapacitás függvényében meg lesz oldva.

Amit véghez szeretnék vinni a jövőben, az a blog alapos belső felfrissítése (full oo kód, következetesebb változónevek, megjelenítés minél alaposabb elválasztása, minél általánosabban használható osztályok stb.), és ajaxos feature-ök. A régi feature várólistát javarészt kidobtam a kukába. Most hogy fél mega fölött van a projekt php forráskódja, az elavult kódrészeket muszáj még jobban ráncba szedni, ami még nem oo, azt átrakni arra. Nem mintha így nem tudnék új designt felhúzni a blogra, csak úgy érzem, most ezzel tudok szintet ugrani.


Új RSS url-ek

©   Haszprus   |   fejlesztés, rss

A site átstrukturálásának részeként új helyre kerültek az RSS feedek, tessék frissíteni az olvasókat. Ezen kívül ha valaki külön szerzőt figyelt meg, akkor nézze meg hogy nem módosult-e a kedvenc szerzőjének az id-je, ugyanis jópáran újat kaptak a felszabaduló alacsonyabb id-knek (és egyéb félautomata id-átrendezéseknek) köszönhetően (többek közt: Tamás: 7, Orca: 22, Montana: 27, The GuNN: 28).

Az RSS letöltéseket nem szoktam logolni mert túl nagy többletforgalom szerintem, és sok értelme nincs, most egy órája logolom, érdekes dolgok derülnek ki belőle. Ez alatt az egy óra alatt 26 egyedi ip-ről kapott a blog rss-letöltést, namost egyedi ip-nek számít például a google reader vagy a netvibes rss fetchere is. Szerencsére ezek user agentben megadják, hogy hány előfizető húzódik meg az egyetlen letöltésük mögött, google readerből 30-an olvassák a fő bejegyzésfeedet, netvibesról pedig 39-en (ezen őszintén meglepődtem). Ez legkevesebb 95 előfizetőt jelent, de ez csak egy egy egyórás megfigyelés (nyilván akik nem webes readert használnak, azok közül nem mindenki volt online az egy óra alatt és az se biztos hogy ha online volt is, futott az olvasója, vagy elég gyakran frissít, stb stb).

Vajon milyen metodikát használnak például a feedburnernél az előfizetők számának megállapítására? (Tekintve hogy egy új ip nem feltétlen jelent új előfizetőt, és azonos ip nem feltétlen jelent egyetlen előfizetőt, ld. lan).


Kaptam visszajelzést egy kevésbé kocka ismerősömtől, hogy a blog egy kissé kaotikus.

Ennek megvan a maga oka, éspedig:

  1. Az alap: blogokat egy szűk kocka réteg olvas. A kockák kiigazodnak könnyen a felhasználói felületeken.
  2. Az én blogomat a szokásos blogolvasó kockáknál is kockábbak olvassák, a témákból és az ismerősi körömből adódóan (bme műinfó, fejlesztés)
  3. Aki blogot olvas, az általában többet is, ilyen módon a nálam látható oldalelrendezés, navigáció, funkcionalitás megszokott lehet, esetleg pár dolog máshol van, de ezeket könnyen felfedezi a gyakorlott felhasználó.
  4. Aki egy blogot olvas, az visszatérő látogató, és mint ilyen, van ideje megismerni a site-ot, ergo a site-on power userként lehet rá tekinteni, nem pedig newbie-ként. Ennek következménye, hogy bizonyos feature-öket eleve úgy tervezek meg, hogy az a power userek igényeihez igazodjon (pl. az archív oldalak gazdag szűkítési lehetőségeit).

Fentiekből következően a tipikus olvasónak a blog átlátása valószínűleg nem okoz különösebb problémát. (Bizonyára nem véletlenül kapok csupa pozitív visszajelzést.) De mi van, ha ki akarjuk szolgálni azokat a látogatóinkat is, akik esetleg most csöppennek a blogok világába, vagy pl. a google-ről kerülnek ide, és azt se tudják, mi az a blog?

A kérdés most hozzátok szól: mi az ami szerintetek az überblogon nem a legfelhasználóbarátabb? Elég ha csak rámutattok, de ha van ötletetek a jobbátételre, azt is érdeklődve hallgatom. Előre is köszönöm! (Ha valamiről úgy gondoljátok hogy az kiemelkedően jó úgy, ahogy van, az is jöhet.)

Végül pedig a legfrissebb feedback:

Ah, végre egy hely, ahol a régi kommentek is átíródnak erre a névre.
(Nálunk sincs így.)


Hajnali suhanás

©   Haszprus   |   bringa

Oh yeah lenyomtam 05:xx és 05:50 között egy hajnali suhanást. Odafelé kicsit ráléptem a pedálra (igazából majd megszakadtam), úgyhogy a margit hídig sikerült egy 24,3-as átlag (!). (Ez annyit tesz hogy a dunaparti bringagyalogút nagyrészén 28-30 között jöttem, nem tudom vajon mitől csak 24,3 így az átlag.) Persze a dolognak megvolt a maga hatása, visszafelé már inkább csak gurultam (vízszintes a dunapart úgyhogy azért nem).

Lőttem volna pár hajnali fotót de a napkelte még csak 1,5 óra múlva lesz

tekerési idő0:34:09
megtett út10,66 km (ennél kicsit több mert pár perccel indulás után nulláztam)
átlagsebesség18,7 km/h
max sebesség40,3 km/h (síkon! vajon hol jöhettem ennyivel?)
2006 szept 1 ótanemtom pontosan, bőven 2000 km fölött (2000-2500)

Ugyanakkor sajnos ezúttal ez a bejegyzés kimeríti a heti bringa rovatot is

Más: ez volt a térdmelegítő második bevetése, ezúttal bringás termonadrág alatt, a múltkorinál jóval feljebb húzva. Sztem most egy centit se csúszott le, rulz.

Más: a kedvenc gyrososomat ideiglenesen bezárták valami szabálytalanság miatt. Akarom tudni, mit ehettem eddig?



hétfő normafa

kedd reggel Schumival jános-hegy tetejéről mentünk ilyen erdei lépcsős - kellemetlen - részen aztán kiértünk a szokásos útvonalra.

szerda este Vár

szombat délben János-hegy classic, előtte vettem pearl izumi térdmelegítőt (Pearl Izumi Therma Fleece Knee Warmers). lecsúszik? le. mint állat, nyélen rakáskor. de egyébként is. megoldás lehet egy tépőzár a gatyára varrva. vagy gomb. vagy nemtom, majd még kísérletezek, esetleg ha feljebb húzom az egészet. rövidgatyás használat esetén amúgy sem megoldás a tépőzár/gomb, hacsak nem csináltatok valami combpiercinget.



Boltbajárós bringa

©   Haszprus   |   bringa

Lehet hogy tényleg el kéne gondolkodnom egy boltbajárós bringán? A bkv atomszar, röhejes alternatíva. Ami út bringával kétszer negyed óra (kiszámíthatóan, pontosan, sportolva), az bkv-val kétszer fél (legalább, stresszelve), a bökkenő pusztán annyi hogy a normál bringámat nyilván nem hagyom ott sehol. Éppenséggel van is egy másik bringám, csak nem itt, és persze atomszar (baumaxos 15e-es), talán pont amilyen kellene. Az egyetlen probléma az, hogy a lakásban így egy helyett két bringa foglalná a helyet…


Szerdán felmentem a Normafára ismét, egy bmw-s 10 perces előadást tartott nekem arról hogy az Istenhegyi út igazából iszonyat forgalmas, és hogy a por leülepedési ideje 12 perc, és hogy totál egészségtelen felmenni. Ebben abszolút van is valami, de hogy az Istenhegyi forgalmas lenne, azt nem mondanám. Mindenesetre onnantól kezdve mást se éreztem egész úton fölfelé, csak a tömény szmogot Szerencsére a helyzet péntekre normalizálódott. Mindegy, szóval szerdán nyomtam egy Normafa classicot és jártam a DDH-n is, ahol ofkorsz sikeresen kontaktoltam az anyafölddel már megint. Önjutalmazó rendszer: csirkés gyros.

Csütörtök este Kolosy térig gondoltam egy kis 23 órai tekerést, ez meg is lett, ám végül az est lényege inkább az Erzsébet híd körül található lépcsősorok lettek Csirkés gyros.

Pénteken Schumit elnavigáltam a Katlanba, ahol a vége felé már lassúnak éreztem a dolgot (lejthetne picit jobban), de annyira kész voltam izomzatilag, hogy nem bírtam ennél jobban gyorsulni (tekeréssel). Max itt: 49 km/h. Utána visszamásztunk a János-hegy lábához (útközben találtunk egy pici sündisznót, tök jópofa volt ) ahonnan a hosszabbik úton ereszkedtünk lefelé a DDH aljáig. Ezen a szakaszon sok helyen egész jó tempót sikerült menni (47 km/h), bár volt rész ahol ezúttal se mertem lejönni, pedig Orcával már megvolt Mindegy, majd máskor (ráérek). Igazából lábadozok, nyáron alig tekertem és kijöttem a gyakorlatból. Csirkés gyros, bealvás.

Szombaton tiszta izomlázam volt, nem tudom mitől, hiszen ezen a héten csak háromszor voltam… Igaz a lépcsőzés relatíve megerőltető, mert nem lehet ülve



Szóval lenyomtunk Schumival meg Tibivel egy Solymár-kört, kb. 6 óra volt, téptem egy kis kurvajó alapozó before-partyra, aztán a gimi (jedlik) elé közös talira (ahol örültem egy csomó rég látott arcnak), ahonnan végül a Nagy Levinben kötöttünk ki.

A képek jórészéért thx 2 Norby.


Hétfőn Katlan, defekt.

Szerdán Katlan, egyben tekertem fel mindkét nap.

Pénteken HHH teteje - Solymár. Megfixáltam a km-órámat, úgyhogy adataim is vannak: tekerési idő: 2:38, út 39,72 km, átlag 15,0 km/h, max 46,1 km/h (nemtomhol de van egy olyan gyanúm hogy nem aszfalton)

Szombaton Schumi-val (aki a blogom alapján kezdte járni a HHH-t ) tali a Gellért téren. Budafoki úton észrevettem hogy egy olyan foszlás indult a gatyámon hogy ha nem megyek haza cserélni akkor egy óra múlva már egy szál ****-ban tekertem volna… Schuminál meg nem volt telefon, úgyhogy adrenalin kicsit felszökött, hazatekertem. Lépcsőházunk ajtajában persze szokás szerint egy öreg mammer elállta az utam és addig nem eresztett be, amíg ki nem faggatott, hogy én vagyok-e a Csaba és hogy hova viszem a motort… Itthon meg naná, hogy egy olyan gatyát vettem fel ami éppen megmunkálás alatt volt, úgyhogy újabb csere, végül 7 perc késéssel sikerült odaérnem. Tibivel tali a Fenyőgyöngyénél, onnan raktuk a HHH tetejéig, ahonnan most nem a durva kavicsos részen szálltunk alá, hanem egy erdei kanyargós ösvényen, amit anno már nrg is megmutatott félig. Az út többi része a szokásos Solymár-kör volt. Tibi gépével lett egy-két fotó:

A Solymár-kör után pedig várt a gimnáziumi ötéves osztálytalálkozóm


Istenhegyi egyben 2

©   Haszprus   |   bringa, katlan

Amikor most azt mondom, hogy az Istenhegyin feltekertem egyben, akkor persze nemcsak az Istenhegyire gondolok, hanem itthonról egészen a Normafa tetejéig (rétesező), de ez jellemzi az utat leginkább. Csak a piros lámpáknál álltam meg. Megtettem tegnap és tegnapelőtt is. Lefelé pedig Katlan (az egyik legjobb út: nagyon gyors, kellően rázós, csak marha rövid, igaz, az egyik leghosszabb tekerés nélküli szakasz van itt), elég jó tempóban Tegnapelőtt kaptam egy defektet is, és mivel az utóbbi időben még csak táskát sem hordok, nemhogy defektjavító cuccokat, így kénytelen voltam hazatolni, illetve felnin gurulgatni Gazdagrét tetejétől (időráfordítás: 70-80 perc, ennyit nekem simán megér évente max 2 alkalommal, hogy ne kelljen táskát vinnem állandóan). Kiváncsian vártam, hogy lesz-e valami következménye, de nem, az ég világon semmi baja nem lett a keréknek ill. a külsőnek. Na jó utóbbi nyilván kopott egy kicsit, de mindegy, mert még csak nem is a gördülő felületen.



Hulla fáradt vagyok. Az új telóm megöl

  1. Kedd este eltekertem a Kolosy-térig, meg vissza.
  2. Szerda délben felmentem a Normafához, lejöttem Gazdagréthez a Katlanon keresztül.
  3. Csütörtök este GuNN-nal és Lacival mentünk fel a HHH-re. Ők országútival nyomják és ráadásul edzésként fogják fel a dolgot, úgyhogy iszonyatosan paráztam hogy mi lesz, de eléggé tolerálták a sebességemet és így szép lassan felcsorogtunk Külön extremitás, hogy mindössze egyetlen helyen kellett megállnom, éspedig a Fenyőgyöngye buszvégállomásnál. Aztán most rájöttem hogy ez nem teljesen igaz, mert párszáz méterrel feljebb az első kútnál is megálltunk, és tanakodtunk hogy menjünk-e tovább egyáltalán. (GuNN-nál nem volt lámpa, világítás pedig nincs, és ez egy necces kombináció outival.) Végül csak felmentünk a tetőre, ahonnan elég zsír az éjszakai kilátás. Lehet, hogy nyomunk még ilyet.
  4. Pénteken megint feltekertem a HHH-re és lejöttem a tetőről a durva kavicsos részen. A délelőtti eső miatt viszont tiszta sár volt minden, úgyhogy az egyik szárazon is csúszós lejtőre gondolva inkább visszafordultam a reptéren át Hűvösvölgy felé. A bringát előtte levő nap nyaltam tisztára, nem biztos hogy megérte
  5. Szombat hajnalban pedig Tibivel indultunk egy Árpád-kilátó - HHH - Solymár túrára, amiből az első kettőt végülis kihagytuk mert iszonyat izomlázam volt már az aszfalton is, úgyhogy inkább a reptéren átnyergelve mentünk a Virágos-nyereghez, majd onnan Solymárra. Van útközben egy nagy kövekkel telerakott ösvény, ahol eddig mindig centizgettem a kerékkel hogy nehogy elessek, hiszen az előző telóm egy merevvilla volt gyakorlatilag. Most azt tök simán vettem, nem tudom vajon mennyivel mentem, de kellemes tempóban, amiben már nem egyszerű ügy megállni illetve a tereptárgyak közti navigációra sincs idő. Ez nagyon pozitív élmény volt


People tagging

©   Haszprus   |   fejlesztés, seo

Most, hogy szabad címkézés van a blogon, lehetne a bejegyzéseket tagelni aszerint hogy kiket érint… (Ilyesmi egyébként van pl. Boci naplójában) Mondjuk ebben annyi az apró bökkenő, hogy én legtöbbször még a bejegyzésekben sem említek neveket privacy okokból. Pedig nem lenne rossz, mert pár év távlatából már nem mindig tudom hogy pl. egy népgyülekezeten kik voltak ott (ez mondjuk félig-meddig megoldott mert az adminban lehet privát megjegyzést tenni minden bejegyzéshez), sőt, az kurvajó lenne ha tagek szerint megnézhetném hogy kivel milyen jelentősebb dolgokat csináltam az évek során.

Lehetne olyat, hogy ezeket a címkéket csak trusted userek lássák, vagy pl. nemtrusted userek számára valami kóddal helyettesítődnének az emberek, pl. a monogramjukkal, vagy egyszerűen sorszámokkal.

Nem, nem vagyok hülye, és ez tényleg jó lenne. Én a blogomat most már nagyon valószínűnek tartom hogy kibaszott hosszú ideig fogom még írni, legfeljebb megritkulnak a bejegyzések (ez egyébként nemcsak feltételezés, hanem cél is) és/vagy átmegy trustedbe az anyagok nagyrésze.

Amúgy az adminban át kéne alakítani valahogy a címkerendszert, mert ez a kilométeres legördülő menü kezd nem nyerő lenni, ugyanakkor a gépeléssel beírandó címkék se lennének jók. Az elején azt hittem, hogy csak 1-2 plusz címkét vezetek be, de később rájöttem hogy SEO szempontból marha jó a címkézés, hiszen létre tudnak jönni így olyan archív oldalak az adott kategóriák számára, ami valószínűleg az adott szóra keresve elég nagy értékkel bír a Google PageRankje szerint, főleg hogy csomó helyről vezet rá link (ugye az összes bejegyzésből amely az adott címke alá van besorolva). Címkefelhő kéne? Bizonyos mennyiség fölött az se jó, ráadásul abban nem lehet billentyűzettel adott prefixhez ugrani például. (Mondjuk felhő helyett egy szimpla lista is lehetne.)


Haszprus

©   Haszprus   |   howto

Valamiért sokan azt hiszik a nevem közepén levő sz betű ellenére (amiből világosan kiderül, hogy magyar helyesírási és kiejtési szabályokkal kellene operálni), hogy a végén levő s-et is sz-nek kell ejteni (sőt írni lol). Ez tévedés, a Haszprus az kiejtésben is Haszprus, de írásban meg aztán főleg.



Katlan Revelation

©   Haszprus   |   bringa, katlan

Most jöttem a Katlanból. Felfelé az Istenhegyi úton tekertem (jó régen nem voltam már, szerintem idén csak télen mentem fel 1x-2x félig, akkor se teljesen). De kb. egy óra alatt felértem, egyetlen rövid pihenővel. A trükk az áttétel, alacsony sebesség. Tibitől pedig kaptam kölcsön pumpát, úgyhogy kicsit lejjebb vettem a telóban a légnyomást, hogy puhább legyen. Így jöttem le a Katlanon. Iszonyat királyság volt! Idén nem voltam még ott (kivéve februárban sárban dagonyázni), ennek ellenére ezerrel tudtam tépni, a Rock Shox Revelation teleszkóp nagyon jól mozog, ha nem emlékeznék, akkor nem is tudnám, hogy tavaly vajon miféle kormányrángásra panaszkodhattam


Szóval van a Hármashatár-hegy tetejénél kicsit lejjebb egy olyan durva kavicsos lejtő, ami hát elég para a kezdő bicajosnak, azaz nekem. Vízmosások futnak rajta át itt-ott, akár 40 centi mélyen, a kövek meg másznak ki a kerék alól, és persze elég rendesen lejt az egész, úgyhogy izomból kapaszkodni kell a fékbe, ami egy ilyen hosszú út esetén már önmagában is megterhelő a kéznek, pláne ha még a kormány is rángat. Na ez utóbbi problémán egész sokat segített a Rock Shox Revelation. (Nem titkolt SEO-zás zajlik.) Nem mondhatnám, hogy azon a lejtőn túl sokszor jöttem volna le, ha minden igaz, most negyedszer, viszont hosszúsága miatt a combom/kezem mindig totál kikészült rajta, csak sok apróbb szakaszban tudtam lemenni. Na ez szombaton leredukálódott 3 szakaszra, ebből a középső csak 3 méter volt, és a felső se volt hosszú. Lényegében mondhatjuk, hogy fent egy technikai problémától eltekintve egyben le tudtam ereszkedni, és az eddigiekhez képest egész jó tempóban. A technikai problémát egy vízmosás jelentette, aminek nem mentem át időben a bal oldalára, a jobb oldalán meg elfogyott a járható út. Oké, keresztezzük a vízmosást, csak majdnem bukfenc lett belőle a beakadó első kerék miatt, úgyhogy ott megálltam egy kicsit kipihenni az izgalmakat.

Mire leértem ezen a lejtőn, már annyira kész voltam, hogy úgy döntöttem inkább visszafordulok hűvösvölgy felé, úgyis el kellett hoznom a Probike-ból a régi teleszkópomat, ahhoz meg célszerű volt odaérni zárásig. Iszonyatosan lefáradtam mindenesetre.

A képek az 5,5 éves, teljesen elszaródott Nikon Coolpix 885-ömmel készültek, bocs a minőségért.

Mivel még nem is ebédeltem, és igencsak 18 óra volt, itthon rendeltem egy Vesuvio pizzát a Pizzaboy pizzériától (bocs, SEO) (sonka gomba kukorica), 60 perc után jött is. Kinyitom a dobozt: bab, bacon. Telefon pizzaboynak, oké, hozzák soron kívül a pizzámat. Újabb 45 perc (!) múlva itt is volt. Sajnos a bab/baconöset elvitték viszont Vajon mit csinálhattak vele, valakinek kiszállítottak egy három órás már-már oszló félben levő pizzát? A Vesuviot a Cool Túrából okulva alapos szemrevételezés után jóízűen elfogyasztottam


@The GuNN

©   Haszprus   |   barátok

A második éjjeli Normafa után 22.50-re átugrottam GuNN-hoz (bringával ofkorsz!). Hulla fáradt voltam, mert előző éjjel is éjszakai túráztam, úgyhogy úgy volt hogy max éjjel 1-2-ig maradok. A konyhában voltunk éppen, amikor fölöttünk valami kurvanagy zaj lett (szekrénydobálás), mondja GuNN: mit csinálnak ezek éjjel 2-kor? én meg gondoltam biztos csak túloz, érzékeltetendő hogy késő van, gondoltam még csak 1 körül lehet. Visszamentünk a géphez, erre: 3 óra 55… Bazz 6:53-ra értem haza, utána 11-re be volt tervezve egy HHH-s telóteszt Tibivel, de ehhez már túlzottan készen voltam, úgyhogy szombatra maradt

ez meg ilyen integrált webcam okosság



Igazából nem vagyok ennyire rákattanva az éjszakai bingázásra (nem mintha rossz lenne), de elég későig volt suli, úgyhogy csak így volt megoldható hogy tegnapelőtt is tekerjek egy kicsit Normafa Classicot nyomtam le, ami annyira nem az erdő közepe, meg nem is túl hosszú (napközben kb. 7 perc lejönni rajta), de kellemes, erősen lejtős, brutálisan gyorsulós rész. Mióta nem jártam ott, az igen meredek ösvény végére betelepítettek pár korlátot, gondolom hogy a dh-s arcok ne fussanak rá a közelben levő iskolás gyerekekre (nem tudom vajon történt-e ilyen egyébként, én 1-2 kivétellel még sosem láttam a most megvédett helyen embert). Rossz látási körülmények között, vagy bármilyen kormányzási hiba esetén garantált tolószék. Én aszondom: ha már mindenképpen kell nekik oda az a korlát, akkor rakták volna pár méterrel lejjebb, ahol már vízszintes a hely, és biztosa(bba)n meg lehet állni. (Jó, még éjjel is meg tudtam állni, nade egy meredek erdei ösvényre teljes szélességben berakni egy korlátot az milyen dolog már?)


Négy éves a blog

©   Haszprus   |   fejlesztés, design

Bezony.

Ezenkívül volt egy csomó olyan dolog, amiknek a felszínen nem sok látszata van, a háttérben viszont igencsak, ezért technikai/webdev érdeklődésűeknek javaslom a history felkeresését, mert ezekről csak ott ejtettem néhány szót.

Bár nem a bloghoz tartozik, de ezen időszak alatt megküldtem a Haszprus Private Galleryt egy igen durván cache-elő javascripttel és egyéb js-es feature-ökkel, úgy mint pl. onthefly szerző szerinti szűkítés, képek lapújratöltés nélküli megjelölése.

Végül pedig néhány screenshot a tervezett 3.0-s designról, amire nem tértünk át.


Oh yeah, elfogadták a 2.4-es önálló labor jelentkezésemet (határozottan nem volt egyszerű ügy), úgyhogy valami adatbányászatos jóságot fogok csinálni az alábbiak közül:

  • Webes adatbányászati alkalmazások
  • Webes adatbányászat ajánlattevő rendszerekben
  • Szavazó algoritmusokkal támogatott adatbányászati eljárások
  • Webanalitikai eszközök vizsgálata
  • RSS hírcsatornák adatbányászati támogatása
  • Érdekességi mutatók vizsgálata a webes adatbányászatban

Még nemtom melyik legyen, mindegyik tetszik, úgyhogy majd közelebbről belenézek a csapatmunkákba, aztán döntök. Vélemény jöhet pro&kontra, ha van.

Privacy-harcosoknak: az egyik témakörben azt kívánjuk elérni, hogy egérmozgás alapján képes legyen beazonosítani egy webhely, hogy a tíztagú családnak éppen melyik tagja ül a családi számítógép előtt (Vagy egérmozgás alapján eldönteni azt, hogy a usert mennyire érdekli amit éppen olvas.)


Szóval lejöttem a szokásos útvonalon a Normafánál éjjel koromsötétben az erdőben egyedül bringával. Para volt? Mi az hogy? Nagyon is! Júúúj viszont láttam őzikét nagyon hosszan, először csak egy szempár meredt rám (ilyen fényvisszaverődés mint a macskáknál tudjátok), az út szélén álldogállt, aztán közel értem és akkor már láttam hogy mi ő, beljebb ment a fák közé de még úgy is láttam, pici volt és aranyos Tényleg. Láttam menyétet is. Mindkettőt még az út elején (a Normafától az Erzsébet-kilátó felé vezető aszfaltút mentén), úgyhogy gondoltam na itt szívni fogok ha lépten nyomon állatokba botlok majd az erdőben, ráadásul ha mondjuk nem akarnak elmenni az utamból egy keskeny ösvényen, neadjisten beagresszorkodnak…

Mindegy, begurultam a susnyásba. 20 perc után már időnként artikulálatlan szavak jöttek az erdőből, elég para volt. Persze nyilván csak a képzeletem nem hagyott unatkozni. Egyébként hál' az atyaúristennek hogy nem támadt rám semmi állat (kutya meg kitudja mi minden van még arrafelé, én pl. őzet se gondoltam volna, nappal a madarakon kívül semmilyen állatot nem látni), mert azért benne volt egy ilyen találkozás a pakliban Bár valami egyszer megragadta a hátsó kerekemet Csövesek dettó, de a részeg fiatalok olykor még rosszabbak (Amikor Tibivel voltunk pár napja, meg is fenyegetett minket egy társaság a rétesezőnél, pedig csak elhaladtunk mellettük.)

Én aszondom, hogy aki telibe akarja phosni a gatyáját egy fél óra erejéig, az keressen fel egyedül éjjel egy hosszú erdei ösvényt és ereszkedjen le rajta

Elég extrém élmény volt.


Végre, istenem, egy teljes év kellett elteljen mire megléptem, de megléptem és oh yeah. Bizony rögtön sokkal gyorsabban tudok hajtani a rázósabb szakaszokon, pedig ma még csak egy bemelegítő kört mentem egy nagyon laza részen (ráadásul teljesen kijőve a gyakorlatból), de még ott is jól jött. Az igazi különbség majd a Katlannál ill. a HHH-en lesz érezhető. (Meg még egy-két helyen, gondolom/remélem )

Update 17:54: marha kiváncsi vagyok vajon a HHH tetejéről induló kavicsos lejtőn mennyit fogok nyerni a dologból… nem feltétlen elsőre, de majd ha megszoktam, néhány próbálkozás után.


Lehet hogy ez lesz, nagyon közel állok hozzá. All Mountain teló, csupa pozitív értékeléssel, és a neten találtam is egy g-zero vázról képet ezzel a telóval, ami tovább erősít a döntésben. Most már csak azt kell kifundálni, hogy hol vegyem meg. Házhozszállítós netbolt nem játszik.

mtbr.com Average Rating: 4.68/5, # of Reviews: 28. Ez nagyon jónak tűnik.
testbike.hu Teljesítmény érték: 5,0, Ár/teljesítmény arány: 4,75, vélemények száma: 4. Ez így nem mérvadó.

Paraméterek:


Három feedbacket kaptok a mai napra, két személytől.

hmm, ez tenyleg szepen van optimalizalva. [...] menj el website optimizernek

A fenti idézet a Private Gallery cache-elt lapozórendszerére vonatkozik, a második fele pedig az indafotó lassúságára tett kritikáim kapcsán született.

A schönherz spot archívum-ra kerestem Googlen, és baszki a te blogod jött be 6. találatnak Oldalak Google-re optimalizálásából kéne élned sztem

Ez ugye egy egész másfajta optimalizálás.

Baszkideqrvaszépképeidvannakbeszarás

Itt pedig ezekről a képekről van szó.

Na ennyit mára a feedbackekről, legközelebbi adásunk pontosan random időpontban várható.


Gyakran előjövő probléma, hogy a látogatónak szeretnénk megadni a lehetőséget a táblázataink rendezhetőségére. Erre nyújt megoldást a draw_table_from_array függvényem, amelyet egy munkám során hoztam létre. Nemcsak egyforma (teljesen css-ből formázott) megjelenést nyújt a táblázatoknak, de erőfeszítés nélkül lehetővé teszi, hogy bármely oszlop szerint rendezzük őket. Egy-egy tábla előállításához a kód pusztán ennyi, az sql lekérdezéstől a felhasználó által rendezhető tábla megjelenítéséig:

Az eredmény:


A dolog működése élőben is kipróbálható.


Legnagyobb megdöbbenésemre a Cateye HL-EL530 irgalmatlan erős fénnyel rendelkezik. Olyannyira erőssel, hogy kicsit meg is tépázta az éjszakai bringatúrának a lényegét: nevezetesen hogy úgy mész a sötétben, hogy igazából marhára nem látsz az orrodnál tovább Így aztán elég komoly sebességgel tudtunk haladni, és hamar le is jutottunk. Szóval fene se gondolta volna, de lehet hogy az ilyesminek inkább gyengébb lámpával érdemesebb nekivágni

Ja, a bokorban leledző lények viszont azért hozták ránk a parát rendesen

Update 16:20: a HL-EL530 rögzítése:

Update 21:51: később még jól jöhet, hogy megfigyelésem szerint kb. 18 fokban indultam el itthonról, nyilván közben is hűlt a levegő, az utolsó fogassal mentünk fel, odafelé volt rajtam egy hosszúujjú felső aláöltözék (aznap vettem), egy rövidujjú mez, egy hosszúujjú mez, a könyök-/alkarprotektor, és fáztam. Fent felvettem még egy rövidujjú mezt, de ez nem sokat segített, karra kellett volna még valami, sőt, a hosszúujjú nyári bringáskesztyűnek is túl jó volt a szellőzése. Lábra is egyértelműen jöhetett volna még valami, és fejre is a bukó alá. Annyira nem volt gáz egyébként, de azért kicsit fáztam.



Webisztán

©   Haszprus   |   fotózás, net

És az megvolt hogy a webisztán (ami az Index kettőpontnullaügyi megmondó-, híradó- és pletykablogja) az indafotót (az index néhány napja indult képmegosztó szolgáltatását, kb. magyar flickr) az én képeimmel népszerűsíti?

(Igen, a felső bringás fotót ti még nem is láttátok itt a blogon, mert a skandináv sorozatom még nem tart dániánál. A másik meg a csóványosi túran készült, februárban.)


2.4 médiainformatika szakirány (Update szep. 12.: váltottam 1.2 Rendszerfejlesztés szakirányra), 34 kredit. Gondolkodtam rajta, hogy felvegyek az 1.1 informatikai technikák és eszközök szakirányról is tárgyakat (konkrétan azon gondolkodtam hogy az egész 1.1-et elvégezzem a 2.4 mellett párhuzamosan), de 100%-ig ütköznek az órarendemmel, és ráadásul informátoraim szerint a zh-ikat is az órákon írják, ergo eléggé nehézkes lenne, amellett hogy még sosem volt tárgy, amit 0% bejárással akartam volna teljesíteni (azaz pl. az óra stílusának személyes ismerete nélkül). Úgy döntöttem, kellően szivatós az időbeosztásom így is, nemhogy olyan tárgyak tanulásával megtetézve, amikhez nyilván nincs jólidomított jegyzet stb. Ha ezen sorok írásakor nem egy órám lenne hátra a tárgyfelvételi időszakból, hanem legalább egy-két nap, akkor írnék az előadóknak, hogy véleményük szerint 0% óralátogatás mellett milyen esélyem van a zh-t/vizsgát teljesíteni, de most ez kimarad, a bukott tárgyak után fizetendő díj miatt pedig inkább nem kockáztatok. Nem mintha túl vészes lenne a kockáztatott összeg egyébként, de túl esélytelen és önszopatós a tárgyak elvégzése, ráadásul informátoraim szerint az órákon elejtett megjegyzések és átadott szemléletmód igen sokat tesz hozzá az írásos anyagokhoz.


zöld: alapképzés, kék: szakirány, piros: ütközés.
Update szep. 12. 20:14: ez az órarend teljesen megváltozott, mivel átkértem magam 1.2 Rendszerfejlesztés szakirányra.

A keddi és - főleg a - szerdai 4 órás lyuk épp elég méretes ahhoz, hogy bármi értelmeset kezdjek ott. Valószínűnek látszik a Kármán koleszban némi vaspumpálás és/vagy bringázás. Megpróbálom megszerezni a harmadik tesi aláírásomat Sajna a Kármánba csak 7-től 23-ig lehet menni, pedig mennyivel jobb lenne az éj közepén, amikor tiéd a terem (in the night, in the dark - the haunting).

Hétfőn az órák csak hatszor ütköznek (mivel hat szabtech gyak van).

Közismeretiből a közgázokon kívül már 14 kreditet megcsináltam (noha 11 elég lenne), választhatókból 10-et (15 (illetve a szabtech miatt 16) kell), de utóbbiakból minden tárgy ütközik az órarendemmel, szóval idén nem veszek fel belőlük.

Itt hívnám fel a figyelmem majd a jövő félévre az Adatbázisok szerver oldali programozása c. tárgy megfontolására.


Archive menu revamp

©   Haszprus   |   fejlesztés, english, css

As you can see, it spares a lot of space and it doesn't screw up the page layout when opened. This menu structure has been achieved by using a two level unordered list (standard semantic blind friendly xhtml) and some pretty heavy css usage. The underlying php script needed only a tiny tweak, 'cause the month list was already generated by a generic function.

What you can't see on this image is that, in my opinion, it's really ergonomic. You can point to the month of your choice really fast (because the list is clean and short, there is absolutely no clutter), and the whole hide-and-show thing works just like someone would expect.

Sorry for my English, I'm just practising.


Stockholmról ez a második bejegyzés, az elsőt itt találod: Stockholm (1. rész)

Stockholm: Vasa múzeum, Storkyrkan templom

A Vasa múzeumnál egy éttermi asztalra raktam le az állványt és onnan exponáltam, a végén azt vettem észre hogy két éttermi hölgy vár engem a terítéssel. Reflexből mondtam hogy Sorry, csak második nekifutásra esett le, hogy ők nem demonstratíve nem kezdtek neki az asztal terítésének, hanem kedvesen megvárták, hogy végezzek a fotózással, a helyénvaló tehát a Thank you lett volna.

Ami a Vasa hajót illeti, 1626-tól 1628-ig építették a svéd király megrendelésére, aki jómaga is beleszólt a tervekbe, jobban mondva az eredeti tervező halála után tanítványának közreműködésével módosította azt. Mivel a tervek csak a mester fejében voltak meg, így azokat magával vitte. Eredményként az 1210 tonnás, 69 méter hosszú hadihajó végül első útján a kikötőben 1300 méter megtétele után szépen elsüllyedt Azonban a víz sajátosságainak köszönhetően elég jól konzerválódott, és 30 méteres mélységben töltötte az elkövetkezendő 333 évet. 1961-ben hosszú kutatás és előkészítő munka után megtalálták illetve kiemelték a hajót, és köréépítettek egy hét szintes múzeumot, ami 1990 óta látogatható. Ez volt ahol jártunk.

Stockholm este

Stockholm: Skanzen

A teljes foglalkoztatottság című #42-es képhez csak annyit fűzök, hogy a Skanzen tele van alkalmazottakkal, akiknek kb. az a dolguk, hogy korhű ruhában ott legyenek. És kész. Lefotózhatod őket, meg ilyenek. Mondjuk jópofa. Azért nem lehet egy nagy kaland

Maga a Skanzen egyébként gyönyörű, nem csoda hogy a stockholmiak egyik kedvenc kiránduló ill. kikapcsolódási helye.


Beszélt nyelvek

©   Haszprus   |   howto, life, nyelv

Update aug. 31. 15:59: Ezt a bejegyzést augusztus 9-én, három hete írtam, eddig zártkörűen volt olvasható. Nézzük, mi előzte meg a francia elkezdését:

Zavar, hogy inkább a tanult nyelvek áll helyt ezek némelyikével kapcsolatban. Kivéve persze az angolt, bár abból is lenne hova fejlődni. De nem igazán tudom, miként. Elmondom, az angol most annyira nem zavar, mert ha olyan helyzetbe kerülök, akkor elkommunikálok angolul jól, ráadásul egy beszélt nyelvet az ember bármikor tovább tud bővíteni, és az internetből/informatikából/filmekből eredően ez ráadásul magától megtörténik. De a németet és spanyolt nem igazán birtoklom. Spanyollal utoljára 5, némettel utoljára 9 éve foglalkoztam, azóta semmi. Magántanár sokba kerül, bme-s nyelvoktatás valószínűleg abszolút hatékonytalan, nyelviskola szerintem szintén. Mi maradt lehetőségnek? Nos egyrészt kereshetnék különféle fórumokat/híroldalakat ezeken a nyelveken, másrészt lehetne beszélgetni külföldiekkel pl. msn-en.

Történeti áttekintés:

  1. Német

    3 év bevezető szinten általános 2-4-ig, majd 4 év német elölről nyolcosztályos gimiben 4-8-ig. Határozottan úgy érzem hogy valamit kezdeni kéne vele, mert a németnek Európában van értéke.
  2. Latin

    4 év, ezzel nem akarok semmit kezdeni, és nem is tudnék különösebben, az ég világon semmi értelme nem lenne.
  3. Angol

    különbözetivel vettek fel egy középhaladó csoportba, ahol 4 évet tanultam, majd bme-n egy negyed évet felsőfokú előkészítőn, amire hamar ráuntam. Beszélek angolul, középfokút gimiben leraktam asszem 77%-kal. A felsőt nem mertem megpróbálni, noha erősen gondolkodtam rajta, hogy kapásból arra menjek, de beparáztatott egy ismerősöm, hogy ott atomreaktorok belső felépítéséről kell beszélni meg ilyenek - átgondolva ennek mérsékelt valóságtartalma lehetett.
  4. Spanyol

    4 év, nem mondanám hogy jól elsajátítottam, de ha én döntenék úgy, hogy ez nekem kell, fel tudnám hozni magam valamilyen szintre.

Értelme lenne az egésznek? Nem tudom. Talán csak sznobizmus. De a lelkemnek egyértelműen jót tenne, hogy igaznak érezném a beszélt nyelvek listáját. Akivel nem tudok angolul beszélni, azzal általában a többi nyelven sem tudnék. Ráadásul az internet és az informatika nyelve az angol. Lehet, hogy inkább abban kéne felsőfok felé mozdulni. Persze ezek nem zárják ki egymást, de azért valami prioritási sorrendet érdemes követni.


Français

©   Haszprus   |   life, történelem, nyelv, képzés

Elkezdtem franciául tanulni Pimsleur hanganyagokból. A dolog majdnem teljesen hallásra ill. beszédre korlátozódik, tehát írni jódarabig nem fogok tudni (zsö komprán a pö lö franszé - elképzelésem sincs, hogy ezt hogy írják le na jó, a français-t most már tudom a wikipediából (amúgy nincs a franciával korábbról semmilyen tapasztalatom, még francia tévécsatornához sem volt szerencsém)).

Magáról a módszerről egyelőre nem szeretnék ítéletet mondani, maradjunk abban, hogy még nem látom, hogy működőképes lesz-e ez, mert csak a harmadik félórás leckénél járok, és lassan haladok vele. Eddig szokatlan és marha nehéz. Nekem nagyon hiányzik hogy lássam és írjam, amit tanulok, de nemcsak ebben tér el a hagyományos nyelvtanulástól, hanem abban is, hogy pl. nem a betűkkel kezd, nem a létige ragozásával, nem a személyes névmásokkal, hanem kapásból rövid párbeszédeket tanít (bonzsúr mádmázel! bonzsúr mösziő! eszkü vuzett amerikán? uí mádmázel). További nehézséget ad a dolognak, hogy a Pimsleur nyelvleckék angolul vannak, angol anyanyelvűeknek szólnak, a kiejtési gyakorlatok az ő hangkészletükhöz vannak szabva, és nyilván még sokminden hozzájuk fog igazodni. (Például minden nemzet szülötteinek eltérő elképzelései vannak az alapértelmezett szórendről. Ami egy amerikainak alap, az egy magyarnak nem feltétlen.) További hátrány ám hosszútávon előny, hogy a vélhetően francia anyanyelvű beszélők kiejtését jóval nehezebb leutánozni, mintha egy magyar anyanyelvű franciatanárról próbálnék mintát venni - hiszen ez utóbbi eleve olyan akcentussal beszéli a nyelvet, amit egy magyar könnyebben ért meg, és könnyebben is sajátít el.

Ha a lelkesedésem a - kezdeti? - nehézségek ellenére hosszútávon kitart, akkor megtanulok franciául a Pimsleurből, majd pedig (vagy ezzel némileg párhuzamosan?) átismétlem vele a németet és a spanyolt. És közben mindezt angolul.

Persze valószínűtlen, hogy a bme indulásával is töretlen marad a lelkesedésem, de meglátjuk, legrosszabb esetben abbahagyom, abból még nem lett baj. Annyit már most elmondhatok, hogy lett egy nyilván meglehetősen kezdetleges francia hangkészletem.


Az a blogra pakolt lightweight galéria még mindig lightweight de egyre durvább lesz… Most már tud onthefly, oldalújratöltés nélkül album nézetet is. Ilyet:

Nomeg billentyűzetről jobbra-balra lapozgatni, ha valaki nem lenne naprakész a kommentekből.

Az a helyzet hogy teljesen lightweight módon megoldottam egy atombrutál full-featured highly advanced client-side cached galériát, amihez se külön db nem kell, se adminfelület, se semmi, full automatikusan onthefly ráépül a bejegyzésekre. 37 sor php (!), 60 sor html, 121+64 sor javascript (és 139 sor css). Az egész cucc 10 KB. Csak viszonyítás képpen a Haszprus Private Gallery 110 KB, amiből az adminfelület 26 KB - ez utóbbi ugye itt nem is kell.

Ki lehet próbálni (akárhol az ablakban katt, előjön az album nézet), ráadásul egy olyan képgalérián, ami egy egyelőre nem is publikált bejegyzésből táplálkozik (így a bejegyzésre mutató link nem fog működni (számotokra)… ez nem bug).

Örülnék, ha adnátok valami feedbacket, hogy mégis milyen lett.

ie-ben az album nézet nem jelenik meg de pillanatnyilag lesz*rom. a jó hír hogy valszeg ez elég könnyen javítható, csak rá kéne nézni hogy pontosan mi a hézag.
Update szep. 03. 01:11: na megy.



Stockholmról ez az első bejegyzés, a másodikat itt találod: Stockholm (2. rész)

Svédországban szerencsére fantasztikus időnk volt, és látnivalóban sem akadt hiány.

Stockholm: a város

Stockholm fantasztikus. A skandináv körút legjobb része volt szerintem. Maga a városszerkezet elbűvölő, hiszen 14 kisebb szigetre épült, amit 53 híd köt össze, így az ember lépten nyomon vízpartot lát (a város alatt találkozik a Mälaren-tó és a Balti-tenger). Lenyűgöző a közlekedésük is: útjaik szélesek, bár a neten utólag azt olvastam hogy éppen bevezettek valami behajtási díjat az autósoknak, számomra érthetetlenül, ugyanis a többségében négy-hatsávos útjaikon gyakorlatilag alig van forgalom. Az utak minősége is kitűnő, nem reped, nem patchwork - ezt volt alkalmam megtapasztalni egy esti autókázás során, amire helyi ismerőseink invitáltak

Mint az látható, a házak nincsenek különösebben túldíszítve, itt nem divat mutogatni hogy mennyid van, nem mindenki király. Követendő mentalitás.


nagyobb felbontásban: 1920x627, 2560x836
Baloldalt a Gamla stan (óváros, Stadsholmen sziget), jobboldalt a Gröna Lund (Zöld Liget) vidámpark a Djurgarden félszigeten.

Hamarosan jön Stockholm második fele.


HHH horror

©   Haszprus   |   bringa, hármashatár-hegy

Idén nyáron időnként fel szoktam tekerni a Hármashatár-hegyre éjjel, általában 0 és 3 óra között. Igaz nem teljesen, csak félig, a Fenyőgyöngye buszvégállomást szoktam valamennyire megközelíteni, de általában előbb elunom/feladom. Ma sem volt ez másképp, megyek, zötykölődök fölfelé éjfél után a hepehupás emelkedőn 9 km/h-val, lejjebb kutyaugatást hallottam fentről, amit nem tekintettem jó jelnek, de no para… egy ideje már vizslatom a bokrokat, alig látni be, akár homelessek is lakhatnának ott, vagy bármilyen állatok (amúgy talán laknak is, ki tudja, a hűvösvölgyi sorompó előtt egyik éjjel egy homeless ült a föld közepén törökülésben, inkább másfelé mentem), egyszercsak a bokorból hang alapján rohadt nagy vérszomjas sorozatgyilkos kutya veszetten félig teli szájjal rámhörög, talán éppen kiköpi előző emberáldozatának alkarját a gyorsabb vágta érdekében, és hatalmas ágrecsegések közepette rohan felém, friss hús reményében… sosem gondoltam volna hogy 30-cal is tudok fölfelé tekerni… az a szívdobogás bazz… fuh… egy fél perc után úgy véltem hogy ha még mindig üldözne akkor már elkapott volna, úgyhogy visszafordultam… lefelé eddig 55,6 volt a rekord, ezt talán a bekeményítve hagyott rugóknak köszönhetően most feljavítottam 58-ra

éjjel bontották a margit hidat. Update 18:59: így


Íme az überblog legújabb, highly advanced feautre-e, a képlapozó.

Semmiféle adatbázis-módosítás nem kellett hozzá, egyszerűen kideríti hogy a képet melyik bejegyzésből linkelték (mégpedig erőforráskímélően, de még lehet rajta fejleszteni), megnézi hogy a bejegyzésben mely képek veszik körbe őt (azaz melyik kép van előtte és utána (ezen is lehet gyorsítani)), belinkeli azokat, sőt belinkeli magát a bejegyzést is, így megkönnyítvén a navigációt. Ha jók lesztek akkor előbb-utóbb talán megcsinálom javascriptesen széjjelcache-elve is, mint a private galleryt, 0 sec késleltetéssel, lapújratöltés nélkülire.

Ha az egeret az előző/következő link fölé viszed, kapsz egy kis thumbnailt is arról, hogy mégis milyen képre jutsz a linkre kattintva. Mindez nem feltétlen lóg rá egyébként a képre, alapvetően 1280*1024-re illetve afölé van kitalálva mindez, ahol rálógás nincs, sőt az egész kép kifér.

Azt kell mondjam, ez kurvajó lett. Elégedetten dőlök hátra. Vegyük észre hogy ez egy lightweight galleryt akaszt a blogra, amely így 2.9-es stádiumba léphet.

A dolog működését megtekintheted például itt, vagy nyilván bármelyik bejegyzésnél, ahol van mik között lapozgatni.

Update aug. 23. 18:18: lett 0 sec delayes lapozás, cache-eléssel, oldalújratöltés nélkül. Tudnivalók:

  • Első képletöltéskor nincs cache-elés, megelőzendő a fölösleges cache-elést. Ez leghasznosabb olyankor, amikor a júzer külön fülekre megnyitogatja a képeket egyesével, ilyenkor a cache-rendszer nem okoz fölösleges többletforgalmat.
  • Abba az irányba cache-el, amerre a néző lapoz.

Topicfigyelő rss

©   Haszprus   |   fejlesztés, rss, xml

[Olvasói kérésre] csináltam egy olyan RSS feedet, amelyik értesít, ha válasz érkezik egy hozzászólásodra. Igazából ez csak egy topicfigyelő. Kicsit konkrétabban, azokat a hozzászólásokat szedi be a feedbe, amelyek olyan bejegyzésekhez érkeznek, amikhez hozzászóltál.

Elérése: blog.haszprus.hu/rss_kommentek.php?follow=x, ahol x a user id-d, az én esetemben pl. 1. A user id-det megtalálod az adatlapodon, de ez a link már kapásból elő van készítve az oldal rss-listájában is, amennyiben be vagy jelentkezve. (Firefoxnál a címsáv jobb szélén rss ikonra klikk…)



A tűzijátékról elsődlegesen nem evakuálni kellene a tömeget, hanem olyan időpontban kell megrendezni, amikor nincs 100 km-es szél, meg jégeső.


Elsőfokú riasztás, nyugatról Budapest felé tart.

Update 18:44: rtlk híradó, gál j zoltán: valszeg esni fog de az nem befolyásolja a rakéták fellövését. (kb.)
erős antónia: ha tehetik inkább otthonról nézzék az eseményeket - lehet hogy a tévétársaságok rendelték meg a vihart? egyébként az rtlk hírek elég keményen bevágta a tavalyi legdurvább blair witch projectes homemade menekülős videóit a tűzijátékról, nyilván jó biznisz ha azt a 1,5 milla nézőt inkább a képernyő előtt tartják ma este is...

problémamegoldás 2007, magyarország. nem ám elnapolnák... ez egy ünnep, szórakozás, majd pont szakadó esőben fogom kurvajól érezni magam a dunaparton, ugye? közben talán a brfk vagy valamelyik rendőri szerv azt tanácsolta hogy ne vigyenek az emberek esernyőt. akkor? tessenek kimenni szarráázni, saját felelősségre nagyon jó. amúgy tévéből ez már nem lesz élvezhető, nálunk hazavágta a képet a vihar 10 perce

amúgy gusztustalan és hányok tőle hogy mindenhonnan ez folyik hogy saját felelősségemre megyek ki... mintha az időpontot nem ők határoznák meg, vagy mintha nem lehetne odébb tolni... a tűzijáték nem arra van hogy tévéből nézzük.

Update 19:04: az index megfogalmazásában:

Ítéletidő tombol, zeng az ég Budapesten
Leszakadt az ég a fővárosban, ömlik az eső és erős szél süvít. A szabadban a saját felelősségére maradhat mindenki. A tűzijátékot nem mondták le. (index)

Update aug. 21. 00:56: a tömegkatasztrófa elmaradt, a tűzijáték képei itt.



Orvlövész

©   Haszprus   |   film

Shooter - 2007. Emberünk (Mark Wahlberg, akit amúgy nem kedveltem) a világ legjobb mesterlövésze, visszavonultan él mióta elvesztette a társát egy küldetés során. Danny Glovertől (Halálos Fegyver, remek választás) azonban új feladatot kap - ennél több viszont már komoly spoiler lenne. Körmöt tövigrágós fotelbafeszülős két óra. Nem gyerekmese. 10/10, több mint kötelező. (Tényleg jó! Nézzétek meg!)


Szerettem volna írni egy újabb bölcseletet a tűzijátékfotózással kapcsolatban, megtalálva az optimális rekeszértéket, záridőt és iso-t, azonban a képeimet elnézegetve nincs általános recept, a robbanások fényereje egészen eltérő, így tavaly-tavalyelőtt lőttem 8 másodperces ISO100-as képet is ami jól sikerült, de volt 1/60 mp-es is ISO1600 mellett, ami szintén szép lett, ráadásul mindenféle beállítás mellett születtek jó és rossz képek is, gyorsan kell alkalmazkodni az új fényviszonyokhoz.

Idén ráadásul minden eddiginél komplikáltabb a helyzet, mivel paranoid módon gyakorlatilag sok apró tűzijátékra szétszabdalták az eddigi egy nagyot, így mindenki fog semmit látni. Na jó nem, de minden esetre nem dőlhetünk hátra a fényképezőt manuálfókusszal belőve egy adott pontra, mivel egészen eltérő helyeknek kell most élesnek lennie időről időre, ami ráadásul valószínűleg a fényképező folyamatos mozgatását is megkívánja, legalábbis abban az esetben ha nem tudunk felvonulni legalább 5 darab masinával és lepakolni eltérő beállításokkal. Ez lenne egyébként az ideális

Van az indexen és az origón is helyszínajánló, azonban ez az átlagos nézőknek szól, az alacsonyállványos (max 120 cm) fotósnak egészen más igényei vannak, neki nem jó a tömeg közepén lennie, feltétlen a szélén kell elhelyezkedjen, lehetőleg nem magas objektumok mögött, és rezgésmentes helyen. Ezt figyelembe véve milyen helyszín lenne vajon az ideális fotózáshoz? Megvallom, egyelőre fogalmam sincs, pedig ma bejártam a rakpartokat. Rendkívül szomorú vagyok amiért így szétszórták a tűzijátékot. Ráadásul a Szabadság hidat állványozzák, és nem átlátszó a szerkezete, mert be van takarva.

Ja és további szempont hogy pl. tavaly kb. max negyed órával előbb mentem ki és idén sem akarok sátrazni a helyért



A címke ismérvei a web 2.0-ban a következők:

  1. egy objektumot többel is felruházhatunk (szemben a kategóriákkal)
  2. a felhasználó egyszerűen hozhat létre újat

Ebből kisül, hogy a blogon eddig is félig-meddig címkézés volt, mert bár én kategória szót használok (mert szvsz az értelmesebb), a bejegyzések mégis tartozhatnak több kategória alá.

Na mostantól viszont az adminfelületen egyszerűen lehet új kategóriákat (ha úgy tetszik címkéket) is létrehozni, amivel vélhetően élni is fogunk. Azonban ezek nem lesznek egyenértékűek a régi alapkategóriákkal, melyekből nagyjából 20 van. Azokból kötelező lesz választani legalább egyet minden bejegyzéshez, az újakból nem. Az archívum is a régiek alapján fog listázódni továbbra is. Az új címkéket elsősorban arra kívánom használni hogy a nagyon egybetartozó bejegyzéseket valamilyen módon összefogjam. Ez megtörténik egyrészt a bejegyzés címe alatti kategórialinkeléssel, másrészt a menüben található intelligens bejegyzésajánlóval (ami tovább okosodott az új feature-nek megfelelően).

Jah és most már nem muszáj évre sem szűkíteni az archívumot.

Ebben a szellemben az első néhány címkénk (vagy minikategóriánk): tűzijáték, skandinávia, hollandia, apple. Utóbbi csak a trend kedvéért. Majd lesz több is, de okosan, nem pedig hülyén. Ezzel elértük a blog 2.8-at.


Malmö

Malmö az első svéd város amivel testközelből találkoztunk, miután a kompot Trelleborgnál elhagytuk. Reggel 7-től 9-ig voltunk itt, úgyhogy életnek legfeljebb apró nyomait találtuk, az északi népek ugyanis nem a koránkelésükről híresek. Ennek oka a télben keresendő, amikor náluk elég későn jön föl a nap, és korán nyugszik. Nyáron ugyan ennek a fordítottja van életben (Stockholmban úgy emlékszem 22 körül még besütött a szállodai szobába a nap), de emiatt nem zavartatják magukat. A forgalom néhány gyorsan és elegánsan suhanó biciklisben merült ki.

A pályaudvarra érkezvén már volt némi mozgás, itt fogyasztottam egy fánkot és valami narancsos túrós péksüteményt. Irgalmatlan finom volt mindkettő! De valami elképesztően. Igaz, elkérték az árát (elég drágák a cuccok ott északon), de legalább volt anyag bennük, frissek voltak, egyszerűen élmény volt megenni.

Leteszteltem a mellékhelyiséget is. Meghatározó élmény volt Öt svéd korona a beugró (~135 Ft, az utunkon végig hasonló áron mérték ezt a szolgáltatást egyébként), amit egy portás csaj helyezett biztonságba, majd ablak mögül gombbal nyitotta az elektromosan záródó ajtót. Belépést nyertem a férfi wc közös terébe. Kellemes halk zene, igényes téglafal (mint egy szép épület külsején), a falban egy akvárium, úszkáló halakkal, a kis helyiségek előterében pedig egy park, fákkal, padokkal! Egészen elképesztő volt. Fényképező nem volt nálam, de valszeg egyébként se mertem volna fotózni a férfi wc-ben

Maradjunk még a pályaudvarnál egy pillanatra, és nézzük meg a jegyadó automatákat, vagy a bicikliparkolót (kép#07). Mármint az egyiket, mert nem raktam fel az összesről a képet. Sejthetjük, hogy itt megbecsülik a bringásokat, teljesen alapvető közlekedési eszköznek számít. Valahogy rájöhettek hogy a várost nem feltétlen kell egy rohadt nagy parkolóvá alakítani, nem feltétlen kell élhetetlen zajszintet kreálni, és nem feltétlen kell belefulladni a saját mocskukba. Valószínűleg dugók sem nagyon vannak, erre majd Stockholmnál visszatérek pár szó erejéig. Próbáljátok megbecsülni hogy vajon hány utcát rondítanának el a parkoló autók, ha a képen látható bringákat autóra cserélnénk. Ismételten: ez csak az egyik bringaparkoló a pályaudvar körül.

Vadstena

Közbeeső városka Stockholm felé a Vättern-tó partján, szép kikötővel, közepes várral és templommal, semmi extra, nem fárasztalak vele benneteket, lesz kép enélkül is rengeteg. Stockholmnak terjedelme miatt egy saját bejegyzést szánok, időrendileg egyébként itt következne.

Uppsala

Uppsala Stockholmtól némileg északra helyezkedik el, júniusban egész éjjel világos van. Ezt mi nem teszteltük, mivel napközben jártunk ott, ellenben láttuk északeurópa egyik, illetve Skandinávia legnagyobb templomát, amit szemből valószínűleg csak én tudtam egyben lefotózni 118 méter magas és több mint száz évig épült. Van neki belseje is, az arra fogékonyak számára.

A mit sem sejtő növényeket Carolus Linnaeus házának kertjében kaptam lencsevégre növekedés közben.

Futottak még: Uppsalai Egyetem, alapítva 1477-ben. Pillanatnyilag 60 ezren látogatják, miközben magának a városnak pusztán 130 ezer lakója van.

Uppsala után huzamosabb időt Norvégia fővárosában, Oslóban töltöttünk. Külön bejegyzés tárgya. Norvégiából ismét Svédországon át jöttünk haza, az időrendet figyelmen kívül hagyva ez itt következik: Göteborg.

Göteborg

Göteborgba a 10. napon értünk. Eszetlen jó és hatalmas kiadós ínycsiklandó étvágygerjesztő (nyamm!) szendvicset vettem egy helyen (összefut a nyál a számban / sírok ha rá gondolok), valami ismeretlen hússal és egyéb körettel, mondjuk 50 svéd koronáért (~1350 Ft) ez akár el is várható. Megjegyzem, ez nem helyi drágaszág, az egész úton ilyesmi volt a szint.


Négymilliós Budapest

©   Haszprus   |   life

A szakember az MTI kérdésére elmondta: Budapest sikeres jövője attól függ, hogy sikerül-e növelnie a lélekszámát. Cselovszki Zoltán szerint az európai példák azt mutatják: négy-hatmilliós lakosságra van szükség ahhoz, hogy egy városrégió sikeres legyen. Miközben a budapestiek úgy érzik, hogy zsúfolt a város, valójában nem az, megfelelő szervezéssel a jelenlegi népesség dupláját is elbírná a főváros - mondta a szakember.

(Privátbankár.hu: Rogán szerint a dugóadó jó, de önmagában nem elég)

Ez a szakember hol él, a Marson? 4 milliós Budapest? Importálunk statisztákat vagy mi a terv? Vagy véletlenül a scifi mellékletet olvasom? Avassatok már be… Ugye tudjuk hogy 2050-re 1-2 millióval kevesebben leszünk Magyarországon?


Drezda

Drezda nekem abszolút elnyerte a tetszésem, hatalmas terek az utak között, a lakótelepek is teljesen élhetőek (kép#30). Praktikus megoldásként a házak közti autóparkolók bejáratainál kapásból fel van tűntetve az adott helyszínen lévő parkolóhelyek száma, valamint hogy azokból éppen hány van szabadon. A bringautak elég jól kiépítettnek látszottak egy darabon, máshol kevésbé. Azért voltak bringások szép számmal, úgyhogy gondolom általánosságban is korrekt úthálózatuk lehet.

Komp: Rostock-Trelleborg

* valójában nem csesztem el, technikailag egyszerűen nem volt lehetséges jó képet lőni semmiről, hiába állványoztam le a gépet, egyrészt maga a hajó túlzottan rázkódott (így pl. a partról készült képeim értékelhetetlenek), másrészt meg ugye minden külső objektumhoz képest mozogtunk, ami a sötét miatti hosszú expozícióknak nem tesz jót.

A Scandline kompjával keltünk át Svédországba. 8 emeletes, 200 méter hosszú, 28 méter széles, 48 méter magas, 600 személy fér el rajta, 200 km hajóút 30km/h-val. Végül olyan 7-7,5 óra alatt tettük meg. Az adatok nem tűnnek túl durvának, de belülről azért elég brutál egy ilyen hajó Meg az is, amikor a dokkban jönnek le róla komplett vasúti szerelvények, vagonok sora, kamionok, buszok, lakókocsis autók, stb. Dánia előtt megfigyeltem hogy legalább három pályán töltik pusztán gépjárművekkel a kompot egyszerre. Több szintes parkolója van, a vonatoké a legalsó szint. Van rajta mozi, több reggeliző helyiség, játszótér gyerekeknek, pihenő szobák, kabinok, ez utóbbiakból különösen sok.

Egyébként amikor a hajó megérkezik, elképesztő az a forgalom ami megindul a környéken. Például éppen objektívet cseréltem a fényképezőn, amikor megkülönböztető jelzésekkel egy faszi majdnem rámparkolt (30-cal persze), én meg nem nagyon tudtam odébb ugrani mert akkor beszennyeződnek a cuccok Ez a csávó egyébként egy ilyen kamionvonó izét vezetett, egy pillanat alatt beparkolt a csomag alá és már vitte is. Láttam egy targoncát is az egysávos felvonható, kanyarodó tök keskeny hídon menni olyan 50-nel Ahol más centizné hogy vajon elfér-e. A rutin…

A hajótérkép alapján mint később kiderült, az egyik beszélgetőszobában foglaltunk helyet, sokadmagunkkal, itt töltöttük az éjszakát. Ki milyen gyors volt, olyan minőségű helyre tehetett szert (az idegenvezetőnk már előre felkészített minket hogy jönnek az oroszok (!) úgyhogy versenyfutás volt a jó helyekért ). Voltak páran akik a földön aludtak, én speciál kisajátítottam két fotelszerűséget és azokat összetolva aludtam, lábamat feltéve a magasba. Borzalmas volt, mert bár a testem vízszintben feküdt, úgy éreztem, mintha fejjel lefelé lennék. A budi megfelelő és kisforgalmú volt, legalábbis ahhoz képest hogy hajó, és szintenként csak egy volt belőle Később rájöttem hogy ennek az az oka, hogy a kabinosoknak van sajátjuk Értelemszerűen nem pl. máv-állapotokat kell elképzelni, hanem kétrétegű wc-papírt és akkora mellékhelyiséget ahol tök lazán át is tudtam öltözni, de szerintem a fotók alapján boldogultok. Szóval atom volt.


Live Free or Die Hard - 2007. Röviden: Amerikát lenyomja egy gonosz kiberterrorista, de jön John Rambo McClane és visszanyomja őket. Persze egyedül nem menne neki, hiszen a technikához pont annyit ért, mint a saját nagymamája, ezért egy hacker van végig segítségére, aki szegénykém folyamatosan arra panaszkodik hogy szétrobban az agya, annyi mindent tud. Ami idegesítő volt, hogy rengeteg számítógépes jelenetet tettek be, és megvallom őszintén hogy egy Die Hard esetén nem azon akarok izgulni hogy vajon sikerül-e meghackelni a hackereket, illetve hogy párbeszédpanel Yes gombjára kattintás előtt szükséges-e legalább 20 karaktert gyorsan begépelni a semmibe. A film két órájában azért szerencsére jut bőven idő valódi akcióra is, volt egy 50 perces szakasz, amikor nem is néztem hogy hány percnél tartunk.


Prága

Mint emlékszünk, 2007 július 18-án Magyarországon negyvenvalahányfokig emelkedett a hőmérő higanyszála, szigorúan árnyékban. Északra némileg kellemesebb volt a helyzet, eképp éltem meg a dolgot a szállodából:

[...] pont besüt a késő délutáni nap. Ha kint 35 fok volt, akkor itt bent kb. 50. Légkondi úgy tűnik nincs, bár van a falon valami +/- szabályzó, de nem tapasztaltam hogy csinálna bármit is. Patakokban izzadok. A szoba amúgy szép.

Később rájöttem, hogy az ablak kinyitásával egészen fantasztikus eredményeket lehet elérni.

Node Prága. Az nemrossz. A város külterületein kőkemény multinacionális jelenlét van, olyan üvegpaloták sora, amiken a következő nevek voltak olvashatók: Sony, Samsung, Sun, IBM stb. Prága belsőbb negyedeiben, amerre jártunk (3 óránk volt gyalog), hihetetlen nyüzsgés van, eszméletlen nagy a turistaforgalom. Kicsit emlékeztetett Velencére a szűk utcák és apró boltok miatt, a Champs-Élysées-re a hatalmas főtér millió kisebb-nagyobb boltjai és nyüzsgése miatt, no és a Váci utcára, hogy mondjak egy hazai példát is Bár a Váci utca forgalma igazán csekély ehhez képest.

Megnéztünk egy órajátékot (kép#16). Elképesztő hogy mennyien várták a tűző napon, hogy a templomon megbólintsa három figura a fejét, meg egy negyedik elfordítsa 5 fokkal a kardját. Gondolom ez 2007-ben igen komoly tech demónak számít. Na jó, ízlések és pofonok.





Szóval ezen vettem részt, jó volt, készült 1600 kép, és egyelőre még nem tudom, hogy miként publikáljak belőlük.

Technikai részletek: van nekem például egy Haszprus Private Gallery nevű site-om, amit félig-meddig átírtam úgy, hogy publikusan is tudjon üzemelni. Ez tud javascriptes képcache-elést meg minden jóságot, elég advanced cucc, cserébe nincs integrálva a bloggal, de tervbe van véve. Ezt akár gyorsan le is fejleszthetném. A harmadik lehetőség, hogy a szokásos módon felpakolászom a képeimet szimplán a blogra.

Ugyanakkor azt is el kéne döntenem, hogy csoportosítom-e valamilyen módon a képeket, és ha igen akkor hogyan, valamint fűzök-e hozzájuk szöveget.

Nyilván csoportosítás nélkül például elég necces lenne 200 képet felrakni, pedig szvsz biztos van ennyi, ami érdekesnek nevezhető.

Csoportosíthatnám helyszínek szerint, illetve aszerint is, hogy mik az ismeretterjesztő/beszámoló/turistafotó jellegű képek, és mik azok, ahol valami apró érdekességet ragadtam meg, ami igazából nem jellemzi a látottakat, pusztán maga a kép jó.

No amíg ezekről döntök és feldolgozom a raw képeket (brutál munka), pár link, hogy ne unatkozzatok, csak előbb lőjétek be a monitort úgy, hogy az alábbi szürkeskála valamennyi árnyalatát meg tudjátok különböztetni A-tól Z-ig:




Átok 2

©   Haszprus   |   film

The Grudge 2 - 2006. Ha szeretsz borzongani, ez (és az első rész) a te filmed. Már a Columbia logó alatt libabőrös lesz az ember. Egyébként ez végigkíséri az egész filmet, mármint a libabőr. És sajnos az effekt is, mert tulajdonképpen arról van szó, hogy találtak valami félelmeteset és onnantól 2 percenként elsütik (igen, ha ránézel a plakátra, már látod is hogy mi az). Az érdekes az, hogy bármennyire is idegesítő maga a felismerés, a dolog mégis működik, még nappal is, de éjjel azért sokkal jobban, szóval mindenképpen éjjel, korom sötétben nézzétek Azt gondolom, a Grudge 1-2 az általam látott meglehetősen sok horror közül mindenképpen a legjobbak között van (egyértelműen a top5-ben). No persze a Grudge 1 az etalon, hiszen az még az újdonság varázsát is nyújtotta. Aki nem látta, igyekezzen pótolni. (A másik nagy dobás A barlang (The Descent), és persze annak idején jó volt még A kör.)

… baszki, valami kaparászik a redőnyön túlról!


Bábel

©   Haszprus   |   film

Babel - 2006. Nem az első film ahol több, látszólag nem kapcsolódó történetet kísérhetünk végig, de azért az egymásbaszövések jól sikerültek, érdekesek. És akkor talán ennyi lenne a filmben a pozitívum, mert amúgy irgalmatlan unalmas szar az egész. Ennyi. Imdb 7,7, meg ezer díj és jelölés. Ja többek közt a filmzenéért. No komment, ha megnézitek akkor majd értitek hogy miért. De inkább hagyjátok ki, mert 140 percet dobtok ki vele az ablakon.



sca

©   Haszprus   |   külföld

Szeavsztko gecik¤ Pont nisc nalam a cf-em egz fotoval amit el akartam kuldeni, es kurvasyar ey a billentzuyet amugz minden ok. Haszprus, Oslo, 2||7. |7. 24. |7:22

Update 2008. máj. 17. 14:06: ez a bejegyzés eredetileg zártkörű volt.


Fűrész III

©   Haszprus   |   film

Saw III - 2006. Két órányi szenvedés a képernyőn, és immáron a fotelben is. Bizony a harmadik részre megfáradt már ez a sorozat: a szabályok ismertek, a történések és a szereplők döntései többé-kevésbé kiszámíthatók. Az atmoszféra nem új, a néző szeme a film helyett gyakran tapad a lejátszó órájára.



Sajnos sokan nem jutnak túl azon az ökölszabályon, hogy ha kisméretű képet akarnak készíteni, akkor jpegbe mentsenek, pedig ez gyakran tökéletesen rossz megoldás. Három képformátum közül célszerű válogatnia az egyszerű halandónak aki valamit fel akar tenni a netre, nézzük őket gyakorlati oldalról, és csak vázlatosan.

A JPEG 24 bites színmélységet ad (16,7 millió szín), viszont veszteségesen tömörít. Ahol nem kell pixelnyi méretű pontokat/vonalakat halál pontosan visszaadni, ott ez használható. Magyarán tipikusan fotóknál. A veszteséges tömörítésről ugyanakkor jó tudni, hogy minden mentéskor végbemegy, azaz ha van egy jpg formátumú fotónk és azt mondjuk többször megnyitjuk egymás után szerkesztésre, például egy kis átméretezésre, képvágásra, stb, akkor minden mentésnél vesztünk a kép minőségéből. Így juthatunk el egy borzalmasan rossz minőségű, de nagyméretű képhez. Köztes megmunkálás esetén tehát a köztes fázisokat ha mentjük, akkor csakis veszteségmentes képformátumba (ne jpegbe, ne gifbe).

A GIF 8 bit színmélységű (256 színű), ám a pixelek elhelyezkedését tekintve veszteségmentes tömörítést használ. Ez azt jelenti, hogy tipikusan vonalas, számítógépen létrehozott egyszerűbb grafikákhoz érdemes használni, közűlük is kiemelhetőek a screenshotok, legalábbis akkor, ha nem épp valamilyen csilivili sok színt használó felhasználói felületről készül a kép. Mérete screenshotok esetén roppant gazdaságos, a vonalak élesek maradnak.

A PNG 24 bit színmélységű (16,7 millió szín), és veszteségmentes tömörítésű. A modern sokszínű felhasználói felületek screenshotjaihoz gyakran ez a legjobb választás. Fotóknál fölöslegesen pazarló lenne. (Létezik 8 bites PNG is egyébként.)

Hogy screenshotok esetén a PNG-t vagy GIF-et érdemes-e használni, az eseti megítélésű, érdemes lehet kipróbálni mindkettőt, bizonyos szoftverek igen gyorsan megmondják hogy melyik a tuti választás.

jpg gif png
tipikus felhasználás fotók screenshotok színgazdag screenshotok
színek 16,7 millió 256 16,7 millió
tömörítés alakzatokra veszteséges színekre veszteséges veszteségmentes

Haladóknak: 256 színű kép esetén a jobbféle képszerkesztő szoftverek felkínálnak különféle dithering metódusokat, amikkel rengeteget lehet vele javítani a mentett kép megjelenésén.

Minden itt közölt információ csak egy első szintű közelítését képezi a témának, ám ezek megértése és alkalmazása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ne égjél a neten.


Véres gyémánt

©   Haszprus   |   film

Blood Diamond - 2006. Gyerekek, ez legalábbis közel 10/10. Irgalmatlan feszült akció 140 percen keresztül, igényesen kidolgozva, gyönyörűséges tájakon, drámával, nagyszerű színészi játékkal (igen, Leonardo DiCaprioval, Jennifer Connellyvel (Rekviem egy álomért), és Djimon Hounsouval, nem mintha utóbbit ismertem volna). Úgyhogy ez mindenkinek kötelező.


Júl 29

©   Haszprus   |   külföld

Hajnalban indulok, júl 29-én jövök, cső. (A bejegyzés-várólista legújabb módosítása szerint minden megjelenő bejegyzésnél frissül az utolsó ittjárásom is, ennek ne dőljetek be, ez csak álca.)

Adminoknak: legyetek szívesek engedélyezzétek, amiket engedélyezni kell, töröljétek amit törölni kell, stb Köszi.

Update 2008. máj. 17. 14:06: ez a bejegyzés eredetileg zártkörű volt.


Szoptatok már be MLM előadást? Hogy meghívtak valahova és jött a kurva nagy átbaszás?

júl. 18. 02:52 ajánlott olvasmány: Mainframe #24-es kommentje az MLM-es agymosásról.

júl. 30. 21:34 összejött egy csomó tök értelmes és érdekes komment, komolyan érdemes elolvasni őket.

szep. 04. 10:09 egy kicsit arról, hogy mi történt azon az mlm-es előadáson, amire meghívtak. ez nem a teljes sztori.


Account-kereskedelem

©   Haszprus   |   hwsw

Valaki a nevemben írogat a saját, 2001-ben regisztrált fiókommal az sg.hu-n. Visszaszerezzük.

Ezen kívül elbitorolta a haszprus2 kukac freemail.hu címet is (amit azért tehetett meg, mert megszűnt, mivel nem használtam). Ezen keresztül jutott az sg-s fiókomhoz is. Egyébként vicces, kereskedik az sg-s accommal:


a fenti hozzászólást nem én írtam

Na meglátjuk mi lesz. Jómagam több, mint 5 éve nem fórumozok az SG-n, az alapítót viszont ismerem a news.hu-s/internewsos időkből.

Update júl. 15. 13:32: sg.hu acc visszaszerezve.

Update júl. 16. 11:00: freemail accok visszakapva. Happy end.



Johnson & Johnson Acuvue Moist

©   Haszprus   |   life

Egynapos kontakt lencse. Kaptam egy próbadarabot, dél körül betettem, éppen az van most is a szememben (8,5-ös görbület, -1,0 dioptria mindkét oldalra).

Irgalmatlan jó! Legalábbis a kéthetes Acuvue Oasyshoz képest, illetve a három évvel ezelőtti lencsés tapasztalataimhoz képest is. Az Oasysnál valamiért például láttam egy kis homályt a perifériához közeledve, itt ez nincs. A látásom tűéles vele (percekig csak nevettem az élménytől, amit a keret nélküli látás nyújtott).

Nagyjából egy fél óra viselet után azért kezdett kicsit kellemetlenné válni, aztán két óra múlva jobban, de a doki szerint első nap úgyis csak egy órát hordhatnám. Most már bent van kb. nyolc órája! Ráadásul aludtam is közben, amit elvileg nem lehetne. Azt nem élte túl tökéletesen sikeresen, mert mindenféle szmötyik másztak közben a szemembe, de ez nem a lencsével van összefüggésben, ez nálam egyébként is ilyen, majd kivizsgáltatom ha lesz rá erőm.

Ébredés után a lencse eléggé rá volt tapadva a szememre, de ezt a Blink műkönny (kifejezetten kontakt lencsékhez) maradéktalanul és azonnal megoldotta, érzésre mintha nem is aludtam volna benne.

A lényeg mégiscsak az, hogy nyolc óra után nagyjából még mindig korrektül látok vele, a legelső napon (a többi meg a szemem alaphibája). Szóval fantasztikus. Hétfőn kapok egy 30 darabos (15 nap) csomagot. Szerintem a nyáron még ilyet fogok rendelgetni (netről), aztán szeptemberben meglátjuk, hogy hogyan tovább. Szerintem nem folytatom napi lencsével anyagi okokból, kéthetivel vagy havival pedig kényelmi okokból valószínűtlen, tehát majd jön a szemüveg. De az is lehet hogy kombinálgatni fogom, igazából a kontakt lencse teszi lehetővé a napszemüveg hordását, az pedig jó dolog, akárcsak a szemüveg fel-letologatás nélküli slr-es fotózás.


Kolosy, Istenhegyi, XTR

©   Haszprus   |   barátok, bringa

Délutánra egész jó idő kerekedett, úgyhogy le akartam tesztelni éles bevetésen a kontakt lencsét. Ami egyébként egész tűrhetően szuperál már, kb. 13-tól 20-ig benn is volt. Szóval a Dunaparton a Margit-hídi átjárónál tökvéletlenül na kibe botlottam bele? Bizony, a nyolcadik utasba, aki nem más, mint xtr, a rejtőzködőművész, ezúttal országútin (Olyat is mondhatnék hogy egykori internews-szerző, stb.) Kicsit dumáltunk. Például arról, hogy kevés a blogkontent mostanság. (A beszélgetés többi része a privacy homályába vész.)

Eredetileg a HHH-re gondoltam feltekerni tisztán edzés gyanánt, de a Kolosy tértől fölfelé a Szépvölgyi úton olyan rohadt dugó volt, hogy inkább kihagytam. Egyébként a Budafoki úton is dugó volt, állt az egész, és noha sosem szoktam járdázni de most kivételesen inkább felmentem, mert az autók nem hagytak helyet maguk mellett rendkívüli szomorúságomra. Mindegy, visszajöttem, aztán a Móricztól feltekertem az Istenhegyi úton pont addig mint éjjel. Nem volt egyszerű, de megcsináltam, aztán ledöngettem fékezve 50-nel (beláthatatlan kanyarok ugye). Jó volt.

tekerési idő 1:27
megtett út 25,92 km
átlagsebesség 17,8 km/h
max sebesség 51,9 km/h
2006.09.01. óta 1466+ km*

* azért 1466+ mert valszeg legalább egy utat elfelejtettem iktatni, továbbá a km-óra teljesen megbízhatatlanul működik, télen nem mért semmit, és pl. éjszaka is a teljes lefeléútból 2 percet érzékelt csak. Cateye Micro Wireless rulez.


Istenhegyi egyben

©   Haszprus   |   bringa

Na jó ez nem teljesen igaz. Viszont tegnap éjjel (0 óra körül) elindultam itthonról egy kis edzés jellegű útra, és csak a piros lámpáknál álltam meg, nettó 33 perc kerékforgással fenn is voltam a fogas Gyöngyvirág út nevű megállójánál, az Istenhegyi úton, ahol időnként fel szoktunk szállni. A nettó 33 perc ugye azt jelenti hogy ehhez hozzájön valamennyi idő, ameddig a pirosaknál álltam (mondjuk 5 perc). Ez nem rossz teljesítmény, tekintve hogy elvileg nem különösebben vagyok kondiban, örültem is magamnak. Feljebb nem volt kedvem menni, mert ott asszem teljes útlezárásos útfelújítás van. Lefelé viszont halál volt, ugyanazt az utat tettem meg, hát majd' lefagyott a kezem. 18 fokban indultam el, nemtom hány fokban értem haza, volt rajtam egy rövid meg egy hosszúujjú bringás felső, hosszúujjú kesztyű, de esküszöm sokkal rosszabb volt mint a legzordabb téli fagyokban tekerni Vacogtam.

A fejlődésre a magyarázat egyébként valszeg az lehet hogy a HHH-ra felmenni sokkal nagyobb kitartást igényel, valamint némileg kisebb sebességbe kapcsoltam mint amilyenben tavaly szoktam menni, így gyors kifulladás helyett kényelmesen feltekerésztem.


Második kontakt

©   Haszprus   |   life, történelem

A kontakt lencse kapott egy második esélyt. Johnson & Johnson Acuvue Oasys kétheti. Elég fos de próbáljuk szokni. Ki és be már könnyedén teszem, nem úgy mint 3 éve. Akkoriban negyed órát elszórakoztam a felhelyezéssel, most kapásból ment, mondjuk fél perc alatt berakom, ha már egyszer az ujjamon van. Kivétel is elsőre.

Fotózás miatt kell, mert amúgy elég szopás szemüveghordás mellett az slr optikai keresőjének használata… Legalább a nyarat szeretném kihúzni vele.


Solymár jó hely, eljutni oda jóság*. Tegnap Gabival tettünk egy körutat a Hármashatár-hegy csúcsán keresztül. Tudtátok hogy a HHH-en illetve Budapest külső részein működik egy csomó kút? Az ember kicsit megmoshatja a kezét, arcát, újratöltheti a kulacsát, meg ilyenek, ami elég jól tud jönni 30 fokban napsütésben (a napon lévő hőmérőnk az ablakban 45 fokot mutatott reggel 8-kor). Vérmadár (héja) ezúttal nem volt. Az út sokkal lájtosabbnak tűnt, mint csütörtökön, igaz, rövidebb is volt egy picit, de jobban bírtam a strapát, nem remegett a lábam (annyira), valszeg visszatért belém az erő, és a vízmosások ill. kövek miatt is kevesebb problémám akadt. Mondjuk így is 6,5 órát elszórakoztunk, de ebben benne volt egy sajtos-tejfölös lángos is

* Az egyetlen probléma, hogy az Alsó-jegenye-völgyben irdatlan méretű civilizálás indult meg, mindenféle építkezés formájában. A patakon átvezető hidakkal még nincs gond, mert az kell. De támfalak, korlátok, elterelő kerítések és hasonlók garmadáját építik most arrafelé, ami szerintem jelentősen lecsökkenti a hely élvezeti értékét. Hamarosan gondolom az ösvényre aszfaltot öntenek és felfestik a sávokat is… Miért kell azt a maradék kevés természeti értékünket is eltűntetni?


Teló dráma x

©   Haszprus   |   bringa, telódráma

Szóval most hogy a telóm túl van egy olajcserén és még mindig olyan szar mint az atom, hamarosan le fogom cserélni. Nem megyek bele hogy milyenre - valamilyenre. Ez még hosszas mérlegelés tárgya, mert részben el is ment már a kedvem az erdei durvulásoktól, és az sem teljesen tiszta számomra hogy ennek vajon egyedüli oka a mozgáskorlátozott teló, vagy egyébként is ráuntam. Ez egy elég erős tényező ugyanis abban, hogy mennyit kéne költeni az utódra.


Tegnap nyomtunk Tibivel meg Orcával egy túrát, négy alternatívából végülis a második legnehezebbet választottuk, így jártunk Hűvösvölgyben, az Árpád-kilátónál, a Hármashatár-hegy oldalában, a Virágos-nyeregnél, végül Solymáron az Alsó-jegenye-völgyben (majd pedig vissza). A km órám időnként kihagy (fogalmam sincs miért, tegnap cseréltem benne elemet), úgyhogy ezek nem teljesen pontos adatok, hanem egy alsó becslés: 3:02 tekerési idő, 45,52 km, 14,9 km/h-s átlag, 44,8 km/h max. Elég rendesen lefárasztott, főleg hogy már nagyon rég tettem hosszabb utat.

* not!


Spamfiltert csak jól

©   Haszprus   |   fejlesztés
HaszprusEzt [a kommentet] rakd be plz. Spamnek hiszi a motorod.
(privacy power)betettem, thx. a ebony ele meg moge kerult egy-egy * a szolistaban, igy gond nelkul illeszkedett a lebonyolit szora
HaszprusNem ez a baj hanem hogy egyszerűen rossz a spamfiltered. Mert nem súlyozza a kommenteket, amennyire tudom. Egy spamszűrő mindig súlyozza a szövegeket, nem pedig egyetlen szempont alapján rögtönítélő bíróságot játszik.
Amint pontozni kezded a kommenteket, számos lehetőség tárul eléd. A legújabb újításom amilyen egyszerű olyan remek: magyar ékezetes betűt tartalmazó komment aligha lehet spam, nálam a $spamfactor-t csökkenti eggyel.

Amit mondani akarok, hogy több (2) blogon ütköztem bele az elmúlt időkben rosszul megvalósított spamszűrőkbe (nem mintha ennél több blogon kommentelnék rendszeresen). Egyetlen szempont alapján rögtönítélő spamszűrőt ne csináljatok sosem, mindig mérlegeljétek hogy az adott komment vajon spam vagy csak valaki leírja a hamis Rolexekről a véleményét. És ez igenis azt jelenti hogy kell valamilyen jóságot mérő eljárás is, azaz hiába szerepel a Rolex szó a kommentben, ha például olyan szavak vannak mellette, mint pl. hanem, ellenben, stb, akkor az valószínűleg egy magyar nyelvű ember véleménye lesz, ami nem spam.


Solymár 2

©   Haszprus   |   fotózás, 350d

Kicsit vezettem szintentartás gyanánt (rámfért), és akkor már felkerestem fotóscuccal a múltkor beharangozott völgyet Solymáron. Tudom, a képek gagyik, de siettem (még rawba is elfelejtettem lőni). Talán legközelebb. Amúgy meg kéne nagyobb állvány, ilyen erdőben (sűrű ám csupa lyuk lombkorona) gyakorlatilag lehetetlen értékelhető eredményeket elérni másképp (azaz kézből) (igen, az árnyékos-világos részek váltakozására gondolok, ahol a világos foltok jobban kiégnek magasabb iso esetén). (Persze nyilván a két patakos kép nem kézből ment.)

A termosz nyáron is jóság.


Félévzárás

©   Haszprus   |   bme

Vége ennek a félévnek is, az egyenleg 35 alaptantervi kredit, valamint egy számításelmélet szigorlat a vizsgaidőszakban (amit a meglehetősen rossz visszhangja miatt most mertem először megpróbálni, de így utólag ezt teljesen indokolatlannak látom). Nomeg persze egy labvez, ami nagyjából olyan volt, mintha lenne még egy 15 kredites tárgyam a beágyazott rendszerek fajtából, már ami a hétről hétre számonkérést illeti. Azt kell mondjam, lefárasztott, illetve lefárasztottam magam, mert olyan szinten utolsó pillanatban kezdtem készülni mindenre, hogy az egyszerűen elképesztő (és így adódott jónéhány alvás nélküli éjszakám a vizsgák előtt). Ez stratégiailag teljesen no-go, ilyet otthon egyedül ne csináljatok, és különben is szakértők szerint a legjobb példa az önkárosító stratégiára a halogatás.

Node félre a tanácsokat, a lényeg hogy vége, most pedig megpróbálok felépülni a teljes agyi és testi összeomlásból, ami ennek a hat hétnek (de különösen az utolsó három napnak) a hozománya volt.


Néha lehetne csinálni olyat, más oldalakkal kooperálva, hogy két blog is ír ugyanarról a témáról, de megállapodnak, és csak az egyiknél lehet hozzászólni, a másik pedig megkéri az olvasóit hogy a túloldalon kommentálják a témát. Költség: egy-egy bejegyzésnél a kommentek elvesztése. Ez gyakorlatilag zéró költség. Haszon: esetlegesen új olvasók szerzése.

Tulajdonképpen kívánatos lenne ezt igen gyakran több bloggal karöltve is előadni, a profit bizonyosan nem maradna el. (Vagy ki tudja, de szerintem érdemes lehet megpróbálni.)



Kosbor

©   Haszprus   |   fotózás, life

Mond nektek valamit a Kosbor? Más néven ifj. Farkas Gyula digitális diáriuma (backup itt). Ma tökvéletlenül elvetődtem oda (b3ck említette vhol), és az alábbi történést észleltem egy tegnapelőtti bejegyzésben:

A képen Pirit, illetve Kareszt láthatjátok.

Na, nem tudom, ez már egyfajta híresség azt hiszem.

gy.k. Kismaros-Zebegény éjszakai túra

Update jún. 26. 12:27: Farkas Gyula reakciója


SLR-tisztítás

©   Haszprus   |   fotózás, howto

Adott egy 350D, amit meg kéne tisztítani. Hogyan álljunk neki, mibe fog fájni? Mi van ha nem csak a szenzort akarom tisztítani, hanem az obinak mindkét külső lencséjét is? (Azaz a gép felőli oldalon is.)

Tudom hogy vannak mindenféle tisztítókészletek, egyrészt ezek nem olcsók, másrészt viszont kérdés hogy mennyire jók, csak elmaszatolom velük a foltokat netán tönkreteszem a szenzort, vagy tényleg használhatók? Van ugye víz alapú, alkoholos, sűrített levegős, illetve száraz tisztító. Mi a tuti?

Van tapasztalata vkinek? Az extreme digitalnél konkrétan nézegetek most egy Photosol Digital Survival Kit Type 2-t. Ebben négy db CCD lehúzó ecset van, ami ugye négy tisztítási lehetőséget jelent. (Nem valami sok, azt kell mondjam.)



Margit hídi bringasáv

©   Haszprus   |   bringa

Tudjátok mire szolgál szombat éjjel a Margit hídi bringasáv? Naná hogy taxis parkolónak. Mivelhogy pontosan olyan széles mint egy autó. Nem fél méterrel szélesebb, hogy legalább leszállva elférjünk, neeem. Olyan 10 centivel kb, aztán passzírozzad át magad az elkerítő oszlopok döntögetésével az autó oldalán. Először csak azt kérdezte a taxis, hogy bringázás lesz?, majd amikor látta hogy szépen végighúzom magam és a bringát a taxija oldalán, akkor felháborodásának adott hangot: törd le nyugodtan… [az antennát/tükröt]. Amit egyébként minden további nélkül megtehettem volna, de nem ilyen a mentalitásom. Sajnos/szerencsére (ki tudja).

Amúgy a helyzet megoldása annyi lenne, hogy a bringasáv elejére beraknak egy beton vagy vas sávfelezőt, és kész, onnantól nincs az az autó ami oda beparkol. Ezt miért nem oldották meg? Összeesküvéselmélet-kedvelőknek: csak nem a taxis társaságok lobbizták ki a bringasávot? Igazán ötletes fedőakció lenne részükről.

Update jún. 26. 00:06: ajánlott olvasmány a holland biciklis közlekedésről: Montana #19-es hozzászólása.




Hőség

©   Haszprus   |   life

Tilos a fürdés a szökőkútakban, 500-1000 forintos bírságot szabhatnak ki a pancsolókra.

Elég komoly.

Továbbá a néhány éve divatbajött extrémidióta vízosztás helyett miért nem építenek ki néhány utcai csapot. Amit egész évben lehet használni. A hülyék. Istenem. Idiocracy megy ezerrel sajnos, és ez nagyon szomorú.




Képek © . Starring: Gajdos Sándor, Erős Levente, Szigeti János, Gáthy Lajos, Bendefy Zsófia, Golda Bence, Urbanics Gábor, Szabó Gergely, Szatmári Zoltán, valamint jómagam és még sokan mások.

Ez kibiri kib* jó volt! Évről évre az szglab5 adatbázis labor lebonyolításában közreműködő labvezérek összeülnek egy-egy félévzáró pizzázásra, így történt ez most is. Ha minden igaz, kb. 28-an voltunk, 18-kor tali néhány ismerős arccal a SCH-nél, és 0-kor végeztünk (nem gondoltam hogy eddig el fog húzódni ). A hangulatra asszem jellemző, hogy a hely 23-ig volt nyitva, végül 23:30-kor szabályosan ki kellett dobniuk minket, legalábbis azt a keménymagot akik még ott maradtunk átdumálgatni többek között Gajdos Sándor (SEO*) javaslatait a hallgatók brutális terrorizálását apróbb TVSZ-módosításokat illetően

Gajdos Sándor keresőkifejezésre pillanatnyilag másodikak vagyunk guglin (40e-ből).



Fotós állvány wanted

©   Haszprus   |   fotózás

Mióta 350D-vel nyomulok, az állványom nem tudja megtartani a gépet függőleges helyzetben (értsd: állókép készítése közben), konkrétan lehúzza az obi. Egy 10e Ft-os állványról beszélünk egyébként, de most nem ez a lényeg. Kéne nekem valami olyan, ami elbírja a cuccot (350D + Sigma 18-125, ill. Sigma 10-20), és nem túl nagy. Magyarán hordozható. Ugyanis a mostani állványomat kb. 30 centire össze lehet csukni, és egyelőre ahogy neten nézelődtem, tipikusan inkább olyan 60 centiig mennek össze a komolyabb állványok. Ez elég nagy probléma, mert hátizsákba kb. 30 centiig fér, és nekem elsődleges szempont a könnyű hordozhatóság.

Esetleg jöhetnek állványmárkák is, mert különösebben nem vagyok tájékozott a témában.

Na jó mondok még elképzeléseket. Igazából tényleg az elsődleges szempont, hogy 30 centire össze lehessen csukni. Utána jön az, hogy mondjuk 150-ig ki lehessen nyitni, de ez a két dolog nem fog találkozni úgy érzem. A 30 centi az elsődleges prioritás, a nyithatóság kevésbé érdekes - mondjuk 1 méter fölött már oké. Gömbfej. Vízszintmérő nem prioritásos, egyéb extrák szintén nem. Legyen könnyű. Nem dedikált fotós utakra viszem, hanem csak be akarom vágni a táskába egy-egy túrára.


Szglab5 brainstorming

©   Haszprus   |   bme, labvez

Jövő félévben ismét lesz szglab 5, immáron bsc-s (a szokásos témákkal: oracle, sql, xsql, jdbc, php), különválasztva a hálós résztől. Ha már elvégezted, mi a véleményed erről a tárgyról? Mi az amitől jobb lenne? Mi okozott nehézséget? Ha majd csak később fogod felvenni: mit várnál tőle, mire számítasz?


Fényt a szemnek

©   Haszprus   |   life

Majd valahogy meg kéne oldjam normálisabban az íróasztalom világítását, mert pillanatnyilag (illetve már fél éve) egy állólámpa van rátéve, mivel az asztali lámpám 15 wattos kompaktja rendkívül kevés. Ugye a probléma az, hogy maga az asztal batárnagy, én meg igénylem a fényt. További probléma, hogy nincs az asztalnak közvetlen baloldalán fal, amire fel lehetne szerelni pl. egy neont. 80 centire van a faltól, onnan a neon fénye szertefoszlik. Az asztal túloldalán ablak van, ami nyílik, tehát mennyezeti függőlámpával óvatosan kell bánni, nem jöhet akárhova. De a mennyezeti megoldáshoz eleve mesteremberre van szükség, így az nem is olyan könnyen járható út. Jobboldalon szintén nincs fal, de ha lenne is, jobbkezes vagyok, úgyhogy oda nem lenne jó.

Valami egyedi megoldás kellene, valami függőlámpa aminek erős fénye van de nem melegít, és nem is ocsmány, és nem is szóródik szét túlzottan. És jó lenne ha mozgatható is lenne, mert sokszor tanulok asztalra feldobott lábbal (utálok asztalnál ülve olvasni, kényelmetlen), aminek következménye, hogy ugye kb. egy méterrel odébb kerül a megvilágítandó felület. Tényleg nem egyszerű ügy.



Ki akarjuk bányászni egy időjárásjelentő oldalról hogy hány fok van, hány fok lesz, stb.

/**
 * $source szovegbol kibanyassza a 
 * $id id-ju div erteket es 
 * $type tipusra castolva visszaadja
 */
function get_value_by_div_id($source, $id, $type) {
   $matches = array();
   $regexp = "<div.*?id\=\"$id\".*?>(.*?)<\/div>";
   preg_match("/$regexp/s", $source, $matches);
   settype($matches[1], $type);
   return $matches[1];
}

Így pl.

$source = '... <div id="current_temps">26&amp;amp;deg;C</div>... <div id="current_rfval">28&amp;amp;deg;C</div>...'; $t = get_value_by_div_id($source, "current_temps", 'int'); $e = get_value_by_div_id($source, "current_rfval", 'int'); echo "Hőmérséklet $t fok (érzésre $e)";

A kimeneten:

Hőmérséklet: 26 fok (érzésre 28 fok).


Nem egyszer előfordul a neten, hogy az ember valakinek reagál egy nyilvános fórumon írt felvetésére, ám vita közben kiderül hogy ellenfele, vagy egy újonnan becsatlakozó illető eszméletlen primitívséggel bír, válaszai a legcsekélyebb logikát nélkülöző marhaságok, amiket könnyedén cáfolhatnál, ám fokozódó agresszivitásával nem akarod felvenni a versenyt, mert nem akarsz leereszkedni abba a szellemi nyomorba, amiben ő leledzik.

Mit teszel?

Parázol hogy kívülálló számára úgy tűnhet, hogy ellenfeled megnyerte a vitát? Gyalázkodási versenybe bocsátkozol?

Részemről előfordul, hogy egy smiley-val zárom a témát. Ezzel jelzem hogy elolvastam, ám sem az érveit, sem a személyét nem tartom a továbbiakban válaszra méltónak.

Mennyiben változtat a taktikádon, ha moderátor vagy? Mennyiben változtat a taktikádon, ha te vagy a hely gazdája? De leginkább, mit teszel ha egyszerű látogató vagy?

Kérdéseimet elsősorban nem az elmúlt napok történései kapcsán teszem fel, bár kétségtelenül nélkülük ez a bejegyzés nem jött volna létre. A bejegyzés címe azonos a BME egyik nagyszerű 2 kredites közismereti tantárgyáéval.


Szenny, mocsár, fertő

©   Haszprus   |   fejlesztés

Szerintem szégyen egy blogra nézve ha a kommentjeit fellapozva rendszeres anyázást és személyeskedést tapasztalhat benne az ember (különösképpen ha más egyebet pedig nem), hiszen minősíti a látogatóközönséget (főképpen minősíti a gazdáját ha ebbe még be is száll, vagy csak szimplán megtűr egy ilyen szeméttelepet (azaz mindent a látogatottságért)). Persze szégyen a kommentek szerzőjére nézve is, de ez most kevésbé fontos. Ennek megfelelően az elmúlt napokban kemény moderációt alkalmaztunk (~20 törölt komment), és a továbbiakban sem szándékozom megtűrni az ilyesmit.

És noha privátban befutott olyan kérés hogy legyen userekre alkalmazható ignore list, ilyen nem lesz, éspedig többek közt azért, mert lehetetlenné tenné az érintett kommentfolyamok értelmezését.


T-elemarketing

©   Haszprus   |   life

T: Jónapot kívánok, xy vagyok a T-******-tól. *** ***-t keresem.
H: Jónapot, ez egy hirdetés? - kérdezem rutinosan, mivel nem először hív már a T-* ilyen célból.
T: …Micsoda?
H: Telemarketing?
T: …Nem, nem az.
H: OK.
T: A T-****** egy új szolgáltatására szeretném…
H: Viszonthallásra [klikk]

Amúgy megígértettem már velük, hogy szedjenek le a telespam-listájukról. Örülök, hogy betartották az ígéretüket. Egyébként ez egy hihetetlen pofátlan dolog, mármint a telemarketing. Vajon van vmi mennyiségi szabályozás, hogy milyen gyakran kereshetnek meg? Nem lenne jó ha odáig fajulna, ahol az email-spamek tartanak.



Most már ilyen is van. Ez elvileg kb. 16:55 körül jelenik meg. GUI egyelőre nincs hozzá, db-ben kell a b_pub-ot 2-re beállítani, és megadni b_datum b_ido-nek egy időpontot amikor a bejegyzés várólistába kerülhet. Onnantól a szokásos várólista-szabályok érvényesek rá (pl. éjjel nem jelenhet meg, stb).

Update aug. 29. 13:51: ez a bejegyzés mostantól publikus.


Az überblog a sajtóban, konkrétan mefinél:

Igen, Haszprus blogjáról lesz most itten szó. Emlékszem, mikor először rátaláltam (ez nagyjából másfél éve lehetett, nem tudom pontosan), éppen valami vizsgaidőszak-in-progress üzenettel az egész blog le volt zárva a nem regisztrált felhasználóknak. Na mondhatom ez kellően fel is csapta a csőrömet, hát mi az, hogy valahonnan kizárják a nem regisztrált olvasót?!

Aztán megnyílt a blog, én meg regisztráltam. Később jött aztán a nagy kommentverseny. Mert ugye Haszprusnál van egy dumagépek funkció, valamint vannak ugye a hét dumagépei. Ez akkoriban még elég egyedinek számított, aztán jött az, hogy mindenki ilyet akart, bezony, még én is, bár nekem el van dugva (ide, ni).

Haszprus blogjában leginkább a technikát lehet szeretni, mert bejegyzés az elég ritkán van, és ha van, az sem mindig Haszprustól, és gyakran webfejlesztés, vagy hasonló technikai témában. Ráadásul, nincs olyan blogfunkció, ami az Überblogon ne lenne fellelhető.



Retard Nation

©   Haszprus   |   hwsw, iwiw, szánalmas

Igen, azért lett egyszercsak user id-je (l_uid), mert regisztrálta magát. Miután a guglival eljutott a blogra a myvip regisztráció keresőszavakkal. Rengeteg ilyen van.

Mindeközben az általa talált oldalon (ahol ő regisztrálta magát) a következő üzenet olvasható:

Ha iwiw meghívó, vagy myvip meghívó amit keresel, akkor tudnod kell: nem küldünk egyiket se. Semmi közünk az iwiwhez vagy a myviphez.

Végül pedig:

Doctor: Don't worry scrot. There are plenty of 'tards out there living really kick ass lives. My first wife was 'tarded. She's a pilot now.
(Idiocracy)

Szakszerviz

©   Haszprus   |   bringa

Úgy kaptam vissza a Hajdutól a bringát, hogy a bal kormánymarkolat (ahol egyébként lecseréltettem a váltókart egy Shimano Deoréra, mivel az előzőről letört a borítás) vége lifegett a levegőben (nomeg tiszta olaj volt az egész). Na mondom, a jómunkásemberek biztos előbb rögzítették a karokat mint ahogy a markolatot felhúzták, és így végül nem maradt hely a markolatnak. Itthon leszedtem, és a váltó+fékkart jobbra tolva, helyet csinálva, beljebb akartam húzni a markolatot, de nem jött, ugyanúgy lifegett fullra felhúzva. Leszedtem, és rájöttem, hogy valami van a végében: a kormányrúd belsejéből egy kis műanyag lezáró beragadt a markolatba, amiatt nem lehetett teljesen felhúzni. De hogy ezt a szervizesek nem vették észre / nem tudták helyrehozni, vagy neadjisten nem érdekelte őket…? Elképesztő.




A kezdetek óta úgy kezeli az überblog a sessionöket, hogy ha valamely másik böngészőből vagy számítógépről lépsz be, akkor a korábbi bejelentkezéseid elvesznek. Azaz pl. ha otthonról szoktál bejelentkezni de bejelentkezel netcaféból is, akkor ez utóbbi kilöki az otthoni sessionödet, amikor pedig otthon és újra bejelentkezel, az kilöki a netcafés sessiont.

Ennek megvan az előnye, gondolom egyértelmű a fenti példából (nem maradsz hosszú ideig bejelentkezve a netcaféban). Ugyanakkor hátrány is lehet hogy a sessionök elvesznek. Ez mostantól ki van küszöbölve, cserébe viszont netcaféból távozáskor jelentkezzetek ki…

Ezzel kapcsolatban még finomítás várható.


Május 16-tól számos, a rendszer biztonságát javító fejlesztést aktiválni fogunk.
1. megszűnik az automatikus bejelentkezés funkció
[...]

A legközelebbi biztonsági fejlesztés keretein belül meg az egész iwiw megszűnik gondolom.

De most ez mér jó baszki, aki nyilvánosan hozzáférhető számítógépen becsekkolja az automatikus bejelentkezést, az haljon meg, a többieknek viszont rém kellemetlen. Komolyan ez a legnagyobb rémálom amit el tudok képzelni, hogy egy oldalon állandóan be kell jelentkezni.

Update 13:36: megoldás a problémára: adriankoooo iwiw autologin scriptje (seo: iwiw automatikus bejelentkezés, iwiw auto login, iwiw autologin greasemonkey script)


Szúnyoginvázió

©   Haszprus   |   bringa, normafa, telódráma

Voltunk pénteken Orcával megin Normafánál (kipróbáltam új olajjal a telót, egész jól mozgott amíg le nem értünk, de rugót nem cseréltek benne mer mittomén mondtak valami hülye kamuindokot, valszeg büdös a munka), hihetetlen mennyiségű szúnyog van. De valami eszméletlen, gyakorlatilag a levegőben egy egybefüggő szúnyogmasszában kell hasítani. Folyamatos hunyorgás, szájcsukvatatartás, és lábról, ruháról söprögetés. Atomot a normafai szúnyogokra! Mert ez nem állapot



Sympa spamfilter rox

©   Haszprus   |   bme, labvez

Küldtem jónéhány php-vel kapcsolatos fejtágító levelet az info2004-re még a múlt héten, amikor a php mérések folytak. Most veszem észre, hogy ezek egyike se ment be, mert valszeg a sympa spamnek hitte őket és kiváló konfigurálása révén erről nem értesített válaszlevélben.

Kár hogy az a párszáz ember akit akkor még érintett volna, csak utólag olvashatja, és tekintve hogy a feladat beadási határideje lejárt, így ezt valszeg nem teszik meg.


Dinamikus építészet

©   Haszprus   |   life

Lenyűgöző. Szintenként forgatható felhőkarcoló. A szintek közt szélturbinák, melyek a felhőkarcoló lakókkal együtt vett energiafogyasztásának kb. 6-12-szeresét termelik meg. Az épület legyártása nagymértékben automatizált, felhúznak középen az épület teljes magasságáig egy kellő erősségű vasbeton magot, majd erre automatizáltan felrakosgatja egy gép a gyárban elkészített szinteket fentről lefelé haladva*. Fantasztikus, oda vagyok meg vissza.

A honlapon található egy hétperces videó, érdemes megnézni teljes felbontásban.

* Mekk Elek évtizedekkel megelőzte a korát.



Tegnap este gyorsan bebootoltam egy Ubuntut, amelyre cd-ről lehetőségem nyílt a rendszer telepítése nélkül. Ez nem újdonság, ilyet régóta tudnak egyes disztribek. Annak idején azért dobtam ki rövid úton valamelyik linuxot (talán az uhut), mert az adsl belövéséhez kénytelen voltam feliratkozni egy levlistára némi segítségért. Azelőtt meg azért, mert nem kezelte a scsi cd-írómat és emiatt nem tudott bebootolni (!). Azelőtt meg azért mert a demolinux fél óra szenvedés után lefagyott.

Hol tart a linux 2007-ben? Nos, az adsl kapcsolat létrehozásához először is a helpben kellett kotorásznom, majd a választ megtalálva parancssorba kellett valamit bepötyögni, majd egy karakteres felületű programban állíthattam be a kapcsolat paramétereit, közben olyan hétköznapi kérdésekre válaszolva, amiket műszaki informatika szak ötödik félévében tanul az ember számítógép-hálózatokból (packet méret stb.)

Ezen a ponton véget is ért Haszprus 2007-es 'linux for desktop' tesztje. Ezt a rendszert olyan emberek tervezik, akiknek egyszerűen nem jut el az agyáig, hogy az átlaguser kurvára de kurvára nem fog tudni válaszolni ilyen kérdésekre, de ami ennél is fontosabb, hogy egyszerűen nem akar válaszolni ilyen kérdésekre, ő azt akarja hogy menjen a net és kész. És ezt a fejlesztők nem fogják, mert nyomorult monitorfejű kockák, akiknek a legtermészetesebb dolog hogy tudják a kapcsolatukhoz optimális packetméretet. És az egész 'linux communityben' nincs egyetlen épeszű ember, aki szólna nekik, hogy srácok, ezt talán pakoljátok egy advanced opció mögé.

A fogalom nélküli koncepciótlan fejlesztés ott is tökéletesen megmutatkozik, hogy noha a felhasználónak ismernie illene a packetméreteket, azért az online doksiban olyan dolgokat magyaráznak neki, hogy mi az a bal egérgomb:

Left mouse button: The button on the left side of a mouse device. This is the main mouse button, used for selecting, activating, pressing buttons etc... When you are told to "click" it is implied that you should click with the left button, unless specifically stated.

Ha a termékünk célközönségébe szeretnénk bevenni azokat, akiknek el kell magyarázni hogy melyik a bal egérgomb, akkor tőlük ne kérdezzük már meg hogy mekkora packetméretet szeretnének, mert nemhogy a méretével nincsenek tisztában de azt se tudják mi az a packet! Bakker!

Megkérem azokat a linuxfanokat, akik linuxot nem használnak (!) a saját gépükön, vagy mellette fenntartanak egy windowst is, hogy ezt a tényt jelezzék az esetleges linux mellett kardoskodó hozzászólásukban. Köszönöm.

ps. nem arról beszélek hogy a linux használhatatlan, hanem arról, hogy mari néni soha de soha nem fog tudni válaszolni arra a kérdésre, hogy mekkora packeteket küldjön az ő kedvenc oprendszere, különösen ha ezt egy olyan ablakban kell megtennie, amelyben az egérrel nem lehet kattintgatni (!) (2007-ben). És noha én nem vagyok mari néni, nekem egyszerűen csak nincs kedvem ilyen kérdésekre válaszolni. És a net belövése még csak egy legalapabb feladat, nekem is ez volt az első dolgom a rendszer telepítése után.


Utolsó labor (PHP)

©   Haszprus   |   labvez

Arra jöttem rá egyébként az utóbbi néhány labor alkalmával, hogy a nagyon gyenge beugrót íróktól is érdemes inkább egy kiválóan teljesített házi feladatot megkövetelni, ahelyett hogy az illető bukná az adott témakört. Végső soron egy remek házi garancia arra, hogy a hallgató elmélyül a témában, legalábbis ha saját maga oldja meg.

Ma megtartottam az utolsó órát is, php volt, másodjára. A múltkori security riskekhez még hozzátettem egy-két példát. Annak pedig örültem, hogy egész sokan megjelentek, négy embernek ugyanis nem lett volna kötelező az utolsó óra, de közűlük hárman eljöttek (egyikőjük már bukta a tárgyat a hálós rész miatt és mégis eljött!). Ezt sikerként könyvelem.


A második csoportom beugrói a félév során. Erősen eltér az első csoportom statisztikájától.


Olajcsere, rugócsere

©   Haszprus   |   bringa, telódráma

Kedden viszem a telót [bringát] szervizbe. Utóbbi két HHH-túrán úgy beállt 25 fokban + napsütés alatt, hogy 2-3 centit mozgott, azt is úgy, hogy ránehezedtem teljes testsúllyal és szép lassan lesüllyedt. Az meg ugye nem nevezhető mozgásnak, mert ha ilyen a reakcióideje (2 másodperc környéke), akkor aligha megyek vele bármire 20-50 km/h mellett. De most talán vége. Imádkozzunk.



Nem igazán nevezném trükknek, de gyakorlatilag sehol sem láttam még alkalmazni, márpedig a Firefox 2 pl. már érti. A többit meg magasról. (Vigyázat: mindig az oldal gazdájának egyéni döntése, hogy a többi böngészőt magasról-e, e tekintetben legfeljebb irányelvek adhatók különféle indoklásokkal ellátva.)

Szóval pl. van egy pix_section classunk, amely a benne helyet foglaló képeknek 1 pixeles fekete keretet ad. Ok. Van emellett egy right classunk, amely bármely blokkszintű elemet jobbra floatol. Ok. Szeretnénk, ha a képeink jobb oldalon jelennének meg fekete kerettel. Nyilván:

<div class='pix_section right'>...</div>

Csak az a baj, hogy a baloldalon folyó szöveg hozzá fog érni a képeinkhez rossz esetben, hiszen paddinget senki se állított be. És nem akarunk se a righthoz, se a pix_sectionhöz paddinget. Hozzunk létre egy padding classt? Létrehozhatunk, de van másik megoldás is:

div[class='pix_section right'] { padding-left: 10px; }

Ez css selector azokat a diveket választja ki, amelyeknek class paramétere 'pix_section right'. Zsír. Megoldottuk a paddinget anélkül, hogy erre vonatkozó utalást kellett volna a html-be írnunk.

A témáról bővebben a W3C CSS dokumentációjában.

Ps. ígértem, hogy a sortörésre mutatok egy másik megoldást. Íme:

*[class~='keprendezo'] + * { clear: both }

A * bármely elemre illeszkedik, a [class~='keprendezo'] azokra, amelyeknek legalább egyik classuk keprendező. Az A+B szintaktika pedig egy olyan B elemre illeszkedik, amely előtt egy A áll, azaz jelen esetben minden elemre, amelyet egy képrendező előz meg.


Wordpresshez van egy olyan plugin, ami letiltja a kommenteket x időnél régebbi bejegyzéshez, kommentspam csökkentési célzattal. Ez szerintem egy atombéna megoldás a problémára, de lehet hogy én más célból be fogom vetni.

Kevés téma van ugyanis, amihez mondjuk egy év elteltével még mindig érdekelne hogy ki milyen kommentet fűz hozzá.

… Na kész is. Az egyéves limit még változhat bármerre. Annyit még beletettem, hogy ha van friss komment amire lehet reagálni (azaz pl. a 365. napon vki hozzászól), akkor a legutolsó kommentre még egy hétig lehessen reagálni. (Szóval akár örökkön is nyitva lehet bármely topic, ha max egy hetente hozzászólnak.)


Marilyn Manson

©   Haszprus   |   zene

Zenei bolyongásaim folytatódnak. Eddig kimaradt az életemből Manson munkássága (az utóbbi 10 évben nem sok zenei csatornát néztem), de most ráakadtam, és kurvajó A klipjei is (illetve főleg azok), pl a Beautiful People és a Tainted Love, ami utóbbi ráadásul az egyik kedvenc vígjátékomhoz kapcsolódik. Profi. Mondjuk ezt a kettőt néztem meg elsőként úgyhogy lehet hogy csak sorrendiség miatt A tracklistemben is jól néz ki Tiesto összes és a Future Trance vol 1-40 mellett.

Még néhány év és kiderül, hogy igazából punk/rokker/gót vagyok. Kezdhetek aggódni?

Update máj. 01. 00:45: igen, a Nobodies is kurvajó! Megfelelő minőségben. (youtube-on nem jön át)


Neptun.net rox?

©   Haszprus   |   bme, hwsw

Most először kénytelen vagyok elismerően csettinteni, mert 0:00-kor ugyan ezerrel belassult a rendszer, de végülis negyed óra alatt sikerült megejteni a vizsgajelentkezéseket (9 db). Vajon csak a tárgyfelvételnél szokott lenni túlterhelés, vagy ez most azt jelenti hogy az is sima ügy lesz?

Update 00:27: végül csak behalt, runtime error ehehhe de jó hogy felvettem a vizsgáimat


Adott egy csomó float left-es elemünk, pl. thumbnailek egymás után. Szeretnénk, ha a float left ellenére az ezek után következő szöveg (vagy akármi) nem folyna rá a thumbnailjeinkre.

Többféle hagyományos megoldás létezik, ezek közül néhány:

<br clear='all' /> <br style='clear: both' /> <div style='clear: both'></div>

Fontos látni, hogy mindegyiknél arra van szükség, hogy a szöveg írásakor tudatában legyen az író, hogy az előtte levő izére rá fog folyni az ő szövege, és ezért beszúrja a fenti kódok vmelyikét. Ez elég szopó, hiszen a formázást minél inkább szeretnénk a tartalomtól elszeparálni.

Van egy másik megoldás is. Ha a float leftes elemeink pl. egy 'keprendezo' classú divben vannak, akkor a következő stílus segítségével a keprendezo után automatikusan sortörés lesz:

.keprendezo:after { display: block; clear: both; content: ''; }

Ekkor a képrendezőt követő paragrafusnak nem kell tudnia róla, hogy ráfolyna a képrendezőre, a képrendező ugyanis beszúr maga után egy sortörő blokkot. Is nice. I like.

Egy másik alternatív megoldás ugyanezen problémára CSS attribútum selectorok bejegyzésben.


Adottak a hét napjai (H, K, Sze, Cs, P, Szo, V), valamint egy adattábla, benne minden rekordhoz két nap. Számítsuk ki, hogy a két nap között hány-hány nap van. (Pl. hétfőtől péntekig, majd péntektől hétfőig eltelő napok száma.)

A nem javasolt megoldás: veszünk egy külső switch case szerkezetet, amelynél az eseteket az első napok szerint alakítjuk. Hét eset. Majd ezek mindegyikében egy újabb switch case, aszerint, hogy a második nap mi. 72 = 49 eset.

switch ($elsonap) {
 case 'H': 
   switch ($masodiknap)
     case 'K':   echo '1 ill 6 nap van koztuk'; break;
     case 'Sze': echo '2 ill 5 nap van koztuk'; break;
     ...
 case 'K':
   switch ($masodiknap)
     case 'H':   echo '6 ill 1 nap van koztuk'; break;
     case 'Sze': echo '1 ill 6 nap van koztuk'; break;
     ...
 ...
}

Ez tényleg nem túl jó, egyrészt a 49 elágazás miatt, másrészt mert ha mondjuk angolul is ki akarjuk írni az eredményeket akkor már 2*49 elágazásunk lesz. Egy fokkal jobb megoldás, ha a napokhoz számokat társítunk, majd ezeket kivonogatjuk egymásból mod 7:

switch ($nap) {
 case 'H': $n = 1;
 case 'K': $n = 2;
 ...
}

Csakhogy ezt a társítást lehet switch case nélkül is, és ezúttal egy végleges, immáron meglehetősen rövid és komplett megoldás:

function eltelt_napok($napchar1, $napchar2) {
 $napok = array('H' => 1, 'K' => 2, 'Sze' => 3, ...);
 $nap1 = $napok[$napchar1];
 $nap2 = $napok[$napchar2];
 $diff1 = mod(max($nap1, $nap2) - min($nap1, $nap2), 7);
 $diff2 = mod(min($nap1, $nap2) - max($nap1, $nap2), 7);
 return array($diff1, $diff2);
}

A mod fv természetesen megvalósítandó vmi tetszőleges módon. Lehet hogy a php-ben van is rá vmi, én hirtelen nem találtam, úgyhogy:

function mod($n, $q) {
   $n %= $q;
   if ($n < 0)
      $n += $q;
   return $n;
}

Update 17:13: sőt a mod fv is elhagyható, ld. tbela kommentje.


Szglab5 php hf is back

©   Haszprus   |   bme, labvez

Ismét beüzemeltem a 2006-os php házimat, for fun Mert idegesített, hogy a régi házim nem elérhető jogosultsági problémák miatt, nomeg mert kitörölték alóla a tábláimat, és a hallgatói fiókomat. Egyébként visszanézve néhány dolgot változtatnék a kódon, de alapvetően elégedett vagyok vele.

Update 22:57: illetve ha már lúd akkor legyen kövér, itt van xsql-ből is


Kilencedik labor (PHP)

©   Haszprus   |   labvez

Nézzük hát a legutóbbi labort, az egyik csoportom php-laborját, amely nekik a tárgy utolsó órája. Félév elején 12-en indultak, egy rögtön eltávozott mert tavalyról hozta az adatlabor-jegyét, tehát 11-en folytatták a félévet. Egy embert út közben kénytelen voltam megvágni.

10-en szerezhettek tehát nálam valamilyen jegyet (már amennyiben az utolsó házit mindenki leadja, akinek kell). A labor szabályzata úgy szól, hogy az 5 mérésből a 4 legjobb eredménye számít. Volt 4 ember, aki egy alkalmat se bukott, kiváncsian vártam hogy vajon hányan jelennek meg az utolsó laboron átlagjavítási célzattal, vagy pusztán érdeklődésből.

Nos, 4-ből 1 tett így. Kicsit sajnálom a dolgot, mert ez volt az általam tartott legmagasabb színvonalú labor, hiszen php-ből sokmindent hozzá tudtam tenni az alapanyaghoz, életközeli szemléletes példákat, magyarázatokat, hackelhetőségi rizikófaktorokat stb. Hogy nem fog mindenki megjelenni php-n, az nyilvánvaló volt már év elején is, úgyhogy én nagyon sajnálom hogy idén a php került a legvégére, örültem volna ha többeknek mondhatok el hasznos és/vagy érdekes dolgokat ezzel kapcsolatban.


HHH - Solymár

©   Haszprus   |   barátok, bringa, fáradtság

Nyomtunk Tibivel egy HHH-t, ellátogattunk Solymárra, aztán a II. kerület külsőbb részein át jöttünk vissza. Egész elképesztő az a környék, mintha nem is Bp lenne, hanem valami üdülőtelep. Csak onnan tudod, hogy mégis Bp, hogy van bkv-s buszmegálló Nagyon kellemes. Solymár felé pedig van egy Alsó-Jegenye-völgy nevű hely, amiben egy patak kacskaringózik végig, atomszép az is. Lőttem pár mobilos képet, de majd egyszer kell normális géppel is fotózni ott. A mobilos képeket nemtom mennyi értelme van feltenni, akit mégis érdekel, az csekkolhatja őket.

Még pár érdekesség: enyhe izomláz a karomban; 1,3 kg fogyás a túrán; utána tápoltam aztán bealudtam egy pillanat alatt.

37 km, 13,1 km/h avg, 47,2 km/h max, 2:37 tiszta tekerés.


HHH

©   Haszprus   |   barátok, bringa, hármashatár-hegy

Voltunk Orcával a Hármashatár-hegyen (idén először), mellesleg el is tévedtünk, de mindegy, voltak atomjó csapatós részek. A hátsó kerekemről az egyik prizma az első lejtőzés után elveszett, a másik pedig kettétört, úgyhogy a maradványtól magam szabadítottam meg a gépet. Hang alapján azt hittem ott fog szétesni alattam a bringa 50km/h-nál (valójában csak 48,3), de szerencsére azt nem olyan fából faragták.

Előtte vettem egy hosszúujjú mezt, kicsit megkésve, de jön még ősz/tél/hűvösebb napok. Maszat pedig ma többször megkísérelte megenni a fülhallgatómat (!).

39,35 km, 2 óra 54 perc tekerés, összesen pedig kb. 4-5 óra. Hulla fáradt vagyok.



Nem tom mi a szám valós címe, de ez is lehetne. A klipbe már belepörgettem valamikor régebben, amikor linkelték a YouTube-ról, de nem különösebben érdekelt. Most linkelték megint, és gondoltam nemcsak belenézek, hanem hangot is adok rá. Egészen megdöbbentem, azt hittem biztos valami tipikus popzene lesz, és totál nem. Hogy megy a szélgéppel fújt hajhoz ez a lassú szám? Viszont nem ez a lényeg, hanem hogy valami hihetetlen hangzásvilága van a dolognak, és most elsősorban Kiszel Tünde hangjára illetve énektehetségére gondolok. Nem tudom, ennek a nőnek tényleg ilyen hangja van vagy ez valami effekt? Nem nézek tévét, nem tudom hallottam-e már valaha beszélni (énekelni tuti nem). Akárhogy is, fájdalmas. Ki találta ezt ki? Egyáltalán mit keres Kiszel Tünde a médiában? Na jó, nyilván hozza a megfelelő nézettséget. Erre van igény.

Update 12:54: lapzárta után érkezett: A televíziózás alkonya - Lexike! Ez kész, ezen majdnem könnyesre…

Ps. tudom hogy mindez 3 hónapos, sajnos/szerencsére nem vagyok naprakész a mocsokból



Rocky Balboa

©   Haszprus   |   film

Rocky Balboa 9/10. Ezt fontosnak tartottam megjegyezni.

(A megelőző részek közül egyikből csak minimális részletet láttam, a többit pedig egyáltalán. Akárcsak a Rambo esetén, amit csak azért említek merthogy jön a John Rambo is. És így 2007-ben nem egyértelmű, hogy az előzményeket érdemes-e bepótolnom. Viszont pár hete megnéztem újra a Judge Dreddet, ami anno és most is eléggé tetszett, leszámítva persze az ócska cg-t meg Rob Schneider debil szinkronhangját.)


Először a tükör előtt furcsálltam hogy milyen borostás vagyok, nem is figyeltem eddig hogy reggelről estére ekkorát változik az ábrázatom. Aztán az lett fura hogy mindenki a tegnapi buliról beszél a levlistán, de még nem tudtam hogy mi a hézag. Később megnéztem a naptárban, és rájöttem hogy már nem péntek van. Extremely weirdo! Hova tűnt 24 óra? Tutira elraboltak az ufók!

Ez viszont azt jelenti hogy már szombat van, amiből egyenesen következik hogy holnapután meg hétfő



style=3: teh preview

©   Haszprus   |   fejlesztés, css

Rágjátok.

style=3

(A html ugyanaz, csak a css-t cseréltem le. Van benne 1-2 bug / dolog amit még nem oldottam meg, és az aloldalak nincsenek megformázva. Firefox 2.0-val megy Windowson 1280x1024-ben, ettől eltérő konfigurációk esetén passz. Ez egyáltalán nem végleges, csak gondoltam kirakom és begyűjtök pár véleményt.)


Hatodik labor (XSQL)

©   Haszprus   |   labvez

Az XSQL még mindig nehéz téma, nemcsak azoknak, akik nem mennek át a beugrón, de sajnos úgy látom órán, hogy azoknak is, akik átmennek. 6 elégtelen beugróból 3 embert mentő-szóbeliztettem (ahhoz is el kell érni egy bizonyos pontszámot), egyikőjük sikerrel járt, a másik kettő sajnos nem tudott válaszolni a kérdéseimre. Időt azt adtam eleget, be sem fejeztük az órát 45-ig. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy túl sok időt adtam mindegyiküknek, feszesebbre kell venni a tempót, hiszen az időt azokra kell fordítanom, akik a beugrón megfeleltek és esetleg segítséget várnak tőlem valamelyik feladatukhoz.

Egyébként attól függetlenül hogy egy beugrón önmagában nem múlik semmi (hiszen 5 alkalomból 4-et kell teljesíteni), nem jó érzés elégteleneket osztani, de ha egyszer valaki a minimális ponthatár felét (sem) éri el, vagy szóban sem tudja magát kimenteni (ne adj isten azt mondja szóbeli közben, hogy nem igazán akar foglalkozni a házival), akkor nem tudok mit tenni: nincs eredmény, ami alapján átengedhetném.

Ugyanakkor kifejezetten rossz kedvem van a bukási ráta miatt, illetve elsősorban azon két ember miatt, akik számára itt véget ért a tárgy.



Mióta itt lakunk, folyamatosan küzdök azzal a problémával, hogy száraz a levegő, gyakorlatilag napi szinten égett a szemem, ami a folyamatos hunyorgás és pislogás, fáradtságérzet miatt elég negatívan befolyásolta pl. a tanulást (az hogy a gép előtt hunyorgok, nem ennyire érdekes). Egy 70% relatív páratartalmú lakásból jöttem egy olyan helyre, ahol 55 körül van, extrém esetekben 50 alatt, de 60 fölött fűtési szezonban sosem. Ezt a problémát orvosolja mostantól egy Boneco 7131-es hideg párásító. (SEO)

3 óra működés után 58%-ot felnyomott 77%-ra, ami elég szép teljesítmény. Lehet hogy még durvább dzsungelkörülményeket is tudott volna teremteni, de kopoltyú hiányában ezt nem akartam kipróbálni, 77%-ban már elég kellemetlen volt a lélegzés


Ötödik labor (XSQL)

©   Haszprus   |   labvez

Az XSQL nehéz téma. Nagy anyag, és összefügg. Aki a kis komponenseket sem érti/ismeri, az nem fog tudni átlátni egy komplett tervezési folyamatot, nem fogja tudni kombinálni az XSQL, SQL, XSLT, XPath, XML, HTML ismereteket. Oracle-ből nem igaz, hogy aki nem tudja valamelyik kiskérdésre a választ, az nem fog tudni kattintgatni egy felületen, és aki SQL-ből nem tudja mi az a decode, attól még 30-ból 25 lekérdezést vígan megír. XSQL-nél a helyzet gyökeresen más, ezért jogos (lenne?) kemény beugrót íratni. Abban a laborban, amelyikben én mértem anno, 15-ből 12 ember elhasalt a beugrón. Nálam ma ennél egyszerűbb volt a helyzet, egyrészt mert már két hete mennek az XSQL-mérések szóval sejthették milyen beugrókra lehet számítani, másrészt 12-ből 4-en így sem feleltek meg, aminek egyébként értem az okát (ld. a tavalyi írásomban). A bentmaradóknál is látszott, hogy kapásból nem teljesen tiszta, hogy most akkor mi is van, miként működnek együtt ezek a technológiák, de szerencsére ezt néhány mondatban nagyon egyszerű felvázolni azoknak, akik külön-külön tudják hogy nagyjából mi mit csinál.

A mérések tehát nehezednek, ráadásul egyéb tárgyakból is kezdenek befigyelgetni a zh-k, ez meglátszik az alábbi grafikonon is, ami a mérésenkénti beugróeredmények alakulását szemlélteti.

A színek az adott laboron elért eredménynek felelnek meg (ötös, négyes, stb.), a sávok vastagsága pedig annak, hogy hányan érték el az adott eredményt. A vízszintes tengely az időtengely, oracle az első, sql a második, xsql a harmadik labor, és még kettő hátra van (jdbc, php).

Szerintem érdekes lehetne az egész évfolyamra vonatkozóan is készíteni egy ilyen ábrát.


Mi lenne ha az info****@sch.bme.hu -ra csak korrektül kitöltött subjecttel lehetne levelet küldeni? Értem ez alatt a kötelező .*\[.*\].* (vagy ha úgy tetszik *[*]*) formázású subjecteket.

Nemkorrekt subjectű leveleket listatagok esetén visszapattintja, nemlistatagok (pl. tanárok) esetén pedig: mint eddig (azaz pl. küldi a listatulajnak, stb).

Alaptantárgyakra közismertek a rövidítések (ld. pl. wikin a tárgyak rövidítéseinek listája), egyéb levelekre meg lehetne pl. használni az [egyeb] subject-prefixet.

Ez egy ötlet, egy kidolgozatlan felvetés, ami sztem egyrészt működőképes lehetne, másrészt sokak életét könnyítené meg. (elsősorban a masszívan filterezőkét)

Már amennyiben technikailag egyáltalán megoldható.


300

©   Haszprus   |   film

300 - 2006. Szerintem jó. Van benne erő. Nem, nem a spártai oldalon. Az default, az számítható is volt. Ellenben Xerxész alakját néhány gázos mimikától eltekintve szerintem durvajól megcsinálták. Az a gőg/magabiztosság/hatalmasság, ami volt benne/körülvette. Pl. a cucc amin közlekedett (Igaz az hülyén vette ki magát, ahogy ott instabilan egyensúlyozgatott a tetején.) (Vagy ez netán korhű lenne? ) A másik ami tetszett, az a mesélő. Ez, és a sztori tempója (gyorsítás-kilassítás, ld. még: képregény kockái) valóban egy modern mese feelingjét adta. Még egy dolog, amit ugyan már sok helyen leírtak, de most én is hadd. A sztori felvezetése jó volt, de onnan kezdve hogy eljöttünk Spártából, többet szvsz nem kellett volna oda visszakapcsolni.


I, Robot

©   Haszprus   |   hwsw, life

Eleinte csak a baleset miatt sérültek testrészeit cserélik le robotkarokra, robotlábakra, pészmékert tesznek beléjük és egyéb műtestrészeket. A technológia egyre fejlettebb lesz, megjelennek a divatos színezésű vagy formájú művégtagok, és szilikonimplanthoz és piercingekhez hasonlóan az emberek elkezdik önként lecserélni vagy kiterjeszteni saját testüket. A végtagokat fejlesztő cégek egyre finomabb eszközöket hoznak létre, immáron bárkinek megéri a teljesen egészséges testrészeit is lecserélni gépiekre. Néhány év múlva születés után kioperálják a csecsemőből az agyát és beültetik egy gépbe. Ahogy a technológia fejlődik, később az agyra sem lesz szükség és az emberi faj végleg eltűnik. Önszántából.



Negyedik labor (SQL)

©   Haszprus   |   labvez

Ismét egy kurvajó labor volt (SQL). Na nem azért mert a hallgatók jórésze fogta magát és hazament a beugró kijavítása után, hanem azért mert jó volt és kész. Én annak éreztem. Úgy éreztem, megadtam sok kérdésre a választ (az ottmaradóknak), hozzásegítettem őket a házi feladat gyorsabb megoldásához (de nem úgy hogy megmondtam a megoldásokat), és megoldottam egy-két rejtélyes problémát. Akik ottmaradtak, azok némi bónuszopcióval gazdagodtak a többletismeretek mellett. Én is végeztem valaha ezt a tárgyat, tudom jól hogy mennyire idegesítő tud lenni ha valami apróságon töri a fejét fél óráig otthon az ember, érdemes hát élni azzal a lehetőséggel, hogy a laborvezető a jószándék [és amúgy semmi más] által vezérelve elmondjon néhány olyan dolgot, amivel spórolhat neked n*fél órát. Persze nem kötelező, csak hát miért szopatná magát az ember.




Gapminder World

©   Haszprus   |   life, hwsw

A linkbárra már tegnap betoltam, de itt van nekünk ez a Trendalyzer szoftver, aminek a fejlesztő csapatát, a Gapmindert felvásárolt a Google. Na, ez engem most nem érdekel, hanem hogy a Gapminder Worldről egy csomó érdekességet leolvashatunk. Kijelölhetjük pl. azokat az országokat amik bennünket érdekelnek (pl. Magyarországot), és végigkövethetjük különféle szempontok szerint a fejlődésüket. A grafikon színekre van bontva földrészek szerint is, pl. láthatjuk hogy Afrika északi részeit leszámítva a világtól igencsak le van szakadva GDP-ben és várható élettartamban. Ha kiválasztjuk, hogy az országokat jelképező körök mérete az egy nőre jutó gyermekek számával legyen arányos, ismét azt találhatjuk hogy pont ezen a földrészen vállalják a legtöbb gyermeket is a nehéz körülmények ellenére. Vagy pont amiatt?


A körök mérete az asszonyonként vállalt gyermekek számát jelenti. Jobbra a nagyobb GDP, feljebb a nagyobb várható élettartam.

Na ilyenkor mi van?

Egyébként 1960-ról 2004-re látványosan esett világszerte a vállalt gyermekek száma. Vajon miért? Vajon a valósítsd meg önmagad életstílus miatt vagy egyszerűen elértük a földön azt a létszámot ahol már nem lehet kényelmesen tovább népesedni?

Ps. nem vagyok demográfiai elemző, nyilván elképzelhetőek sokkal bonyolultabb összefüggések és alternatív magyarázatok.


Geronimo & ddh

©   Haszprus   |   barátok, bringa, buli, 12e, normafa

Volt este egy Geronimo, ScoobyZoli, Schloddi, Kicsi és Pedro társaságában. For the record. Mikor megérkeztem, Schloddi már fejre volt állva fél sörtől

Napközben meg Orcával nyomtunk egy normafa classic + ddh-t, ahol Orca taknyolt egyet lejövet közben, de csak bokrokon át láttam, így nem volt teljes az élmény Majdnem fejlődtem is egy kicsit, de végül lebeszéltem magam róla, mondván hogy ej ráérek arra még. És valóban. Így ugyan lassabban jutok egyről a kettőre, de egyrészt biztonságosabb, másrészt végülis nem sietek sehova.

A mai labveztali ismét q yo volt.



Megcsinálom!

©   Haszprus   |   bringa

Legközelebb lejövök azon a kib* dupla letörésen!

Nem lesz sokkal nagyobb bukás, mint amikor kicsit följebb bukfenceztem egyet (Ott egyébként lejöttünk pl. múlt hét szerdán.)

Tulajdonképpen majdnem teljesen olyan mint a funboxok. Csak sokkal riszkesebb. Kéne egy fullface mert állal földetérni [vagy sziklát] sehogy se tűnik jó poénnak. Mondjuk a helyzet az, hogy annyira nem nagy a szintkülönbség, hogy tényleg valami atomkomoly baj történhessen ott. (Bár ki tudja, összességében azért van vagy 3 méter, de kis lépcsőkre szétosztva.)

Hatalmas sikerélmény és előrelépés lenne lejönni.

Hát egyébként meg lehet hogy ráérek még ezzel, végülis akik pro szinten nyomják a témát, azok mögött általában ott van jópár év tapasztalat.

De asszem meg fogom próbálni.


Ha eleget stíröljük a durvadh-t [azon belül a duplaletöréses és a visszafordítós részt], akkor előbb-utóbb le is merünk jönni rajta Reméljük.

Ja és felfedeztünk ma egy új utat a János-hegy tetejéről, ahol előbb én taknyoltam egyet, aztán Orca majdnem [ő a földetéréstől megmenekült, de a bringán ő se maradt rajta ], úgyhogy onnan inkább gyalog toltuk tovább egy darabon.

Egyébként volt ma egy kis fejlődés aminek örülök. Lejöttünk egy olyan szakaszon ahol eddig nem (amit eddig inkább megkerültünk), illetve egy másik szakaszon meg sokkal gyorsabban vágtattam át mint eddig. Az első telóm meg atomszar, szeméttelepre való, meg se moccan, full merev. 15 fokban. Ami azt jelenti hogy az évnek kb. 3/4-ében nem jó semmire, ami nyilvánvaló limitációt jelent, sebességben, kormányozhatóságban, úttartásban. Kurvaélet!

Logikusan gondolkodva viszont most kibírom még egy kicsit, nyáron meg már fog működni rendesen (vagy ha nem akkor szerviz), aztán talán az őszi/téli akciókban veszek vmit.


János-hegyen jártunk:

RÁlljon meg! Személyi igazolványt és a bringa papírjait.
HHát, nincs nálam egyik sem.
RAkkor mutassa az alvázszámot. Elloptak egy biciklit.
H[Mutatom.]
RHát, ezen nincs alvázszám.
HDe.
R[Jó mindegy.]
OMilyen bringát keresnek egyébként?
RFeketét.

Remélem megtalálják. Ha láttok egy fekete biciklit, call nine one one.



Nem először kerül elő a blogon az érettségi témája. Valahol azt olvastam vagy hallottam, hogy a hangsúlyt arra fogják fektetni a jövőben, hogy a hallgatók szövegértését vizsgálják. Eddig ez alap volt, és tudást vizsgáltak. Most eljutunk oda hogy 18 éves emberektől azt kérik számon hogy egyáltalán el tudják-e olvasni a feladatokat. Az Idiocracy valójában nem a távoli jövőről szól. Ez már a jelen, ebben élünk (1, 2). Szép kilátások.



Hallgatói megoldások :)

©   Haszprus   |   labvez

Úgy tervezem, hogy amennyiben érkeznek megfelelő poénfaktorú anyagok, akkor közzéteszek néhány mókás hallgatói elképzelést bizonyos feladatok megoldásairól, kontrasztba állítva a hivatalos megoldással.

A sorozat első bejegyzése már el is készült egy ideje, azonban még nem publikus, és nem is tudom hogy legyen-e. Előtte meghallgatnék néhány véleményt. Vajon etikátlan lenne ilyen bejegyzések írása? Semelyik hallgatót nem ítélem el a megoldásaiért, az hogy valaki nem jött rá a mi megoldásunkra, legtöbbször annyit jelent hogy átsiklott a könyvben az egyszerű megoldás nyitján. Ettől senkit sem tartok kevesebbnek, előfordul mindannyiunkkal, ugyanakkor vicces megoldásokat eredményez, ami szerintem sokak arcára csalna egy-egy ártatlan mosolyt


Kondi felfüggesztve

©   Haszprus   |   fáradtság, kondi

Nemtom mi legyen. 7-én lejár a bérletem. Korábban azt terveztem hogy nyárig gyúrok ezerrel, de egyrészt hulla fáradt vagyok tőle (aznap garantáltan használhatatlan), másrészt elég sok feladatom van ebben a félévben, és úgy néz ki hogy a tavasz is igen kiváló lesz bringázáshoz, ami annyit tesz hogy interferálni fog a kondival, nem tudom azt megjátszani, mint novemberben. Szóval úgy néz ki, hogy a kondi ebben a formájában júliusig nem nagyon fog működni. Sajnálom, mert lenne kedvem hozzá, csak borzalmasan rabolja az időt. Lehet hogy egy lazább edzéstervvel működőképes lenne, ami nem fáraszt le ennyire, de azt meg ugye egyedül kéne nyomnom, ami no-go.



Második labor (Oracle)

©   Haszprus   |   labvez

Mivel ugyanaz a témakör volt ezen, mint a múlt hetin (Oracle), így különösebb plusz készülést nem igényelt, azért gyorsan átfutottam a dolgokat.

A héten megtapasztaltam, hallgatói cserék és egyéb óhajsóhajok adminisztrációja eszetlen időbe kerül, különösképpen ha valaki az utolsó pillanatban jelzi erre az igényét, illetve ha nem zsírozza le hogy ki az akivel cserélni szándékozik. (Ez nem az én feladatom.) Vannak meghökkentő esetek, lehet hogy egyszer majd írok ezekből egy bestofot. (Pozitív példa is van csere kulturált intézésére egyébként.)

A múlt héten ugye azt írtam hogy paráztam a labortól, most csak az utolsó órákban voltam egy picit ideges, magát az órát szerintem eleve már teljes magabiztossággal kezdtem és természetesen úgy is vezettem le, utóbbival múlt héten sem volt probléma. A színvonal valszeg jobb volt talán, hiszen múltkor már megtapasztaltam hogy mit hogy érdemes, merre vannak a buktatók.

A beugrón ezúttal sem sikerült megvágnom senkit, pedig egy szegény srácot beparáztattam. Szóltam neki hogy mindjárt jövök, 1 perc alatt átgondoltam hogy milyen kérdéseket fogok feltenni neki, letettem az asztalára a lapot, és közöltem hogy hát ez a helyzet, mire fura arckifejezés volt a válasz, majd jót röhögtünk a dolgon, mert a lapon véletlen nem vettem észre egy pipámat, így a srác fellélegezhetett Ja illetve sajnos volt egy arc aki azt hitte hogy az óra 13:15-kor kezdődik, pedig 12:15-kor kezdődött, úgyhogy 13:07 körül lazán fülhallgatóval a fülében betámolygott és jóideig nem nagyon értette hogy mi a hézag. A beugróval sajnos nem várhatok, úgyhogy ígyjárás esete forgott fenn.

A múltkori labor egy marhajó interaktív káosz volt, ma viszont hiába mondtam hogy kérdezzenek bátran, teljesen visszafogták magukat, még üresjáratok is voltak, de amikor nem, akkor is megvárták hogy odamenjek hozzájuk és páran olyan halkan sutyorogták el a kérdésüket hogy a felét nem is hallottam. Hiába kértem hogy kicsit nagyobb volumét plz. Ez hülye helyzeteket szül. Na mindegy. Azt viszont láttam hogy a munkát rendesen végezték, születtek már órán ER diagrammok stb, aminek örültem.

Lehet egyébként hogy a visszafogottság oka az volt hogy ebben a laborban nem volt felbújtóember, meg nem volt mi hangulatot szüljön (nevezetesen múltkor nem működött az sql log, ugye).

Szóval milyen volt a mai? Hát, a mai is egy labor volt, csak a szokásos…


Kranked 6 @ MOM

©   Haszprus   |   barátok, film

Orcával meg Szilvivel megnéztük a Kranked 6-ot a MOM-ban, a jegyekért ezúton is thx a dalmaMagnak. Azon kicsit meglepődtünk hogy valszeg dvd-ről ment, mert erős pixelesedést észleltünk. Hát. Úgy nagyjából ez a legmeghatározóbb véleményem, a film maga amúgy nem rossz, de a Roamhoz nem fogható. Sajnos a minőség nagyon zavaró volt, ezt így nem szabadna szvsz.


Hf-javítás

©   Haszprus   |   labvez

Nem tudjátok elképzelni, milyen jó érzés egy tökéletes, részletes, igényesen dokumentált házi feladattal találkozni.

És hogy mennyire borsot tör az ember orra alá amikor azt látja a logfájlból, hogy az illető 20 perccel a határidő előtt (!) kezdett neki az amúgy fél hétvégére méretezett munkának, ofkorsz késve adja be, és talán nem is teljesen saját erőből csinálta meg egy részét (mert az a rész könnyen másolható és feltűnően igényes volt a többihez képest), dehát erre nincs bizonyíték, és eléri a kettes alsó ponthatárát, és kénytelen vagyok átereszteni.

A kiemelkedő diákokat megpróbálom díjazni a saját korlátos lehetőségeimen belül - megérdemlik hogy kapjanak pár jó szót a beadott feladataikról, hiszen ez marha jól esik.

Ugyanígy egyébként megelégedettséget okoz ha a csoportomnak jók az eredményei, és rossz érzés, ha rosszak, hiszen ez utóbbinál felmerülhet hogy valamit esetleg nem magyaráztam el jól, míg előbbinél személyes sikernek tekintem a dolgot (Egyes feladatoknál bizony sok szerepe lehet benne a laborvezetőnek.) Ez azonban nem befolyásolja az osztályzási folyamatot, vagy az elvárásokat.

Arra jöttem rá továbbá, hogy a hallgató bármiféle becsmérlését minden körülmények közt kerülni kell (eképp is cselekedtem), hiszen a javító/oktató nem tudhatja hogy vajon mi az oka a gyenge teljesítménynek - lehet hogy nagyon is védhető, ill. az adott körülmények közt nagy teljesítménynek számít még az a kevéske is, azonban a diák védekezés helyett valószínűleg általában inkább bölcsen hallgatva elkerüli a további konfrontációt, így a tanári tévedésnek esélye sincs kiderülni.



Rekord

©   Haszprus   |   fejlesztés

Mint említettem, pénteken közelében voltunk a látogatottsági rekordnak. A rekord jan 4-én született, 739 visit, pénteken pedig 720 volt.

Tegnap (vasárnap) végül tényleg megdőlt, 755-ig kúszott fel.

Hogy ez minek köszönhető, az elég triviális (számomra). Szóval üdvözlök mindenkit a fedélzeten, ahol vélhetően tovább növekszik a bme-sek koncentrációja


Ma volt az első szglab5 amit én tartottam.

Most nem érek rá többet írni de KIBIRI KIB[censored] JÓ VOLT!!

Durván mélyvízbe kerültem egyből mert volt egy gixer ami miatt azt hittem meg fognak lincselni (nem lehetett logolni a feladatokat, pedig az kötelező része a mérésnek), meg volt egy srác aki az elején már az elfogyott tankönyvek meg más miatt eleve meg akart lincselni de végülis minden oké volt, szinte fütyörészve jöttem haza, és sztem annak az arcnak is megtetszett maga a mérés. Pedig szavajárásával élve azt hittem, meg fognak enni a hallgatók (A felmerült gixerek pedig nem az én hibámból voltak.)

Pl. a srác aki lincselni akart, egy idő után tök készségesnek bizonyult, sőt, segített pl. a szomszédainak. Meg tök interaktív volt az egész labor. Azt hittem lenyomom a kötelező rizsát és akkor majd egyrészt hazamennek mert nem érdekli őket, másrészt netezni fognak, meg ilyenek. És tökre nem ez volt. Orrba-szájba kérdezgettek, egyszerűen tömegkiszolgálási helyzetté alakult a labor, mert párhuzamosan jöttek a requestek. Szerintem a lincselő srácnak talán meg is tetszett a dolog, legalábbis kívülről úgy tűnt.

Örülök hogy eléggé közvetlen tudott lenni.

Aztán a beugrók. Informálódtam pár labvez kollégától hogy mégis milyen az óralátogatási meg bukási arány, és hát azt mondták hogy szórják az embereket rendesen. Én olyan beugrót készítettem ami bár relatíve könnyű volt, csupa olyan dologra kérdezett rá, ami szerintem hasznosítható. Most ezt nem akarom a nyilvánosság előtt túl pontosan definiálni, és példákat nyilván nem mondhatok, mert a jövő héten is lesz labor. Ott valszeg kicsit más jellegű beugró lesz. (Több labvez kollégával is megbeszéltem a beugrókérdéseimet és az elveimet, szerintük jól csináltam. Szerintem is.)

Szóval a beugrók. Szóltam nekik többször is, hogy a következő beugró nehezebb lesz, mert ez most nem volt durva megmérettetés, nem az apróbetűs lábjegyzet zárójeles dőltbetűs fejjellefelé olvasandó részéből kérdeztem, pedig simán megtehettem volna. Vannak biztos akik ilyeneket szeretnek kérdezni, nekem más elveim vannak. Egyáltalán nem az hogy mindenkit átengedjek (az oktatás színvonalát fenn kell tartani), hanem az hogy hasznosítható dolgokat kérdezzek. Volt egy srác akinek nem lett meg a 3 pontja. 2,5 pontja lett, amire válaszolt azt elég jól leírta, de volt két üresen hagyott kérdése. Azt hittem kénytelen leszek megvágni, de tök kellemetlen volt, mert úgy nézett volna ki mintha egy embert csak úgy demonstrációs céllal vágnék meg, hogy nesztek ilyet is tudok. Ilyenkor lehet szóbeliztetni. Feltettem neki egy olyan kérdést, amiről úgy ítéltem meg, hogy ha ezt tudja, akkor előttem igazolta hogy készült. És legnagyobb meglepetésemre tudta! Mindenki aki ott volt a laboron, úgy gondolom, megérdemelten ment át a beugrón. Nem a szivatásról szólt, és nem is arról, hogy átengedek mindenkit. Azért mentek át mert tudtak válaszolni általam fontosnak ítélt kérdésekre.

Visszakanyarodva kicsit az elejéhez. Én eredetileg nem a labortartás miatt vállaltam ezt (a labort) be hanem referencia gyanánt. A labortartástól kifejezetten féltem is, tökre ráparáztam az egészre, gyomorgörcs, önbizalmi problémák és hasonlók. Amikor decemberben Gajdos Sándor megkeresett, először nem is mertem elvállalni, mert úgy éreztem hogy ez nem az én műfajom (de egyébként én általában mindennel így vagyok). Aztán meg lettem győzve És most már marhára örülök neki! És annak is örülök hogy nem egy, hanem két labort tartok, pedig végig abban a hitben voltam (talán félreértettem), hogy egy csoportnak fogok kéthetente labort tartani, egyszerűen fel se merült bennem hogy két csoportom lesz.

Na. Szóval királyság van.

Kiváncsi vagyok a másik csoportomra. (Ha közűlük olvas valaki: vegye komolyan a felkészülést a beugróra.)


Növény

©   Haszprus   |   life

Ez a bejegyzés eredetileg egy komment lett volna a Matrix bejegyzéshez, a következő felvetésre válaszul:

Az egészben az az érdekes, hogy régebben az ilyen koraszülötteket nem hagyták életben. Most életben hagyják, aztán egész életében beteges lesz (valószínűleg). (Mefi #14)

Hát, q nehéz ilyesmiről dönteni, tény hogy manapság azt is életben tartják, aki gyakorlatilag egy növény…

Ez a mondatom talán különös kegyetlenséget/érzéketlenséget tükröz, de a szeressünk mindenkit elv mellett léteznek racionális gazdasági szempontok is. Ez a többség szempontja. Egy nagyon beteg ember ápolása rengeteg költséggel jár (nemcsak az államnak, a családjának is / nemcsak a családjának, az államnak is), miközben ha születésétől determináltan munkaképtelen, nem termel hasznot, nem is termelt soha, és nem is fog soha.

Ugyanakkor milyen alapon lehetne elvenni valakinek az életét. Pillanatnyilag is hihetetlen mennyiségű ember van, aki a világ számára negatív haszonmutatókkal rendelkezik, miközben vagy dolgozik valamit, vagy nem.

Végül pedig: az embert jobb helyeken nem pénzben mérik.

A haszon is eléggé relatív. Az is haszon hogy valakinek örömet nyújt valaki más puszta létezése. Egyáltalán nem feltétlen a fejlődés és a profitszerzés az élet értelme. Márpedig ha nem, akkor nem ez az elsődleges szempont egy ember életbentartásánál sem.

Az embernél a természetes szelekció nem működik már régóta. Kérdés hogy ez baj-e. Okoz bajt nyilván, de többet-e, mint amennyi hasznot/örömöt?

Elnézést, ha valakit megbántottam, nem áll(t) szándékomban - a fentiek a gondolataimnak csak egy nagyon leszűrt részét mutatják, ráadásul nem gondolkodtam róla túl hosszasan úgyhogy nyers is. A probléma természetesen jóval összetettebb mint hogy néhány sorban el lehessen intézni.


The Matrix

©   Haszprus   |   life

For the longest time, I
wouldn't believe it. But
then I saw the fields with
my own eyes, watched them
liquify the dead so they
could be fed intravenously
to the living...

Humans are no longer born
they are grown.


Voltunk Gabival meg Orcával a Normafánál. Először elvittem őket a Katlanhoz, ahol legnagyobb meglepetésemre az ugratós részek után valami borzalom sár volt, ott egyszer meg is csúsztam, Orca meg majdnem rám, de szerencsére nem, viszont ő ekkor térdig sáros lett. Úgy döntöttünk visszafordulunk és lejövünk egy másik útvonalon is. Szóval mentünk felfelé, a békés erdei kutyával kirándulós népeknek az édibédi kutyulija pedig megharapta Orcát. Persze rá lett szólva édes hangon a tulaj által: [Bélaaa], nem szabaaad! (Ahol Béla a kutya neve.) Semmi elnézést vagy ilyesmi. Fölfelé egyébként pörgött ki a sárban a kerekünk rendesen.


(A térképen csak a második szakasz látszik, a Katlan nem. Képek & gps by Orca.)

A tetőn betoltunk némi rétest (ami egyébként elég jó volt), közben szétfagytunk (szél volt, meg q hideg), úgyhogy forró csokival / forralt borral enyhítettük fájdalmainkat.

Lefelé pár helyen egész jó tempót jöttem, most is fejlődtem egy kicsit. Mondjuk tegnapelőtt gyorsabb voltam sok helyen de mindegy, a mai az ugye bevárós társas nap volt.

Lefárasztott a túra rendesen.

BTW tavaly évvége felé rendesen rá voltam gerjedve a telócsere témájára amolyan ábrándozás szinten. Elsősorban jobb mozgást akartam, és akkoriban úgy véltem hogy ez a nagyobb telóúton keresztül valósítható meg. Nos nem. A jó mozgáshoz nem feltétlen kell nagy telóút, tulajdonképpen semmi köze hozzá. A teló témáról rég lejöttem már, de végülis a hidegben való működésképtelensége miatt tényleg lehet hogy érdemes lenne már idén telót cserélnem. Nem tudom. Egyrészt kezd kicsit elszabadulni a bringás költekezés, másrészt ilyen időben túl sokat úgyse megyek hegyre. Gondoltam egykor. Dehát ha egész évben ilyen 10 fokok vannak akkor azért mégis, viszont ebben még mindig full merev a teló. Tképpen októbertől kb. áprilisig, azaz az év felében. Szerencsére a munkás felében (azaz nem a nyári szünetben). Na mindegy nem ragozom tovább, a lényeg hogy jó lenne egy mozgó teló, de egyelőre nem akarok erre áldozni. (Update feb. 19. 00:53: tképpen nyáron is szarul mozog szóval…)

Kéne amúgy új fékbetét (a mostanimat tképpen már októberben cserélni javasolták, csak úgy voltam vele hogy egyrészt előbb utánanézek h milyenek vannak, másrészt ilyen esti szintentartó tekerésekhez télre nem kell komolyabb fékhatás), hidraulikus tárcsafék, meg egy jobb hátsó rugóstag is. A hidraulikus tárcsafék értelme az lenne hogy nem kéne a fékbe kapaszkodni ezerrel ha lassítani akarok. Hosszú lejtőn és/vagy erősen rázós terepen igen jól jönne. Ugyanis így nem kéne a parásabb részeken lassan menni, mert meg tudnék állni akkor és ott ahol akarok, mindegy milyen sebességgel megyek.

Amikor megvettem a bringát májusban, naívan azt gondoltam hogy ez most így kész, és 10 évre lerendeztem a bringakérdést

Na ez volt az álmodozó szekció. Bringát egy darabig nem fejlesztek.


No pain, no gain

©   Haszprus   |   bringa, telódráma

Két dolog van. Az első, hogy holnap talán tekerni megyünk páran (aszfalthoz szokott társaság), a második, hogy eléggé zavart az a tempó amiben hétfőn bátorkodtam haladni a hegyen. Meg zavar még pár dolog amik azzal vannak összefüggésben, hogy mennyire skillesen bringázok. Nem vagyok elégedett. Szóval az első ok miatt, meg mert a napokban elég sok csapadék hullt alá, felnéztem a hegyre hogy mégis mire lehet számítani holnap, vajon elsüllyedünk-e a mocsárban. A jó hír, hogy nem fogunk.

A második zavart pedig elkezdtem elhárítani egy kis gyakorlással. Eddig nem lépcsőztem, mert paráztam tőle. De itt volt az ideje ezen tovább lépni. A fogas tetejénél van egy két lépcsőfokból álló lépcső, az nyilván megvolt, aztán egy négyes, aztán egy ötös. A négyes valami hihetetlen egyszerű volt, így utólag nem is értem hogy ezt eddig miért nem, pedig tél van és a telóm alig mozog. Aztán lejöttem a János-hegy tetején lévő lépcsőkön is párszor, azok nagyobbak. Következett a hegyoldalban egy lépcső melletti sáv, ahol eddig szép lassan ereszkedtem alá, ott most kicsit tempósabban, illetve megpróbálkoztam magával a lépcsővel is. Elsőre sikerült is, bár éreztem hogy csak hajszálon múlott hogy le bírtam jönni, aztán a második próba közben a lépcsők felénél kénytelen voltam oldalt szökdellve megállni mert nem tudtam stabilan tartani magam. Többet nem erőltettem ezt mára.

Gyerekkoromban minden további nélkül le tudtam szállni a bringáról az egyik oldalra. Tehát hogy még menetközben kerülök a bringa egyik oldalára, és mindkét lábbal arra az oldalra érkezek. Ezt az utóbbi 10+ évben először tegnap játszottam el. Megy, bár egyszer szökdécselnem kellett itt is, és nem túl elegánsan. Majd lesz jobb.

Voltak szakaszok ahol ma se mertem lejönni, és volt még egy-két dolog ahol viszont sikerült fejlődnöm, ezekbe már nem megyek bele.

Szóval ez a nap egy nagy előrelépés volt, itthon hulla fáradtan bealudtam, és most meg fáj mindenem szimplán a szokatlan igénybevétel miatt. (Télen ugyanis nem erdőzök, mindössze kétszer voltam a Normafa classic 7 perces útvonalon + most Orcával hétfőn egy hosszabbon.)

Update 23:20: ja és további előrelépésként könyvelem el hogy a durvadh egyre kevésbé tűnik durvának, egyszer le fogok jönni azon a dupla letörésen talán még idén. vagy ha nem, who cares. ma sokáig álldogáltam a tetejénél de végül inkább nem vállaltam be. talán majd nyáron, amikor ráérek kórházban lenni


8. félév első nap

©   Haszprus   |   barátok, bme, bringa, 350d

Állat volt, egyébként is (sok yóarc) meg azért is, mert voltunk utána Orcával a János-hegyen, ahova szolidaritásból én is tolva vittem fel a bicót Aztán dumáltunk egy kurvanagyot, hazafelé meg legalább hárman kértek tőlem bocsánatot midőn a retek utcától (~moszkva tér) irdatlan sebességgel lezúztam a Dunapartig. Ugyanakkor nem vezettem agresszíven, dehát arról nem tehetek hogy a bmw-s fickó ráparkol fullosan a bringasávra, egy nő bevág elém a bringasávra gyalog, egy csávó meg velem szemben jön aztán a sötét miatt csak pár méterre derül ki hogy nagyjából a cipőjét nézte séta közben (eredmény: rémülten dobott egy legalább 6-lépéses szteptáncot egyhelyben, már csak a kalap meg a bot hiányzott). Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.



Kurvajó volt!

04:45-kor keltem
06:20 tali a Borároson
06:55 vonat Kismarosra
07:30 Kismaros, 1 doboz borsodi (+ útközben rumos tea)
08:35 busz Királyrétre, innen gyalog
12:10 Nagy-hideg hegy
14:10 Csóványos (938 m)
17:32 Kismaros
20:00 127.0.0.1

Voltunk kilencen. A túra atomkemény volt, még most is fáj a lábam, lábfejem, talpam, térdem, térdem mögött, vállam (slr-nek azért megvan a maga kellemes kis súlya), és mindemellett úgy járok mint valami hadirokkant, nem is igen tudom kinyújtani a lábam. A terep. Maga a Csóványos egyértelműen bringázhatatlan, legalábbis jelenlegi tudásommal (és most csak a lefelére gondolok, felfele még tolva is esélytelen). Kicsit lentebbi részeken viszont atomjó bringatúrákat lehetne ejteni. A táj valami eszméletlen gyönyörű, de ilyen tempó mellett nem tudtam normálisan fotózgatni. Pl. obit csak kétszer cseréltem, úgyhogy a portrék szerény mennyiségben vannak jelen, mert zömében 10-20mm-en lőttem.

A képek többsége ISO400, szerencsére elég jó napsütés volt, úgyhogy az F10 környéke és 1/200 befigyelt sokhelyen (köszönhetően a fehér hónak is). Nagyon meg vagyok elégedve velük. Egyetlen problémát az alacsony szögben érkező napsütés jelentette, amit nagylátónál fokozottan nehéz a képen kívülre helyezni.

Még annyit, mert később valszeg vissza fogom nézni, hogy 0-5 fok környéke lehetett (az előrejelzés szerint), vihart jósoltak de lényegében szélcsend volt, gyakran fáztam, ám még gyakrabban izzadtam, amiben pedig mindez történt: fent 4 réteg (ujjatlan, mez, kardigán, bringás dzseki), lent 2 réteg (gatya+jéger), vékony sál, sapka, eleje felé maszk, vmint 0-2 kesztyű (ujjatlan bringás + téli cérna). Időnként jöhetett volna még egy réteg fentre, de nem volt vészes. Jéger nélkül viszont absz. halál lett volna, thank god hogy vittem.

Ja és a kocsma előtt percekig fejtegette pár barátságos ember hogy ezért a maszkért egy fradimeccsen megvernének. Biztos.



Éjszakai bringa #2

©   Haszprus   |   bringa, hűvösvölgy
23:48 Haszprusna nyomtam egy magányos éjszakai erdőzést igaz csak überlájtosat hűvösvölgyben egy 1-2 km-es szakaszon, tök közel a forgalomhoz, van egy turistaút
23:51 nrg jah
vágom
arra felé kergetett meg egy vaddisznó minket kétéve éjjel
23:52 Haszprusjó tudni

Amúgy halál parára számítottam, de nem volt az. Egyrészt a teliholdnak köszönhetően, másrészt mert - mint most éjszaka kihegyezett hallással rájöttem - tényleg közel van ez a rész a forgalomhoz. Sose volt még a villamoscsörömpölés ilyen nyugtató hatással rám

Kell térd-/lábmelegítő.


Vizsgáról való igazolatlan távolmaradás: 3000 Ft/alkalom

Ha ennek köszönhetően könnyebb lesz feljelentkezni egy-egy gyakran betelő vizsgaalkalomra, akkor ez igen üdvözlendő. Azonban mivelhogy a díj elkerülhető úgy is, hogy csak szóban/emailben mondom le a vizsgát, így szvsz sok értelme nincs, hiszen nem neveli arra a usereket hogy jelentkezzenek le időben, vagy ne vegyenek fel olyan vizsgát amire aligha tudnak bemenni. Szvsz.

Nem teljesített kreditek: 1200 Ft/kredit (Az összes nem teljesített kreditért)

Magával az elvvel tökéletesen egyetértek, az összeg nemtom megfelelő-e, őszintén szólva kicsit kevésnek tartom, bár a notórius félévente 100 kreditet felvevőket biztos leneveli ezen szokásukról. A levlistán még hozzátették hogy pl. jó lenne ha csak a felvett kreditek x%-ának elbukása fölött kellene fizetni. Szted?

Van még 1-2 tétel de azokhoz nincs hozzáfűznivalóm.

Bővebben: BME VIK HK - A fizetendő díjak a 2006/2007. év tavaszi félévétől


Aggregált log

©   Haszprus   |   fejlesztés

Na, most már van nekünk szépséges aggregált logunk, mely az eddigi egy logtábla helyett kapásból négyben terjeszkedik, és a 33 megás tábla minden lényegi adatát tartalmazza 4 megában. De ez önmagában még semmi, az igazán szép az, hogy az eddigi logtábla a folyamatosan növekvő látogatottság függvényében egyre gyorsabban bővült új rekordokkal, az új logtáblák egyike pedig nagyjából független lesz a látogatottságtól (egy másik pedig teljesen, a harmadik és negyedik pedig csak ideiglenes adattárolásra szolgál a gyors adatrögzítés érdekében).


Legyek én a legprofibb egy szűk területen, vagy inkább értsek más dolgokhoz is?

Ha választanom kell, melyiket vegyem fel?

  • Matlab programozás
  • Webportálok fejlesztése

Az nem kérdés, hogy melyiket végezném el könnyedén, és melyikkel izzadnék vért.

Másik példa:

  • Valami alap fizika (ami sosem érdekelt), vagy
  • Webportálok fejlesztése?

(Nem, nem veszek fel semmi választhatót a 8. félévben. Ez csak amolyan általános kérdés. Fizikához meg se tudok nevezni konkrét tárgyat.)

Amúgy a második számomra roppant könnyen eldönthető, nyilvánvalóan a fizikára szavazok. Mert az sok helyen ott van, hasznosítható tudás. A lustaság viszont nagy úr. Majd ha nagy leszek bepótolom… (NOT.)


Mi a kulcs?

©   Haszprus   |   fejlesztés

(adatok: statgép)

Ha csak annyi, hogy ők szélesebb rétegeket érintő dolgokról írnak, akkor az nem érdekel, illetve ezzel tisztában vagyok, és ezen nem akarok változtatni. De van-e még más kulcs amitől jobbak a mutatóik?

Több komment más blogokon? Shamaltot asszem nem szoktam látni kommentelni másoknál, Mefit igen, de ez könnyen származhat abból hogy mi az olvasott blogjaink metszete. Tképpen én azt hiszem csak Mefinél meg Shamaltnál szoktam kommentelni, náluk sem túl sokat, egyéb blogokon meg még elenyészőbb mennyiségben. Az utóbbi időben b3cknél is, de ezzel kifújt a rendszeresen kommentált blogok listája asszem. (Hogy mi számít rendszeresnek abba ne menjünk bele, idetehetnék még egy-két blognevet akár, hiszen ha valahova néhány hetente bekommentelek, az is lehet 'rendszeres'… Most nem erről beszélünk.)

A respekt-lista? Na igen, más bloggerek sokkal könnyebben kommentálnak hozzánk, ha azt látják, hogy barátságosan közelítünk feléjük. Ezt magamon is megfigyeltem.

Shamalt statjában a szeptemberi kiugrást mi okozta. Volt egy Miss Blog(o)szféra verseny, nomeg azt megelőzően a fosblog - ezek nyilván sok új érdeklődőt hoztak a konyhára, és ha nem tévedek akkor jónéhányat sikerült is megtartani.

De Mefi látogatottsága az utóbbi hónapokban mitől ugrott ekkorát? És mi a módja a látogató-/komment-maximalizálásnak a tartalom megváltoztatása nélkül (ill. azon kívül)?



A Haszprus Überblogon a továbbiakban a kommentelők intelligensebbnek és igényesebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában. Szavak helyesírását egyelőre nem javítjuk, de eltűnnek a félsornyi felkiáltójelek, a csupa kisbetűs szövegek mondatai nagy kezdőbetűt kapnak, az írásjelek után szóköz kerül, a tagmondatok közé megfelelően pozicionált vessző, meg még pár apróság.

Például:

Tesztalanyunk kommentjébe (v.ö.: állatorvosi ló) vesszők és szóközök kerültek, a felkiáltójelek pedig megritkultak.

Legyetek tehát bármilyen hülyék, az überblogon intelligensnek fogtok tűnni. Kommentre fel!

Ja és ez amúgy akkora feature hogy át is lépünk vele a 2.7-es verzióba, utoljára úgyis áprilisban váltottunk.



Lesz Q1 meg Q2 épület a BME-n. Nyilván a népszerű Quake first person shooter sorozat mintájára. Az épületben a vik és a gtk kap helyet. Alapkő lerakása május 31-én. Itt pedig egy 3D videóbemutató, ami a vége felé kissé korrupt de attól még érdekes. Kiderül például hogy a tervezők szerint az új épületek lényege a kávézó lesz.

A cucc mint a videóból is látszik, az ELTE épülete és az I között fog elterülni, és azok stílusát követve épül, ami szerintem elég örvendetes. Kérdés hogy vajon az elkövetkezendő években az építkezés zaját fogjuk-e hallgatni és porát fogjuk-e nyelni.

Végül pedig egy rejtély: miért nem a földszintre tették a nagyelőadókat? Beteg elgondolás, amin a videót látva később esély sincs változtatni.


Bezony, áthelyeztem a private gallery képnézegetőjét javascript alapokra. Emeletes csúcskirály lett. Kár hogy nem széleskörűen publikus a cucc. Össze-vissza van cache-elve, de teljesen jól, megfelelő sorrendben, a cache nem megy az aktuális kép megjelenítési sebességének a rovására, nem villog, nem rázkódik össze-vissza az oldal az átméretezésektől, a felhasználónak kb. olyan mintha vinyóról olvasná a képeket, tehát zéró késleltetéssel lehet lapozni, sőt még crossbrozer is (legalábbis ffx2 & ie7 tekintetében). Atom. Elégedett vagyok.


Ha esetleg valakit nem érdekel minden szerző bejegyzése, akkor a főoldalt le tudja szűkíteni egy vagy több szerző bejegyzéseire.

A szűkített főoldal címe így néz ki: http://blog.haszprus.hu/&author=x, ahol x helyére a szerző id-je jön.

Az id-k pedig:
1 Haszprus
42 Mainframe
7 Tamás
83 ScoobyZoli
28 The GuNN
17 WiZARD
22 Orca

Több id-re is szűkíthetsz, pl. az összes szerzőt kombináló url: http://blog.haszprus.hu/&author=1;42;7;83;28;17;22

Egy esetben azonban hibát dob a főoldal, éspedig ha több napnyi bejegyzést akarsz megjeleníteni, mint ahány napon az adott szerző publikált. Ezt a hibát egyelőre nem szándékozom megoldani. (Workaround: max annyi napot állítasz be, ahányon a szerző publikált.)

Ha a lapletöltési logban (vagy a kommentek közt) úgy látom, hogy van igény erre a feature-re, akkor lehet hogy ezt a hibát kijavítom. (Ez egy állandó többletterhelést róna a szerverre, alapból ezért nem teszem.) Ja és ha komoly igény mutatkozik akkor lehet hogy url helyett a beállításokba is beköltözik a dolog.

Update nov. 01. 08:03: a problémát javítottam valamikor a hetekben.


Beszív a dzsungel

©   Haszprus   |   life

Közel húsz évet élhetett a dzsungelben az a nő, akit falusiak fogtak el csapdával Kambodzsa egyik távoli szegletében. Az elvadult fiatal nő ugyanis rájárt éléskamráikra. A feltehetően 8 évesen elveszett, a vadonban felnőtt lány nem beszél, nem tűri magán a ruhát, és a földről eszik.

[...] Eltűnésének és túlélésének körülményeit feltehetően örökre homály fedi majd, mivel egy szót sem tud beszélni, csupán mutogatással érteti meg magát. [...]

Amikor találkoztam vele, meztelen volt és előredőlve sétált mint egy majom... Csontsovány volt... Remegett, és a földről csipegette a rizsszemeket, hogy egyen. A nővel csak mutogatva tudnak kommunikálni: ha éhes, a hasát csapkodja, nemtetszését pedig - amikor például meg akarják fürdetni és ruhát adni rá - éktelen visítozással és kiabálással fejezi ki. Ha épp nem alszik, akkor csak ül és pislog jobbra, balra, jobbra, balra. Nem lehet könnyű neki, de az élet még előtte áll - mondta az apja, aki árgus szemekkel figyeli a lányt, nehogy visszaszökjön a vadonba.

Origo

Az hogy van, hogy bekerülsz a dzsungelbe és nem jössz ki? Úgy értem, tfh legyengült a csaj élelem híján, és csak napi 4 óra sétát tud tenni, 5km/h-val, az 20 km/nap, 7300km/év, és 20 év alatt már három és félszer körbejárhatta volna a Földet az Egyenlítő mentén. De ha a dzsungelkörülmények miatt netán csak egyszer, akkor is.

De ne járja körbe a Földet, hiszen az első folyót ha elkezdi követni, ugye. Ami már csak azért is szükségszerű mert a folyóátúszás nem alapskill.

8 évesen ennyire hülye lett volna?

És miért nem fog beszélni sosem? 8 évesen már nyilván folyékonyan beszélt.

Mostanság sok olyan hírt olvasok, amik kapcsán egyszerűen megnézem a dátumot, nincs-e április 1 véletlenül.



Botszűrés

©   Haszprus   |   fejlesztés

A sok lapot letöltő ip-ket naponta felülvizsgálja az új logmanager osztály, feljegyzi őket egy fájlba okosan, és a továbbiakban nem logolja őket. Így lesz mindig szép és tiszta logfájlunk függetlenül az oldalunkat pásztázó keresők számától. (Eddig is szűrtem őket de egyre másra jelennek meg az új ip-k én meg halálosan untam kézileg adogatni őket a listába.)

Ez csak az első fázis, a logmanager majd sokminden mást is csinál, mert pillanatnyilag kb. 50+30 MB-ot emészt fel a blogon az utóbbi 2 hónap spam ill. lapletöltési logja, ami azért ugye érezhetően nem állapot.


Azt mindenki tudja hogy éjjel kevesebb a látogató, a csúcsidőről már eltérő találgatások léteznek, egyesek szerint munkakezdéskor van, mások szerint este. Nos nálunk este van (bár nyáron déltől 22-ig nincs számottevő eltérés), mégpedig az alábbi eloszlás szerint:

A kérdés az, hogy ha már itt van nekünk egy ilyen bejegyzésidőzítő rendszer, vajon érdemes-e annak figyelembe vennie, hogy mikor van a legtöbb egyedi látogató a blogon? Érdemes lehet, hiszen ilyenkor a legnagyobb a valószínűsége, hogy a felhasználók interakcióba tudnak egymással kerülni, azaz ha 5-10 perc múlva visszanéz az adott bejegyzéshez, jóeséllyel már kap is egy választ a hozzászólására, például. Így pörgőbb eszmecserék alakulhatnak ki.

Kockázatok és mellékhatások

1.) Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy az ilyen módon koncentrált aktivitás nem lesz-e negatív kihatással a nap egyéb részeire. Mert itt minden folyamat öngerjesztő: ha több a hozzászólás, akkor még többen szólnak hozzá, ha kevesebb, akkor pedig még kevesebben. Valószínűsíthető tehát, hogy a csúcsidőn kívüli időszakokban még lejjebb esne az aktivitás. Talán igen, talán nem, ezt így nehéz a székből ülve megjósolni.

2.) Ha időben egyszerre vannak jelen a userek, könnyebben létrejön az offtopikolás.

A magam részéről a fentiekből tanulva módosítottam néhány paramétert a várólista szabályain, reménykedjünk hogy pozitív hatásai lesznek.



Labvezér leszek! Gajdos Sándor (Adatbázisok c. tárgy előadója) keresett fel még decemberben, és úgy döntöttem hogy elvállalom. Számítógép-labor 5-öt (alias 6-ot) fogok tartani következő félévben (tavasszal), hatodik féléveseknek.

Természetesen csak az adatbázis-részt (van a tárgynak másik fele is), ami annyit tesz, hogy kéthetente levezénylek egy-egy, összesen öt darab mérést, és mindegyik után kapok valamilyen típusú feladatokat javításra.

Vélhetően péntek 12-14-kor.
Az szglab5 adatbázisos része által érintett témakörök: Oracle, SQL, PHP, XSQL (XSLT, XML), JDBC.


Margit-sziget este

©   Haszprus   |   bringa

Elmondom milyen az, amikor az ember a kihalt utcán 22-kor bringázás közben a kedvenc zenéit hallgatja: jó.

tekerési idő 0:43
megtett út 16,61 km
átlagsebesség 22,8 km/h
max sebesség 35,3 km/h
2006.09.01. óta 680 km

December 8-án vettem elő újra a bringát hosszas téli szünet után, így december 8 és 29 között 13x tekertem (nagyrészt a Margit-szigetre), 195 km-t. A térdre viszont egyértelműen rossz hatással van a dolog, úgyhogy kicsit visszavettem a dologból.


Neptun lol

©   Haszprus   |   fejlesztés

Rendezem a vizsgán résztvevők névsorát jelentkezési időpont szerint. Hát a 10 órát nem előrébb rakja mint a 2-9 órát? Jaj de fáj ez nekem. Szerintem tutifrankón a neptunfejlesztőknek ez az első 'programming experience'-e vagy ilyesmi. Le se merem írni legszörnyűbb elképzelésemet, miszerint esetleg text típusú mezőben tárolják az időpontokat. Miféle sql szerver rakná előbbre a 10 órát a 2-9 óránál? Vajon komolyan textben vannak az időpontok?



Lejöttem a durva dh-n!

©   Haszprus   |   álom, bringa

Egyik nap voltam kint a parkolóban gyakorolni egy kicsit a manuált meg a bunnyt (bringás trükkök, még abszolút nem mennek, de ha próbálgatom akkor előbb-utóbb csak sikerül, remélem).

Vettem fullface-t, aztán abban ellátogattam a Normafához, a durva dh részhez, és végre lejöttem zsírul azon a kétszer félméteres dupla letörésen ami a kép középpontjában (nem)látható! Zsíííírkirály! Kár hogy ezt a bekezdést csak álmodtam.


Moderációs irányelvek

©   Haszprus   |   fejlesztés

Az überblogon a moderációs elvekbe ütközik egy komment, ha…

  1. …valamely szoftver, zene, film, stb. beszerzési lehetőségeit firtatja.
  2. …szalonképtelen fogalmazást tartalmaz.
  3. …meghívót kér valamilyen site-ra.
  4. …duplán lett beküldve.
  5. …fájdalmas butaságot tartalmaz.

Regisztrálatlan hozzászóló esetén több mint valószínű a fenti hibákba eső kommentek törlése. Regisztrált, törzsvendég, pláne trusted user esetén természetesen a fenti moderációs irányelvek alkalmazása visszafogottabb.

A moderációs elvektől bármikor eltérhetünk és bármikor megváltoztathatjuk őket anélkül hogy ebbe a listába felvezetnénk a változást. Az itt felsoroltak nem teszik ki a moderációs elvek teljes és/vagy pontos listáját. Az automata (szoftveres) moderáción kívül minden komment egyedi elbírálás alá esik. Regisztrált felhasználók privmsg-ben értesítést kapnak a kommentjük törléséről. A moderáció erősen szubjektív, a fenti lista tájékoztató jellegű.

Minden komment automata (szoftveres) moderáción esik át rögtön beküldéskor. Ez aszerint dönt a komment…

  1. …visszaállíthatatlan törléséről…
  2. …visszaállítható törléséről…
  3. …várólistába helyezéséről…
  4. …publikálásáról…

…hogy…

  1. …káromkodásokat tartalmaz-e
  2. …spamgyanús-e
  3. …káromkodások ellenére értelmes kommentnek tűnik-e (vannak szavak melyek érvelési folyamatra utalnak)
  4. …a feladója…
    1. …regisztrálatlan
    2. …regisztrált
    3. …megbízható (trusted=1)
    4. …megbízhatatlan (trusted=-1)

Myvip redesign + iq

©   Haszprus   |   hwsw, iwiw

Most nekem is kell írnom erről a fosszar oldalról egy kicsit megint, a SEO miatt, mert visszaestem nemzetközi negyedik helyre a guglin a myvip szóra (harmadikról). (Mefi beelőzött ) A lényeg hogy van új designja. Többet nem is igazán akarok erre a témára pazarolni, bocsika.

Ha iwiw meghívó, vagy myvip meghívó amit keresel, akkor tudnod kell: nem küldünk egyiket se. Semmi közünk az iwiwhez vagy a myviphez.

Ja egyébként saját olvasóimnak: a fenti hatalmas kiírás sajnos teljesen indokolható, ezek a szerencsétlenek még így is sorbanállnak meghívókért, szerencsére van pár jellegzetessége az összes meghívókérő kommentnek ami alapján már az én közreműködésem nélkül törlődnek Ja izé, nem is ez a lényeg, hanem hogy ezek a hülyék azt hiszik hogy ez az oldal az iwiw/myvip és regisztrálják magukat és látom a logban hogy keresik az ismerőseiket a blog felhasználói közt. Hihetetlen.

Szerintem valós probléma amit az Idiocracy film dolgoz fel [várólistán - a szerk], nevezetesen hogy az emberi evolúció már nem az értelmi/fizikai/túlélési skilleket részesíti előnyben, hanem a szaporodási skilleket, így 500 év múlva atomhülye lesz mindenki szerény bolygónkon.


Kondilog 2007q1

©   Haszprus   |   kondi
  1. jan. 02.: dankoi @ Vida, Pullover kézi súllyal: 18->19; Triceps lenyomás csigán: 40->50; Triceps előrenyomás csigán: 20->25
  2. jan. 03.: dankoi @ Vida, Guggolás: 40->45; Lábhajlítás ülve: 70->75.
  3. jan. 04.: dankoi @ Vida. A vállfeszítés L-karos gépen kissé korrigálva lett, így a 65 kilós rekord most 20-tól indul új útra (Eddig nem jártam be a teljes lehetséges utat.)
  4. feb. 08.: dankoi @ Vida. Hát. Jól leépültem jan 4 óta, de ez nem lepett meg.
  5. feb. 24.: dankoi @ Vida. Váll, trapéz, bicepsz. Már rosszabbul teljesítek mint ameddig novemberben eljutottam Marhajó volt amúgy.
  6. feb. 26.: dankoi @ Vida. Mell, tricepsz. Durva visszafejlődés van, dehát ugye január 1-3 között voltam mellezni utoljára… Borzalmasan fárasztó volt.
  7. már. 03.: dankoi @ Vida. Váll, trapéz, bicepsz. Fáj jobb csuklóm és az ujjaim.



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.