mainframe bejegyzései - 135 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére. mainframe ezekben a témákban írt:


mainframe

Angyalok és Démonok

©   mainframe   |   film

Angels&Demons (2009) - A Da Vinci Kód sem jött be, a könyv lehet hogy hűdejó volt, nem olvastam (bár látatlanban ilyen áltudományos ponyva kategóriába dobnám), a film egész egyszerű Nemzet Aranya-ripoff lett (na nem mintha az olyan közel állna a szívemhez), kifejezetten vontatott és béna megoldásokkal. Na, a folytatás sem lett jobb, sőt. Egy-két jobb jelenettől eltekintve végig csak azt kapjuk ahogy mindenki Tom Hanks-et szivatja, senki nem kooperál, senki nem segít, mindenkinek könyörögni kell (holott ugye pont ők kérették őt oda a Vatikánba hogy megmentse a várost a pusztulástól). Ezen kívül persze mindenhonnan mindenhova rohannak, semmire nincs idő. (Csak arra hogy a csajjal a levéltárban kedélyesen megvitassák Galilei élettörténetét, amit már egy ötödikes is kívülről tud, majd ezután az egyik többszázéves könyvből a csaj lazán kitépi a szükséges lapot, a szokásos Nincs időnk felkiáltással...) Aztán bebasszák magunkat a nagy fekete autóba, és felhörgetik a motort a kamulatin kórusra, mert ez adja a fílinget, ugye.

További idióta nonszensz is várható, én pl. nem vagyok meggyőződve hogy az antianyag robban, illetve hogy ejtőernyővel kiugorva a robbanás előtt megúszható-e egy olyan detonáció, amivel egész Vatikánt akarták a földdel egyenlővé tenni. (Igen, spoiler. Igen, leszarom.) Emellé jön még az, hogy szánnivalóan kiszámíthatóak a történések. (Figyeljétek meg hogy sosem az a gonosz aki végig geciskedik a főhőssel, hanem aki a legtöbbet segíti. Remélem egyszer Hollywood képes lesz túllépni ezen a klisén, de félek hogy én azt már nem érem meg.) Ennek okán a végkifejletet majdhogynem végigaludtam, és megváltásként üdvözöltem a stáblista elejét.

Összességében be kell látnom hogy félig a műfajtól való ódzkodásom okozza a negatív benyomásokat, tehát valószínűleg a film jó egy random szombat estére, de ki kell hozzá kapcsolni az agyat, és elvárásokat sem szabad támasztani. Nálam ér egy ötöst, imdb-nek hetest. Szenzációhajhász B-múvi, semmi több.

mainframe

Eldobható

©   mainframe   |   life

Elgondolkoztam hogy mi van ha egy addig szűkös erőforrásból hirtelen sok áll rendelkezésre. Bár a jelenség lehet időszakos, az erőforrás mégis elveszti a szűkös jellegét. Lássuk a borotvák példáján, mert a vezérfonal nélküli filozofálásból secperc alatt egzisztencializmus lesz.

Villanyborotvát használsz. Egy van, ha az nincs, nincs mivel borotválkozni. Nincs lehetőséged sok ilyet venni (hiánycikk, drága, nincs időd elmenni megvenni, akármilyen okot kitalálhatunk), ezt csak azért hogy valóban szűkös erőforrás legyen. Ennek megfelelően vigyázol rá, használod minden nap, ilyesmi. Aztán egy nap mittudomén, rádjön az ötperc, és veszel 10 csomag eldobható borotvát. Vagy kapsz. Mindegy, lesz. Elkezded azt használni. Az eldobhatósága predesztinálja hogy állsz hozzá: nem (annyira) tisztítod, tartod karban mint a villanyt. Nem tragédia ha véletlenül egy másikat veszel ki a csomagból mint amit eddig használtál, mert igazából mindegy is hogy melyik van épp a kezedben, a végén úgyis mind kidobódik. Amint a legkisebb hibája lesz, nem keresel rá megoldást (szerelés, szervizbevitel, akármi), hanem kidobod, mert hiszen van még egy csomó. Ezt az egyetlen villanyborotváddal nem feltétlenül tennéd meg. Aztán az is érdekes hogy mi lesz azzal a villanyborotvával. Mert ugye az eldobhatókat használod, és alapesetben mondjuk be is jönnek. Nincs már szükséged a villanyra, vagy inkább pontosítanék: a villany már semmiben nem különbözik akármelyik eldobhatótól. Esetleg az adhat hozzá valamit a villanyhoz, hogy ha még emlékszel rá hogy milyen sokba került anno. De ha ez megfelelően régen volt, vagy megfelelően jók az eldobhatók, igazából lehet hogy fel sem merül, és mivel nincs rá szükséged, porosodik a polcon, vagy eladod, esetleg ki is dobod.

Na, ma erre lehet rácsavarodni filozófiailag. Ha nem tetszik, lapozz tovább.

Azt még leszögezném hogy ennek a bejegyzésnek nincs köze senkihez a blog közönségéből, mielőtt még valaki magára venné.

mainframe

The Fall

©   mainframe   |   film

The Fall (2006) - Nem fogok sokat írni róla, pedig lehetne. David Fincher jegyzi (ám a rendezéséhez ezúttal nincs köze mint megtudtam), akinek a számláján olyan filmek vannak, mint a Hetedik, a Harcosok Klubja, vagy épp a botrányosan tragikus Zodiac. Úgy éreztem (a korábbi két kiemelkedő filmje ellenére is) ez utóbbival végleg elvágta magát nálam, de most visszanyerte a bizalmamat.

Ugyanis ez a film tömény zsenialitás és művészet. Minden sora költemény, és minden képe egy festmény. A története kicsit hasonlít a Faun Labirintusára, amennyiben itt is a fantáziavilág keveredik a valósággal. Döbbenetes sztori, látvány, egy percre sem veszed le a szemed a vászonról. De ennél többet tényleg nem mondok el, mindenki nézze meg. Ennyire nyugodtan nagyon rég nem dobtam rá egy filmre sem a 10/10-et, de ez abszolút megérdemli.

mainframe

Vatera levélsablon

©   mainframe   |   net szánalmas

Kattintsatok a képre hogy megcsodáljátok a vatera egyik új szolgáltatását, nevezetesen hogy automatice kiegészíti a levelet üdvözléssel és elköszönéssel. De nem ám akárhogy...

Aki nem értené amit lát (Addig remélem eljutottunk hogy a privacy-kobold lefestette a címzett nevét zölddel, és a feladóét feketével. Amit nézni kell, azok a halványpirossal kiemelt részek.), annak kifejtem szóban is: Igen, az automatikusan rátett rész más amikor írod az üzenetet, mint amit végül elküld. Vatera, thou faileth epicly. (Listázási díjat bezzeg volt agyuk bevezetni, no comment.)

mainframe

A Blikk Magyarország legolvasottabb napilapja

©   mainframe   |   magyarország reklám szánalmas szociotrip

A pletyka többé nemcsak a restek és a gonoszok kenyere, hanem üzletté vált, amit ipari méretekben, pimaszul űznek.(...) Csupán azért, hogy az érzéketlen és lusta emberek elfoglalhassák magukat valamivel, hasábok tömegét töltik meg meddő pletykával.

Ezen a téren – mint az üzleti élet más ágazataiban is – a kínálat teremti meg a keresletet. Az ily módon illetlenül ellesett pletyka minden egyes cseppje maggá válik, amiből még több sarjad ki, és a terjesztéssel egyenes arányban rombolja az erkölcsöt és a társadalmi normákat. Még a látszólag ártatlan pletyka is sokat tud ártani, ha széles körben és kitartóan terjesztik. Lekicsinyít és eltorzít. Kicsinyít azáltal, hogy ellenkezőjére fordítja a dolgok viszonylagos fontosságát, eltörpítve az emberek gondolatait és törekvéseit. Amikor az egyes személyekre vonatkozó pletyka a nyomtatás révén mintegy magasabb rangot kap és elfoglalja a közösség szempontjából valódi érdeklődésre számot tartó dolgok helyét, nem csoda, hogy a tudatlan és mások iránt tapintatlan emberek eltévesztik, mi fontos és mi nem az. Mivel a pletykát könnyű megérteni, és az emberi természetnek azt a gyenge oldalát veszi célba, ami sohasem huny szemet egészen mások botlásai és balszerencséje fölött, nem lepődhetünk meg azon, hogy a tehetséges elmék érdeklődését is kiváltja. Banalitásával lerombolja a gondolatok szilárdságát és az érzések finomságát egyaránt. Hervasztó hatása alatt semmiféle lelkesedés vagy elragadtatás sem szökkenhet szárba, és nem juthat kellő táplálékhoz semmiféle emelkedett, nemeslelkű fellángolás.

Warren & Brandeis: A magánszférához való jog (1890)

mainframe

Alkonyattól Pirkadatig

©   mainframe   |   film

From Dusk Till Dawn (1996) - Rodriguezes, Tarantinos, szerintem. Bizonyára rengetegen látták már (én is ezerszer terveztem megnézni, de csak most sikerült), ezért nem nyújtom hosszúra a témát. Nézhető krimi-akció sztorinak indult, lendületesen, jól, ahogy kell. Aztán a film egy pontján olyan fordulat jött, hogy percekig ültem ledermedve, és utána csak tapsoltam a röhögés közben. Mivel még semmit nem hallottam a filmről előtte (ne nézzétek meg az imdb oldalát, ha ti sem akartok spoilert, anélkül sokkal jobb), annyira meglepett hogy még. Zseniális húzás, váratlan, szokatlan, szóval már önmagában ez is (dacára az innentől kicsit szerényebb sztorinak és megvalósításnak, igaz ennek már 13 éve, szóval...) alaposan felhúzta a róla alkotott véleményemet. Az alakítások kiválóak, de hát ilyen nevekkel mint George Clooney (itt kifejezetten jó), Harvey Keitel, Tarantino (aki itt kurvajó ), és Danny Trejo (a sztenderd ragyás gonoszmexikói, tuti hogy mindenki ismeri) nem is lehet rossz. Nálam megér egy 7-est, ha kicsit korábban nézem, és még nem haladta ennyire túl a technika, akkor 8-ast is.

mainframe

Az erdő foglyai

©   mainframe   |   film

Hansel & Gretel (2007) - Koreai Jancsi és Juliska-feldolgozás. Meredeken hangzik, mi? Röviden és kevés spoilerrel szeretném tálalni, ezért mindjárt azzal kezdem: meg kell nézni. Akinek bejött a Faun Labirintusa, az ezt is imádni fogja, leginkább ahhoz hasonlít a látványvilág és a hangulat.

Amit negatívumként tudnék felhozni, az a dialógusok gyengesége, de ez valamiért mindig ilyen a keleti filmekben. Nem tudom hogy ennyire elütnek a kommunikációs szokások az európaiaktól, vagy a fordítás ennyire szar, de nekem úgy tűnt hogy minden beszélgetés olyan mintha a felek legalábbis erősen be lennének füvezve (értsd: teljesen ad-hoc váltogatják a témákat, nem válaszolnak egymás kérdéseire, csak ötödik megszólításra reagálnak, stb.). De ezen simán túl lehet lépni, a film amúgy sem dialógusban erős, hanem látványban és atmoszférában leginkább. Csak nagyon kevés helyen operál a sztenderd hirtelenijesztgetéssel, inkább a hagulatával próbál hatni az idő nagyobb részében. Az elejétől fokozatosan süllyedünk bele az egyre keményebb történésekbe, ha nagyon allegóriát kéne mondanom, akkor pont mintha mi is egyre beljebb mennénk a sűrű sötét erdőbe. Több érdekes fordulat van, ez első azonnal sejthető, de nyugalom, lesznek még meglepetések.

Mint az elején mondtam, feltétlenül nézzétek meg, ritkán talál az ember ilyen kellemesen parás, nyomott hangulatú, zseniálisan kivitelezett filmet. A Faun óta én pl. egyet sem, de remélem lesznek még. Adok rá egy 8-ast, simán.

mainframe

Csonttörő

©   mainframe   |   film

Bruiser (2000) - Romero neve miatt néztem meg, elvileg thrillerhorror, szerintem simán gáz. Az alapötlet (csávót elnyomják, lekezelik, uralkodnak rajta, ezért egy nap mikor megmagyarázhatatlan módon az arca egy sima fehér maszkká változik, elkezdi törleszteni a számlát) még jól is hangzott, de a megvalósítás csapnivaló. Olyan volt az egész mint egy közepesen rossz B kategóriás TV-film a jellemzően elalvós műsorsávban. A horror-vonalat az ölte meg, hogy a főhős a gyilkos, akiről tudjuk hogy alapvetően nem rossz ember, tehát azt a 2-3 jelenetet leszámítva amikor a szokásos (és vérgagyi) módon hirtelen ott terem az áldozat háta mögött, nem is nagyon emelkedik meg az adrenalinunk. Akció alig van, az alakítások bénák, logikátlan az egész ahogy van, olyan mint valami sebtében összedobált fércmunka. Valószínűleg az is. Romerotól többet vártam. Imdb-n 5.1, nálam csak 3, legjobb esetben is.

mainframe

A saját kollégáid

©   mainframe   |   bme life magyarország szánalmas

Vannak dolgok amik kihozzák belőlem a trágár állatot, és további dolgok egyenesen radikalitásba hajló megoldásokat ültetnek el a gondolataim közé, de ami ma történt, azért legszívesebben személyesen osztanék ki pár kedvezményes veselerúgást. Kaptam ugyanis karácsonyra egy kifejezetten drága felsőkategóriás esernyőt (ötjegyű összeg), amit ma az egyetemen a gépterem elől (tanfolyam közben) egész egyszerűen elloptak. Száradni tettem ki a reggeli eső után, a többi 20-30 másikkal egy kupacba. Valószínűleg egyetemista vitte el, mivel csak az enyém hiányzott (ha külsős jött volna be kifejezetten lopás céljából, akkor már mindet viszi). Valószínűleg egyenesen valaki a gépteremből ahol a tanfolyam van, ugyanis végig nyitva volt az ajtó, és semmi gyanús mozgást nem érzékeltünk a terem előtt. Szerintem amikor kimentünk szünetre, vagy amikor valamelyik késő megjött, az látta, megtetszett neki, és eltette mert miért ne.

Több visszautat is biztosítottam az elkövetőnek hogy kihátráljon a helyzetből, mert megkérdeztem a társaságot amikor együtt volt hogy ugyan nem keverte-e össze valaki a sajátjával, nézzék meg. Ekkor simán visszaadhatta volna hogy bocsi, vak vagyok, senki meg se szólja érte. Utána mondtam hogy oké, ha valaki szándékosan tette el, akkor csak tegye vissza ugyanúgy a terem elé valamikor (mondjuk ebédszünetben amikor senki sem látja), nem lesz retorzió. Ez sem valósult meg. Ezután még nekiállhattam volna rendőrséggel meg motozással meg mindennel fenyegetőzni mint egy megfaszult kisnyugdíjas, de inkább eltekintettem attól hogy megalázzam magam nyílt színen, és elkönyveltem hogy ez egy ilyen hely.

A BME, 2009-ben, Magyarország elit egyeteme, Európa szívében. És a hallgatók egymástól lopnak. Gratulálok hozzá.

Az ilyen és hasonló esetek váltják ki nálam azt a reakciót hogy amint jön egy külföldi állásajánlat, úgy hagyom itt ezt a mélységesen alja szar országot és benne ezt a mocskos rohadék társaságot mint a szél. Mert milyen már hogy ha van egy átlagon felüli bármid, azt mindig két kézzel kell fognod (komolyan az első alkalom volt hogy szem elől tévesztettem az ernyőmet) különben a saját kollégád lop meg, akivel együtt ülsz előadáson, együtt állsz sorba büfében, talán reggelente kezet is fogtok, és súgsz neki vizsgán. Ha szép autód van, felejtsd el az utcán parkolást, mert meghúzzák (irigységből, hepajból, akármiből), lenyúlják, letörik a tükrét, stb. És ugyanez az analógia alkalmazható kb. mindenre. Járj mindenféle ütött-kopott, gagyi szarral, azokat hátha nem teszik még jobban tönkre, nem lopják el, nem basszák szét. Amíg csak a szokásos bűnöző elemek keverik a bajt, akiktől minden normális ember távol tartja magát, addig rendben van. De ez már elfogadhatatlanul beteg helyzet hogy az lop meg aki mellettem ül előadáson.

mainframe

Mi legyek? - körkép

©   mainframe   |   barátok l0lzor net

Tanulás helyett rámjött hogy végignézegetek az amúgy linkbárra is beküldött "Mi legyek?" linken pár embert. Íme:

  • Mainframe: Államférfi (a sorssal nem lehet ellenkezni...! )
  • Mf másik nickje (MSNről ismerős lehet): Beszívott asztrológus (van benne valami...)
  • BB: Állatidomár (végülis majdnem ugyanaz mint az első... )
  • Mf igazi neve: Részeges Karatés (régi álmom)
  • Mf barátnőjének nickje: Hímző, csipkeverő (már most sem áll messze tőle)
  • Mf barátnőjének igazi neve: Farmakológus (az evidens poént ami két mássalhangzó cseréjével adódik, nem csapnám le. )
  • Haszprus: Őrült Tudós (mindig tudtam... )
  • Bea: jegypénztáros
  • Haszprus igazi neve: Bionövénytermesztő (aloe vera minden mennyiségben) Erről jutott eszembe:
  • Napkelet Csillaga: MÁV-os (lol?)
  • Montana prózaian csak fogorvos és kész.
  • Monana igazi neve: Irodai sokszorosító. (nos? )
  • Olthyernél elszabadult az engine: Szúnyogháló-értékesítési kirendeltségvezető-helyettes Izlandon
  • Olthyer igazi neve: Utálatos Szomszéd (főállásnak azért valami, nem? )
  • GuNN: Színesfém Gyűjtögető (esküszöm, csekkold le)
  • Romsy: Moszkva téri punk (ezen hangosan)
  • sHamalt is hímző, csipkeverő (sosem késő elkezdeni )
  • Balage: Dietetikus
  • Wizard: nehézsúlyú boxoló (asszem ez azt jelenti hogy dagadt vagy )
  • a lab3 előadó igazi neve: Éhező diplomás (itt jött a székről leesés)
  • dankoi: borbély
  • tamás: sugármentesítő (akár csinálhatnál ilyet ott ahol dolgozol, nem? )

  • Na a két főcelebet még kipróbáltam, a többire nincs türelmem:
  • Gyurcsány Ferenc lesz az ellenfelem részeges karatéban, de ezt a meccset tuti felveszem.
  • Orbán Viktor be kell érje egy egyszerű kohómérnökséggel.

Játsszatok tovább, és kommenteljétek be az érdekes eredményeket ha olyanotok van éppen.

mainframe

Louis Vuitton, mert megérdemled bazmeg

©   mainframe   |   l0lzor life reklám szánalmas

Nemrégiben magára vonta a figyelmem ez a cég, és elkezdtem filózni pár dolgon. Például hogy ez tipikusan egy olyan márka, ami azért drága mert megteheti (és akkor itt hatszámjegyű drágáról beszélünk, ami öt, az valószínűleg hamisítvány). Semmi plusz esztétika, alapanyag, minőség, funkció, vagy bármi. Értem és tudom hogy az Adidas cipők is drágák, mert Adidas, de akkor a név már feltételezi hogy különleges és/vagy magasabb minőségű anyagokból, csúcstechnológiával készített, tartós, szép árut fogok kapni. A LV esetében már simán szemre is sérül ez a sor, ugyanis a táskáik nagy része bűnronda, olyan mint a legszarabb kínai gagyik akárhol. Anyagukra nézve nem arany meg platina csatok, csincsillaprém díszek és kaméleonbőr külső, hanem a szokásos réz, marhabőr meg műszálas belső.

Kitaláltam egy olyat, hogy gyárthatnák a cuccaikat egyenesen műbőrből, valami hangzatos állatvédő szlogen mellett, és a sok csökött celeb simán kicsengetné érte a félmillát változatlanul, sőt, még szívesebben, mert hát ez így állatbarát, éééérteeeed? A tömegek meg nyilván tömött sorokban követnék őket. Az LV meg röhögne a markába, mert eladta a műanyagtáskát kínai dizájnnal százezrekért. Reális? ...Sajnos az. Rábukkantam a termékskálájukban egy olyan táskára (lehet hogy több is van, én az elsőig jutottam el, tovább nem érdekelt), ami lélegző olasz műbőr. Gratulálok, és csak azt sajnálom hogy nem a felsővezetésükben dolgozom, mert egy kerékre jár az agyunk.

A következő ötletem az volt, hogy a hamisítás elkerülésére kifejleszthetnének vmi azonosítós-hologramos-regisztrált-faszomtudja eredetiségigazoló cuccot. Aztán szépen átnyergelnék a gyártást kizárólag erre a cuccra, és ládaszám adhatnák el a kínai hamisítóüzemeknek, akik a fél karjukat odaadnák érte. Talán még jobban jövedelmezne mint a mostani dolgaik, és lényegesen kevesebb melóval.

És ami végül totál betette az ajtót LV-ügyben, az ez a hír volt. Értitek, LV-éknál összehordták egy kupacba a selejtes táskákat, vmi éhbéren dolgozó munkásuk összevarrta belőlük ezeket a szörnyeket, megkértek egy ügyeletes menő designert hogy adja hozzá a nevét, és piacra dobták. És ha már csak 29-et sikerült kiszenvedni, akkor már miért ne 7,2 millióért. Beyonce volt az a szerencsés agyhalott celeb aki azonnal állt is sorba egyért. Igazi idiótának néz ki azon a képen az elbaszott óvodai szakkörös relikviájával, ahogy vigyorog mert van neki olyan.

mainframe

Ha már lúd...

©   mainframe   |   howto hwsw net szánalmas zene

Úgy kezdődött az egész, hogy beszívtam egy vírust, ami az USB-s adathordozókat támadja. Mivel jött? Egy Mininováról töltött ISO-editorral, amivel épp WIndowst akartam telepíteni a pendriveomra. Hogy ezt miért nem vette észre a Norton 360, rejtély. Mindegy, a megoldás egyszerű volt, sikerült pusztakézzel megküzdeni a vírussal. De ugye a baj nem jár egyedül, hanem csőstül jön. Ezért mindjárt azzal folytatódott a dolog hogy a Norton egyszercsak kitalálta hogy aktiváljam újra, addig ő nem működik (lehet hogy a vírust is már ezért nem észlelte). Ennek az a hibája, hogy nem tudom aktiválni (az indokokat találd ki magad), csak telepítéskor ügyesen. Az meg már mikor volt, a fájlok azóta hol járnak...

Szóval itt álltam védelem nélkül, és nekem márpedig kellett volna a PartitonMagic teljes verziója, mert össze akartam vonni két partíciót, amiből az egyik megüresedett a 1,5TB-s külső vinyóm megérkeztével (majd mindjárt lesz ez is, nyugi...). Végül sikerült, de paráztam hogy nehogy megint vírus legyen a vége. Szép türelmesen megvártam míg összemergeli a két partíciót, aminek a végén kedvesen-udvariasan hibával leállt a szentem. Újraindítottam, és hát látom hogy az egyik partíció helyén csak formázatlan üres hely van. Szerintetek melyik helyén? Naná hogy annak amelyik tele volt. Ez 50GB zenét jelent, ami most nagyrészt archiválatlanul csak úgy huss, eltűnt a semmibe. Ezután egy félperces művelettel összeraktam a két meghajtót, hiba nélkül. Persze hogy csak akkor basz be a ménkű ha az jelentős adatvesztéssel is jár. Potyára nem, mert minek. Hálisten megmaradt a winamp playlistje, tehát tudom mit kéne beszerezni újra, de a mininova nem volt elérhető se tegnap, se ma. Bármi egyéb igen, csak az nem.

Aztán ott van ez a külső vinyó. Ez egy olyan állat, hogy ha indításkor be van dugva, akkor a Windows nem indul, mert inkább ezzel szöszmötöl (erről akar indítani, vagy nemtom...). Nem, nincs benne a bootszekvenciában, sőt, amennyire én látom, a gépem nem is tud USB-s eszközről bootolni. Megpróbáltam átdugdosni az összes létező USB portba, hátha valamelyikre nem izgul, de sajnos ugyanaz van minddel. Úgyhogy bekapcsolásonként dugdoshatom ki-be. Mondjuk ettől eltekintve tökéletes, és ugye ez sem a meghajtó hibája, ugye... Továbbá itt az új monitorom. Lecsekkolom pixelhibáért amint hazaértünk vele barátnőmhöz, semmi gondja. Aztán hazahozom magamhoz, beépítem a végső helyére, belövöm, miegymás, és másfél napi használat után látom hogy van egy fekete alapon kék pixel a jobb szélén. Szerintetek most menjek tönkre idegileg, vagy mi...? A hab a tortán csak egy apróság: dual display-es felállásban a Chrome az elsődlegesnek kijelölt monitor felbontását használja teljes méretnek, akármelyik monitoron van is helyileg. Lol?

A legszebb az ilyenekben, hogy sosem egyenként, időben jól elosztva történnek, hanem ilyen burst-ös jelleggel. Szóval már nem érne felkészületlenül ha holnap akár be se kapcsolna a gépem, mert miért ne... Kérdéseim hozzátok, hogy értelme is legyen a posztnak, ne csak a nyivákolás:

  • Mit ajánlotok Norton 360 helyett? Olyasmi kéne ami nem nyaggat folyton, és van benne tűzfal, víruskereső és -irtó, illetve valami optimalizációs eszköz (defragmentálás, ilyesmi) is.
  • Aki ismerős ilyen témákban, az javasolhatna valamit a külső vinyó problémájára, hogy hogy lehetne mindig bedugva.
  • Végül, de nem utolsó sorban mondjátok meg, az isten szerelmére, ugye nem csak velem baszik ki a mininova, hanem mindenkinél szar?
Köszi előre is.

mainframe

James Bond: Quantum of Solace

©   mainframe   |   film

Quantum of Solace (2008) - (spoileres!) Sosem komáltam túlzottan a James Bond filmeket, valahogy nem jött össze nekem hogy a realitás talaján akarnak előadni olyan flikk-flakkokat amiket egy ötéves sem vesz be. Ez most sem változott, és egyre erősebben wtf alakú fejjel néztem ahogy Bond legyorsulja a rosszfiúk hightech motorcsónakját a randomra elkötött dzsunkás ladikkal, aztán begyaláz egy vadászgépet egy hasonlóan dzsunkás bolíviai teherszállító géppel, majd a hősnővel kettesben, egy ejtőernyővel kiugorva, azt úgy 5 méterrel a föld fölött kinyitva lazán lehuppan a földre, épp csak a martinispohár nincs a kezében...

Észleltem egy olyan személyes levélnek álcázott típusú spamet ami valahogy átjutott a szűrőn, és mindjárt keresetlen válaszra is méltattam (naivan bízva abban hogy nem spambot csinálja, és ezúttal be is igazolódott a gyanúm), majd továbbküldtem a Homárnak. Igaz, nem az én bejelentésem alapján, de lehozták a dolgot. A spammerem azonban gyorsabb volt, és válaszolt. (Ami azért nem mindennapos, ezért is gondoltam hogy megírom ilyen backstage-finomság gyanánt a levelezésemet vele.)

mainframe

Kedves BKV...

©   mainframe   |   bkv éjjel első life magyarország

Nemrég írtam egy levelet a BKV-nak arra a problémára magyarázatot illetve megoldást remélve, hogy ugyan miért az orrom előtt gördül ki rendszeresen a végállomásról a buszom, holott én vagyok az első aki a HÉVről átér oda. Nagyjából kifejtettem nekik hogy ez a naaaagy menerendigazítósdijuk előtt nem így volt, hanem inkább logikusan megvárta a HÉV közönségét, illetve hogy gondolják át hogy mi máshoz érdemes igazítani Csepelen a menetrendeket mint a HÉVhez. Erre kaptam az alábbi választ, amit vágatlanul közlök, majd pár szóban le is reagálnék:

mainframe

Scientology alert

©   mainframe   |   bme life

Csak egy apró figyelmeztetés mindenkinek, aki a BME/ELTE felé a hídfőtől vezető sétálóutcán kialakult kis ideiglenes karácsonyi vásárban közlekedik a közeljövőben: egy szcientológus kirendeltség is kitelepült oda, Ingyenes stressz teszt álnéven. E-méter, Dianetika, Lronhubbard, ami csak kell. Szóval mielőtt még akármilyen okból is megáll ott akárki, gondolkodjon el jó-e az ha kapcsolatba kerül a szcientológiával (=nem).

Hívjátok fel erre barátaitok, ismerőseitek, vagy bárki figyelmét, aki úgy érzitek, erre rászorul (pl. épp ott áll a bódéjuknál), mert a szcientológia veszélyes.

dec. 01. 21:37: Van backtrack-ünk egy kontra-szcientológia blogon, nézzétek meg, ott képek is vannak. (Igen, én csináltam, még ma... Már félek is hogy milyen szörnyű haraggal sújtanak majd le rám a hubbardiánusok. )

mainframe

Vírusmarketing @ iwiw

©   mainframe   |   net

Csak azért sem tettem rá a szánalmas címkét, pedig megérdemelné. (Akinek még új lenne a vírusmarketing szó, az olvasson utána)

Az történik ugyanis, hogy boldog-boldogtalan vírusmarketinggel hirdet, de olyan jó, prosztó balkáni fajtával. Ennek keretein belül létrehoznak kamu iwiw-es adatlapokat (Kovács Eszter [eszti], szeret bulizni, ismerkedni, stb., és egy mélyen dekoltált fotó mellé, nyilván), akiknek a nevében mindenféle kluboknak (azoknak is amiknek nem tagjai, mielőtt a klubadminok fikázásába mennénk át) körüzenetetket küldenek, hogy hű, nézd milyen jó kis oldalt/videót/cikket találtam, és akkor persze kapjuk arcba a reklámot, az AXE csokiszagú mittoménmijétől a potencianövelőkig (igen, komolyan, az is volt). És persze a sok egybites rá is kattint mert hát milyen jó nő küldte már. Engem meg csak simán idegesít hogy spamelnek. Egy ideig mindet jelentgettem be sorban a gépháznál, de úgy a 4-5. táján meguntam. Méghozzá annyira, hogy inkább kiléptem minden klubomból (mert eddig csak ilyen úton kaptam ilyen spameket). Kivéve az Überblogot, mert onnan még nem jött ilyen (talán a kis létszám miatt nem pálya a spammereknek). Ha beindul ez egyénenként is, akkor meg az egész iwiw-et hagyom a csicsába.

Két réteget tartok feltétlenül fontosnak elküldeni a kurvaanyjába. Az egyik nyilván a vírusmarketinges spammerek. De mindjárt a másik az iwiw gépház, akik még nem léptek fel ez ellen semmilyen értelmes eszközzel (autentikáció, felülvizsgálat, meghívások szigorítása (pl. ha fél éven belül törölni kell azt aki tőled kapta a meghívót, akkor téged is törölnek)), holott ez nyilvánvalóan közérdek. Vagy ritka impotens a banda, vagy meg lettek véve kilóra. (Ami meg ellentmond a vírusmarketing alapvető céljának, miszerint nem kerül semmibe, szóval...) A lényeg hogy fel vagyok baszva agyilag, de asszem ez érthető.

mainframe

Elnyomás vol.2

©   mainframe   |   magyarország net szánalmas

Úgy néz ki hogy az Egyetemistahatározó című mókás fikázóblog ugyanolyan sorsra jutott mint a Dugnám blog. Bár ez hivatalos levételnek kevésbé néz ki, inkább hacknek, vagy fenyegetés nyomán történő önkéntes felégetésnek. Legalábbis szomorú, de inkább szánalmas, hogy itthon senki nem áll olyan biztos talajon önértékelésileg, hogy megkímélje magát az ilyen blogok okozta idegességtől. Aki egy ilyenen felhúzza magát, annak szerintem ez kéne legyen a legkisebb probléma az életében. (Ez nyilván felhívás keringőre, fikázzátok Mainframe-et, hátha kiakad, és meghazudtolja önmagát. )

Szóval szomorú idők járnak a mi úgynevezett szólásszabadságunkra. Vagy legalábbis az internetes részére. Ami pont elég.

mainframe

Batman - Gotham Knight

©   mainframe   |   film

Batman: Gotham Knight (2008) - Nem, nem Dark Knight. Ez egy friss és szernitem remekül kivitelezett rövid rajzfilm-pakk, mint anno az Animatrix volt. Minden rész egy kis epizódot jár körbe, és ezek az epizódok lazán összefüggenek. Minden részt más és más technikával, ábrázolással készítettek el, így részről részre eltérően néz ki mindenki, ami nekem kifejezetten bejött. Sajnos kicsit betett az alapvetően darkos hangulatnak hogy Batman sosem öl, ő sem halhat meg ugyebár, tehát nehéz volt komolyan venni a szorult helyzeteket.

Az egész pont fogyasztható hosszúságú, látványos, ötletes. Imdb 7-et ad rá, én 8-at is, simán.

mainframe

You don't mess with the Zohan

©   mainframe   |   film

You Don't Mess with the Zohan (2008) - Két szó: Adam Sandler. Emiatt nálam máris -1 pont, bocsi. Valójában a végéig nem találták ki hogy akkor most abszolút idióta vígjátékba megyünk át (A báránysültek hallgatnak, Top Secret, Nagy durranás 1-2), vagy azért próbálunk mondani is valamit (fő téma ugyanis a palesztin-izraeli ellentét). Így kicsit kaptunk mindkettőből, kicsit egyikből sem. Ez szerintem nincs jól így.

Van egy-két szokásos Adam Sandler trédmark amit itt is végig kell kínlódnunk, a sorozatos péniszviccek, szex, ha kell ha nem (és kikkel, omg) stb. Ott van még a mellékszereplő csávó aki a 50 first dates-ben is volt, ő mondjuk pont elég jó. De ha ezeket próbáljuk nullra tenni, akkor egész élvezhető cuccot kapunk, amolyan Ali G/Borat-ripoff, kicsit aktualizálva. Ez alapvetően jó tulajdonság kéne hogy legyen, mégis magában hordozza a tényt, hogy a film jó 90%-a másolat, utánérzés. (A kecskét sem sikerült kihagyni, ofkorsz.)

Ami legalább 1-2 ponttal felvitte a végső értékelést, az nem más mint Emmanuelle Chriqui. Ő a fodrászcsaj. Ha csak őt kéne értékelni, akkor 11/10. A filmre 6-nál nem tudok jobbat adni (és már így is jobb volt a szívem az imdb-s 5,4-nél). Pár évvel ezelőtt sokkal jobban értékeltem volna ha Hollywoodban valakinek ilyen szinten elborul az agya, de ez ma már csak a sorba való beállás. Egyszer megnézhető akinek bejön a stílus, de én nem erőltetném.

Update: Legyen az inkább 8, mert ahogy többedszer is megnéztem (és ez önmagában is jelent valamit), egyre többet röhögök rajta. Szóval mégsem rossz, meggondoltam magam. Inkább jó.

mainframe

Narnia 2 - Caspian Herceg

©   mainframe   |   film

The Chronicles of Narnia: Prince Caspian (2008) - Nyilvánvaló volt hogy lesz folytatás (meg most is nyilvánvaló hogy lesz). Szerintem sikerült megütniük az előző rész szintjét, nem romlott le a dolog. Mondjuk ez mindjárt annyiban hátrány is, hogy kb. ugyanazt kapjuk mint az előző részben. Kis értetlenkedés és ismerkedés a világgal, kis utazás, kis barátkozás, sok harc, és persze még mindig mese az egész, kardozó egerekkel és egyéb gyermetegségekkel (mondjuk van akinek ez jön be... ). Engem a főszereplő kölykök még mindig idegesítenek, de ez már szerintem egyéni problémám. A látvány megint elég minőségi, vannak feszült jelenetek, melyeknek egy részét azt hittem egy ilyen (gyerek)filmben nem merik meglépni (a kastély első megrohamozása). És még valami: tuti hogy Lewis és Tolkien együtt szívták a hobbit pipadohányt az erdőben (egyébként adalékinformáció: valóban barátok voltak, nem csak kortársak), mert itt is megkapjuk az enteket, meg a folyót megárasztó varázslatot, kísértetiesen ugyanúgy megvalósítva mint a Gyűrűk Urában. Egyszer már bejött, csináljuk ugyanúgy, nem?

Akinek bejött az 1, annak ez is be fog, akinek nem, annak ez sem. Tőlem megkapja a 7-et.

mainframe

Nem vénnek való vidék

©   mainframe   |   film

No Country for Old Men (2007) - Ha igazán át akarnák adni a film hangulatát, az lenne a címe, hogy Ain't no c'ntry f'r ou'd men, ugyanis ez töményen két óra a legautentikusabb (és szerintem rém idegesítő) cowboy-angolból, ami csak létezik. Lehet hogy ezért nem sikerült élvezni sem, de az a benyomásom, hogy roppant vontatott, tökéletesen összefüggéstelen jeleneteket tartalmazó, kevéssé érdekes filmről van szó.

mainframe

Az elveszett királyság

©   mainframe   |   film

The Forbidden Kingdom (2008) - Egy jópofa kung-fu mesefilm, teljesen korhatárbarát. Az ilyen jellegű filmek szokásos betegségeit ez is hozza (látványosan műanyag fegyverek, a drótos repülőtechnika túlerőltetése, stb.), de ettől elvonatkoztatva kifejezetten eltalált cucc. Főbb pozitívumként fel tudnám hozni a látványos, remekül felvett (nem csak videoklipes hadonászás, mint amcsiéknál), hosszas harci jeleneteket, és a fehér hajú gonosz csajt, aki szerintem bőven csinosabb mint a jókislány. Ja, és vééééégre Jet Li és Jackie Chan egy filmben. (És megint van drunken fist, igaz csak egy kicsit.)

Nem szabad elfelejteni egy percig sem, hogy mesefilm, és ehhez mérhető elvárásokkal kell eléülni, de úgy megérdemel egy 7-est. (imdb szerint is)

mainframe

Bakancslista

©   mainframe   |   film

The Bucket List (2007) - Nem rossz, bár szerintem rövid. Egy dráma legyen 2+ óra. (Ez másfél, mondom, úgy néz ki ez most trend.) Az alapötlet ismert (to-do lista), de szerintem elég sablonosan lett megvalósítva, és nem is kellően részletesen lett ábrázolva. Van benne 1-2 filozofikus beszélgetés, ennél több kéne. De persze Morgan Freeman és Jack Nicholson már önmagában elviszi a filmet, szóval nem lehet nagyot hibázni azzal ha megnézzük. Imdb-n 7,6, tőlem is megkapja a 7-est. (utólag meggondolva inkább csak a 6-ost, mert pl. nem szívesen nézném újra)

mainframe

Wanted

©   mainframe   |   film

Wanted (2008) - Másfél óra nettó faszság, pont ahogy gondoltam. Egyébként az első fél órát az Office Space-ből, az utolsó felet meg az Equilibriumból nyúlták, egy az egyben. Külön kiemelném az egyik utolsó mondatot, amit a főhős narrációként mond az egyszeri nézőnek:

Six weeks ago I was ordinary and pathetic, just like you.

Ez egy gyenge 3/10. Imdb-n képes volt 7,4-et kapni... Döntsétek el kire hallgattok.

mainframe

Kung Fu Panda

©   mainframe   |   film

Kung Fu Panda (2008) - Jópofa, sok grafikus poénnal és látványelemmel operáló mesefilm, sztárszikronokkal (angolul, persze). Ez is nagyon rövid, alig másfél óra. Ami nem jó, hogy nagyon a főhős körül forog, a mellékszereplők eléggé háttérbe szorulnak. Tanulság persze megint van, de hálisten nem erőltetik túl. A végét érzésem szerint sebtében kerekítették le, bár nem tudom, lehet hogy csak a rövidsége hagyott űrt maga után. Egyszeri megtekintésre feltétlenül alkalmas, többszörire... hát, fene tudja. Én 7-et adok rá, mert azért jó volt.

mainframe

21, Las Vegas ostroma

©   mainframe   |   film

21 (2008) - Kellemes-átlagos film a lassan szokásossá váló áthúzós-rendszerátverős koncepció vonalán. Szerintem meglehetősen kiszámíthatóak a történések, átlátszóak a karakterek (sejthető ki kivel mit és mikor fog csinálni). Az egész nincs kellő részletességgel ábrázolva, az egészből annyit kapunk, hogy ülnek az asztaloknál, és (hűha!) nyernek. Szóval kicsit felületes, sablonos, és nem kellően fordulatos. Leszögezem: nézhető, nem úgy álltam fel előle, hogy kidobott idő volt, de nem ez lesz amit újranézek Kevin Spacey-vel, hanem bármi más. (Ide valami konkrétat akartam írni, de egyszerre ugrott be a K-Pax, a Usual Suspects, az American Beauty, és persze a Se7en.) Erre meg adok talán 5-6 körül valamit.

mainframe

8 Tanú

©   mainframe   |   film

Vantage Point (2008) - Mindig is szerettem a valami módon térrel és/vagy idővel manipuláló filmeket, és ez ilyen. 8 ember szemszögéből követhetjük végig (sokszor) kb. 23 perc eseményeit, minden egyes újranézéssel újabb információhoz jutva. (Én valójában csak 6-ot számoltam, de mindegy is.) Ez is meglepően rövid film, újabban úgy tűnik ez lett a divat, hogy szűk 1,5 órára méreteznek.

Jól indult, tényleg sötétben tartanak és finoman adagolják a tudást, ezzel kitöltve kb az első órát. De utána szerintem túlságosan beindul a sztori, és átfordul a legsablonosabb, legidiótább akcióba, amit csak Hollywoodtól kaphatunk. A jófiúk látványosan életben maradnak minden körülmények között, van hatalmas autós üldözés, lövöldözések kifogyhatatlan tárral, minden ami kell. Meg még pár hülyeség (a fél várost felrobbantó és százakat megölő terroristák félrekapják a kormányt egy útra szaladó kislány miatt, nyilván...). A végét szerintem kegyetlenül elszúrták. Ezért lesz csak 6/10.

mainframe

Wall-E

©   mainframe   |   film

Wall-E (2008) - Több jó ötletet kombinál. Jól meg van csinálva a látványvilág, mégsem hagyatkoznak rá zavaró mértékben. Pont kellemesen rövid (nincs 1,5 óra sem), nincs üresjárat (néha azért lelassul kicsit). Lehet hogy kicsit túl nagy volt a hype előtte, mert szerintem egyáltalán nem lett korszakalkotó, vagy bármilyen tekintetben kiemelkedő. De ettől még egy nagyon aranyos és élvezhető (végre felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt), eltalált animációs film. Nálam 8/10.

mainframe

Az esemény

©   mainframe   |   film

The Happening (2008) - M. Night Shyamalan újabb filmje (az előzőekről itt olvashatsz: a Falu, Lány a vízben). Kicsit (najó nagyon) félve kezdtem neki, mert egyrészt a legutóbbi 'Lány a vízben' hatalmas csalódás volt, másrészt erről a filmről kizárólag negatív kritikát hallottam eddig, még olyanoktól is, akik amúgy Shyamalan fanok.

Meg kell mondjam, kellemesen csalódtam. Még úgy is élvezhető volt, hogy pár poént már szóban lelőttek nekem előtte. Egyedi elképzelésű katasztrófa, durva jelenetek (pár helyen komolyan vártam hogy félrenéz a kamera, de nem), csak 1-2 helyen olyan szokásos székből-felugrós, de végig nyomasztó. Engem sikerült a hatása alá vonnia. Az egyedüli ami nem tetszett benne az az, hogy nagyon korán kitalálják hogy mi a katasztrófa oka, és akkor is teljesen banálisan. Egy 1.0-ás átlagember (totális mellékszereplő) bedobja mint ötletet, és onnantól tényként kezelik hogy úgy van.

Egyszeri megnézésre simán javaslom, úgy 7,5/10-et adnék neki. Csak azért nem 8, mert semmitől nem lesz különösen emlékezetes. Egy jó katasztrófafilm, és kész. (Cloverfield azért jobb volt. )

mainframe

Traktorblokád

©   mainframe   |   külföld life magyarország szánalmas

És az megvan, hogy a Magosz blokáddal fenyegeti a nagyfelvásárlókat és a feldolgozókat, ha nem emelik a gyülölcsök felvásárlási árát? Erről csak nekem jut eszembe a védelmi pénz intézménye, vagy a közönséges zsarolás/terrorizmus (persze ez is csak amolyan suttyó lightweight nyugatbalkáni módon)? Meg amúgy alapjáraton is a belem fordul ki az ilyen primitív, erőből történő megoldásoktól. Ez nem a kőkor, hogy van nagy traktorom, akkor elállom az utat, és én vagyok a jani. Nem tartom szerencsésnek, hogy lassan 20 éves kapitalizmusunkban a gazdák még mindig úgy érzik, valami kiemelt rangjuk van, és nekik járnak olyan pénzek, jogok, juttatások, amik senki más ugyanolyan egységsugarú kereskedőnek nem. Ők kapnak kártérítést mindenféle környezeti tényező alapján, stb. Miért, ha egy cégvezető meglép a kasszával, és emiatt elveszítik az értéküket a tőzsdén lévő részvények, akkor a brókereket kárpótolják? (ha igen, akkor is hosszas pereskedés és huzavona után) Vagy a tűzijátékon kitört vihar áldozatául esett kézműveseket, akiknek odalett több havi munkájuk, kárpótolták?

Most éppen az a Magosz problémája, hogy szerintük a gyümölcsfelvásárlók kartell-gyanúsan tartják alacsonyan az árakat. Namost ezzel kapcsolatban két dolog: Ők meg nem pont kartell-gyanúsan (és akkor még számba sem vettük a blokádot) próbálják felverni az árakat? Akkor most ki dönti el hogy ki csinál rosszat? Óvónéni? Illetve: nem lehet, hogy azért csak ennyiért veszik meg a felvásárlók, mert más helyről kicsit drágábban, de ugyanúgy beszerezhetnék? (külföld, stb.) Ennek sem az a megoldása, hogy hőbörgünk meg elálljuk az utakat traktorral, hanem hogy felhozzuk a termelési színvonalat (támogatás, juttatás, stb., és azért nyilván valahogy majd el lesz adva az a gyümölcs, annak az árát is be lehet forgatni) európai szintre, hogy versenyképesek legyenek az itthoni árak, nem? Ha meg ez annyira lehetetlen, akkor sajnálom, de lehet hogy más után kéne nézni. Nem véletlen hogy Uganda kevés szilíciumchipet gyárt. Ha nálunk drágán megy a mezőgazdaság, akkor vagy megoldjuk hogy versenyképesek legyenek a termékeink (alacsony ár és/vagy jó minőség), vagy becsődölünk. Kapitalizmus, az van. Meg kéne vele barátkozni, mert mi akartuk.

(A téma előmoderált, kérjük mellőzzük a köcsöggyurcsányozást (értem ezalatt az összes már unásig csépelt aktuálpolitikai kirohanást), és kíséreljünk meg az adott problémával foglalkozni. Lehet benne Gyurcsány ha muszáj, de legyen értelme, plz.)

mainframe

Vonuljunk fel mi is

©   mainframe   |   bkv howto life magyarország szánalmas

Elmondom mi a bajom a mai Gay Pride felvonulással, de nem az amire gondoltok. Hanem az, hogy emiatt áll a nagykörút (egyéb helyszínekkel egyetemben). Igen, a 4-6-os is (illetve kétrészletben, pótlóval, háromnegyed szakaszon, stb.). Valaki magyarázza meg, hogy akárkinek támad valami ötlete, érzése, gondolata, akármije, annak miért kell ezt feltétlenül valami felvonulásban kiélnie? Ez ennyire jó buli? Miért van, hogy ha valaki elégedetlen a kormánnyal, vagy csak simán a választott pártja rendezvényére megy el tömegesen, vagy meleg, vagy akármi, az azonnal összeverődik egy párszázas-ezres tömegbe, és végigvonul a város egyik létfontosságú ütőerét képező főúton?

És ide tartozik az összes idióta városi rendezvény, a nevetséges másfélkilométeres futóversenyek elhízott belvárosi kispolgároknak, a futáshoz tudvalevőleg ideális (not) aszfalton, a tapinthatóan sűrű szmogban, illetve az amúgy támogatandó Critical Mass is. Miért, ó miért kell azzal felhívni a figyelmet magára mindenkinek, hogy egy napra megbénítja a város amúgy sem jól működő közlekedését? (jó, tudom, a BKV ilyenkor nem termel veszteséget, legalább ) Miért nem tudtak a melegek pl. a Városligeten át vonulni?

Tudom, hogy ez így van Nyugaton is (minden amerikai filmben egy felvonulás forgatagában rázza le az üldözőit a főhős), meg hogy ez kell hogy felhívja a figyelmet, meg miegyéb, de szerintem nem mindenáron. És szerintem az ilyenkor dugóban/lezárt utcában/akárhol megrekedt autós hangos kurvaanyázása teljesen jogos. Ha holnap eszünkbe jut, hogy az Überblogot még nem ismerik elegen, és ezért végig akarunk menni gyalog a Róbert Károly körúton, akkor mi a fasz van? Mindenki állj, mi most megmutatjuk magunkat? (És pontosan ezért sz@rom le hogy épp a melegek vonultak fel. Tőlem lehetett volna a Alkoholista Fókaidomárok Önismereti Köre is.) Értitek...

(Tudom, beszóltam a Critical Massre. Tépjetek szét.)

Hirtelenfelindult poszt, mert Mf unalmában beleolvasott egy villamoson utazó néni válla fölött a sztármagazinjába (fujjnemszabad), és két egymást követő oldalon két olyan személlyel találkozott, mint XY, a Fábry Show-ban bemutatott vécésnéni (sic!), illetve YX, az M1 Telesportjának az egyik műsorvezetőnője (aki terhes, ez a hír). A mi sztárjaink, kéremszépen....

A kommentek között pedig olvashattok egy kezdeményezést a női pólus kiegyensúlyozására itt a blogon.

mainframe

A Tökéletes Trükk

©   mainframe   |   film

The Prestige (2006) - Bennem úgy élt hogy ez egy friss film, aztán látom hogy már két éves. Hiába no, nehéz lépést tartani.
Pozitívumok röviden: Christian Bale, Hugh Jackman, Michael Caine, Scarlett Johansson, David Bowie, Andy Serkis (őt többen ismerik Gollam néven... ), szóval eszetlen sztárparádé. Eredeti környezet (bűvészek világa, valamivel jobb ötlet mint egy n+1. titkosügynökös sztori), csavaros történet, kiváló látványvilág, izgalom, akció, mindez úgy, hogy közben többnyire megmaradunk a realitás talaján. Engem több helyen is leültetett, meglepett, tudott olyat mutatni amire nem számítottam. Mondanám mi tetszik még nagyon, de az már durva spoilerezés lenne. Majd kommentekben, ha valaki más is látta és tetszett neki.

Egyetlen negatívumként talán a végét említeném meg. Meg lehetett volna oldani elegánsabban is, így egy kicsit pofáncsapós. Én legalábbis rájöttem egy jó alternatívára...

Imdb-n 8.4/10 (114,452 szavazattal), nálam simán megkapja a 9-est, a 10-est is talán csak a vége miatt nem, de lehet hogy jobb kedvemben azt is megadnám. A film közelíti a perfektet, mindenképp ajánlanám megtekintésre.

mainframe

10000 BC

©   mainframe   |   film

10000 BC (2008) - Négy szó: mamutokkal építik a piramisokat. 2/10

(Kicsit hosszabban úgy tudnám kifejteni, hogy sok duma, kevés akció, eszméletlen földrajzi és korok közötti bakugrások, lapos sztori. Nem tudom javasolni.)

mainframe

Sweeney Todd

©   mainframe   |   film

Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street (2007) - Már a plakát és az alapötlet megismerése után biztossá vált hogy megnézem, Johnny Deppet is bírom, Helena Bonham Carter isteni volt a Fight Club-ban, és akkor még ott van Alan Rickman (Piton von Harry Potter) és Timothy Spall (Pete Pettigrew ugyanott) (ez a figura újabban egyre több filmben játszik, és mindig ugyanazt a karaktert ), Tim Burton rendezte, szóval nagy mellényúlás nem lehet a dologból.

mainframe

Csillagpor

©   mainframe   |   film

Stardust (2007) - Először az alapnovella írójának, Neil Gaimannak a neve fogott meg, és elhatároztam hogy ezt meg kell nézni. Ekkor még nem is tudtam a parádés szereposztásról (Michelle Pfeiffer, Robert De Niro, Claire Danes, Peter O'Toole, Ian McKellen (a narrátor), stb). Aztán amikor megnéztem, nem bántam meg. Kicsit aggódtam, mert azt mondták, ez egy olyan klasszikus fantasy, ami inkább kicsit mesébe hajlik. De ez végül egyáltalán nem jelentett gondot, teljesen élvezhető volt. A kisebb szerepek és történések tökéletes kiegészítői a főszálnak (kedvencem De Niro az égi kalóz, a csávó valami hihetetlen ), jól ülnek a megfelelően adagolt poénok, és nincs sok üresjárat, sem pedig cukormázas édelgés. 1-2 durvább mozzanattal (pl. a vége felé a boszorkány a fekete bábuval) megfelelően komoly szintre emelték az egészet, és elintézték, hogy ezt a filmet meg akarjam nézni még a jövőben, többször is. És hogy adjak rá egy jóféle 9-est. Mert megérdemli.

mainframe

Mf a bliccman

©   mainframe   |   bkv howto life magyarország

Mainframe izgalmas akcióba kezd(ett): Budapest metróhálózatában 20 alkalommal fog ellenőrzésen áthaladni lejárt bérlettel, azt szabályosan felmutatva az ellenőröknek. Tessék kommentben megtippelni, hogy ebből hány alkalommal fog fennakadni a rostán. A legközelebbi tippet adók között egy barátságos mosolyt és egy vállveregetést sorsolunk ki. (A nyugtalankodók kedvéért megjegyzem hogy a lejárt bérlet alatt van egy szép szabályos, aktuális is, a durva konfrontációk elkerülése végett.)

mainframe

Voll-módszer extends Kuruzslás

©   mainframe   |   health life szánalmas

Olyan esetem volt hogy megkészültök ((c) Belgä)! Elmentem a családdal húsvét alkalmából lazítani egy ilyen wellness-szerű hotelbe. Ott volt egy ilyen rendezvény, hogy általános állapotfelmérés. Na most erről kiderült hogy egy ügyesen bújtatott termékbemutató (hangsúlyozom semmi ilyen hülyeségről szó nem volt, ez egy rendes, fizetős (ráadásul nem is keveset fizetős) tartózkodás volt). Itt a sztori, hallga csak!

mainframe

Rambo 4

©   mainframe   |   film

Rambo (2008) - Előzetesen azt hallottam róla, hogy beállt a Rambo-filmek sorába, és azok bizony sorozatosan romló tendenciát mutatnak. Én csak az 1-et láttam ezen kívül, szóval nem tudok ezügyben meggyőzően nyilatkozni. Annyi biztos, hogy teljesen más a két film (1 és 4) koncepciója, kivitelezése (na ja, eltelt közben 26 (!!!) év), és hangulata is.

mainframe

Agyhalál

©   mainframe   |   iwiw life net szánalmas

Ezt a körlevelet most kaptam iwiw-en:

"Küldd el ezt az üzenetet 15 embernek a következő 143 percben, utána nyomd meg az F6-ot, és annak a neve jelenik meg aki igazán szeret!!!!!!!!!! Hihetetlen, de igaz!!!!!!!!"

Tessék velem sírni.

mainframe

Aliens vs. Predator - Requiem

©   mainframe   |   film

Aliens vs. Predator Requiem (2007) - Minősíthetetlenül szar, időpocsékolás számba menő szenny. 95%-a teljes sötétségben egy-két körvonal, és kész. Akció alig, amikor van, akkor is gázak az effektek. A sztori lapos mint egy hónapos elütött béka (pont onnan folytatódik egyébként, ahol az 1 abbamaradt). És hogy mitől Requiem (gyanítom megint csak jól hangzott), azt sosem tudjuk meg. 1/10, nézd inkább a falat.

mainframe

A legjobban elköltött forint

©   mainframe   |   howto life

Akkor most feleim játsszunk olyat, hogy mindenki elmondja, hogy melyik az a tárgya (izéje, akármije, mittomén), amire azt mondaná: amit erre fordítottam, az volt a legjobban elköltött forint. Meg azt is nyilván, hogy miért.

Nyitom is mindjárt a sort ezzel a jószággal:

Ez egy Victorinox Compact típusú svájci katonai bicska. Ezt még a trójai háború előtt (értsd: nagyon régen) kaptam ajándékba (itt máris megdől az elköltött forintok elve, de a játék a lényeg) apámtól, külföldről. Már ugye a svájcibicska természete is magában hordozza a széleskörű felhasználhatóságot, de szerintem ez minden várakozást felülmúl. Azzal együtt, hogy nem vagyok egy kirándulós, meg mindent-egy-eszközzel mozgalmak híve, majdnem mindenre ezt tudom használni, és erősen közelíti az eredmény azt, amit egy célszerszámmal értem volna el (sőt, néha jobb). Amikor fejben összeszedem néha, hogy milyen lehetetlen feladatokat oldott már meg ez a cucc amit elétettem, mindig ledöbbenek. A minősége meg...nehéz rá szavakat találni. Tökéletesen nyílik-csukódik, nem korrodálódik sehol, nem törik, nincs semmi baja. Ez a pengével kapcsolatban majdnem magától értetődik, hiszen hát márkás (ma már ez sem garancia semmire...), de gondoljunk ilyenekre is, mint a műanyag borítás, a csipesz, vagy a toll (!), ami annak ellenére, hogy már többször elhajlott és vissza lett hajlítva (már az is respect hogy ezt meg lehet vele tenni), még mindig ír (!!!). Itt kell számszerűsítenem az adatot: ez a cucc kb. 12-14 éves lehet, saccra. Kár hogy nem emlékszem pontosan...

Ez még az a fajta, ahol nem szállt el a gadget-geek-ek agya, és simán elfér a kezedben/zsebedben,/akárhol, nem kényelmetlenül vastag, mégis az 1.0-ás földi halandó által igényelhető funkciókat 99%-ig lefedi. Amit hiányolok róla (kicsit), az egy fűrész, és amit sosem tudtam eléggé kihasználni, az a horog. Valaki mondja el, ha tudja, hogy annak mi a tervezett funkciója, mert én több mint 10 éve találgatok. Akkor lett meg az elhatározás, hogy megírom ezt a posztot, amikor nemrég karóra-szerkezeteket kellett szétszednem. Csavarra, fogaskerékre, abszolút. És mindezt nem tudtam véghezvinni egy kifejezett órás csavarhúzókészlettel, de ennek a bicskának az apró csavarhúzójával, a mellékelt gombostűvel, és a pengével teljesen szétkaptam 5-10 órát egy nekiülésre. Amikor letettem az eszközt, már kicsit másképp néztem rá. Tisztelettel. És rájöttem, hogy ez a bicska valószínűleg a leghasznosabb cucc amim valaha lesz az életben.

No, ilyesmiket mesélhetnétek Ti is.

mainframe

8mm 2

©   mainframe   |   film

8mm 2 (2005) - No ez is érdekes menet volt, már a film nézése közben fogalmazódott bennem a kritika. Eléggé végig kellett szenvedni azt az X percet, és persze köze nincs a 8mm-hez (az első részhez), sem történetben, sem szereplőkben. Itt is van pornográfia mint téma, igaz elég érintőlegesen. Ellenben van Görög Zita, szívem egyik csücske, illetve sok magyar színész, és totál magyar környezet. Az egészet itthon vették fel ugyanis, és ez érdekessé teszi a dolgokat, ahogy az ember felismeri a helyeket (Gellért tér, Váci u., kisföldalatti, stb.).

Maga a történet elég vontatott, és kicsit talán kisstílű és logikátlan is. Abszolút a nem ajánlom kategóriába tettem volna, egészen amíg a befejezést nem láttam. Az kicsit felhúzta az egészet, sőt, nagyon. Egy sok szálon futó, kicsit kusza, zavaros történetet úgy lekerekítettek a végére, hogy még. Ötletesen, jól. Tetszett (a vége). Így mindent egybevéve talán egy 4/10-et ér. Egyszer meg lehet nézni, ha nincs jobb, vagy végigkattingatva, pörgetve megéri azt a fél-egy órát. Bár Görög Zita alig van benne. De akkor legalább meztelen.

mainframe

Született Gyilkosok (rendezői változat)

©   mainframe   |   film

Natural Born Killers (1994) - Egy jó régi film, ami alapműként van számontartva filmes körökben, így kénytelen voltam én is megnézni.

Igazából az első fele egy rendezői agymenés, Tarantino korai elmebaja (amiről később kiderült hogy igazából sokkal inkább köthető Oliver Stone nevéhez, ld. kommentek), amitől komolyan szédültem. Epilepsziára hajlamosaknak nem ajánlott. Durva effekt- és kép-orgia, de közben szép lassan bontakozik ki a cselekmény. Külön megjegyezném a hősnő családi hátterét boncolgató jelenetet, amit ilyen Rém Rendes Család stílusban csináltak meg, szerintem hatalmas ötlet.
A második félben pedig már egy letisztultabb cselekményt kapunk, sok akcióval, kevesebb drámával, filozófiai háttérrel, jól.

Aki kérdezné miért a rendezőit néztem és nem a simát: mert ez volt kéznél. Nekem bejött, nagyjából. Meg szerintem ennek most van itt az ideje. '94-ben ez még keményen megelőzte a korát. Ja, és így a Kill Bill után nézve pláne mókás, mert a csaj szinkronja ugyanaz mint Uma Thurman-é szokott lenni, és a sztoriban is vannak párhuzamok (már a cím önmagában sejtet egyet, ugye...). Adok rá 8/10-et, mert teljesen nézhető volt, pedig egy 14 éves film.

mainframe

Úristen, mit tettünk...?!

©   mainframe   |   bme fejlesztés hwsw szánalmas

Egy rövid idézet ((C) egon) abből az időből, amikor még régi jó neptununk volt, és nem tudtuk megbecsülni:

"Majd ha bevezetik a Neptun.NET-et... Hmm, fincsi lesz..."

Amikor ezt olvastam olyan érzésem volt, mintha a Terminator N+1-ben találna a főhős egy megégett újságcikket a romok között, hogy A nép izgatottan várta a Skynet mai üzembehelyezését. Egyfelől lol, másfelől omg.

mainframe

Oscar

©   mainframe   |   film

Oscar (1991) - Régi darab, de hihetetlenül meg van csinálva, minden olyan elemmel együtt is, amik esetleg negatívumok lehetnének (túljátszás, néha elcsépelt poénok). Jómagam legalább 10-szer láttam, de még mindig térdcsapkodós. Sylvester Stallone egyik legjobb alakítása, amivel megmutatta hogy nem csak az akcióhős skatulyába fér bele. 10/10-es kötelező cucc, fogyasztását magyar szinkronnal ajánljuk.

mainframe

Legenda vagyok

©   mainframe   |   film

I am Legend (2007) - Röviden: egyszer nézős. Hosszabban: Ez tipikusan egy olyan film, amit megcsináltak, de minek. A téma megint egy 1024-szer lerágott csont (gyilkos vírus, elpusztult emberiség, mutáns 'zombik', stb.), a történet pocsék és félbehagyott, a kivitelezés korrekt, de ez így önmagában már kevés. Sok a lírai rész Will Smith magányáról, kevés az akció és/vagy bármilyen egyéb történés. Amikor történik valami mozgalmas, az pedig olyan totális sötétségben történik, hogy meg kellett csekkolnom kap-e még jelet a monitorom (DVD formátumban néztem, még csak nem is szar rip-ben). A fejlemények logikátlanok és csak úgy elénk vannak tolva. (Nesze, itt egy csaj. Nesze, itt egy okos zombi. Nesze, itt egy működő vakcina. Stb.) Az egész rövid, és mondom: totálisan minden szál (Will Smith visszaemlékezései, a világ sorsa, a kolónia kérdése, minden) félbe van hagyva. 5/10, és jóindulatú voltam.

mainframe

Enchanted

©   mainframe   |   film

Enchanted (2007) - Jó, tudom, nem friss, már tavalyi. De hogy ne megint csak fikázás legyen (az eXistenZ kritikáról van szó), beszélek egy jó filmről is, az idei szilveszteri választásunkról kedvesemmel, ez pedig az Enchanted (magyarul Bűbáj címen fut).

A legklasszikusabb rajzfilmek világát ötvözi a könnyed romantikus filmekével (asszem ezzel nem lőttem le nagy poénokat), és az első hallásra bizalmatlanságot kiváltó keverék meglepően fogyaszthatónak bizonyult. Ugyanis a film a legkisebb mértékben sem veszi magát komolyan, talán pont ettől jó. A rajztechnika eleinte nosztalgiát, később a CGI részeknél (ilyen is lesz, igen) meglepetést okoz, mert nem hittem hogy egy alapvetően nem erre épülő filmben ezt ilyen igényesen meg tudják csinálni. Van pár poén, azok elég jól ülnek, a romantikus jeleneteket nem vitték túlzásba, nem émelyítően szirupos, a helyzetkomikum sem a maga ordenáré amerikai módján az. (Mint pl. az idegbeteg Férjhez mész mert azt mondtam c. alkotásban, melyről csak azért nem írok kritikát, mert 3/4 óra után kilőttem és lemondtam róla, annyit meg nem írthatok mégse, hogy 0:45-nél feladtam, szar volt. Bár végülis, miért ne?) Szóval jó, én akár még pasiknak is ajánlom megtekintésre, persze nem kanbulin, hanem csajjal. Ha van, akkor azért, ha még nincs, akkor azért. Van benne kiemelt smárolós jelenet, hajrá!

A film meg legyen 8/10, mert élveztem, és kész.

mainframe

eXistenZ

©   mainframe   |   film

eXistenZ (1999) - A Mátrix egyik elődjének mondott film, ehhez mérten magas elvárásokkal indultam neki, itt bukhatott meg az egész. Érdektelen, szarul összerakott, szarul eljátszott, zagyva történet, ami nélkülöz minden filozofikus felhangot (amit nagyban vártam, de ez igazolódott be legkevésbé). Gondoltam a kora lehet mentség, de '99 annyira nem volt rég. 2/10, mert az utolsó 10-15 perc kirántotta valamelyest a mély érdektelenségből, de nem eléggé egy 3-ashoz.

Ha már filmnek szar, legalább itt egy érdekes adalék: a film címét nem véletlenül írják úgy, ahogy. Pár magyar munkatárs vette rá a fejeseket hogy így legyen, ezzel becsempészték az 'isten' szót a nagybetűk közé. (A film témája is kb. ekörül forog, hogy mi a valóság, meg lehet-e különböztetni a virtualitástól, szabad-e ilyet tervezni, vagy ezzel márt istent játszik az ember, stb. Tudom, így érdekesen hangzik. Na, a filmben nem.)

mainframe

Guitar Hero 3 - Legends of Rock

©   mainframe   |   game

Nos, első, kísérleti játékajánlónk következik. Kommentelni erősen ajánlott, építő és romboló kritikákat tárt karokkal fogadok.

Mint az emberek nagyrésze, sok helyen találkoztam már hallomásból/látásból a Guitar Hero sorozat részeivel, amik elég nagy port kavartak világszerte, szabályos rajongótábort kovácsolva maguknak. Ám ez az első része a szériának ami PC-n is játszható, így amikor megláttam a boltban (nyilván ott), egyből rá is vetettem magam. Hangsúlyozom: a játékot Easy és Medium fokozaton toltam végig, tehát nem 100%-os a rálátásom mindenre, de szerintem már nagy biztonsággal tudok írni a dologról, eleget láttam hozzá.

mainframe

Game

©   mainframe   |   game hwsw

A kérdésem arra irányul, hogy lenne-e igény játékok ajánlójára, kritikájára, leírására, ilyesmikre, szigorúan nem trendek és újdonságok vezérfonalát követve, hanem szubjektíven amit kipróbáltam és tetszett/nem tetszett, hasonlóan a filmek terén már érvényben lévő rendszerhez.

Hű, basszus, ez egy mondat volt?

mainframe

Beowulf 3D

©   mainframe   |   film

Beowulf (2007) - Vasárnap sikerült megtekintenem ezt a művet a Palace Westendben, 3D változatban. Ez a verzió egyébként kizárólag ebben a moziban megy, máshol ne keressétek. Persze ennek (mind a monopolhelyzetnek, mind a technikának) megvan az ára is, így nemkevés (1750) köztársasági váltót kell kipengetni egy jegyért. Kapunk egy csini 3D-s szemüveget (engem a régi SZTK-s időkre emlékeztetett, de hát erre jó így is), és mindössze 1 db reklám (és 0 db előzetes, pedig azt szeretem) megtekintése után már jött is a film.

Az animációs technika is elég újkeletű, lévén élő szereplőkkel vették fel, és utólag húzták rájuk a rajzolt textúrákat. Ilyet már 1-2 helyen azért láthattunk (pl. A Scanner Darkly, vagy a Polar Express), de még mindig nem számít megszokottnak. A legtöbb dolgot elég jól meg is csinálták, csak 1-2 helyen voltak gondjaim, pl. a királyné esetében nem tudom h a színésznő volt ennyire faarcú, vagy csak nem sikerült jól a modellezés, vagy a kitalált textúráknál, mint amilyen Grendel vagy a sárkány bőre, kicsit mintha kezdetlegesebbre sikerült volna a hatás. De ez igazából csak a csomó a kákán, mert egyébként teljesen jó és élvezhető a mozi.

Látszik hogy 3D-re van optimalizálva a dolog, sok jelenetben vannak olyan elemek amikről süt hogy azért tették oda/csinálták úgy, hogy a 3D hatással lehessen izmozni. De persze ez jó, mert hát ettől lesz egyedi az egész. 16-os korhatárt kapott a dolog, pedig szerintem hellyel-közzel beleférne ez a 12-esbe is, én legalábbis nem találtam túl durvának sem az ábrázolást, sem a nyelvezetet (mindkettő alól 1-2 kivétel akadt csak). A történet a Beowulf-mítoszból táplálkozik, meglepően hűen, egyébként. Csak 1-2 dolgot ad hozzá a történethez, de azokat is úgy, mintha az eredeti lenne a hivatalos verzió, az a pár részlet pedig a háttérben megbúvó titok, ami nem került bele a legendákba (tehát nem kell a 300-ban látható vad elrugaszkodásokra számítani). Van némi óangol is benne, ha jól éreztem, kissé lebutítva, hogy azért a nézőknek legyen egy kis sikerélményük.

Összességében szerintem totál megérte, még akár sima verzióban is sokkal jobban mutat vásznon, nagyban a dolog mint képernyőn (bár így még nem volt hozzá szerencsém, csak gondolom). Főként a vége felé vannak ütős effektek (a sárkány elleni harcban pl.), de szépen elszórták az egész film során a dolgokat, hogy minden percre jusson. Engem végig lekötött, és tetszett, kb. jól ültek a poénok, az akció, és jól vitték a történetet is. Ez egy 9/10, simán.

mainframe

Paranormális

©   mainframe   |   howto hwsw

Ezt magyarázza el nekem valami swguru: Excelben fordítottam, adott volt egy félig kitöltött táblázat (angol), egy mellette lévő oszlopba kellett írnom a magyar megfelelőket. Végigírtam (~1500 szó plusz), erre kijön egy ilyen fájlméret h 508K. Nézem az eredetit hogy mennyi volt: 514K. Ergo attól hogy majdnem megdupláztam a szómennyiséget, lejjebb ment a fájlméret. Wtf? o_O

mainframe

...meg az orvosok is.

©   mainframe   |   health howto life szánalmas

Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért nem képes ebben az országban senki normális munkát végezni, csak ha kitömik a zsebét vagy fegyvert fognak a fejéhez? A legtöbb esetben kb. ugyanannyi erőfeszítésbe kerülne megcsinálni jól is mint szarul, mégis az utóbbi van hatalmas túlsúlyban. Nemrég varrni kellett rajtam egy sebet, és a varratszedés után valamivel úgy láttam mintha bennemaradt volna még egy darab cérna. De megnyugtattam magam, hogy á, biztos beképzelem és csak a helye. Aztán amikor napokkal később sem múlt el a gyanúm, meg jobban meg is néztem, kiderült hogy igazam volt. Gondoltam biztos olyan magától felszívódó cérna. De akkor minek kellett a varratszedés, meg hát 1 hónap alatt azért már felszívódott volna, gondolom, szóval nem. Így hát kis házi beavatkozással kiszedtem (Rambo tőlem tanulta...), és újra bebizonyosodott, hogy valóban. Vagy 1 cm cérna (inkább egy ilyen merevebb damil ez igazából), amit sikerrel bennem hagytak az orvosok. Ollé. És ez egy ötperces rutinműtét volt, 0 komplikációval. Félek mi lesz ha tényleg valami bajom lesz.

mainframe

Reklámszünet, faszom...?

©   mainframe   |   film life reklám szánalmas tv

Nem, nem, és nem akarom elhinni, bazmeg, hogy az RTL Klubon részletes, 15-20 perces rallyhíreket kapok bazmeg a filmem KÖZBEN, a reklámszünetben (nyilván a kötelező 15 perc reklám után, pluszban...). Rendesen, kommentátorral, mindennel, ilyen összefoglaló. Mikor nézném a Ponyvaregényt, faszom. Hát hova bír még lejjebb süllyedni a magyar kereskedelmi televíziózás, faszom? Kurvamód fel vagyok baszva, ha nem lenne kivehető a szavaimból...

mainframe

A .sqm vajon mi?

©   mainframe   |   hwsw net szánalmas

Ezért meg levehet a Microsoft bőnyállal. Hetek óta agyalok hogy mi a fasz az a sok szemét a c:\-n, erre ez. És még kikapcsolni sem lehet. Ellenben figyeljük meg a cikk vége felé a finom rábeszélést hogy deee, te akarsz adatokat küldeni magadról az MS-nek. Eszem-faszom megáll.

mainframe

Így hirdetnek ők

©   mainframe   |   life szánalmas

Magyarázat:

  • Az első az a hirdetés a Goldmann téri aluljáróban és környékén, amit már szóban jól kiröhögtünk...valahol, valakikkel. A következő már ilyen lesz: MUNKA! 06XX...
  • A másodikat is a Goldmannon lőttem, kicsit kevésbé olvasható, ezért kiírom: Ikrek erotikus takarítást vállalnak Nem, nem hívtam fel. Te megteheted. Ott a szám. Én legalábbis hacknek nézném.
  • A harmadik a legkülönösebb: a Fővám téren és közvetlen környezetében van felragasztva, igen sok példányban. Mindre ugyanott, ugyanúgy, ugyanazzal a piros filccel fel van írva hogy SAJNÁLOM. Így. Finom találgatás: Így udvarolnak a közgázosok? (El is határolódnék a saját kérdésemtől.)

A személyiségi jogokra meg az adatvédelemre meg magasról, barátaim. Aki kitette az utcára, az ne sírjon semmiért.

Update 22:30:: Oké mégis sírt valaki a személyiségi jogokért, ugyanis tényleg hoax volt a második cucc. SCH kupafeladat. Gondolhattam volna. (Gondoltam is, igazából.) Úgyhogy a szám most már el van mosva, ne is hívjátok.

mainframe

Tíz csapás

©   mainframe   |   film

The Reaping (2007) - Mainframe horrort nézett, OMG. Ennek a filmnek az alapötlete tetszett, bírom a vallási témát. Ez persze csak érintőlegesen és hollywoodian az, de a végeredmény egész nézhető és kellemes (amennyire egy horror az tud lenni). Jók a szereplők, jók az effektek, a kiscsaj a legjobb már megint... Legjobb a sztori, amihez jó a felvezetés, jó a múlt, jó minden. Legjobb a végén a kötelező csavar, amit ezúttal még Mainframe sem tudott megsejteni. Egyetlen egy hatalmas logikai buktató van benne: Mégpedig: Ki gyújtotta fel a papot? Mert ugye épp telefonon, önhibáján kívül rossz nyomon vezette a főcsajt. Akkor a sátán miért gyújtotta volna rá a kérót, pont hogy neki kedvezett az öreg. Az isten meg lehetne olyan jó fej, hogy a saját hőseit nem máglyahalállal figyelmezteti arra hogy hülyeséget beszélnek. Jöhetett volna egy angyal, aki a glóriájával tarkóncsapja a papot h Rosszul gondolod, öreg... Ja, és egyvalami nem tetszett: Értem én hogy a falu csak elsőszülöttekből áll. De miért csak a felnőtteket látjuk elégni? Ne tessék finomkodni, ha már hangulat van, és vesszenek a gonosz szektások, akkor ne aprózzuk, látni szeretném az 5-10 éves korosztályt is elhamvadni a tisztítótűzben. Szóval a cucc ajánlott, egy 8/10-et adnék neki. Meg lehet tekinteni, biztonságos.

Jaj, és a csaj tudományos okfejtése az eredeti tízcsapásról keményen oszt, nekem nagyon bejött! Nem tudom mennyire korrekt mondjuk, de jól hangzott...

mainframe

Veszélyes kombináció: Idióta nettel

©   mainframe   |   life net szánalmas

Mottó: Aki szerint baccpapuccsal ajtót letépni ősi román szokás, az sikeres ember nem lehet.

Kinek ismerős a fenti mondat, vagy valamely részlete? Aki Homárt olvas, annak biztosan. Ott egy időben be is szüntették a kommentelési lehetőséget a sok odagyűlő hülye miatt. A másik nagy divat amit én ott láttam először, de azóta egyre töb helyen vélek felfedezni, az az elsőzés. A festői szépségű Falvédő községből érkezettek kedvéért elmondom: ez annyit takar, hogy az a májercsávó aki egy bejegyzéshez az első kommentet írja, aminek tartalma ugyan nincs, csak talán annyi, hogy első, vagy ez, valami elménc humorbonbonnal ötvözve. (pl. első baccpapucs).

A kérdésem a következő: ilyen nyilvánvalóan idióta szubkulturális szokások hogy képesek létrejönni? Ezek nem csökkent mentális képességű 12 éves kölykök akiknek ez a menőség fokmérője. Ezek komoly felnőtt emberek, a társadalom széles skálájáról (merthogy a Homárt igen sokan és sokfélék olvassák).

Ez a post eredetileg sokkal hosszabbnak készült, de félbehagytam, és időközben elszállt az ihletem. Majd körbejáruk kommentben. Vagy nem.

mainframe

Hannibal Ébredése

©   mainframe   |   film

Hannibal Rising (2007) - Lecter doktor az egyik kedvenc filmes karakterem, amihez azért hozzátartozik hogy már önmagában Anthony Hopkins is a siker záloga lehetett, de bíztam benne hogy maga a karakter is tetszik, nem csak az őt megformáló színész. Ezért is volt érdekes megnézni az első Hannibal-filmet amiben nem Anthony Hopkins volt a főszereplő, hanem egy fiatalabb srác. Ebben a műben ugyanis valóban a gonosz születésének lehetünk tanúi (már a Vörös Sárkány is ezt a vonalat pedzegette, de abban Lecter csak egy fájdalmasan kicsi mellékszerepet kapott), Hannibal gyerek- és fiatalkora a téma. Bár kicsit koncentráltan. Túl rövid szakaszt túl részletesen fed le a film, szerintem.

mainframe

King's X

©   mainframe   |   zene

A King's X nevű zenekarral való megismerkedésem elég kalandosnak és sorsszerűnek mondható, ugyanis egy használt CD-ket (is) árusító boltban lettem figyelmes a tok nélküli, minden 100-as szekcióban árválkodó, amőgy vizuálisan baromi jól kinéző lemezre. Naranccssárga alapon vörös kelta fonat volt a látványterv a korongon (és emellett semmi felirat), ott helyben kicsit bele is hallgattam, de nem is figyeltem rá oda igazán, csak nem akartam hogy hülyének nézzenek amiért nem is érdekel mi van a CD-n amit megveszek. Én ugyanis látványelemnek szántam, valahová dekorációnak. Elő is készítettem mindenféle szerszámot otthon hogy akkor feldolgozzuk a nyersanyagot, de gondoltam egyet, és egy búcsúpörgést engedélyeztem a cuccnak, annyira csak nem lehet borzalmas ami rajta van. Életem egyik legjobb döntése volt. Rég hallottam ilyen dallamos, azonnal megragadó zenét. Akkor még nem tudtam, de a texasi King's X 1996-os, Ear Candy című albumát halásztam ki a zavarosból.

Ám ez még utána sokáig titok is maradt előttem, ugyanis mint azt fentebb említettem, semmi felirat nem volt a CD-n. Csak úgy hívtam: az én zeném. És csak évekkel (komolyan, több évvel) később kerestem rá pár dalszövegre ami alapján kiderült hogy mit is hallgatok. Miután kiderült, szereztem pár egyéb albumot is tőlük, és bár addigra már ezerszer meghallgattam, mégis ez maradt a kedvencem. Saját magukat Rock-zenekarként definiálják, de ez az a régebbi stílusú, ha úgy tetszik puhább rock. Ami nem is baj. Amit még ki tudok emelni, az a 2000-es Please come home... Mr. Bulbous album.

Ez a kettő nagyjából egyezik stílusában, a többi, amennyit sikerült belőlük hallgatnom, kicsit más, de azok is jók. Mindre jellemző az egyéni stílus, és a lendület. Néhány számnak kicsit szokni kell a dallamvilágát, de a kiemelt két album abszolút ajánlható mindennapi fogyasztásra is.

A beszerezhetőségéből azt kellett leszűrnöm, hogy azért annyira nem elterjedt a dolog, de érdemes utánajárni kicsit. Ha másért nem, akkor azért hogy velem megoszthassátok amit találtatok, ugyanis még sokminden hiányzik tőlük. Most hogy nézem kicsit a találatokat neten, látom ám hogy az E-klubban is felléptek '99-ben. Egy igen jó mondat róluk, innen: A három magas kvalitású zenész tehetségét senki nem vitatja, sőt, ódákat zengenek róluk, ám az igazi átütő siker sok-sok lemezzel a hátuk mögött sem érte el őket. Minőségi albumok sorával a hátuk mögött azt hiszem ma már azért elégedettek sorsukkal - és be kell valljam, szerintem nem is illene hozzájuk a megasztárság.

mainframe

Final Fantasy VII: Advent Children

©   mainframe   |   film

Final Fantasy VII: Advent Children (2005) - Imdb szerint 7,6 ami igen jó. Én nem tudtam ennyire élvezni, bár le kell szögezni, roppant látványos, a computeranimáció legjavát mutatja be. Lévén ugyanúgy készült, mint a közismertebb, és hogy megmondjam, közkedveltebb Final Fantasy: The Spirits Within. Csak ez későbbi. Ámde, míg az előző film teljesen érthető, kerek, egész történet volt, itt nem szórakoztak a kívülállók (akik nem játszották szét az agyukat a valamilyen konzolra írt játéksorozattal) beavatásával, a nyakunkba van zúdítva a világ egy minimális kis ismertető után, ezer névvel és karakterrel, akik pont ugyanúgy nem mondanak semmit az egyszeri embernek, mint amennyire nincs semmi szerepük. A sztori is elég mélyrepülő üzemmódban van (3 rejtélyes valaki keres valamit, a jófiú meg harcol velük úton-útfélen, és közben megmenti a világot), a látványvilág meg kicsit átesett a ló másik oldalára, és annyira a legirreálisabb részeket ragadták ki mind a sci-fi, mind a fantasy részlegből, hogy negyed óra után szédülsz és fáj a fejed. Röpködve harcolnak akkora kardokkal amiket egy bika sem tudna elhúzni, böszme nagy motorokon hajtanak végre cirkuszi akrobatamutatványokat, és így tovább. Alapvetően ezt azért nem lenne szabad felróni, mert ez az egész FF alaphangulata, a játékok is ilyenek voltak, ezt a stílust a FF teremtette meg. Én azért rovom fel mégis, mert ez egy standalone film, amit nekem is értenem kéne, aki nem vagyok japán gamerállat. Mert így elég élvezhetetlen. Olyan volt, mint egy másfél órás techdemo, amilyeneket a benchmark programokban látni. Öröm a szemnek, fájdalom az agynak. Nálam 3/10, azt is a megvalósításra kapja.

mainframe

Aranykor

©   mainframe   |   life

Tudjátok, elgondolkoztam már egy ideje azon, hogy vajon nem valamiféle aranykorban élünk-e, csak nem vesszük észre. Mindenki sír hogy milyen rossz, közben pedig:

  • Nem akar senki megölni, például. Sem azért mert háború van, sem azért, mert senki le se szarja ha eggyel kevesebb ember van, sem pedig azért, mert ez egy gettó, ahol a golyóálló mellényt nem vagányságból veszi fel az ember.
  • Nem éhezel, holott a világban ez azért sok helyen így van még mindig. Sőt, igazából valami sztenderd-szar munkával is egy elég jó színvonalon el tudsz élni. Jó, nem lesz plazmatévéd, de basszus, ez mióta természetes igény?
  • Szabad vagy. Oda mész, ahová akarsz, senki nem akadályoz meg benne. A világ nyitva áll. Nincs városfal, országhatár, vagy akár tenger, óceán, aminél megáll az élet, és onnantól kezdve tabu/here be monsters/kihalt préri.
  • Legnagyobb bajunk, és beszédtémánk (akár pro akár kontra) a hülye sztárok, politikusok, újkeletű filozófiai irányzatok és vallások buktatói, csajok és pasik viselt dolgai, miegyéb. Csupa kis hétköznapi dolog, de ezek mozgatják az életünket. Nem kell minden nap ezerrel tervezni, hogy melyik szomszédos birtokra költözz át, hogy kevesebb legyen a dézsma.
  • És ha már itt tartunk, azt mondasz amit akarsz. Anyázhatod a vezető politikusokat, a legnagyobb vallásokat, senki le se fog bagózni. De pláne nem kerülsz hóhérbárd alá, vagy máglyára. És ezt ma milyen természetesnek vesszük, mi?
Persze tudom, hogy sok tekintetben romlott a világ állapota réghez képest, de hasonlítsd össze, és rájössz, hogy a legtöbb sopánkodás alaptalan, és valójában már rég egy olyan jólétben csücsülünk (megszorításokkal, mindennel együtt), ami elég irigylésreméltó, csak azért nem értékeljük, mert a világ pár részén még ennél is jobb a lét. Aki akar sírjon hogy nem úgy megy itthon mint Dubaiban, én azért örülök, hogy nem koncolnak fel az erdőszéli zsiványbandák.

mainframe

Leginkább ön-tökönszúró reklámok

©   mainframe   |   life reklám

Veszély az utcákon! Újabban minden reklámkészítő kisiparos mint az őrült ki letépte láncát gyártja az ordasabbnál ordasabb hülyeségeket. Lássunk belőlük pár gyöngyszemet:

  1. A Media Markt eddig sem a finoman és szőr mentén történő perszuazív technikáiról volt híres, de a mostani, 10 éves születésnapjára emlékeztető Hülye aki nem ünnepel! szlogen nálam tuti bukás. Figyelitek, hogy eltűnt az indirekció? Már nem az a nem-hülye aki ott vásárol, hanem egyenesen hülye aki nem. Eredeti, és megkapó... Azt tudom elképzelni, hogy a 10. születésnap alkalmából egy 10 éves gyereket vettek fel PR és reklámigazgatónak, mert csak az képes ilyen reklámra rábólintani. Szerintem ő is csak nagyobb mennyiségű csokoládé ellenében.
  2. A Lopedium gyógyszer hasmenés ellen való. Ez mind szép és jó, egészen addig amíg nem tapétáznak ki vele komplett járműveket. A reklámon pedig segítőkészen, gyengébbek (retardáltak?) kedvéért ki is fejtik ám, hogy mi az a hasmenés, nehogy már véletlenül ne tudj róla, hogy neked ez a gyógyszer kell. Szóval utazom reggel, és minden oldalról a pofámba van tolva, hogy a hasmenés az bizony miből is áll. Ha elfordítom a fejem (ami ugye alkotmányos jogom, és ilyen helyzetben azt hiszem kötelességem is), akkor ott a másik reklám, mert persze 10 centinként ki van téve. Nincs menekvés. Hasmenés minden reggel, jövet-menet, ha akarod, ha nem. Marketingeseket leváltani, és bocsánatot kérni. Ez lenne a minimum ezért a merényletért. És miért van, hogy a legtöbb gyógyszerreklámnak gusztustalannak kell lennie? (ld. régebben Ásóka és hasonlók)
  3. Vadiúj krédója van a Reeboknak is ám, miszerint Fuss lazán!, avagy eredetiben Go run easy! Ez mind jó is lenne, de azzal a szöveggel óriásplakátot csinálni, hogy Gratulálunk, fel sem bírsz állni..., igen nagy merészség. Amihez én is csak gratulálni tudok nekik. Nem kéne rábízni az emberekre hogy mit és hogyan csinálnak, és/vagy nem egy pofátlan lekezeléssel indítani a leendő vásárlók felé? Komolyan aggódom hogy milyen emberek dolgoznak ma a reklámscene-ben. Ennél még én is sokkal maradandóbbat (és normálisat) tudnék alkotni, és akkor egyáltalán nem volt nagy a pofám. Alacsony a léc.
  4. Két szó: Apa, kezdődik!(...). Egyszer láttam, neten, elég is volt. Ezt ki az istennyila engedte kijutni a médiába? Még él?
  5. Alig hittem a szememnek, amikor nemrégiben a TVben megláttam hogy (asszem) a Coop csinált egy olyan régi, klasszikus éneklős-táncolós reklámot. Valaki szóljon nekik, hogy nem véletlenül tűntek el az ilyenek már évek óta (többségükben). Aki ilyennel próbálkozik, az gyakorlatilag megásta a saját sírját. Amellett, hogy előtte még szénné is égeti magát, mert ez az a vonal, amit még a retro sem tudott/akart visszahozni a köztudatba. És még objektíve is ízléstelen.
  6. Már láttam párszor, de csak most vettem a fáradságot, hogy idevegyem a Burger King soviniszta reklámját is. A nagybetűs rész még hagyján, miszerint Dupla élvezet (vagy vmi ilyesmi), és emellé az illusztráció egy srác, aki egy csajjal smárol miközben annak háta mögött fogja egy másik kezét. Már ennél is rezeg a léc, mert innen már csak az következhet, hogy a házi 2on1-ból is kapunk ízelítő képeket. De ami igazán szívetmelengető, az az apró betűs rész alul. (Oda miért kell szlogen egyáltalán?) Ott egyenesen ezt mondják: Egyél úgy mint egy férfi, élj úgy mint egy férfi. Ójessz. Elérkeztünk ehhez is, hogy a férfiakat fogják kategorizálni, és általánosítva bigámista zabagépeknek nézni. Ez a férfias élet, csalom a nőmet, és a Burger Kingben tömöm a fejem super size hamburgerrel, mert így vagyok menő. Mikor alakul meg az első maszkulinista érdekvédelmi szervezet? Mondjuk a Tűsarok mintájára hívhatnák mondjuk Acélbetétes Orr-nak. (Erről a Tűsarok szervezetről az első benyomásomat sosem fogom elfelejteni: egy beszélgetős műsorba egy olyan nőt küldtek el őket képviselni, aki nemcsak buta és aggresszív volt, de nőre sem nagyon hasonlított. Én bottal sem nyúltam volna hozzá, ezért elég furán vette ki magát, amint arról hőbörgött, hogy a reklámok a nőket szexuális tárgyként kezelik. Szerintem ő sokat megadott volna azért, hogy szexuális tárgyként kezeljék, de nekem meg rossz a májam. Mindegy, ennyit mára a feminizmusról, amit utálok.) A lényeg az, hogy ez a reklám szánalmas, és baromi gyorsan le kéne venni. Nem vagyok konzervatív (ezen a téren legalábbis, reklámtéren meg egyenesen vadliberális vagyok), de ez még nekem is nagyon túlmegy a határon.
  7. Igaz, nem reklám, de ritka idegesítő, ezért ideveszem a BKV azon zseniális ötletét, hogy a 4-6-on mostanában tök random időpontokban Süsü a sárkány hívja fel a gyerekek figyelmét (és ennél a pontnál szoktam összenézni a szemben álló koszos overállú, 40es, szétcsúszott szobafestővel), hogy adják át a helyülket a rászorulóknak. Hogy milyen megfontolásból célcsoportja egy ilyen reklámnak pont az a gyerekréteg, akik sztem baromira nem foglalják a helyet az idősek elől, nem tudom. Hogy miért Süsüvel kell ezt csinálni, és nem plakáttal, nem tudom. Hogy miért hallgat gyerekreklámot egy full tömött villamos, mikor a 98%-ához nem szól, nem tudom. Kérem kapcsojjaki.
  8. Újabb falhoz állítandó delikvensünk van, mégpedig úúúújra gyógyszerreklám. És megint az összes létező tömegközlekedésen kiplakátolva. ACC. Ugye már be is villant mindenkinek? Árulják el, miért kellett azt, hogy KÖHÖGÉS?, narancssárga turhával kiírni? PC akart lenni, mert narancssárga, de a turha az turha. És nemhogy nem akarok vele mindennap találkozni 50 példányban, de szerintem reklámba egyáltalán nem kéne tenni. Tudjátok mit? Legyen olyan, hogy gyógyszerreklámot mostantól csak az ilyen patikai biszbaszokba meg hasonló helyekre, jó? De tömegközlekedésre semmiképp. Legalábbis addig amíg meg nem tanulnak reklámot csinálni.

Ennyit akartam mondani, tisztelt esküdtszék. Ítélet?

UI: ha eszembe jutna még pár, majd hozzáírom...

mainframe

Mainframe rettentő hétvégi filmözöne

©   mainframe   |   film

Horvátországi fellépésre igyekezvén, és vissza (2x8-9 óra) a buszon filmek nézésével ütöttük el az időt. Többnyire a Bár ne tettük volna... gondolat fogalmazódott meg bennem, bár lehet hogy csak nyűgös voltam a hosszú út miatt. No, kaptok egy listát, képek nincsenek, elvitte a rézfaszú bagoly.

A Tűzben Edzett Férfi (2004) /Man on Fire/ - Denzel Washington és Dakota Fanning (aki tényleg félelmetesen jó színész kislány létére) neve fémjelzi a filmet, illetve egy állítólag igen vérmes, jó könyv, ami alapján íródott. A film kevésbé volt jó, (bár az imdb 7,5/10re taksálja, ami ott kifejezetten nagyonjó) nekem túl vontatott volt a sztori, és idegesítő a kamerakezelés és a látványvilág. Olyan Harcosok Klubja-módra berántják gyakran a képet, meg mindenféle grunge effekteket tesznek rá. Szerintem ez egy akció/krimibe nem illik. El is aludtam rajta. A vége beindul, de hamar lepörgetik, és az egész kicsengése is eléggé a céltalan vérengzés felé húz. A könyvben más a sztori vége állítólag, ott még kvázi-happy-end sincs. Nálam 5/10

A Nyakörv (2005) /Danny the Dog/ - Egy számomra eddig tökismeretlen Jet Li film, amiben egy unszimpatikus pénzbehajtó bácsi a kölyök Jet Li-ből harci kutyát nevel (szó szerint!), és őt használja az alvilág töbi tagjának megfélemlítésére. Verekedős, múltbanvájkálós. Van még benne Morgan Freeman, szóval nem rossz. (imdb 7,1/10, nálam 7/10)

300 (2006) - Másodszor nézve, elismerem, egész tűrhető, bár mivel csupa hasonszőrűvel néztem, pár jelenetnél volt nagy anyázás meg fogszívás. De ha megerőszakolom az agyamat, és elfelejtem hogy ez itt Leonidasz és a spártaiak, akkor egész jó. Mondjuk 7/10.

Csontdaráló (2005) /The Longest Yard/ - Haszprus már látta, most már én is. Adam Sandler nem jó. Amerikaifoci-játékosnak még hiteltelen is. Nem kifejezetten vígjáték, inkább ilyen kis könnyed film, különösebb veretek nélkül. Szódával elment, bár a börtön-scene is tök gáz benne, atomlazára van véve (Sandlert még jól megverik az őrök csak úgy zsigerből, később viszont 3 smasszer nem bír kiprovokálni egy verekedést a fekete könyvtárossal, így elkullognak...wtf?!). 5/10

A Sziget (2005) /The Island/ - Ezt is már másodszor, de még mindig jónak tartom. Jó látványvilág, jó sztori (kicsit bontogathatnák hosszabban, átmenetesebben, és lehetne kevesebb menekülés, de így se rossz). 8/10

mainframe

Lány a vízben

©   mainframe   |   film

Lady in the Water (2006) - M. Night Shyamalan újabb filmje, a viszonylag jó, mondjuk akár többször is nézhető Falu után. Az imdb szerint 6,2-es, szerintem nem ilyen jó. A sztorija (a főcsajt is Storynak hívják egyébként) a bevezető kiokosításból azonnal sejthető, így nincsenek meglepetések a filmben. Vagy ha vannak, akkor azok szánalmasan bugyuták. A vége felé a szerepek keresgélése és cserélgetése például nekem nagyon bénán hatott, míg az is, hogy egy nagy bérház majdnem összes lakójához odaállít egy ilyen történettel, hogy itt ez a vízitündér, segítsünk neki hazamenni és védjük meg a farkastól, ÉS MINDENKI SZÓ NÉLKÜL HISZ ÉS SEGÍT NEKI.

Ez a film nagyon-nagyon elrugaszkodott. Olyan, mint egy rögtönzött estimese, amit egy 8 éves kislány talál ki a 4 éves húgának. Az elnevezések is bénák, a valami csoda folytán mindent tudó, de semmit mondani nem akaró keleti asszony is, és az is, hogy a csúnya rossz kritikust jól megeszi a farkas (üzenet: kritikusok, ne merjétek szidni a filmet). De igazából minden szereplő valami hihetetlenül agyament ötletből született, ott van például a csávó, aki keresztrejtvények 1-2 szavából jósolja meg hogy mit kéne most tenni, vagy a gyógyítónak hitt nő, aki 70 éves létére ölelgeti a haldokló vízitündért, és komolyan hiszi hogy attól meggyógyul (realitás rulz), meg a rejtvényes csávó kisfia, aki meg müzlisdobozról olvassa le a titkokat (X-képesség a családban, yeah). . A történet túl gyorsan fejlődik ki, szinte semmi suspense-t nem kapunk, nincs miért izgulni. (Az ugye evidens, hogy csak happy end lehet a vége, szóval sok esélyt nem hagy a dolog a találgatásoknak.) Vártam a végén valami olyan szintű csavart, mint a Falu-ban, de nincs. Állunk hülye fejjel a medence szélén, a filmes élményt meg elvitte a nagy sas. 3/10

mainframe

Bloodrayne

©   mainframe   |   film

Bloodrayne (2005) - No, ezúttal röviden: atomszar, alig nézhető, hülyeségekkel teletömött fantasy vámpíros film szar effektekkel (holott ezeket az újkeletű, gyenge sztorijú hollywood-i vámpíros vackokat egyedül az viszi el, ha bármi). Külön kiemelném a míves acéllemezből kivágott kardokat, illetve hogy a vámpírok kutyaközönséges módokon képesek maghalni (pl elvágod a torkát, hasbaszúrod, stb...), ellenben ugye napfény, meg víz, meg kereszt... Szóval érezzük hogy csúcsragadozók. Alakítások nagy nullák, mindenki faarccal beszél, a főgonosz egy jelenetben kétszer is elsüti a mágikus So be it. mondatot... Soroljam még? 1/10, és örüljenek hogy végignéztem. Najó, 2, mert egy obligát kefélés van benne.

mainframe

No munkához idő kell

©   mainframe   |   life szánalmas

Történt egy nap, hogy egy mesterember kezdett fúrni a ház előtt, és láttam, hogy egy ilyen kapaszkodókorlátot installál a lépcső mellé. Na mondom, akadálymentesítés, épp a napokban beszélgettünk róla Haszprussal. Az egész nap tartó zajt elviselem, mert Európa, ugye... Mire jövök le délután, látom hogy ott a korlát, de először rossz helyre fúrta fel, és áttette odébb, otthagyva az előző fúrás nyomát, ahogy volt. Este jöttem vissza, a korlát már sehol, ellenben ott fúrt a szomszéd lépcsőháznál, és ugyanazt a korlátot applikálta fel. Sokfélét gondoltam akkor, de elsősorban nem értettem mi a helyzet. Aztán amikor most, hetekkel később sincs korlát, se itt, se a szomszédban, ellenben a fúrásnyomokat meg a munka után maradt hulladékot itthagyta, másfajta gondolataim kezdtek lenni. Összeb@ssza itt a házat, ideszemetel, zajong egész nap, és lófasz eredménye sincs. Ugyanezt eljátszotta a szomszéd lépcsőházzal, és még ki tudja hánnyal. Vagy mert nem találta a címet, vagy mert piált, vagy mert simán egy hülye. Képzett munkaerő, óje.

mainframe

Csillebércen jártam, KFKI-t láttam

©   mainframe   |   bme túra

Van egy ilyen tárgy hogy Speciális Anyagszerkezetek, és amellett, hogy sok érdekeset lehet ott hallani, még van 3 laborgyakorlat is (a sok gépész nézett is rám unott arccal hogy mi a rákért lelkesedem én ennyire egy egyszerű mágneses anyagok laborért, vagy miért érdekel így az elektronmikroszkóp... na ja, én lehet hogy soha többé nem látok ilyen jó kis játékokat), sőt, még van egy field trip is, a Központi Fizikai Kutatóintézetbe (KFKI). Ez Csillebércen található, festői helyszínekkel tartkított hosszas buszúttal közelíthető meg. Kb 3 órás programot szerveztek nekünk, körbevezettek, megmutattak mindent, csak ami igazán fájt az én kicsi szivemnek, hogy semmit nem kapcsoltak be.

Amúgy a hely maga is eléggé őspark jellegű, néhol elszórva egy-két épülettel. Egyáltalán nem ilyen hardkór kutatóintézet látszatát kelti, sokkal inkább egy szabadidőközpontét. Az egyetlen ipari jellegű épület (amivel találkoztunk) az atomreaktor volt, ahová nem is vittek be, mert oda annyira szigorú a beléptetés, hogy csak az ott dolgozóknak szabad, nekik is csak indokolt esetben. Egyébként a túránk kezdetén, belépéskor nekünk is rögzítették e névsorunkat és a személyi igazolvány számunkat. Szigor és fegyelem. Egy ilyen helyen kell is.

Röviden: láttunk tisztatereket, ahol mindenféle chipeket gyártanak, és ehhez kell ugye a tisztított víz, a szűrt levegő, esetenként a fény megszűrése, és a rázkódásvédelem, szóval egy egészen hatalmas és specializált gépház szolgálja ki azt az épületet. Ezután megmutatták nekünk a pásztázó alagútmikroszkópot, és messzebb, egy sötét szobában ott figyelt az elektronmikroszkóp is, de olyat már láttam a BME-n is. Majd még érdekességnek megnéztünk különböző amorf fém-szalagokat, meg mágneses erőtér-detektort (aminek az előbbi fontos komponense), majd jött a nap fénypontja: az ionimplanter.

De a továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:

mainframe

Szeretném kérni a...

©   mainframe   |   zene

És az milyen már, hogy az ilyen 'mainstream' zenéknek újabban kilométerhosszú neve van? Gondolok itt arra a megoldásra, hogy XY versus N featuring Z (FG remix). El tudom képzelni a jelenetet, amint a szórakozóhelyeken (természetesen a hangos zenét túlüvöltve) próbál a nép egyszerű gyermeke zanét kérni a Dj-től.
Szeretném kérni a...(és jön a félórás számcím) - pontosabban jönne, ha azalatt nem tenne be már három másik számot a lemezlovász. Na ja, trendnek kell lenni...! (Igen, kondi közben roxyt hallgatok és nemszeretem. )

Update, kommentekből átemelve: A mainstream egyre inkább arra áll rá, hogy feldolgozás, meg remix, meg ha nincs jóhangú énekesünk, akkor cápázunk egyet, aki ráér… És ez nem jó szerintem. Ha zenekar, akkor legyen egyben, készen, és tudjon saját számokat írni, amiket nem kell ötször újrakeverni, hogy kibírjanak egy hetet a köztudatban.

mainframe

Dömös-Dobogókő-Pilisszentlászló túra

©   mainframe   |   barátok túra

Voltam egy ilyen túrán tegnap pár edzéstársammal, és elég jó volt, bár így elsőre (a szezonban) talán kicsit sok, nem voltam edzésben. Az idő ideális volt, sütött a nap, de nem égetett, esőnek nyoma sem volt. A túra kb. 15 km volt, elég jelentős szintkülönbségekkel (kézileg mértük térképen, semmi GPS vagy bármi), párszor jól eltévedtünk és fél-1 km-eket kóvályogtunk. Ja, közérdekű info: pár utat eltereltek valami új erdőrész telepítése miatt, úgyhogy a régebbi térképek adataiban nem feltétlenül lehet már megbízni! A Rám-szakadék jó volt, nincs semmiféle megáradt patak (ugye elmaradt a naaagy hóolvadás), meg egyéb horror. A láncokat lecserélték létrákra meg kapaszkodócsövekre, szóval felhasználóbarátabb lett a dolog. Sikerült megúszni esés nélkül. Összességében kb. 9től 5ig túráztunk, lazán, ráérősen, sokszor megállva.

mainframe

300, ahogy Mainframe látja (Spoilerek!)

©   mainframe   |   film

Haszprus már írt erről a filmről, de tegnap én is megnéztem, igaz nem vásznon (de ígérem megnézem ott is, és ha meggyőzően más, akkor update-elek), és teljesen eltérő véleményen vagyok, úgyhogy eldöntöttem: megírom én is a kritikámat. Aki még nem látta, ne olvassa el, mert lesz benne jónéhány spoiler, és nem akarom őket ki [spoiler]-ezni, mert úgy nézne ki a poszt mint egy ementáli.

mainframe

Kiló

©   mainframe   |   life

Jelentem megcsekkoltam hogy tudja-e még a polszkim a mágikus egy-zéró-zérót hozni. A Szabadkikötő úton sikerült, óje.

(Rossz ember vagyok, szabályt szegtem. Felköpök és aláállok.)

mainframe

A Faun Labirintusa

©   mainframe   |   film

El Laberinto del Fauno (2006) - Mielőtt valaki erre a filmre eltévedne véletlenül gyerekkel, hadd szóljak: nagyon keményen 18+-os.

A sztori két szálon fut, amik persze számtalaszor keresztezik egymást: egy részről a kőkemény fasiszta spanyol valóságban, ahol a főszereplő kislány és anyja egy vidéki kastélyba költöznek, mert az anya újdonsült párja, a náci kapitány aki a helyőrséget irányítja, közel akarja tudni őket magához. Nem is csoda, mert az anya az ő gyerekét várja. Tovább spékeli a helyzetet, hogy a kastély körüli erdőbe bevették magukat az ellenállók. Nem kicsit feszült helyzet... A másik vonal a fantáziabirodalom, ahová csak a kislány nyer betekintést, és aminek (mint az kiderül) ő is fontos része. A kapcsolatot a két világ között a címben szereplő faun biztosítja, aki időről időre kapcsolatba lép a főhőssel.

Maga a faun is elég jól van ábrázolva, mint minden a fantáziavilágban, ahol semmi sem egyértelmű. Nyugtalanító, ámde szép a látványvilág, és az is bejön hogy nem valami dimenziók közti utazással intézik az ide-oda ugrást a valóság és a varázsvilág között, hanem fizikailag is közel esik egymáshoz a kettő (pl. a labirintus mindjárt a kastély mellett van). Az ért még egy nagy jópontot, hogy minden mellékszereplő ki van fejtve egy ésszerű szintig, nincsenek töltelékkarakterek. És minden színész elég hitelesen alakít, a legkisebb szerepekig. Pedig ők aztán tuti nem hollywood-i szupersztárok. Még.

Nehéz nem lelőni poénokat a filmből, ezért csak röviden lehet írni róla, de ami tuti: rengeteg vér, szenvedés és erőszak van a filmben, ez teszi korhatárossá. Ugye már az alaphelyzet feltételezi hogy itt nem baráti cívódás lesz a nácik és az ellenállók között, de néhol olyan szintű durvaságok fordultak elő, hogy én is meglepődtem (pedig általában bírom az ilyet).

Mindent egybevetve nagyon rendben van a film, bár nem való mindenkinek, még a felnőttek közül sem. De nálam simán kap egy 9/10-et, mert megfogott, és átadta amit át akart.

mainframe

Az ÉN megszorításaim

©   mainframe   |   howto life

Ezek ötletek, nem kell velük egyetérteni, vagy azonolsulni, a teljesség igénye nélkül íródtak, és hiszem hogy ezek bevezetésével egy jobb világot tudhatnánk magunk körül. De legalábbis egy jobb országot. Folyamatosan updatelődni fog, ahogy jutnak eszembe új dolgok, vagy megtapasztalok új élethelyzeteket amik ihletnek egy-egy új szabálykezdeményt.

mainframe

Idegesítő reklámok

©   mainframe   |   hwsw life reklám

Kíváncsi vagyok, miért nem készül törvény a minősítetten idegesítő, már-már káros reklámok ellen. Illetve még arra is, hogy egyes weboldalak miért tesznek ki ilyesmit a saját felületükre? Én anno (többek között) azért szoktam le a freemailről, mert rendszeresen megjelentek olyan reklámablakok, amik szándékosan eltakartak gombokat, és nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett őket bezárni. Vagy ott van a DeviantART-on megjelenő, valami mobilos csengőhang-letöltő oldalt reklámozó (van még ember aki pénzért tölt le csengőhangot? ) banner ami ha fölé kerül a kurzor (akár csak miközben áthúzod fölötte), elkezd nyomatni az épp aktuális slágerekből 2-3 s-t. (Ájdonvannahííír, ájdonvannanóóóó...)

Az ilyen kinek jó? A fogyasztónak tuti nem. A cégnek sem hiszem hogy túlzottan nyereséges, mert többen pártolnak el emiatt a cégtől mint ahány (elmeháborodott?) vevő odamegy. Az oldalak is tuti buknak rajta forgalmat, mint azt fentebb már illusztráltam. Van valami reklámtörvény, de az egyelőre kimerül olyasmikben, hogy nem lehet nemiszerv a reklámban. Hurrá, meg vagyunk mentve...
No, de most komolyan: szerintem az ezt szabályzó testületet vastagon pénzelik a multik hogy lehessen ilyet is, a webmesterek meg elég hülyék hozzá hogy ilyet kirakjanak. Vagy átverik őket. (El tudom képzelni hogy a szerződésben egy x*y-os felületről van szó, ám arról semmi, hogy az zenélni kezd ha odamutatunk.). Vagy ők is meg vannak véve kilóra. Szar az egész.

mainframe

Elkommercializálódás

©   mainframe   |   life reklám szánalmas

Csak szerintem gáz, hogy a boxolóink nagyrésze Exclusive Change feliratot visel a hátán?! Ha megnézitek, egyik ellenfélen sincs ilyesmi. Azt már úgy megszoktuk a szemünkkel, hogy mindenhol arénaszerte reklám reklám hátán, de ez azért már a legvadabb kapitalista szemének is sok. Várom mikor jönnek majd a logós kontaktlencsék, a pénzért viselt céges tetkók, a hajba nyírt emblémák, és ilyesmik. A szar multiknak adjuk a testünket (is)? És miért kell nekünk élenjárni mindig az ilyen hülyeségekben?

Update: A legutóbbi boxgálán pont nem volt ez a feature. De csak azért hogy ne tudjak ujjal mutogatni.

mainframe

Ghymes - Messzerepülő

©   mainframe   |   zene

Srácok, nem tudom hogy ez csak az újdonság varázsa-e, de szerintem ez az egyik legjobb Ghymes album. Tudom hogy már nem forró aktualitását tekintve, de én kb. egy hónapja jutottam hozzá.

13 számról van szó, amik talán a régebbi, ütősebb Ghymes-hangot hozzák többnyire. A múltkori Héjavarázs kicsit leülős album volt, de persze a maga nemében jó. Ez visszatalál a Rege világához, egyből az indító Regölés c. számmal indul a hangulat, és szerintem talán ez a legjobb szám is az albumon. Annak ellenére hogy 5 és fél perc körüli, a ciklikus szöveg miatt elég hosszúnak tűnik (ami ebben az esetben jó ). Azt szeretem a Ghymesben, hogy többarcú. Akár egy albumon belül is tudnak mutatni legalább 3-4 féle hangulatot. Így a pörgős Regölés mellé felzrkózik a Hú, hú c. lendületes darab, a Csengőcsángó, és a Teremlakó is a maga szigorú ritmusával. Emellett ott vannak azonban a lassabb, szomorú (?) dalok is, mint a Holnapután (ami engem rettentően emlékeztet a Héjavarázsról a Január-ra), a Nyugtató, az Álom Elé, és a címadó Messzerepülő. Van egy-két költőibb, vagy tradicionálisabb hagvételűbb darab is, az Életvíz, és Szép Jel, és a Kördal konkrétan. És van még két szám, a Szimkópé, ami szerintem inkább a Ghymes zenei agymenései közé sorolható, mert dallamilag és szövegileg annyira nem zászlóvivő. A végére hagytam a Csillagreggae-t, ami az Üvegtigris 2 egyik emlékezetes jelenetének aláfestő zenéje volt, és ezzel kiegészülve mindig mosolyra húzza a számat ha hallgatom.

Összességében talán azért jön be nagyon az album, mert a Héjavarázsból hiányzó dobok itt nagyon határozottan tértek vissza a pörgős számokban. Kezdtem azt hinni, hogy a Ghymes inkább költői, lírai, melankólikusabb vonalak felé fog tendálni, meg megijesztett Szarka Tamás szólóalbuma (Minden feloszlás így kezdődik...), de a Messzerepülővel visszaegyensúlyoztak az eredeti, általam megkedvelt stílushoz, és egyúttal megmutatták, hogy még mindig tudnak újat mondani, játszani. Csillagos ötös!

mainframe

Apocalypto

©   mainframe   |   film

Apocalypto (2006) - Elsősorban leszögezem, hogy ez egy jó film, mielőtt bármi mást írnék róla. Akkor most jönnek a kontrák:

  • Mást vártam tőle. Lehet hogy spoiler, de megmondom, nehogy valaki emiatt csalódjon a filmben: a conquistadorok csak egy egész pici mozzanatában szerepelnek a filmnek, egyébként nincs benne a filmben a Maya birodalom bukása. Én végig ezt vártam, hogy mikor lesz már, de egy idő után leesett hogy nem lesz. Kicsit csalódtam.
  • Mértéktelenül előítéletes. Ez folyik most a csapból is, hogy Mel Gibson kicsit elrúgta a pirospöttyöst ezzel a filmmel, és tényleg. A mayák megalomán, romlott, elfajzott népnek vannak ábrázolva, ami megjegyzem lehetett akár így is, de sajnos nem tudjuk. Úgyhogy egy ilyen erős állásfoglalás mint ez a film, talán túlzás. Vannak az erdőben lakó civilizálatlan jóindiánok, és a városokat építő rosszindiánok, akiket majd méltóképpen leöldökölnek a spanyolok (mondom újra: NEM a film során), és hurrá. Hát én ebből a fílingből nem kérek.
  • Majdnem minden eleme más filmből van átemelve. De tényleg. (Ilyen menekülős-levadászós film már volt ezer. Kb ugyanezekkel a trükkökkel...)
  • Megint holtnyelven csinálunk filmet... ejj, ejj. Már a Passió is tele volt hibával, még szerencse hogy van a háznál latin/héber tanárnő aki erre rámutatott. (Tudom hogy arámi volt, úgy is tud.) Mayatanárnő nincs, de sejtem.
  • A sztori választása kicsit kisstílű. Megint nem akarok lelőni semmit, de nekem olyan érzésem lett, mintha egy szkanderpartit néznék egy normandiai német bunkerben, pedig fél óra múlva partraszállás lesz, és azt már nem nézhetem.
  • Irreális dolgok. John McLane-féle gyógyulás (amíg eksön van, nem fáj). A terhes nő is amiket művel, attól komoly szülészorvosok kapnak szívrohamot, lefogadom.

Talán ennyi. Akkor most a pro:

  • A maya nyelv sokat ad a feelinghez. Jól hangzik, és olyan...jó, na.
  • A kamerakezelés, a tájak, a fényképezés, az effektek (fej mellett elzúgó nyílvessző a legállatabb) mind-mind királyak. Profi munka a film, azt meg kell hagyni!
  • A színészi játék is zseniális. Talán egyedül a fájdalmat nem sikerül kezelniük, olyan fa arccal fogadják a legtöbb sérülést, mintha a legzordabb Rambo-korszak tért volna vissza. De ettől eltekintve mindenki jó.
  • A maya civilizáció bemutatása (a részrehajlástól eltekintve) király. Nemkicsit van megcsinálva ez egész. Látványos, színes, minden ami kell...
  • Nincs üresjárat. Minden pillanatban történik valami, egy percre sem tudod levenni a szemed a vászonról. Ez ritka erény, sok pontot ér nálam!

Ha levesszük az idegesítő Hollywood-specifikus részeket, és a 'mondanivalót', akkor a film bizony nagyon ütős, keményen felteszi a lécet az elkövetkezendő egoztikus-kosztümös filmeknek. Az a legviccesebb, hogy engem ezek a belemagyarázások, meg jólmegmondások filmekben nagyon zavarni szoktak, de az Apocalypto elintézte hogy ne is figyeljek oda rá. A végkövetkeztetés: nagyon ász film, nézzétek meg! 9/10

mainframe

Idiocracy

©   mainframe   |   film

Idiocracy (2006) - Haszprus már tett róla említést egyszer, erre én jól letöltöttem és megnéztem. Amúgy is azt mondta, megérne egy külön bejegyzést (bár azt a postot még nem publikálta, szóval 'vissza a jövőbe'-feeling rulz). Hát tessék! Az alapeset mégegyszer (de ezt a film elején szépen és reálisan illusztrálva el is magyarázzák): tekintve hogy az emberiségből már nem szelektálódnak ki a legjobbak, az értelmesek, életrevalók, a hülyék fokozatosan többségbe kerülek, mert jobban szaporodnak. 500 év alatt teljesen le is cserélődik az emberiség egy teljesen elbutult, leépült társadalomra. (Ez egyébként valami komoly, sötét jövőképpel operáló sci-fi-hez is jó alap lehetne.)

Hősünk a legátlagosabb ember minden tekintetben, de a 21.század elején. Egy katonai kísérletben hibernálják (egy prostituálttal egyetemben, aki a legátlagosabb nőnek bizonyult), majd a szokásos emberi tényezők miatt a kísérletet megszüntetik, és róluk elfeledkeznek. Így esik meg, hogy 1 év helyett 500 évig maradnak lefagyasztva, és amikor felébrednek... nos, erre mondaná azt egy művelt orosz, hogy It's a whole new world. Az ország szétbarmolva, senki nem alkalmas semmire, és mindenki tökhülye. Tovább nem mennék a sztorival, innentől poénokat lőnék le, és egyébként is: nézzétek meg.

Ez nem egy mainstream vígjáték, és egy idő után idegesítővé is kezd válni a világa, de szerintem ennek pont az a célja. Reméljük sok olyan is megnézi a művet, aki majd magára ismer a jövőbeli emberekben, és súlyos önvizsgálatot indít. Mert én sajnos azt látom, hogy ez a jövőkép félelmetesen reális, persze nem ebben a túldimenzionált formában, de tény, hogy a társadalom nagyrésze (a 'tömeg') folyamatosan butul. (Ld. még erről: ezt a videót.) És ez ellen nem lehet semmivel sem tenni, csak ha önmaga, a butuló ember látja be a szükségességét hogy változtasson. Ha más nem, ezért a tanulságért, és illusztrációképpen érdemes megnézni a filmet. Úgy amúgy egy 7-est adnék neki a 10-ből, mert eredeti az ötlet, és a két főhős színészi játéka is rendben volt. (A többieké is, csak azok a szerepek szörnyen idegesítőek voltak. )

mainframe

Värttinä - Ilmatar

©   mainframe   |   zene

A Värttinä nevű finn zenekar majdnem teljes repertoárját végighallgatva (ami nem kevés) arra a végeredményre jutottam, hogy a sok jó album közül a legjobb és egyben a legfogyaszthatóbb is az Ilmatar című, 2000-es alkotás. A zenéjük határozottan folk, és egyes albumait nem is ajánlanám bárki fülének, mert hajlamosak néha elmenni a visítós hardkór népzene irányába. Ám ez az album tudja megfelelően ötvözni az egyes elemeket úgy, hogy nem esik át a ló másik oldalára, és nem lesz belőle valami Nox vagy Crystal-szerű átlagpop. Természetesen így is erős rétegzene marad a cucc (bár ezzel a kifejezéssel próbálok óvatos lenni, mióta múltkor a Deleriumot tituláltam annak (mondjuk arról is kiderült közben hogy a nép nagyrésze csak a remixeit ismeri, de mindegy... )), tekintve hogy végig finn nyelven tolják, és hát ugye népzenei alapokon.

Kedvenc trackjeim a 03.Laiska, ami leginkább engem munkadalra emlékeztet, ezáltal szigorú ritmusa van, és magával ragadóan hömpölyög végig mind a 4 percen. Tetszik hogy egyenként léptetik be az elemeket, ezt sok zenéjüknél játsszák el. Elkezdi egyszál magában egy szólóénekes, jön alá egy ritmus, majd egy szólóhangszer, majd egy kórus, majd a többi hangszer, esetleg mégegyfajta ritmus, és egy második kórus. (Kis eltérésekkel így van pl. a 06.Aijo-ban, ami másik nagy kedvencem.) Én nem értek a zenéhez, lehet hogy ez valami alap trükk, csak én nem ismertem, de bejött. További kötelezően meghallgatandó számok: a 04.Liigua, és a 08.Linnunmieli, illetve még a 11.Meri, az utóbbi azért, mert ez egy sirató, és egy részben a sirató asszony magyarul beszél, bár elég nehezen kivehető ha az ember nem figyel oda direkt.

No, egyszóval a teendő: hallgassátok meg ezt az albumot. Ha ez nem jön be, ez nem a Ti zenétek. Ha ez viszont bejön, érdemes megpróbálkozni az együttes többi művével is (11 album, hajrá! ). Második lépésként talán az Oi Dai című albumot ajánlanám. Végső konklúzió: nagyon kellemes kis cucc, nem túl népi, de azért összességében népi, és mint olyan, legalábbis érdekességként érdemes egy próbára.

mainframe

Borat

©   mainframe   |   film

Borat: Cultural Learnings of America for Make Benefit Glorious Nation of Kazakhstan - 2006. Hát, nem lehet rossz ha ennyieknek tetszik (7,9-es átlag@38000 vote, ebből a fele 10-es). Nekem speciel nem jött be. Néhány esetben vicces volt a szóhasználata, vagy maga a sztori (a cigánykönny-vonulaton majdnem hangosan röhögtem), de jobbára fárasztó. Némelykor a poénkodás ostoba burleszkfilmes szintre megy, pl. amikor a régiségboltban szerencsétlenkedik. Az egész film egy hosszú buzivicc. Mondjuk a zsidós dolgok már poénosabbak voltak. Olyan szinten gáz dolgokat csinál a figura, ami már Kazahsztánban is kínosnak számít, ebben biztos vagyok. Szóval még hiteltelen is, imho. A kazahok joggal vannak kiakadva.

mainframe

Futárposta...

©   mainframe   |   life

-----Original Message-----
From: Mainframe [mailto :CENSORED]
Sent: Wednesday, June 21, 2006 3:22 PM
To: [CENSORED]
Subject: javítás

Jó napot, Tanár Úr!
Idén hallgattam Önnél [egy tantárgyat], és szeretnék javítani holnap szóban, ha még lehet. Ugye 15-17-ig van a fogadóóra az [egyik épület egyik termé]-ben?
Üdvözlettel:
[mainframe]

From: [CENSORED]
Sent: Tuesday, January 16, 2007 5:41 PM
To: 'Mainframe'
Subject: RE: javítás

Kedves [mainframe]!
ŐŐŐőőőőőő, hát nem én tartottam ebben a félévben az órát, hanem [valaki más], őt kellene e kérdésben megkeresni.
Üdvözlettel:
[CENSORED]

Hát, igazság szerint ezt a levelet előző félévben adtam fel, 2006.06.21-én. : ) Szóval már nem aktuális a dolog. : ) (anno sikerült is szóban javítanom.: ) )
De mindenesetre köszönöm a választ, még mindig ez a jobbik eset. A legtöbb helyen nem-válaszolni szoktak. : )
Minden jót kívánok:
[mainframe]

Kedves [mainframe]!
Hát ilyen a net ördöge, ismét megkaptam levelét, valahol keringhetett.
Na mindegy, a legjobbakat kívánom!
[C.]

Szóval értitek (dátumokat figyeljétek az elején, később ahol már nem volt releváns, nem tettem ki)... kicsit megkésett a válasz, bár gondolom anno is kaptam rá választ, ha egyszer sikerült javítanom anno. Természetesen az [ilyen] zárójelek közti részeket én cseréltem ki, adatvédelmi okokból. Jó, kicsit paranoidra sikerült, de biztos Haszprus van rám rossz hatással.

mainframe

A 6230 vajonmiiiii?

©   mainframe   |   hwsw life

Mondja meg valaki, miért ver engem a sors? Egy órája sz0pok egy mobilos midlettel, amivel e-bookot tudnék kényelmesen (és amúgy egyáltalán) olvasni a telefonomon. Ebben minden létező verzió és modell támogatva van, még a 6230-nál sokkal régebbi modellek is (pl. 3410 (!) lol). De csak nem tud olyan .jar fájlt készíteni, amit megenne a telóm. Az rendben van, hogy amíg 5510-esem volt, semmit nem kaptam hozzá, mert az egy evolúciós oldalág volt, de ez egy nem túl lejárt, ellenben nagyon elterjedt, mainstream telefon. Miért hiányzik ez egy támogatottsági listáról?

mainframe

Amerikai Psycho

©   mainframe   |   film

American Psycho (2000) - Tegnap láttam m1-en, reklám nélkül (kegyeleti okok? ). Ez egyrészt szerintem nyíltan Psycho tribute (főszereplők neve: Patrick Bateman <-> Norman Bates, meg persze a filmek címei), bár tök más sztorival és indítékkal, de kb. ugyanazt a jelenséget láthatjuk. Nem rossz a film, Christian Bale megint kitesz magáért. Egész máshogy őrültködik mint pl. a Gépészben, de ezt is tökéletesen nyújtja. Egyre feljebb kúszik a toplistámon ez az ember, komolyan. Nem boncolnám a sztorit, legyen elég annyi, hogy ez egy 'átlagos' horror-történet, de van benne minden ami kell, sőt, még csavar is! Vér és trancsír mérsékelten, félelem is inkább csak suspense-esen. Inkább thriller ez, mégis. A megvalósítás helyenként hagy kívánnivalókat maga után, pl. (najó, egy jelenet, de több tényleg nem) amikor a ház közös folyosóján meztelenül, véresen, járó láncfűrésszel a kezében kerget egy csajt, az nekem kicsit sok volt.

Készült ennek egy magyar utánérzése Nexxt címmel, azt még régebben láttam, és ezt nézve ötlött fel bennem hogy az ilyen remake-szerű volt, bár tök más szemszögből és rövidebb történettel mutatta be ugyanezt a témát. Sok tekintetben jobb volt, bár egy-két helyen le is maradt az eredeti műtől. A Nexxt inkább művészfilm, nem kifejezetten horror vagy thriller. Akinek bejött az AP nézze meg azt is, tetszeni fog.

mainframe

Ordít

©   mainframe   |   life

Valaki, aki ért a gyerekekhez, magyarázza el nekem, hogy ezek miért csak üvöltve-ordítva-sikítva tudnak játszani? Egy óvodával szemben lakom (mondjuk a 4. emeleten, és már 22 éve szóval megszoktam), és ezek valahányszor kint vannak az udvaron, ettől hangos a kerület. Nem úgy néz ki, hogy ez 1-2 renitens kölök lenne, mind rendesen üvölt, mintha ez lenne a dolga. Nincsenek illúzióim afelől, hogy bent, teremben is ezt csinálják, szóval együttérzésem minden óvónőnek.

mainframe

Megszokás

©   mainframe   |   hwsw

Otthoni 21"@1600x1200 után itt barátnőmnél a 15"@1024x768 konkrétan olyan érzés, mintha kulcslyukon keresztül nézném az internetet. Ejj, könnyű beleszokni a jóba.
A hangminőségről (a Genius 5.1 után a Hama 2.0 sztenderd-recsegős) már szót sem merek ejteni.

mainframe

Eragon

©   mainframe   |   film

Eragon (2006) - Hát, IMDB 4,9 pontra tartja, én még kevesebbre. Nagy része Gyűrűk Ura, vagy esetleg Legend of Earthsea koppintás (És itt nagyon durva értelemben értendő a koppintás. A város egy az egyben Minas Tirith például, hogy csak az első eszembe jutót mondjam.), és minden egyes jelenet klisé, klisé, klisé. A karakterek elég bénán vannak összerakva, a történések iszonytatóan kiszámíthatók (Pl. Brom már fél órája tanítja a srácot sárkányos dolgokra, és egy emelkedett jelenetben jön a nagy leleplezés, hogy tadaaaaam: ő is sárkánylovas volt. Hű, baz, tényleg?! ), a sztori meg a szokásos sablon. És az egészen nagyon látszik hogy a fiataloknak készült. Nézzetek valami jobbat a szabadidőtökben. Ez egy gyenge 3-as.
UI: A sárkány hangja tényleg jó volt. IMDBs kommentek is ezt emelik ki főleg...
UI2: Rá kellett jönnöm, hogy az IMDBs pontozás azért nem lehet reprezentatív, mert az emberek nagy része binárisan pontoz. Vagy jó volt (10) vagy nem (1), és rányomja. A userek töredéke ad más pontszámot mint 1 és 10. Objektívebbnek kéne lenni.
UI3: És itt elolvashatjátok a különbségeket a film és regény között. Spoileres.

mainframe

Rövid Hírek

©   mainframe   |   life magyarország tv

Esti rövid hírekben a bemondó ilyet szól, hogy Következzenek a mai nap legfontosabb hírei röviden: (...), majd beszámolt egy kettős gyilkosságról Gödön, egy kettős gázolásról Fogalmamsincshol, és arról, hogy idén hány milliárdot költünk karácsonyi ajándékra, és hogy sokan vesznek fel ehhez hitelt.

Tájékozott lettem a világ dolgai felől.

mainframe

KTH - Hírek a frontról (PC)

©   mainframe   |   bme life szánalmas

/*politically correct verzió, pártatlan tudósítás a lövészárokból*/

Tegnap indult az indexfelvétel, 12:30-tól a KTH-ban. Gondoltam ha kezdésre odamegyek, csak nem lesz akkora halál. Odaértem, és de... R épület aulája dugig emberekkel, várják mikortól lehet sorszámot kérni. Előrecápáztam két ismerőshöz, akik már egy ideje ott állhattak. Az elméleti kezdési időpont után vagy 10 perccel kijött egy ügyintézőhölgy, és közölte hogy a gép nem működik (ezt mondta, hogy ez alatt mit kell érteni, rejtély), de rögvest megcsinálják. Tapsviharral jutalmazta a tömeg, nekem meg már akkor rossz előérzetem kezdett lenni... Újabb 5-10 perc után kijött, hogy hát ez nem megy. De egyből jött is a válságforgatókönyv, aminek kihirdetéséhez ki is sétált az aula közepére, majd kinyilatkoztatta, hogy jól nyissuk ki a fülünket, mert csak egyszer mondja el... Egy döbbent csönd közepette történő még döbbentebb összenézésnél nem futotta többre.

A terv az volt, hogy rendesen, régimódi sorba kellett állni egy-egy szoba előtt, karonként. Ennek a kivitelezhetőségéről ekkora skálán nem akarok értekezni. Egy a lényeg, hogy a tömeg odacsődült a lengőajtóhoz, és én ekkor láttam meg azt, ami végleg elborzasztott: azért nem haladunk tovább, mert a szobák előtti folyosó is dugig van emberekkel. Ez volt az a pont, ahol én feladtam. Legalábbis egy időre.

Ugyanis egy gyors kondi után (~2,5 óra) visszanéztem, hogy mi lett azóta. Olyan kép fogadott, mint egy menekülttáborban. Mindenki elgyötört arccal ül amin csak lehet, ha nincs min, a fal mellett. Maradék helyeken embertömegek ácsorognak. És minden ÁLL. Semmi jövés-menés, vagy ilyesmi. A sorszámkiadó automatára ragasztott A4-es lapra pedig az van írva, hogy karonként az adott sorszám után (alább felsorolva) már nem szolgálnak ki senkit aznap. Mindez mondjuk fél 4-kor, szóval örüljünk hogy még nyitva voltak. Mehettem haza, remélve hogy a szerdai jegybeiratásomig azért valahogy majd hozzájutok az indexemhez. Nincs happy end.

Update 2006.12.12.: Ma sikerült felvennem. Letéptem egy számot, elmentem a dolgomra, visszamentem háromnegyed óra múlva, és már le is voltam hagyva 4-5-tel. De nem hagytam annyiban, bementem, és kedveskedtem egy sort az ügyintézőlánynak, mire ő betett a sorba, még mosolygott is. Pedig az elején komolyan morcos volt...

mainframe

A Skorpiókirály

©   mainframe   |   film

The Scorpion King (2002) - Hát, srácok, ez kib@ gyenge eresztés. Képzeljetek el egy Xena-típusú világot, amit megpróbáltak annyira ókorira (5000 BC) csinálni, hogy az egész rendszer összeomlott, és láthatunk acélkardot, puskaport, katapultot, láncinget, alabárdot, miegymást. Gondoltam leírom tételesen mik a gondok a filmmel, de ez még az első tíz percben volt. Azóta rájöttem, hogy arról külön blogot nyithatnék. Ha ránéztek az imdb-n, ott fel lesz sorolva jónéhány, az tuti. De amúgy elmondható, hogy a film hozza amit ilyenkor vár az ember: olyan egyszerű sztorit mint egy képeskönyv, hasonlóan bonyolult karakterekkel (szokásos idegesítő sidekick, jónő, kissrác kombó megvan), és ráadásul olyan eredetiséget, hogy bármelyik pillanatban megállítva a filmet ki lehetne találni a következő 10-15 percet. Még a bucinagyember-beöltözik-háremhölgynek trükköt is eljátsszák benne, pedig az már a Looney Toonsban is bárgyú volt. Ja, meg az is tetszett, hogy a gonoszkatonák egy tetszőleges akcióval kivonhatóak a forgalomból. Ha az az akció a szökőkútba (5000 BC, teccikérteni) lökés, akkor az. A katona csöndben ottmarad a szökőkútban. Ja, és egy félkilós ilyen kis parázstartó háromlábat eldobva egyszerre 4-5 katona döthető le a lábáról. Ezt is most tanulhattam meg. Ejj, egy az egyben Xena...

Ilyen gyökeresen elbaszott, ostoba, bárgyú filmet keveset látni. Műértő társasággal sírvaröhögős, egyébként csendbenszánakozós. Kibiri-kibaszott nagy 1-es a 10-ből. Na jó, 2-es, mert a csaj tényleg jó benne, és izgi a ruhája.

UI: Jaj, egyvalami még, ki ne hagyjam már: Ti is úgy tudtátok, hogy I.e. 5000-re az akkádok már kihaltak?

mainframe

Micsoda?!

©   mainframe   |   life

Utálom a Világot sorozat, n. rész.
Ma is megesett velem, ami már annyiszor. Valamit mondtam valakinek, szépen, érthetően, egyenesen az arcába, de ő ezt nem értette, nem hallotta, nem ismerte, nem fogta fel, és jött az ominózus válasz: Miiicsoda?! Na, ez basz fel agyilag. Ismeritek milyen ez: júzer meg se várja hogy befejezd a mondatot, már hunyorítja a szemét, és húzza fel a felsőajkát (nemtom miért, mindig ez a mimika párosul az értetlenséggel), aztán jön a varázsszó. Standard hülyéneknéző arc és mondat.

A mai konkrét eset egy könyvesboltban esett meg, ahol egy idősebb korú alkalmazott-nénit kérdeztem meg róla, hogy Az Ifjú Lin-Csi Vándorlásai c. művel rendelkeznek-e. Erre ő ~. Ami még pluszban azért is fura/parasztság, mert egy könyvesboltban legyen már felkészülve a kedves eladó, hogy olyat fognak kérdezni tőle, amit nem ismer/nem ért. Megismételtem, szerintem akkor sem fogta fel jobban, közölte, hogy ilyenről ő még nem is hallott, meg hogy mégis mi ez (nem fejtettem ki neki, majd elolvassa ha művelődni akar), majd odaballagott a géphez hogy megnézze. Lássatok csodát, a gép elsőre értette, és ismerte is. Csak épp nem volt belőle. Eset vége.

Igazából az zavar a dologban, hogy amit én elmondtam, az feltehetően helyesen és érthetően volt elmondva. Hangerő, minden stimmelt. Ha ezt a júzer nem hallja/érti/ismeri, akkor ne vágjon olyan arcot, mintha engem nézne hülyének amiért ő nem ért valamit. Meg lehet kérdezni, hogy Elnézést, betűzné, mert nem ismerem. vagy Kérem ismételje meg, nem hallottam/nem értettem.. És én szívesen elmondom mégegyszer (bár egy csökkent hallóképességűvel élek egy lakásban, aki nem hajlandó elismerni hogy csökkent hallóképességű, ezért a dolgok elismétlése sajnos engem bizonyos mértékben bosszant (mert amúgy napjában 20-30x rá vagyok kényszerülve alapból)), de a hülyéneknéző-arc, és a Micsoda?! az teljesen kihoz a sodromból. Ilyenkor legszívesebben egyenest megkérdezném, hogy Ugyan miért grimaszol rám, amikor maga nem érti?, de akkor én lennék a bunkó. Úgyhogy marad az igény szerinti szemforgatás, és ismétlés. Lehet hogy az adott illető meg a szemforgatást nem szereti, de ha nincs Micsoda?!, akkor nincs szemforgatás, szóval az ő sara.

A baj az, hogy ez egy széleskörben elterjedt jelenség. Nem csak egyszeri kommunikációs partnerek részéről szembesülök ezzel, hanem barátoktól/ismerősöktől is, nem egyszer. Az egyiknek egyszer felvetettem, hogy mi lenne ha ezt nem csinálná többször. Zavartan nézett, és nem értette mire gondolok. Lehet, hogy ez egy önkéntelen, reflexszerű rossz szokás. De akkor is le lehet szokni róla, elvégre a töködet se vakarod társaságban. Már aki. Aki a tökét vakarja, attól nem is várom el, hogy ilyen finom dolgokra is odafigyeljen, mint a Micsoda?!. Igaz, igyekszem is kerülni a vele való kommunikációt.

mainframe

Delerium - Nuages du monde

©   mainframe   |   zene

Rétegzene-ajánló következik, hogy lássátok: én is hallgatok ilyet, nem csak Tamás. Sznobizmus rulz.

Szóval Delerium. Ez a zene leginkább chillout/ambient kategóriába sorolható (bár mindig is hadilábon álltam a kategóriákkal), szóval nem hallgatnivaló, hanem inkább háttérzenének felel meg. Az aktualitás ami a látómezőmbe sodorta, az az új albumuk (Nuages du Monde = A Világ Felhői) megjelenése volt. Ennek ügyén legálisan elmentem egy legális CD-boltba, ahol legálisan megvettem az eddigi legális albumaikat legálisan. (Hofi Géza, szeretünk ) Kicsit ambivalens a stílusuk. Karma című korábbi albumuk hasonlít leginkább erre a mostanira, sok benne a folkos elem, nincs kellemetlenül meggépesítve (legalábbis nem hallatszik rajta). Egészen izgalmas hatások vannak benne, még én is élveztem pedig nem vagyok erre a stílusra hangolódva.

Ami még megvan tőlük, az a Syrophenikon, de az közelébe sem ér a fenti kettőnek. Zavaróak az effektek, sok szám inkább ritmikus zaj, mint zene. Nem igazán értem, hogy tudnak ennyire kétfélét produkálni. Van még bőven albumuk, csak a többi nem volt meg éppen a CD-boltban, de majd később hoznak talán. Ha azok is meglesznek, update-elem a bejegyzést. De addig is leszűröm: mindenképpen érdemes meghallgatni, ha mást nem hát a Karmát és a Nuages du Monde-ot biztosan!

update 2007.01.19.: Meghallgattam a Poem-et is, az is állatkirály. A Chimera is jó, van rajta jópár nyerő szám, de összességében elmarad a többitől. (Syrophenikonnál így is mérföldekkel jobb!)

mainframe

Etikett

©   mainframe   |   howto life

Elgondolkoztam rajta, hogy ha viszel valakit társaságba, akkor hogy zajlanak a bemutatások, ha rendesen akarod csinálni, és nem bízod a hozott egyénre (Na, menj és ismerkedj...), vagy nem akarod redundánsan ismételni magad (A, ez itt B. B, ő pedig A.)
Szóval a kérdés igazából az, hogy az általad hozott személyt mutatod be mindenkinek (hiszen ő jött a társaságba, őt kell bemutatni), vagy neki kell bemutatni az embereket (hiszen Te ismered jobban a társaságot, ergo ez a Te tiszted). Várom mindenki véleményét a dologról, illetve ha bárkinek egyéb etikettel kapcsolatos kérdése van, azt is megvitathatjuk.

mainframe

Asterix & Obelix 2: A Kleopátra-küldetés

©   mainframe   |   film

Astérix & Obélix: Mission Cléopatre - 2002. Nos, ez az a film, amit ha megemlítek, az emberek háromnegyede elfintorodik. Aztán megkérdezem: láttad? És erre kiderül, hogy nem, csak az első részt, és az után már meg sem nézték a másodikat. Oltári nagy hiba! Az első rész valóban gagyi volt, de én valami csoda folytán véletlenül fordított sorrendben néztem meg őket, ezért nem volt bennem előítélet.

Az első fontos dolog: szinkronnal nézzétek. Hihetetlen jóra sikerült a magyar szinkron, végig rímekben beszélnek, mint annak idején a Romhányi-féle művekben. Ez bárgyúnak hangozhat, és olyan Frédi & Béni-s fílinget kelthet sokakban, de megintcsak azt kell mondanom: nem, ez nem olyan! A poénok jól ülnek, a sztori is pörgős lett, a szereplők sem akárkik, itt már az amúgy is fajsúlyos Depardieu és Clavier páros mellé jött Monica Bellucci (aki egyébként is nagy kedvencem, annak dacára hogy filmes téren néha mellényúl), és a Caesart alakító Alain Chabat is jó, mint ahogy a két főgonosz, az egyiptomi főépítész és a légiós is. (meg mindenki más is, egészen az olyan kis szerepekig, mint a szakszervezetes nő és a bérgyilkos) Talán a kalózos vonalat kihagytam volna a filmből, egyrészt semmi relevanciája, másrészt kicsit gyerekszintre viszi a poénkodást, de ennyi belefér. A látványvilág képregényszerű, színes és irreális, de ez alapvetően ugye képregényadaptáció, ráadásul még vígjáték is.

Arra az esetre, ha valaki megnézné, a két kedvenc poénom az, amikor a légióscsávó meséli hogy mit álmodott, és amikor az ostromgépeknél ácsorgó légiósok az erőszak szükségességéről beszélgetnek. Az ilyen apró, mégis hatalmasat durranó poénok tették a szememben ezt a filmet a vígjáték skála tetejére. Már láttam vagy 10-szer, de még mindig nem untam meg. 10/10, és mint ilyen: Highly Recommended.

mainframe

Las Vegas, végállomás

©   mainframe   |   film

Leaving Las Vegas - 1995. Hát, srácok nem tudom mire kapta ez a film az Oscart. Nem érzem indokoltnak. Néztem. Nem voltam álmos. Próbáltam együttérezni vele. Nem ment. Pedig általában fogékony vagyok. Röviden annyi, mint az outline: Nicolas Cage egy alkoholista, aki beleszeret egy prostiba, holott az eredeti terve az volt, hogy halálra issza magát Vegasban. Történés nem nagyon van benne, és nem tudunk meg sokat a két főszereplő múltjáról sem, pedig sok utalás van rá. Zavarosan kezeli a film a sztorit is, ide-oda kapkod időben és térben, nehéz követni, de azért meg lehet oldani, de nem élvezetes semmiképp sem. Hogy ne mainstream romantikus film legyen, van benne egy-két erőszakos jelenet, de ennyi.(tisztázzuk: nem az erőszakot hiányolom a filmből, hanem a bárminemű történést) A film 85%-ában azt látjuk, ahogy Cage iszik, vagy épp ájultam fekszik (Persze fimes módra alkesz ám ő is, például csak egyszer hány az egész film alatt, soha nem nő meg túlzottan a borostája, illetve a ruhája is csak mértékkel koszos annak ellenére, hogy pl. épp az utcán aludt Vezetni meg pengén tud holtrészegen is.), vagy a csaj könnyes szemmel téblábol az utcán. Ez nekem kevés, sorry.

mainframe

Haláli hullák hajnala

©   mainframe   |   film

Shaun of the Dead - 2004. Apám, ez mekkora! Hihetetlen, hogy mennyire feldobja és megújítja a zombis alapötletet, hogy egy percig sem próbál komoly lenni. Ez kőkeményen comedy, de abból nagyon jó. Igaz, a poénok nagy része fárasztó, de az újszerű környezetben mind jól ül. A karakterek sokszínűek és érdekesek. A miliő (angol kertváros) és lakói annyira tipikusak, hogy öröm nézni. Rengeteg helyzetkomikum származik ebből. És a sztori vége, az valami frenetikus. Érdemes megnézni, mert zombis filmnek sem utolsó. Spoiler: Én például olyat még nem láttam, hogy egy szereplőt vágás nélküli jelenetben kibeleznek a zombik. Remekül hozza a hangulatot annak dacára, hogy ezek bizony az oldschool zombik: vontatottan csoszognak, morognak, és lassan reagálnak. Igazi veszélyértékük csak akkor lesz, amikor már tömegekben tűnnek fel, és ezzel együtt nő a feszültség is, egyre nyomasztóbb a hangulat. Remek film, no. Én kiírom, gondolván a jövőre, és az valamit csak jelent már...

mainframe

Hajnal

©   mainframe   |   fáradtság life

Kemény dolog ez feleim! Körbe lehet röhögni érte, de én még szerintem sosem virrasztottam át egy estét tök egyedül, minden különösebb cél és ok nélkül. Úgy nézem ez a szép hagyomány ma fog véget érni, ugyanis az ablakon kinézve azt látom, hogy már erősen hajnalodik. Alapesetben ilyenkor pánikolni szoktam, hogy Jaj, már rég aludnom kéne! Jaj, egész holnap teljesen használhatatlan leszek!, de most annyira nem érzem, hogy fáradt lennék, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy a holnapi napomból punnyadás legyen. Mondjuk ezt a nem várt energiát meghozhatta az az okos kis vírus is, ami böngészőupdate-nek álcázta magát (rutinból úgyis rákattint az ember...), és sikerrel feltelepült, és vírusirtó szoftverreklámokkal bombázott (!!!) . Ezzel a kis tetűvel vesződtem ugyanis úgy 3-tól 4-ig. De győztem, és most olyan boldog vagyok, mint az arachnofóbiás, aki végre le merte csapni a naaagy, szőrös pókot a szekrényajtón. :đ És ha már lúd, legyen kövér-alapon leszámolok egyúttal ezzel a hajnal-fóbiával is.

Kemény vagyok mint a vidia.

mainframe

Közös filmnézés opcionálisan vodkával

©   mainframe   |   barátok buli fáradtság film life

Shamalt kolléga felvetéséből származik az ötlet, hogy az ÜberBlog teamje üljön le együtt megnézni valamilyen filme(ke)t. Közben igény szerinti alkoholfogyasztással lehetne súlyosbítani a helyzetet. Vitassuk meg, mit nézünk, mit iszunk, mi a célunk az egésszel! (az első pár komment áthelyeződött a Robotok c. bejegyzésből)

mainframe

Robotok

©   mainframe   |   film

Robots - 2005. Megnéztem, de nem hagyott bennem maradandó nyomokat. Szerintem ez kisebbeknek készült, mert mind a karakterek, mind a sztori nagyon gyermeteg és egyszerű. Ezt az aminációs filmet is a szinkronnal akarták befuttatni, elég nagy sztárokat sikerült hozzá megszerezni, de rápacsáltak, mert én szinkronnal néztem, mint ahogy szerintem a nézők 90%-a szintén. (lévén kis gyerekek) A poénok is megmaradnak tízéves szinten (...gépséges hölgyem...), és van persze naaaaagy tanulság, hogy sosem szabad feladni az álmainkat. Lesz egyszer olyan mese, amiben nem lesz a szánkba tömködve valami veretes bölcsesség? Nálam ezért vezet magasan az anime, mert ott ha van is valami konzekvencia, levonhatod magad, nem mondja el helyetted a fél szereplőgárda egymás után. (Itt igen. Súlyozottan igen. Zavaróan igen.)

A látványvilág szép, nagyon meg van csinálva minden, de tök illogikus az egész. Egy robot világban miért előírásszerű, hogy MINDEN robot legyen? Ilyenekre gondolok, mint dob, vagy tűzcsap. Mert itt az ilyesmi is robotból van. A tömegközlekedési módszereket hosszasan és látványosan taglalják, de én már a harmadik flikk-flakknál és röpködésnél a fejemet fogtam. Legyen elég annyi, hogy ezeket a robotokat olyan mérnökök rakták össze, akik nem tanultak sem Matematikai Logikát, sem Mesterséges Intelligenciát. Szóval megkapjuk a szokásos karaktereket, a szokásos sztorival (a világuralomra törő gonosz gyáros droiddal), a szokásos vonalvezetéssel (pl. utazás, menekülés, belógás rendezvényre, népfelkelés...), szokásos poénokkal. Kezdem azt hinni, hogy a komputeranimációs filmek egy szoftverrel készülnek. Rákattintanak egy .exe-re, feljön egy varázsló, ott paraméterezik a dolgokat, majd ráhúznak egy skint (lássuk csak mi nem volt még: legyen a következő bútoros! Vagy várjunk, mégsem, a konkurrencia csinált egy méhecskéset, akkor mi meg csinálunk egy darazsasat.), majd a gép 2 óráig renderel, aztán kiköpi a filmet. Majd lekódolok egy ilyet, és ez lesz a diplomamunkám.

Nem akarom senkinek elvenni a kedvét (de. akarom.), de azt kell mondjam, nem tudom ajánlani a cuccot. Mondjuk fáradtam néztem, nem is az én korosztályomnak volt szánva, de akkor is kevésnek találtam. Gyenge 4-es a 10-ből.

mainframe

Hotdog blogok

©   mainframe   |   fejlesztés life

Nos, feleim, mint azt tudjátok, utolsó kis műblogger vagyok, és nincs is rendes blogom. A Hotdog.hu című, fiataloknak szánt, színes szagos interaktív portálon próbálok valami blognak látszót elkövetni, eleddig inkább kevesebb mint több sikerrel. Na de ma gondoltam merészet és nagyot, és megnéztem, kik is ott az ászok a blogscene-ben. Már csak azért is, mert az én blogomat a siralmas 600valahányadik helyre osztályozták. Nos, íme két kép. Ez a bloglista . Ha csökkenő sorrendben kérdeziktek le az eredményt, akkor jön a frankó, ami mindent elmond.

A legdurvább dolog, hogy 16 blogger 30 felett van a Top20-ban!! (2006.06.26. 2:14-es információ) Ha megnézitek a Hotdog imidzsét, és úgy alapvetően a tálalását (itt láttam viszont először az Apám Beájulna című remekmű szlengnek nevezett műszavait), ordít róla hogy 25 év felett ez már nem neked való. Komolyan. Ha 25 fölött még mindig a Hotdogon fogok browse-olni, lőjetek agyon. Elképzelem, milyenek ezek az emberek. Az a típus lehet, aki 40 évesen is az e-klubban nyomul, meg beleszuszakolja magát egy kivágott, feszülős rózsaszín topba, mert ha ilyen van rajta, majd biztos 20-nak nézik. Peeeersze. Nem akarom túlragozni a dolgot, szerintem értitek azt a benyomást, aminek nyomán ez a bejegyzés született...

És itt az első helyezett blog. A dizájn, és a tartalom is külön-külön büntet. Mondjuk az előbbi bocsánatos bűn, a Hotdog elég nehezen formázható. Most már sejtitek, honnan az én nagy meg-nem-értettség érzésem? Ha összehasonlítási alap kell (a Mire föl nagy a pofád?-kezdetű kérdéseket megelőzve, bár ez nem olyan platform... ) itt az én blogom

(A világ legügyetlenebb, bújtatott önreklámját olvashattátok...) Persze ez nem komoly. Tényleg ki vagyok akadva, és csak másodsorban fogjátok megnézni emiatt a blogomat.

mainframe

Pofonok Földje

©   mainframe   |   film

Kung Fu Hustle - 2004
Genre: Action / Comedy / Crime / Fantasy
Tagline: A new comedy unlike anything you have seen before
Plot Outline: In Shanghai, China in the 1940s, a wannabe gangster aspires to join the notorious Axe Gang while residents of a housing complex exhibit extraordinary powers in defending their turf.
User Comments: Freaking fantastic.
User Rating: 7.8/10 (17,852 votes)

No ezen is túlvagyunk, de őszintén szólva nem látom, miért is akkora jó cucc ez. Pedig nagyon hypeolták, valami díjat is nyert, és állítólag frankón formabontó.

Spoiler is van benne, ha meg akarod nézni, ne olvasd el!

mainframe

Szezon

©   mainframe   |   film

A Soundtracken felbuzdulva megnéztem a magyar filmipar fent említett termékét... Hát srácok, egy fontos tanulság lejön belőle:

Ha filmet forgatnak az unalomról, a sodródásról és az üresjáratról, akkor a film is unalmas, sodródós, és üres lesz. Ha létezik bloatware, akkor léteznie kell bloatfilmnek is, és ez az. Kemény fél-egy perceknek kell eltelnie, hogy valami történjen. És ez a dialógusokra is igaz. Komolyan, hosszú 5-10 másodpercek telnek el, mire válaszol a beszélgetőpartner. Tehát a film tele van buta hallgatással. Ha pedig történik valami, annak sincs semmi jelentősége, nagyrészt. Megnézzük, ahogy a csaj elmossa a poharat, ahogy a srácok egy sörösdobozzal fociznak, vagy hogy ülnek a mezőn. Hurrá. A film története is olyan (ezért bloat), hogy az más filmekben elmegy egy 20-30 perces epizódnak, aztán tovább. Erről a semmiről (mert arról szól a film) képesek 1,5 órán át értekezni. Minden apró kis rezzenésből konfliktust akar sejteni az ember agya, mindegy mit, csak történjen már valami! Ennek ellenére egyetlen feszült szituáció van, az utolsó 15 percben. De az is csak úgy van, a semmiben.

Ha a film neadjisten életérzést kívánt volna átadni, nos üzenem: nem sikerült. Egy-két helyen be van vágva a soundtrack, ami jó, de abból is a legérdektelenebb részeket tették be. Ha meg nem az megy, akkor naaaagy csönd, a rendes IRL háttérzajjal (csörömpölés, léptek hangja). A realisztikus set-up megvan. A karakterek annyira nem sikerültek, hogy pár emberről még a végén sem tudtam, hogy kicsoda, és mi is a köze a sztorihoz. Az érzelmi mondanivalóval rendelkező jelenetek kb. annyira jönnek át, mint egy cserebogár az IFA szélvédőjén. Mert gondolom a félperces egymásszemébenézések azok az érzelmi tartalmat voltak hivatottak átadni...

Igazából félidőtől, amikor elkezdtem sejteni, hogy ebből film már nem lesz, elkezdtem negatív rekordkísérletként kezelni a dolgot. De ez még annak is csőd, annyira unalmas és semmilyen. Így nálam a Legyőzhetetlen Aranycitrom marad az Apám Beájulna. De higgyétek el istenbizonyra, hogy a magyar filmipar eme sajnálatos szemete méltó egy különdíjra...

mainframe

Kifejezések Bűvöletében 1. rész

©   mainframe   |   life

Szóval az a helyzet, hogy itt egy kifejezés, sokan használják, és kifejezetten utálom. El is fogom mondani, miért utálom, és Ti jól reagáltok, hogy hülye vagyok-e. Ez egy ilyen kísérlet, értitek... Ha bejön, a jövőben is járulok elétek hasonló dolgokkal. Ha nem, akkor nem.

Szóval az első kifejezés, amit utálok, az a megtanul, mint ige, így, egy szóban, nem igekötővel. Példamondat: Na, megtanultál már kisfiam? Nem valamit, egy konkrét dolgot (pl. vizisízni), csak így. Nos, ezt már elég sok helyen hallottam, hálisten szüleim keveset használják, talán mert minden alkalommal elmondom, mennyire utálom. Hogy miért? Ímhol:
Három dolgot sugall (szerintem, és innentől végig szerintem, nem fogom irogatni) a kifejezés:

1. A kérdező nem tudja pontosan, miről is van szó. A dolog lehet szorzótábla, vers, de akár még fogalmazás _írása_ is. Sőt, továbbmenve: nem is érdekli. Ha érdekelné, akkor odamenne, és megnézné miről van szó, hogy nevesítve kérdezhesse, tárgyas igével (úgy emlékszem így hívják). Pl: Megtanultad a szorzótáblát? Ebből azt szűrném le, hogy a kérdező tisztában van a feladattal, és érdekli is az eredmény. Maga az eredmény, nem a folyamat lezáródása. Mert ugye hogy is ellenőrizhetné az eredményt egy ilyen kérdés után: Megtanultál? Ha erre Igen. válasz érkezik, akkor mi a diskurzus folytatása? Akkor mondd fel! ? Ez nem szerencsés mateklecke estében például...

2. Mélyebbre nyúlva könnyen kiderülhet: a kérdező nem is érti a megtanulandó dolgot, ezért nem nevesíti. Ez mondjuk kevésbé van így szorzótáblánál (reméljük), de amint a 17.sz-i Franciaország belpolitikája a kérdés, sokkal nyilvánvalóbbá válik a helyzet. Ilyenkor megint a fenti probléma áll elő: hogy értékel egy olyan dolgot, amiben inkompetens? Ha meg nem tudja értékelni, miért kérdezi? Ha beéri egy sima igennel válasz gyanánt, akkor nincs értelme kérdésnek. Legalábbis ilyennek biztos nem. A baj az a Megtanultál? kérdéssel, hogy céltalan. Egy esetleges tanulási folyamatot ilyen kérdéssel megszakítani legalábbis idegesítő. Persze ez sarkított példa, de ismeritek az érzést, amikor kódoltok/áramkört raktok össze/beadandót írtok/stb., és fölétek hajol egy árnyék, hogy Készvanmáááár...? Ugyanaz a téma.

3. A kérdés feltételezi, hogy a tanulási folyamat véges. Én legutóbb általános iskola alsó tagozatban találkoztam véges tanulási folyamattal. Azóta mindent egy bizonyos mélységig sajátítok el, és minden területen _sokkal_ mélyebbre lehetne még leásni, ha akarnék. Ergo egy ilyen kérdés önmagában hibás, és ennélfogva irritál. 1000 oldalas Mesterséges Intelligencia könyv az öledben, és jön a Megtanultál?. Igen, én lettem az MI-isten, már nincs mit tanulnom, nekem nem lehet újat mondani. Valami ilyesféle válasz lenne logikus egy ilyen kérdésre. Nem?

Egyszóval véleményem szerint ez a kérdés legalábbis felesleges. Vagy nem ilyen formában kéne feltenni, vagy egyáltalán fel sem kéne tenni. Miért kell ezzel zargatni szegény tanuló kölyköket? Nem elég baj nekik, hogy tanulnak, még rendszeres jelentést is tegyenek? Ha meg a szülő valóban kíváncsi az eredményre, akkor kérdezze ki, segítsen neki. De ehhez semmi szükség a Megtanultál? kifejezésre...

Ha egyetértetek a véleményemmel, tegyétek feketelistára a kifejezést, és igyekezzetek visszaszorítani a használatát. Én dolgozom rajta. Egy szebb, értelmesebb magyar nyelvért. Mert hiszem, hogy a bazmeg-en túl is van élet.

mainframe

Aeon Flux

©   mainframe   |   film

Aeon Flux - 2005. Már volt erről egy sorozat '95-ben, de azt nem láttam. Charlize Theron az én ikozaéder alakú szívem egyik csücske, ezért mindenképpen meg kellett tekintenem a filmet. De sajnos csalódás volt. A színészi játék, a látványvilág, minden! Pedig roppantmód optimistán szoktam hozzáállni az ilyesmihez, de itt nem tudok felhozni semmit. Sci-fi-ről van szó, ahol egy utópisztikus városállamban él minden megmaradt ember, és az abszolút hatalmat a Goodchild dinasztia birtokolja már évszázadok óta. És akkor vannak ugye a jófiúk, a Monican-ok, akik a titkos ellenállók. Aeon Flux pedig a legjobb bérgyilkosuk. Elmegy megölni Trevor Goodchildot. De persze a helyzet korántsem ilyen egyszerű, mint amilyennek látszik. Az egész sztori kitalálható 5-10 perc alatt, szóval ne várjon senki katarzist.

Ha már sci-fi, akkor kell ugye hihetetlen technika, meg implant, meg tudomisén. No, van. De nem fogjátok megköszönni. Az egyik ellenálló csajnak például a lába helyén is kéz van, mert így ügyesebb. Aeon spécije (többek között) a szeme, mert a rendes szeme mögött van egy fekete, második is, amivel ilyen hiperlátása lesz. Szerintem ez is elég gusztustalan lett. Ilyen és hasonló bio-borzalmakra gondoljatok, ha a technikára vagytok kíváncsiak. Meg persze mennek a már megszokott 50 ütés után felkelések, egymozdulatos nyakeltörések, tölténykiszedés a sebből kézzel, többszázméteres esések, irreális triplaszaltók és felesleges flikk-flakkok. Mindezt még megfűszerezik egy kis flashbackeléssel, hogy még élvezhető se legyen. A képi világ is amolyan összehányt, seilyen-seolyan. Folyamatosan koncentrálnom kellett, hogy most mi is történik. A szereplők feléről ordított, hogy kétmondatos kiegészítő vagyok!, olyan kidolgozatlanok voltak. A színészi játék nulla. De tényleg. Aeon faarccal néz, Trevor elnézően mosolyog, és selymes hangon magyaráz, Oren (Trevor öccse, az iggazzy gonosz) pedig elvetemülten néz. Amin kicsit mosolyogtam, az Freya, Trevor személyi mittoménkije (testőrnő? titkárnő?), akihez nem illik ez az akrobatikus szétrúgom-a-segged-te-fehér-liba-stílus. Lehet, hogy az alakja jó, de a kerek arca miatt nekem valahogy mégis végig olyan érzésem volt, hogy egy molett csaj ugrándozik le emeletekről, és rugdos fejmagasságban. Szerintem nem is nagyon tudta megcsinálni, mert a harcjelentet olyan szinten vágták meg, hogy egy videoklipp sebessége ahhoz képest döglött ló.

Summázva az egészet, nem tudom rekommendálni a dolog megtekintését. Még Charlize Theron-rajongóknak sem, mert itt ő is kiábrándító. Szép, szép, de nem csinál semmit. Inkább töltsetek le róla egy képet, és nézzétek 5 percig. Az élmény ugyanaz, de nem kerül 1,5 órába.

mainframe

Töri érettségik

©   mainframe   |   life szánalmas

Barátaim, ilyen mélyen még nem voltam lesújtva, mióta… nem is tudom, mióta… Szóval ma sikerült megtekintenem a közép- és emeltszintű történelem érettségiket. Igen, az ideit. Örömmel tudatom veletek: kezdünk felzárkózni az USA-hoz. Olvassátok, és kommentoljatok. Ha erre tudtok szavakkal reagálni.

PDF file-ok, egyébként. Na megyek vissza, sírni.

mainframe

Mit tanítanak nekük a Szuperhősös filmek… szerintem.

©   mainframe   |   film

Betmen és társai, avagy mit nem tudnánk szuperhősök nélkül?

  1. Minden tudós gonosz (még ha csak tudat alatt is), kivéve a galambősz nagypapa- és a bomba nő-típusúakat. Utóbbiak közül mindnek szuperhős a barátja, előbbiek az utóbbiak apái. A kevés kivétel, aki nem ilyen, de jó, az első félórában/10 oldalon meghal.
  2. Az egyre fejlettebb, pöpecebb, high-tech szuperhős-kellékek csak úgy termelődnek vagy fejlesztik magukat a (negatív) hős szekrényében, mindenfajta emberi segítség nélkül. (Pókember is egy szál tűvel varrta a pókruhát. A Pingvin ujjak nélkül fabrikálta volna a trükkös esernyőit? Az egyetlen kivétel Batman, akinek saját tudóscsapata volt.)
  3. A szuperhősnek szuper-járgány dukál, ami ha lehet, minél feltűnőbb, hogy a gonoszok egyből kiszúrják. (mondjuk fura lenne amint Batman kiszáll egy Chevy Novából…)
  4. Miért akar egy szuperhős segítőt (sidekick), illetve miért akar bárki segítő lenni, ha annak az összes tevékenysége, hogy ki kell menteni a pácból, amibe a hősködés miatt került, vagy simán hülyét csinál magából, és a legvégén legtöbbször meghal? (Batman 3 Robint használt le képregényben)
  5. Mindenki tökéletesen elfedheti kilétét egy kb. 2 cm széles, szemkörnyéket elfedő maszkkal. (Pl. a környék menőcsávója hirtelen eltűnik a partiról egy félreeső szobába, majd egy pillanat múlva megjelenik a helyi szuperhős, csont ugyanabban a cuccban, a _maszkkal_, és jön a „Hű, ki lehet eeez?” effektus. [Zorro és Batman a legjobb példa])
  6. Minden testi torzulás, vagy baleset elmebajt és bűnöző hajlamot von maga után. Szélsőséges esetben egy kisebb csalódás is akár. Csak a főhősnél nem. (Kétarc, Poison Ivy, Rébusz, Madárijesztő, Pingvin… gyakorlatilag az összes Batman-gonosz)
  7. A szuper-gonoszok első dolga egyedi ruhatár összeállítása. (Teljesen általános szabály!)
  8. Mindenki, amikor szuper-gonosszá válik, félelmetes képességek birtokosa is lesz egyben. Lsd.: Harvey Dent „Kétarc” egyszerű ügyvédből félnehézsúlyú öklöző, és háborús veteránokat megszégyenítő géppuskás lesz egy csapásra, mert megmarta az arcát a sav. (Kiegészítés: Aki erős lesz, az egyből harcművész és akrobata is, nézd csak meg Pókembert és a Goblint)
  9. Minden gonosz, akinek saját ruhatára és/vagy testi torzulása van, hirtelen egy kiterjedt, jól felszerelt, profi, és olajozottan működő bűnszövetkezet élére kerül, akik feltétel nélkül tisztelik őt. Arról nem is beszélve, hogy a gonosz ruhatára „hirtelen” a bandatagokra is érvényes lesz. („Kezicsókolom, 60 darab függőlegesen kettéosztott piros-fekete símaszkot szeretnék varratni…” „Varrjá’ nekik Jolikám, biztos valami hokicsapat vezérszurkolói…!” Példák: Kétarc, Joker, Pingvin…)
  10. Minden gonosznak világrengető tervei vannak. Nem csalnak adót, nem hajtanak át a piroson (csak a magasabb cél érdekében), az snassz. A minimum a helyi város/ország teljes uralma, vagy egy kisebb háború, és persze egy halott szuperhős.
  11. Minden (katonai) kísérlet instabil, és ennek ellenkezőjét az összes fejlesztő tudós úgy akarja bizonyítani, hogy saját magán próbálja ki. Ha nem, akkor spontán laborbaleset áldozata lesz. Nincs menekvés. Mindkettő eredménye közismert. (Megjegyzendő, hogy egyedül ezeknek a tudósoknak általában nem is lesz magán-hadseregük. Goblin, Mr.Freeze, Poison Ivy… sokáig lehetne sorolni)
  12. Egy szuperhős (és a legtöbb szupergonosz) nem jár gyalog. Nagy távoldágokra ott a hiperjárgány, a szomszéd utcába azonban repülve/ugrálva/falon mászva/egyéb extrém módon megy. Nehogy már elvegyüljön a tömegben…
  13. Egy gonosz (és/vagy serege) csak és kizárólag high-tech fegyverekkel/egyéb eszközökkel van felszerelve (ide tartoznak a különböző titkos képességek is!), VAGY teljesen old timer a küzdőstílusuk. A kornak megfelelő haditechnika számukra nem elképzelhető. (Dobtáras gépfegyver a ’90-es évek végén? Miért ne? Biztos könnyű töltényt venni hozzá… A neonfény meg szériatartozék, hogy jól lássa őket a hős!)
mainframe

A sziget

©   mainframe   |   film

The Island (2005) - Megnéztem vasárnap reggel, és arra jó is volt. Ugyanazt tudom mondani, mint a lopakodóról, hogy persze-persze, egylövetü film, és van benne elvi hiba is bőven, de jó nézni. Mert szép. Jól meg van csinálva. És Scarlett Johansson is nagyon csini. A sztori engem meglepően emlékeztetett az Equilibriumra, ám ez itt kicsit konkrétabb, és kevesebb benne a hiba. De Sean Bean van benne. Csak itt gonosz. Ennél a szerepnél ő sokkal jobb, nem tudom miért vállal el ilyen sz@rságokat. Már a James Bondban (Goldeneye) sem tetszett. Boromirként viszont állat volt!

Genre: Action / Drama / Sci-Fi / Thriller
Tagline: They don't want you to know what you are.
Plot Outline: A man (Ewan McGregor) goes on the run after he discovers that he is actually a harvested being, and is being kept along with others in a utopian facility.
User Comments: Just Make Sure You Don't Think While You Are Watching It
User Rating: 6.9/10 (25,287 votes)